Tolna Megyei Népújság, 1982. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-26 / 21. szám
1982. január 26. roua'N _ KÉPÚJSÁG Moziban A szelebnrdi család Mi tagadás nem nagy lelkesedéssel hagytam ott a családi kört vasárnap délután, hogy a szekszárdi Panoráma moziban megnézzem Palásthy György új filmjét, A szeleburdi családot. Egyébként mind a filmnek, mind a rendezőjének van kapcsolata a Családi körrel, azaz a televízió sorozatával. Azt is Palásthy György rendezi, és A szeleburdi család is hasonlít némiképp a tv-ben havonként jelentkező műsorhoz. Persze a film forgatókönyvéből kihagyták a pszichológusokat, pedagógusokat, akiknek feladatuk megmagyarázni a megjelenített tanulságos történeteket. Itt a néző teljesen magára van hagyatva, senki nem rágja szájába a tanulságot. Azért ne tessék megijedni, nem állítják megoldhatatlan feladat elé, a mondanivaló meglehetősen egyértelmű. Ez persze nem baj, hiszen, ha nem tévedek, a filmet inkább szánták gyerekeknek, mint felnőtteknek. Mind a történet, mind a figurák „sarkítottak”, az élénk színek ellenére is feketefehérek. Olyanok, mint amilyennek a gyerekek látnak bennünket és cselekedeteinket. Az ő szívükben, értelmükben általában nincs helye az arany kö- zépútnak. Valaki vagy jó vagy rossz. Függetlenül attól, hogy a fellegekben jár, vagy a „realitás talaján”. A főszereplő, a családapa egyébként az előbbi típushoz tartozik. Amolyan szórakozott professzor, akinek mellesleg aranyszíve van. Az Ernyei Béla alakította apuka megengedi, hogy három csemetéje és azok barátai játszótérbe oltott állatkertet varázsoljanak az elképesztően túlzsúfolt lakásba. Nemcsak szülő, hanem játszótárs is, és pontosan ellentétje a nagyképű, beképzelt szomszédnak. Bezzeg ez utóbbi leánya nem is boldog, már hogy is lehetne az. (Egyébként tényleg nem lehetne a filmben ábrázolt családi miliőben.) Természetesen szólnunk kell a gyerekszereplőkről is. Legalább annyit, hogy helyesek, jópofák, szemmel láthatóan játszva játsszák a rájuk osztott szerepeket, pergetik a jól pergő cselekményt. Végezetül még csak annyit, hogy nem bántam meg, amiért kizökkentem másfél órára a bevezetőben említett családi körből. Csak egyet sajnálok. Azt, hogy nem vittem magammal nagyobbik lányomat. Ő bizonyára még nálam is jobban szórakozott volna A szeleburdi családon. — gyuricza — Rádió Nemzetiségek hete Kossuth-könyvek Titkos üzenetek „Múlt éjjel 142 tonna robbanóbombát és 218 tonna gyújtóbombát dobtunk le Berlinre. 1943. január 17." „A múlt éjjel végrehajtott repülőtámadásunk idején 117 tonna robbanóbombát és 211 tonna gyújtóbombát dobtunk le Berlinre. 1943. január 18.” „Hálás lennék önnek, ha nem cáfolna meg semmiféle esetleg önhöz eljutó olyan híresztelést, hogy én ismét Moszkvába utazom, mert fontosnak tekintjük, hogy tényleges utazásaim, amelyekről értesítem önt, néhány napig titokban maradjanak. Minden jót kívánok. 1943. január 29.” „.. .6. Kérem fogadja sze- rencsekívánataimat Paulus tábornagy kapitulációja és a német 6. hadsereg megsemmisítése alkalmából. Ez valóban bámulatos győzelem. 1943. február 1." A fenti szigorúan titkos üzeneteket Winston Churchill angol miniszterelnök küldte, Sztálin miniszterelnöknek, a nagy- követségek útján. A Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányfőinek üzenetváltása című kétkötetes Kossuth kiadvány ezen kívül még több száz titkos üzenetet hoz nyilvánosságra — már második kiadásban — 1941-től 1945-ig amelyeket a kormányfők egymáshoz intéztek, 1941 és 1945 között. Az érdekes dokumentumok alapján végigkísérhető a háború története és az a személyes kapcsolat, ami a kormányfők között kialakult. „Személyes és szigorúan bizalmas I. V. Sztálin miniszter- elnök W. Churchill miniszter- elnök úrnak. * Kairói üzenetét megkaptam. Szolgálatára