Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-25 / 71. szám

1982. március 25. KÉPÚJSÁG 5 A közoktatás kérdései Nagymányoki nyolcadikosok, választás után Mind továbbtanul Rövid idő múlva virágdíszbe öltöznek az általános és kö­zépiskolák, s föihangzanak a tanintézetek folyosóin a min­denkori ballagó diákok dalai. Közöttük változatlanul igen sok úgynevezett édes-bús szövegű, aminek talán nem is a szövege a fontos, hanem az alkalom egyszeriségét kifejező dallam. Közeledik tehát az iskolák ün­nepe. A változatlanul szép. Hi­szen az ismeretgyűjtésnek a kaptáraiból céllal rajzanak ki az életbe indulók. Tanulni to- váob, esetleg dolgozni nyom­ban. Bár ilyenek alig vannak. Ha mégis, betegség szerepel — lemaradásuk okai között az első helyen. Nagymányokon az általános iskola végzős növendékeinek kétszeresen is emlékezetes lesz majd az idei ballagás. Először azért, mert valahányon tovább­tanulnak. Másodszor azért, mert minap ért véget a kétévnyi „földönfutásuk” és költözhettek vissza a gyerekek, pedagógu­sok a felújított iskolába. Az előzmények ismertek. Életveszé­lyessé kellett nyilvánítani a központi iskolát 1978-lban, s ezt követően 10 helyen folyt a tanítás. A háborúsnál alig jobb viszonyok között. Nyomasztó időszak volt. S ezért olyan várva várt az építőmunkák be­fejezése. De a csaknem 3 mil­liós költséggel megfiatalított in­tézménytől már lehet majd méltóan búcsúzni. Hogy nem készült még el a tornaszoba és rendezésre vár az udvar? Se­baj. A munka javán túl van­nak. S közben túljutottak a végzősök a pályaválasztás gondjain is. A két nyolcadik osztályban végez 27 fiú és 33 leány. -Mind a hatvanon to­vábbtanulnak. öt leány megy gimnáziumba, 3 fiú és 15 lány szakközépiskolába, 24 fiú és kilenc lány szakmunkásképző­be. Négy kislány gyors- és gép­írást tanul. A 80/81-es tanévben 65 gye­rek fejezte be Nagymányokon általános iskolai tanulmányait. Három kivételével jelentkeztek továbbtanulásra. S ami igaz örömöt jelent a nevelőknek; olyan jelzés érkezett Nagymá- nyokra felőlük a félévi ered­mények alapján, hogy csekély kivétellel szépen megállják a helyüket. Negatív visszajelzés egyedül a szakmunkásképzőből érkezett. A még festékillatú igazgatói szobában dr. Lindauer Károly- né igazgatóhelyettessel és Sza­bó László igazgatóval beszél­getünk a pályaválasztás, -irá­nyítás munkájáról. Se az egyik, se a másik nem lett sokkal könnyebb az évek során. Bár mint az igazgatóhelyettes — pályaválasztási felelősként —* elmondta, jó tendenciák van­nak kibontakozóban. A felmé­résük legalábbis azt igazolja. Név nélkül készült ez a tájé­kozódás igényű felmérés. S az derült ki belőle, hogy 60 közül 25 család egy éve foglalkozik a maga keretei között a pálya- választással, két éve 17, három éve 5, négy éve 4. A maradék családokban néhány hónapja kérdés csak, hogy merre tart­son a gyerek útja. Nem meg­lepő a nyilatkozóknak az az igénye, hogy az osztályfőnökök, a pályaválasztási felelős adjon több segítséget a választáshoz. Visszalapozva az derül ki, hogy a kérést a bizalom sugallta. Hiszen a szülők döntő többsé­ge egyetértett az iskola meg­nevezésével, a szakma meg­választásával. — Mire számítanák, minden gyereket az elsőként megjelölt