Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-06 / 55. szám
e népújság 1982. március 6. Múltunkból — Beszélgetésünk_ fénykép nélkül valószínűleg /tevéibe birizgálná olvasóim humorérzékét, amivel persze csak a magam nem éppen tájfutói alkatára gondolok. Hozzátehetem, hogy sportbeli tájékozottságom se a legmagasabb színvonalú. Remélem nem tartja szentségtörönek azt a véleményemet, hogy ez a „tájékozottság" honfitársaink többsége esetében úgyis elsősorban a labdarúgással kapcsolatos, amit és — fiúgyermekeimmel ellentétben — még csak nem is kedvelek különösképpen. Kezdjük talán azzal, hogy mióta létezik és tulajdonképpen mi is az a tájékozódási futás, vagy ahogy egyik levelében rövidebben irta: — tájfutás? — Akkor én pedig definícióval kezdem. A tájfutás olyan sport, amelyen a pályát ellenőrzőpontok segítségével jelölik ki, a futó számára ismeretlen terepen. A tájékozódási futó feladata, hogy az ellenőrző- pontokon előírt sorrendben, térkép alapján haladjon át és a legrövidebb idő alatt a célba érjen. A futó az ellenőrző- pontok között maga választja meg útvonalát. — Tehát a fizikai teljesítmény mellett észmunka a javából... — Ha a térkép ismeretét és a térképjeleknek a valósággal való azonosítási képességét észmunkának fogjuk fel, akkor okvetlenül. A dolog eléggé összetett, hiszen az ember „csak” olyan gyorsan futhat, amely tempó mellett még tiszta fejjel tud tájékozódni, ahogy mi mondjuk, „pontot fogni”. De ugyanakkor olyan gyorsan is fut, hogy képes nyerni. Van ebben szellemi és fizikai teljesítmény éppúgy, mint önismeret és döntési készség. Utóbbinál az útvonalválasztásra gondolok, és eközben a teljes magá- rautaltságra. A tájfutó ellenfele — önmaga. — Már korábban bevallottam, hogy azzal, amit beszélgetésünk nyomán megpróbálok majd írásba foglalni, sportágának népszerűsítése is a célom. Maga ilyesmire igazán nem szorul rá, no meg az a hire, hogy nem szívesen beszél önmagáról. .. — A sportágamról mindenesetre összehasonlíthatatlanul szívesebben! — Maradunk tehát ennél és egy kis sporttörténetnél. Mióta létezik tájfutás? — A skandinávok „találták ki" a múlt század végén. Nálunk 1925-ben ismerkedtek meg vele és az 1950-es évek óta mérnek szintidőt. —- Amikor találkozásunkat levélben rögzítettük, azt írta, hogy — idézhetem? — „a tájékozódási futás (tájfutás) nem olimpiai sportág, így Magyarországon megtűrt csak". Ebből azt a következtetést kell levonnom, hogy sportpolitikánk olimpia-centrikus? — Sportpolitikánk nyíltan olimpia-centrikus, hiszen az OTSH kategorizálja a sportágakat és azoknak ennek alapján vannak lehetőségeik és jogaik. Ez a teljesen elferdült pontgyűjtő szemlélet eredménye. így morálisan és anyagilag is lényegesen különböző a támogatás az ilyen, illetve olyan sportágaknál. — itíaga, ha jól tudom az OTSH-nál dolgozik? — Tavaly január 1. óta, de közben szültem egy gyereket is. Ha arra gondol, hogy az embernek feltétlenül jó véleménnyel kell lennie a munkahelyéről, akkor nem értünk egyet. — Téved, mert egyetértünk! Mi a munkaterülete? — A tömegsport. Az OTSH- ban torz az arányunk az élsportokkal, vagy ha úgy tetszik, olimpiai sportokkal foglalkozókkal szemben. Ezek sokszorta többen vannak. — Nincs túlzottan szivvi- dámitó hangulatban. Maga szerint mi lenne a megoldás? — A sportágakat a lehetőségek és az igények szerint kellene központilag támogatni, akár mindennel. . . — Ezek jelentős része komoly beruházást kíván. Hadd kérdezzem, hogy