Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-10 / 34. szám

BNËPÙJSÀG 1982. február 10. SPORTTELËX] Rio de Janeiróból jelentette az AP hírügynökség: az elmúlt hét végén a Rio de Janeirótól 3200 km-re északra fekvő Sao Luisban véres botránnyal zárult egy labdarúgó-mérkőzés. A he­lyi Sampaio Correa együttese 1:0-ra kikapott a vendég For- talezától, s az utolsó bírói síp­szó után az elégedetlen Sao Luís-iak, valamint a vendég­szurkolók között verekedés tört ki. Az eseményről hétfői adá­sában a brazil televízió is be­számolt: milliók láthatták, amint a rendfenntartó erők kézi fegy­vereiket és gumibotjaikat hasz­nálják a gyújtogató, vandál módon pusztító, egymást sem kímélő nézők ellen. A vereke­dés „csúcspontján" számos fia­tal a lelátó tetejéről ugrott az odalent „küzdők" közé, eköz­ben egy kisgyermeket agyonta­postak. Rendőrségi jelentés sze­rint a futballdráma végül is há­rom halálesettel, 25 súlyos sé­rüléssel zárult. * Ismeretes, hogy Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság spanyol el­nöke találkozóra készül Javier Perez de Cuellar ENSZ-főtitkár- ral, mégpedig azzal a céllal, hogy segítséget kérjen az olimpia elleni bojkottmozgal­mak megfékezésére. A megbe­szélések előtt Perez de Cuellar szóvivője, Francois Giuliani be­számolt arról, hogy az ENSZ főtitkára egymagában hathatós segítséget aligha nyújthat, az ENSZ pedig csak akkor foglal­kozhat a témával, ha egy vagy több tagországa a kérdés na­pirendre tűzését javasolja. Aszta I iten »sz Csak közepes színvonal A meglepetések ellenére is csak közepes volt a színvonal A Tolnai VL NB l-es verseny­zőinek kivételével, változatlanul az év legjelentősebb megyei eseménye a felnőtt egyéni asz­talitenisz-bajnokság. Erre évek óta szinte valamennyi szakosz­tály elküldi versenyzőit, általá­ban olyan nagy létszámmal, hogy ez már a lebonyolítást ve­szélyezteti. Ezért kényszerült a szövetség az idén korlátozás bevezetésére: meghatározta a versenykiírásban, hogy egy klub hány versenyzőt nevezhet. így viszonylag optimális létszámú mezőny kezdte a küzdelmeket. A férfiak mezőnyében senki sem hiányzott, akiről elmond­hatjuk, hogy jó versenyző. A női meznőyben is akadtak aranyjelvényes ifik. A férfi egyéni versenyszám tele volt meglepetésekkel. Már a legjobb tizenhat között, Stein- bach I. legyőzte Viczét. A ki­emeltek nagy nehezen bevere- kedték magukat a legjobb nyolc közé, itt azonban a későbbi baj­nok Csenkei kivételével vala­mennyien búcsút mondtak a to­vábbi játéknak. Az elmúlt évi bajnok Heronyányit ugyancsak Steinbach I. „búcsúztatta", majd Holtzot, Kizakist és végül Németh Z.