tanintézetbe veszik fel? A válasz bizakodó. Tavaly csak két gyereket nem vettek fel az elsőként megpályázott iskolába. A mezőgazdaság és bányá­szat? Nem gyakorol vonzást a gyerekekre, különösen az utób­bi nem — „ami nem meglepő" — mondja Teleki István, a nagyközségi közös tanács el­nöke, aki váratlanul toppant be, s lett résztvevője a beszél­getésnek. Miért tartja termé­szetesnek a tanácselnök — aki maga is a bányászat és „vidé­kén" érett emberré — azt, hogy senki se aspirál a pályaválasz­tók közül a vájársarzsira? Mert a bányászcsaládok — akik na­gyon is nagy várakozással te­kintenek a szénbányászat kü­szöbön álló fejlesztése elé — féltik a fiaikat. — Ez aztán nem jelenti azt, hogy később se gondolják meg magúkét a fiatalemberek — véli Teleki István. Az igazgató és helyettese bólogatnak, hogy így van. Annak ideién ezen a tájon a bányák „bezárása" sok ember életét forgatta föl. Nem lesz könnyű visszaállítani a bányá­szat korábbi rangját, vonzását még nagyon korszerű munka­helyekkel sem. Ami a mező- gazdaságot illeti? A gépesítés hatására a fiúk a gépszerelést választják. Hogy a gimnázium­nak miért nem nagyobb a ke­letje? Mert oda azok mennek szívesen, akik főiskolai, egyete­mi továbbtanulásra akarnak föfkészü Iái. De hallgassuk meg a bú­csúzni, a továbblépni szándé­kozókat! A felnőttek kupak­tanácsát most a gyerekeké váltja föl. Heten vannak, vidá­mak, fölszabadultak. Ott ül kö­zöttük a pályaválasztási felelős igazgatóhelyettes, de jól tud­ják, hogy itt most övék csak a szó. A váraljai Hopp Zoli me­zőgazdásági gépszerelő lesz, Fludht Péter háztartási gép­szerelő — némi, otthon már kipróbált gyakorlattal. Ferencz Tibi vagy fűtésszerelő, vagy műszerész lesz. Ha előbbi vá­lasztása „jön be", akkor szak­társak lesznek Weibl Zolival. Unyi Mária azért választotta a vendéglátóipart szakközépisko­lát, mert unokatestvérei meg­kedveltették vele a pályát. A szülei hasonlóképpen. Vizin Erika az egészségügyi szakkö­zépiskolába jelentkezett és azt tervezi, hogy érettségi után vé­dőnői szakképzést szerez. Fresch Tímea azért jelentkezett gim­náziumba, mert magyar—törté­nelem szakos tanár szeretne lenni. — Ha sikerül — mondja kis sóhajtással. Nyomban ketten is rádörrennek, hogy miért ne sikerülne?!! Bár. a 60 végzős között majd ugyanannyi „sem­mi kincsért” nem lenne peda­gógus (ők tudják miért), Timi­nek drukkolnak. Mert ugye vissza is kerülhet ide tanítani, mint Labados Éva néni, vagy Hadokfalvi Istvánná, még sokan mások.... A tantestületben fél tucatnál több nevelő itt volt ál­talános iskolás. A rögtönzött ankét azzal ér véget, hogy jó lenne találkoz­ni néhány év múlva és arról be­szélgetni, hogy kinek, hogy íz­lik a választott szakma. Abban maradunk, hogy ez nem lehe­tetlen óhaj. De találkozhatunk addig is, hiszen tanulmányai­kat sokan folytatják Székszár- don és Bonyihádon. Különben is... kicsi a világ... —li— Fotó; Czakó S. Jogról, mindenkinek Mi újság Győrén és Izményben ? .Címbeli kérdésünkre a társ­községek megkérdezett lakói többnyire így válaszoltak: „Semmi különös. Élünk, dolgo­zunk." Aztán, hogy beszélgetni kezdtünk, mégis kiderült: van újság, és nem is kevés. Ámbár az is igaz, hogy a györei és iz- ményi nagy események bekövet­keztére még igencsak várni kell. De ez a várakozás már nem lesz meddő. Megyénk egészségtelen ivó- vizű településeinek lajstromán Győré és Izmény neve is szere­pel. Már született - rég! - el­gondolás és terv a vízmű léte­sítésére, de nem lett belőle semmi. Ismert esetet most ne bolygassunk, inkább az újdon­ságok iránt érdeklődjünk. Végvári Jánosné györei nagy­mama, unokájával a kis Dianá­val éppen hazafelé tart, amikor megszólítom.