Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-20 / 67. szám
A NÉPÚJSÁG 1982. március 20. Pártfogók és pártfogoltak A segítségre akarat a válasz HIVATÁSOS PÁRTFOGÓ Az ajtó mögött segítenek, de számon is kérnek Nem „falból” mondom Rossz családi környezet. Iskolakerülés. Csavargás. Italozás. Ez mind hozzátartozott beszélgetőpartnerem múltjához. „Tegnap" volt a születésnapja, még innen van a húszon. — Miért ítélték el? — Először lopásért, majd rablásért — mondja. — összesen négy évre. Rossz volt bent, de két évig nem voltam fenyítve Hálával gondolok vissza a nevelőmre, roppant jó ember volt. — Újra a „civil” életben van... — A börtönben rájöttem arra, hogy lehet másképpen is élni. Munkával és nagy akaraterővel. Ezt nem falból mondom! Ezekkel az érzésekkel szabadultam. Majdnem egy évet elengedtek, de pártfogói felügyelet alatt állok. — Munkahelyén hogy érzi magát? — Nem suttognak a hátam mögött - gyújt rá -, nem mutogatnak rám. Olyan emberek vesznek körül, akik nem azt nézik, honnan jöttem és ki voltam. Nem a múltam érdekli őket, hanem jelenem. Amikor a hülyeségeimet elkövettem, rossz családi körülmények között éltem és a gondolkodásom a nullával volt egyenlő. — Hogyan gondol pártfogójára? — Nem mindegy, hogy ki és hogyan csinálja. Jelenlegi pártfogóm jó. Nem akar a falhoz állítani, emberként kezel. Érdekli a sorsom, örömöm, bánatom, a gondjaim. — Pártfogója bízik magában. Talán érzi is... — Igen, de mégiscsak „ketrecben" vagyok. De nagy akaraterővel kibírom. Tanulok. Nincs meg az általános iskolai végzettségem. Szeretnék azért tanulni, hogy én is valóra válthassam gyermekkori vágyaimat. Gépkocsivezető akarok lenni. Beszélgetőpartnerem az elmúlt hónap közepén szabadult Amikor elítélték, csak három osztálya volt. A negyediket, az ötödiket, a hatodikat és a hetediket a börtönben végezte el. Most készül a nyolcadik osztály vizsgájára. Nem az a cél, hogy visszakerüljek Dr. Uzsák Zoltán megyei bírósági bíró, a büntetésvégrehajtási csoport vezetője:- 1975 előtt a börtönből szabadultakról való gondoskodásnak és a felügyeletnek két módja volt: a tanácsok végezték az utógondozást, a rendőrség pedig a felügyeletet. Az 1975. évi 20. számú törvény- erejű rendelet határozott a pártfogói intézmény bevezetéséről. Ennek értelmében a bíróságok átvették a tanácsoktól a gondoskodást, de felügyeletet is ellátnak. Megmaradt a REF is. Viszont aki pártfogói felügyelet alatt áll, az nem lehet REF-es. Később az 1979. évi 11. számú törvényerejű rendelet, majd az új Büntető Törvény- könyv szabályozta ezt az intézAkkor örülünk, ha nem találkozunk a hirdetőtáblán ismerős nevekkel - mondja dr. Pető Gyuláné ményt. Megalakultak a büntetésvégrehajtási csoportok, kibővítették a hivatásos pártfogók jogkörét. A lényeg: a pártfogó a pártfogókat állandó és szigorú ellenőrzéssel segítse és ösztönözze a társadalomba való beilleszkedésre. A pártfogói felügyelet alá he- zett volt elítéltnek a pártfogás idejére magatartási szabályokat állapít meg a bíróság. Azonnali elhelyezkedés, lakóhelyükről történő eltávozás és munkahelyváltoztatás szándékának bejelentése, egyebek. De megállapít a határozat egyedi magatartási szabályokat is. (Italmérő egységekből való kitiltás.)