Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-04 / 53. szám
1982. március 4. NÉPÚJSÁG 5 AólWlif/pffcájn A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint az az állapot, hogy valaki... meg van elégedve. Vagyis elégedettséget érez az, aki beéri azzal, cimi(je) van, illetve aki valamit kielégítőnek tart. De vajon létezik-e tökéletes, teljes elégedettség? E kérdésre (is) igyekszünk felelete adni írásainkkal. Bátaszék, Pörböly, Bonyhád Ki és miért az, ami? Vagyis: Ki és miért elégedett Bátaszéken, Pörbölyön és Bony- hádon? Nos, Bátaszéken Erdei János, a nagyközségi közös tanács elnöke több dologban elégedetlen, olyan értelemben, hogy bőven van tennivalója választói érdekében. Ám, ezeknek a választóknak a zöme jócskán kiveszi részét abból, hogy mind- annyiuk javára Erdei János is elégedett legyen. Ezt bizonyítja például: az elmúlt évben Bátaszéken és társközségeiben — Alsónyéken, Pörbölyön és Várdombon — 8 millió 964 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. — Az idei tervben mekkora összeg szerepel? — 14 millió 723 ezer forint. A szembeötlő különbség abból adódik, hogy az idén hozzáfognak Bátaszéken egy nagyméretű tornaterem építéséhez, ami jelentős részben társadalmi munkában készül majd el. De egyelőre nincs még ilyen nagyméretű tornaterme a községnek, tehát — így is fogalmazhatunk — egyelőre elégedetlenek emiatt az emberek... * Pörbölyön tavaly óta aszfalt- útón közlekedhetnek az Óvoda utcában járók, így az ott lakó Tóth M. Pál, a helyi fűrésztelep dolgozója is. — Négy napig végeztem társadalmi munkát az útépítésen •— mondta —, úgyhoqy jólesik ránézni is, de... De eléggé alacsony fekvésű terület ez, s bizony nem jó a vízelvezetés. — Akkor elégedett, vagy elégedetlen? — Is-is... Mindenesetre nem kellene a vízelvezetés érdekében sem kétszer hívni segíteni. Tavaly is csak egyszer mondta a tanácstagunk, Szalai János, hogy ,,Pali bátyám, jöjjön utat építeni...” * Bonyhádon Schuler Zoltán, a tanács vb-titkára elégedetlen, mert a Perczel-kerti szökőkút még nem valóság, de elégedett, mer! kész a terv, s elkezdődtek az alaoozási munkák. A tervek alapján már bizonyos: Három madarat jelképező figurából sugárzik majd a víz a hat méter átmérőjű medencébe. Kosik Gáborné a szombaton avatandó lakás konyhájában — Hol találunk a városban elégedett embereket? — A Fáy lakótelepen tavaly épült bölcsőde bizonyára sokakat elégedetté tett, s ma már minden bölcsődei igényt ki tudunk elégíteni. Persze, nem mindenkinek a lakásához legközelebbi ilyen intézményben jut hely, ezért akadnak elégedetlenek is. — A lakás szóról óhatatlanul lakásigényekre is gondol az ember... — Ezeket is igyekszik különféle módon kielégíteni a város. A napokban például — szintén a Fáy lakótelepen — 180 új lakásba költözhettek be a lakók. * Találomra becsengettünk az egyik földszinti lakásba, ahol Kosik Gáborné, a bonyhádi kórház csecsemő- és gyermekápolója nyitott ajtót. — Nagyon elégedettek vagyunk — mondta —, bár akadnak kisebb hibák a lakásban. A legjobban talán gyerekeink örülnek: külön szobája lesz a 12 éves lányunknak és a 10 éves fiúnknak is. A függönyök már az ablakokon voltak ottjártunkkor, s felragasztásukra vártak a poszterek is. A lakásszentelő e hét szombatján lesz. Es akkor jött a farkas... Schmidt Mártonék lakásából gyereksírás hallik. A csöngetésre az asszony nyit ajtót. — Most etettem meg