Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-30 / 75. szám

a Képújság 1982. március 30. Moziban Éretlenek Claude Zidi a műfaj megje­lölésekor vígjátékot ígér és. ma­radéktalanul megtartja szavát. Filmjén nagyokat lehet nevetni, sőt, zavartalanul lehet nevetni. A színhely egy francia magán- gimnázium. Ilyen nálunk nincs, a vonatkoztatások zavaró ha­tása tehát eleve kizárt. A diá­kok: újgazdag szülők túlkoros csemetéi. Ilyen nálunk... — szó­val nem annyira rokonszenve­sek, hogy zavarna, amikor az ő rovásukra nevetünk. De a má­sik tábor, a fura tantestület 'is megéri a pénzét, amely egyéb­ként valamennyi pedagógiai tö­rekvésének fő mozgatója. No- mármost pénz és pedagógus hazai tájainkon évszázados ha­gyomány alapján két annyira távoleső fogalom, mintha nem is egyazon betű alatt sorakoz­nának a szótárban. Így az együttérzés leghalványabb ár­nyéka sem zavarja jókedvüket, midőn a diákok vaskos tréfái az antipedagógusokon csattannak. A csínyek viszont egyrészt olyan fokú kreativitást tételeznek fel a diákokban, amelynek elfojtá­sát, vagy legalább álcázását a mi iskolai viszonyaink lidőben elsajátíttatják, másrészt olyan technikai apparátust igényelnek, hogy akár sci-finek is tekint­hetjük az egészet. A „nem ró­lunk van szó" így iis biztosít­ja a kellő távolságot, a neve­tés zavartalanságához. Persze, azért piszkálódik az emberben a kisördög: talán mégis lehet minőségi különbség nevetés és nevetés között. Né­hány hete ugyancsak végigne­vettem, ugyancsak telt nézőté­ren, Maurizio Nichetti Pukkját. De ott a nevetésen felül mást is kaptunk. Valamit, ami már a művészet kategóriájába tarto­zik, és Chaplin művének egye­nes folytatása. önző világunk­ban egy kisember csetlik-bot- lik, szótlanul buzgólkodik, hogy mindenkinek segítsen, minden­ki kérését teljesítse. Ezzel nem­csak a legkülönbözőbb bajokat zúdítja magára, hanem képes a legelcsépeltebb burleszkfor- dulatoknak új oldalát feltárni. Miért kapott mégis Nichetti csak egyetlen napot, míg Zidi ötöt Szekszárdon? Szerintem téves - és könnyen jóvátehető tévedés — feltételezni, hogy csak a tartalmatlan nevetést szeretjük. De nem akarok igazságtalan lenni, lehetséges, hogy az Éret­leneket igenis haszonnal néz­heti végig mind a serdülő if­júság, mind pedig a magam­fajta, maturandus gyermekéért (-vei?) lizguló szülő. Csakugyan rengeteg ötletet talál arról, ho­gyan lehet vizsgázni tanulás nélkül. Mivel nem biztos, hogy a megye minden középiskolás helységébe eljut érettségi előtt a film, tartozom annyival a fia­taloknak, hogy legalább egyet közreadjak. A~meg nem neve­zett afrikai ország főemberé­nek fiacskája mikrofont és mi­niatűr adókészüléket rejtő trikót húz inge alá. A vevő az udva­ron az egyik diáktársnál, aki gyorsan kikeresi a tankönyvből a kérdezett tételt. A sofőr ol­vasni kezdi a szöveget, a papa három tamtamdobon közvetíti, az ifjú kissé vontatottan, de si­keresen felel. Hogy az érettségi tételek könnyebben és gyorsabban el­sajátíthatók, mint az afrikai dobnyelv? - Lehetséges, hát akkor tessék hozzáfogni. íme: nem a mozinak, hanem az élet­nek tanulunk! CSONTOS KAROLY Numizmatikai kiállítás Kiskunmajsón, hazánk egyetlen termelőszövetkezeti múzeumá­ban állandó helytörténeti kiállítás mellett gyakori az időszaki kiállítás is. A múlt évi megnyitó után jelenleg numizmitikai ki­állítást láthatnak az érdeklődök. A most bemutatott gyűjte­mény - dr. Bicskei Rezső jászszentlászlói magángyűjtő tulaj­dona - több mint ötezer darabból áll. Kossuth könyvek Csák Elemér: Jenyiszej-ország Csák Elemér, a Magyar Rá­dió volt moszkvai tudósítója, a „168 óra” felelős szerkesztője végigvezeti olvasóit a Jenyiszej folyón. Nansen, a nagy utazó nyo­mába ered, és érdekes, hogy még beszél olyan emberrel, aki­vel Nansen is találkozott, Meg­ismeri az olvasó a könyvből a végtelen