Tolna Megyei Népújság, 1981. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-24 / 301. szám

lu népújság

1981. december 24.

A sportrovat karácsonyfája

— Kellemes ünnepeket kívánok!

— Magának is hasonlókat, és természetesen minden sportvezetőnek sportolónak, na meg szurkolóknak.

— Bizony, nem ártana a békés napok sorozata. Ez rátérne a sportolókra éppúgy, mint a vezetőkre.

— Hogy értékeli az idei évet?

— Is-is. Volt már rosszabb is.

— És jobb is?

— Ez attól függ. A paksi ökölvívóknak mindenesetre ilyen sikeres évük még soha nem volt.

— Részemről is a legnagyobb elismerés a paksi ökölvívóké, bár én csak annyit helyesbítenék, hogy a paksi „szakosztályé".

— Tudom, mire céloz: arra, hogy az ökölvívók többsége nem is paksi.

— Mindez igaz, de ha figyelembe vesszük bármelyik NB l-es labdarúgócsapat játékosállományát, ott ugyanez a helyzet. Mert kérdem én, talán a Fradi vagy az Újpesti Dózsa, netán a Zalaegerszeg saját nevelésű játékosaival éri el az eredményeket, sikereket?

— Igaza van, meggyőzött. Különben ami a paksiakat illeti, olvastam a Népsportban, hogy Erős Lajos lett 1981. legjobb ifjúsági korú versenyzőié. Őrá aztán igazán nem lehet mondani, hogy nem Tolna megyei, hisz Bonyhádról került oda.

— De tulajdonképpen miért az ökölvívással kezdjük ezt a beszélgetést, amikor labdarúgás is van a világon.

— Igaza van, de ha már elkezdtük az ökölvívást, fejezzük be. örülni kell, hogy Pakson felkarolták ezt a férfias sportágat, és az országos rangsorban előkelő helyet foglalnak el.

— Nagy megnyugvás az is, hogy Dombóváron találtak megoldást Lampert kaposvári „kiruccanása" ellen.

— Hát bizony, ez az ökölvivósportnak nagy megnyugvás, mert mi is lenne nélküle Dombóváron. Jó edzőt ott nem olyan könnyű szerezni, mint például a labdarúgóknál.

— Mindenáron a focinál akar kilyukadni, hát legyen. Látok a fenyőfa tetején NB II feliratú táblát. Remélem, ezt a Szekszárdi Dózsa labdarúgóinak rajzoltatta oda.

— Nyert, nagyon szeretném, ha egy-két év múlva is az NB II- ben lennének. Ha már a Dombóvárnak nem sikerült, legalább a megyeszékhelynek legyen második vonalbeli focicsapata.

— Szent igaz, jó lenne, bár ha megnézem Magyarország térképét, akad még egy-két nagy hely, ahol nem biztos, hogy az ösz- szel lesz ilyen szintű együttes.'

— Biztos vagyok benne, egy szomszédos megye „fővárosa" jár az eszében. Tulajdonképpen igaza van, mert ha így folytatják, ősztől az NB I helyett a Dráva-csoportban találják magukat.

— Akkor tehát tudom, melyik egyesület keres edzőt.

— Ha belegondolok, a világ legjobb foglalkozása labdarúgóedzőnek lenni. Mert hogyan, is van ez? Valakinek megvan az edzői minősítése, akkor magasabb minősítést próbál szerezni. Mindezt teheti, mert van helyette pályaedző, aki végzi a munkát, mig ő hetenként kétszer-háromszor a TF-re jár. Aztán, amikor megvan a szakedzői minősítés, akkor következik a szerződésbontás. Jöhet az új egyesület, ötéves szerződéssel.

— De mit ér az ötéves szerződés, ha mindazt öt hónap után felbontják?

— Ez még akkor is többet jövedelmez munka nélkül, mint amennyit két fizikai munkás keres.

— Gondolja?

— Biztos vagyok benne. Amikor kölcsönös megállapodással történik az „elválás", akkor „valaki" ezen jól keres.

— De bezzeg az atlétáknál más a helyzet. Képzelje el, láttam az országos szövetség kimutatását, mely szerint a Szekszárdi Dózsa atlétái az országos rangsor 10. helyét foglalják el.

— Ez biztos dicséretes teljesítmény, de az még többet mondana, ha például tudnánk, kiket utasítottak maguk mögé.

— Csak egyetlen egyesületet említek, a Pécsi MSC-t. Pedig ott aztán minden elképzelhető megvan, ami csak kell.

— Talán Szekszárdon nincs meg?

— Ne forgassa ki, amit mondok. Nem erről van szó, de ott maximálisan minden megvan. De talán ezt szóban nem is lehet elmondani, ehhez látni kell a Tüzér utcai pályát, hogy megértse.