- Megértünk már sok tanács­választást - mondja -, de jó vizünk még sincs. Most hallottuk, hogy lesz változás. A falugyűlé­sen bejelentették, hogy minket is felvettek a megyei listára, megoldódnak a vízgondjaink. Dukai Miklósné ezen a napon éppen kertjében szorgoskodik.- Mi kellene a községnek? - kérdez vissza. - A vízkérdés megoldása, és egy jó művelő­dési ház. A lakosok eddig is so­kat tettek községükért, bizonyá­ra ezután se tesznek másként. Ahol állunk, a Nárai Sándor utcában még salakos az út. Itt épültek fel a legújabb györei házak. Az útburkolatot — a hí­rek szerint — itt is társadalmi munkában készítik el. Néhány ugrásnyira van a ta­nácsháza, ahol Fresch György tanácselnök-helyettes megerősí­ti a vízműről szóló információt.- A megyei tanács pótlólag minket is felvett azok közé a te- települések közé, ahol mielőbb meg kell oldani az egészséges ivóvízzel történő ellátást. Két év múlva, 1984-ben nyílik arra le­hetőség, hogy a megyei tanács segítségével hozzákezdhessünk a vízmű létesítéséhez — mond­ja Fresch György. — És még egy. Ugyancsak ’84-ben felújítjuk a györei művelődési házat. Mind Győrében, mind Izmény­ben addig is, változatlan lesz a vízhelyzet. Kétnaponta szál­lítják a gyermekintézményeknek az iható, egészséges vizet. A lakók olyan vizet használnak, amilyen van, vagy ők is külön szállítanak. Habár ez ritka. Ez az év mégis hoz jelentős változást. Megoldódik egy régi gond.- Az útfejlesztések és -felújí­tások mellett - folytatja a ta­nácselnök-helyettes - három- százezer forintos költséggel fel­újítjuk az izményi óvodát. Ezt a régi parasztházat - ahol az óvoda van — már régen túlha­ladták az igények. Az épület­nek nincs vizesblokkja. A gyer­mekek különösen télen nem jártak ki a WC-re.- Mikor kezdik a felújítást?- Néhány nap múlva tárgyal­juk meg az időpontot a termelő- szövetkezet vezetőivel. A tervet ők készítették társadalmi mun­kában, ugyanakkor ők lesznek a munkák kivitelezői is. Az idén meglesz. A falugyűlésen sokat beszéltünk a szemetelésről is. Ez gond. Mindkét településen van kijelölt szeméttároló, mégis a községek határába viszik a háztartási hulladékot.- Szabálysértési eljárással nem lehetne véget vetni ennek a gyakorlatnak? - kérdezem, de látva Fresch György arcki­fejezését, legszívesebben visz- szaszívnám a kérdést.- Nehéz. Nekünk az embe­rekre mindig szükségünk van. Amit nem lehet, azt nem is néz­zük el senkinek. Különösen a lo­pásokat. De ha szemetelésért büntetünk egy embert és más­nap társadalmi munkát kérünk tőle, mit gondol, mit válaszol­na? Emiatt minden évben egy helyre szállíttatjuk a szemetet, így teszünk most is. Kovács István tanácselnökkel az utcán találkoztam.