Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-05 / 54. szám
1982. március 5. Képújság 3 Dombóvár, Gőgös Ignác Gimnázium A pártszervezet és az oktató-nevelő munka Tolna megyei Építőanyag-ipari Vállalat Beruházás kettős céllal Segíteni a lakosságnak, könnyíteni a fizikai munkát Azt, hogy mily.en színvonalú az oktatónevelő munka egy liskolában, önmagában nem könnyű elbírálni. Ám van ennél sokkal ob- jektívebb „mérce” is: Hova kerülnek a végzettek és hogyan állják meg helyüket? Milyen arányban vesznek részt megyei és országos versenyeken és mit „hoznak” onnan? Tehát össze lehet — és kell — hasonlítani más intézményekkel. A dombóvári Gőgös Ignác Gimnázium és Kollégium állja az összehasonlítást. Évente alakul ki az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgák után — a felvételiken szerzett pontszámok alapján — a „rangsor". Ezek szerint az ország 530 középiskolája közt a dombóvári 1978 a 31., 1979-ben a 43-44., 1980-ban a 23-24. helyen szerepelt. A tavalyi „helyezés" még nem ismeretes, ám az adatok igen: A hatvankilenc érettségizettből ötvenhármán jelentkeztek egyetemre-főiskolá- ra, közülük negyvenkettőt vettek fel. Ebből fizikai dolgozók gyermeke 27, illetve 21. Az országos középiskolai tanulmányi versenyen az elmúlt években három dombóvári gimnazista került az első tíz közé (ez egyben egyetemi fölvételt is jelent), tavaly a megyei fordulóba jutott tanulók száma 23 volt, közel fele az összes Tolna megyei továbbjutónak. E néhány — összehasonlításon alapuló — adat alátámasztja azt a megállapítást, amit nemrég a Dombóvár városi párt-végrehajtó bizottság ülése elfogadott: a gimnáziumban magas színvonalú oktató-nevelő munka folyik. Azt vizsgálta a végrehajtó bizottság, hogy miképpen segíti az iskola párt- szervezete az oktató-nevelő munkát. A pártszervezet tevékenysége - mint arról dr. Berta Bálint titkár beszámolt — valójában az iskola egészében érzékelhető, hisz tagjai a legjobb, legtevékenyebb pedagógusok közül kerülnek ki, akik többet tesznek az átlagosnál a képzés sikere, a hathatósabb és politikus nevelőmunka érdekében. Egyúttal az iskola légkörét meghatározó tényezőnek számítanak a napi munka során, akiknek véleményére mások is adnak, odafigyelnek. A pártszervezet a tanulmányi és napi intézményi munka támogatásában az iskolai életei érintő minden elvi kérdésben véleményt nyilvánít, figyelemmel kíséri az irányító tevékenységet, kezdeményez és beszámoltat, ügyel az iskolai demokrácia helyzetére, a munkafeltételek biztosítására, személyi kérdésekben állást foglal, a különböző társadalmi és iskolai szervekkel, közösségekkel való kapcsolatok állását ellenőrzi. Mint azt dr. Gelencsér József igazgató elmondta, az elmúlt években számos kérdésben lépett föl kezdeményezőként a pártszervezet. így például a fakultáció bevezetésénél javaslatot tett, hogy az milyen irányú legyen. Taggyűlésen több alkalommal megvitatta, hogyan foglalkoznak és foglalkozzanak a fizikai dolgozók gyermekeivel, hogyan segíti és segítsék a tehetségesek egyetemi főiskolai felvételre való előkészítését. A pártalapszervezet évente több alkalommal foglalkozik az iskolai KlSZ-bizott- ság munkájával, beszámoltatja és megjelöli a soron következő feladatokat. A pártszervezeté a KISZ politikai oktatás irányításában a vezető szerep. A vezető propagandista — párttag - rendszeresen fölkészíti a politikai oktatás vezetőit a soron következő téma földolgozására. A pártszervezet tehát egyrészt ellenőriz, beszámoltat. Másrészt, tagjai példamutató munkája, magatartása és a részükre adott pártmegbízatások útján segíti a munkát. A gimnázium tanárai nem elégednek meg az egyetemen szerzett tudással, rendszeresen továbbképezik magukat. Ebben a kommunista pedagógusok járnak az élen. Az utóbbi években közülük hárman tettek doktori szigorlatot, a negyedik most készíti