tajgát, a sarkkörön tú­li tundrát, a hatalmas szibériai folyót, a címadó Jenyiszejt. Jár­hatunk vele a Föld legészakibb városában, Norilszban, megis­merve, hogyan is lehet betonoz­ni mínusz 40 fok alatt. Ebben a városban télen hónapokig nem jön fel a nap, nyáron pe­dig nem süllyed a horizont alá. Aki a szerzővel tart, megis­meri az őslakók halász- és va­dásztudományát, de megsejti az emberiség jövőjét is, hiszen itt még felmérhetetlenek a termé­szet erőtartalékai. Természetesen, mint a világ bármely pontján itt is magyarok nyomára bukkan írásban épp­úgy, mint az emberek emléke­zetében. Milyen az élet ezen a vidé­ken? Nehéz, de a kereset há­romszorosa, mlint a Szovjetunió európai részében, lakás, szín­ház, szauna, óvoda, kórház és bölcsőde van. Melegházban friss zöldséget termelnek, de még a teheneket is 4-5 éven­ként le kell vágni, mert a mes­terséges fényben, mozgás hiá­nyában elzsírosodnak, kimerül­nek. A nem őslakó emberek sem bírják sokáig ezt az egészen különös éghajlatot, ahol mínusz 45 fok alatt a gyerekek nem járnak iskolába, televízión ok­tatják őket. A bányászok évi szabadsága itt felmehet évi 56 napra ils, és háromévente in­gyen mehetnek családostól nya­ralni az ország bármely részé­re. Ezért sokan össze is gyűjtik a fél év szabadságot és akkor utaznak el. Ajánljuk a könyvet minden­kinek, aki szereti a kalandos történeteket, de ugyanakkor kí­váncsi a hatalmas „Jenyiszej- ország” fölcfrajzára, történelmé­re és jövőjére. A nemzetközi zenei élet leg­nevesebb együttesei is fontolva tűzik műsorukra Haydn Terem­tés c. oratóriumát. Nemcsak a darab nagysága okán, hanem azért, mert a mű nagyszerűsé­ge is lindokolja ezt. Tudjuk, az oratórium szöveg­írója Milton Elveszett paradi­csomát dolgozta fel, Haydn kompozíciója pedig ugyanen­nek az angol nyelvű szöveg­könyvnek Gottfried van Swieten- től németre fordított változatán alapul. A pécsi muzsikusoknak Szek­szárdon kétségtelenül jó hírne­vük, s fogadtatásuk van: tanú­sította a márdius 22-i hangver­seny szép számú hallgatóközön­sége is. S jóllehet, a koncert 34. számát, a zárókórust ismét-* lésre kérő taps követte, mégsem hallgathatjuk el azt, hogy az előadás elementáris techníikai problémákkal is küzdött. Az oratóriumot - bizonyos profán egyszerűsítéssel - az operához szokás hasonlítani: opera, színpadi játék nélkül, koncertelőadásban. Epikai hor­dozóközegére épített dramati- kus volta mindenképp indokol­ja a távoli összevetést. Tudjuk, ez esetben a zsinór­padlás erőtlenné tette, „felszív­ta” a kórus — épp a drámaiság tekintetében nélkülözhetetlen - „tömeghatását", de a növen­dékzenekar helyenkénti küzdel­me az anyaggal, úgy éreztük, ugyanebbe az irányba tolta a hallgatói élményt. S ha a főis­kola kiváló művész tanárai ültek is az első pultoknál, meggyő­ződésünk, hogy e feladat meg­oldása mindenképp a filharmo­nikus zenekar (a pécsi „nagy- zenekar”) tiszte lett volna. Fel­tétlenül ki kell emelnünk azon­ban a nemes hangzású klarinét­szólamokat, ragyogó fuvolákat, melyek jó mestereket igazolnak. Andor Éva - szoprán -, Pre- voz János - tenor - és Bordás György — basszus - szólisták a lelkét jelentették a monumen­tális mű megszólaltatásának, és csaknem bravúrokat emleget­hetünk a mintegy másfél száz muzsikust összefogó Antal György diirigensi munkája kap­csán. És Varga Márta igényes continuo játékáról se feledkez­hetünk meg. Bár az est tehát nem jelen­tett teljes élményt, a pécsi mu­zsikusok a jövőben mégis szí­vesen látott előadói lesznek a szekszárdi bérletsorozatnak. DOBAI TAMÁS Rádió Emberautomata Nem végeztem ilyen irányú közvéleménykutatást, de azért le merem írni, hogy az embe­rek többsége a tíz percet rövid időnek tartja. Pedig milyen hosszú is lehet ez az időinter­vallum. Azt hiszem, Gálik Mihály Emberautomata című rádió­jegyzetének írásakor is