Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-07 / 262. szám

1981. november 7.

Képújság 7

Születtem

ezerkilencszáztizenhétben...

Csodálatos. Gyuri bácsi elfelejtette, hogy mikorra beszéltük meg a találkozót. De azt véletlenül sem, hogy húsz éve kivel, mit és miért beszélt. Ez a kettőnk találkozása magánügy, az akkori idő a köz ügye volt. Az emlékezet szelektál, szinte semmit sem mond a háború előtti időkről, az nem lényeges, az a „kitörölendő" emlék az életből. A lélmúlt, a kisháza, Simontornya élete, a politika, a kerékpáros utak, a tsz-szervezés, az a valami, az Gyuri bácsi élete...

Ez az a nemzedék... A hat- elemisek nemzedéke. A mezítlábas forradalmároké. És mindezzel együtt a legszebb éveiket adta a történelem. Volt részük gazdasági világválságban, háborúban, olyan háborúban, amely — reméljük — többet már nem lesz a világon. Legszebb éveikben kezdték újjáépíteni a lebombázott, a meggyötört országot. Tűrtek és lelkesedtek. Aztán lelkesedtek és tűrtek. Ez a kettő váltakozott életükben, összeszorították a fogaikat, dolgoztak, majd vidáman fújták a fényes szellők dalait.

Tsz-t alapítottak, hittek a közös munkában. Tanfolyamokra jártak, hat elemivel olvasták Lenint. S megértették! Meg tudták érteni, mert a nincstelenek tapasztalataival rendelkeztek. Mert egycsizmás családból származtak.

űk nem bújtak el azokban az októberi napokban sem, ott voltak az üzemben, a szövetkezet majorjában: „Innét pedig nem visztek el semmit!” Szorították a vasvillát. Novemberben elsőnek jelentkeztek a pártba, márciusban már markolták vasmarokkal a munkásőrség fegyverét.

A következő években falura költöztek. Agitáltak. Hónapokig nem látták a családot, mert megint hívták őket, mert megint előrébbre való volt a párt, a haza, megint beleszólt a történelem az életükbe. Észre sem vettük: ők a történelem.

S amikor elérkezett az idő, nyugdíjba mentek. De csak a munkakönyvükben változott a

beírás. Ők tovább dolgoznak, mi mást is tehetnének, ezt szokták meg az utóbbi hatvan- valahány évben.

*

Bregovics György 1917 áprilisában született Simontornyán. Édesapja már túl volt a „kitántorgott Amerikába” két évén. Az ötgyerekes családapa onnét sem hozott semmit, csak tá- gabbra nyílott a szeme. De ebből nem lett kenyér. A forradalom után bújtatott egy pesti kommunistát, öt kemény évig, Nemecz Mihály asztalost. Az alig pár éves Gyuri sokat nem értett a titokból, de serkenő bajszos korában felkereste őt Budapesten. Szakszervezeti gyűlésekre járt, újságokat hordott haza, Simontornyára. Az apa történeteinek a hatására és a

bújdosó kommunista elbeszélése szerint mindegyik Bregovics gyerek baloldali érzelmű lett.

A háború után a kommunista pártot Kozsir Jánossal, Hoffmann Istvánnal, Hanóczi' Józseffel együtt alakította meg Simontornyán. (Egyébként a Bregovics család mindegyik tagja párttag.)

Huszonnyolc éves. Telve tetterővel, lelkesedéssel, tűzzel. Egy év múlva községi párttitkár. Nem is volt olyan egyszerű ez a munka, még nem dőlt el semmi, még folyt a harc a hatalomért. Választási csatákra emlékezik Bregovics György, a kéthetes pártiskolára Bonyhá- don és Szekszárdon, a hetenkénti taggyűlésekre, a majd mindennapi vezetőségi vitákra. Aztán még különmegbízást is kapott: Pálfa, Sárszentlőrinc, Űzd—Borjád, Kölesd, Tolnané- medi pártszervezeteinek segítését, irányítását, ellenőrzését.

*

Esik az eső, fúj a szél, a hó a kerékpáron ülő nyakába hull, a lehelíet megfagy az ajkain. De tekeri a pedált, mert várják. Aztán lovas kocsin ül, éhesen, fázva. Ellenszolgáltatás? Az

I] igazolvány

Somúm: jSSf

ma i

11 Név:

✓

Érvénye*

ifi Szili év és hely;

. vitsazavoná'iSi,

U Lakcím:

X\ „

1* *- * ** .3 ? ■

Pl A Magyar Szocialista Munkáspárt

j; /*•'* . ■ i

r-f alól’át

Pártmunkás-igazolvány

asszony zsörtölődése: „Sohase vagy itthon!”