disszertációját. A szakmai munkaközösség vezetők egy kivételével párttagok. A tanulmányi versenyre, illetve egyetemi-főiskolai fölvételre fölkészítő csoportok zömét párttagok vezetik, a 23 diákkör - 501 tanulóval, ami másfélszerese a tanuló-létszámnak, egy diák két-három szakkörben is részt vesz — közt a legeredményesebben működőket kommunista pedagógusok vezetik. Színvonalas világnézeti nevelő munka folyik az órákon. A tanárok többsége kihasználja a tantárgyból adódó filozófiaivilágnézeti nevelési lehetőségeket. Több mint egy évtizede eredményesen oktatják a „világnézetünk alapjai" tantárgyat. Most legutóbb — felismerve, hogy a diákok érdeklődése megnőtt az 1956-os események iránt — a pártszervezet kezdeményezésére „dolgozták fel” a Népszabadság őszi cikksorozatát. Eredményes a honvédelmi nevelés az iskolában. A sportmunka feltételei adottak ám az egyik — múlt évben megtartott — taggyűlésen a pártszervezet alapvető célként állította a testnevelő tanárok elé, hogy javítsák a tömegsport-rendezvények látogatottságát. Az elmú|t évben egy tanuló átlagosan 37 foglalkozáson vett részt, ám az átlag nagy szélsőségeket takar. ösztönzi a pártszervezet az internacionalista nevelést szolgáló, a külföldi diákokkal való levelezést, amiben egyre több tanuló vesz részt. Hasonlóképpen segíti az évről évre megrendezett „Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedőt lis. A pártszervezet kezdeményezésére alakítottak ki gyümölcsöző kapcsolatokat az általános iskolákkal. Az elmúlt tanévben kétszáz dombóvári általános iskolás járt a gimnázium múzeumába és földrajzi gyakorlókertjében. A gimnáziumi munkaközösség-vezetők vállalták, hogy az általános iskolai tanárok továbbképzési napjain ismertetik a szaktárgyi gimnáziumi követelményeket. Meghívják az általános iskolai tanárokat bemutató tanítási órákra, munkaközösségi foglalkozásokra. Jó a kapcsolat a művelődési házzal, az ipari és mező- gazdasági munkahelyekkel. A gimnázium P°rt------—------------------------------szervezete — mint azt a végrehajtó bizottság megállapította - eredményesen segíti az intézmény oktató-nevelő munkáját. J . J. Március 8—12. Úttörőbázi napok Ozorán (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Hasznos kezdeményezésnek lehetnek résztvevői a tamási járás úttörővezetői, kisdobosai és úttörői. Ugyanis a nagyközségi úttörőház — a jelenegi úttörőévben — már másodszor „költözik ki” a területre, Regöly után most Ozcrára, hogy ízelítőt adjon munkájából, tapasztalatok, ötletek, módszerek átadásával segítse a mozgalmi munka színvonalának emelését, a megnövekedett szabad idő hasznos, kulturált eltöltését. A március 8-án kezdődő úttörőházi napoknak gazdag programja van. Hétfőn játszóház keretében manuális tevékenységet végeznek a pajtások. Falidíszeket, bőrkitűzőket, batikolt térítőkét, bábokat készítenek és megismerkednek a pókozással is! Az elkészített .remekekkel” megajándékozhatják majd nőismerőseiket a nők nemzetközi ünnepén. Az első napot vetélkedő jellegű — a naphoz kapcsolódó— játék zárja, melyen a lányok és fiúk nagy „csatája” várható. Március 9-én kedden több helyszínen zajlanak a foglalkozások. Az őrsi és rajkrónikásoknak képzési foglalkozás lesz. Az 1—2. osztáyosoknak érzelmeket, képzeletet megmozgató, játékos mesevetélkedőt rendeznek, amelynek keretében segítenek maid lencsét válogatni Hamupipőkének, megelevenítik Hófehérkét és a hét törpét, és kipróbálják a hétmérföldes világjáró csizmákat is. A 3—4. osztályosokat ügyességi vetélkedő várja. A „Ki a tettes?” avagy Ifjú detektív kerestetik program is bizonyára sok érdeklődőt vonz majd, hisz izgalmas feladatok megoldására lesz majd lehetőség. A pajtások beleélhetik magukat a detektívek szerepébe, próbára tehetik találékonyságukat, logikájukat. A harmadik napon, szerdán, o modellező szakkör kihelyezett foglalkozásán