Tolna Megyei Népújság, 1981. december (31. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-06 / 286. szám
1981. december 6. IAífiÉPÜJSÁG NB ll-es égbolt a Dózsa felett „Igazán csak júniusban tudnék örülni” Sz. Dózsa-Sabaria. Munkában a sötét mezes szombathelyi védelem. Balról fehérben Varga. „Lenni, vagy nem lenni..." Shakespeare Hamletiének kérdésfeltevése sokszor előtérbe kerül. Nos az ősszel rajtolt labdarúgó NB ll-nek a hamleti kérdés ismert okokbol kiindulva akár mottója is lehetne. A jelenlegi 48 csapat játékosai fogcsikorgatva küzdenek létükért, jövőjük megalapozásáért. Mindez persze nem feltétlenül jár együtt a színvonal-emelkedéssel, sőt, legtöbb helyen nem is jár azzal —, de szurkolói szempontból mindenképpen érdekes összecsapásokat hozott az őszi idény. Amikor nyáron o Dózsái terveiről, célkitűzéseiről riport jelent meg lapunkban — ai nyilatkozatokat olvasva — sokan megmosolyogták a csapat szakvezetését és áttételesen, bennünket is. • — Te ezt elhiszed, hogy „ezek” bentmaradnak? — kérdezte tőlem egy ismerősöm, miközben mosoly ült az arcára. Hirtelenjében nem is tudtam mit válaszolni erre a maró gúnnyal fűszerezett kérdésre. A csapatot jó előre „leíró" közvélemény állítása bizonyításául nyomban sorolta a nyomós érveket1, amelyet elfogadható ellenérvvel aligha lehetett megkontrázni. Valóban nem, mert ugyebár a lilák hosszú éveken át a szürke átlag szerepkörében tetszelegtek az NB II mezőnyében. Nem tartoztak a nyugati csoport színvonalát meghatározó együttesek közé, így az esélylatolgatásnál a sAik'sajtó, a Népsport sem vette őket figyelembe. A nagy őszi pálfordulással — már ami a csapat szereplését illeti - éppen a fenti megállapítás ellenkezőjét, azt, hogy a csapatnak igenis van esélye, sikerült bizonyítani. — Feltétlenül van, de ennél messzebb ne menjünk — mondta beszélgetésünk kezdetén Teszler Vendel vezető edző, amikor á csapat őszi sikeres szereplésének titkai után nyomoztunk. — A bajnokság valószínűleg fizikailag és pszichikai lag egyaránt megviselte. Most o szünetben nyugodtabbnak érzi magát, vagy gondolatai már a, tavaszi Szekszárd—Bauxitbányász találkozó körül keringenek? — Cseppet sem vagyok nyu. godtabb, de gondolataim nem kailandoznak még oly messze, hogy a tavaszi mérkőzéseken meditálnék. Itt van például ez az egyhónapos periódus, ami az alapozás megkezdéséig hátra van. Jelien pillanatban éppen az foglalkoztat, miképpen lehet a leghasznosabban úgy eltölteni ezt a néhány hetet, hogy az edzettségi állapot ne csökkenjen, ugyanakkor egyben képességfejlesztő is legyen. 'No és az alapozást is pontosan tervezni kell. — Hogy telnek a Dózsa-játé- kosok napjai mostanság? — Délelőttönként a kondíció- teremben vagyunk. Akinek erőnléti problémái vannak, az ezt igyekszik pótolni, A többiek pedig játékos képességfejlesztő gyakorlatokat végeznek, amelyek egyben hasznosak és fe- szültségoldáak is. — Mit érez akkor, ha a jelenlegi helyezés szóba kerül? — Szinte közhelyként hangzik, de egyáltalán nem kerített bennünket hatalmába az elégedettség. Tudom, o szurkoló ilyenkor átesik a ló túlsó oldalára, esetleg fölöslegesen föl magasztal