a magáé mennyit... — A világ legnagyobb stadionját, a természetet nem kell felépíteni. Sportszerünk a tájoló, a térkép, na meg a futómba. Ebből elsősorrban a térkép az, amit elő kell állítani, de ezt az illetékes minisztérium és az OTSH közti szerződés alapján nagyon olcsón kapjuk. Annyi a tennivaló, hogy az alaptérképet magunk javítjuk „tájfutásra", így az síkrajzilag és domborzatilag egyformán pontosabb a forgalomban lévőknél. Ez nagy munka, de a többi sportággal összehasonlítva filléres költség. Hiszen egy terület jó tájfutó térképe az egész vidéket sportlétesítménnyé avatja, ahol évéklig sok ezer ember sportolhat.. . Azaz, legyek pontosabb: — sportolhatna! — Tetszik „a világ legnagyobb stadionja" kifejezés. De ez a stadion, vagyis az anyatermészet, nem mondhatni, hogy előnyére változna. Nem éppen áldásos közreműködésünkkel. Szükebb pátriámban, Tolna megyében, szerencsére még bőven akadna alkalmas terep tájfutásra. Tudtommal komolyan mégis csak a paksiak űzik. Vajon miért? — Tolna megye egyik legfehérebb területünk az országban. Miért? Mindenütt csak a lelkes, megszállott, fanatikus emberek szervezik a tájfutást. Nagy pénzt ugyanis semmilyen minőségben, még világbajnokként se lehet keresni vele. Tehát először meg kell ismerni, megszeretni, aztán abbahagyni már úgysem lehet. . . Ez úgy látszik Tolnában kimaradt, ezért is örülök, hogy lapjuk foglalkozni kíván a sportágunkkal. — Mondana pár szót a tájfutás országos „elterjedtségéről"? Ugye ez gyönyörű kifejezés? — Rémes! Egyébként kereken 500Q-en vagyunk. Érdekes, hogy nemcsak hegyes tájakon, hanem síkon is. Hiszen mindenhol lehet versenyezni, ahol van erdő, vagy erdőcske. így például egyik legjőbb megyénk Csong- rád. Persze, van egy rokonszenves vezető, aki összeszedte ma- qa köré a többi megszállottat, így később se lesz baj, viszik tovább. Nagy élet van még Pécsett, Miskolcon, Székesfehérváron, Szombathelyen, ahol nemcsak kiemelt sportegyesületek vannak. A kiemelt egyesületekben sehol nincs tájfutás, hiszen nem olimpiai.. . A kisegyesüle- tek elbírják, néhol még szeretik is. A fővárosban is a „másodegyesületeknek" vannak szakosztályai: Postás, BEAC, MAFC, azaz elsősorban az egyetemi klubok. Mégse kell valamiféle sznobságra gondolnia. Régen csak azók csinálták a tájfutást, akik egyetemet vagy főiskolát végeztek, most már sokkal kevesebb, mint a fele. Nem kell különösebb ész hozzá, hiszen a skandináv menők közül sokan nem is érettségiztek, mégis úgy elvernek bennünket. . . — Erről talán majd később. A személyére vonatkozó kérdések iránti ellenszenvének fenntartása mellett abban mégis megegyezhetünk, hogy a maga pályafutása nélkül bajos lenne Magyarországon tájfutásról írni. Nem mindenki volt tizennégyszeres magyar bajnok, bronz- és ezüstérmes tagja a világ- bajnokság ilyen csapatának és egyéni világbajnok 1972-ben. Amivel még a tél tucat hazai sífutó bajnokságról és a nem hivatalos 1978-as világbajnoksági ezüstérmességről szót se ejtettem. Utóbbi esetben a maratoni futásra gondolva. Mióta csinálja és tulajdonképpen miért ezt a sportot választotta? Már eleve „sportos" családból származik? — Nem! A szüleim csak any- nyit mozogtak, amennyi az egészséghez keltett. Tudja, én a gimnáziumban mindenbe belekaptam. Énekkar, ilyen szakkör, olyan szakkör. A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba jártam. Egyszer eljött a József Attilából Jávorka Péter tanár úr, aki Finnországban járt és előadást tartott a tájfutásról is. Nehogy azt higyje, hogy testnevelő volt, mert történelem—magyar szakos. A legközelebbi alkalommal tucatnyian jelentkeztünk az edzésen. Aztán maradtunk ketten- hárman, a rossz nyelvek szerint azért, mert nekem könnyű volt lejutnom a Gel'l'érthegyrőll. Egyszerűen csak legurultam. Kövér kislány voltam. . . — Ebből nem sokat őrzött meg. Tulajdonképpen rendkívüli képességek vagy rendkívüli szorgalom kell a sikerhez? — Állítom, hogy a tájfutás az átlagemberek sportja. Ha valaki nagyon jól fut, esetleg atléta lesz. Ha nagyon okos, akkor tudós. Ha fantasztikus egyéniség, akkor vezérigazgató. .. De ha átlagos, akkor jó tájfutó még lehet. Ezt minden élménybeszámolón el szoktam mondani a gyerekeknek. Továbbá azt is, hogy minden korosztály űzheti. Skandináviában a legmagasObb kategória a férfiaknál 75, a nőknél a 65 év feletti. Ezzel nem akarom elhitetni magával, hogy és nem voltam szorgalmas. Nagyon is, emellett pedig célratörő, azt hiszem. A VB-hez persze még szerencse is kell, de ez minden aranyéremre igaz. Aránylag sok nemzetközi győzelmet — a skandinávok ellen is — valószínűleg akaraterőmnek köszönhetem. Le kell küzdeni a futó kilométerek néha fantasztikus unalmát, az oxigénhiány fájdalmát. No, de nem kell feltétlenül versenyeken — vágy éppen világversenyeken — indulni. . . — A versenytáv nőknél 8—10, a férfiaknál 13 kilométer. Mennyi volt teljes aktivitása idején az edzési ideje? / — Ez így megfoghatatlan. Alapozóskor, versenyidőszakban más és más. Télen alapozáskor náponta kétszer futottam. Reggel átmozgatás, délután fő edzés. Ez 20—30 kilométer között volt. — Betegségéről már any- nyiszor írtak, sőt nem egy esetben mérsékelt közléssel írtak, hogy félek megközelíteni ezt a kérdést. Egy ország aggódott magáért. Azóta már gyakorló édesanya lett. Ilyesformán rövidesen megpróbálhat háromfelé szakadni a család, a sportolás és a szövetségi kapitányság között. Mivel kecsegteti a hazai tájfutókat a jövő? — Nem tudom. Azt mindenesetre igen, hogy jövőre mi rendezzük a világbajnokságot és ez kell, hogy hozzon a szövetségünknek némi pénzt... — A pénz, az anyagiak az élet majdnem minden területén rendszeresen visz- szatérő téma. Nem okvetle■ nül a legépületesebb módon, de úgy látszik, elkerülhetetlenül. Teljes tájékozatlanságomon valamit segítendő, elárulná, hogy mennyi a tájfutó szövetség évi költség- vetése? — Le meri írni? — Ha megengedi, főleg pedig ha el meri mondani, akkor miért ne? Gondolom nem államtitok... — Cseppet sem az! Évi 182 ezer forint! — Lenyűgöző! Ezután hgdd kérdezzem meg, hogy magának mi a végzettsége? — Matematika—fizika szakos tanár vagyok, a TF-en pedig elvégeztem a 4 éves szakedzői, ezen kívül pedig a sportszervezői szakot. Tehát három diplomám van. — Vagyis nem tartozik azon élsportolók közé, akik a mezőnyből kiöregedvén, valamiféle kegyelemkenyérre vannak utalva, mert nincs semmilyen szakmájuk. Bár az imént mondotta, hogy a tájfutásból nem is lehet kiöregedni... — Nem lehet. Csak teljesen rendbejött láb kell hozzá, és ez nekem még hátravan. — Egyelőre munkahelye a tömegsport osztályhoz köti. Milyen perspektíváit látja a tömegsportnak? Én a megyémben ismerek egy szép fedett uszodát, ahol maholnap már mindenki sportolhat, csak éppen a „tömeg" nem. — Ilyet Pesten is találhatna. Tömörítve a lényeget, sosem hittem, hogy Magyarországon 10 millió aktív sportoló lesz. Aki nem akar sportolni, azt úgysem lehet kényszeríteni