Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-12 / 60. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam, 60. szám. ARA: 1,40 Ft 1982. március 12., péntek. Mai számunkból KÖZÜGGYÉ VÁLT PAKS FEJLESZTÉSE (3. old.) TUDÓSÍTÓINK ÍRJAK (4. old.) OLVASÓSZOLGALAT ALKOTÁS, ÖNTEVÉKENYSÉG, BECSVÁGY (3. old.) Beilleszkedés Nemrég zajlottak az ifjú­sági parlamentek. A legtöb­bön fölvetődött, sőt, sok he­lyütt hosszasan foglalkoztak a fiatalok beilleszkedésével, az a körüli gondokkal. A fel­szólalók sorra elmondták, hogy bizony nem hetek, hó­napok, hanem esztendők tel­nek el, amíg sikerül beillesz- kedniök munkahelyükön, illet­ve a régi, összeszokott kollek­tíva úgymond befogadja őket. Mert hogy is néz ki a do­log? Az iskolát, a tanulópa­dot elhagyva munkába állnak a fiatalok. Ez így van rend­jén. Csakhogy korábban szak­májuk elméleti részét sajátí­tották el alaposan, s a rend­szeres iskolai gyakorlati fog­lalkozások ellenére is bizony feltétlenül szükségük van né­mi időre, hogy az üzemben, vállalatnál biztonságosan tudják kamatoztatni ismere­teiket a gyakorlatban is. Az idősebb munkatársak mindezt tudva tán úgy vannak a friss diplomás, okleveles ifjakkal, mint sok anya kisgyermeké­vel. Úgy vélik, hogy egysze­rűbb a munkát maguknak el­végezni, mint időt „áldozni” a türelmes magyarázásokra, s kivárni, hogy egy-egy mun­kadarab elkészüljön. Ezért a legegyszerűbb, legkézenfek­vőbb, néha szakmai felké­szültséget szinte egyáltalán nem igénylő feladatokkal bízzák meg a buzgó fiatalo­kat. Ilyenkor a fiatal kedvét szegi a komolytalan megbí­zatások sora, s egy idő után elvész önbizalma js. A beilleszkedést gátló té­nyezők közé tartozik az is, hogy az idősebb dolgozók ti­tokzatos mosollyal, természet- ellenes viselkedéssel, „mű- tartással”, néha a megszo­kottnál kissé magasabban tartott fejjel igyekeznek te­kintélyt kivívni maguknak új­donsült szaktársaik körében. Megpróbálják a jól tájékozot­tat, a mindent tudót adni, csakhogy ez nem megy so­káig. Tapasztalataim szerint beil­leszkedési gondjaik nem csupán a fiataloknak vannak, hanem hozzájuk hasonló ci­pőben járnak néha a munka­helyet változtató tapasztal­tabb emberek is. Hogy mi a megoldás? Ha pontosan tud­nám, receptre írnám minden­kinek a gyógyírt... Abban vi­szont bizonyos vagyok, ha könnyítenénk egymásnak az új munkahelyhez való köny- nyebb alkalmazkodáshoz, az új munkakörnyezet megszoká­sához, az új feladatok ellá­tásához szükséges gyakorlat elsajátításához és megkedve­léséhez, annak a „régiek” is csak hasznát látnánk. Jobb légkörben jobb dolgozni, a si­kerélményektől pedig szár­nyakat kap az ember, és a be­illeszkedés megkönnyítésében nemcsak a gazdasági veze­tőknek, társadalmi szerveknek van feladatuk, hanem a mun­kahelyek minden dolgozójá­nak. A szocialista brigádok vál­lalásai között szerepelhetne például az ifjú, illetve az új munkatársak beilleszkedésé­nek segítése. Igaz, e feladat végrehajtását mérni nemiigen lehet, hiszen ezeknek nincs mértékegysegük. Legfeljebb kinek-kinek saját lelkiismere­te. Gondoljuk csak meg. Mind­annyian voltunk „elsőnapos dolgozók” — mit jelent az új munkahelyen egy-egy jó szó, az önzetlen, okos tanács!- vhm ­Kádár János látogatása a Külkereskedelmi Minisztériumban Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első tit­kára csütörtökön látogatást tett a Külkereskedelmi Minisztéri­umban. Kíséretében volt Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A vendégeket Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, Veress Péter külkereskedelmi miniszter, Szűcs Istvánné, az V. kerületi pártbi­zottság első titkára és Szigethy Károly, a minisztérium pártbi­zottságának titkára fogadta. A külkereskedelem időszerű kérdéseiről, a minisztérium, va­lamint a külkereskedelemmel foglalkozó vállalatok munkájá­ról Veress Péter tájékoztatta a vendégeket. A megbeszélésen részt vettek: Török István ál­lamtitkár, a tárca miniszterhe­lyettesei, valamint a minisztéri­um párt- és tömegszervezeti ve­zetői. A miniszter a többi között el­mondta, hogy az elmúlt eszten­dőben a vártnál lényegesen mostohább körülmények ellenér re is kedvezően alakult külke­reskedelmi forgalmunk. Javult részvételünk a nemzetközi