Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-07 / 262. szám

1981. november 7. Képújság 7 Születtem ezerkilencszáztizenhétben... Csodálatos. Gyuri bácsi elfelejtette, hogy mikorra beszél­tük meg a találkozót. De azt véletlenül sem, hogy húsz éve kivel, mit és miért beszélt. Ez a kettőnk találkozása magán­ügy, az akkori idő a köz ügye volt. Az emlékezet szelektál, szinte semmit sem mond a háború előtti időkről, az nem lényeges, az a „kitörölendő" emlék az életből. A lélmúlt, a kisháza, Simontornya élete, a politika, a kerékpáros utak, a tsz-szervezés, az a valami, az Gyuri bácsi élete... Ez az a nemzedék... A hat- elemisek nemzedéke. A mezít­lábas forradalmároké. És mind­ezzel együtt a legszebb évei­ket adta a történelem. Volt ré­szük gazdasági világválságban, háborúban, olyan háborúban, amely — reméljük — többet már nem lesz a világon. Leg­szebb éveikben kezdték újjá­építeni a lebombázott, a meg­gyötört országot. Tűrtek és lel­kesedtek. Aztán lelkesedtek és tűrtek. Ez a kettő váltakozott életükben, összeszorították a fogaikat, dolgoztak, majd vi­dáman fújták a fényes szellők dalait. Tsz-t alapítottak, hittek a kö­zös munkában. Tanfolyamokra jártak, hat elemivel olvasták Lenint. S megértették! Meg tudták érteni, mert a nincstele­nek tapasztalataival rendelkez­tek. Mert egycsizmás családból származtak. űk nem bújtak el azokban az októberi napokban sem, ott voltak az üzemben, a szövetke­zet majorjában: „Innét pedig nem visztek el semmit!” Szorí­tották a vasvillát. November­ben elsőnek jelentkeztek a pártba, márciusban már mar­kolták vasmarokkal a munkás­őrség fegyverét. A következő években falura költöztek. Agitáltak. Hónapokig nem látták a családot, mert megint hívták őket, mert megint előrébbre való volt a párt, a haza, megint beleszólt a törté­nelem az életükbe. Észre sem vettük: ők a történelem. S amikor elérkezett az idő, nyugdíjba mentek. De csak a munkakönyvükben változott a beírás. Ők tovább dolgoznak, mi mást is tehetnének, ezt szok­ták meg az utóbbi hatvan- valahány évben. * Bregovics György 1917 ápri­lisában született Simontornyán. Édesapja már túl volt a „kitán­torgott Amerikába” két évén. Az ötgyerekes családapa onnét sem hozott semmit, csak tá- gabbra nyílott a szeme. De eb­ből nem lett kenyér. A forrada­lom után bújtatott egy pesti kommunistát, öt kemény évig, Nemecz Mihály asztalost. Az alig pár éves Gyuri sokat nem értett a titokból, de serkenő bajszos korában felkereste őt Budapesten. Szakszervezeti gyű­lésekre járt, újságokat hordott haza, Simontornyára. Az apa történeteinek a hatására és a bújdosó kommunista elbeszélé­se szerint mindegyik Bregovics gyerek baloldali érzelmű lett. A háború után a kommunis­ta pártot Kozsir Jánossal, Hoff­mann Istvánnal, Hanóczi' Jó­zseffel együtt alakította meg Simontornyán. (Egyébként a Bregovics család mindegyik tagja párttag.) Huszonnyolc éves. Telve tett­erővel, lelkesedéssel, tűzzel. Egy év múlva községi párttitkár. Nem is volt olyan egyszerű ez a munka, még nem dőlt el semmi, még folyt a harc a ha­talomért. Választási csatákra emlékezik Bregovics György, a kéthetes pártiskolára Bonyhá- don és Szekszárdon, a heten­kénti taggyűlésekre, a majd mindennapi vezetőségi vitákra. Aztán még különmegbízást is kapott: Pálfa, Sárszentlőrinc, Űzd—Borjád, Kölesd, Tolnané- medi pártszervezeteinek segíté­sét, irányítását, ellenőrzését. * Esik az eső, fúj a szél, a hó a kerékpáron ülő nyakába hull, a lehelíet megfagy az ajkain. De tekeri a pedált, mert várják. Aztán lovas kocsin ül, éhesen, fázva. Ellenszolgáltatás? Az I] igazolvány Somúm: jSSf ma i 11 Név: ✓ Érvénye* ifi Szili év és hely; . vitsazavoná'iSi, U Lakcím: X\ „ 1* *- * ** .3 ? ■ Pl A Magyar Szocialista Munkáspárt j; /*•'* . ■ i r-f alól’át Pártmunkás-igazolvány asszony zsörtölődése: „Sohase vagy itthon!” Élni kellett valamiből. A mártírhalált halt kommunista Gőgös Ignác unokaöccse, Bre­govics György apósa segített. Mert a ritka napszámosmunká­ból nem lehetett volna eltarta­ni a családot. A gyári munkáról nem ál­modhatott. A bátyja volt a sze­mélyzetis, s rokont nem vett fel az üzembe. Később igazgatói parancsra vették fel szénosztá­lyozónak. Közönséges szavakkal fűtőnek, majd a lakatosokhoz... * Aztán abban a zavarodott időben kijelentették a magukat vezetőknek kikiáltott emberek: „A Bregovics unokáknak még a szemét is ki kell szúrkálni." November első napjaiban el­sőként jelentkezett az MSZMP- be, aztán a munkásőrségbe. Ismét nagyon nagy szükség lett a Bregovics Györgyökre. A gyönki járási pártbizottság munkatársa lett. A legnehezebb feladatot kapta: pártszervező. A már is­mert falvak következtek ismét: Tolnanémedi, Nagyszékely, Pálfa, stb... Meg kellett erősí­teni a pártot, a termelőszövet­kezeti mozgalmat. A többieket továbbra nem is kell elemezni. 1962-ben vissza­ment a községbe — termelő­szövetkezeti párttitkárnak, ott volt rá szükség... * ■Most hatvannégy éves Brego­vics György. Négy éve nyugdíj­ban. De még dolgozik. Portás, éjjeliőr a gyárban. Egyidős a szocialista forradalommal. Beszélgetünk. Kezében ira­tok, kitüntetések. Mert kitünte­téseket is kapott. Bregovics György műszakban van. Őrzi az építkezést, az anyagi javakat. Ifjúsági lakó­telep épül Simontornyán. Itt teljesít szolgálatot Gyuri bácsi. Hol is máshol: az ifjúsági lakótelepen... HAZAFI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly Szép csöndesen... Nyugalmas, késő őszi dél­előtt. A Fürgédre vezető föld­úton semmi forgalom. A kátyú­kat szárazra szívta a nap, at­tól rázós az út. Úgy tűnik, né­ma a tenyérnyi település... A gyerekek iskolában, a felnőttek dolgoznak, az otthon tartózkodó öregek valószínű az udvarok szélvédett zugaiba húzódtak, hogy simogattassák magukat az őszi napsugarakkal. \ Lénárt Andrásék portája kö­rül viszont vagy tízen is dol­goznak. Csöndesen és szapo­rán. Kerítést zsaluznak, mert a ház bepucolásával már végez­tek... — Megy a munka, mint a ka­rikacsapás — szól Harta István, a Tamási Állami Gazdaság Egységbe szocialista brigádjá­nak vezetője. — Nem kell itt kevernünk a betont, hiszen azt a központi betonkeverőből ké­szen hozzuk. De egyébként is van tempó. A bepucolással három nap alatt megvoltunk. Pedig mintásra csináltuk — mutat a családi házra, mely­nek ablakából — idegen ko­csit és idegen arcokat látva — eltűnik az asszony. — Persze, hogy hajtunk — csatlakozik a brigádvezetőhöz Horváth Ferenc segédmunkás. •— Gondolja meg, vagy tíz éve várnak erre Lénárték. Ha már belefogtunk, ne tartson tovább a munka öt-hat napnál. Meg örülünk, hogy segíthetünk. Hát ez is hajt minket. Közben kiér az udvarra Lé­nárt Andrásné: — Az ablakokat tisztítottam — magyarázza, miközben szívé­A kiskaput a „sógorgyerek” hegeszti lyesen üdvözli a velünk együtt érkezett Folmeg Jánost, a gaz­daság szb-titkárát. — Ugye, milyen szép lett a házunk? — kérdezi a cifra falban gyönyör­ködve. — Jaj, de régen elter­veztem én ezt... Már húsz éve épültünk. A gazdaságtól kapott kölcsönnel. Sajnos, a bepuco- lásra, rendes kerítésre nem fu­totta. Hat évvel ezelőtt egy új­ságban láttam ilyen mintájú házat- A képet kivágtam, őriz­gettem. Arra gondoltam min­dig, ha egyszer sikerül, hát ilyent szeretnék. — A műhelyben fűrészeltük ki a sablont — szól az egyik férfi. — Ahogy szárad, egyre jobban mutat a minta — teszi hozzá. — Maga is kőműves? — kér­dem. — Bizony az vagyok. Sőt, a nevem is az. Kőműves Ferenc. — Ezen aztán jót derülünk. Majd az udvarra megyünk, ahol Lénárt András tolókocsiban ül­ve nézi, hogyan hegeszti a kis­kaput a „sógorgyerek”, Kovács János. — Huszonhét évig dolgoztam a gazdaságban, mint trakto­ros. Érszűkületes lettem, s mind­két lábamat amputálni kellett... Hát ezért jöttek az én kollé­gáim segíteni... Nem találok szavakat, hogyan köszönjem meg nekik, meg a gazdaság­nak, meg ott mindenkinek. Mert ebben a dologban mindenki benne van. — Milyen lesz a kerítés? — Zöld. Zöld meg fehér — mondja álmodozva az asszony. — Azt majd a fiammal mi be­festjük. Kifelé menet látom, az utcai járda egy részén is friss a be­ton. Eddig egy lépcső volt ott.. Azt is eltüntette a brigád. Ha Lénárd András boltba megy a kis kocsiján, hát ne zökkenjen. * A Tamási Állami Gazdaság szakszervezeti titkárának szo­bájában ülünk. Itt teljesedik ki a történet Lénárt Andrásról, Pető Györgyről — aki ugyan­csak Lénárt Andráshoz hasonló sorsra jutott — és a gazdaság huszonhárom szocialista brigád­járól. Több éves hagyomány, hogy a szocialista brigádok minden esztendőben egy napot — ál­talában szabad szombatot — kommunista műszakban dol­goznak le, s a keresetüket fel­ajánlják valamilyen nemes cél­ra. A dátumot a csúcsmunka idejéhez igazítják, azaz évről évre a komló fölvezetését vég­zik el. A nem csekély összeget tavaly a tamási úttörőzenekar­nak adták. A kis muzsikusok formaruhát és hangszereket kaptak... Idén pedig — rokkan­tak éve lévén — úgy döntött a szocialista brigádvezetők taná­csa, hogy volt munkatársaikat, a két százszázalékos rokkant embert — Lénárt Andrást és Pető Györgyöt — támogatják a befolyt összegből, s amit no­vember 7.-re adnak át nekik — mégpedig abban a formá­ban, ahogyan azt ők kérik. Fel­keresték a két családot: Lénár­ték a ház bepucolását kérték, Petőék pedig azt, hogy segít­sék megvásárolni nekik a Tra­bant Hycomat gépkocsit, amit remélnek, hogy hamarosan megkapnak. így esett, hogy a negyvenhá romezer forintot a két család kapja: egyik vako­latként a házra, kerítésként a ház körül; a másik pedig kész­pénzként az autó árához. — Jól ismerem mindkét em­bert — így Szabó Sándorné, a Kossuth Lajos szocialista bri­gád vezetője. — Mindegyikük szorgalmas, együttérző ember. Annak idején szívesen segítet­tek ők is másoknak. Bármivel hozzájuk ’ fordulhatott bárki. Nagyon jó munkatársak voltak. — A két koros ember támo­gatásánál hasznosabb, okosabb dolgot aligha tűzhették volna célul maguk elé a brigádok — szól Varga Lajos, a gépműhely Hunyadi szocialista brigádjá­nak vezetője. — Ezek olyan dolgok, melyeknek van látsza­tuk, s felajánlásunkkal a gaz­daság két idős, beteg dolgo­zóját hozzásegítettük, hogy nyu­galmasabban, kiegyensúlyozot- tabban éljenek. — Úgy gondolom — csatla­kozik Varga Lajoshoz Folmeg János szb-titkár —, hogy a bri- - gádok önzetlen segítése nélkül Lénárt András háza még várt volna egy-két évig a bepuco­lásra; Pető György pedig csak később vehette volna meg a gépkocsit, aminek segítségével ismét mozoghat, ismét eljuthat bárhova. * Ez a cikk már nyomdában lesz akkor, amikor Pető György­nek november 7.-ét megelőző valamelyik napon elviszik a pénzt. Hogy kik? A brigádok a szakszervezeti és a párttitkárt kérték fel az összeg átadására. — Szó volt arról, hogy a brigádvezetők közül megy vala­ki — mondja Szabó Sándorné. — De ki menjen, ki maradjon? Huszonhármán mégsem mehe­tünk! Meg nem is csinálunk ebből nagy fölhajtást. Szép csöndesen eljuttatjuk a pénzt, s mi is drukkolunk, hogy a kocsi mielőbb meglegyen. — Azután pedig — teszi hozzá Varga Lajos —, ha bár­milyen problémája lesz Pető Györgynek a Trabanttal, a gép­műhely két szocialista brigádja munkaidő után „ráhúz” egy­két órát, s megjavítjuk, meg­rendezzük. Erről már volt szó közöttünk. Ebben is úgy értet­tünk egyet, mint amilyen egy­ségesen döntöttünk két dolgo­zónk megsegítéséről. — vhm —• Fotó: czs

Next

/
Thumbnails
Contents