Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-03 / 28. szám

1982. február 3. ^ÈPÜJSÀG 5 Ipari szövetkezetek Dombcalor, Dombóvár Amikor 1957-ben egy októberi napon megalakult a dom­bóvári vasipari szövetkezet, még senki sem gondolta, hogy hu­szonöt év múlva a szövetkezet termékeiből házak, iskolák épül­nek majd, nemcsak idehaza, hanem szerte a világban. De ne siessünk, a huszonöt év mögött sok munka, sok ku­darc és öröm van. A vasipari szövetkezet jubilál, tíz esztendeje, hogy Dombca­lor néven ismerik őket — mun­kájuk révén — az országban. — Miért éppen Dombcalor? — kérdeztük Retek Ferencet, a szövetkezet elnökét. — A Dombcalor egy rosszul sikerült termék neve, aminek gyártását 1970-ben akartuk el­kezdeni. Ez egy fűtő-, hűtő­egység lett volna, amelyben spirálcsövek voltak elhelyezve, s ez tette volna lehetővé a benne áramló anyaggal az egységek hűtését, vagy melegítését. A termék nem vált be, így a kí­sérletekkel leálltunk, a gyártás meg sem kezdődött. A szövet­kezetnek viszont ekkor már Dombcalor volt a neve, változ­tatásra akkoriban senki sem gondolt. Természetesen mun­kánkat nem a szövetkezet neve határozza meg, de az is igaz, foglalkoztunk már a névváltoz­tatással. Egyelőre azonban ma­radunk a Dombcalornál. Mindenesetre egyetlen el­készült mintapéldány után kap­ta nevét a szövetkezet, s azóta szinte teljesen megváltozott a szövetkezet termékszerkezete. A termelés ötven százalékát teszik ki, a szövetkezet nyeresé­gének nyolcvan százalékát hoz- zék a Dombcalorban gyártott KOMOTÉR-elemek. A KOMOTÉR korszerű, moz­gatható téridom fantázianeve. Fémvázas, hőszigetelt padló, ol­dal- és tetőpanel elemekkel ki­Vasúti épületszerkezetek alakított modul, 2,5-szer 6 mé­ter 18 centiméter alapterületű épületszerkezet. Felhasználásá­val készíthető lakóépület, szo­ciális létesítmény, oktatási komplexum, szálloda, felvonu­lási épületes irodaház. Legfőbb előnye a variálhatóság és az, hogy funkcióváltozás esetén könnyen és gyorsan alakítható át. Ennyit a KOMOTÉR-elemek- kel kapcsolatos szakmai tudni­valókról. Ezek az épületszerkezetek a szövetkezet jó hírét terjesztik, hiszen ezekből épült föl töb­bek között a budapesti sport- csarnok öltözője, fürdője, az akkori Kóhó- és Gépipari Mi­nisztérium gödi oktatási köz­pontja, a TRIAL üzletháza, a nyergesújfalui csónakiház és az óvoda, a paksi munkásszálló, a MÉH Vállalat központi épülete és KOMOTÉR-elemekből készült a Budapesti Közlekedési Válla­lat valamennyi végállomás­épülete is. Természetesen a Dombcalor ma is végez hagyományos, la­katosmunkákat és lakossági, kö­zületi szolgáltatásokat is. Javí­tanak motorokat, végeznek mo­tortekercseléseket és javítják a háztartási gépeket is. Az elmúlt évben tizenkétmil­lió forint termelési értékben vé­geztek drótfonást a Dombcalor döbröközi telephelyén. A rézforgácsoló részleg ta­valy is hozta a tervet, a Ganz Villamossági Műveknek leszál­lították a kért mennyiséget vasútbiztosító egységek alkat­részeiből. Szabó Zoltán termelési cso­portvezetőt arra kértük, beszél­jen a Dombcalor legújabb ter­mékéről, aminek igen fura (sze­rintem japán hangzású) neve van: YSAKO 66. — A név szintén fantázianév, akárcsak a KOMOTÉR. A szö­vetkezet a budapesti Ybl Mik­lós Tervező Szövetkezettel áll partneri kapcsolatban. A ter­vező szövetkezet két tagja, eqy Szabó és Kovács nevű tervező — innen a SA és a KO — ter­vezte az új elemeket. Az Y a szövetkezet névadójától Ybl Miklóstól ered, így áll össze a név: YSAKO. A 66 azt jelenti, hogy az elemek alapterülete hatszor hat méter. A Dombcalor új termékével hamarosan bemutatkozik az olaszországi Potenza városká­ban, ahol YSAKO 66 elemek­ből egy iskolát építenek föl. KOMOTÉR-elemekkel már korábban sikerült eljutni a kül­földi piacra. Líbiában például ezekből építettek föl egy hatal­mas autószervizt. A Dombcalor Vasipari Szö­vetkezet elnöke mit vár 1982-től? — Csodákat nem. Jelenlegi gazdasági helyzetünknél fogva, azt hiszem, ezt nem is tehetem. Az YSAKO 66-tól viszont sok mindent. Úgy gondolom, a mi épületszerkezetünknek van jövő­je, hiszen ezekkel a könnyű- szerkezetes, panelrendszerű ele­mekkel a hagyományos építési formánál sakkal gyorsabb, gaz­daságosabb az építkezés. Je­lenleg ezeknek az elemeknek az árszintje azonos a kőépülete­kével, viszont ezen az árszinten biztosítható a panel rend szerű építkezés előnye. Azt hiszem, a jövő nekünk dolgozik. Bízom abban, hogy még az idén el­készül az új iroda- és műhely­csarnokunk — természetesen saját elemeinkből — és meg­szüntethetjük a műhelyek zsú­foltságát, a mostoha körülmé­nyeket. sárközi Fotó: Kapfinger EE3m A megyeszékhely nagyáruházának kirakatát fiatal nő ren­dezi. Kezében néhány, dekorációul szolgáló színes papirszelet. Lehajol, s a lábánál levő tégelyből kivesz valamit, majd ismét rácsavarja a műanyag dobozra a tetőt. Az elfüggönyözött ki­rakat keskeny, fedetlenül maradt résén szívesen kukucskálnak be a járókelők... Most is igy történt. Két nő tekintgetett a ren­dezés alatt álló vitrinbe, majd egymásra nézve rohantak az áruházba, ahol azt követelték, hogy adjanak nekik olyan nyu­gati márkájú arcápoló krémet, mint amilyent a kirakatban, lát­tak. A krém nevének hallatán tanácstalanul álltak az eladók, s egyre azt bizonygatták, hogy olyan márka még nem is volt az üzletben. A feldúlt lelkületű hölgyek pedig nem hittek... sőt, hitetlenkedésük még akkor is tartott, amikor a dekoratőr meg­mutatta, hogy a tégelyben gombostűk lakoznak — legalább két esztendő óta. A két nő a méregtől remegve távozott, mi­közben mindenféle „felsőbb" szervet soroltak fenyegetésképpen. Sajnos, az említett negatív példa nem egyedi, gyakran meg­esik hasonló, legfeljebb más „ruhába" öltöztetve. S ez mit sem bizonyít jobban, mint azt, hogy gyakorta nem bízunk egy­másban, nem hiszünk egymásnak... De álljon itt most egy úgynevezett pozitív példa is, ami — szomorú —, de szintén bizalmatlanságunkról tanúskodik. Is­merősöm javíttatni vitte magnetofonját az egyik szervizbe. Amikor érte ment, s közölték, hogy a készülék jó, kérte a papí­rokat és távozni aakrt. Ekkor a munkafelvevő döbbenten kér­dezte, hogy ki sem próbálja? Nem ellenőrzi az alkatrészeket? Miért tenné — csodálkozott ismerősöm, hiszen ő nem ért a masinához, fogalma sincs, hogy mi mindennek kell benne lennie... Meg egyébként is, ha jó a masina, akkor ő elhiszi. Ugye, a második példáról azt mondtam, hogy „pozitív". Pe­dig nem az. Legalábbis nem egészen. Ugyanis a szerviz dol­gozója nem ilyen ügyfelekhez szokott. Inkább a szőrszálhaso­gató hitetlenkedőkhöz, gyanakvóakhoz. Nem folytatom példák­kal a sort, hiszen abból mindenkinek van bizonyára jó néhány talonban. Helyette a gyakran felmerülő kérdéseket írom ide: Miért nem hisszük el az orvosnak, hogy baj van az epénkkel? Nem bízunk a tanítónőben, mert úgy gondoljuk, benne van a hiba, nem pedig a mi csemeténkben. Miért kételkedünk a bol­tosban, amikor azt mondja, hogy a keresett cikk még a pult alatt sincs? És egyáltalán! Miért gondoljuk azt, hogy a másik ember ,,elvetemültebb", mint mi magunk? Tán azért, mert minduntalan úgy érezzük, hogy ügyes-bajos dolgaink nem in­téződtek el csalódások sora nélkül? Csakhogy a „pultok" túl­oldalán hol mások, hol magunk állunk. S ha mindkét oldalon a bizalom a jelszavunk, számtalan csalatkozástól óvjuk meg magunkat. És másokat is! — vhm — Paprikapalánták gondozása A hajtatásra szánt paprika­palánták gondozását, védelmét már a magvak előkészítésénél meg kell kezdeni. A magvak csávázására a gombás megbe­tegedések ellen 5 g/1 kg vető­mag adagolásában célszerű ORTHOCID-ot használni. A palántanevelésben tetemes károkat előidéző kórokozók sok­szor a hjtatásra szánt növény- állomány^ 30 százalékát is el­pusztíthatják, ezért az ellenük való védekezés rendkívül fon­tos. A különböző betegségek közül a palántadőlést előidéző kórokozók (több gomba idéz elő hasonló betegséget, illet­ve tünetet) a legveszedelme­sebbek. Ez a betegség foko­zottabban terjed, ha a palán­ták egyéb okok miatt legyen­gülnek vagy fejlődésükben megtorpannak. A palánták gyökérnyaki részén a legjelleg­zetesebbek a tünetek. A szártő elvizenyősödik, megbámul, be­fűződik, és a növény kidől. A gomba a palántaógyban kör­körösen terjed, így foltszerű lesz az állomány pusztulása. Ezért nem szabad elfelejtkezni a magvetésre, palántanevelésre szánt föld fertőtlenítéséről sem. A magtakaró földet TMTD 85-tel (2-3 dkg/négyzetméter) kezeljük, úgy, hogy a kimért növényvédő szerhez először tíz­szeres mennyiségű homokot adunk, s majd ezután végez­zük el a bekeverést. A biztos hatás érdekében e műveletet felhasználás előtt legalább egy héttel végezzük el. Ha elmaradt a magtakaró föld fertőtlenítése, úgy magve­tés után kell beöntözést alkal­mazni. Vetés után 1,2 százalék Dithane M-45 plusz 12 száza­lék Chinoin Fundazol 50 WP- ből, vagy 0,5 százalék Zineb- ből készítünk permetlevet, és négyzetméterenként 2,5 liter adagolásával beöntözzük a magvetést. A palántákat kelés után sem szabad elhanyagolni. Az állo­mányt naponta gondosan ót kell vizsgálni. Ha beteg növé­nyeket találunk: a fertőzött fol­tokról az elpusztult növényeket gyökeresen a földdel együtt el kell távolítani és megsemmisí­teni. Nem szabad kímélni a beteg folt szélén lévő, még egészségesnek mutatkozó nö­vényeket sem. Azokat is ki kell szedni, mert minden bizonnyal már fertőzöttek, csak a tüne­tek még lappangónak bennük. A fertőzött növények helyét töltsük ki steril (fertőtlenített) homokkal, és permetezzük le a palántákat. Jó hatású permet- szer a Zineb 0,5 százalékos, plusz a Chinoin Fundazol 50 WP 0,12 százalékos kombinált oldata. A permetezést úgy kell elvégezni, hogy a palántákat mindenütt érje permetlé, és a palánták tövi része s a talaj is átnedvesedjen. Mivel a palántadőlést okozó gombák elsődleges életfeltéte­le a nedvesség, ezért mérsékel­ten öntözzük, és gyakrabban szellőztessünk. Tulipán és jácint hajtatása Szépen kifejlett, virágérett, egészséges tulipán- és jácint­hagymákat használhatunk téli hajtatásra. A hagymákat egye­sével rakjuk cserépbe, közép­kötött, jó vízáteresztő — nem trágyás - földet használjunk. Gondoljunk arra, hogy a hagy­mák csúcsa a cserépben mindig a cserép peremével egy magas­ságban legyen, ültetés után alaposan öntözzük meg a hagy­mákat — állott vízzel, majd 8- 10 C-fokos hőmérsékletű sötét helyiségbe helyezzpk a csere­peket. A cserepeket úgy vegyük körül földdel — esetleg homok­kal —, hogy a cserép tetején is legalább 10-15 centiméter vas­tagságban legyen föld vagy homokréteg. A hagymák 6-8 hét alatt meggyökeresednek és a felső hajtás is fejlődésnek in­dul. Ekkor már kivermelhetjük a cserepeket, és fokozatosan a szobahőmérséklethez szoktatva elkezdődhet az előhajtatás. A szoba, illetve a helyiség hő­mérséklete 18—20 Celsius-fokos legyen. A növényt azonban még mindig sötétben - cseréppel vagy sötét papírral borítva tart­suk. Ekkor azonban már rend­szeresen kell öntözni, öntözés­hez mindig állott vizet használ­junk. A borítót addig hagyjuk a növényen, míg a levél haj­tása körülbelül 10 centiméter nagyságú lesz. A nagy fénytől óvjuk egészen addig, míg a szár szép hosszú lesz és a bimbók már kezdenek kifejlődni. A hideg télben igazán na­gyon kedves hangulatot te­remthetünk egy-egy cserép il­latos, tavaszi virággal. Szobanövények A növények téli elhelyezése általában sok gondot okoz a virágkedvelőknek és a virágok tulajdonosainak. Természetesen minél nagyobb a növény, annál nehezebb számukra megfelelő helyet biztosítani. A növények átteleltetésére optimális az olyan helyiség, ahol a hőmérséklet fagypont alá soha nem süllyed, de a 14 -15 Celsius-fokot sem haladja meg. A melegigényes növényeknél nagyon kell vigyázni arra, hogy minimum 16 Celsius-fok legyen a hőmérséklet, de ez a hőmér­séklet még a gyakori ajtónyito- gatásokkal se változhasson. A növényeket semmi huzat ne za­varja. A kaktuszok számára a 8-12 Celsius-fok az optimális, de a relatív páratartalom 60-80 szá­zalékos legyen, ügyelni kell arra, hogy plusz 5 Celsius-fok- nál kevesebb és 15 Celsius-fok- nál több ne legyen a hőmérsék­let ott, ahol a kaktuszokat te­leltetjük. A pozsgás növények nagyon fényigényesek. Ezért lehetőleg mindig ablak közelében helyez­zük el őket. ügyeljünk arra, hogy közvet­lenül a fűtőtest közelébe ne helyezzünk el virágokat. A szá­raz, meleg levegő ugyanis na­gyon kiszárítja a földlabdát, gyökérzetet, illetve az egész nö­vényt. Téli időszakban az öntözést se vigyük túlzásba. Elegendő, ha annyi vizet adunk növénye­inknek, hogy a földjük ne szá­radjon ki. Az alacsonyabb hő­gondozása télen mérsékleten tartott növények ugyanis kevés vizet igényelnek, öntözésre mindig állott vizet — illetve ne túlságosan hideg vi­zet használjunk. Az elhelyezésre állványok, polcok, asztalok egyaránt alkal­masak, de néhány centiméter vastagságú alátétdeszkákat ok­vetlenül kell alkalmazni. Kisebb lakásban, előszobában erre a célra szétnyitott kétágú létra is nagyon jól alkalmazható. A fo­kok között elhelyezett deszka­lapokra nagyon sok növény fér el. Ne feledkezzünk meg azon­ban arról, hogy először mindig középre és a legnagyobb súlyú cserepet (vagy még pár darab nagyobb kődarabot is) helyez­zünk. A lépcsőházban való elhelye­zés csak az igénytelenebb nö­vények számára jelent megol­dást. De ez esetben is a fel­sőbb emeletek jöhetnek csak számításba — s természetesen ha gyakori ablaknyitogatás nem zavarja a növények téli nyu­galmát. A pincékben a hőmérséklet optimális lenne, de az állandó sötétség miatt ez a megoldás nem megfelelő. Nagyon fontos a szellőztetés módjának megvá­lasztása. Fontos a levegő páratartal­ma is. Erre különösen a köz­ponti fűtésű lakásokban kell ügyelni. A fűtőtestre, cserép- és olajkályhákra tegyünk edénybe vizet. Az elpárologtatott vizet az edényekben rendszeresen pótoljuk. Nagyon jól beváltak a szovjet és az NDK-beli elektro­mos vízpárologtató készülékek. Esküdt Istvcmné vasútbiztosító berendezések alkatrészeit készíti Padlógyalulás a konténerekhez

Next

/
Thumbnails
Contents