Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-12 / 265. szám

1981. november 12. tíÉPCUSÁG 5 Építőtábor Lelkesedés nélkül? FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Abszurd rock Dolók-Saly Róbert és a KFT ■Hazai popzenei világunk aránylag könnyen behatárolha­tó irányzatai között ez ideig még nem találkoztunk azzal a kifejezési formával, amit az irodalom, o színház és a kép­zőművészet már jó ideje az esz­köztárába fogadott. Ez aiz ab­szurd. iNem kell hozzá sem milyen képesség, hogy a fiatalok kü­lönböző rétegeinek gondolko­dásához, ideáljaihoz és érték­ítélet-alkotásához igazított (azokat meghatározó?!) stíluso­kat felsoroljuk., Ez o 'lista, a ha-' zaii popzenei élet egészének megítélése szempont jóból talán felesleges is. Az ellenben már nem, ha a fiatalok egy olyan új irányzattal találkoznak, amit nem elég csak lagymatagon vé­gighallgatni, döngölni rá öttől tízig. Az „abszurd rock” megér­tése igényel bizonyos fokú mű­veltséget. A nyári tánc- és popdailfesz. tiválon mutatkozott be a K(or- átolt) iF(elel'ősségű) T(ársaság) nevet viselő csoport. Fesztivál­sikerüket ismerjük. így termé­szetes, hogy telt ház vártai a KFT-t — november 10-én, ked­den — a szekszárdi Babits Mi­hály Megyei Művelődési Köz­pontiban. A kísérő énekesek - Ács Eni­kő, Dolák-SaJy Róbert és Bódy Magdi — korrekt műsora után a közönség a „feltérképezés” izgatottságával várta a KFT-t. Az együttes egyaránt meg­hökkentette és elgondolkoztat­ta ci mindvégig a imái jelensé­gekkel foglalkozó abszurd dali- szövegeivel, műsorának színpa­di koreográfiájával a fiatalokat. Ez pedig: erény. — szűcs — Fotó: Kapfinger A Hanság lecsapolása régen volt. Az építőtáborok körülmé­nyei egyre jobbak. Állítólag va­lahol az országban fürdőme­dencét építettek a diákok szá­mára. A már hagyományosán táboroztató állami gazdaságok, termelőszövetkezetek előnyben vannak azokkal, akik csak nem­rég kezdték kialakítani a tábor­helyet. A KISZ KB ugyanis min­den évben a befutott tábori jelentések ismeretében ellenőr­zi, hogy lehet-e oda az idén is gyerekeket — bocsánat: közép­iskolai tanintézeti hallgatókat — küldeni. Ha az előző évben kifogásolt helyzet nem változott — volt már ilyen — a követke­ző évben nem engedélyezik a tábort. Jelentősen megnőtt a diákok jutalmazási kerete, is. Mégis mi a helyzet? Az, hogy évről évre nehezebb a keret­számot teljesíteni. A megyék ugyanis az előző év tapaszta­latai alapján vállalnak, ezt kö­vetően a KISZ KB megyei ke­retszámokat határoz mecj és dönt arról is, hogy a diákok hol fognak dolgozni. A régi ke­retszámot nemcsak nehéz, ha­nem nem is lehet teljesíteni. Csökken a vállalkozók létszá­ma a szervezés egyre nehe­zebb Az újságíró is volt középisko­lás, építőtáboros is. A kukorica- címerezés volt a kedvencünk, mert azt igazán nem lehet ne­héz munkának mondani. Szüre­telni már kevésbé szerettünk, de annak meg legalább volt lát­szata. Az biztos, hoav gazi kö­zösség csak munkában alakul­hatott ki és ki is alakult. Szépek voltak a kéthetes tá­bori szerelmek, bármennyire is tilos volt az ilyesmi annak ide­jén. Ma már igazán elárulha­tom, hogy ki is szöktünk estén­ként a szívszacjgatóan roman­tikus randevúkra. A többség odabent „falazott". Elmúlt a két hét, elmúltak a szerelmek. De nemcsak társainkat, a ta­nárainkat is a munkában ismer­tük meg. Osztályfőnökünket azért nem kedveltük különöseb­ben, mert ilyenkor is hosszas és unalmas prédikációkra ragad­tatta magát a szocialista mun­kaerkölcsről. Odavoltunk viszont a lelke­sedéstől az orosz tanárunk lát­tán, akrnek a kedvéért még a hegyet is elhordtuk volna, nem­hogy a ládákat, amikor megje­lent a táborban, hóna alatt két hatalmas „családi dinnyével”. fin «■■■ Kiss Istvánné, a szekszárdi városi népfrontbizottság titkára, a szekszárdi egészségügyi szakközépiskola volt tanára, tíz éven át a táborban töltötte a nyarakat. — Mitől lehet annyira sze­retni az építőtábort, hogy már tíz nyarat áldozott rá? — Ezt annak nem lehet meg­magyarázni, aki még nem csi­nálta. Ha ehhez megszállott­nak kell lenni, akkor az vagyok. Hihetetlenül nagy nevelési le­hetőség, és itt nemcsak a mun­kára nevelésre gondolok. A tá­borban ismertem meg igazán a tanítványaimat. Remélem, hogy én is tudtam nekik adni, de az biztos, hogy annyi szere- tetet kaptam tőlük a táborozás alatt, amennyi egy életre erőt adhat. Nehéz és kemény munka, de sikereim — ha voltak — az építőtáborhoz kapcsolódnak. Mindennek tudtam örülni, a gyerekek munkájának, a gazda­ság eredményeinek, a jó tábori szellemnek. Mert egy építő­tábor demokratikus közösség, ha a táborvezetőség jól csinál­ja a dolgát. — Miként lehetne összeha­sonlítani a tíz évvel ezelőtti tábort a maiakkal? — Van változás, az biztos. Ma kevésbé kezdeményezőek a gyerekek, jobban kell őket lel­kesíteni, mint tíz évvel ezelőtt, de meggyőződésem, hogy ha van tábori fegyelem, értelmes munka és jól szervezett szabad­idős programok, akkor csodát lehet művelni velük. Szeretnek dolgozni, ha látják az értelmét. Azt hiszem, a szülők túl féltik a gyerekeiket. Nem merik, vagy nem akarják őket a fizikai mun­ka szeretetére nevelni. Ma az a legnagyobb öröm számomra, hogy azok a fiatal pedagógu­sok is ott vannak a táborveze­tőségekben, akik annak idején diákként velünk kezdték. Török Mária, a megyei KISZ- bizottság titkára töpreng, hol is lehet a hiba? Végiggondolja, és nem egyedül, hanem a me­gyei KISZEDizottság tagjaival — testületi üléseken is —, hogy mit is lehetne javítani, hol kel­lene változtatni? Sorolja a kö­rülmények változásait. Ma sok­kal jobb a szülők anyagi hely­zete, nem keli építőtáborba menni ahhoz, hogy eljusson a gyerek a Balatonhoz. Ma a kül­föld út konkurrál az építő­táborral. Talán a középiskolák­ban nem szervezik jól a mun­kát? Az is igaz, hogy ha elmen­nek a diákok dolgozni, egy hó­nap alatt megkeresik a követ­kező hónap nyaralására a pénzt. Bár ma már az éoítőtáborban is lehet keresni, ha lelkiismere­tesen dolgoznak. Elpuhultak a fiatalok? Ez nem így van, hiszen a Tolna me­gyeiek mindenütt helytállnak, visszavárják őket. Az is biztos, hogy a diák, mielőtt döntene, megnézi hova kell menni, mi ott a munka. Eddig az volt a kifogás, ne legyen zárda az építőtábor, most már vannak koedukált tá­borok is. A rossz példákat sem lehet általánosítani. Abban maradtunk, hogy a oedagógusok és az iskola KISZ-bizottságok tehetik a leg­többet az építőtábori mozga­lom érdekében. A szőlészet például nem nél­külözheti a kampánymunkát vál laló diákokat. Az eset nem a megyében történt, „csak" a diákok voltak Tolna megyeiek. Dolgoztak másfél hétig a tűző napon, munkájuk, fegyelmük el­len nem volt kifogás. A fiatal á'■'azatvezető lelkesedik, hiszen telepítettek, lehet még gépesíte­ni, de nem mindent. Már épül a sportpálya, feljegyez minden kívánságot és a táborozóknak a nap minden szakában elérhető. A második hét közepén üze­mi fórum, az igazgató nem ér rá, jön a főkönyvelő és mások, közöttük a társadalmi szervek vezetői. A diákok kérdeznek, a gazdaság vezetői válaszolnak. És egyszer csak a főkönyvelő egy kérdésre azt mondja, hogy nekik a fő cél a nevelés, az is­kolák támogatása. Csupán a fiatalok érdeke lebeg a szemük előtt. Éppen csak azt nem mondja, hogy kész szívesség az egész, mert nem éri meg a gaz­daságnak építőtábort fenntar­tani. A fiataloknak eddig nem ezt mondták, és ők is ölvasnak újságot, eszük is van, tudják, hogy szükség van rójuk és munkájukra. Az biztos, hogy a hátralévő napokban nem buz- gott bennük a lelkesedés. Zentai Andrással, a szekszár­di Garay Gimnázium igazgató­jával is megbeszéltük a helyze­tet, a társadalmi és családi változásokat. Az építőtábor he­lyét és szerepét az iskola életé­ben. Nem kampánymunkában végzik, szeptemberben iskolái értékelés van, amikor a leg­jobbak igazgatói dicséretet is kapnak. Céljuk, hogy minden diók legalább egyszer eljusson az építőtáborba, jövőre a szak­középiskolások is el tudnak menni, sikerült úgy intézni a nyári gyakorlatot. A szülők sin­csenek a tábor ellen. A legtöbbet a rossz példák ártanak. A fiúk Biatorbágyra biztos nem mennek többet, mert ott legutóbb „tábori körülmé­nyek" uralkodtak. A bólyi jó tábor, de tavaly visszaküldték a diákokat egy hét után, mert „elfogyott" a munka. Ellenpélda Bogyiszló, ahol ősszel az almát szedik. Nyilván a jó szervezésnek is köszönhe­tő a gyerekek munkája mellett, hogy az idén is jók voltak az eredmények. Nyolc nao adatai ismeretesek, ez idő alatt a na­pi teljesítmény átlag 90 forint volt, a legjobb három osztály tanulói pedig 130 forint felett kerestek. Volt viszont az igazgatónak egy elgondolkodtató félmonda­ta. Csak sejtés, hangsúlyozta. A létszám csökkenése és a lel­kesedés minőségének a meg­változása mögött az is lehet, hogy „ma nem divat lelkesed­ni”. Pedig az építőtábori mozga- fom az, amiért lehet és érde­mes lelkesedni és másokat is lelkesíteni. IHAROSI IBOLYA „Fontos, hogy tudjunl újítani” Lassan húsz esztendeje dol­gozik Heisler András a Bony­hádi 504-es Ipari Szakmunkás- képző Intézetben, mint műszaki szakos tanár. Ez az első munka­helye, ahol már a kezdet kez­detén megbízták, ő pedig lel­kesen vállalta a KISZ-tanácsadó tanári megbízást, s jeíenleg is szorgosan tevékenykedik ezen a poszton. Munkája elismerése­ként november 7-én kapta meg az Ifjúságért Érdemérmet. — Igaz, hogy a hetvenes évek elején nem én voltam az iskola KISZ-tanácsadója, de ennek e1- lenére az ifjúsági munkában akkor is részt vettem, rendsze­resen konzultáltunk az ifjú kol­légával, aki akkor átvette tő­lem ezt a munkát. Segítettem neki elkészíteni a munkaterve­ket, társa voltam a vetélkedők, politikai oktatások rendezésé­ben. Csakúgy, ahogy enaem se­gítenek kollégáim, szinte mind­annyian a tantestületből. Val­lom. sőt bizonyítékaim is van­nak rá, hogy az ifjúságpolitikai munkát csak úgy lehet jól vé­gezni, abban úgy lehet jó ered­ményt elérni, ha azt nem egy ember irányítja. Ezért érzem azt, hogy az én mostani kitün­tetésem egyben a tanári karé is — Az ön személye körül már- már legendák keringenek az iskolában. Például arról, hogy a diákok egyként követik, ha társadalmi munkát, vagy bár­milyen akciót szervez. Sőt, nem egyszer előfordult, hogy egyik­másik tanuló megkérte, addig feltétlenül vállalja ezt a funk­ciót, amíg ő végez. — így igaz. Büszke is va­gyok rá, hogy a gyerekek nagy bizalommal vannak irántam. A lányok gyakran olyan problé­mákat beszélnek meg velem, amit még a szüleiknek sem mondanának el. Előfordult, hogy Heisler And­rás három osztálynak volt a főnöke. Idén egy osztálya van: a harmadéves női szabó ta­nulók. Ebből az osztályból vá­lasztották meg annak idején a KISZ-bizottság titkárát, s ugyan­csak közülük hárman bizottsá­gi tagok. — És ez egyáltalán nem vé­letlen, mert elsőtől kezdve for­máltam a gyerekeket, igyekez­tem mindannyiokat bevonni a mozgalmi munkába. Magas. 97,6 százalékos diákjaink szer­vezettsége: kétszázhatvanon KISZ-tagok, az első osztályosok pedig négy Kilián-körben dol­goznak. Az 504-es Ipari Szakmunkás- képző Intézetben tizenhét ifjú szocialista brigád dolgozik a versenyszabályzatnak megfele­lően. Nagyon jó tanulmányi eredményt produkálnak, spor­tolnak, maguk tartják, illetve hallgatói a oolitikai oktatások­nak, sokat olvasnak, igyekeznek Heisler András balesetmentes munkát végezni és szívesen végeznek társadal­mi munkát. Heisler András ve­zetésével és tervei alapján a diákok parkosították az iskola udvarát, ami még most, a késő őszi időben is nagyon szépen mutat. — Magam részéről nagy pártfogója vagyok az ifjúsági brigádmozgalomnak — mondja a KISZ-tanácsadó tanár — hi­szen itt alapozzuk meg a fel­nőttek körében folyó szocialista munkaversenyt, és a fiatalok­nak az ahhoz való viszonyát. — Kap-e rendszeres anyagi elismerést azért a munkáért, amit gyakran munkaidőn túl is végez, s gyakoriak a szombat délutáni és a vasárnapi prog­ramok. — Heti hat óra munkaidő­kedvezményt kaook. Hogy ebbe belefér-e a társadalmi megbí­zatásom összes tennivalója, so­ha nem számítgattam. Nem is érdekes. Viszont az, hogy több kitüntetést, elismerést kaptam már, az nekem sokat jelent. El­ismerik a munkámat mindenütt, ami a legfontosabb: itt, a kol­lektíván belül is észreveszik, hogy dolgozom. Ha a KlSZ- b.zottságunk kap dicséretet, ak­kor nekem is gratulálnak. Ez sokat lendít aktivitásomon, ten- niakarásomon. S egyelőre nem szándékozom lemondani erről a funkcióról. Addig csinálom, amíg vannak érdekes elképze­léseim, amíg tudok újat nyújta­ni a kollektívának. Ebben a munkában az a fontos, hogy tudjunk újítani. — hm—gk — Bencze Csaba, a trombitás iMag ya ro rs zág zene i skolá i bain 2700 trombitás tanul. Az ő szá­múikra rendezték meg a máso­dik országos Lubik Imre trom­bitaversenyt, amelynek döntő­jére Zalaegerszegen ikerült sor. A szekszárdi Liszt Ferenc ze­neiskola három trombitást ne­vezett a versenyre, közülük Bencze Csaba jutott a döntő­be és ő is nyerte a versenyt. Bencze Csaba tizenöt éves, műszerész ipari tanuló. — Hummel Esz-dúr tromibitá­vé rsenyét játszotta Csaba — mondja Pecze István trombita­művész, a szekszárdi Liszt Fe­renc zeneiskola tanára, Csaba mestere. — Csodálatosain, hi­bátlanul. iBencze Csaba Mázaszászvá- roa lakik, most azonban Szek- szárdon kollégista, öt évvel ez­előtt kezdte fújni a hangszert, akkor még a máza szászvári út­törőzenekarban, A szekszárdi zeneiskola ta­nítványai egyre több sikert ér­nek el, ami bizonyítéka az Itt dolgozó zenepedagógusok ál­dozatkész, lelki ismeretes mun­kájának. Igaz, ekkora sikert még egy alkalommal sem köny­velhettek el, de az elmúlt évek­ben már többször is közel áll­taik hozzá. — Egyelőre abban állapod­tunk meg Csaba szüleivel, hogy a fiú szerezze meg a szakmát, s majd később meglátjuk, mi, hogyan történik — mondja Pe­cze István. — Annyi azonban bizonyos, hogy februártól a Szekszárdi Big Band első trom­bitása lesz a fiú, s ezt tehetsé­gének, szorgalmának köszönhe­ti. — Voltak kötelező és szaba­don választott versenyszámok, én inkább az utóbbit fújtam szívesebben — meséli Csaba, — Nem, arra nem gondoltam, hogy megnyerem a versenyt, csak jól akartam szerepelni. A mester, Pecze István bízott a sikerben még a verseny előtt. Ismeri jól a fiú képességeit, hi­szen több mint két éve tanítja a trombita „bűvölésére”. Bencze Csabát a versenye­ken mindvégig Lányi Péter, a szekszárdi tanítóképző főiskola zenetanára kísérte zongorán, s nem kis mértékben neki is kö­szönhető a szép siker. — A Hummel trombitaver­seny a Zeneművészeti Főiskolán diplomadarab. Csa'bai úgy adta elő, ahogy a főiskolát végzők sem különben — mondja Pecze István. — A zsűri az előadás után meg is tapsolta tanítvá­nyomat. * Csaba a szakmunkásvizsga után szeretné megszerezni az Mester és tanitványa érettségit, majd elvégezni o ta­nítóképző főiskolát. Persze ad­dig még sokszor, nagyon sok­szor kell gyakorolnia, sokat kell tanulnia. 'De ahogyan tanárai ismerik, terveit, valóra váltja. sárközi Fotó: Bakó

Next

/
Thumbnails
Contents