-t Kocsis ütötte el a továbbjutástól. A döntőbe vé­gül is Csenkei és Kocsis került, ahol küzdelmes - közepes szín­vonalú - mérkőzésen győzött Csenkei, aki az őszi felnőtt Tí­zek bajnoki címe után ezúttal is bizonyította, hogy jelenleg ő a legeredményesebb férfiver­senyző. A női mezőnyben nem akadt meglepetés. A döntőbe jutásért Rencz Horváth E. ellen, míg Ba- lics Link J. ellen győzött. A dön­tőben Rencz Rita igazolta eddi­gi jó eredményeit, és biztosan nyerte a bajnoki címet. A férfipárosok versenyében a legjobb négy közé három szek­szárdi páros került. A döntőben a Csenkei-Vicze páros győzött a klubtárs pár Kocsis-Kizakisz ellen. Csenkei ezzel második bajnoki címét szerezte meg. A női párosok mezőnyében a Rencz—Link kettős magasan ki­emelkedett a mezőnyből, meg­szorítás nélkül nyerték a baj­nokságot. Jó teljesítményt nyúj­tott az ezüstérmes Péterné-Hor- váth kettős, akik a döntőbe ju­tásért a Balics—Ivón kettős el­len győztek. A vegyes párosok verseny­számában is csak egy tolnai párosnak sikerült bejutni a leg­jobb négy közé. Igaz, ők az­tán a bajnoki címet is megsze­rezték. Ebben a versenyszám­ban több élvezetes, látványos mérkőzésre került sor. Ezek kö­zül kiemelkedett a döntőbe ju­tásért játszott Németh—Rencz és Holtz—Iván E. mérkőzés. A bajnoki címet ebben a szám­ban megérdemelten nyerte a Németh-Rencz kettős. Megyénk férfiversenyzőitől hosszú évek óta nem láttunk ilyen gyenge játékot. Különö­sen vonatkozik ez az elmúlt évek bajnokaira, főleg Heronyá- nyira, Holtzra és Németh Z.-ra. Tőlük sokkal többet várnak a sportág vezetői. Dicséret illeti ugyan a még tizenéves korosz­tályhoz tartozó és ezúttal ered­ményes versenyzőket: Kocsist, Steinbachot, Kizakiszt, azonban ők a jó eredményeiket elsősor­ban furcsa játékstílusuknak kö­szönhetik. Egyedül Csenkei volt, aki játékával és eredményeivel is kitűnt a mezőnyből. EREDMÉNYEK: Felnőtt férfi egyéni: bajnok: Csenkei Lajos (Sz. Szöv. SK), 2. Kocsis János (Sz. Szöv. SK), 3. Kizakisz Georgiosz (Sz. Szöv. SK) és Steinbach Roland (Du- naföldvár). Felnőtt női egyéni: bajnok: Rencz Rita (Tolnai VL), 2. Balics Katalin (Sz. Szöv. SK), 3. Link Judit (Tolnai VL) és Horváth Edit (Sz. Költségv.). Felnőtt férfi páros: bajnok: Csenkei-Vicze (Sz. Szöv. SK), 2. Kocsis-Kizakisz (Sz. Szöv. SK), 3. Holtz-Heronyányi (Sz. Szöv. SK) és Kerti-Németh (Tolnai VL). Felnőtt női páros: bajnok: Rencz—Link (Tolnai VL), 2. Pé- terné—Horváth (Sz. Költségv.), 3. Mencző-Patrik (Sz. Költségv.) és Balics-lván (Sz. Szöv.- DMVSC). Felnőtt vegyes páros: bajnok: Németh-Rencz (Tolnai VL), 2. Heronyányi-Balics (Sz. Szöv.), 3. Vicze—Horváth (Sz. Szöv.—Sz. Költséav.) és Holtz—Iván E. (Sz. Szöv.-DMVSC). Teremfoci a TÁÉV kupájáért Megérdemelt nagymányoki siker Stölkler kapus a padlón, a báta székiek második gólja a kisdo- rogi portás hálójában. Szombat reggeli pillanatkép a Zrínyi utcai tornacsarnokban. Taps, biztatás, vakolatszaggató puffanó lövések. Teremfoci négy csapattal a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat Sport- egyesületének kupájáért. Az 1980-ban fogant kezdeménye­zés, jó szándék dicséretes. Az, hogy a téli alapozást követő formába Ihozási intervallumban lehetőséget biztosítani fedett helyen, száraz talajú pályán sorozatmérkőzésékre. 