vehetnek részt az ozorai pajtások. Itt műanyagtálcából készítenek repülőmo- delleket, de szakmai tanácsadásra is sor kerül. Kisdobosok eredeti magyar népi gyermek- játékokat tanulhatnak ezen a délutánon., de nagy érdeklődésre tarthat számot „A titokra fény derül!" című program is. Csütörtökön kerül sor az úttörőház művészeti csoportjainak bemutatkozására. A „Repítsd messze szél, a szívünk dallamát...” c. szakköri bemutatón fellépnek a zenebarát- és a bábszakkörök, a Csicsergők irodalmi színpada, a PÓK úttörő beatzenekar mellett az ozorai citerások és táncosok, valamint a felnőtt apparátus az úttörőházból. Az úttörőházi napok zárására 12-én kerül sor. Ekkor a felnőttek közös úttörővezetői vitakörön vesznek részt, ahol a gyermekek szabad idejének hasznos eltöltéséről, szórakozási szokásaik, megfelelő szórakozási kultúrájuk kialakításáról vitáznak. Az úttörőházi napok alatt természetesen Tamásiban is „él” a ház, s megfelelő programmal várja a helyi és vidéki pajtásokat. —lé— Új hőlégfúvó Háztartási propán-bután gázpalackról üzemeltethető az Április 4. Gépipari Művek új hőlégfúvója. A kis teljesítményű mozgatható hőforrás ott tesz jó szolgálatot, ahol nemhogy ártalmas, de kívánatos a füstgáz jelenléte. így például az építőiparban, ahol a friss vakolat a széndioxid segítségével gyorsabban szárad, vagy az üvegházakban, fóliasátrakban, ahol a növények a füstgázt hasznosíthatják életfolyamataikban. Mivel az új hőlégfúvót nem látták el a mozgathatóságát gátló kéménycsatlakozással, ott, ahol emberek tartózkodnak, csak megfelelő szellőztetés mellett alkalmazható. Lenti ajtók Az Épületasztalosipari és Faipari Vállalat lenti gyára a magánépítők, építőközösségek anyagellátásának biztosítására ajtógyártásra szakosodott. A nagy választékban, 24—26 változatban készülő típusok között számos új is van, például az egy- és kétszárnyú, üvegezett, díszlécekkel ellátott. Ma már jobbára ornament üveget használnak, barna, zöld, matt, vagy sárga színekben. Készülnek ajtók a kívánság szerint lakkozva, nyers állapotban és olyan alapmázolással, hogy az építkező maga is elvégezheti később a fényezést. Az igényes vásárlók részére svéd típusú, úgynevezett királykulcsos zárakat szerelnek fel az ajtókra. Ha a beszélgetés során nem „bomlott” volna ki teljességében a téma, hajlandó lennék valamiféle szólamnak tekinteni, amit Németh Imre, a Tolna megyei lÉpítőanyag-ipari Vállalat igazgatója mondott. Nevezetesen azt, hogy: - Minden beruházásnál a legfontosabbnak az embert tartjuk. A későbbiek során azonban kiderült, hogy csak azért hihettem szürke szólamnak, mert manapság sajnos a legszebb megfogalmazások is devalválódnak, hiszen sokszor a szóvirág mögül hiányzik a tartalom. De erről a kérdésről később esik még szó. Szekszárdról, a Marx Károly utcából irányítanak egy olyan vállalatot — egyelőre le sem írom, milyen kevés embert tulajdonképpen —, amely igen jelentősen bejátszik a megye, de bizonyos mértékig az ország építőanyag-termelésébe. És, amit én itt a legfontosabbnak tartok, olyan területen van jelen a vállalat, ahol a nagy építőipari üzemek tehetetlenek, vagy nem is akarnak tenni, hiszen nem az ő profiljuk. Ez pedig a lakossági ellátás javítása. Magyarán a kislakásépítés megkönnyítéséhez való hozzájárulás. Három üzeme és egy központi részlege van a vállalatnak. Kezdjük velük a bemutatást, pontosabban, nézzük meg, milyen beruházással fejlesztik ezeket az üzemeket. Pakson működik az úgynevezett betonüzem. Aki a hatos úton közlekedik, ráláthat és ha gyakran megfordul arrafelé, szemtanúja lehet a fejlődésnek is. Egy nemrégiben befejezett beruházás nyomán elsősorban magas tetős csarnokszerkezeteket gyártanak a mezőgazdasági üzemek számára. Az országos igényt innen Paksról ki tudják elégíteni, mégpedig nem is akárhogyan, hanem hazánkban itt állítják elő ezt a