- Leggyakrabban a bejelentési és az eltávozási kötelezettséget sértik meg - folytatja dr. Uzsák Zoltán. - A magatartási szabályok betartását szigorúan ellenőrizzük. Ha a segítség, a törődés ellenére sem helyezkedik el a pártfogolt, vagy súlyosan megsérti a magatartási szabályokat, kezdeményezzük a fennmaradó büntetésének letöltését. Néhány elítélt azt hiszi, hogy nekünk az a célunk, hogy visszajuttassuk őket a rács mögé. Ez nem igaz. A segítségre akarattal és tisztességes munkával kell válaszolni. Pártfogóink csak addig elnézőek, amíg lehet. A pártfogó egyszerre segít, de beszámoltat, ellenőriz és számon is kér.- A pártfogói munka eredményességét tekintve megyénk hol tart?- A legjobbak között az országban. Ez azzal is összefügg, hogy nálunk egy pártfogóhoz annyi pártfogolt tartozik, amennyivel személyes kapcsolatot tud teremteni. Enélkül nem lehetne eredményes a munkánk. Néhány adat: 1979. július 1- től a mai napig háromszázötven elítéltet helyeztek megyénkben hivatásos pártfogói felügyelet aló. Jelenleg százharmincháromnak segítik, ösztönzik a visszailleszkedését. A környezettől kell függetleníteni A Szekszárdi Megyei Bíróság négy hivatásos pártfogójának egyike dr. Pető Gyuláné. — Érzelmi nyitottság nélkül ezt a munkát nem lehet végezni - mondja. - Nem létezik eleve bűnöző alkat, ha ezt nem hinnénk, céltalan lenne a munkánk. A hivatásos pártfogó először papíron találkozik leendő „kliensével”. Mielőtt pártfogásuk alá kerülne, már ismerik életét, sorsát, a börtönben tanúsított magatartását, munkáját. — Sok múlik a kapcsolatteremtésen. ön hogyan kezdi? — Az az alapvető, hogy én megtudjam, ő miiként vélekedik erről az intézményről. A börtönben sok a téves nézet. Ezek rosszindulatú társaktól származnak. Van olyan, aki miután hozzám kerül, elvárná, hogy fogjam a kezét, és helyezzem el egy jól fizető állásba. Harcoljam ki a jogait, teremtsem meg a kényelmét! Neki meg kell magyarázni, hogy én a felügyelője is vagyok. Betartatom vele a szabályokat, ha erre nem hajlandó, kezdeményezem a visszakerülését. A másik típus: sokan jönnek úgy, hogy „peches vagyok, rámakasztották a pártfogót”. Az ilyen ember csak a rideg felügyelőt látja az emberben. őt, arról kell meggyőznöm, hogy közös a célunk. Dr. Pető Gyuláné apró történeteket mesél. Néhány párt- fogoltja akkor is felkeresi, amikor nem kötelező Nem várnak segítséget ilyenkor, csak beszélnek családjukról, feleségükről. Mindenről. Persze előfordulnak fifikák is, amikor a beszélgetés végén igazolást kérnek, munkahelyi mulasztásra... Am ezt már előre „megérzik” a pártfogók.- A pártfogolt civil életbe visszakerülésének első lépcsője a munkahely. Hogyan fogadják őket? Dr. Pető Gyuláné: — Ellenérzésekkel, többnyire. De el lehet érni a munkahelyi vezetőnél, a munkatársaiknál, hogy bízzanak a volt elítéltben. Az ellenérzést az emberekben maga a pártfogolt tudja feloldani. Leginkább azzal, ha rendesen dolgozik, törekszik. Éppen ezért nagyon fontos a munkahellyel való kapcsolat, amely tényleg jó. A pártfogoltak mellé társadalmi pártfogókat is megbízunk, ők segítik a közvetlen környezetben a beilleszkedést. Vannak egyaránt rossz és jó tapasztalataink. Igaz, hogy egyedi, de előfordult, hogy egy vezető és egy pártfogolt között tartós barátság alakult ki. Vagy ami a bizalom legnagyobb jele, pénzt adtak kölcsön a régebben lopásért elítéltnek. Dr. Pető Gyuláné iratokat mutat, amelyek főszereplőinél sikerrel járt a pártfogás. — Van sikerélményünk — mondja. - Én már azt is annak tartom, ha sikerül a kapcsolatot megteremteni. Ilyenkor megnyílnak, és sokat lehet segíteni. Sem engemet, sem kollégáimat nem a papír köt a pártfogoltak; hoz. Több. Érzelem. Meg kell őket tanítani az életre. A pártfogói felügyelet megszűnte után is sokszor megállunk a büntető- bírósági tárgyalások hirdető- táblája előtt és fürkésszük a neveket. S boldogok vagyunk, amikor nem találkozunk ismerőssel. Sikerült A bemutatkozás után azonnal hozzájárul nevének közléséhez. A huszonhat éves Nagy Ferenc eddig összesen hét és fél évet töltött börtönben.