ja a csapatot. Én óvatos vagyok, s azt mondom: sokára lesz vége még ennek a bajnokságnak. Júniusban tudnék csak igazán örülni. — A Pécsi Rádiónak adott nyilatkozatában röviden utalt a siker összetevőirej Szeretnénk, ha erről részletesebben szóiba. — Mindenekelőtt az átigazolásokat kell említenem. Régóta dédelgetett álmunk vált valóra, hisz úgy sikerült erősítenie ahogy azt elterveztük.! így az ifiből fölkerült fiatalokkal együtt olyan húszas keret verbuválódott ösz- sze, amelyben mindenki egyenlő eséllyel vehette föl a harcot a csapatba kerülésért. Az új emberek bizonyítani akartak, s ez mindenképpen kedvezően befolyásolta a régi játékosokat is. — Van viszont egy mondás, miszerint sok jó játékos még nem feltétlenül jó csapot. A Dózso játéka céliratörőbbé, talán tudatosabbá vált? Mi az, amit másképpen csinált, mint elődje? — Játékban túl sokat nem fejlődtünk. De ebből a szempontból is döntő, hogy minden csapatrészben rutinos, jól képzett labdarúgók kerültek az együt. tesbe, .mint például Poizs, Laki, Sajó- Hogy mit csináltunk másképp? Sok új dolog nem került bevezetésre. Továbbra is megmaradtunk a szoros védekezés mellett, ezúttal azonban több játékos kapott támadó feladatot, így több gólt lőttlünk — bár többet is kaptunk. — Ha már a góloknál tartunk, egy eléggé jelentéktelennek tű. nő kérdés: Lehet-e tenni azért valamit, hogy a helyzeteket ne csak Sajó, hanem a többiek is kihasználják? — Jogos és egyben igen súlyos kérdésről van szó. iBár ezen o tényen nehéz lényeges javulást elérni, de az edzéseken mérkőzésszerű szituációk teremtésével sokat tehetünk annak érdekében, hogy javulást érjünk el. — Még egy észrevétel! a csapat játékával kapcsolatban. Lauer és Dobos révén két átlagon felüli gyorsasággal rendelkező szélsője van a csapatnak. Ennek ellenére hosszú indításra elég ritkán vállalkoztak a társak. — A két szélső ritkán, lépett együtt pályára. Az indításos játékot nem valószínű, hogy ered. menyesen alkalmaznánk. E he. lyett a játékosállomány képzettségének jobban megfelelő kom- binatív játékot próbáljuk játszani, amelynek lényege: pasz- szolva próbáljuk fölvinni a labdát és a kapu előtt kedvező pozíciót kialakítani. Természetesen a széleket így is kihasználjuk, o felfutó hátvédek vagy a középpályások révén. — A középpályán és a csatársorban hétről hétre cserélődtek a játékosok. Tavaszra stabilizá- lódike- még több játékos helye? — Őszintén szólva, örülnék, ha több embernek fix helye lenne a csapatban, s így tudatosabbá válna játékunk. Azonban nagyon sok egyforma képességű játékos van a keretben., formájukban nagy ingadozás jelentkezett, s így mindig a. jobb formában lévő került be az együttesbe. — Százszázalékos teljesítmény hazai pályán.' Ez ai bravúr aligha ismételhető meg, ellenben vidékről több pontot kellene gyűjteni. — Mégpedig Mohácsról és Szombathelyről, Sopronból a három rivális otthonából szeretnénk ponttal! a tarsolyunkban hazajönni. Vallóban1, a vidéki szerepléseken sok múlhat. — Melyik mérkőzésen, vagy mérkőzéseken, volt mairadékta.- lainul elégedett a látottakká:!? — Mindenekelőtt Dunaújvá- rosban a Káhász elleni találkozóé.. Ott vailóbain fegyelmezetten!, taktikusan játszottak ai fiúk. Ha a helyzeteket 'berúgják, akár nagyobb különbségű győzelmet is arathattunk vollnai De legalább ennyire tetszett a Komló elleni évadzáró találkozónk 'második félideje, amely szurkolóink tetszését is megnyerte. — Ha bepillanthatnánk az osztálykönyvbe, mit tapasztalnánk? — Azt, hogy az 1-től 10-ig terjedő osztályzatok átlagát kiszámítva Szabó végzett az első helyen, második Pólyák, harmadik Laiki, utána holtversenyben lauer és Sajó. ötödik Paizs. A további sorrend: 6. 'Koroknál, 7. Tóth, 8. Varga', 9. Somodi, 10. Márkus, 11. Adorján', 12. Orosz. Természetesen a többi játékosnak is van. átlagai, de ők kevesebb találkozón szerepeltek, így a rangsorolásban nem jöttek számításba. — Hogyan áfáikul a további program a. bajnokság kezdetéig? — December 17-ig naponta edzünk. lEzt követően szabadságot kapnak ai játékosok. A január 4-én. kezdődő alapozást siófoki edzőtáborozással kezdjük. A továbbiakban pedig napközis rendszerben hazai környezetben Szekszárdon készülünk a nagy feladatra. ÉRDEKESSÉG A hét 'hazai találkozót nyolcezer néző tekintette meg. Ez bizony kevés, ha azt nézzük, hogy a csapat hétről hétre győzelmet aratott és küzdelmes, helyenként színvonalas mérkőzésekre került sor. Feltehetően tavasszal többen mennek majd ki. Mind o tizenöt találkozón az elsőtől az utolsó percig kezdő emberként a pályán volt Pólyák, Szabó, Tóth, Paiizs. Szintén 15 mérkőzésen jutott szóhoz Lak! és Varga. De nem mindig kezdő emberként. Igaz ugyan, hogy Vairga csak a Dombóvár elleni mérkőzésen hiányzott a kezdő csapatból. Sajó, Lauer, Somodi 13 mérkőzésen szerepelt. A lőtt 20 gólon a következő játékosok osztoztok: Sajó 10, Lauer 4, Orosz 2, Márkus, Adorján, Paizs, Szabó 1-1. Egyetlen találkozón sem kellett Dózsa-já- tékosnak idő előtt elhagyni a pályát, amely a, csapat fegyelmezettségére utal. Tizenegyest négyszer rúghattak o lila-fehérek, ebből kettőt elhibáztak. Somodi a MÁV DAC ellen a kapu- fölé, Sajó pedig szintén hazai találkozón o Mohács-Véménd ellen kapufára lőtt. A saját ko- puba kétszer került a labda. Paizs a Bakony Vegyész ellen, Sajó pedig o megyei rangadón juttatta Pólyák kapujába' a pety- tyest. Végül pedig zárjuk értékelésünket oz őszi teljesítmény alapján összeállított 11-gyei: Pólyák Szabó Tóth Somodi Paiizs Varga Laki Adorján Koroknai Sajó Lauer — Bálint — Kosárlabda NB I Nehéz, de értékes győzelem Támer (fehér mezben) a fehérvári védők gyűrűjében, 18 ponttal járult csapata győzelméhez Szekszárdi Dózsa-Alba Regia Építők 66-59 (33-22). Szekszárd, 300 néző. V.: dr. Garamvölgyi, dr. Páli. Szekszárd: Harsányi (8), Pártos (20), iDaróczi (12), Támer (18); Varga (—). Csere; Fekete (4), Rátvay (4). Edző: Rátvay Zoltán. Alba Regio: Bánfi (2), Kollár (9), Kaleszdorferné (20), Hegyiné (6), Beákné (12). Csere: Bokor (2), Stánicz (2), Kon- csag (6), Vékony (—). Edző: Be- kő Zsolt.. Mit hoz a Télapó, illetve sikerül-e megismételni a dózsásoknak a Székesfehérvárott aratott győzelmet? Erre a kérdésre válaszolt a találkozó. Büntetőből a fehérváriak szerez, tek vezetést, amit Pártos remek akcióból kiegyenlített A 3. percben 6-4-re-, két perccel később 8-4-re vezettek a hazaiak. Mindkét oldalon több hiba csúszott az összjátékibai, s a ziccerek kihasználásában is „egálban" volt a két csapat. A félidő felénél, lB-'10-es Dózsa-vezetés- nél Vargai helyett 'Fekete lépett pályára; aiztán a 14. percben, 20-14-nél Rátvay edző időt ______s_____________________ kért. A nagy akarásba bizony, továbbra! is sok technikai hiba csúszott, alacsony színvonalú, küzdelmes játék folyt A 16. percben négy pontra csökkentette hátrányát az Építők, ám a véghaijrá egyértelműen a szekszárdiaké volt Pártos kosarával indult a második félidő, maljd a 4. percben 15 pontos előnyt (43-28) szereztek a hazaiak. Újabb cserék mindkét csapatban, aztán a távolról 'is ipontosao lövő Kai- leszdorferná jóvoltából a 12. percben öt pontra zsugorodott a Dózsa előnye: 51 -46. Erősítettek a fehérváriak, de az általuk diktált rohanó tempó közepette nagy hibaszázaJékkail játszottak. A 18., percben 63-'54 volt az állás, Hegyiné kipontozódott a vendégeknél és izgalmas küzdelemben ai hazaiak végül is nehéz, de annál értékesebb győzelmet arattak. Az 5. hely megszerzése szempontjóból döntő lehet majd ez a két pont. _- fi ____________________:_ S akk Feladvány rovat Rovatvezető: Szuhai Balázs. VI. feladatunk helyes megoldása: 1. HE4. (5 pont). VII. feladatunk helyes megoldása: 1. Bal. (4 pont). Mindkét feladat helyes megoldásáért 3 jutalompont járt. Megfejtési versenyünk az utolsó fordulóhoz érkezett. A verseny állása az utolsó forduló előtt: Fodor Ferenc, Rudolf László, Szíj jártó István, Varga János, Szmola Vince, Sakkszakkör Györköny 28 pont, Szabados Árpád, Cseh Tibor 22 iont, Ste- indl István 21 pont, Nikodémusz József, Wéber József 20 pont, Lengyel Mihály 17 pont. Felhívjuk fejtőink figyelmét, hogy a nem díjas fejtők között különdíjat sorsolunk ki, azok részére, akik az utolsó fordulóra jó megfejtést küldenek be, és azok között, akik rendszeresen küldtek be megfejtéseket. Vili. feladatunk egy négylé- péses feladvány, megoldásáért 5 pont jár. IX. feladatunk tanulmány, világos nyer! Ezért szintén 5 pont jár. Mindkét feladat helyes megoldásáért 5 jutalompontot adunk. Vili. feladat IX. feladat vili. 1 É £ A 1 m a i 1 1 g'A m . x::::::::::: & ülp ■jj jjj "b c d e g h IX. Világos: Kb2, Vd8, Fb1, Bd3, Hh4, gy:g2. Sötét: Ke4, Vh6, Hb8 és g4, Fh8. gy: dó, e2, e3, e5. Világos a 4. lépésben mattot ad. * Beküldési határidő: december 14.! Az utolsó két feladat helyes Világos: Kg1, Ff2, gy: a6, c5, d4, h2, h5. Sötét: Kc7, Bd7, Fd8. gy: d5, d6, g2, h3. Világos indul és nyer! k megoldását és cKverseny végeredményét december 20-án közöljük. Mai sportműsor Kosárlabda: A Dombóvári NB ll-es férficsapat Pécsen, a Vasutas sportcsarnokban a Szombathelyi Sabariát látja vendégül. Kezdés: 11 óra. Szekszár- don az Egészségügyi Szakközépiskolában 8 órától középiskolás-kupa. Kézilabda: A Zrínyi utcai tornacsarnokban 8 órától középiskolás-kupa. Súlyemelés: Megyei felmérőverseny hatodik fordulója a III. számú Általános Iskolában. Labdarúgás. Duna-kupa: Paks II.—Bölcske 13 (Farkas), Gyönk—Simontornya 13 (Takács).