Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-27 / 49. szám

ÔtfËPÜJSÀG

1982. február 27.

— A természettudományos műveltség jelentőségét úgy általában senki sem vitatja, én sem, de az az igazság, hogy nem tudom az argongáz vegy- jelét, nem vagyok képes se hosszan, se röviden ösz- szeloglalni a rádió vagy a tv működési elvét, négyzetgyököt vonni sem tudok. Műveletlen vagyok?

— A kérdés zavarba hoz,

nem tudok rá igennel, vagy nemmel felelni. Hogy ki a művelt és ki a műveletlen, annak az eldöntéséhez elős-ör is tisztázni kellene a műveltség fogalmát, de amennyire tudom, a szakemberek is különböző véleményen vannak ennek meghatározásában. A periódusos rendszer minden elemének vegyértékét én sem tudom felsorolni, de kétségtelen, hogy a példák, amiket felihozott, az általános iskola tananyagában szerepelnek. Aki viszont elfelejtette, annak rendelkezésére állnak a lexikonok, könyvek. Ha van néhány ilyen az otthonában, és például keresztrejtvényfejtéshez ki is keresi azt a bizonyos vegyértéket, már biztos megvan benne a tudás, vaqy a műveltség megszerzésének az

igénye.

Mondjuk is útón-útfélen, hogy nem képezhetünk naprakész szakembereket. Azt kell megtanítania az iskolának:hogyan építhető tovább a tudás, és igényt kell kelteni a műveltség megszerzésére.

Mi a főiskolán már adunk természettudományos alapképzést, és ha megnézi az általános iskola környezetismeret tantárgyának anyagát, már az jól megalapozza a természettudományos műveltséget is.

— Ezt tapasztaltam. Harmadikos a lányom, de nemcsak elsorolja, érti is, mi a különbség a fizikai és a kémiai kölcsönhatás között. Később biztosan nem lepi meg, ha tanulja, hogy a természetben és a társadalomban egyaránt általánosan érvényesül a kölcsönhatás elve.

— Az új tantervben a természettudományos képzés nem teljesen különül el, mert például az olvasókönyvben is helyet kaptak különböző ismeretterjesztő szövegek. Ezeket a gyerekek élvezik is, legalábbis addig, amíg értik.

Amint látja, csak általánosságban válaszolhatok a természettudományos műveltséggel kapcsolatos kérdésekre, hiszen ebben nem vagyok szakember.

— Ez a kijelentés meglep, hiszen a Kaposvári Tanitóképzö Főiskola szekszárdi tagozatvezetője, ugyanakkor a természet- tudományi tanszéket is irányítja.

— Azt megint nem tudom, hogy kit lehet igazán szakembernek tekinteni, én ha valamiben lehetek, az a biológia egy meghatározott területe, és biztos, hogy kutatónak még nagyon fiatalnak számítok. Univerzális szakember napjainkban nem létezik, vagy csak nagyon kivételesen.

Az én kutatási területem a produkeióbiológia, ez a biológia egyik tudományága, amely a korszerű ökológiai szemléletet befolyásoló alapkutatásokat végez. Leegyszerűsítve: azt vizsgálja, hogy az élőlények a napfényt hogyan hasznosítják. Nagyon fontos doloq ez, hiszen az ember is ebből él, mert vagy közvetlenül fogyasztja a növényeket, vagy az állatok közvetítésével. A produkcióbiológia...----Kérem, ne folytassa,

mer

t e tárgyban kérdezni még csak tudnék, sőt csak kérdezni tudnék, de a választ aligha érteném. Beszéljünk másról, például arról, hogy a közvélemény szerint a tanítóképző humán jellegű képzést ad.

— Valóban nem réai lehetőség, hogy matematikából is lehet felvételizni és itt — emellett természettudományos képzést is kapnak. Nem könnyű a mi helyzetünk sem, mert a jelentkezőket még nem az új tanterv szerint készítették fel.

Éppen a régi humánközpontú képzés miatt nincs múltja a tanítóképzőkben a természet- tudományi tárgyak oktatásának, kevés az ebben jól képzett szakember. Márpedig meggyőződésem, hogy csak olyan oktatók téhetnek eleget a követelményeknek, akik önálló kutatásokat is folytatnak. Néha azt mondják, hogy türelmetlen vagyok ebben a kérdésben, lehet, hogy így is van, de nem léhet másként, akkor sem, ha ez egy új intézménv, és öt év alatt 35 olyan szakembert nem vehettünk fel, akinek felsőoktatási gyakorlata, kutatói múltja együtt Van.

