Tolna Megyei Népújság, 1981. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-20 / 298. szám

december 20 VASÁRNAP Névnap: Teofil. A Nap kél 7.28 nyugszik 15.55 órakor. A Hold kél 1.14 nyugszik 13.07 órakor. Százhatvan évvel ezelőtt, 1821. december 20-án született Veszprémben, és 62 éves korában, 1883-ban hunyt el Bor­sos József festőművész. ■ i i i i ■ i i i ■ i i ■ i A MEGVÁSÁROLTA és táj- háznaík rendezi be aiz egyik leg­eredetibb régi lakóépületet a györkönyi tanács. A szobák és a konyha berendezése már nagyrészt összegyűlt, tavasszal pedig fészert építenek az udva­ron, o régi mezőgazdasági szer. számok bemutatásához. # AZ ÉV VÉGÉIG mindenütt lezajlóinak aiz üzemi, intézményi ifjúsági parlamentek. Szomba­ton megyéníkfoen négy üzemben került sor erre a fórumra: a ka- pospuiai és a,z áttolói termelő­szövetkezetben, a Simon tornyai költségvetési üzemnél és a Ta­mási Állami Gazdaságban. + MEGALAKULÁSA után, a bonyhádi szakmaközi bizottság azonnal hozzákezdett a megyei művezetői tanácskozás szerve­zéséhez, amelyre jövő március­ban kerül sor. O MÉSZÁROS JÁNOS és Pe­nák János, o 11 -es Volán paksi üzemegységének autóbusz-veze­tői Budaipesten elismerést és ju­talmat kapták a Taurus Válla­latnál, mert rekord eredményt értek el gondos vezetéssel: 190 ezer kilométert futottak 'ugyan­azokkal a radiál abroncsokkal, a GF 11—75 rendszámú autóbu­szon. * KÖZSÉGFEJLESZTÉSBŐL, társadalmi munkával 800 méter hosszú betonútól építettek Györkönyiben, éppen annyit, mint tavaly. Ezzel az összefogás­sal (korszerű utat kapott az Al­kotmány utca1, az Arany János utca, a Széchenyi utca és a Böl­csőde köz. O TALÁLKOZÓT rendez a Kl- SZÖV az ipari szövetkezeti szak­munkástanulók részére Szekszár- don, a Garaiy szálló táncos ter­mében december 22-én délelőtt 11 órakor. Értékelik az idei mun­kát, a legjobb 50 tanulót meg­jutalmazzák, majd vendégül lát­ják a részt Vevő tanulókat és ok­tatókat. 'v, BÁTASZÉK társközségeiben 1982-ben elkezdődik a zártedé- nyes szemétszállítás. # A MÁV KÖZLEMÉNYE. A Pécsi Vasútigazgatóság értesíti az utazóközönséget, hogy 1981. december 24-én, 25-én., 31-én és 1982. január 1-én az utazási igények várható csökkenése mi­att a helyi jellegű személyvona­tok közlekedését korlátozza. A korlátozás december 24-ről 25- re és 31-ről január 1-re hajló éjszakára terjed ki, amikor is a késő éjjel, illetve kora hajnal­ban induló vonatok egy része elmarad. kérjük tisztelt utasainkat, hogy utazásuk előtt a vonatkorlátozá- sofcrál vasútállomásainkon ér­deklődjenek. MÁV Pécsi Vasútigazgatóság A Petőfi rádióban 15 óra 30 perc* kor hangzik ei Kondor Katalin riport­ja A negatív beruházásokról. A fur­csa kifejezést a szakemberek azokra a beruházásokra értik, amiket már meg kellett volna építeniük, de ezt nem vállalja senki. A tévé 2-es programján 21 óra 45 perckor kerül bemutatásra a Rehabi­litációs Intézet és az MTV KISZ-film- stúdió filmje, a Munka. A film az 1959-es Heine—Medin-járvány követ­keztében légzőizom-bénulásban meg­betegedettek munkavégzését mutatja be — sajátos eszközökkel. A Cromwell című angol filmet 20 óra 15 perces kezdettel mutatja be a tévé 1-es programja. + A SÁRSZENTLŐRINCI ta­nács végrehajtó bizottságának kétévi munkáját tárgyalta meg pénteken délután a tanácsülés, továbbá egyhangúlag elfogadta a jövő évi munka,terveket.-v> A TERMELÉS megindulá­sával! ugrásszerűen megnőtt a benyújtott újítások száma a Szekszárdi Húsipari Vállalatnál!. Az idén 45 újítást nyújtottak be a dolgozók, míg tavaly mindösz- sze tizenhatot. 