Élni kellett valamiből. A mártírhalált halt kommunista Gőgös Ignác unokaöccse, Bregovics György apósa segített. Mert a ritka napszámosmunkából nem lehetett volna eltartani a családot.

A gyári munkáról nem álmodhatott. A bátyja volt a személyzetis, s rokont nem vett fel az üzembe. Később igazgatói parancsra vették fel szénosztályozónak. Közönséges szavakkal

fűtőnek, majd a lakatosokhoz...

*

Aztán abban a zavarodott időben kijelentették a magukat vezetőknek kikiáltott emberek:

„A Bregovics unokáknak még a szemét is ki kell szúrkálni."

November első napjaiban elsőként jelentkezett az MSZMP- be, aztán a munkásőrségbe.

Ismét nagyon nagy szükség lett a Bregovics Györgyökre. A gyönki járási pártbizottság munkatársa lett.

A legnehezebb feladatot kapta: pártszervező. A már ismert falvak következtek ismét: Tolnanémedi, Nagyszékely, Pálfa, stb... Meg kellett erősíteni a pártot, a termelőszövetkezeti mozgalmat.

A többieket továbbra nem is kell elemezni. 1962-ben visszament a községbe — termelőszövetkezeti párttitkárnak, ott

volt rá szükség...

*

■Most hatvannégy éves Bregovics György. Négy éve nyugdíjban. De még dolgozik. Portás, éjjeliőr a gyárban. Egyidős a szocialista forradalommal.

Beszélgetünk. Kezében iratok, kitüntetések. Mert kitüntetéseket is kapott.

Bregovics György műszakban van. Őrzi az építkezést, az anyagi javakat. Ifjúsági lakótelep épül Simontornyán. Itt teljesít szolgálatot Gyuri bácsi.

Hol is máshol: az ifjúsági lakótelepen...

HAZAFI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly

Szép csöndesen...

Nyugalmas, késő őszi délelőtt. A Fürgédre vezető földúton semmi forgalom. A kátyúkat szárazra szívta a nap, attól rázós az út. Úgy tűnik, néma a tenyérnyi település... A gyerekek iskolában, a felnőttek dolgoznak, az otthon tartózkodó öregek valószínű az udvarok szélvédett zugaiba húzódtak, hogy simogattassák magukat az őszi napsugarakkal.

\ Lénárt Andrásék portája körül viszont vagy tízen is dolgoznak. Csöndesen és szaporán. Kerítést zsaluznak, mert a ház bepucolásával már végeztek...

— Megy a munka, mint a karikacsapás — szól Harta István, a Tamási Állami Gazdaság Egységbe szocialista brigádjának vezetője. — Nem kell itt

kevernünk a betont, hiszen azt a központi betonkeverőből készen hozzuk. De egyébként is van tempó. A bepucolással három nap alatt megvoltunk. Pedig mintásra csináltuk — mutat a családi házra, melynek ablakából — idegen kocsit és idegen arcokat látva — eltűnik az asszony.

— Persze, hogy hajtunk — csatlakozik a brigádvezetőhöz Horváth Ferenc segédmunkás. •— Gondolja meg, vagy tíz éve várnak erre Lénárték. Ha már belefogtunk, ne tartson tovább a munka öt-hat napnál. Meg örülünk, hogy segíthetünk. Hát ez is hajt minket.

Közben kiér az udvarra Lénárt Andrásné:

— Az ablakokat tisztítottam — magyarázza, miközben szívéA kiskaput a „sógorgyerek” hegeszti

lyesen üdvözli a velünk együtt érkezett Folmeg Jánost, a gazdaság szb-titkárát. — Ugye, milyen szép lett a házunk? — kérdezi a cifra falban gyönyörködve. — Jaj, de régen elterveztem én ezt... Már húsz éve épültünk. A gazdaságtól kapott kölcsönnel. Sajnos, a bepuco- lásra, rendes kerítésre nem futotta. Hat évvel ezelőtt egy újságban láttam ilyen mintájú házat- A képet kivágtam, őrizgettem. Arra gondoltam mindig, ha egyszer sikerül, hát ilyent szeretnék.

— A műhelyben fűrészeltük ki a sablont — szól az egyik férfi. — Ahogy szárad, egyre jobban mutat a minta — teszi hozzá.

— Maga is kőműves? — kérdem.

— Bizony az vagyok. Sőt, a nevem is az. Kőműves Ferenc.

— Ezen aztán jót derülünk. Majd az udvarra megyünk, ahol Lénárt András tolókocsiban ülve nézi, hogyan hegeszti a kiskaput a „sógorgyerek”, Kovács János.

