Tolna Megyei Népújság, 1981. december (31. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-20 / 298. szám
1981. december 20. NÉPÚJSÁG 5 Újítani kellene! Tapasztalataim szerint az újítók sem különleges emberek, csupán az átlagosnál több igény — és tehetség — van bennük arra, hogy jobb módszerekkel, okos ötletekkel köny- nyebbé, eredményesebbé, netán biztonságosabbá váljon a munkavégzés. Sok ilyen ember dolgozik megyénkben is, s mivel újításaikkal másoknál többet adnak a közösségnek, természetesen többet is kell kapniuk ezért. Minderre lehetőséget ad az egy-egy újításért járó jutalom, díj és a legtöbb helyen nem marad el az erkölcsi elismerés sem, ami részben honorálja az addigi tevékenységet, részben pedig kedvet ad újabb hasznot hozó töprengésekhez, újabb elgondolások kikristályositásához. Ez az újitókedv óriási hajtóerő, nem lenne szabad tehát még csak néhány esetben sem megtörténnie annak, hogy valakiknek a kedvét szegje egy esetleges felületes elbírálás, „feledé- kenység", az elismerés hiánya, vagy a bürokratikus halogatás. Ugyanis történt olyan eset, hogy egy dombóvári munkás újítását már az ország „másik végében" is bevezették, de az országos központ „megfeledkezett" az újítóról. Ez szerencsére nem jellemző, nem is a legfrissebb eset, de ma is találunk olyan negativ példát, amelynek következménye az újitókedv növekedése helyett éppen annak az ellenkezője. A Bonyhádi Cipőgyárban még a tavasszal felhívták az újságíró figyelmét egy újításra. Ennek lényege az, hogy a köztudottan nehezen égő, már felhasználhatatlan bőrdarabokat egy szerkezet apróbbra vagdalja, és az immár apróbb részek szénporral keverve tökéletesebben égnek, s igy kevesebb füst, korom jut ki a gyárkéményből. „Minden készen áll az újítás bevezetésére" — mondták májusban a gyárban, ahol már „csak" az országos minősítő hatóság elbírálására és engedélyére vártak. Nos, a „csak" szócska nem véletlenül került idézőjelbe. Ugyanis a cipőgyár kéménye egészen október közepéig változatlan mennyiségű füstöt és kormot „eregetett", semmi sem változott, mert a minősítő hatóság a darabológép megvizsgálásakor apróbb hibákat talqlt. Ezeket ugyan szinte azonnal kijavították, de a végső hatósági szemrevételezés nagyon sokáig váratott magára. Tehát telt-múlt az idő, s úgy tűnik, ezúttal a bürokrácia volt a legfőbb oka annak, hogy miközben a környezetvédelem országosan egyre nagyobb hangsúlyt kapott, Bonyhá- don éppen egy környezetvédelmi újítás bevezetése váratott magára indokolatlanul sokáig. S miközben a különböző fórumokon az újitókedv fokozása szerepel napirenden, e példánk — sajnos — ennek ellenkezőjéről szól, holott az újítók sem különleges emberek: ugyanúgy el lehet venni a kedvüket valamitől, mint másokét. De kétségtelen: nemcsak vissza lehet, hanem vissza is kell nekik adni azt! Miként? Ez a kérdés már egy általánosabb problémát feszeget. ami viszont összefügg azzal a ténnyel, hogy megyénkben számos olyan gyáregység van, amely országos központhoz tartozik. Az anyavállalatok tehát elkészítik az újítási feladatterveiket, azonban ezek kevésbé foglalkoznak a gyáregységek speciális helyzetével. Ezért nem meglepő az a tapasztalat, miszerint a megyénkben benyújtott újításoknak mintegy 80 százaléka — úgymond — spontán, s csupán 15—20 százalékuk irányul a vállalat feladattervében meghatározottakra. Gondot okoz még a kifizethető újítási dijak összege is, amelyek több esetben eleve behatárolt, s előfordul: milliókban kifejezhető értékű gyáregység igazgatója 5 ezer forintnál nagyobb újitási dijat nem fizethet ki. Bizony, ez sincs.serkentő hatással az újitómozgalomra, mint ahogy az sem: kisebb az úgynevezett rizikó, ha egy-egy újítás várható, kalkulált eredményének csupán a minimális 2 százalékát fizetik ki díjként. S a műszaki értelmiséget az általában egyébként 3—4 százalékos újítási dij esetében is vajon nem jobban csábitja-e egy biztos, állandó jövedelmet hozó mellék- vagy másodállás, mint az esetenkénti, bizonytalan anyagi elismerés? Nincs szándékomban feketére festeni az újítómozgalom jelenlegi helyzetét, hiszen kétségtelenül sok hasznos, eredményes úiitást vezettek be az idén is megyénkben. De nem eleget! Ennek sok oka közül még egy: a műszaki munkakörben dolgozó újító olykor csupán azt „kapja", hogy ötlete tulajdonképpen munkaköri kötelessége volt. Természetesen — ismét hangsúlyozom — nem ez a jellemző, ám talán helyes lenne felülvizsgálni az újítások útját-módját, s olyan „részkérdéseit", mint a társszerző fogalmának pontos körülírása, értelmezése, hiszen nem elég az ötlet, hanem műszaki rajz és leírás is szükséges az újításhoz, ezt pedig egy szakmunkás általában képtelen produkálni. Sajnos, a sort tovább lehet folytatni. A SZOT elnöksége, a KISZ, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a MTESZ felhívást tett közzé az anyag- és energiatakarékosságra, a hulladék- és másodnyersanyagok hasznosítására. E felhívással kapcsolatosan a nyáron lapunkban is cikk jelent meg arról, hogy megyénkben elsőként a Bonyhádi Cipőgyár és a Högyészi Állami Gazdaság vezetése pályázati felhívással fordult a dolgozókhoz erre vonakozóan. Sőt, a felhívás mellékleteként témaválasztási tájékoztatót is kiadtak annak érdekében, hogy a pályázatok a vállalati célok megvalósítására, helyi anyag- és energiatakarékosságra, az energia- takarékos technológiák alkalmazására, s a hulladékok és másodlagos nyersanyagok hasznosítására vonatkozzanak. A pályamunkák benyújtási határideje a vállalatokhoz 1981. október 31 ,-e volt, s ezek legjobbjait a szakszervezetek megyei tanácsa is díjazni kívánta, ám ez idáig egyetlen pályamű sem érkezett. (Bár ránk cáfolnának az újitók, s az SZMT december 31.-i határidejéig még számos pályamunkát beküldenének. A remény jogosságának kétségbevonásához azonban elég a naptárra nézni.) Tehát egyelőre szó sincs ilyesmiről, s néhány vállalatnál, üzemben arra a kérdésre, hogy miért nem reagáltak a felhívásra, sőt az SZMT körlevelére, azt válaszolták: más módon egyébként is rá vannak kényszerítve az anyag- és energiatakarékosságra. Igen ám, de ez nem gátja a pályázatnak, sőt, e pályázat éppen segíteni volt hivatott a valóban másképpen „szorgalmazott" anyag- és energiatakarékosságot. S a ki nem használt lehetőség ezenkívül a hulladék- és másodnyersanyagok felhasználására is vonatkozott: ez utóbbi viszont — úgy látszik — elkerülte az illetékesek figyelmét. Pedig újítani kellene. Minél többet. Még az újítómozgalom gyárkapun, üzemen belüli értelmezésében, segítésében, honorálásában, pártoló, rugalmas, gyors kezelésében is. VITASZEK ZOLTÁN Tanitőképiö A főiskolán harminckét főállású tanárból álló oktatói kar irányítja a növendékek tanulmányait, akik a kötelező tananyag mellett hat szak- kollégiumban gyarapíthatják tudásukat. Tanítói gyakorlataikat az intézet épületében lévő gyakorlóiskolában végzik. A szaktantermekben és az előadókban a legmodernebb oktatástechnikai eszközök segítik a hallgatókat az alapos tanulásban. Az eszközök közül többet az intézmény tanárai fejlesztettek ki és készítettek el. A tanulóéveket a szakköri és klubmunka, kirándulások és sportversenyek teszik színesebbé. Cz. S. A nyelvi laborban Az oktatás technikai felszerelésével ismerkednek a hallgatók A gyakorlóiskolában A tanítójelöltek a gyakorlóiskolában figyelik társuk munkáját legnagyobb előadóteremben százan férnek el Vizsga — tornából Sport es játék főiskola uszodájában A 30 ezer kötetes tárban könyvA magányos Minden jó. Aláírják a leckekönyvet.