rá. De annak, aki szeretne, meg kellene teremteni hozzá a minimális lehetőséget. — Ez messze van? — Messze! — Egész beszélgetésünk során úgy láttam, gondosan ügyel arra, hogy sportágával kapcsolatban a legkisebb lírai hangot meg ne üsse. Ez szerencsére nem sikerült. Köszönöm a türelmét, de még maradt egy búcsúkérdésem... — Éspedig? — Ha lehetne, újra kezdené? — A tájfutást? Hiszen ez csodálatos sport! Hát persze! ORDAS IVAN Fotó: B. J. Olykor indokoltan, máskor minden jogos indok nélkül vetődött fel a közigazgatási határok módosításának igénye. Szinte minden évtizedben felmerült a megye, a járások és a községek határkiigazítási igénye. Ennek a XV—XIX. században főleg gazdasági oka volt. Ugyanis központilag vetették ki a vármegyékre az adót, s azzal már nem törődtek az országos szervek, hogy azt honnan szerzik meg, a lényeg, az adószedés eredményes legyen. Emiatt vármegyék között is nem egyszer konfliktus volt. A XX. században már inkább a célszerűség került előtérbe: miként lehet könnyebben megközelíteni a járási székhelyet vagy a megyeközpontot. De mint alább látni fogjuk, még ekkor is akadtak teljesen inkolatlan igények. 1919-ből két ilyen esetet jegyzett fel a krónika Tolna megye esetében. HATÁRVITA SOMOGY ÉS TOLNA KÖZÖTT Az egyíik konfliktus Somogy és Tolna megye között robbant ki. A Magyar Tanácsköztársaság idején Somogy megye igényt formált Tolna megye nyugati részére, különösen Dombóvárra és környékére. Amikor ez nyilvánosságra került, a megyei vezetésben óriási felháborodást váltott ki, s mentek panasszal a forradalmi kormányzótanácshoz, levelet intéztek a Somogy megyei direktóriumhoz, a sajtóban perlekedő hangú cikkek jelentek meg. Végül is maradt minden a régiben. A dombóváriak állásfoglalásairól készült iratok nem ismeretesek. A másik esetben Tolna megye akart területet szerezni Fejér megyétől. A dunaföldvári járási tanács tette a kezdeményező lépéseket. Erről az Igazság című lap 1919. május 30-i száma emlékezett meg. Idézzük a cikk egy részletét. „A dunaföldvári járási tanács elhatározta, hogy felirattal fordul a kormányzótanácshoz abból a célból, hogy a járás ket- téosztassék és pedig úgy, hogy Bölcske, Madocsa és Duna- földvár kivételével a járás megmaradna a régi állományban Paksi járási székhellyel, míg Dunaföldvár, amely földrajzi helyzeténél fogva éppenséggel nem központi fekvésű, ameny- nyiben közvetlenül a megye szélén terül el, egy új járás központjává tennék, melynek községei Bölcske és Madocsa lennének az eddigi járás területéből, a szomszéd törvényhatóságok területéből pedig: Hercegfalva, Baracs, Kisapostag és Előszállás, mint amely községek már eddig is, közelségüknél fogva, forgalmi és kulturális szempontból is Dunaföld- várra voltak utalva és e várossal, lehet mondani: századok óta erős vonatkozásokat és ösz- szeköttetéseket tartottak fenn. Részünkről Dunaföldvár óhajtását, hogy valóságos járási székhely legyen, méltánylandó- nak tartjuk" - szögezi le a lap a szerkesztőségi állásfoglalást. Ezt követően a cikk így folytatódik: „Aggodalmaim vannak azonban az iránt, hogy a tervezett átcsatolások a szomszéd törvényhatóságok területéről ke- resztülvihetők-e. A mai időket nem tartom erre alkalmasoknak. Egész más volna a helyzet, ha Hercegfalva, Baracs, Kisapostag, Előszállás községek maguk kérelmeznék és akarnák a csatlakozást. Míg ez nincs meg, az illető szomszéd törvényhatóságok minden erejükkel elleneznék területük