1980-ban a rendező TAÉV SK, 1981-ben a Kisdorogi MEDOSZ együtte­sének nevét vésték a kupára, pogy harmadszor melyik csa- nyeri a serleget? Nos, 300 'perces játékidő után erre is vá­laszt kaptunk. Jobb gólkülönb­ségével csupán, de teljesen iftegéndemelten a Nagymányoki Brikett SE csapatkapitánya emelte magasba a díszes ser- - Jeget. V Hat mérkőzés — negyvenöt gól. Repetának az a bét, amely 'fiz büntetőrúgásból (hétméte- rfésből) esett. Mert hogy spe- . biális szabályok domináltak, így egy-egy győzelem három frontot ért, döntetlen kizárva, a nétmé te rés rúgások kai dűlőre vitt győztes kettő, a vesztes egy pontot kasszírozhatott 'be. Kisdorogi MEDOSZ—'TAÉV SK 2-2 (0-1). Már 2-0-ra vezetett a házigazda, artán megtorpant. Azzal vigasztalódhatott, hogy hétméteresekkel 4-3-ra mégis kicsikarta a győzelmet. G: Fá­bián, Hosnyánszky, illetve Óben- dorf, Veress. Bótaszéki SZVSE—Nagymá- nyok 3-2 (1-1). A teremtorna Szépségdíjas gólját a vesztes csapat játékosa, Molnár lőtte hanyatt esve, ollózva. G: Bájás 2, Maurer, illetve Molnár, Nagy. Nagymányok—TAÉV SK 7-5 (4-1). Gólokban és váratlan fordulatokban gazdag, hamisí­tatlan teremfoci sok jó egyéni teljesítménnyel. G: Nagy 3, Molnár 2, Horváth, Bíró, illetve Micskó 2, Veress 2, Öbendorf. Kisdorogi MEDOSZ—Bátaszé- ki SZVSE 3-2 (0-1). Mit ér a 2-0-ás előny, ha a hajrát az ellenfél bírja jobban erőnléttel és idegekkel egyaránt? A vá­laszt a bátaszékieknek kellett megfogalmazniuk. G: Grénus, Kiss II., Odor, illetve Odor (ön­gól), Maurer. Bátaszéki SZVSE—TAÉV SK 5-2 (2-1). Szünet utón nem sok kétséget hagyott győzelme iránt a Bátaszék. G: Tóth 3, Maurer, Bosnyák, illetve Veress, Micskó. Nagymányok—Kisdorogi ME­DOSZ 8-4 (2-0). A „pengés" focit a mányokiak játszották, közben a góllövésről sem feled­keztek meg. G: Molnár 3, Nagy 2, Bíró, Túrós, Tamás, illetve Horváth 2, Hosnyánszky. A harmadik TÁÉV-kupa vég­eredménye: 1. Nagymányok 6 (17-12), 2. Bátaszék 6 (10-7), 3. Kisdorog 4, 4. TÁÉV SK 2 pont­tal. A legjobb kapus tisztelet­díját Korsós (Bátaszék), a leg­jobb mezőnyjátékosét Micskó (TAÉV SK) kapta. A gólkirályi címen a nagymányoki Molnár és Nagy osztozott. — fekete — Sakk A megyei sakk CSB I. fordu­lójának eredményei: I. osztály: Dunaföldvór—Harc 7-5, DVMSE —TAÉV 4-8, Tamási—Atomerő­mű 4-8, Szedres—Bátaszék 11-1. Iil. osztály: Tolna—Györköny 2.5— 1,5, Magyarkeszi—IBonyhád T,5—2,5, Regöly—Gyöfköny I. 1.5— 2,5, TAÉV II.