szerkezetet a legolcsóbban. Tavaly itt, Pakson készültek a sportszálló számára a panelelemek. Jelenleg a mezőgazda- sági csarnokszerkezetek mellett az országos számítóközpont építkezéséhez, amely Budán folyik, készítenek ugyancsak paneleket. Természetesen — már miért ne lenne természetes? — hozzájárulnak gyártmányaikkal az atomerőmű felépítéséhez is. De, vagy inkább, mindezekkel együtt — és nézzék el az újságírónak, ha ezt legalább annyira fontosnak tartja: — A lakossági építkezések számára is gyártunk betonelemeket. Évente egymillió darab építőelemmel járulunk hozzá a kislakásépítéshez. Még annyit elmondanék — Németh Imre igazgatóé a szó —, hogy a beruházás határidőre, a tervezett költségirányzaton belül készült el. Közben a termelés zavartalanul folyt. Vagyis, amíq épült az új üzemrész, addig dolgozott a régi, s bontására csak akkor került sor, amikor már az újba költöztek a munkások. Termeléskiesés nem volt. A Szekszárdhoz tartozó Csatáron működik a kerámiaüzem. A nagyközönség által inkább csak népi iparművészeti termékeiről ismert, pedig most egy fontosabbról, vagy inkább még érdekesebbről szólunk. Vállalati szabadalom, a kitűnő paraméterekkel rendelkező, APC hőszigetelő elem. A villamoskészülék-ipar használja. Például a pápai Elekthermax, hőtárolós villanykályhák szigetelésére. De gyártanak belőle a kohászatnak is, kohóberendezések hőszigetelésére, valamint a Láng Gépgyár dombóvári üzemének, kazánok hőszigetelésére. A nyugati, tehát konvertibilis valutáért beszerezhető hasonló termékekkel, azonos tulajdonságú-képességű a csatári gyártmány, viszont ára három és félszer kevesebb, mint amazoké és a tetejébe forintért kapható. Tehát leegyszerűsítve: jelentős tőkés importot váltunk ki vele. A mázaszászvári üzem se marad ki a szórásból. Fejlesztést itt is terveznek. Az idén egy nyugatnémet betonelem- gyártó gépet helyeznek üzembe. Az országban eddig négy ilyen működik, ez lesz az ötödik. Elsősorban a kisfogyasztók igényeit lesz hivatott kielégíteni. Folyamkavicsot, sódert szállító autókkal nap, mint nap találkozhatunk, főleg a dombo- ri úton. Innen szállítják a különböző építkezésekre a Duna kincsét. Nem vállalkozunk most arra, hogy a munkát akár megközelítően is teljességében bemutassuk, megmaradva a beruházás témakörben, csak azt említjük meg, hogy tavaly a kitermelt folyamkavics minőségének javítására, a szállítás gyorsítására, saját megoldásban átalakítottak egy 650 tonnás uszályt. Erre mindenekelőtt a vízi út megnövekedése miatt volt szükség. Egyébként a folyamkitermelő üzem évi egymillió tonna kavicsot szállít a különböző építkezésekre. Igazságtalanság lenne elhallgatni, hogy van még egy üzeme a vállalatnak. Itt a központban székel, a szekszárdi Marx Károly utcában. Ez pedig a lakáskarbantartó-, épi- tőrészleg. Részt vettek a szekszárdi baktai ABC-áruház megépítésében, az ugyancsak szekszárdi 50-es csemegebolt átalakításában, nemrégiben a húskombinát húsboltjának átalakításában. Lakossági szolgáltatásra igény szerint vállalkoznak. És végül megkértem Németh Imre igazgatót, dióhéjban mutassa be a vállalatot. — Dolgozólétszámunk 450. Eves termelési értékünk 125— 130 millió forint. A dolgozók 55 százaléka törzsgárdatag. Ezt csak az tudja értékelni, aki ismeri az építőanyag-ipart. Nagyon nehéz munka ez és a beruházásainkat azért is csináljuk, hogy valamelyest csökkenteni tudjuk dolgozóink fáradtságát. Persze a lapát még sokáig lapát marad és azt valakinek meg is keli markolnia. De amit tudunk, megteszünk. Évente dolgozóink közül 85-en vesznek részt valamilyen képzésen, vagy továbbképzésen. Folytassam? — Köszönöm, nekem egyelőre ennyi is elég. Talán sikerült egy nagyon nehéz iparágra rátekinteni. LETENYEI GYÖRGY Fotó: Gottvald Károly Sóderkitermelés Domboriban Födémelemek magánlakás-építkezésekhez Munkában a felújított présgép