mun­kamegosztásban, fejlődött együttműködésünk a szocialis­ta országokkal. Joggal mond­hatjuk — tette hozzá —, hogy a magyar gazdaság növekvő gondjaival együtt is nagyobb megrázkódtatás nélkül viselte el a világgazdaság és a nem­zetközi politika számunkra hát­rányos fejleményeit. Szerepe van ebben annak, hogy ter­mékeink minősége javult, a nö­vekvő követelményeknek egyre jobban igyekszünk megfelelni és kapcsolatainkat külföldi partnereinkkel úgy fejleszteni, hogy a kölcsönös előnyök job­ban érvényesüljenek. Ezt segí­tette az is, hogy a külkereske­delem irányító szervei, a ter­melő vállalatok és a kereskedő egységek közötti együttműkö­dés is tovább erősödött. Gaz­daságunknak, külkereskedel­münknek — mondta a minisz­ter — rangja, tekintélye van a világban. Amit szerződésekben és más megállapodásokban vállalunk, azt megbízhatóan tel­jesítjük. Ezt követően Szigethy Károly a minisztérium kommunistái­nak politikai munkájáról, a mozgalmi élet tapasztalatairól számolt be. Egyebek között ki­emelte, hogy a külkereskedelem területén is mindenütt cselek­vő aktivitás tapasztalható a XII. kongresszus határozatai­nak maradéktalan megvalósí­tásáért. A szakmai tudással, felelősségérzettel és tenniaka- rással széles körű politikai érett­ség párosul. Mindebből szem­léleti, cselekvési egység formá­lódik, úgy, hogy ki-ki mind po­litikai, mind szakmai munkájá­ban érzékelje is, értse is fel­adatait. Kádár János megköszönve a szívélyes fogadtatást, elismerés­sel szólt az elért eredmények­ről, arról, hogy a Külkereske­delmi Minisztérium és1 a kül- kereskedemmel foglalkozó vál­lalatok — számokból, adatok­ból is érzékelhetően — cse­lekvőén veszik ki részüket a XII. kongresszuson megszabott fő irányvonal következetes megvalósításából. Tolmácsolta a Központi Bizottság üdvözle­tét a külkereskedelem minden dolgozójának, helytállást kí­vánt nekik, és kifejezte lazt a meggyőződését, hogy odaadó munkájuk — a nehezebb kö­rülmények között is — minden bizonnyal a jövőben is meg­hozza a további sikereket. Madridi találkozó Magyar felszólalás a szerkesztő csoportban A szocialista, a semleges és az el nem kötelezett országok képviselői igen aktívak voltak a madridi találkozó záródoku­mentumának kidolgozásával foglalkozó bizottság szerda dél­utáni és csütörtök délelőtti ülé­sén. Velük ellentétben a NATO- országok képviselői, akik múlt pénteken a munkatervről foly­tatott vita során a szerkesztő­csoport üléseinek felfüggeszté­se mellett foglaltak állást, ez­úttal hallgatásukkal tűntek ki. A vitában felszólalt Földesi István, a magyar küldöttség tagja is. Kijelentette, hogy a magyar delegáció nagyra érté­keli a semleges és az el nem kötelezett országok záródoku­mentum-tervezetét és készen ÓH annak érdemi megtárgyalá­sára. Egyebek között elégedett­ségének adott hangot afelett, hogy a tervezet külön pontban foglalkozik a nemzeti kisebbsé­gek helyzetével. Lázár György fogadta Saly Vongkhamsaót Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja csütör­tökön a Parlamentben fogadta Saly Vongkhamsaót, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnökhe­lyettesét, a magyar-laoszi gaz­dasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság társ­elnökét, aki a testület ülése al­kalmából tartózkodik hazánk­ban. A szívélyes, baráti légkö­rű megbeszélésen részt vett Borbándi János miniszterelnök- helyettes, az együttműködési bizottság magyar társelnöke. A fogadást követően a Par­lamentben jegyzőkönyv aláírá­sával véget ért a magyar-lao­szi gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési bizott­ság V. ülésszaka. Borbándi Já­nos és Saly Vongkhamsao meg­állapították, hogy a két ország gazdasági együttműködése egyenletesen fejlődik. Kiemelték az árucsere-forgalom kölcsönös fejlesztésének szükségességét. A két ország közötti együttmű­ködésnek lényeges eleme az a segítség, amelyet hazánk 1985- ig nyújt a laoszi gazdaság fej­lesztéséhez. Magyarország a Laoszi Népi Demokratikus Köz­társaság egészségügyi helyzeté­nek javítása céljából vállalta, hogy egy gyermekkórházat ma­gyar berendezésekkel szerelnek fel, valamint azt, hogy közre­működik egy baromfitelep lé­tesítésében. Egy híd rekonstruk­ciójával a KGST-országok köz­reműködésével megvalósuló hídépítési munkálatokban is részt vállaltunk. Laoszi részről nagyra értékel­ték azt a segítséget, amit Ma­gyarország a laoszi diákok és szakemberek képzésével nyújt. Az ülésszakon arról is megálla­podás született, hogy a két or­szág központi tervező szervei megvizsgálják az együttműkö­dés távlati lehetőségeit és mun- kaprogromat dolgozzanak ki. Saly Vongkhamsaót, aki egyút­tal a Laoszi Nemzeti Tervbizott­ság elnöke is, ennek jegyében fogadta Faluvégi Lajos minisz­terelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke. Elutazott Budapestről a koreai külügyminiszter Hivatalos, baráti látogatását befejezve csütörtökön elutazott Budapestről Ho Dam, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere, aki Púja Fri­gyes külügyminiszter meghívá­sának eleget téve tartózkodott hazánkban. A Ferihegyi repü­lőtéren vendéglátója búcsúztat­ta. Jelen volt Etre Sándor, a Magyar Népköztársaság phen­jani, Kim Jong Szun, a KNDK budapesti, valamint Milan Ve­res, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság buda­pesti nagykövete. Az MTI munkatársának érte­sülése szerint a külügyminisz­terek tájékoztatták egymást az országaikban folyó építőmun­káról és véleményt cseréltek a (Folytatás a 2. oldalon.) Angolába látogat a portugál elnök Az Angolai Népi Köztársa­ság és az Egyesült Államok kapcsolataiban sikerült némi haladást elérni — jelentette ki Paulo Jorge angolai külügymi­niszter szerdán Luandában. Portugál újságíróknak adott és Lisszabonban közzétett nyilat­kozatában Paulo Jorge ugyan­akkor rámutatott, hogy Angola amerikai diplomáciai elismerte­tésének ügye még nyitott kér­dés. André Goncalves Pereira por­tugál külügyminiszter angolai vezetőkkel tárgyalt. Pereira, aki kedden érkezett az angolai fő­városba, az első portugál kül­ügyminiszter, aki a volt portu­gál gyarmat felszabadulása óta Angolában látogatást tesz. Rö­videsen Antonio Ramalho Eanes portugál köztársasági el­nök is Luandába utazik. Amerikai közéleti személyiségek az atomverseny megfékezéséért Több mint 120 amerikai kong­resszusi képviselő és 19 szená­tor szerdán ünnepélyes csatla­kozásával adott nagyobb te­kintélyt annak a közéleti moz­galomnak, amely a nukleáris fegyverkezési verseny megállí­tását sürgeti. A mozgalom ál­láspontja szerint első lépésként a jelenlegi szinten be kellene fagyasztani az amerikai és a szovjet nukleáris csapásmérő erőt. Alexander Haig külügy­miniszter azonnal elvetette a javaslatot. A kongresszusi tagok képvi­seletében Edward Kennedy de­mokrata párti és Mark Hart- field republikánus szenátor be­jelentette, hogy rövidesen tör­vényjavaslatot terjesztenek elő, amely, ha elfogadnák, kötelez­né Ronald Reagan elnököt, hogy kezdjen tárgyalásokat a szovjet vezetőkkel a nukleáris fegyverzet kölcsönös befagyasz­tásáról. Kennedy szenátor sze­rint az ilyen egyezmény ellen­őrzésére elegendőek lennének a már létező eszközök. Leszö­gezte: ez az Egyesült Államok számára is évi 20 milliárd dol­lár megtakarítást jelentene. A mozgalom céljait korábban támogatásáról biztosította A vé­réit Harriman, az Egyesült Ál­lamok egykori moszkvai nagy­követe, Walter Mondale volt alelnök és Paul Warnke, aki Carter elnöksége idején a le­szerelési és fegyverzetellenőr­zési hivatal élén állt. Fejtrágyázás - helikopterről Sáros, ázott a talaj, s ilyen időben nem lehet, és nem is szabad traktorral és munkagép­pel a földre menni, mert na­gyobb a taposási kár, mint a haszon. Éppen ezért végzik né­hány éve repülőgéppel kora ta­vasszal az őszi kalászosok fej­trágyázását. Tolna megye nagyüzemeiben két helikopter és egy merev- szárnyú repülőgép dolgozik. Az egyik helikopter a Szekszárdi Állami Gazdaság, a másik a szedresi Sió-Sárvíz menti Egye­sült Termelőszövetkezet gesztor­sága alatt működik, s végez munkát több termelőszövetke­zetben. A mezőgazdasági üze­mekben a napokban végzik a kalászosok állapotbecslését. A szakemberek szerint az őszi ga bona jól telelt. Eddig a fejtrá gyázást a terület 65 százalé­kán végezték el, s előrelátható­lag két-három hét múlva végez­nek ezzel a munkával. d­Fotá: bj. A Szekszárdi Állami Gazdaság helikoptere az őcsényi téesz búzatáblája fölé indul »

Next

/
Thumbnails
Contents