—Bölcske 2.5— 1,5, Pi ncehely—Őcsény 3-1. A Felsőnyék—Báta mérkő­zés jegyzőkönyve nem érkezett meg a szövetséghez. A mai kupamérkőzések Labdarúgócsapataink ma, szerdán öt kupamérkőzést ját­szanak. A Szekszárdi Dózsa NB ll-es gárdája Mohácson lép pá­lyára (HÍDNK- mérkőzés). A Dombóvári VMSE együttese szintén idegenben, Sellyén ját­szik (HNDK-imérkőzés). A 'Mezőföld-kupában három találkozó lesz. A Tamási ME- DOSZ-íhoz a Dunaújvárosi Ko­hász vegyes csapata látogat. Kezdés 15 óra. A Paksi SE Er­csiben a Toldi SE ellen 15.30- kor mérkőzik. Pincéhely együt­tese Sárbogórdra utazik, ahol a méHkőzés 15 órakor kezdődik. Atlétika Kovács Attila Budapest-bajnok Kevés élvonalbeli versenyző indult az atléták fedetlpályás Budopest-bajinokságán, az olim­piai csarnokban. Általában az esélyesek győzelmével fejeződ­tek be a versenyszámok küzdel­mei. Kovács Attilának is csak az óra volt az ellenfele. 60 m-en jó raljt után biztosan előzte meg jugoszláv vetélytársát. Cse­rép László kicsit bátrabb ver­senyzéssel megközelíthette vol­na a 3r50-es, fedettpályás vi­szonylatban itthon már számot­tevő időeredményt. Eredmények: 60 m: 1. Kovács 6,89, 1500 m: ...4. Cserép 3:52,6, 3000 m: Strigens 8:25,4 (valamennyien a Szekszárdi Dó­zsa versenyzői.) Befejeződött a PMSC fedett­pályás és téli dobáverseny- sorozata. A felkészülési időszak­ban a versenyzés biztosította a három szomszédos megye egye­sületi versenyzőinek a lehető­séget az eddig elvégzett edzés­munka lemé résé re. A PMSC, a Kaposvári Rákóczi és a Szek­szárdi Dózsa „B" kategóriás szakosztályai minden versenyen részt vettek. Sajnos a helyszín mindig Pécs volt. Ennek oka, hogy rendezésre alkalmas pá­lyája csak a PMSC-nek van. Jobb eredmények. Férfiak: Diszkoszvetés : Probszt 39,48. Nők: Súlylökés: Kelemen 12,08, Györkő 10,71. Gerelyhajítás: Györkő 41,86 (valamennyien a Szekszárdi Dózsa versenyzői). Kézilabda Az Sz. Spartacus nyerte a teremtornát A tamási Gőgös Ignác Gim­názium tornatermében vasár­nap fináléjához érkezett a női csapatok 1982. évi téli terem­bajnoksága. A korábbi csoport- mérkőzések után ezúttal a ha­tos döntő mezőnye vetélkedett. Gólgazdag, izgalmas találkozó­kon dőlt el a végső helyezé­sek sorrendje. A Szekszárdi Spartacus NB ll-es csapatának rutinja, nagyobb tudása érvé­nyesült, s a szövetkezetiek ve­retlenül nyerték a kupát. Ér­dekes módon a „szparisokat" csak a saját tartalék gárdájuk tudta megszorítani. A házigaz­da Tamási MEDOSZ két do­bogós helyezéssel rukkolt ki: a felnőttgárda ezüst-, második garnitúrájuk pedig bronzérmet szerzett. A HATOS DÖNTŐ RÉSZLETES EREDMÉNYEI: Szekszárdi Soartacus I.—Ta­mási MEDOSZ I. 26-11 (15-4). V. : Kerekes, Kincses. A két együttes közötti tudásbeli kü­lönbség a gólokban is kifeje­zésre jutott. G.: Hosnyánszkiné 15, Fritz, Hokeszter 3—3, Te- kauer, Katzenberger 2—2, Ka­dosa, illetve Sákovicsné 4, Mi­hály 3, Németh 2, Lajos, Kurcz. Szekszárdi Spartacus II.— Zomba 15-15 (8-8). V.: Agócs, Várni. Jó iramú mérkőzés, egyenlő erők küzdelme. G. Czibor 7, Gáspár 5, Kelemen 3, illetve Hosnyánszkyné 6, Csongrádiné 3, Szilágyi, Antoi­ne 2—2, Kauferné, Kovács. Szekszárdi Spartacus I.— Szekszárdi Spartacus III. 25-10 (8-2). V. : Várni, Agócs. A jól játszó NB ll-es csapat bizto­san győzött. G.: Hosnyánszki­né 11, Fritz, Tekauer, Hokesz­ter 4—4, Katzenberger 2, il­letve Beke 5, Lovász 3, An­gyal 2. Tamási MEDOSZ I.—Zomba 17-14 (8-5). V.: Agócs, Várni. Mindvégig küzdelmes találkozó, csak a jobb hajrájának kö­szönhette győzelmét a Tamási. G.: Sákovicsné 7, Németh 6, Mihály 3, Kurcz, illetve Hos­nyánszkyné 7, Csongrádiné 4, Kauferné 2, Antoine. Tamási MEDOSZ II.— Szek­szárdi Spartacus II. 17-13 (13-6). V. : Várni, Agócs. Nagy iramú, küzdelmes mérkőzést hozott a két tartalék csapat helyosztó­ja. G.: Varga 9, Tolnai 7, Kiss, illetve Czibor 4, Szabó, Kele­men 3—3, Gáspár 2, Tóth A. Zomba—Szekszárdi Sparta­cus III. 18-10 (7-6). V.: Kere­kes, Kincses. A jobb erőben lé­vő Zomba szünet utáni telje­sítményével biztosította be győzelmét. G.: Hosnyánszkyné 9, Antalné '7, Csongrádiné, Kauferné, illetve Lovász 4, Lu­kács, Beke 3—3. Tamási MEDOSZ I.—Tamási MEDOSZ II. 17-18 (14-7). V.: Kerekes, Kincses. Kis híján meg­lepetéssel zárult a házi rang­adó. G.: Sákovicsné 6, Kurcz 4, Ágoston 3, Mihály, Vajk 2— 2, Németh, illetve Varga 6, Kiss 4, Tolnai, Liszinger 3—3, Kozma. Szekszárdi Spartacus I.— Szekszárdi Spartacus II. 30-25 (13-12). V.: Kerekes, Kincses. Szoros mérkőzésen biztosította be kupagyőzelmét az NB ll-es gárda. G.: Hosnyásznkiné 18, Tekauer 7, Hokeszter 3, Fritz, Kiss, illetve Kelemen 9, Czibor 7, Tóth A., Tóth O. 3—3, Gás­pár 2, Hopp. Tamási MEDOSZ II.—Szek­szárdi Spartacus III. 16-15 (7-10). V.: Kincses, Kerekes. Jó iramú találkozón az utolsó percben lőtt góllal nyert a ME­DOSZ tartalék csapata. G.: Kiss 5, Varga 4, Tolnai 3, Li­szinger, Szili 2—2, illetve Lo­vász 4, Háhn, Beke, Szemeth 3— 3, Ángyai 2. VÉGEREDMÉNY : 1. Szekszárd 1. 5 5 — — 127-79 10 2. Tamási 1. 5 4 — 1 84-83 8 3. Tamási II. 5 3 — 2 86-80 6 4. Zomba 5 1 1 3 79-89 3 5. Szekszárd II. 5 1 1 3 78-92 3 6. Szekszárd III. 5 — — 5 63-91 — Ma este: BEK-elődöntő Sikersportág Tolnában az asztalitenisz. Azzá tették a Tolnai Vörös Lobogó válogatott versenyzőinek hazai és nemzetközt eredményei, az NB l-es csapat dobogós helyezései. Amikor ezek a sorok nyomtatásban megjelennek, a Bolvári Ildikó, Ba­logh Ilona, Bolvári Katalin, Bátorfi Csilla összeállítású tolnai gárda ismét rajtra kész az újabb nemzetközi erőpróba, a BEK-elődöntő színhelyén, Svédországban. A Tolnai VL csapa­ta vasárnap délután érkezett Budopestre, majd hétfőn dél­előtt Svédországba repültek. Ma este 19 órakor a sokszoros svéd bajnok, Varberg vendégeként kísérlik meg Sáth Sándor edző tanítványai kiharcolni a döntőbe jutást, a kontinens leg­rangosabb kupájában, a BEK-ben.

Next

/
Thumbnails
Contents