— Nem vagyok egészen biztos abban, hogy egy nagyszerű kutató jó pedagógus, vagy előadó.

— Persze ez így van, de sokat tanulni csak attól lehet, aki sokat tud. Egy főiskolának tudományos bázisnak kell lennie, és a tudás ez esetben már sokat pótolhat. Az természetes, hogy bizonyos alapvető feltételeknek meg kell felelni, de ha például raccsol az előadó, általános iskolában elronthatja a diákok beszédét. Nálunk már elsősorban az a lényeg, hoqy mit tud mondani.

Hangsúlyozni szeretném, mekkora megtiszteltetés számomra, hogy taqja lehetek a Magyar Biológiai Társaságnak, de sajnos azt látom, hogy az előadók között mennyire kevés a tanítóképzőben dolgozó kutató. Kicsik még a lehetőségeink, de a feltételeket előbb- utóbb meg kell teremteni, Szek- szárdon is, másutt is.

Nekem két olyan professzorom volt, akinek nagyon sokat köszönhetek. Egyikük Kedves Miklós, aki már a siófoki gimnáziumban tanárom volt. Később a szegedi egyetemen ismét találkoztunk. Már elsős egyetemista koromban bevont a munkájába. Neki a palynoló- gia a szakterülete, ez a régi földtörténeti korok növénymaradványait vizsgálja. Ebből a témakörből készült a doktori disszertációm is. Szegedi professzorom volt Horváth Imre is, az ő keze alatt kezdtem produkcióbiológiával foglalkozni. Neki köszönhetem, hogy már a dunaföldvári gimnázium tanáraként is folytathattam kutatásaimat. Választottam egy mezőföldi növényállományt, azt vizsgáltam, és használhattam az egyetem laboratóriumát. Az egyetemmel máig sem szakadt meg a kapcsolatom.

— Középiskolai tanár, majd igazgatóhelyettes, végül igazgató lett Duna- földváron, ezt követően a szegedi egyetemre került, ahol adjunktusként dolgozott. Hogyan lett aztán tagozatvezető?

— Nem tudom, valószínűleg úgy, hogy éppen én jutottam eszébe valakinek, vagy valakiknek. Felkértek és több oka is

volt annak, hogy elvállaltam. Tagadhatatlan, hogy vonzott a nagy feladat, megszervezni egy új intézményt. A kutatásaimat nem akarom abbahagyni, tehát ebből a szempontból nem jelentett előnyt a munkahelyváltoztatás. Jobb lett viszont a lakáshelyzetem, ugyanis én Du- naföldvárról bejáró voltam Szegedre.

— Megint nem értek valamit, a biológus miért és hogyan kezdett foglalkozni oktatástechnikával? Itt mindjárt bevallom, hogy még a szót sem szeretem. Az oktatáshoz, különösen az általános és középiskolában, ahol az elsődleges cél a nevelés, „csak" jó pedagógus kell. Lehetőleg olyan egyéniség, aki kisugárzik a tanítványaira, puszta létével motiválja őket. Minek ehhez technika, apparátus?

— Ez is régebben kezdődött, még az egyetemen, akkor vált hazánkban ismertté — később sajnos divattá — az úgynevezett programozott oktatás. Tetszett, foglalkoztunk vele, készítettünk programokat, például a biológia tanításához. De itt valami félreértés van!

Ez is tudomány, és csak az elméletileg megalapozott, jó programok lehetnek hatékonyak. Megvan annak is a módszertana, hogyan kell egy programot elkészíteni. Igazgatókoromban láttam olyan feladatlapokat is, amelyek nem értek semmit. Gyakran az a baj, hogy egy jó módszert a gyakorlatban rosszul használnak.

Az eredményes munkához sok, tudományosan összeállított program kellene, amelyeket aztán a pedagógusok a saját egyéniségük szerint és a tanulócsoportjuk aktuális oktatási céljának megfelelően variálhatnak. Természetesen más módszerekkel együtt alkalmazva.

— A tanítási gyakorlatban ezzel ellentétben az tapasztalható, hogy a technikai segédeszközök — irás- és diavetítő, magnetofon, lemezjátszó — csak megnehezítik a pedagógusok dolgát. A gyerekek figyelmét eltereli a technika a lényegről. Ennek ellenére, annyit még én is tudok, hogy például a sejt szerkezetét nem lehet elmesélni, azt le kell rajzolni, de minek rajzoljak, ha van róla diakép? Az is biztos, hogy Latino- vits jobban szavalt, mint akármelyik magyartanár.

— Mivel az általános iskola kivételével minden iskolatípusban tanítottam, vannak tapasztalataim és valóban igen jókat léhet nevetni azon, ha pislog a diavetítő, vagy nem sikerül visszakeresni a diaképet. De azért a kutatásnak előbbre kell járnia a gyakorlatnál és ez a módszer feltételezi, hogy van normális előadóterem, nem kell hurcolni az eszközöket, és jó a program.

A módszernek éppen az a lényege, hogy megkönnyíti a pedagógus dolgát. Nyilvánvaló, hogy vannak az oktatásnak rutinfeladatai. Párhuzamos osztályban oktató pedagógus hetente többször is leadja egyazon óra anyagát. Miért kell ötször elmondani, amikor ezt a feladatot ellátja egy magnetofon is? Rengeteget tudhatok meg a program alapján a diákról, amire anélkül, talán sose jönnék rá. Megismerhetem az egész gondolkodásimódját, és éppen arra ad lehetőséget a

technika, hogy egyéni, csak az ő nevére szóló módszert választhassa ki. A rutinmunka kikapcsolása után nem az következik, hogy a pedagógus nem csinál semmit, hanem éppen azt csinálhatja, ami az igazi feladata. Ritka szép pedagógiai pillanatokat jelentett számomra is, hogy a diáknak akkor és ott éppen rám volt szüksége — ha ímegakadt, csak én segíthettem neki a továbblépésben.

Éppen a gyakorlat győzött meg arról, hogy ki kell találnunk valamit a pedagógusok munkájának megkönnyítésére. Itt a főiskolán találkoztam Kappelmayer Mátyással. Közös munkáink során — a technikai megoldásokat ő hozta — olyan rendszereket dolgoztunk ki, amelyben a gép működését nem szükséges értenie a pedagógusnak, mégis használni tudja. Velük a jelenleg minden iskolában használatos eszközök egységes rendszerré kapcsolhatók össze. Kár, hogy gyártó nincs rá, és talán nem is lesz, de publikáltuk, tehát, aki akarja, megvalósíthatja.

— Meggyőzött, hogy „jót, s jól, ebben van a nagy titok". Most kérem, sorolja el a társadalmi megbízatásait, intézményen belül és kívül.

— Nem sorolom. Olyan sok van, hogy az már ijesztő. Nem ökarok panaszkodni, de tény, hogy ha ezt az ember mind komolyan veszi — és én vagyok ennyire hiú a munkámra, hogy *ha megbíznak valamivel és elvállaltam, akkor fel is készülök és becsülettel csinálom — nagyon fárasztó. Persze, amíg bírom, igyekszem minden feladatomnak eleget tenni.

— Azért én néhányat lelsorolok, azok közül, amelyek ebben az írásban még nem kerültek szóba. Tagja a Pécsi Akadémiai Bizottságnak, a megyei párt- bizottság agit.-prop. bizottságának, a megyei tanács oktatási és iifjúság- politikai bizottságának, intézményen belül nem mondom még mi mindennek. Legújabban pedig vezeti a Magyar Pedagógiai Társaság megyei szervezetét is.

— Mindegyiket meg lehet magyarázni. Például Szekszár- don van egy főiskola — akármi lesz is vele, vagy belőle —, akkor az itt folyó tudományos kutatómunka — beleértve a pedagógiai kutatásokat — is a pedagógusok továbbképzésével is foglalkozó társasáa tevékenysége nem haladhat két úton.

Majd biztosam csökkenteni kell a megbízatásaim számát, mert itt van a kandidátusi disz- szertációm is, már csak meg kellene írni. Más el sem tudja képzelni, hogy egy tagozatvezetőnek mennyi az adminisztratív tendője, nekem nincs helyettesem. Néha csak ámulok, hogy ezt a sok papírmunkát egyáltalán mikor csináltam meg?

Nincs az jól, hogy ha valaki igyekszik ellátni az egyik funkcióját, akkor újabb hármat kell adni neki, pedig biztosan más ugyanolyan jól elláthatná azt a munkát.

— Mit szól ehhez a család?

— Szerencsés helyzetben vagyok, nagyon megértőek. A feleségem is pedagógus, két gyerekünk van. Nem akarok dicsekedni, de azért a családi munkamegosztásból is igyekszem kivenni a részem.

— Köszönöm a beszélgetést.

IHÁROSI IBOLYA

Múltunkból

Dunaföldvár krónikásai jogosan mondhatnák az 1704. évet katasztrofálisnak, pedig nem volt járvány, nem volt földcsuszamlás és földrengés, az állatállományt sem tizedelte meg dögvész. Nem pusztított jeges árvíz és a mezőváros házai sem égtek porrá. Mégis fekete napjai voltak a városnak 1704- ben, s ezt kizárólag stratégiailag fontos helyzetének „köszönhette". Dunaföldvár ugyanis fontos átkelőhely volt a Dunán. Az Alföld és a Dunántúl ösz- szekötő láncszemének tekinthető a város.

1704, mint köztudott, már a kuruc-labanc harcok időszaka volt. Az ország északkeleti és keleti részein kibontakozott a kuruc felkelés, a II. Rákóczi Ferenc fejedelem vezette szabadságharc. A Dunántúl azonban nem mozdult, pedig a fejedelem és hadvezérei számítottak ennek a vidéknek harcba szállására. A Dunántúl birtoklása a kuruc seregeknek katonailag rendkívül fontos lett volna. Ezt a helyzetet felismerve, 1704. január 16-án Rákóczi Szerencsről adott utasítást Andrássy Istvánnak, akit eredetileg a rácok ellen küldtek hadba, hogy ha lehetséges, Dunaföldvárnál építsen ki átkelőhelyet a Dunán, seregeivel keljen át, és itt folytassa a rácok elleni harcot. Mint a fejedelem írta: „Föld Várnál az Dunán igyekezzék kegyelmed Passust (átjárót) által tsinálni, hogy az Dunán túl kivantato operatiokat is . azon Rácz ellen folytathassa".

A fejedelem stratégiai elképzelései teljesen megegyeztek Andrássy István terveivel. Még mielőtt Andrássy kézhez vehette volna a fejedelem utasítását, máris cselekedett. Kihasználta a hadviseléshez kedvező időt, azaz, hogy a hideg miatt befagyott a Duna - és seregeivel átkelt Dunaföldvárnál a

Dunántúlra. S ekkor következett be az első csapás. A kuruc seregek hadisarcot vettek a város lakóitól. Panaszkodott is

emiatt a ferences rendház főnöke II. Rákóczi Ferenchez írott levelében.

„AZT GONDOLTAM ÍTÉLET NAPJA LÉSZEN"

„Elsőben Véletlen és kegyetlen pusztulásunk történt 17 January, az midőn Deák Ferencz Urom Commandója alatt lévő Hadak Jégén a Dunán által jöttének hozzánk Földvárra és a Földváriak akkor már mindnyájan Hihessek váltanak Nagyságodhoz, és igaz kuru- czok, mert Ócsaj nevű Deák Ferenc Uram Hadnagya elsőben is engemet négy Paterimmel (szerzetessel) eggyütt meg esküdet, s az után előttünk a városbélieket, de heába való volt mint höttlésünk, mind pedigh hivségünk, mert annyira meg pusztítottak bennünköt városostul, mint ha legg fővebb La- banczok mi lettünk volna..."

A rendfőnök leírta részletesen az eseményt magát is. íme:

....szegény hazánk szokása

szerint mint háborús üdőkben a Szegénység a Residentiában nálunk tartotta belső értékeit és Ruháit: lllosvaj Imre Uram Ezeres Kapitány, Halász Péter Nevű Lévaj Hadnaqy és Borbély István Tisza melyéki Hadnagy, a Residentiánkra eötvén Czel- lánk Ajtajt (a cella ajtaja) be rontották és lllosvaj Imre Uram maga, Sekrestye Ládáit ki vitette udvarunkra és maga Bu- czogányával (buzogányával) rontotta s hassogatta fel, úgy az ott való Hadnagy Ládáit, és más Szegényekét hasonlóképpen".

Tehát nem vált be a terv, hogy a rendházba vitt értékeket meg lehet menteni a hadi események pusztításaitól. Az ott elhelyezett ládákat a kurucok feltörték, s az értékeket magukhoz vették. Igaz, a rendfőnök arról is említést tesz, hogy voltak a kurucok között, akik figyelmeztették a fosztogatókat, hogy ez ellenkezik Rákóczi hadiszabályzatával. Ezzel azonban nem sokat törődtek. Amikor llosvay eltávozott, a sereg

megrohanta a még visszamaradt holmikat, s ami mozgatható volt, elvitte. Erről a hivatkozott panaszoslevél a következőt mondja :

„Az után el menvén onnét, a katonaság azt kiáltotta, hogy csak a Tisztek töltöznek a Prédával, s úgy rá tódult a Residentiánkra, hogy semmi né- künk, se a szegénységnek egy fél kanalunk se maradott. Aj- tónkot, Eöveg Ablagunkot, Kályhánkot, Asztalokot porig eöszve törtek és rontottak. Bo- rainkot, egy cseppigh el predál- ták, még az Hordókat is eöszve vagdalták; Télhez készétet eleségünket egy falatig mind el kapdosták; Templombélii és Ol- tári öltözetinket főttig mind el vitték, sőt még az oltárt is eöszve vagdalták, és az Cyboriu- mot, kiben volt 60 Partikula Consecrálva elvitték, máig sem tudgyuk hova tedték, Lovainkat, kocsinkot, egy szóval mindenünkből úgy fel praedáltak, hogy én már azt gondoltam ítélet Napja lészen, utólyára a több Páterimmel edgyüt az Ablakon ugrándoztunk ki és úgy sajnáltuk magunkot".

A panaszos ezt követően leírta, hogy a Sánchegynél lévő seregek megrohanták a rendházat és a templomot, felfeszítették a padlásdeszkákat, sőt a templomból még a székeket is elvitték. Valószínűleg tüzelőnek használták fel — ne feledjük, januárban, hideg téli napon történt az eset. Leírja a rendház főnöke, hogy a templomnak csak a falai állnak. Általánossá lett a szegénység. A szerzetesek még koldulni sem mehetnek a lakosság körébe, mert neki sincs mit ennie. Ezért kéri a fejedelmet, segítsen rajtuk, nyújtson részükre élelmet.

Mint írta :

„...életünk táplálására is a Simony Tornyai Fiscalitásbul... valami Gabona és bor alamis- nát, és egy kevés sót deputál- ni ha méltóztatnék az Ur Isten meg fizetne Nagyságodnak..."

A bajba jutott dunaföldvári- aknak még szerencséjük volt, hogy házaikat nem égették fel a fegyelmezetlen, fegyelmet, rendet egyáltalán nem tanúsító kurucok, s így legalább a hideg ellen védhették magukat.

„MAS RENDET KELÉ SZABNI"

A pusztító csapatok sok gondot okoztak a szabadságharc vezetőinek is. Egyre másra panaszolták, hogy ilyen seregek csak növelik az ellenség számát. Hellepront János nemes Károlyi Sándor parancsnokhoz írott levelében így írta le a helyzetet:

„Más rendet kell szabni ezeknek, vagy más rendes hadat, a ki ezeket nem zabolázza, küldeni, másként Ráczor- szágban dolgounkban elő nem mehetünk... (A rácok) pedig mindnyájan örömest meghajolnának, de mivel látják és tapasztalják, hogy a meghódolt magyar nemzetet is kínozva megölik, és parolájukat s hiteket meg nem tartják, (azaz adott szavukat nem tartják

meg), a ráczság is, hogysem

kínoztassa magát, énkább odamegy a hová két szeme viszi, így nem szaporítjuk, hanem pusztítjuk az országot.”

A januári csatákban részt vett kuruc csapatok szétoszlottak. A Dunántúl keleti oldala szinte egészen fel Budáig védtelen volt, amit a rácok kihasználtak. Pusztítva törtek észak felé. Feldúlták Baranyát, majd a Tolna megye keleti részén lévő városokat, településeket. S valószínűleg április közepén megjelentek Dunaföldvárott. A lakosság nem várta be a rácok támadását. Elhagyta lakhelyét, menekült, amerre látott. Amit 1704 januárjában nem pusztított el a kuruc, azt áprilisban tönkretette a rác.

A város lakói hosszú évtizedekig nyögték a pusztítást, a rombolást. De a szorgalmas földváriak virágzó életet teremtettek a romokon.

K. BALOG JÁNOS

«sbbSSh m» sTzlsí A ä ií * ®§§£® ü« íT^w/fiwf t^JT^

}%S^^8jWw **

dr. Endrédi Lajos főiskolai docenssel