- A téesz elvállalta az intéz­ményes szemétszállítás lebonyo­lítását - mondja. - Most jelent­jük be ezt a lakosságnak. * Fresch György tanácselnök­helyettes búcsúzóul elmondja, hogy Solymár Imre, a megyei tsz-szövetség főmunkatársa fel­dolgozta a két község történetét az 1700-as évektől kezdve nap­jainkig. A monográfia úgyszól­ván kész. A majdani, második kötetben nyilvánvalóan nemcsak címsza­vakban kerül be Győré és Iz­mény jelenlegi megoldásra vá­ró, akkorra már megoldott gondjai: a vízmű megépítése, az izményi óvoda és a györei művelődési ház felújítása, va­lamint az intézményes szemét- szállítás bevezetése. szlj-czs V : J Egy szemétkupac Győrén, a sok közül Naponta kétszáz liter vizet szállítanak az izményi óvodába fő­zéshez és iváshoz. Bálint Andrásné az általános iskolásoknak készíti elő az ivóvizet. Milyen baleset minosQI üzemi balesetnek? „A dorogi papa testvére” Találkozás Tamás Menyhérttel Üzemi balesetnek általában az a baleset miinősül, amely a dolgozót a foglalkozása kö­rében végzett munka közben, vagy azzal összefüggésben, il­letőleg munkába vagy onnan a lakására (szállására) menet közben éri. üzemi baleset a tár­sadalmi munka végzése közben vagy egyes társadalombiztosí­tási ellátások igénybevétele so­rán bekövetkezett baleset is. A társadalombiztosítási jog- gyakorlat széles körben ismeri el a munkával összefüggésben elszenvedett balesetek üzemisé­gét, vagyis eléggé kiterjesztően értelmezi a munkával való ösz- szefüggést. így p|. üzemi bal­esetnek számít az a baleset is, amely üzemi étkeztetés során’, vagy általában a munkaviszony­nyal összefüggő étkezés, tisztál­kodás, fürdés közben követke­zik be. A* úti balesetek üzemiségét illetőleg különbség van a mun­kába menet és a munkából menet közben elszenvedett bal­esetek között. A munkába me­net közben elszenvedett baleset ugyanis üzemi balesetnek szá­mít, attól függetlenül, hogy a dolgozó honnan, tehát a laká­sáról, vagy máshonnan megy munkába. így pl. üzemi baleset, ha a dolgozó a hét végét barát­jánál tölti és onnan megy egye­nesen munkába s útközben bal­eset éri. Nem üzemi baleset vi­szont, ha a dolgozó barátjától előbb a lakására, majd onnan megy a munkahelyére és a bal­eset a barátjától a lakására menet közben éri; üzemi bal­eset viszont, ha a baleset a la­kásáról a munkahelyére menet közben következik be. A mun-’ kából menet közben elszenve­dett baleset viszont csak akkor üzemi, ha a dolgozót a munká­ból egyenesen, nagyobb kité­rés, megszakítás nélkül a szo­kásos útvonalon a lakására (szállására) menet közben éri. így pl. az útnak a napi élelmi­szerszükséglet, gyógyszer be­szerzése, a gyermek bölcsődé­ből, óvodából hazavitele cél­jából történő megszakítása nem tekinthető nagyobb kitérésnek, illetőleg megszakításnak. A társadalmi munka közben vagy azzal összefüggésben el­szenvedett balesettel kapcsolat­ban a társadalmi munka fogal­mát a jogszabályok nem hatá­rozzák meg. Nyilvánvaló, hogy ebből a szempontból szervezett, mégpedig a munkáltató vagy társadalmi szerv - akár üzemi, akár területi és bármelyik el­ismert társadalmi szerv — (MSZMP, szakszervezet, Vörös- kereszt stb.) által szervezett tár­sadalmi munkáról van szó. üzemi baleset tehát pl. a bér­házaknak a lakóbizottság által társadalmi munkaként szerve­zett takarítása közben a taka­rítást végző egyik lakó — mond­juk munkaviszonyban nem álló háziasszony - által elszenve­dett baleset is. A társadalombiztosítási ellá­tás igénybevétele során bekö­vetkezett balesetek közül üze­minek az számít, amely a bizto­sítottat keresőképtelenségének vagy rokkantságának (munkaké­pesség-csökkenésének) az elbí­rálása céljából elrendelt orvosi vizsgálaton történt megjelené­sével összefüggésben érte. Csak az arra illetékes szerv által elrendelt és csak a kere­sőképtelenség vagy a rokkant­ság, munkaképesség-csökkenés­sel összefüggésben elszenvedett baleset minősül üzemi baleset­nek. Nem üzemi baleset tehát pl. az, amely a dolgozót gyógy­kezelése céljából az üzemi or­voshoz, körzeti orvoshoz, rende­lőintézetbe stb. menet vagy on­nan hazamenet éri.-molnár­Hogy szomorú vagyok-e? Igen. Nagyon. Lehangolt ez az este. Mást vártam. Hogy mást vártam? Tudtam, hogy másként lesz. Tudtam? Dehogy tudtam. Egyszerűen természetes volt, hogy nem így lesz. Más eszem­be sem jutott. Legfeljebb az, hogy miért a megyei művelő­dési központ 8-as termében rendezi meg az SZMT megyei könyvtára és a Szekszárdi Ál­lami Gazdaság az író-olvasó találkozót Tamás Menyhért és a gazdaság dolgozói között. Hogy mi „kifogásom” volt a 8- as ellen? Hát kicsi. Oda nem férnek be annyian, mint ahány érdeklődőre számítani lehet... És a 8-as nagynak, óriásinak bizonyult. Délután ötre hirdették meg a találkozót, március 23-ra. Már egy hónappal ezelőtt eldőlt a dátum. Viszont a gazdaságnál közbejött egy termelési tanács­kozás. (Igaz, ez később dőlt el, de a dátum egyezett a talál­kozóéval.) Az értekezlet nem tartott öt óráig. Viszont tartott más. .. Tehát délután öt óra van. A bizonyos 8-asban alig lézen­günk. Az egy-két rendező, meg az újságírók. Aztán jön nyolc felnőtt és két gyerek. Mindany- nyian kisdorogiak. És mindany- nyian az író — akinek most je­lent meg első prózai kötete, avagy ahogy ő nevezi: „költe­mény-prózája”, a Vigyázó ma­dár - rokonai. Az első elemista Fülöp Adrien boldogan mond­ja:- Ö a dorogi papa testvére. A műbőr fotelekben ül Tamás Gáspár (az író testvére) és fe­lesége, Tamás Boldizsár (a má­sik testvér) szintén nejével, Pe­re Zoltánné (szintén Tamás­leány) és férje .. . Az író ügyet sem vet a szer­vezetlenségre, beszélget a roko­nokkal - amit, gondolom, este Kisdorogon folytatnak -, meg velünk. Bevallja, szívesen jön Tolna megyébe, ahol még a le­vegő is - még ha hűvös is „át­melegíti". „Büszkélkedik”, hogy a fővárosban sok barátja azért vásárolja meg a Népsportot, mert kíváncsi, hogy mit játszott Kisdorog... Beszél a verseskö­tetek után megjelent első kis­regényéről, amelyet nyolc esz­tendőn át érlelt magában, szól a gazdag székely néphagyo­mányról, amit „ne engedjünk, hogy az idő elvigyen” .., Én pedig tűnődöm: le kell győznöm a szomorúságot, s a beszélgetést folytatni kell! Mi­előbb. A megyénkben élők örö­mére. Hiszen sokan hallanak szívesen az innen elszármazott íróról. Azok is, akik nem tudtak erről a keddi találkozóról, akik a rossz szervezés miatt nem fog­lalhattak helyet a megyei mű­velődési központ 8-as termé­ben.- vhm ­Tímea tanári pályára készül..

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents