Tolna Megyei Népújság, 1981. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-18 / 296. szám

1981. december 18. NÉPÚJSÁG 3 Egyedül is megy A tomerőmű-építkezés Vándormunkások - otthon (II.) Hol az otthon? Leninvárosban, Tiszatarjánban, Budapesten vagy Pakson? A brigád tagjai tiz napot az építkezésen, mun­kásszálláson vannak. Négy napot otthon a családdal. Ez a négy nap kell — kell, hogy elég legyen — a gyerekneveléshez, a hivatalos ügyek intézéséhez, a háztáji megműveléséhez, a ház építéséhez. Elég? Nem. Hát akkor milyen az élete a vándormunkásnak?! Az élelmiszeriparban 1980. július 1-én jelentős szervezeti változások kezdődtek el. Az egy-egy szakágazatot felölelő tröszti formát több szakágazatban önálló vállalati gazdálko­dás váltja fel. Sor került egyes nagyvállalatok szervezetének felülvizsgálatára is. Az átszervezés első ütemében megszűntek a cukoripari, boripari, dohányipari trösztök; a közös tevékenységek ellátá­sára, szervezésére két szakágazatban közös vállalatok jöttek létre. Folynak az előkészületek arra, hogy 1982. január 1-től a sör-, a baromfi- és a konzervipari trösztök vállalatai is ön­állóan gazdálkodjanak. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre Pe- cze Béla, a Pénzügyminisztérium osztályvezetője válaszolt. „Ml KÖT ENGEM PAKSHOZ?” —■ Megszokni otthon? — kér­dezi szinte önmagától Kun Jó­zsef. — Hát így sokkal nagyobb a kötődés, mindig ckak az a poros jászsági falu jár az eszemben, csak ott vagyok ott­hon! Nem? — Mi köt engem Pakshoz? — jön az újabb érv. — Későn es­te megyünk haza (!) — Itt megint közbeszól az újságíró: azt hallom: későn este me­gyünk haza. Hova hoza? A munkásszállásra!!! De adjuk vissza a szót Vámosi Antalnak: — Megvesszük a vacsorát és sokszor még a tv-híradón is el­alszunk. Néha elmegyünk szín­házba, úgy két-három havon­ként. Otthon — Leninvárosban —, ha hazamegyek a négy nap­ra, még szolgálatba is beoszta­nak. Munkásőr vagyok. De szí­vesen teszem. S otthon (csupa „nagybetűvel” mondja) megyek szívesen szolgálatba, pedig há­rom gyerekem van. — A barátok? — így sokkal nagyobb a von­zódás. Hiányzunk egymásnak — mondják. — Lehet így egyáltalán ba­rát? — Hogyne lehetne — így Kun József. — Már várnak, hogy mikor megyek haza, a négy napból egy biztosan a barátok­nak jut. Úgy, hogy eljönnek es­te, vagy mi megyünk, aztán jól kibeszélgetjük magunkat. — Abban a tudatban, hogy otthon a haverok is várnak — mondja Csajka Ferenc —, job­ban el lehet viselni ezt a tíz napot Pakson. — Sokszor elkenődik az em­ber — tér egy újabb téma felé Czaga Bertalan. — A múltkor is nézem a tv-t, családi téma volt, majd elsírtam magam. — Ahogy elhangzik ez a mondat, megfagy a levegő, elcsende­sednek a vándorló emberek. Menteni kell a helyzetet, akár modortalansággal is. — És az agglegények? — fordulok a felmentő kérdéssel a kálkápolnai Csajka Ferenchez. — Ugyanúgy sietnek haza, mint a többiek — válaszolja. — Nem rontja a családala­pítási eshetőséget ez az ingá­zás? — Nem. Udvarolni úgy is a hétvégeken kell. Hát én min­den második héten udvarolok... — Különben zömében agg­legény brigád volt ez — szól közbe a brigádvezető. — A Ja­ni bácsi — Fekete János — nyugdíjba ment, de nem nősült meg, igaz, mikor búcsúztattuk, akkor megígérte: „Na, majd most, gyerekek” — erre a töb­biek Lippai László és Lénárt András felé pislognak. — Azért harminckét éves ko­rában még nem agglegény az ember — mondja Lippai László. — Hát nem — válaszoljuk és nevetünk, mert közben Lénárt András mintha összehúzódna a széken, ő már jó pár éve el­hagyta a harmincat. Egyébként ez az életmód nem kedvez a családnak. Mint annyiszor más témában, ebben is egyetérte­nek. „FOGTUK EGYMÁS KEZÉT, MINT A GYEREKEK” — Az a véleményem, ho-ya munkásszálláson élők többször néznek a pohár fenekére, mint kellene — mondom „övön alul”, de ebben egyeztünk meg. Min­denesetre felhördülnek ezen. — Hát miért vagyunk mi brigád? — kérdez vissza Csé- pány József. — Én nem mondtam semmit, csak annyit: sokat isznak itt Pakson! — Ne felejtse el, hogy tizen­öt éve együtt vagyunk. — Ebben az esetben számít ez? — hozom a bajt a fejemre. Csépány József nálamnál ke­ményebb legényeket is meg­győzött már, így természetes, hogy egyből kapom a magya­rázatot : — Tavaly kizártunk egy em­bert a brigádból. — Aztán nagy dolog, ha va­lakit kizárnak? — Az előbb említett embei fél év múlva beadta a felmon­dását. A brigád nélkül nem tu­dott létezni. — Meggyőztek! — adom meg magam. — Mennyit költenek a tíz nap alatt? — 6—700 forintot átlagban. — Hát abból tényleg nem lehet dorbézolni. De megéri-e eljárni? — Két-háromezer forinttal többet keresünk, mint otthon. Meg a csapat — mondja Cza­ga Bertalan. — Emlékszem, Albertirsán dolgoztunk, ismeretlen helyen. Soha sem felejtem el, fogtuk egymás kezét, mint a gyerekek — vallja meg a többiek előtt is az együvétartozós lényegéi Hülber János. Aztán lassan kiderül, akinek csak tíz- vagy tizenötéves mun­kaviszonya van a vállalatnál, az még fiatal. — Én 27 éve dolgozom — kapcsolódik ismét a beszélge­tésbe a higanymozgású Kun Jó­zsef —, szinte azóta ismerem a Józsi bácsit. És már régen nem arról a négy napról beszélgetünk, ami tíznoponként jár a családnak. De mégis ahhoz tartozik. Hi­szen, ha itt Pakson a munka­társak, a brigád nem segít, ak­kor tényleg el lehet zülleni, ak­kor a fél fizetés a „kocsmá­ba" kerül, akkor otthon a négy napból általában két nap a jó- zanodással telik el. — Mit segíthet a brigád? Mondják, hogy mindenki épít­kezik, általában máshol elmen­nek kalákába felépíteni a há­zat... Baranyák Zoltán veszi át a szóvivő szerepét. Ő nem tarto­zik hivatalosan a brigádhoz, il­letve nem szerepel a névsor­ban, de együtt van velük min­dig. Baranyák Zoltán a műsza­Czaga Bertalan Baranyák Zoltán ki patronáló, ez a brigádfelaján­lásoknál, vagy egy-egy munka kidolgozásánál nagy segítség. Szóval Baranyák Zoltán mond­ja: — Konkrétan segíteni nem tudunk, úgy, hogy elmegyünk építkezni... De a szabadságo­lásnál mindig az építkezők igé­nyét vesszük figyelembe, akkor megy, amikor neki fontos, egyéb­ként csak sok sikert kívánha­tunk. — Itt érettségiztem le — mondja Visóczki Miklós. Ehhez a mondathoz nem kell bővebb magyarázat. Visóczki Miklós építkezik, s mellette leérettsé­gizett. Ment volna-e brigád nélkül? „NEM MINDEN A PÉNZ” Manapság egyre többet be­szélünk a befeléfordulásról, az elidegenedésről. Világjelenség. De az, hogy a Kandó Kálmán szocialista brigád tagjai kije­lentik, hogy nem minden a pénz”, hanem az, hogy kivel dolgozik az ember, az a lényeg. „Mert egymásra vagyunk szo­rulva”, meg „egy rangot már kivívott az ember a vállalatnál, azt nem szívesen cseréli fel új­ra”. Ez válasz az előbbi kér­désre, hogy „megéri-e eljárni 2—300 kilométerre a család­tól”. És valóban nem minden o pénz. Ott ülve közöttük, érzem, hogy a néha már elcsépeltnek ható szó, a közösség, en­nél a tizerfhét embernél újra tartalmat, értelmet nyer. Mert nem napi nyolc órát vannak együtt, hanem huszonnégyet. Ezt pedig elviselni csak jó kö­zösségben — brigádban — lehet. Nem folytatom ezt a gondo­latsort, mert úgy hatna, hoqy nagy szavakkal tudjuk megér­teni őket, pedig egyszerű a kép­let: egymásra figyelve kell él­ni, hogy otthon a családdal töltött négy nap a családé le­gyen, ne egy munkában meg­fáradt ember pihenőhelye. Csépány József fejezi be a beszélgetést: — Félek a visszajöveteltől, Az utolsó délutánon már min­den bajom van. Pakolok a tás­kába, s egyik szobából a má­sikba hordom a ruhaneműt, ide­ges vagyok, hogy el kell jön­nöm, izgatott vagyok, hogy mi történt négy nap alatt a töb­biekkel... HAZAFI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly — Mikor és miért fogal­mazódott meg a trösztök át­szervezésének gondolata? — Az élelmiszeripari válla­latok önálló működésének meg­teremtése már a gazdasági re­form bevezetésekor is felvető­dött, megoldásának azonban abban az időben nem voltak meg sem az irányítási, sem a gazdasági feltételei. A gyors fejlődésnek indult mezőgazda- sági termeléssel csak nehezen tudott lépést tartani az élelmi­szeripar, fejlesztésének gyorsí­tására előnyösebbnek tűnt a centralizált irányitás. Tröszti irányítás mellett a bel­földi ellátást és az exportot is jobban lehetett szervezni. A vállalatok műszaki, gazdasági felkészültsége között nagy volt az eltérés. Az árrendszer ru­galmatlansága miatt a jöve­delmezőség széles határok kö­zött szóródott. Mivel a vállala­tok gazdasági önállóságát csak széles körben, differenciált pénzügyi támogatással lehetett volna megteremteni, a pénz­ügyi szervek sem ragaszkodtak a vállalati önállósághoz. Az elmúlt 10 évben az élel­miszeripar jelentősen fejlődött. Csökkent a vállalatok műszaki, technológiai felkészültsége kö­zötti különbség, az árrendszer­ben fokozottabban kifejezésre jutottak a ráfordítások. A szak­ágazatok többségében létre­jöttek a vállalatok önálló gaz­dálkodásának feltételei. A pénzügyi elemzések azt mutatták, hogy bár a jövede­lemszabályozási rendszer a ha­tékonysági követelményt helye­sen fogalmazza meg, ennek trösztön belüli érvényesülését a belső szabályozás korlátozza. Ezért már a hetvenes évek vé­ge felé felmerült — változat­lan szervezet mellett — a vál­lalatok közvetlen költségvetési kapcsolatának megteremtése. A gazdasági feltételek szigo­rodása azonban olyan követel­lAzt hiszem, ezekben a napok­ban kevés elfoglaJtabb ember van Dombóvárait, mint 'Páldi Ede, az ÁFOR itteni üzemamyag- telepénék vezetője, ötpercen­ként cseng o telefon. Pest, Ka­posvár, Dombóvár fölváltva ke­resi o telep vezetőjét, legallább három percemként pedig a be­osztottaik o főnököt. És mindezen túl még itt van az újságíró is, hogy eggyel szaporodjék az amúgy sem kevés gond. A fél­órásra tervezett beszélgetés bő másfélig tart — a fentebbi okok miatt —, de megéri, mert nem­csak 'Dombóvár egyik legna­gyobb beruházását tudjuk, bár csőik vázl atosan, ;be mutatni, hai- nem egy olya'n beruházást, amely o város, de Tolna megye határain is messze túl mutat. Először is egy rövid bemuta­tás: Az ÁFOR országos válla­lat, feladata aiz ásványolajter­mékek forgalmazása, eljuttatni a gyártótól a fogyasztóhoz, le­gyen a fogyasztó vállalat vagy magánszemély, öt központja van az országban' a vállalatnak, a dél-dunántúlinak Kaposvár a székhelye, de a telep Dombó­várott lesz. Vagy inkább van, hiszen, mire ez az írás megjele­nik, már megtöltötték az első tartálykocsit, hogy útjára indul­jon a fogyasztóhoz. De hétfőn még íqy kezdte a bemutatást Páldi Ede: — A beütemezés időszakát él­jük. Két igen fontos határidőnk volt, Illetve van. Az első októ. bér 30., a másik december 31. Az előbbi még tulajdonképpen ményeket támaszt, amelyeknek az . élelmiszeripari vállalatok többsége csak akkor tud ele­get tenni, ha nagyobb az ön­állósága. — Mondhatni úgy is, hogy utólag könnyű okos­nak lenni? — Nem erről van szó! A trösztök az élelmiszeripar ter- melés-bővíő fejlődési szakaszá­ban pozitív szerepet töltöttek be. Az extenzív fejlődést köve­tő intenzív szakaszban azon­ban a hatékonyságnövekedést a tröszti szervezet — néhány kivételtől eltekintve — inkább gátolta, mint segítette. A rugalmas gazdálkodáshoz a tröszt már csak méreteinél fogva is nehezen tud alkalmaz­kodni. Fékezi a vállalatok gaz­dálkodására ható piaci infor­mációk áramlását, csökkenti érdekeltségeiket lehetőségeik kihasználásában, tartalékaik mozgósításában. — Lehet-e már kedvező változásokról, eredmények­ről beszélni? — A szervezeti változások eredményeit összegezni még korai lenne. A vállalatok első évi gazdálkodásának feltételeit — legalábbis a pénzügyi for­rásokat — még a tröszti gaz­dálkodás határozta meg. Az önálló gazdálkodás sajátos vo­násai csak ezután kezdenek kialakulni. A trösztök átszervezésének eddigi tapasztalatai általában kedvezőek, de a megállapítá­sok nem általánosíthatók. Szin­te minden vállalatra a rövid távú gondolkodás a jellemző; a hosszabb távú tervezést — néhány vállalat kivételével — még nem tanulták meg. Alapvető fordulat követke­zett be a fejlesztési források felhasználásában. A pénzösz­az építkezés szakaszába tarto­zott, az utóbbi pedig azt a na­pot jelzi, amikor megkezdődik a teljes üzemelés, vagy a ki­szállítás. — Ügy tudom, december 17. is fontos dátum. — Igen, Holnap, december 15- én (közbeveti az újságíró ismé­telten, a beszélgetés hétfőn, te­hát december 14-én történt) megtörténik a vezetékek mosá­sa, december 17-én predig az első tankautó megtöltése. Az első szállítmányt egyébként no­vember 13-árr kaptuk meg. Az időjárás nehezíti a munkát, de a jelek szerint minden határ­időt tartani tudunk. Elmondja o telepvezető, hogy Dombóvárról történik Dél-Du- nántúl „terítése” Nagyatádtól a Dunáig, északi irányban pedig a (Balatoniig, — Az ásványolajterméket Százhalombattáról kapjuk táv­vezetéken, Gázolajat, normál és szuperbenzint. A tárolás négy darab, egyenként ötezer köb­méteres tartályban történik, a jelenleg ismert legkorszerűbb körülmények között, úgyneve­zett úszótetős tartályokba. Ed­dig merev tetejük volt a tartá­lyoknak. Ez több tűzrendészeti problémát okozott, ugyanis, ahogy fogyott a tartályból az üzemanyag, úgy keletkezett egy robbanásveszélyes keverék az üzemanyag és a tető között. Ez az új megoldás ezt kiküszöböli. — De akkor hadd vessem köz. be, ez a megoldás nem drágítja a beruházást? szegeket a tröszt előre meg­határozott rekonstrukciós, fej­lesztési tervek alapján osztotta szét, felhasználása is e szerint történt, s döntően műszaki cé­lokat szolgált. Az önállóvá vált vállalatok a rendelkezésükre álló eszközök felhasználása előtt elsősorban a fejlesztés hatékonyságát, jö­vedelmezőségét mérlegelték, ami együtt járt a rekonstruk­ciós tervek vagy a sorrendiség megváltoztatásával. Miután a nyereség növelésé­nek legkézenfekvőbb módja a termelés volumenének növelé­se, a vállalatok elsősorban er­re törekszenek. Erőteljes ver­seny indult meg a minél na­gyobb tömegű — esetenként az optimális igényt is megha­ladó — alapanyag megszerzé­séért. Egyre hasznosabb tehát a mezőgazdasággal való szo­rosabb kapcsolat kiépítése, az érdekeltségi alapon álló terü­leti termelési társulások szer­vezése. — Kikerülve a tröszti er­nyő alól, hogyan viselked­nek a vállalatok, mi jellem­ző magatartásukra? — Bizonyos jelek arra utal­nak, hogy éleződik a harc a belső piacok megszerzéséért, újrafelosztásáért. A vállalatok közötti együttműködés nem zökkenőmentes. Ma még in­kább az érdekellentét a jel­lemző, s nem az érdekazonos­ság. Az új szervezeti rendszerben a külpiaci kapcsolatok terüle­tén a legnagyobb a bizonyta­lanság. Az új beszerző-szolgál­tató közös vállalatok az im­portigények kielégítését több­kevesebb vitával ugyan meg­oldják, de az exportálást ne­hezen tudják megszervezni. Nehezíti a kibontakozást, hogy az önállóan gazdálkodó válla­latok ma még többnyire mo­nopol helyzetű külkereskedelmi vállalattal találják szembe ma­gukat. Mindenesetre a trösztök meg­szüntetése — még az irodák ámeneti működése mellett is — alapvető változást hozott a vállalati gazdálkodásban. A felelősség fokozódása kikény­szeríti a gazdasági helyzet szé­les körű áttekintését, megisme­rését. Új értelmet nyernek a dön­tések, mivel azok már valóban a vállalat jövőjét határozzák meg. BONYHÁDI PÉTER — Szó sincs róla, inkább ol­csóbb lesz áltatai A teljes be­ruházás 220 millió forintba ke­rül. (Meg kel! mondani, ennék nagyobbik hányódó olyan költ­ség, amely o tűzrendészettel kapcsolatos. — Ha már a költségtényezők­nél tartunk, megkérdezem: nem túl drága a távvezeték, szem­ben a vasúti és o közúti szállí­tással? — Semmiképpen. Egyrészt azért, mert ezzel függetleníteni tudjuk magunkat a vasúttól és a közúttól, ami azért is jelentős, mert a vasút éppen abban az időszakban — ősszel és télen — túlzsúfolt, amikor nálunk is a főszezon vám, a közutak pedig amúgy is túlterheltek minden időszakban,. És okkor még nem is szóltam a szállítás biztonsá­gáról1, amely ilyen körülmények között minden másnál lényege­sen nagyobb. — Kiknek, hogyan szállítanak majd (Dombóvárról? — Vannak saját tartálykocsi­jaink, de rendelkezésre állunk vállalatoknak is. Természetesen a jövőben is kiszolgáljuk o ma­gánfogyasztókat. — Bízhatunk-e abban, hogy a jövőben sem kell félnünk 'üzem. anyaghiánytól? — Úgy hiszem, igen. Mire ez az írás nyomtatásban megjelenik, megtöltötték az első tartálykocsit. Üzemel a dombóvári ÁFOR-telep LETENYEI GYÖRGY Csépány József: „Hát miért vagyunk mi brigád?” Tegnap megkezdődött a kiszállítás Január alsóiétól Üzemel a dombóvári ÁFOR-telep

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents