Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-16 / 39. szám
A rtÉPÜJSÀG 1982. február 16. Mese huszonkétmillióért Moziban Huszonkétmillió Magyarországon forintból is tisztességes mennyiségű pénznek számít Még akkor is, ha ez egy játékfilm költsége, hiszen a közelmúltban bemutatott nagy sikerű film, „A koncert" című show- műsor is csak nyolcmilliót emésztett fel. Viszont a mostanában közkedvelt ,,A Birodalom visszavág” című amerikai felnőttmese huszonkétmillió dollárba került. No persze a gyártókat és a forgalmazókat sem kell félteni, hiszen a film, mint hírlik, eddig több, mint hatszoros hasznot hajtott és New York-tól Dunaszentgyörgyig még nagyon sokan nem látták, olyanok, akik szívesen kifizetnék a mozijegyet forintban, vagy dollárban egyaránt. Hogy a magyar vásárló, a Hungarofilm mennyi dollárt fizetett érte, azt számunkra jótékony homály fedi (üzleti titok). Az viszont biztos, hogy itthon is beváltja a hozzá fűzött reményeket. Jó reklám a filmnek a már előzőleg bemutatott Csillagok háborúja (ami viszont még egyszer ennyibe került). Annak idején a mozinézők ezrei drukkoltak Lucas Skylwalker űrhajós harcainak, menekülésének, igaz, ugyanezek az ezrek (velem együtt) tisztában voltak végső győzelmével épp úgy, mint A Birodalom visszavág című film megtekintésekor. Mert nem kétséges, hogy a jó és a gonosz harcából — a mesében - ki kerül ki győztesen. Az élet persze néha produkál mást is, de mi most a filmvásznat nézzük, a Négykötetesre tervezett könyv- sorozatot kezdett az Akadémiai Kiadó „Magyarország történelmi kronológiája” címmel. Az első kötet tavaly év végén jelent meg és „A kezdetektől 1526-ig" alcímet viseli. Történelmi alapműről van szó, a jelek szerint minden eddiginél pontosabb és a legújabb tudományos eredmények szerint készült válogatásról. Leegyszerűsítve a dolgokat, a könyv tulajdonképpen egy nagyméretű határidőnapló, melyben visszamenőleg megtalálhatja az olvasó mindazokat az eseményeket, melyek népünk életében annak kialakulásától kezdve a mohácsi katasztrófáig fontosak voltak. Mindezt természetesen időrendbe szedve. A kezdetek számunkra az időszámítás előtti 3000 körűitől számítódnak, amikor a finnugorok benépesítették a Kóma völgyét. Az ősmagyarság önálló népi életével i. e. 1000 és 500 színes felvételek, a fiimtrükkök megszámlálhatatlan sokaságát (14 ezer különböző trükkrészlet segítségével 414-szer vágtak át). No persze erre nem gondol senki, amikor a filmet nézi. Nem is kell gondolnia, hiszen nem ezért váltotta meg a jegyét. Azon sem mereng, hogy eny- nyire középszerű játékkal a színészek hogy lehettek világsikert aratott alkotás főszereplői és azon sem, hogy mi jön a filmbeli űrkorszak lehanyatlása után. Sejtésem szerint addig még megnézhetünk néhány nagyon is földi sémára készült űrközötti időből számolhatunk. Az olvasót természetesen a honfoglalás óta eltelt idő - és annak máig ható következményei - érdeklik a legjobban. Némi okót találhatja annak, hogy miért nem voltunk biológiailag képesek benépesíteni a Kárpát-medencét. Népszaporodás helyett háborúzással voltunk elfoglalva. A tapintatosan „kalandozások korának" nevezett lovastúrák ideje még csak hagyján. Igaz, egy bizonyos Szalárd 923-ban az Atlanti-óceánig lovagolt, 942-ben pedig okos olaszok 10 véka pénzzel „beszélték rá" eleinket, hogy inkább ügessenek át a Pireneusokon és verekedjenek a mórokkal. Későbbi, akár konszolidáltabbnak mondható uralkodóink is rendszeresen háborúztak. A szinte jámbornak nevezhető I. László 18 esztendei uralkodása idején igaz, csak átlagosan három- évenként viselt hadat, Nagy Laháborút és abban is biztos vagyok, hogy a gyártók megtalálják azokat az új módszereket, meséket, amelyekkel újra moziba tudják csábítani a tévé elé ragadt közönséget. Még nagyon sokáig nem beszélhetünk a mozik bezárásáról, a tévé végső győzelméről. No persze ezzel kapcsolatban abban is reménykedem, hogy még nagyon sokáig lesznek olyanok is, akik nemcsak az űr- háborúk kedvéért kelnek fel a tévé előtti kényelmes karosszékből és mennek moziba. jós azonban 40 esztendő alatt 32 hadjáratot indított, hogy Mátyásról és a királyok többségénél sűrűn előfordult belhá- borúkról ne is beszéljünk. Történelmünknek ez (és sajnos, sok további) időszaka hadtörténelemmel egyértékű. Ami természetesen nem jelenti azt, mintha a kronológiában se kaptak volna helyet a gazdaság- történet, kultúrtörténet különböző fontos momentumai, kezdve az első ismert hazai írásos végrendelettől a veleméri freskók készültéig, vagy a marhakereskedelem kialakulásáig. A történelmi kronológia szaktanároknak nélkülözhetetlen, de a múlt iránt érdeklődők részére is élvezetes olvasmány. Mondhatnánk, hogy „kész regény", bár sokkal több ennél, hiszen minj den szava igaz. (ordas) Kertész Lajos Liszt-társaságbeli előadása .......Nem sokaság, hanem / Lélek ..." hirdeti Berzsenyi, később Kodály; e gondolat pedig önkéntelenül eszünkbe jut, valahányszor a Liszt-társaság szekszárdi csoportjának körében üdvözölhetjük a kiváló zongora- művészt, Kertész Lajost. Az immár évenkénti látogatásoktól megszoktuk, hogy rendszeresen tartogat valamit a tarsolyában Bartóktól, Kodálytól. Ezúttal, február 10-ének estéjén Lisztnek J. S. Bachtól kölcsönzött, a „Weinen klagen ...” kantátából (és az azonos basz- szusú h-moll mise-tétel Crucifi- xusából) vett, úgynevezett pas- sacaglia menetre írott zongora- variációjáról tartott előadást, majd a darabot el is játszotta. E mű ugyanazt a címet viseli, mint az ihlető eredeti. Am Liszt saját, személyes, ez idő tájt fejére záporozó sorscsapásait szublimálta zenei hangokba: a „Weinen, klagen, sorgen, zagen ..." sor szabad fordításban ugyanis nem mást tesz, mint könnyezni, panaszkodni („pana- szolkodni", vö. Kodály: Psalmus Hungaricus !), gondban lenni, csüggedni-összetörni . . . A XVII—XVIII. század vallásos közegében gyökerező művészi tartalmak ugyanakkor meglepően modern miliő és problémaegyüttes megidézésére is alkalmasak: ennyiben tehát toposzt hordoz a mai ember számára is a bachi, liszti feldolgozás; emlékezzünk bizonyos értelemben a görög mitológiára. Kertész Lajos, az előadó, a tudományos alapossággal elemző, rendkívül érzékeny szellemi szeizmográffal tapintotta ki ezeket a lényegpontokat; világos, egyértelmű ívet húzott a középkor emberétől (a fenti motívum ugyanis ebből az időből, ha nem korábbról, ered) Bachon, Liszten át napjaink hajszolt, idegi terhelésnek, megpróbáltatásoknak kitett emberéig. Mégis, az est igazi melege akkor öntötte el a termet, amikor a művész zongorához ült. Ha szóbeli előadásában a probléma felvetésére vállalkozott, most a megválaszolást vártuk. Teljes értékűen megkaptuk: játékának szuggesztivitása, a mű végén mesterien felépített apo- thetikus, kathartikus végkifejlet kizárólag optimista értelmezést enged. Ugyanez volt kihallható a hallgatóság forró tapsából is. DOBAI TAMÁS TAMÁSI JÁNOS A félelmetes birodalmi lépegető a filmen és a valóságban (A felvételt a Heti Világgazdaság című lapból vettük át.) Könyv Szelíd, szolid őseink... Kerámiák Frankfurtba Minden évben - tavaszonként - Frankfurtban rendezik meg a legnagyobb európai ajándékvásárt, amelynek rendszeres résztvevői a mezőtúri fazekasok. Ezekben a napokban százötven darabból álló nép- művészeti mintakollekciót indított útnak a Mezőtúri Fazekasok Népművészeti Háziipari Termelőszövetkezete Frankfurtba. Kancsóikkal, vázáikkal, bokályaikkal, gyertyatartóikkal újabb vevőket szeretnének szerezni. A képen: Készülnek a kancsók, gyertyatartók. (MTI-fotó: Csikós Ferenc felvétele - KS) Tévénapló A hét műtárgya • A televízió elsősorban a :látványt szolgálja, s hatására valószínűleg megnő imajd a (vizuális típusúak száma. Még egy hangverseny esetében is tapasztaljuk? hogy az auditív élménnyel egyenjogú lett a látvány, js a karmester is, aki eddig mindig .háttal állt a nézőnek, közelről fényképezett gesztusaival, arckilejezésével a látványt szolgálja, egyes esetekben tudatosan vállalva a tv-közvetitésből reá háruló már-már színészi szerepet. Annál érthetelenebb, hogy televíziónk mindeddig nagyon keveset tett a képzőművészeti nevelés érdekében, jóllehet egyformán ismertek versenyen kivül álló eszközei és művészeti felkészültségünk hiányai. Ami eddig történt, legjobb eredményeivel együtt, legalábbis vitatható, éppen ezért örülünk az új sorozatnak, amely „A hét műtárgya" címet viseli, s arra vállalkozik, hogy hetenként bemutat s 'megmagyaráz egy-egy műtárgyat. Rögtön tegyük hozzá: az öt perc elegendő a meteorológiának, de nem lehet elég egy jelentős mütárggy elemzésének. A műsoridőt viszont csak akkor lehet és szabad hosszabbítani, ha van mivel kitölteni, mert ellenkező esetben kártékony unalomba fullad. Pedig kár lenne a szerencsés ötletért. Az első adás esetében <az öl perc is sok volt, ugyanis Székely Bertalan nevezetes festménye, a II. Lajos holttestének megtalálása közhelyek, között lebegett, s a néző, aki ekkor találkozott először a képpel, fogalmat sem alkothatott méretéről (I), művészettörténeti helyéről, kompozíciójáról, arról, hogy miért illeti meg fontos szerep művészetünk történetében. Az esztétikai járatlanság mindig két értékítéletben gondolkozik: tetszik — nem tetszik, pedig az ilyen szubjektivizmusnak semmi, de semmi jelentősége sincs. Arra sincs szükség, hogy elmondjuk, mit ábrázol Székely Bertalan festménye, ugyanis aki megnézi, s a címét tudja, nem szorul fölös tartalmi magyarázatra. Sokkal inkább szüksége lenne olyan esztétikai ismeretszerzésre, amit nem tanult, sajnos nem is nagyon tanulhatott meg. A második hét műtárgya szakmai szempontból sokkal jobban járt. A XV. század eleji csontborítású disznyergek jelentőségű miniatűr esszé foglalta össze, kitérve mindarra, ami a laikus számára érdekes lehet. Valahogy Így kellene csinálni, azonban jó lenne feltüntetni a szerző nevét is: megérdemelné. A műsor koncepciója azonban továbbra is rejtély. Az első héten a magyar történeti festészet egy jelentős alkotását mutatták be, most a XV. század — feltehetően magyar — iparművészetének jeles darabjait. Egymás mellett szemlélve őket inkább egy heppening váratlanságát idézik, mint olyan megfontoltságot, ami kort és stílust tudatosan akar közelebb hozni a tanulnivágyó nézőhöz. Iá lenne ezt is megfontolni. Mert nagyon fontos vállalkozásról van szó, olyanról, ami feledteti a régi mulasztásokat s közelebb hozza a művészetet mindenkihez. Nagy szükség lenne rá. CSÁNYI LÁSZLÓ Volt egyszer egy R-csoport Rendőrtől hallottam egyszer azt a véleményt, hogy a rendőrség megszűnése eszményi lenne, csak ennek egyelőre még nem jött el az ideje. Minden jel arra vall, hogy ez az időszak még odébb van. Addig persze lehet rendőrvicceket gyártani, csak rendőrség nélkül létezni nem lehet. Sajnálatos módon rendkívül jól emlékszem arra az időszakra, amikor Budapesten az iskolába bandukolva — csak az nem gyűjtött közülünk kézigránátot, pisztolyt, géppisztolyt, netán páncélöklöt, aki nem akart. Sokan akartak és egyáltalán nemcsak a magamfajta gimnazisták, akitől néhai Horvay tanár úr a tornaórán, magasugrás közben zsákmányolt egy tojásgránátot, mert kiesett a zsebemből. Horvay tanár úr csodálatos pofonnal jutalmazta gyűjtőszenvedélyemet. .. Erre ma már jó visszaemlékezni, mint ahogyan jó volt visszaemlékeznünk a budapesti rendőrség megalakulására azoknak az idősödő, nehézkes, vállas embereknek, akiket Szabó László gyűjtött össze egy kertvendéglőben. Velük kezdődött az R-csoport, amiről mellékesen szólva jó lenne tudni, hogy „riadó", vagy „roham" csoportot jelentett-e. A mai — jórészt nyugdíjas alezredesek, ezredesek, eredeti foglalkozása: nyomdász, műszerész, bádogos, vasmunkás, szövő és igy tovább. Volt köztük egykori partizán épp úgy, mint csillagászjelölt. Korábban egybehangzóan „nem szerették a rendőröket" és erre minden okuk megvolt, lévén régi kommunisták, akik pártutasitásra mentek rendet csinálni abba a fővárosba, amely hemzsegett az útonállóktól, vetkőztetők- től, betörőktől, fasiszta és nem fasiszta gyilkosoktól, vagy egyszerűen csak olyanoktól, akik a háború során profi módon tanulták meg a legyverforgatást. Mindez ma már annyira történelem, hogy félő, sok fiatal el sem hiszi. Valóban nehéz elképzelni, hogy (tanú vagyok rá) a Budafoki úton a bérházak saját kapuőrséget tartottak fejszével felszerelve, betörők ellen, és este kilenckor valaki alsónadrágban érkezett haza a Gellért térről, mert minden ruháját elszedték. Fóti Andor — a néhai parancsnok — könyve („Itt az R-csoport") bestsellerré vált. Ez is bizonyít valamit abból, hogy érdemes olykor feleleveníteni a közelmúlt történelmét. Itt az történt, érdekfeszítően, jól, bár több dokumentum „bevágásával", vagyis tévészerűbben és a műsorvezető pergőbben megválasztott kérdései árán, történhetett volna még jobban. (ordas)
