Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-09 / 57. szám

1982. március 9.

ívÉPÜJSÁG 3

KlSZ-esek az atomerőműért

A KISZ Központi Bizottsága az elkövetkezőkben is kiemelt figyelmet fordít a paksi atomerőmű építésére, a beruházás teljes befejezéséig. A KISZ KB mellett működő paksi KISZ- épitkezés szervező bizottsága a napokban meghatározta a főbb feladatokat a VI. ötéves tervidőszakra, illetve az ez évi legfontosabb tennivalókat.

A paksi atomerőmű KISZ-épitkezésén jelenleg mintegy 2200 KSZ-fiatal dolgozik. Az atomerőmű létesítésében részt vevők a következő években a korábbiakhoz viszonyítva nagyobb és minőségében is újabb feladatoknak kell megfeleljenek. Az építkezésen dolgozó mintegy 170 vállalat fiatal dolgozói idén minden erővel az l-es blokk átadására összpontosítanak.

A kiemelt nagyberuházáson tevékenykedő KISZ-szervezetek fontos feladata, hogy a munka során a fiatalok ésszerűsítési, anyag- és energiatakarékossági javaslatait összegyűjtsék, s eljuttassák a paksi atomerőmű kormány- bizottsághoz és az érintett vállalatok vezetőihez. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a fiatal alkotó kollektívák elemzik és feldolgozzák az l-es blokk építésének, szerelésének és üzembe helyezésének eddigi tapasztalatait, s ennek segítségével keresik a takarékosabb, a gazdaságosabb megoldásokat, a kivitelezés minőségének és hatékonyságának további javítását szolgáló módszereket.

Az l-es blokk átadásáig dolgozik a „Lékai János" KISZ-építőbrigád. Létszámát tervszerűen, az érintett vállalatokkal egyeztetve, több lépcsőben csökkentik. A négy éve megalakult, az ország valamennyi megyéjéből toborzott brigádban átlagosan 200 fiatal dolgozott. Jelenleg 100 tagot számlál. A KISZ az érintett vállalatokkal együttműködve megteremti a lehetőségét annak, hogy a Pakson véglegesen letelepedő fiatalok áthelyezéssel kerüljenek a fogadó vállalatok állományába.

A munkáslakások elosztásánál, ezek kivitelezésének gyorsításánál, az olcsóbb formák

keresésénél az építkezés KISZ-bizottsága képviseli a fiatalok érdekeit.

Az l-es blokk átadását megelőző tennivalókkal párhuzamosan hozzáláttak a II., a III. és a IV. blokk munkálataihoz is. Ehhez kapcsolódik, hogy ebben az évben megrendezik a harmadéves szakmunkástanulók találkozóját Pakson, s elsősorban az idén végző kőműves, hegesztő, vasbetonszerelő, ács és festő szak- munkásfiatalokat várják a nyár elején az atomerőmű városába.

Az atomerőművön dolgozó KISZ-szervezetek az idén is megszervezik az immár hagyományossá vált KISZ-épitkezési napokat.

Az építkezés KISZ-bizottsága a nemzetközi kapcsolatokat ápolva, erősítve a helyszínen dolgozó szovjet fiatalok Komszomol-szerveze- tével és a lengyel kivitelező fiatalokkal több közös programot is szervez. A kapcsolatok erősítését szolgálja az is, hogy a szocialista országokban épülő atomerőművek építészeti és technológiai-szerelési tevékenységével kapcsolatos tapasztalatok kicserésélésére az idén megszervezik a „nemzetközi atomerőműves ifjúsági reflektor"-t, amely lehetővé teszi, hogy a szovjet, az NDK-beli, a csehszlovákiai, a bolgár és a magyar atomerőművek ifjú épitői közvetlenül is szerezhessenek ismereteket egymás munkájáról.

Nemcsak a helyszínen tevékenykedő, hanem a paksi építkezést messzebbről segítő fiatalok is sokat tehetnek az atomerőmű átadásának, üzemelésének sikeréért. A tudományos háttérben dolgozó KISZ-szervezetek például feladatul kapták, hogy segítsék elő olyan atomerőművi ellenőrzési, vizsgálati módszerek kifejlesztését, amelyek lehetővé teszik tartalékok feltárását, kihasználását és a megbízhatóság növelését.