— Megértettem. Pontosan úgy, mint a tolnai pingpongos lányok edzőjének, Sáth Sándornak egész éven át tartó tanácsadását, figyelmeztetését. így aztán az NB l-ben meglett a bronzérem és még a BEK-ben is biztos a dobogó valamelyik foka.

— örülnek is a tolnaiak, bár az egyik néző, aki korábban labdarúgó-szurkoló volt, így sóhajtott fel: Bár a labdarúgás negyed ennyire menne Tolnán!

— Azt meghiszem. Ez esetben a megyebajnokságban, sőt talán a Dráva-csoportban rúghatnák a labdát.

— Lenne egy bizalmas kérdésem. Nem túl merész célkitűzés a területi bajnokságban Bátaszéknek a 4. helyen végezni? Mert ezt olvastam — nyilatkozta Kalász edző.

— Ez egy sajnálatos elírás, mert ő soha nem nyilatkozott ilyet, a nyolcadik helyet mondta.

— Az más!

— Nem lehet okuk panaszkodni a kosarasokra sem. Mert itt van az NB I, például... A szurkolók évek óta attól félnek, hogy kiesik a csapat, de a lányok mindig tudnak erősíteni és kiharcolják a bentmaradást. A jelek szerint az idén is csak ijesztgetik a gyenge idegzetű szurkolókat.

— Akik meg szidják az edzőt.

— Emlékezzen csak vissza, amikor Szabó Ödön volt Szekszárdon, akkor is előfordult egy-két bekiabálás. Aztán jött a „halk szavú" Buttás, vele is elégedetlenek voltak. Kérdem én: miért lennének éppen most elégedettek? Én azt kívánom, hogy nagyon sokáig elégedetlenkedjenek, akár még húsz évig is, és a csapat maradjon az NB l-ben. i

— Vajon a dombóvári kosarasfiúknak sikerül-e az NB l-be jutás?

— Ezt éppúgy nem tudom, mint azt, hogy a dombóvári csarnokot mikor vehetik birtokukba.

— Lehet, hogy késik a befejezés, akkor is örülnünk kell, mert egy fedett létesítménnyel több lesz a megyében.

— Bizony-bizony, nagy munkájukba — és sok pénzükbe — került a dombóváriaknak. Dicséretre javaslom őket.

— Ma dicsérő kedve van — ahogy elnézem.

— Miért ne. A megyei labdarúgó-szövetség is megérdemli tárgyilagosságáért az elismerő oklevelet.

— Bántani akarja őket?

— Távol áll tőlem, sőt. A Pincehely—Ozora ügyben volt bátorságuk kimondani az igazságot: játékvezetői műhiba történt, ami azonban nem befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.

— Mindez mit jelent?

— A pályán elért eredménnyel igazolták a mérkőzést, tehát a két pont Ozoráé.

— Mi van a Halász gyerekekkel?

— Köszönik, jól vannak és mindketten várnak egy meghívót, mely sok hónapra szól.

— Értem.

— És edzőjük, Schneider Konrád?

— Szegény, elég beteg volt, de szerencsére már lábadozik, további gyors gyógyulást kívánok neki. Na, meg azt, hogy találja meg a Halász gyerekek utódjait, legalább olyanokat, mint például Sajó.

— Nem lesz baj a Spartacusnál, bár a két Halász távozását megérzik. De majd ha visszajönnek!

— Ne feledkezzünk meg a tamásiakról sem. A kerékpársportban is igyekeznek lépést tartani, utánpótlást nevelni.

— Ehhez a sportághoz bizony ambícióval telített vezetők kellenek. Szerencsére Tamásiban is akad belőlük.

— Tulajdonképpen abban a nagyközségben az elmúlt néhány évben nagy fejlődés zajlott le. Gondoljunk csak bele, gyönyörű létesítmény, jó labdarúgócsapat, sőt, mi több, a kézilabdások is ligyelemreméltó eredményeket értek el.

— Simontornyáról átrándulhatnának Tamásiba, megnézni, tanulmányozni a munkamódszerüket.

— Pedig egykor Simontornyára jártak tanulni.

— Az már rég volt. És lélő, hogy soká lesz.

— Nem titkolom, örülnék, ha a simontornyaiaknál jobban menne a . sport, jobb eredményeket érnének el, de alapjában véve már az is kielégít, amikor szép termelési híreket hallok a bőrés szőrmeleldolgozótól és időnként a bőrgyártól. Mert utóvégre szép, szép a sport, de azért a termelésből élünk...

— Sokat olvastam mostanság a motocrossosokról is. Tényleg olyan jól csinálják?

— Igen. Na, nem arról van szó, hogy világra szóló eredmények születnek, de van jó néhány lelkes, a technikai sportot szerető és értő fiatal, akik a vizitársulatnál jó otthonra találtak és most jönnek az eredmények.

— Úgy gondolom, Bogyiszlón is kell még néhány évig focizni ahhoz, hogy labdarúgócsapatuk országos versenyen mondjuk a második legyen.

— Nem értem az összefüggést. Miért mondja mindezt?

— Mert a labdarúgó-szurkolók többsége Bogyiszlón még ma is csak azt a sportágat ismeri, holott a községnek van egy országos bajnokság 2. helyezettje is, Berka személyében.

— Igen. Berka és a téesz-összjáték hozzájárult az ezüstérem megszerzéséhez.

— Nehogy kifelejtsük a tekézőket, mert őket is dicsérni kell. A dombóváriak továbbra is maradtak az NB l-ben.

— Ezzel szemben a TÁÉV kiesett az NB ll-ből.

— Ez igaz, de majd egy év múltán visszakerülnek. Legalábbis ez a céljuk.

— A kajak-kenu sport is sok-sok fiatalnak ad lehetőséget, hogy kellemesen töltse a hét végét, a versenyeken bizonyíthasson.

— Ennek a sportágnak is megvannak a lelkes, áldozatkész vezetői és űzői.

— És a kézilabdásokról mi a véleménye?

— Nézze, ez olyan dolog: ha akarom, így, ha akarom, úgy. Mert itt van például az osztályozó. Mözsnek sikerült feljutni, mert a sorsolásnál szerencséje volt. Ugyanakkor a hőgyésziek olyan csoportba kerültek, ahol hiába harcoltak, meg kellett hajolni a nagyobb tudás előtt.

— Ezzel azt akarja mondani, hogy a Mözsnek nincs esélye a bentmaradáshoz?

— Szó sincs erről. Mint hírlik, néhány tehetséges fiatal kapcsolódott a játékba és ütőképesebbek, mint mondjuk két évvel korábban.

— Ne feledkezzünk meg a sakkozókról sem. A paksiak olyan sikert mondhatnak magukénak, mely még nem volt Tolna megyében: az OB II-be kerültek.

— Dicséretes teljesítmény, gratulálunk, sikeres helytállást kívánunk.

— Most menjünk egy kicsit a szabadba. A természetjárók és a tájfutók következnek. Le kell szögezni, a természetjáróknál határozott fejlődés tapasztalható. Igaz, számszerűleg még nincsenek annyian, mint szeretnénk, de a fejlődés egyenletes, felfelé Ívelő. A tájfutóknál talán még nagyobb eredményekről is beszélhetünk, bár az ősszel majdnem „fejre állt" a sportág.

— Mi történt?

— A megyei szövetség egyik vezetője, aki egyben a sportág Tolna megyei megalapozója is, megsértődött és csak nagy rábeszélésre volt hajlandó tovább folytatni a munkát.

— Aki megsértődik, annak soha nincs igaza.

— A kivétel erősiti a szabályt, neki' igaza volt, de úgy döntött, félreteszi a sértődést, a haragot, és csak azért is megmutatja: e sportágat nem lehet „leírni".

— És Balogh Laciról, no meg tanítványairól egy szó sem esik? lói gondolja meg, mert erős gyerekek ...

— Bizony erősek, no de nem verekedésre használják fizikai leikészültségüket, tudásukat. Ők a versenyeken bizonyítanak és szerzik az értékes helyezéseket. Csak attól félek, hogy Balogh Laci egy szép nap szedi a sátorfáját és más egyesülethez „szegődik".

— Nincs jó helye?

— Nem erről van szó, de nem mindegy, hogy valaki két-há- romezerrel többet vagy kevesebbet keres ...

— A fehér labda szerelmesei is megérdemelnek egy rövid strófát. Egyre inkább benépesülnek a teniszpályák és a sportolók vívják nagy csatájukat egymás ellen és időnként más megyebeliekkel szemben.

— No nem azért, mintha sorrendben utolsók lennének, de valakinek be kell zárni a felsorolást. Ezúttal a vitorlázórepülősök azok, akiket utoljára említünk, pedig országos viszonylatban is figyelemreméltó az eredménysorozat, no meg a társadalmi munka, mely jellemzi őket. Cspk Péter és neveltjei az idén is megmutatták, hogyan kell szen/ezni, nemzetközi versenyt rendezni úgy, hogy onnan mindenki elégedetten távozzon.

— Tehát összességében elégedett 1981-gyei?

— Az már nagy baj, ha elégedett az ember, hisz ez esetben nincs cél, hajtóerő. Egy azonban biztos: nem volt rossz 1981. Szerintem ez megmutatkozik majd a megyék közötti sorrendben is, ahol Tolna megye legalább egy-két hellyel előrébb rukkol.

— Akkor koccintsunk, köszöntsük azokat, akik munkájukkal, szorgalmukkal elérték, hogy megyénk sportja feljebb kerüljön a ranglétrán. Köszönet az edzőknek, sportvezetőknek és természetesen — nem utolsósorban — a sportolóknak. Akiknek viszont az idén még nem sikerült úgy szerepelni, mint ahogy szerették volna, kívánjuk, hogy váljék valóra tervük 1982-ben.

— Egészségünkre!

— Ny —