'v, AZ IREGSZEMCSEI kisegítő iskola és nevelőotthon tíz kisdo­bosa- és úttörője képviseli a Tol­na ímegyei gyerekeket december 26-án a Parlamentben a, Télapó- ünnepségen. E lehetőséget min­den évben a legjobb úttörőcsa­pat nyeri el. A lottótájékoztató, a Sportfogadási és Lottóiga-zgötó- ság közlése szerint az 51. játék­héten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nye- reméniyilleték levonása után a következők: négy találatot 40 fogadó ért el, nyereményük egyenként 209 982 forint. Három találata 4126 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1018 forint. A kéttclálatos szelvényeik száma 146 477 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jelle­gűek. Eső, hózáporok Borult idő országos havazással, délen és keleten eleinte esővel. Később észak­nyugat felől felszakadozó felhőzet és már csak hózáporok. Erős, gyakran viha­ros északi szél. Hófúvások. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet vasárnap zött. i i i i i i i i i i i i i i i i Ezeknek a napoknak egyik legfontosabb teendője a karácsonyfának való fenyő beszerzése. Elmondhatjuk! hogy bőséges a választék, ki-ki kereshet magának, családjának kicsit, nagyot, kívánság szerint. A megyeszékhelyen, a város legkülönbözőbb helyein árusítanak fenyőt — vá- gottat és gyökereset — a szövetkezeti és állami cégek, valamint magánkereskedők. ez— OL VAST AM Szirénázzunk? A vijjogó, szirénázó táska nagyon jó dolog. Akkor, ha ki­zárólag a célnak megfelelően használják. Tudniillik, amikor megragadja a rabló, hogy elszaladjon vele a benne lévő pénz miatt, az utcán elfoghatják. De mi van akkor, ha boldog-boldogtalan megveheti a táskát, az is, aki nem pénzt visz a postára, hanem csak „viccel", vagyis jómódú szülők gyerekei ezzel járnak iskolá­ba. Nyilvánvaló, hogy ez nem kívánatos. Éppen elég lármát hallunk utcán és lakásban. Nagy hiba lenne, ha a táskát nemcsak azok a vállalatok, hivatalok vehetnék meg, kizá­rólag hivatalos célra, amelyek pénzt visznek a postára, illet­ve pénzt visznek a munkahelyre. Olvasom, hogy az első 50 táskát órák alatt eladták a Népbolt szekszárdi papírboltjá­ban. Ennyire tülekedtek volna a vállalatok? Előre tudták 50 helyen, hogy érkezik ebbe a boltba ilyen táska és sorba­állították egy-egy dolgozójukat? Aligha. A szirénázó holmi javarészt maszek kezekbe került. Jaj nekünk! Mi lehet még ezután? Szirénázó bunda, szirénázó arany­óra, sőt szirénázó nő? Utóbbi akkor szirénázna, ha egy kap­cabetyár lefogja, mondjuk erősen átöleli. Kivéve azt az esetet, amikor a hölgy nem nézi kapcabe­tyárnak a rámenős fickót. G. J. Az olvasó hangja Apró figyelmesség A KPM közleménye A vasúti és a menetrend- szerinti távolsági autóbusz­közlekedésben a havi és fél­havi bérletek, valamint a hét­végi hazautazást és a munká­ba járást szolgáló menetjegyek ára 1982. január 1-től 25 szá­zalékkal emelkedik. A díjeme­lés teljes egészében a mun­káltatókat terheli, a dolgozók által fizetendő összeg aránya tehát csökken. Az intézkedés célja, hogy a személyszállítás költségvetési terhei mérséklődjenek, a ter­meléshez szükséges utazások költségeinek emelkedéséből a munkáltatók is részt vállalja­nak. Január 1-től a távolsági me­netrendszerinti autóbusz-köz­lekedésben a bérletek árát a dolgozók és a munkáltatók or­szágosan azonos arányban térítik. A dolgozók egységesen a felemelt bérletár 20 száza­lékát fizetik, ami megfelel az eddig fizetett legalacsonyabb térítésnek. Az egységes térítési arány országos bevezetése megoldja azt az évek óta fenn­álló visszás helyzetet, hogy ^egyes dolgozók az azonos bér­letárból más és más összeget voltak kénytelenek fizetni. Az egységesítés következtében elő­fordulhat, hogy egyeseknél — kerekítés miatt — elenyésző mértékben, egy-két forinttal emelkedik, a dolgozók többsé­génél — akik eddig magasabb százalékot térítettek — viszont csökken a havi utazási költség; az adminisztráció azonban mindenütt jelentősen egyszerű­södik. A MÁV, a GYSEV és a BKV- HÉV vonalain a munkába járó dolgozók által fizetendő összeg változatlan marad. Pénteken pár órát töltöttem Bátaszéken. Betértem vásárolni a Budai úton lévő ABC-áruház- ba, amely nemrég nyílt meg. A vásárolt árukat csomagol­tam a táskámba, amikor ész­revettem, hogy a csomagoló­pulton dobozok vannak. Fel­csillant a szemem. Megkérdez­tem: elvihetek-e egyet? A pénztárosnő nagyon kedvesen válaszolt: „Természetesen, hi­szen azért tettük oda”. Nem nagy dolog. Csak apró, de jóleső figyelmesség. Az it­teni kereskedelmi dolgozók tudják: ilyenkor „aranyat ér" egy doboz, amelyben ajándék, kóstoló mehet a távoli hozzá­tartozóknak. Gajdoss Gyuláné, Szekszárd ^ •• Ünnepi nyitva tartás December 23. (szerda) teljes munkanap. Valamennyi élelmiszerüzlet, húsboltok, halbolt, baromfi­bolt, TSZKER-áruház 19 óráig tart nyitva. Az ennél később záró élelmiszerüzletek a szoká­sos nyitva tartási renddel üze­melnek. Az iparcikk-, ruházati üzletek, áruházak és vendég­látóegységek szerdai nyitva tar­tási rend szerint tartanak nyit­va. December 24. (csütörtök) he­ti pihenőnap. Valamennyi élelmiszert árusí­tó egység, a Skála élelmiszer­osztálya, a TSZER-áruház, az édesség-, virág- és dohánybol­tok reggel 7 órától 13 óráig nyitva tartanak. A szekszárdi 3. sz. önkiszolgáló étterem zárva tart. A szekszárdi gáz­cseretelep reggel 7 órától 12 óráig üzemel, a házhozszállítás szünetel. A vendéglátóegysé­gek 15 óráig tartanak nyitva. Minden más üzlet, áruház zár­va tart. December 25. (péntek) mun­kaszüneti nap. Valamennyi kiskereskedelmi egység zárva tart. A vendég­látóegységek szombati nyitva tartással üzemelnek. December 26. (szombat) munkaszüneti nap. Valamennyi kiskereskedelmi egység zárva tart, a TSZKER- áruház reggel 7 órától 10 óráig üzemel. A vendéglátóegységek vasárnapi nyitva tartási rend szerint tartanak nyitva. A ki­jelölt vendéglátóhelyek decem­ber 25-én és 26-án tejet és kenyeret árusítanak. December 27. (vasárnap) teljes munkanap. Valamennyi kiskereskedelmi üzlet, valamint a vendéglátó- egységek szerdai nyitva tartási renddel üzemelnek. A szek­szárdi - TSZKER-áruház zárva tart. Bekerítik a Sédet Pénteken délután kezdték a lyukak fúrását a KPM dolgozói és a helyszínen vannak a más­fél méteres betonoszlopok is Szekszárdon, a Skálától a Für­dőház utcáig lefedett Séd men­tén. Az eddig féllegálisan par­kolásra használt területet beke­rítik. A városi tanács szakembe­rei szerint ez olcsóbb, mintha salakkal szórnák le. A sáros te­rület nem jó parkolóhely, így megszűnik ezen a részen a nem kívánatos sárfelhordás. Egyéb­ként a tavasszal megkezdődik a terület végleges kialakítása, a hármas híd átépítésével indul a munka, amit az év első felében be is fejeznek. Az autósok, akik­nek így most kevesebb parkolá­si lehetőségük lesz, legfeljebb távolabb állnak meg és gyalog közelítik meg az áruházat. — bakó — Negyedórába beletelik, amíg elkészül egy-egy lyuk a fagyos földben. A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi t.46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési / díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551. Fenyöuasar

Next

/
Thumbnails
Contents