megcsonkítását, ami mündig nagy felháborodást szül a lelkekben;" Földvári Mihály, akkori fő- levéltárnok kivihetőbbnek tűnő javaslattal állt elő. Azt tartotta volna célszerűnek, hogy Dunaföldvár rendezett tanácsú várossá alakulna át. „Dunaföld- várnak amúgy is megvan a városi jellege és rendezett tanácsú várossá átalakulva tág tere és lehetősége nyílnék a szabad fejlődésnek, mit eddig a községi szervezet lenyűgöző keretei lépten-nyomon megkötnek, akadályoztak”. A főlevéltárnok azonban megjegyzi azt lis a javaslata mellett, hogy a városi közigazgatás drágább, mint a községi, bár a község közigazgatási adminisztrációja sem olcsó. Tudjuk, sem a somogyi, sem a tolnai törekvések nem jártak eredménnyel. Dunaföldvár nem lett járási székhely. Később azzal vigasztalódhatott, hogy szép dunai hídja épült, ami könnyebbé tette kapcsolatát a Duna—Tisza közével, s növelte vonzáskörzetét Solt és közvetlen környékén. ÚJ INTÉZŐBIZOTTSÁG A MEGYE ÉLÉN A Magyar Tanácsköztársaság , kikiáltása után, 1919. április * 12-én választották meg a megyei tanácsot és annak élére intéző bizottság került. Soós Sándornak azonban meglehetősen nehéz dolga akadt az intézőbizottsági tagokkal. Többségük ugyaniis a szociáldemokrata párt centrista irányzatához tartozott, s mint ilyenek, irtóztak a helyzet követelte radikálisabb módszerek alkalmazásától. Számos, megoldásra érett kérdést csak azért nem tudott az intézőbizottság megoldani, mert sorai megosztottak voltak, s nem születhetett érvényes döntés. 1919. május 22-én változott a helyzet. A forradalmi kormányzótanács Tolna megyébe irányította Aranyos Györgyöt, akiit kormányzótanácsi biztosi minőségben azzal bízott meg, hogy biztosítsa a megyében a proletárdiktatúra törvényeinek érvényesülését. Megérkezése után nagyon hamar felismerte az intézőbizottság körüli gondokat. Intézkedett. Javasolta az intézőbizottság újraválasztását. Erre az 1919. június 2-i tanácsülésen került sor. Az Igazság című lap június 3-i száma számol be az eseményről. Idézzük: * „A tolnamegyei munkás-, katona- és földmíves szegények tanácsa tegnap, f. hó 2-án a vármegyeháza közgyűlési termében gyűlést tartott, melyen a tanácstagok túlnyomó része megjelent. Soós elvtárs megnyitván az ülést, bejelenti Aranyos György kormányzótanácsi biztos kiküldetését, ki forradalmi szellemtől áthatott meggyőző érveléssel mutatott rá arra az irányra, melyben a Tanácsnak működését folytatnia kell. Szavai mély hatást tettek a Tanács tagjaira. Utána Soós elvtárs tanácselnök bejelenti, hogy a kormányzótanácsi biztos a megyei intézőbizottság összetételében nem látta garanciáját annak, hogy a forradalmi szellem a vezetésben győzzön, s ezért szükségesnek tartotta az intézőbizottság újjáalakítását. A Tanács hozzájárult az intézőbizottság újjáalakításához, s titkos szavazás útján az az alábbi tanácstagokat választotta meg az intézőbizottság tagjaiul: Bencze Ferenc, Barocsay István, Dürr Béla, Dick György, Kelemen Izsó és Soós Sándor elvtársak. A megválasztott új direktórium nyomban megalakult, elnökévé Soós Sándor elvtársat, másodelnökké Dick György és Bencze Ferenc elvtársakat választotta meg. A bemutatkozás után a Tanács az új elnökséget megerősítette állásában" Ezt követően az egyes osztályok vezetői adtak számot végzett munkájukól. A tanács tudomásul vette a jelentéseket. A megyei direktórium ettől kezdve következetesen hajtotta végre a proletárhatalom rendelkezéseit Tolna megyében. K. BALOG JANOS