— Huszonhét évig dolgoztam a gazdaságban, mint traktoros. Érszűkületes lettem, s mindkét lábamat amputálni kellett... Hát ezért jöttek az én kollégáim segíteni... Nem találok szavakat, hogyan köszönjem meg nekik, meg a gazdaságnak, meg ott mindenkinek. Mert ebben a dologban mindenki benne van.

— Milyen lesz a kerítés?

— Zöld. Zöld meg fehér — mondja álmodozva az asszony.

— Azt majd a fiammal mi befestjük.

Kifelé menet látom, az utcai járda egy részén is friss a beton. Eddig egy lépcső volt ott.. Azt is eltüntette a brigád. Ha Lénárd András boltba megy a

kis kocsiján, hát ne zökkenjen.

*

A Tamási Állami Gazdaság szakszervezeti titkárának szobájában ülünk. Itt teljesedik ki a történet Lénárt Andrásról, Pető Györgyről — aki ugyancsak Lénárt Andráshoz hasonló sorsra jutott — és a gazdaság huszonhárom szocialista brigádjáról.

Több éves hagyomány, hogy a szocialista brigádok minden esztendőben egy napot — általában szabad szombatot — kommunista műszakban dolgoznak le, s a keresetüket felajánlják valamilyen nemes célra. A dátumot a csúcsmunka idejéhez igazítják, azaz évről évre a komló fölvezetését végzik el. A nem csekély összeget tavaly a tamási úttörőzenekarnak adták. A kis muzsikusok formaruhát és hangszereket kaptak... Idén pedig — rokkantak éve lévén — úgy döntött a szocialista brigádvezetők tanácsa, hogy volt munkatársaikat, a két százszázalékos rokkant embert — Lénárt Andrást és Pető Györgyöt — támogatják a befolyt összegből, s amit november 7.-re adnak át nekik — mégpedig abban a formában, ahogyan azt ők kérik. Felkeresték a két családot: Lénárték a ház bepucolását kérték, Petőék pedig azt, hogy segítsék megvásárolni nekik a Trabant Hycomat gépkocsit, amit remélnek, hogy hamarosan megkapnak. így esett, hogy a negyvenhá romezer forintot a két család kapja: egyik vakolatként a házra, kerítésként a ház körül; a másik pedig készpénzként az autó árához.

— Jól ismerem mindkét embert — így Szabó Sándorné, a Kossuth Lajos szocialista brigád vezetője. — Mindegyikük szorgalmas, együttérző ember. Annak idején szívesen segítettek ők is másoknak. Bármivel hozzájuk ’ fordulhatott bárki. Nagyon jó munkatársak voltak.

— A két koros ember támogatásánál hasznosabb, okosabb dolgot aligha tűzhették volna célul maguk elé a brigádok — szól Varga Lajos, a gépműhely Hunyadi szocialista brigádjának vezetője. — Ezek olyan dolgok, melyeknek van látszatuk, s felajánlásunkkal a gazdaság két idős, beteg dolgozóját hozzásegítettük, hogy nyugalmasabban, kiegyensúlyozot- tabban éljenek.

— Úgy gondolom — csatlakozik Varga Lajoshoz Folmeg János szb-titkár —, hogy a bri- - gádok önzetlen segítése nélkül Lénárt András háza még várt volna egy-két évig a bepucolásra; Pető György pedig csak később vehette volna meg a gépkocsit, aminek segítségével ismét mozoghat, ismét eljuthat bárhova.

*

Ez a cikk már nyomdában lesz akkor, amikor Pető Györgynek november 7.-ét megelőző valamelyik napon elviszik a pénzt. Hogy kik?

A brigádok a szakszervezeti és a párttitkárt kérték fel az összeg átadására.

— Szó volt arról, hogy a brigádvezetők közül megy valaki — mondja Szabó Sándorné. — De ki menjen, ki maradjon? Huszonhármán mégsem mehetünk! Meg nem is csinálunk ebből nagy fölhajtást. Szép csöndesen eljuttatjuk a pénzt, s mi is drukkolunk, hogy a kocsi mielőbb meglegyen.

— Azután pedig — teszi hozzá Varga Lajos —, ha bármilyen problémája lesz Pető Györgynek a Trabanttal, a gépműhely két szocialista brigádja munkaidő után „ráhúz” egykét órát, s megjavítjuk, megrendezzük. Erről már volt szó közöttünk. Ebben is úgy értettünk egyet, mint amilyen egységesen döntöttünk két dolgozónk megsegítéséről.

— vhm —• Fotó: czs