Marcikát, hamarosan elalszik. Nézzünk be hozzá... — az egyhónapos baba reagál a hangokra, mozgásra: elcsitul. De amint kimegyünk, ismét rézendít. Nem igazából, csak fondorlatoskod- va, hogy: hátha kiveszik a kiságyból. Az anyuka azonban „tartja” magát a kialakulóban lévő napirendhez. A nagyszoba kényelmes foteljeiben telepszünk le. Egy-egy mondat a miénk, s közben legalább három a négyesztendős, cserfes Gáborkáé, aki vagy seriffnek öltözik, vagy édesanyja által varrt ruháit mutatja — hozzá büszke szöveget mellékelve. Majd mesét mond, nagy buzgalommal'. Schmidt Márton- né pedig a tényeket sorolja: — Férjem a TOTÉV-nél dolgozik. Autószerelő. Én tanítónő vagyok, a szekszárdi 1-es általános iskolában. Hat esztendővel ezelőtt házasodtunk össze. Könnyebben indultunk, mint a fiatalok általában. Mindkettőnk szülei jelentős támogatással segítettek bennünket. Van öröklakásunk... — mondja, majd kis időre megáll. Gondolkodik, úgy folytatja: — Nem lehet sorrendet felállítani arra vonatkozóan, hogy a családi elégedettségben mi nyom többet a latban. De nálunk az első — s gondolom másutt is, — hogy van két egészséges gyermekünk. Anyagi gondunk nincs. Szeretjük szakmánkat, sőt, a férjem jelenleg is tanul. Most éppen Pécsett van. Jövő januárban végez, gépjórműtechnikus lesz. Hetenként három este jár iskolába... Elégedettség? Amikor az ember szívesen vállal társáért bármit, s olyankor eszébe sem jut a szó, hogy áldozat. Meg aztán jó itthon, jó együtt... Közben Gáborka három mesét mondott. A negyediknél nem hajlandó figyelmes hallgatóság nélkül maradni. Mellém áll: — És akkor jött a farkas-. Az ellentéte: hajtóerő Mint ahogy az öröm ellentéte a bánat, úgy az elégedettségé az elégedetlenség. A kettő közötti érzelmi skálán persze megtalálható a látszólag semleges, de mégis oly ártalmas közöny. Szerencsére napjainkban az emberek legtöbbje elégedetlen, bármily furcsának is tűnik ez a megállapítás. Eszerint tehát jó ha elégedetlenek vagyunk? Igen, hiszen Petőfi sorai is arról szólnak, hogy „Ha majd a bőség kosarából / Mindenki egyaránt vehet, / Ha majd a jognak asztalánál / Mind egyaránt foglal helyet, / Ha majd a szellem napvilága / Ragyog minden ház ablakán: / Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, / Mert itt van már a Kánaán!" Hát ettől az állapottól még meglehetősen távol vagyunk, ezért is fontos: legyünk elégedetlenek saját körülményeinkkel, kritizáljuk mások bírálatra szoruló tevékenységét, s ugyanezt tegyük önmagunkéval is. Természetesen e tekintetben sem célszerű mindent és mindenkit lebecsülve átesni annak a bizonyos lónak a túlsó oldalára. Viszont ésszerű elégedetlenségünk- amelyet nem illuzórikus és nem türelmetlen vágyak táplálnak - valóságos hajtóerőt adhat egyéni és közös céljaink megvalósításához, ahhoz, hogy mindnyájan mindig egy kicsivel jobban elégedettek lehessünk. Szekszárdi tanácstag „A vártnál több Hartmann Ferenc 32 éve tanácstag Szekszárdon, s szintén ennyi ideje tagja a városi tanács végrehajtó bizottságának. — Elégedett ember? — Alapjában véve igen, bár sohasem lehetek mindig és mindennel megelégedve. Ha így lenne, biztosan nem választottak volna meg újból és újból tanácstagnak, mert akkor nagyon kevés mondanivalóm lenne például a tanácstagi beszámolókon. — Az idén hogy sikerült ez? — Együtt tartottuk Gyenei Pálnéval a Zrínyi iskolában, ahol egy nagyobb tanterem megtelt a választókkal. Tehát az érdeklődéssel elégedettek lehettünk, s ugyanezt mondhatjuk a felszólalók számával kapcsolatban is. És akik hozzászóltak, mind közérdekű problémákat vetettek fel. Külön örömet — elégedettséget — jelentett az, hogy a vártnál több fiatal volt jelen a beszámolón. — Kérjük, említsen egy felszólalást. — Beszéltek a választók többek között arról, hogy a Pollack utcai megtelt csapadékgyűjtőből el kellene szivattyúzni a vizet, s hogy hozassa rendbe a tanács az árkokat, még mielőtt elkezdődhetnének fiatal volt jelen” a tavaszi előkerti munkák. Ugyanis 3—4 évenként nem elég a saját erőből végzett ároktisztítás, hanem úgynevezett szintezésre van szükség. — Amikor korábban kétszer is hiába kerestük lakásán, akkor talán éppen ez ügyben járt el? — Lehetséges, mert minden felszólalást feljegyeztem, s igyekszem elintézni a kéréseket, javaslatokat. Természetesen vannak olyan igények is, amelyeket nem lehet azonnal kielégíteni. Az emberek megértik ezt, a feladatok rangsorolás utáni megoldását, hiszen éppen az egyik választó mondotta: Ha minden lakossági kérést egyszerre és rövid idő alatt akarnának teljesíteni, ak. kor a költségek finanszírozására minden városnak egy kis nemzeti bankra lenne szüksége... * Hartmann Ferenc tanácstag a DÉDASZ főszerelőjeként ment nyugdíjba, de félműszakban ma is dolgozik, s tagja a tanács lakásügyi állandó bizottságának. A Munka Érdemrend arany fokozatának tulajdonosa, és mint mondotta, alapjában véve elégedett ember. Tétlenül bizonyára kevésbé lenne az. Változó és meg... A Kilián György brigád tagjainak nem közömbös, hogy milyen kép fogadja az üzletbe lépőket. Érdemes körüljárni, hogy egy vállalaton belül mi jelenti az elégedettséget egy vezetőnek, egy kollektívának és egy dolgozónak. Erről a Népbolt Vállalatnál érdeklődtünk: Forró Lajosné, a személyzeti osztály vezetője: — A legfontosabb az, hogy feladataimat végre tudjam hajtani, és végre tudjam hajtatni - a dolgozók elégedettségére. Fontos, hogy érezzem: a munkámat, amit szívesen csinálok, elismerik. Számomra elsőrendű dolog, hogy jó kapcsolatot sikerüljön kialakítani mindenkivel - a többi vezetővel és a dolgozókkal egyaránt. A közvetlen, de nem követlenkedő kapcsolat, amit az egymás iránti tisztelet hat át, segíti a döntések meghozatalát, azok elfogadását. Személyzeti munkámat akkor végzem jól, ha sikerül jól egyeztetnem a dolgozók egyéni szempontjait a rendeletekkel... S kell ennél több? Nagyon jó érzés még az, ha valakit azzal sikerül lebeszélni a munkahely változtatásáról: hogy a jó légkört, az összeszokott kollektívát nem szabad elhagyni néhány száz forintért. A megyeszékhely központjában levő „ötvenes" csemegeüzletben dolgozik a huszonkét tagú Kilián György szocialista brigád. Alakulásuk óta - 15 esztendeje - Bóta Jánosné, a brigád vezetője: — Úgy érzem, nyugodtan szólhatok mindannyionk nevében. Nem elsősorban azért, mert én vagyok a brigódvezető, hanem azért, mert nálunk igen nagy az egyetértés, minden dolgot megbeszélünk. Az „elégedettségről”, a mostani témáról 'is értekezünk — szavakkal és tettekkel egyaránt. Nyolcán törzstagok vagyunk, de mindannyian jó egyetértésben dolgozunk. Nálunk ragyogó a légkör. Dolgozni szeretünk, nem számít, hogy milyen munka adódik. Tavaly például munkaidőn túl 600 órányit takarítottunk az üzletben, társadalmi munkában. De munkaidő alatt is megfogjuk a söprűt, lapátot... Számításunkat anyagilag is megtaláljuk. Elnyertük már a bronz-, az ezüst- és az aranykoszorús jelvényt. Teljesítésünket minden évben magunk vizsgáljuk fölül, úgymond, önértékelést csinálunk; majd ezt követi a bizottság értékelése és döntése. A kettő általában megegyezik. Ez ám a csodálatos érzés! A Korzó Áruházban - illetve elődjében - huszonöt esztendeje dolgozik eladóként Jankovics Györgyné: — Sárpilisen lakom. Onnét járok be már negyedszázada. Vállalom, mert szeretem a munkámat. A fizetésemmel is elégedett vagyok. Szakmám pedig a mai napig lis lenyűgöz... Nekem mindegy, hogy pénztárosi teendőket látok el, az árutöltést csinálom, avagy eladok. Mindnek megvan a maga szépsége. Persze, nagyon szeretek foglalkozni az emberekkel, szívesen adok tanácsokat vásárlásukhoz, s megtisztelve érzem magamat, ha a vevők visszatérnek hozzám. Hogy elmen- nék-e más helyre dolgozni, ha mondjuk ezer forinttal magasabb fizetést kapnék. Nem én. Mégcsak nem is gondolkodnék. Hiszen nincsen annál jobb dolog, mint jó kollektívában végezni azt a munkát, amit az ember szeret. No és engem itt megbecsülnek. Több kitüntetést kaptam már... És harmincéves munkaviszonyom lesz itt, a férfiingek „között", amikor nyugdíjba megyek. A munka boldogsága Dr. Vadász Terézia, a faddi általános iskola nyugdíjas igazgatóhelyettese negyven évi pedagógiai munkásság után sem pihen. — Nem tudtam abbahagyni a tanítást — mondja szépen berendezett otthonában. — Most is tanítok az iskolában, és különböző tanfolyamokat vezetek a művelődési házban. Egyébként „férfiasítottam” magam, kerek négy évet dolgoztam rá a nők nyugdíjkorhatárára. — Mit jelent önnek a tanítás? — Az életet. Nem tudok élni nélküle. Fogalmam sincs, mi lesz, ha kimerítem az óraszámkeretemet. — örömet okoz önnek más is, hiszen szeretik. .. — Erre nem lehet panaszom. Sohasem volt konfliktusom senkivel. Sem a gyerekekkel, sem a szülőkkel. Pedig én nem bírom a sablont. A tanításban sem... — És a tanítással sohasem ért véget a napja... — Mindig volt sok társadalmi megbízatásom is. Megbíztak, és én örömmel vettem ezt. Boldog voltam, ha segíthettem valamiben a gyermekeknek és az embereknek. — Évtizedek óta minden pedagógiai pályázaton indult. Sikerrel. — Az elsőt, 1968-ban írtam az Iskolarádió pályázatára. Harmadik díjat kaptam egy osztályfőnöki óratervezetemre. Igen, akárhányszor hirdettek pályázatot, én mindig szükségét éreztem annak, hogy írjak. Sohasem azt vártam, hogy díjat kapjak ezért. A pályázatok témája az életem, a munkám volt, és volt mondanivalóm, le kellett írnom. — A legjelentősebbeket elmondaná? — A Magyar Tudományos Akadémia pedagógiai kutató- csoportjának pályázatán második díjat érdemeltem ki. A hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkoztam e dolgozatomban. Az MTA Pécsi Akadémiai Bizottságának pályázatán harmadik díjat értem el. Ezt a munkát a Dunántúli Napló az 1979. évi pedagógusnapon közölte is. — Négy évtizedes pedagógusmunkássága alatt minek örült a legjobban? — Töretlen egészségem mellett mindig a munkának és munkatársaimnak. Jó volt, s most is jó velük együtt dolgozni. — Meddig terjed a munkabírása? — Szinte korlátlan... Egyszerűen beteg vagyok, ha nem dolgozom. Engem a munka tett elégedetté, boldoggá. Az oldalt írták: V. Horváth Mária, Szűcs László János, Vitaszek Zoltán. A fényképeket Czakó Sándor készítette.