állok Teheránban november 28-án este. 1943. november 25.” „Személyes és bizalmas. Winston Churchill úr üzenete Sztálin marsallnak. Születésnapja alkalmából szívélyesen üdvözlöm önt, barátom. Legyen a jövő év a közös ellenség elleni harcunk legteljesebb kibontakozásának tanúja." Az érkezés ideje 1943. december 20. Végül a válasz: „Szívből köszönöm önnek születésnapom alkalmából küldött baráti üdvözletét. Tiszta szívből kívánok önnek mielőbbi gyógyulást és teljes felépülést, amire oly nagy szükségünk van az ellenségre mérendő döntő csapás megvalósításához. 1943. december 22.” Rákapcsolt a rádió a nemzetiségiekkel kapcsolatos adások számát tekintve. Míg az elmúlt időszakban általában a körzeti stúdiók tekintették szívügyüknek a nemzetiségekkel való foglalkozást, most a január 23-tól 31-ig tartó akció során szinte mindennap hallhatunk nemzetiségi műsorokat a központi adókon. Alapvető különbség az is, hogy míg a körzeti stúdiók általában a nemzetiségek nyelvén sugározzák műsorukat, a Kossuth és Petőfi rádión hallható műsorok magyarul szólnak. Érthető ez, hiszen mint az eddig elhangzott műsorokból kitűnt, nemcsak a nemzetiségekhez, hanem a nemzetiségekről mindenkihez. Magyarul, hisz a szerkesztők, riporterek sem feledkeztek el arról, ami a műsorokból is kitűnt, hogy a nemzetiségiek elsősorban magyar emberek, itt élő, velünk együtt gondolkodó, egyet akaró népcsoportok, még ha más anyanyelSzínházi esték Marat IPeter Weiss ikisisé hosszú című tragikomédiája (Jean Paal Marat üldöztetése és meggyilkolásai, ahogy a charentoni elmegyógyintézet ápoltjai előadják De Sade úr betanításában) nem sakkal a nyugati bemutató után cl Nemzetiben nálunk is színre került, most fjedig — ide s tova két évtized után — a kaposvári színiház felújította. Közben Peter Bnooík rendezése, filmen, és tv-ben, borzolta fel a1 kedélyeket, igy hát több kérdés is fölmerül: maradandó mű-e Peter Weiss darabja, s Acs János, a kaposvári előadás rendezője mivel tudja gazdagítani? Az élsó kérdésre ma sem lehet egyértelmű választ adni. A Marat-bain sok o divatos nyugati elem, maga De Sade márki (írjuk le teljes nevét: Donatien-Alphonse marquis de Sade) színreléptetése is, Sade márki kétes hallhatatlansága fölött általában, elnéznek az irodalomtörténetek, s nem is alaptalanul; mert mennyiségre tekintélyes munkássága mai már mégis csak olvasíhatatlan. Iszonytató regénye, a Juliette története, avagy cl bűn virágzása,, aminek megírta hatkötetes második változatát is, maga a tömény un®, lom, akik beleolvastak, - nem lehetünk sokan - tanúsíthatják. IPeter WeiSs szerencsés leleménye, hogy őrültékkel mondatja el Sade márki téziseit, az emberi lét reménytelenségéről, a kielégíthetetlen vágyról, ám mindezt a francia forradalom után, amikor újra eljátsszák vűek, más, vagy bizonyos mértékig más kultúrát, múltat hoznak is. Odafigyelésre érdemes sorozat a rádió nemzetiségi akciója, mert leszámol azzal a téves, de sajnos meggyökresedett nézettel is. miszerint a nemzetiségek afféle daloló, táncoló, érthetetlen nyelvű gyülekezet. Mint a műsorokból kitűnik, a sajátos folklór mellett a nemzetiségeknek önálló irodalmuk, képző- művészetük is van. Az előbbiek miatt merem bátran ajánlani mindenkinek a nemzetiségek hetének még ezután adásba kerülő műsorait. A január 27-i ötödik sebességet, ahol a pécsi és győri rádióban nemzetiségi ifjúságpolitikai műsor hangzik el. Egy nappal később 28-án a Petőfi rádióban 12.55-kor kezdődő negyvenperces riportműsort, amelynek Több nyelven, azonos célért lesz a címe és szintén a Petőfin szombaton 17.30-kor a nemzetiségek irodalmáról szóló műsort. halála Marat 1797-ben történt meggyilkoltatását. Már o helyszínt tekintve is abszurd színházról van szó, abszurd az is, hogy Marat 1807-ben is