Mivel már tekintélyes múltja van a beruházásnak, a KISZ pályázatot hirdet az építkezésben részt vevő fiatalok részére a KlSZ-épitke- zés történetének feldolgozására. (MTI)

Reformizmus és reformpolitika (I.)

A reformok kettőssége a kapitalizmusban

DOMBCALOR Vasipari Szövetkezet

Miért kevés a drótkerítés?

Dombóvárott kerestük — és megtaláltuk a választ

Ez az a drótfonal, amely feldolgozásra vár és amelyből egy év óta nincs elég

„AZ EMBER nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba” - állapította meg az antik görög filozófia, felismerve, hogy ami körülöttünk van, változik, de változunk mi magunk is. Minden környezetével kölcsönhatásban lévő rendszerre jellemző, hogy egyszerre rendelkezik (ha élni akar) a változás, az alkalmazkodás és ugyanakkor a megőrzés képességével, vagyis — a mindig viszonylagos - állandóság tulajdonságával.

Elmondható ez az emberről, mint egyedről, és az emberi közösségekről, a társadalomról is. A kapitalizmust megelőző társadalmakban az emberek a természettől készen talált feltételeknek alárendelődtek, vagy hozzájuk passzívan alkalmazkodtak. így a társadalmi viszonyok és struktúrák mereven ellenálltak a változásnak, az állandóság mozzanata bennük döntő volt. Az iparosodáshoz kötődő „burzsoá korszakot” - a Kommunista Kiáltvány jellemzése szerint — minden előbbi korszaktól a termelés folytonos átalakítása, az összes társadalmi állapotok szakadatlan meg- rendítése, az örökös bizonytalanság és mozgás különbözteti meg.

S ha arra a kérdésre keresünk választ, hogy a kapitalizmus, mint történelmi alakulat, hogyan maradhatott fent a termelőerők állandó forradalmi átalakulásai, a törvényszerűen újratermelődő gazdasági, politikai és ideológiai konfliktusok ellenére (vagy éppen következtében), miért tudta válságait — bár világtörténelmileg egyre inkább defenzívába kényszerül — túlélni, nem kerülhetjük meg a tőkés rend nagyfokú történelmi alkalmazkodó képességének tényét. Ez az alkalmazkodás pedig elválaszthatatlan a reformoktól, azoktól az átalakításoktól, amelyekkel a társadalom legkülönbözőbb szféráiban, intézményeiben alkalmazkodni tudtak a feltételek, a körülmények változásaihoz, a belső és külső kihívásokhoz anélkül, hogy a rendszernek fel kellett volna adnia szerkezetének alapvonásait, önmagával való azonosságát.

A tőkés társadalmak az elmúlt évtizedek során megreformálták a gazdaság működését, s a piac mellett az államot is meghatározó gazdaságszabályozó intézménnyé tették. Megreformálták az oktatást, a munkakörülményeket, a munkaerőpiacot, a jövedelmek elosztását. Ezáltal olyan szabályozó mechanizmusokra és eszközökre tettek szert, amelyek felhasználásával a burzsoázia mint uralkodó osztály képessé vált — ha nem is békésen — együttélni a gazdaság ciklikus és szerkezeti válságaival, a tudományostechnikai forradalom kibontakozásával, a szervezett munkás- osztály bérharcával és követeléseivel.

Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy a reformoknak a tőkés osztály tagjai egyértelműen csak haszonélvezői, kedvezményezettjei lennének. Már csak azért sem, mert a reformok jelentős részét hosszan tartó és éles küzdelmekben kellett a tömegeknek kicsikarniuk, a burzsoáziára rákény- szeríteniük. S egyben ezek a reformok nemcsak a dolgozók gazdasági helyzetét, életkörülményeit javították, bizonyos értelemben politikai-hatalmi pozícióját is erősítették. Számos reform — ha konkrét megvalósítása során a tőkés alapviszonyokba be is épül, s így azokat stabilizálja — olyan tendenciák hordozója, amelyek a fennálló hatalmi struktúrák és intézmények meghaladásának irányába mutatnak.

Nyilvánvaló példa az ún. „ipari demokrácia" reformtörekvése körüli harc. A munkások vállalati szintű beleszólási vagy együttdöntési joga - bár egyértelmű konfliktuselsimító funkciója van — voltaképpen a tőke magántulajdonán alapuló struktúrádat kérdőjelezi meg.

Végeredményben ez a kettősség, ez az ellentmondás: a tőkés társadalom és gazdaság konfliktusait elsimítani szándékozó funkció és az uralkodó viszonyokon - legalább részben - túlmutató tendenciák a mai kapitalizmus szjnte minden jelentősebb reformtörekvéseinél jelen van. Az állam gazdasági és szociálpolitikai szerepével, a tervezéssel, az államosítással, a politikai rendszer demokratizálásával, a társadalmi juttatások kiterjesztésével, a felsőfokú képzés általánossá tételével stb. kapcsolatban is tetten érhető.

A reformoknak ez az objektive meghatározott kettőssége az alapja annak, hogy mlind a burzsoázia, mind a munkásosztály politikailag megosztottak a reformokkal kapcsolatban. Míg a polgári erőket a magántulajdon szabadságáról és korlátozásáról vallott — tényleges érdekeken alapuló - nézetek különbsége állítja szembe mint reformereket, liberálisokat, illetve konzervatívokat, addig a munkásosztály is reformista és forradalmi mozgalmakra oszlik. Az előbbiek célja az, hogy helyzetüket az adott keretek között fokozatosan javítsák, s a közvetlen, részleges jejlegű érdekekből indulnak ki. A forradalmi munkásmozgalom a proletariátusnak mint osztálynak az érdekeiből általánosít, és a tőkés viszonyok radikális meghaladását, egy új társadalom felépítését tűzi ki célul.

A forradalmár, kommunista pártok a reformok tekintetében nem abban különböznek a reformista, szociáldemokrata jellegű mozgalmaktól, hogy elvetik a reformokat, hanem abban, hogy a reformokért folytatott küzdelmet a polgári társadalom radikális átalakításának perspektívájába helyezik. Ebből adódik, hogy a reformokért vívott politikai küzdelmekben a kommunisták és a szodiálde- mokraták között (sőt, bizonyos esetekben a polgári reformerekkel is) az együttműködés lehetséges, sőt szükséges. Súlyos, kataszarofális következményekhez vezetett a fasizmus hatalomra jutását megelőző években részben a sztálini dogma- tizmus, részben a szociáldemokrata vezetők körében felülkerekedett antikommunizmus következtében kiélezett konfrontáció a munkásmozgalom két szárnya között. Napjaink pozitív példája a francia — és már jónéhqny éve a finn — kommunisták közös kormányzása a szocialistákkal, illetve szociáldemokratákkal.

IDEOLÓGIAILAG, a történelmi folyamat megítélését, a célokat illetően természetesen ezen a területen is az ellentét a meghatározó. Ezért az együttműködés sem lehet vitáktól, a szembesítés mozzanataitól mentes. A marxizmus-leninizmus mindig is megkerülhetetlennek tartotta a reformizmus, mint a tőkés rend alapstruktúráit megváltoztathatatlan adottságként elfoqadó politika és az e politika ideológiai alapjául szolgáló revizionizmus elvi bírálatát. Ez azonban nem zárja ki az együttműködést a tömegek helyzetét javító és a tőke pozícióit viisz- szaszorító reformokért folytatott küzdelmekben.

G. MARKUS GYÖRGY

(Folytatjuk)

Dombóvár egyik első számú vezetője nemrégiben egy értekezleten, dombóvári ipari üzemek kapcsán, arról beszélt, hogy az alapanyaghiány nagyon sokszor milyen gondot okoz a vállalatoknak, hogyan akadályozza a termelést, és milyen kiszolgáltatottá tesz termelő kollektívákat.

Amikor utánajártunk a dolognak, kiderült, van ilyen gond a Láng Gépgyár dombóvári üzemében, van a KIPSZER-nél és hasonló a helyzet a DOMBCALOR Vasipari Szövetkezetben.

A választás azért esett a vas- iparra, mert olyan termékkel kapcsolatos ez a kényelmetlen helyzet, amely közvetlenül lakossági igényeket elégít ki — illetve elégítene ki, ha... A drótkerítésről, egészen pontosan a kerítésdrótról van szó.

A kerítésgyártó üzem, összesen 14 dolgozóval, a közeli Döbröközön működik, a drótot Salgótarjánból kapják, a Ferro- glóbus közvetítésével. A megrendelést a gyárnak kell elküldeni, az igazolja vissza, menynyit tud a drótból biztosítani és ezután a Ferreglóbus szállít. Már amennyit tud szállítani, a gyári termelés függvényeként. Ezen a folyamaton is érdemes lenne meditálni, de most nem tartozik a témához.

A lényeg itt az, hogy a döb- röközi üzem teljesítőképességének legfeljebb hatvan-hetven százalékát tudja ténylegesen fölhasználni drótkerítés készítésére. A többi kapacitást lekötik erre-arra, - amint azt Retek Ferenc elnök elmondta.

De ezzel még csak egy részét említettük fel a gondoknak. A kereskedelmi osztály vezetője, Budai János ugyanis a beszélgetés közben behozott egy okmányt, amely szeriint a kapacitás 30-40 százalékát lekötő igényelt drótfonat mennyiségének mindössze ötven százalékát igazolta vissza a salgótarjáni gyár. És ez, amint elmondták egÿ év óta íav megy.- Hát akkor, hogyan is vagyunk ezzel?- Ügy, hogy a feldolgozó kapacitásunk igényének egyhar- madát megkapjuk a Ferrogló- bustól, pontosabban a gyártó gyártól, egyharmadát összeku- nyeráljuk az országban erre, arra, a harmadik harmadát pedig más munkákra vagyunk kénytelenek fordítani.

— Lehet ezt mindig?

— Általában igen, de nem mindig. Akkor pedig amolyan kényszerszünet van.

A tűzi horgany lágyhuzalból a legutóbbi rendelés 100 tonna volt, a visszaigazolás negyven. Papír bizonyítja és ez önmagáért beszél.

De térjünk csak vissza a megelőző helyzetre. A kapacitás egyharmadának lekötésére szükséges alapanyag-mennyiséget úgy kell „összekunyerál- ni” az országban. Igen ám, de ezt terheli a szállítási költség, no meg az, hogy ezt már más

árréssel kapják, mint a közvetlenül a gyárból érkezőt. Hogy miért teszik ezt mégis, egyszerű a válasz: meg kell tartani a munkaerőt. És ez, amint a beszélgetésből kiderült, nem csak szociális okokból, valamely filantróp szemléletből fakad, hanem azért is, mert javul majd egyszer még az alapanyag-ellátás.

Napi három-négy, tehát havi mintegy hatvan tonna anyagot tudnak feldolgozni a döbrö- közi üzemben. Az előbb már idézett, szállításra visszaigazolt, drótmennyiség ismeretében látható, valós gondokról van itt szó.

Megállapodtunk tehát abban, hogy az erősen visszafogott kapacitásnak ötven százalékát kapja meg az üzem. Teljesítő- képessége ennek minimálisan kétszerese lenne. Tíz-húsz évvel ezelőtt a most leszállított meny- nyiség elég volt, de azóta sok minden megváltozott a világban, Dombóvárott, de még Döbröközön lis.

Az igény — elsősorban hangsúlyozottan a lakossági igény, a jelenlegi termelésnek háromnégyszerese lenne. Most a szövetkezet a drótkerítést a Ferro- villnek szállít, meg a TITÂN- nak, lényegében Szekszárdot, meg Veszprém környékét látják el. Lennének megrendelők még számosán, az ország minden tájáról, de csak az efőbbi kettővel tudnak partnerkapcsolatot teremteni. Az ő igényeiket is csak 35-40 százalékban képesek kielégíteni.

De mindjárt hozzáteszi az elnök és az osztályvezető, ha minden alapanyagot megkapnának a jövőben, akkor is csak ezt g két kereskedelmi céget tudnák kielégíteni, ugyanakkor a tényleges országos igény a jelenleginek három-négyszerese.- Megfelelő alapanyag-ellátás esetén kellő technikai fejlesztéssel egy éven belül fel tudnánk zárkózni az igényekhez.- Saját fejlesztésben?- Igen, saját fejlesztésben.

Egyébként, a tavalyi év elején három új, nagy teljesítményű gép kifejlesztését tervezték, az idénre egyet valósítottak meg belőle. Többre ugyanis nincs szükség, hiszen nincs mit földolgozni vele.

Bárcsak lenne, hiszen Döbröközön termelni szeretnének, minél többet. A Dunántúl ilyen jellegű ellátásában a Domb- calor meghatározó.

Alapanyagot persze mi nem tudunk szerezni, egyelőre a szövetkezet sem. Tudjuk, ezzel a közléssel nem nyugtattuk meg a vásárolni szándékozókat, de tájékoztattuk legalább.

LETENYEI GYÖRGY Fotó: Kapfinger András.

Még soha nem volt minőségi reklamáció