- Legutóbb 1977. október 15- én ítéltek el jogtalan gépjárműhasználatért és ittas vezetésért. Három és fél évet kaptam és szereztem hozzá még három évet. — mondja.- Ezt hogyan érti? — kérdezem a filigrán termetű, szőke hajú, bajuszos fiatalembert.- Verekedtem, bent... Nagy Ferencet 1981. márciusában helyezték pártfogói felügyelet alá. Ez év január 15- től a Sárszentmihályi Állami Gazdaság szekszárd-palánki nádtelepén dolgozik.- Március 8-án- lejárt a felügyelete. Pártfogója mennyiben járult hozzá a sikerhez?- Sokat segített nekem. Mindent megtett annak érdekében, hogy be tudjak illeszkedni. Dolgozom. Szeretnék rendezetten élni.- Sikerülni fog?- Sikerülni fog. Nagy Ferenc munkahelyi vezetője, volt társadalmi pártfogója, Radvány István kedvezően beszél róla.- Nem volt különösebb baj a munkájával - mondja. - Csak vele nehezebb bánni, mint a többiekkel. Egyedül van, nincs mögötte a család. SZOCS LÁSZLÓ JÁNOS Fotó: G. K. ermesztöen hideg volt a reggel, öreg Danes János elindult a harmadik szomszédba, hogy teljesítse a menye parancsát. Minden lépésénél belevágta kampós botja hegyes, vasalt végét a jeges hóba, csosszanva lépegetett, hogy el ne csússzon a fényesre fagyott úton. A sötétséget szürkére fakitotta már a reggel. Az utcában disznók visítottak, kutyák csaholtak, távolról is halálba kénysze- riiett disznók kétségbeesett sivalkodása hallatszott. Soha nem tudta elviselni a disznó kétségbeesett visítását. Amióta eszét tudja, annak pedig van már hetven éve is, mindig a konyhában várta meg, amíg felcsapott a szalma lángja. Az égő szalma mindig elgyönyörködtette, hiányzott is ez a látvány, amikor áj módon, perzselőgéppel kezdték pörkölni a disznókat. A gépbe apróra vágott fát raktak és egy kézi ventillátot segítségével okádta a lángot a masina. Ilyen gép ma mái nincs. Flancol a nép. A disznót előbb leforrázzák, utána pedig suhogó gázláng perzseli szép pirosra a bőrét. Régi disznótorokra emlékezett és szidta magában azokat, akiknek már nem jó úgy, ahogy régen volt. Ráadásul őt küldik ebben a cudar időben a Kovácsékhoz: kérdezze meg, mikor tudják nélkülözni, kölcsönadni a forrázóteknőt, meg a rénfát. A lelkére kötötték: úgy mondja ám: rénlát, és ne úgy, ahogy otthon szokta: rémfát, mert akkor kinevetik. Megígérte: úgy mondja, persze, hogy úgy mondja, a tanár menye biztosan jobban tudja, hogy kell mondani, mint ő, aki amikor meglátta az első Iára akasztott disznót, az akasztófára gondolt. Lehet, hogy rénfát mondtak neki akkor is, amikor megkérdezte: milyen újfajta szerkezet az, amin disznó lóg. Lehet, ő ezt nem vitatja, de az isten tudja, miért: ő mindig így nevezte — rémfa. Talán azért, mert úgy képzelte: ez a fa olyan látvány lehet a disznónak, mint amilyen az embernek az akasztófa, Ő ugyan akasztást csak filmen látott, Szálasi Ferenc nemzetvezető akasztását, de ennek alapján is el tudta képzelni, mennyire megrémülhet az ember, amikor megpillantja az akasztófát, amire felhúzzák majd. Ha pedig az ember megrémül, nem lehet ez másképpen az állat esetében sem. A menye megmagyarázta: ennek a szerkezetnek a neve nem a rémületből ered, hanem a rénből. Arról a szarvasról nevezték el, amit a rénszarvasversenyeken, meg a csordákban hajkurásznak a pásztorok. Ilyen szan/ast is csak filmen látott. Szép állat, gyors állat, szanra is van, igaz, nem olyan egyágú, mint amilyenre a disznót a két hátsó lábánál fogva felakasztják. A menye azt mondta: erről a két szarvszerű akasztóról nevezték el rénfának. Lehet, hogy igaza van. Neki mindig, mindenben igaza van. (Jgyeit is a kiejtésre, amikor a forrázóteknő után megkérdezte: — A réniáért mikor jöhetünk? — Két óra múlva! Addigra felbontom mind a két disznót — válaszolt a gazda helyett a böllér. Megkínálták egy kupica törkölypálinkával. Lehajtotta, cuppantott: „Ez igen! Ebben van erő!" — mondta és szokásához híven megtörölte a bajuszát: „Na, isten áldja!" — köszönt és elindult hazafelé. Az utca néptelen volt. öt-hat kutya ólálkodott a Marosék kerítésénél. Kíváncsian, sóvárogva tekintgettek az udvarba. Ahogy a közelükbe ért, elsomfordáltak. — Bagzanakl — motyogta magában. — Kellene a Marosék nyiszlett, városi kutyája. Azt mondják, foxi, fajkutya, s a patkányt is megfogja, ötszáz forintért vették a városban. Nekem mondhatnak akármit: kutya csak az, amelyik ugat is. Ez a nyeszlett csak vinnyog, ugatni még nem hallotta senki azóta, amióta idehozták. Mondják: a városban, a régi gazdánál a testvéreivel együtt ugatott. Hát, ha akkor ugatott, akkor miért nem ugat most is? Ezek a hülye kutyák is olyanok, mint némelyik ember itt, falun: csak a városi kellene nekik, még ha nyiszlett is. Van itt az utcában sok szép, formás kutya, mégis itt koslat egy egész falka. Tisztára úgy viselkednek, mint az emberek: rákapnak valakire és aztán mind azt akarja. A Salamon Miskára is rákaptak az asszonyok. Úgy jár az ágyról ágyra, mint a vándorköszörűs az egyik faluból a másikba. Fitymálva beszélnek róla egymás közt: „Lötyög rajta a nadrág!" „Olyan az orra, mintha egy nagy sárgarépa lenne a helyén!" „Nem is tudom, mit eszik rajta a Rózsi!" —r meg efféléket mondanak, Szalai János: jm mm Az öreg és a kút j fa miközben a frász töri ki őket érte. Ami igaz, az igaz: valóban lötyög rajta a nadrág. De csoda, hogy lötyög?! Az orra is any- nyira kiáll az arcából, ha ködben összeütközne valakivel, csak az orra törne be. Mindez igaz és mégis alig várják az asszonyok, hogy lehúzza magáról azt a lötyögő nadrágot. Még verekedni is képesek érte. Igaz, tegnap nem az kezdte a verekedést, aki csak lehúzza a gatyáját, hanem az, aki mossa is — a felesége. Az a bolond Julis tegnap, mintha az eszét vesztette volna. A fejébe vette, hogy Miska, a térje, a Rózsinál van, sikerül ott érnie a Rózsinál. Fényes nappal rohant végig az utcán, dörömbölt a Rózsi kapuján. Úgy dörömbölt, és ordítozott, mintha eszét vesztette volna: „Engedj be, te riband Tudom, hogy nálad van a Miska!" A kiabálásra persze nemcsak Rózsi jött ki, hanem az egész utca. Később más utcákból is jöttek az ingyen cirkuszra. — Mit ordítozik? Nem szégyelli magát?! — Én szégyelljem magam, te cafat. Én, a hites felesége? — ordított Julis. — Az én térjem jár tehozzád, és nem fordítva. Hiába is tagadod, most is itt van. Tudom, hogy itt van. — Itt? — Itt hát! — Itt nincs I — Ha nincs itt, akkor be mersz engedniI — Magának itt semmi keresnivalója! — Neekeem nincs, te condra? Te, te... — ugrott neki a kapunak Julis és kapustól belökte az udvarra Rózsit. Rózsi hanyatt esett, a Julis meg hegyibe! Ráfeküdt, tépte a haját, azt a szép, szőke haját. Tépték, karmolták, harapták egymást, és akkora ricsajt csaptak, mint párzáskor a macskák. A fél falu ott bámészkodott, néhányon közbe is avatkoztak, de mintha verekedő macskák közé nyúltak volna. Salamon Miska is előkerült valahonnan a faluból, ő is megpróbálta szétválasztani a két asszonyt, akik közül ki tudja melyik, úgy összekarmolta, hogy csak úgy csörgött a vér az arcából. A verekedés csak akkor ért véget, amikor Rózsi már nem mozdult. A nézők közül ekkor szaladtak ketten rendőrért, meg mentőért. A mentők Rózsit eszméletlen állapotban szállították kórházba. A Julis arca is cudarul nézett ki, az biztos. A faluban most másról sem beszélnek, mint a verekedő asszonyokról, meg Miskáról. Latolgatják, hogy ki mennyi büntetést kap. A Miskának a verekedés óta megnőtt az ázsiója. Erre abból is lehet következtetni, hogy az asszonyok, amikor egymásnak mesélik a verekedés történetét, így fejezik be: „Mégiscsak lehet valami a Miskának abban a lötyögős nadrágjában. Olyasvalami, amiért még verekedni is érdemes." „Bolond az, aki asszonyért, emberért verekszik! — állapította meg magában öreg Danes János. — Az okos asszony nem verekedéssel oldja meg az ilyen dolgot. Az okos asszony tudja: verekedés helyett szép szóval, a kivánkozás kimutatásával lehet leszerelni az embert. Az én feleségem de tudta ezt csinálni, az isten nyugosztalja. A féltékenykedésre lett volna oka neki is. Lehet, hogy féltékeny is volt, de nem úgy tett, mint a Julis, hanem egészen másképpen. Ha látta, hogy mosakszom, borotválkozom, tisztát húzok, akkor úgy dörgölőzött hozzám, mint a macska. Simogatott, dorombolt, dicsérte a bőröm illatát, meg efféle dolgokat csinált. Addig mesterkedett, amíg el nem kapott a gerjedelem, amíg be nem mentünk a szobába. Utána aztán mehettem. Mosolygó arccal búcsúzott tőlem. Tudta: én ugyan már meg nem csalom a világ legszebb asszonyával sem... Ment a kerítés mellett, be-benézett Marosék udvarába, de a foxit sehol sem látta. — Samu, hát te is?! — futott ki öreg Danes száján a csodálkozó kérdés, amikor Marosék kiskapujában megpillantotta Kerekesék öreg dakszli kutyáját. Samu ült a hóban, egy pillanatra felnézett az öregre, aki most alaposabban szemügyre vette ezt a vénséget. A szőre őszül és vedlik, a teste kövér és formátlan. Olyan kövér, mint amilyenből állítólag a mexikóiak készítik a kutyapecsenyét. Bár, ami azt illeti, a Samunak nagyon rágós lehet már a húsa, azok sem tudnák elrágni, akiknek kövér kutyasültre támadna gusztusuk. A homloka ősz, a szeme csipás, a befelé forduló lába pedig tömzsi, vastag és mintha köszvényes is volna. Egyszóval csúnya egy jószág. — Kelj fel a hóból, Samu! — biztatta öreg Danes. — Kelj fel, mert megfázol, aranyeret kapsz, az anyád istenit. Megvesz az isten hidege. A lábad is remeg, hadd lám, talán még a fogad is vacog?! Megér neked ez a nyiszlett foxi ennyit? Azf gondolod, hogy pont rád vár? Látod, ki se dugja az orrát! Samu kérőn, esdeklően nézett az öreg szemébe. A szemével könyörgött: nyissa ki a kiskaput, engedje be. — Nem lehet, Samu! Mit szólnának, ha beengednélek? Pont téged, egy ilyen ronda kutyát. Te is ráfizetnél. Elporolnák a fenekedet. amu reményvesztően nézett öreg Danes Jánosra, majd reménykedően a zöld kiskapura. Az öreg látta: Samu egész teste remeg. Csak azt nem tudta eldönteni: a hidegtől, a vágyakozástól, a készülődéstől remeg-e annyira. Talán mindháromtól. — Gyere, Samu! A kutya ránézett, majd ismét a vaskapu felé fordult. — Hülye egy kankutya vagy te, Samu! — mondta és botorkálva elindult a síkos úton.