szorgalmasain írja a kivégzendők listáját, az egészet pedig Sade márki gondoíatrendszere fogja össze a XX. század színpadán. IPeter Weiss a nyugat-európai polgárságra vetette „vigyázó szemét", az 1966-os magyar bemutató a mi Viszonyainkra értelmezte, Ács János pedig, Peter Brook-ot sem hagyhatta figyelmen kívül, megpróbálta a mai korra, vetíteni a Marat halálát, íróin ikusan kezeli a múltat, nem áll sem Sódé, sem Marat hívei köré, s tulajdoniképpen csak regisztrálja, hogy valamit elvesztettünk, lehetőségeket épp úgy, mint értékeket. A da.rab Kikiál1- tóija, ellentétben a szerző szándékával, a darab végén itt nem bohóckodó léptekkel megy ki a színpadról, hanem keservesen sír, mint aki fölmérte a veszteséget. Kétarcú megoldás, s a nézőnek kell eldöntenie, mit tart veszteségnék, s mi az, amit tai- nulságként szűr le a múltból. iFinom rendezői érzékre vall, hogy Marquis de Sade-ot Jordán Tamás játssza. Marat o lö- bogás, o forradalmi hév — lukács Andor kitűnő aldkításo — Sade a hideg értelem, az embertelen indiividudliizmas- a kiszámított kegyetlenség s Jordán Tamás pontosan ismeri ennek a. hátborzongató intellektusnak minden mélységét 'Rajtuk nyugszik a darab. És Máté Gáboron, aki a Kikiáltó szerepében na-rHasek Rezső zongoraestje Az elmúlt huszonöt évben Husék Rezső neve összeforrt Szekszárd és a megye zeneel-etével, s egyformán tisztelhettük személyében a pedagógust és a Zongoraművészt. Évenként visszatérő szólóestjei mindig eseményt jelentettek, miként most is, amikor a Filharmónia sorozatában lépett pódiumra. Műsorát Mozart korai és ritkán játszott G-dúr szonátája vezette be, s a salzburgi évékben keletkezett remekműben hibátlanul zengett Mozart gyengéd lírája és a harmadik tétel oldszos Vidámsága. Nemcsak Beethoven művészetének, az egész zenetörté- netnék egyik orma az 1804-ben keletkezett f-moll szonáta, amit maga Beethoven is leghatalmasabb szonátájának tartott, a kortársak pedig az „appassionato" melléknévvel illették. A szonáta utóélete rejtélyes, s bár Brunswick Ferenc- nök ajánlotta, sokan kapcsolatba hozták a „halhatatlan kedvesnék” írt levéltél, s úgy vélték, miként Romain Rolland is, hoqy annak húga, Teréz ihlette a remekművet. Az újabb kutatás ezt többszörösen is megcáfolta, de bárki álljon is a szonáta hatalmas építménye mögött, erre is illenek a kor- társ Grillparzer szavai : „Elment eqészén addig a félelmetes pontiq. amelyen a művészet vad és szeszélyes elemekkel veavül össze.” Husék Rezső Appassionátája a démoni élemet idézi, ahol a megnyugvást csak a második tétel csodálatos lírája jelenti, hogy utána annál félelmetesebben hangozzék fél a harmadik tétel viharos aílegrója. Előadóművész számára kezdettől foava az eqyik legnagyobb próba az Appassionato, s Husek Rezső művészetét dicséri, hogy a technikai h-ibát- lansáq mellett egyéni karaktert is tud adni a remekműnek. A műsor második részében Chopin, Kodály és Liszt zenéié szólalt meq. A hangzás természetes könnyedségével ellentétben a Chopin-etűdök nagy technikai nehézségeket támasztanak, köztük az ismert E-dúr etűd is. Nagyon szép előadásban hallottuk Kodály Marosszéki táncait, s méltó előadásban szólalt meq Liszt Tarantellája, a Velence- és Nápoly-sorozat harmadik darabja. Emlékezetesen szép est vPIt, megérdemélt sikerrel. Cs. L Tamási Tv-jegyzct Olcsó koktél Szombat esténként felbukkan a képernyőn a rajzolt mixernő, aki a bávaság különböző fokát mutató, ugyancsak rajzolt tévénézők számára koktélt kever. ízlés dolga, hogy ki, milyen italt szeret. A szinbor többnyire nemesebb, de a koktél is lehet finom, ha keverésénél nem tévesztik szem elől az arányokat, az izek egymásra hatását és azt, hogy azok miként érvényesülnek. Van drága koktél és van olcsó is, a felhasznált alapanyagok árától, minőségétől függően. Persze, az olcsót is lenyeljük, de azért a jóra szívesebben emlékezünk. A Magyar Televízió szereti az olcsó alapanyagokat. Például Humor Haroldot filmtörténeti műveltségünket gyarapító helyzetkomikumával, ami éppúgy ködszürkévé halványult Chaplin mellett, mint Stan és Pan. Ez cseppet se jelent le- szólást, hiszen a némafilmek korába maga a JÁTÉK sokkal fontosabb volt, mint sok esetben a későbbi évtizedek produkcióinál. A sok évtizedes filmek nem ritka, hanem valósággal sorozatszerű képernyőre kerülése mindettől függetlenül sejttet valamit pénztárcánk soványságából is. Nem kell okvetlenül bánkódni, egyik-másik régi film (például egy nappal később a Humphrey Bogart-sorozat időrendben utolsó darabja, A félelem órái) kenterbe veri sok mai utódját. Visszatérve a koktélra: a Menő Manó még mindig szellemes, de már sokkal kevésbé újszerű. Az újságírás, de alighanem a tv-szerkesztés alapszabályai közé tartozik, hogy egy-egy szériát nemcsak elkezdeni, hanem időben abbahagyni is tudni kell. Nem mindig és nem mindenhol sikerül. A „ Tetthely" annyiban kínált változatosságot más tettek helyeivel szemben, hogy ezúttal maradt bűnöző szabadlábon, a „Király" becenevű fegyvercsempész személyében. Befejezésül, a „Halló, itt rádió Szardínia" azzal az ötlettel kecsegtetett, hogy netán meg kellene próbálkozni hasonlóval a Csörge-tavon is ... Csak ez hiányzik! A Rádió és Televízió Újság ez évi 4. száma 13. oldalán olvasható egy teljesen helytálló nézői észrevétel. Göndös lózsef, a Margitszigeti Nagyszálló éttermi főnöke a magyar tévéjátékokban a vendéglátóipari, tálalási, felszolgálási hibák tömegét veszi észre rendszeresen és az a véleménye, hogy „. . . az ilyesmi aláássa a produkció hitelességét, hihetőségét." Egyúttal kéri, hogy „méltányolják jóindulatú, segítő szándékú szakmai morgolódását." Bizzunk benne, hogy ezt haladéktalanul megteszik azok, akiknek tenniük kell. A szerkesztő kérdése ezek után jogos: „Lehet, hogy adott esetben gasztronómiai szakértő is elkelne a filmekhez?" Egész biztosan igen. Ezenkívül számtalan más szakterülethez is elkelne a szakértő, de ezeket most ne soroljuk fel. Csak egyet ne tegyenek! Ne említsék a képernyőn a nevét! Minden alkotó joggal igényelheti ezt, de azért egyszer már eldöntésre várna, hogy ki tartozik ebbe a kategóriába. A jelenlegi gyakorlat szerint az író, a szerkesztő, a szerkesztő munkatársa, a műsorvezető, a rendező, az operatőr, a vágó, a díszlettervező, a berendező, a maszkmester, a jelmeztervező, a technikai rendező, a gyártásvezető, a szinkronrendező, a műszaki vezető, a szakértő, a szaktanácsadó, a forgatókönyv írója, a hangmérnök, továbbá a búr, a búr, a búrkalappal. .. Mindezek természetesen rangsor nélkül, ugyanezen újságba futólagoson történt bepillantás után említve. Továbbá azok, akik a felsorolásból kimaradtak. Igazán csak a gasztronómus neve hiányzik közülük. Természetesen nem hiányzik, mint ahogy a nézők jelentős részének e felsorolások akanra-akaratlan olvastán az az érzése, hogy elsősorban a műsoridő kitöltését szolgálják. Amit pedig képekkel kellene megtenni. Jelenet az lelőadásból rátör, s egy kicsit rezonór is, úgy, ahogy a francia polgári dráma szabályai előírják, elmondja azt, ami elsősorban a nézőre tartozik, s amit a szereplőknek nem kell feltétlenül tud- pioki IPogány Judit a történelmi Charlotte de Corday-be oltja kettős drámáját, s ezúttal is nagyon jó Csákányi Eszter, Lázár Kati. IKitűnő előadás a kaposvári Marat, szuggesztív, erőteljes, tele feszültséggel, még akkor is, ha a retorika esetenként fékezi a tempót, de rögtön hozzá is kell tennünk, jótékonyan; figyelembe véve a néző tűnőképessé, géb CSÁNYI LÁSZLÓ Következő heti filmjegyzetünket a Moszkva nem hisz a köny- nyeknek című színes szovjet filmről írjuk.