érezte, hogy a tíz perc nagy idő, nehéz tartalmas, gördülékeny monda­tokkal megtölteni. Talán ezért hordott össze annyi, különböző területről vett példát mondan­dója igazolására. A példák jo- kaságának felsorakoztatása, ha. az a célt, az alapgondolat iga­zolását szolgálja, hasznos. De amikor csapongóan, szinte csak a terjedelmet növelő sze­reppel történik ez, akkor a gondolatot viszi el más irány­ba, a figyelmet lankasztja, és éppen az alapvető mondandót nem szolgálja. Mert az a gon­dolat, hogy nagyon sok terü­leten automatizmusaink ural­kodnak, hogy az új, megvál­tozott gazdasági körülmények között érdemes automatizmu­sainkat felülvizsgálni, némely részét elvetni — igaz. De en­nek igazolására példaként a kórházak automatikus beteg­felvevő rendszerét emlegetni, előhozni a lakáshelyzetet, a budapesti bérházak aládúcolt függőfolyosóinak kilométereit, vagy a nem termelő szféra hasz­nának mérhetőségét feszegetni egyszerre sok. Gálik Mihály rádiójegyzetében Kempelen Farkas sakkautomatájától el­jutott a Csillagok háborúja, a Birodalom visszavág R—2-es és D—2-es robotembereiig, di­csérte az automaták precizitá­sát, pontosságát, megbízható­ságát — olyan jellemzők ezek, amit mi, emberek is tanulha­tunk az általunk konsruált gé­pektől —, és felhívta a figyel­met, hogy azért ne váljunk ro­botokká. De én eddig sem akartam azzá válni... — Tamási — Tévénapló Színházi világnap Visszatérő ünnepeink közé tartozik, s a világnak szóló üzenetet az idén Lars AI Malmborg, a Nemzetközi Színházi Intézet lötitkára fogalmazta meg, amit március 27-én való- szinűleg a világ valamennyi országában lelolvastak. „Egy nemzet kulturális örökségét a művészet fejezi ki, s ennek a színházművészet szerves része, és Így az emberiség szellemi hagyományainak is egyik alkotó őrzője és lovábbvivője" — hallottuk a szép szavakat. A tv is ünnepelt, szerényen, s a nagyobb figyelem már az elején elkelt volna. A mindkét műsorban közvetített Vogel- weide-vers helyett sokkal stílusosabb lett volna pédául Pe­tő// Szinészdala, de hát mindenre a műsorszerkesztők fi­gyelme sem terjedhet ki. Majd jövőre. Dr. Váradi György okosan beszélt, de csak okosan, mi­ként az utána megszólaló 11 színész is, akik arról szóltak, hogy mit jelent nekik a színház. Tudjuk, hivatás és napi munka, sok örömmel és kemény próbával; a muzsikus vagy az író körülbelül ugyanezt mondta volna el munkájáról. Nem is lehetett másként, éppen ezért szívesebben hallottuk vol­na, hogy mit mond a néző, aki örömben, bánatban hűsége­sen kitart a színház mellett, akinek mindig ünnepi esemény amikor felmegy a függöny, s ettől a pillanattól kezdve min­denkinek csak az előadás fontos. Nemcsak színésznek len­ni hivatás, hanem nézőnek is, s ma, amikor egyre több szó esik a színház válságáról, kiváltképp megnő a néző szerepe. Mert mindig kettőn áll a játék, s a szinész csak közönségé­vel együtt élhet. * A félórás monológ-sorozat után Gorkij Éjjeli menedék­helyét láttuk, a Nemzeti Színház előadásában. A színházi világnappal — véletlenül, szándékosan? — egybeesett több hivatalos bejelentés is, ami színházi éle­tünket érinti, s remélhetőleg végre jótékonyan hat majd ki egész színházművészetünkre, illik-e hát megjegyzéseket fűz­ni a Nemzeti Színház előadásához? Ugyanis bármiként is zajlanak a hivatalos és nem hivatalos események, nemzeti színházunk mégiscsak van, akkor is, ha hivatását nem tudta maradéktalanul teljesíteni, miként az egyik nyilatkozat meg­fogalmazta. Az Éjjeli menedékhely immáron nyolcvan éve van műso­ron a világ valamennyi színházában, s időnkénti felújítása éppúgy kötelesség, mint a Shakespeare- vagy Mo Here-da­raboké. Az is igaz, hogy kezdettől kialakult egy olyan já­tékstílus, amit akár hagyománynak is tekinthetünk, mint a francia Moliere-előadásoknál és Zsámbéki Gábor tartja is magát a