Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-25 / 47. szám
1982. február 25. ^tffePÜJSÀG 5 A közművelődés kérdései Vád és védelem nélkül Díjak és sajátosságok Díjakat osztottak a televí- " zlió-kriti kusok. Nem volt könnyű dolguk, marosak azért sem, mert csupán tévéfilmből és tévéjátékból több mint 70 készült az elmúlt évben is. S díjazni akarták ezen a két kategórián kívül a más műfajokban készült legjobb produkciókat is. A híradótól a dokjumentumfilmen át, a vetélkedőig és a külpolitikai fórumokig, az liyenfajta műsoroknak aztán se szeri, se száma. A kínálat — legalábbis meny- nyiségben — túlságosan is bőséges volt. Pedig ez csak a kisebb gond, ha a legjobbakat akarják kiválasztani. Mert túlságosan is könnyű lenne azt mondani: díjazzák azt, ami jó! De mi a jó egy tévéjátékban, mi a jó egy tévéműsorban? Valaha, a magyarországi televíziózás hajnalán, Budapesten rendeztek egy szakmai találkozót fiatal tévérendezők számára, akik el is hozták bemutatni saját munkájukat. A legnagyobb sikere egy csehszlovák produkciónak volt, amelyben a televíziós riporter elmegy egy faluba, elkezd ott valami után nyomozni, és eközben feltárul a falu élete, elsősorban egy család drámája. Többen is azt hittük: igen, ez a televíziós-játékok jövője. Minden olyan, mintha élne, mintha nem is megírt, színészek által eljátszott történet lenne, hanem dokumentumműsor. Azt hittük, ez az igazán „tévészerű", úgy kell csinálni, mintha a közönség nem lis műalkotást látna. Azóta persze Magyarországon is készült hasonló módszerrel tévéjáték — néha még a szereplők is civilek voltak -, s el kell ismerni: bizonyos témákban, bizonyos alkalmakkor nagyon használhatónak bizonyult ez a filmkészítési módszer. Mert többnyire fiilmszalagra készült az ilyen munka, s nem elektronikus kamerákkal, stúdiókban felállított díszletek között. Aztán hamarosan kiderült, hogy az is lehet jó a képernyőn, ami olyan, mint egy film. Vagy mint egy jól közvetített színházi előadás. Pontosan ilyesfajta kitűnő színházi előadást rendezett a kamerák elé Hajduffy Miklós Arthur Miller drámájából Közjáték Vychiben címmel, ami most a kritikusok egyik díját kapta. S jóllehet, még ma is arra ösztönzik a kritikusokat, hogy keressék azokat a jellegzetesen televíziós megoldásokat, amelyek a mozifilmtől, színháztól elválasztják a tévéfilmeket és tévéjátékokat, bevallom; egyre kevésbé hiszek ilyen jellegzetességek létében. Úgy gondolom, két évtized hazai tapasztalatai alapján rá kell már jönnünk, hogy amit mii sajátosan televíziószerűnek érzünk ezekben a művészi műfajokban, azok nem mások, mint a film vagy a színház hagyományos eszközei. Legfeljebb az egyik vagy a másik használatának nagyobb a gyakorisága, fontosabb a szerepe. Mert a tévéjáték és -film egyaránt ember- központú, drámai szerkezetű, irodaimii anyagból jöhet csak létre, mint bármelyi film vagy színházi előadás. A különféle elektronikus látványtrük- kök ezt nem cáfolják, inkább igazolják, mert ezek a trükkök is akkor élnek igazán a képernyőn, ha emberek drámai kapcsolatainak rendszerében kapnak szerepet. S ha az irodalmi anyag feldolgozása során sok a közelkép, akkor ez meg a film alapsajátságával való rokonságot jelzi. Ugyanakkor számtalan olyan példát is láttunk, amikor zárt térben sokat beszélő emberek drámájából jó mozifilm született, és olyan tévéjátékot is, amelyben nemcsak a közelképeknek, hanem a látványnak is fontos szerepe volt. Nincs hát önálló „specifikuma” a televíziónak, ahogy az esztékák a „sajátosságokat" nevezni szokták. Illetve van; de az éppen nem a tévéjátékokban és filmekben érvényesül, hanem elsősorban — az élő adásokban. Meg olyan jellegzetes televíziós műfajokban, mint a vetélkedők. Meg olyan „találmányokban”, mint a Századunk, vagy az Unokáink sem fogják látni... Ezek olyan műsorok, amelyek igazában más közegben ilyen hatásosan el sem képzelhetők. Mert elméletben még csak elképzelhető, hogy mondjuk Ráday Mihály ül egy színház színpadán, néz a közönségre, és közben bennünket, mert elhanyagoljuk a városunkat. Elképzelhetjük, hogy egyszer ilyesmit „meg lehet rendezni”. Egy napig. Másnap a beszélőt bizonyosan menesztik, ha már első este a színészbejárónál agyon nem verte a felháborodott közönség. S elképzelhető-e a moziban, hogy egy színész azt mondja egy másikról: ő fogja Horthy Miklóst játszani, aki ekkor meg ekkor ezt mondta? Még fel is olvas néhány mondatot egy korabeli koronatanács jegyzőkönyvéből, aztán civilben besétál a hajdani vár valamelyik lakosztályába, bemutatja a többi szereplőt is, akik elkezdenek dialogizálni történelmi személyiségek nevében. Elképzelhető, de moziban ugyancsak nehezen viselnénk el — különösen sorozatban - ezeket a történelemórákat, pedig a képernyő előtt valami furcsa áhítattal úgy érezzük: most a valódi történelem valódi kulisszái mögé leselkedtünk be. Hálásak vagyunk Bokor Péter rendezőnek, mert bármennyire is tudjuk, hogy most megtörtént események illusztrációját látjuk csupán, a műsor mégis képes a jelenidejűség hús-vér-valóságá- nak látszatát kelteni, csakhogy jobban megértsük, mi történt ebben a mi XX. századunkban. Van még a televíziónak jó néhány ilyen televíziószerű műsora, de talán nem választottak rosszul a kritikusok, amikor a tavalyi év terméséből a Századunkat és az Unokáink sem fogják látni című sorozatot tüntették ki. Lehet, hogy az újságokban megjelenő kritikák nem mindig estek egybe a közönség legszélesebb tömegeinek vélekedésével, de a mostani díjazással alighanem a legszigorúbb néző is egyetérthet. Mert amiket díjaztak — azok valóban jó műsorok voltak. -h -ó Kakasd. művelődési .ház il társadalmi munka tavasszal kezdődik Az ezernyolcszázötven lakosú Kakasd lakói már régóta nem büszkék vertfalú, három- termes művelődési házukra. Nem az ott folyó munka, hanem az épület rendkívül rossz állapota miatt. A régi vágy — egy művelődési ház építése — irreális, így a meglévőt kell felújítani, rendeltetésére alkalmassá tenni. Ezt a megállapítást Bányai János tanácselnök közölte velünk, az irodájában. Kakasdon a közművelődéssel kapcsolatos beszélgetés az ott lakók, de a tanácsi vezetők részéről is az említett ház állagával kezdődik. — A nemrégiben megtartott falugyűlésen ismét szó volt a művelődési házról — folytatja a tanácselnök. — Innen sokan eljárnak dolgozni Bonyhádra és Szekszárdra. Művelődni úgyszintén. De akik itthon maradnak, azok művelődési igényét is ki kell elégíteni. A kultúrház szervez több programot, de ezek közül többet a tanácsházán és az iskolában tartunk. Egyelőre nincs lehetőség új ház építésére, csak injekciózni tudjuk a meglévőt. A jó idő beálltával nagyarányú társadalmi munkát szervezünk a művelődési ház megóvására, felújítására. A teljes külső renoválásra, a tetőátrakásra, a csatornafelújításra és egyebekre terjed ki a munka. Nagyon várjuk a lakosság és az iparosok segítségét. A felújításhoz szükséges anyagok egy részével már rendelkezünk. A vizes falú művelődési ház sarkánál két kendös néni beA felújításra váró művelődési ház szélget. A Petőfi Sándor utcában lakó Palkó Józsefné mondja: — Fiatalember, mi már nem járunk ide. Lánykorunkban nagyon sok időt eltöltöttünk itt! Most a gyermekeinken van a sor. Az én legkisebb gyerekem, a kilencedik, Sándor fiam, idejének nagy részét itt tölti. Tagja a hagyományőrző csoportnak is. Somogyi János, a helyi általános iskola pedagógusa, úttörőcsapat-vezető, a kakasdi művelődési ház tiszteletdíjas vezetője : — Eredményesek nálunk a TIT-programok. Példásan működik a hagyományőrző csoport. A fiatalok táncos rendezvényei iránt csökkent az igény. Van iskolai bábszakkörünk, az iskolai színjátszó szakkör is dolgozik. A művelődési házba folyóiratok is járnak, csak éppen nincs olyan helyiség, ahol olvasni lehetne. — Sokan — köztük a hagyományőrző csoport tagjai is — felajánlották már segítségüket a felújításhoz. Nagyon reménykedem, hogy a csinosítás, a felújítás megnöveli majd a házbajárási kedvet. Györfi Ferenc, a Szekszárdi Húsipari Vállalat 19 éves szerkezetlakatosa megrakott bevásárlótáskával hazafelé tart. Tud a tavaszra tervezett akcióról. Eddig mór többször kivette részét a közséqben végzett társadalmi munkából. — Jó lenne egy új művelődési ház, de ha nincs rá pénz, akkor, nincs. Felújítjuk a régit. Természetesen dolqozni fogok a kultúrház felújításánál. Ez közös érdekünk.- szíj Nekrológ helyett ». WuI -Mau «•»«InuUt Az elkésett beutaló határozat Január 24.-i számunkban ugyanezzel a feleimmel közöltünk riportot. Nem jeleztük, hogy folytatása következik. Nem is jelezhettük, mert nem állt szándékunkban. Nem tudhattuk, hogy lesz folytatás... Pedig lett. Fölöttébb szomorú. Röviden a januári tények. A hetvenkét esztendős Molnár István egyedül él — vegetál — bölcskei nádfedeles kuiipintyó- jában. A szomszédok és a közeli üzem adta enniva Iából, valamint a tanács által juttatott szociális segélyből tengődik. Képtelen ellátni magát. Piszkos rongyaiba burkolózva várja: hátha végre sikerül szociális otthonba kerülnie. Dermedten ül a mínusz valahány fokos, kamrányi helyiségben. Tekintete könyörgő. Moccanni nem bír. Az egy hete kapott karika hurka érintetlenül lóg az ablak kilincsén. Két édesfia és a nevelt lánya nem nagyon nyitnak rá ajtót, legföljebb hébe-hóba, leginkább a tanácselnök dorgáló szavára látogatja meg egyikük. Amikor az öregember nagy nyomorúságának hírét vettük, kiderült, hogy szociális otthoni elhelyezésére hónapokig még csak kilátás sincsen. Ő is egyike megyénk harminc legrászo- rultabbjának. Végül ígéretet kaptunk: február elején otthonba viszik. * A megyei tanács egészség- ügyi osztálya, annak szociálpolitikai vezetője még a lehetetlent is megpróbálja... A bölcskei tanácselnökkel rendszeres telefonkapcsolatot tartanak. Már nekik is szívügyük Molnár István ügye. Ugyanúgy, , mint oly régóta az öregember szomszédainak, akik rendre viszik az ennivalót, a gyújtást, s ki tudja még mi mindent. Ezután a bácsit helyben lakó fia is többször meglátogatja. A használhatatlan, rakott spar- heldet vaskályhára cseréli. A közeli településről egy asszony is felkeresi Molnár Istvánt — tiszta fehérneművel, abrosszal. A kemény tél is veszít mogorvaságából. Az öreg kimerészkedik a ház elé. Kutyája érzi, hogy valami változott. Vidáman ugrálja körül a tiszta munkásruhába öltöztetett gazdáját. Február 10. Megvan a szociális otthoni hely Értény- Barnaháton. A megyei tanács nem késlekedik. A következő napon postázza a várva várt levelet. Az február 12-én érkezik Bölcskére, a községi tanácsihoz. A tanácselnök előtte már megbeszélte a helybéli termelő- szövetkezettel: ha nem kapnak mentőt Molnár István Edénybe szállításához, akkor a tsz kocsija viszi majd... 12-én dél körül. A dátumokról, az órákról, a percekről Molnár István mit sem tud. Csak azt érzi, nem fázik már annyira. S mintha fájdalmai is enyhültek volna. * Február 12.-e. Reggel 8 óra. Az egyik szomszédasszony mintha füstcsíkokat látna kiszökni a rozoga nádfedél jókora résein. Szalad a másik házba. A két aszony a harmadikba. A füst egyre erőteljesebben és határozottabban töri magának az utat... Végre előkerül egy férfiember. Rohannak Molnár István házához. Addig az ajtó — ha nevezhető annak — már nem bírja a lángnyelvek ostromát. A férfi nem törődik vele. Kúszva próbál bejutni a viskóba. Fülében az asszonyok rémült hangjával: — Biztos bent van a Pista bács i ! Néhányon az üzem felé szaladnak. Onnét kocsikkal hozzák a vizet. A tűzoltók is perceken belül érkeznek. A kúszó férfi visszariad. Tompa csattanás. Beomlik a mennyezet... A lángok könnyedén elbírnak a tetővel. A Madocsa felől vezető út bal oldalán, a Petőfi utcában porig égett egy ház. Molnár István nyomorúságos odúja... A törmelék közül lassan, nyomorúságoson előkerül a holttest. * Néhány nappal később. Kis halamnyi omladék, szenes faágak jelzik a katasztrófát. A roskatag kapu, a hasonló kerítés egy része is eltűnt. A januárban félszegen, a február elején vidáman ugató kutya mereven, moccanás nélkül ül a hamukupac mellett. Meg se rebben. IMi tödénlhetett? Tán a viharlámpa dőlt el? Vagy Pista bácsi örült a kis vaskályhának, s úgy gondolta, abba ő is be tud gyújtani? Egy kis petróval? Kis gázolajjal? Visszavánvta előző napi meleg vackát? A fahasábok vidám pattogását? Nem tudhatta, hogy néhány óra múlva Barnaháton kell lennie. Gondos ápolók között. Kellemes melegben, tiszta ágyban. Ott, ahol porcelántányérból, alpakkakanállal ehette volna a gőzölgő, illatos levest. V. HORVATH MARIA Fotó: Czakó Sándor Az alkalom szüli... Kétszázötvenezer.,, százötven- ezer... száztízezer. Forintokról van szó, amit ismeretlen tettesek) emelt(ek) el egy-egy lakásból, családi házból. Lehet, hogy megtalálják őket, de az is, hogy a pénznek örökre nyoma veszett. A pénznek ugyanis nincs szaga és vajon ki venné a fáradságot, hogy az otthon őrzött ötszázasainak a számát följegyezze, számítva arra, hogy ellopják és a számok alapján azonosítani lehet. A közelmúltban történt esetek rontják a lakosság hangulatát. Nem olyasformán, hogy „hogyan gyűlhet össze valakinek ennyi pénze?" összegyűlhet. Tisztességes munkával is, sőt elsősorban azzal. Amikor olyan hirdetéseket lehet olvasni az újságban, hogy havi 6500—7800—10 200 forint ígéretével toboroz munkásokat a bánya, amikor vannak nehéz munkát igénylő és azt jól megfizető munkahelyek, amikor már évek óta fellendülőben van a háztáji termelés és egyes tsz- tagök tucatszámra hizlalják és értékesítik a sertést... Inkább az idegesíti az embereket, hogy ilyen nagy összegek egyszerűen eltűnnek. Rendőrök és ügyészek a megmondhatói, milyen jó érzékkel találja meg percek alatt a besurranó tolvaj a pénzt. A kétszázötvenezer forintot például a szekrényben, az ágynemű között tartotta a gazdája. Egyszer csak észrevette, hogy a negyedmillió nincs a helyén. Futhatott a, feljelentéssel, de hogy kire gyanakszik, nem tudta megmondani. Mint ahogy az a károsult sem, akinek Szekszárdon a Ge- menc-szállónál parkoló kocsijából eltűnt az értékes rádió és a magnó. Egy tanyáról a betörők többek közt nagy értékű hi-fi tornyot vittek él, egy hétvégi házból színes televízió- készüléket. A gazdáik még azt sem tudták megmondani, hogy körülbelül mikor történhetett a betörés, hetekig feléje se néztek tanyájuknak, víkendházuk- nak. A betörők, tolvajok elóbb- utóbb rendszerint kézre kerülnek. Mint ahogy megtalálták — a napokban adtunk hírt a tárgyalásról és az ítéletről — a ladományi kápolna oltárképének tolvaját is. Lehetséges, hogy a hétvégi házból elvitt színes tv is megkerül, ha a betörőt más „ügyben” tetten érik, és megtalálják nála. A pénznél azoriban bonyolultabb a helyzet. Nem lehet minden lakás, tanya, autó mellé rendőrt állítani. Csak a megelőzés segíthet, jól ismert az a régi közmondás, hogy az alkalom szüli a tolvajt. Az alkalom: az otthon tartott pénzkötegek, amelyek ha fenntartásos takarékbetétben lennének, nem csábítanák a tolvajt a lopásra. Pláne, ha a ház, a lakás is be lett volna zárva. Mint ahogy az említett autótulajdonos sem vált volna károsulttá, ha bezárja a kocsiját. Az erősebb zár, rács a tanyán, hétvégi házon, no meg az, hogy a tulajdonos vagy a szomszédok gyakrabban mennek ki, egymásét is „ellenőrzik", megakadályozhatja a betörést, vagy ha megtörtént, komoly segítséget adhatnak a földerítésihez. Az országban is, a megyében is, szilárd a közbiztonság. Ám arra, számítani kell, hogy vannak tolvajok, betörők, akik a máséhoz nyúlnak. A védekezés ellenük elsősorban a megelőzés. (J) E helyen élt Molnár István