hagyományhoz. Ez a naturalista felfogás korrekt előadást eredményez, amit néhány egyéni teljesítmény tesz csak emlékezetessé, mint Kállai Ferenc félelmetes Lukája vagy Vajda László Szatyinja. Egyébként mindenki a helyén van, ahogy mondani szokták, csak az igazi élmény hiányzik, ami felejthetetlenné tud tenni egy-egy színházi estét. CSANYI LÁSZLÓ Jelszó: a variálhatóság A címből nyilván kiderül, hogy a jegyzetíró divatműsor­ról mond véleményt, pontosan a Módi '82-ről, amelyet szombaton láthattunk a tévében. A zenés divatkalauzt ér­demes volt megtekinteni, mivel jó szokásához híven okos, ötletes tanácsokat adott a fiatal és idős, a karcsú és ke- rekded formájú hölgyeknek, férfiaknak egyaránt. Sőt, e mű­sor a gyerekekről sem feledkezett meg, ezenkívül alkalmi ruhákat is mutatott be, s láthattuk a Soproni Ruhagyár ter­mékei közül az egészségügyi dolgozók új munkaruháit is. Az 1982-es esztendő divatjának jelszava a variálhatóság, ami a műsorból ragyogóan ki is jött: láthattunk hideg és meleg színek variációjából készült kosztümöt — nadrággal, szoknyával egyaránt; klasszikus vonalú ruhát romantikus ki­egészítővel ... A kötöttáruk az elmúlt évben is divatosak voltak, s a műsorból úgy tűnik, hogy idén is divatban ma­radnak, tőként a férfiak öltöziködésében. Tehát a műsor megmutatta mindazt, amire az öltözködést illetően tavasszal, nyáron szükségünk lehet; adott tanácso­kat, ötleteket az új ruhák megtervezéséhez, a régiek felújí­tásához egyaránt. Persze még hasznosabb lett volna a Mó­di '82-t néhány héttel korábban műsorra tűzni, hiszen a ta­vaszi holmikat már nagyjából elkészítettük, megvásároltuk. Ennek ellenére a műsor célszerű volt és pergő. Novák Hen­riette szerkesztő műsorvezető bennfentesként vezette fel a divatszineket, fazonokat, melyeket nem elsősorban egy szűk rétegnek a pénztárcájához és hipermodern öltözködéshez igazított, hanem a nagyközönség által megvásárolható hol­mikat ajánlott. Két ruhagyárunk kollekcióit is bemutatta a műsorban, s ezeket nézve örömmel konstatálhattuk, hogy hazánkban a kereskedelemben kapható ruházati cikkek nem kullognak a „nyugati divat'' után. Ugyancsak ez vonat­kozik a lábbelikre és a kiegészítőkre is. Még miért tetszett a műsor? Mert színes volt, mert benne népszerű dalbetét hangzott el, az ugyancsak népszerű Her­nádi Judit előadásában, aki saját öltözködéséről is beszélt. Egyetlen dolog, ami — nem a műsor hibája — nem tet­szett: a manökenek mozgása. Kissé merevek voltak és szo- borszerüen hatottak, csöppet sem voltak könnyedek, pedig a természetességet, könnyedséget tőlük e jó műsorban el­vártuk volna. Könyv Bekopog a nap N. Horváth Péter versei Az ember, ha teste gúzsba köti, s emiatt szelleméhez mél­tón már nem tekinthet szét a külvilágban, önmagában nyit teret. S mert bércről fürkészni képtelen - képességeihez mér­ten - befelé tekint. Értelme táp­lálja vágyát egy teljesebb em­beri élet után. S ha .... erős a szán dék... nincsenek láncok”. (Lékek). E gondolat megigazulását lá­tom N. Horváth Péter versei­ben. A fiatal költő — kinek „... tenger helyett nem jut csak az akvárium vize - járásra kép­telen, kezei bénák. Ám ezek a tények nem szabhatnak gátat képzeletének, kiteljesedésének. „Mert bilincsbe verve megérhet a lélek, ha test csak a terhe, még mindent elérhet" — vallja Horváth, egy olyan ember hi­tével, akit a korlátok meg nem törhetnek. A tízegynéhány vers egy­fajta teljességet ad, az öröm, a szomorúság, a vágy ötvöze­tével, igazolva egyszersmind, hogy „...arathat örömöt az is, aki kint vet”, (Emíliának), s hogy ahhoz iis „bekopog a nap”. A kis kötet a rokkantak nem­zetközi éve alkalmából a Tán­csics Kiadó gondozásában - Vitray Tamás bevezetőjével - jelent meg 1981-ben. BAYER BÉLA Jelenet az Éretlenek című filmből

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents