Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-27 / 278. szám

1981. november 27.

^fePÜJSÁG 5

A cukorbetegség népbetegség?

Szekszárdon r?"5!fzt®k-------------------------- 1980. júniusában a Magyar Diabetes Társaság V. kongresszusát és ugyanekkor került sor az első magyarországi cukorbeteg- találkozóra is. A cukorbetegek részt vettek rajta, a szakemberek örömmel látták, hogy a közvélemény is felfigyelt rá. De, ahogy ez lenni szokott, azóta elfelejtették, más került a figyelem középpontjába. Pedig a cukorbetegség lényegesen több embert érint, mint ahányon betegségükről tudnak. Azért is szólunk most újra erről a témáról, mert maguk a cukorbetegek, akik évek óta rendszeresen járnak orvosukhoz, vagy részt vesznek a diabetes klub foglalkozásain, tudják, tudhatják mindazt, amit tudniok kell betegségükről, diétájukról. De a mai embert életmódja, étkezési szokásai szinte jelölik a betegségre, sokszor anélkül, hogy sejtené. Itt tehát elsősorban a nem ismert cukorbetegeknek szólunk erről az anyagcsererendellenességről. Hogy köz- érdeklődésre számot tartó dologról van szó, azt néhány számmal illusztrálnám:

19

65-ben 30 millió cukorbeteget tartottak nyilván a világon, ma körülbelül 60 millióra becsülik számukat. Magyar- országon megközelítőleg

200 000 a manifeszt cukorbeteg, és ez a szám napról napra növekszik, de nemcsak azért, mert az egészségügyi ellátás fejlődésével felfedezzük őket, hanem pontosan a civilizációs ártalmak növekedése miatt. De ha a különböző statisztikai adatokat figyelembe vesz- szük, akkor azt is tudjuk, hogy az összlakosság 25 százaléka, vagyis Magyarországon körülbelül két és fél millió ember veszélyeztetett cukorbetegség szempontjából. így már világos, hogy a cukorbetegséget, legalábbis potenciálisan, népbetegségnek kell tartani. A civilizációs ártalmakat említettem, azaz a környezetünkkel, életmódunkkal összefüggő tényezőket, melyek a betegség kifejlődéséhez vezetnek. Itt elsősorban a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozási szokások, az úgynevezett luxuskalóriák felvétele a fontos, melyek így együtt egyértelműen elhízáshoz vezetnek. A jelenleg élő egyik legtekintélyesebb magyar diabetoló- gus, Magyar Imre professzor szerint „az elhízás mai ismereteink szerint a diabetes legfőbb és leggyakoribb kiváltó tényezője; minthogy olyan tényező, amely ellen eredményesen küzdhetünk, a diabetes profilaxisában legnagyobb szerepe az elhízás megelőzésének van".

Mielőtt azonban az elhízás és a diabetes kapcsolatáról részletesebben szólnánk, lássuk, hogy tulajdonképpen mi is a lényege e betegségnek. A cukorbetegség, a diabetes mellitus, a szénhidrát-, a fehérje- és a zsíranyagcsere zavara, mely a hasnyálmirigy hormontermékének, az inzulinnak a hiányából, csökkent elválasztásából, vagy hatástalanságából áll. Ennek következtében a sejtek nem képesek a vérből felvenni a legfőbb energiaforrásukat alkotó szőlőcukrot (glukózt), nem képesek azt elégetni és raktározni sem. A szervezetbe bejutott cukor (szénhidrát) szintje a vérben egyre emelkedik így és amikor már elér egy kritikus szintet, megjelenik a cukor a vizeletben is. A vizelettel kiürülő felhasználatlan cukor tetemes vízmennyiséget visz magával, így a vizelet mennyisége megnő, a beteg sok vizet kíván, és az elfogyasztott normál, vagy annál nagyobb mennyiségű étel ellenére, mivel azt a szervezet nem képes hasznosítani: fogy:

Ha aztán az inzulin hió------------------- nya olyan nagymérvű, hogy egyáltalán nem képes a szervezet a cukor hasznosítására, akkor helyette zsírt éget el, aminek következménye ketontestek felszaporodása a szervezetben, majd megjelenésük a vizeletben (például aceton). Ez az állapot már mindenképpen orvosi beavatkozást igényel, mert fokozatosan a hyperglykaemiás, ketaocidózisos „kóma" veszélye fenyeget. A tünetek tehát laikus számára is egyszerűen felismerhetők: sok vizelet,

sz

omjúság, fogyás. Vannak aztán egyéb, kevésbé jellemző, de néha veszélyesebb tünetek is, ezekkel e helyen nem foglalkozunk. Világos viszont, hogy a cukorbetegség felismerése nem nehéz, az orvosi, laboratóriumi diagnosztika is könnyen hozzáférhető, tömeges méretekben is. Mielőtt azonban a cukorbetegség egyértelművé válik, nagyon sok embernél egy azt megelőző állapot alakul ki, ha hajlama (genetikai tényezők megléte) van rá. Ez az az állapot, aminek kialakulását akadályozni, lassítani lehet és amelyre az imént Magyar professzor szavaival utaltunk.

Visszatérve tehát az elhízás kérdésére: ennek összefüggését a cukorbetegséggel a

szakemberek már évtizedek óta figyelik. Kettős aspektusból:

1. Milyen az elhízottak aránya a cukorbetegek között?

2. Milyen a cukorbetegek aránya az elhízottaké között?

Egyértelműen kitűnik a különböző statisztikai adatokból, hogy az elhízottak között gyakoribb a cukorbetegség. Minél nagyobb a testsúlyfelesleg, annál nagyobb az esély a cukorbetegségre. Ilyen összefüggés az elhízás és egyéb betegségek között is van (például magas vérnyomás, köszvény, zsíranyagcsere-zavar, stb.). Régen ismeretes, hogy kétféle cukorbeteg van: „sovány" és „kövér". Amíg azonban a múlt században az összes cukorbeteg 15—40 százaléka volt „kövér", addig ma már körülbelül 70 százaléka. A fiatal cukorbetegek között lényegesen kevesebb a. „kövér". Itt jutunk el egy másik érdekes összefüggéshez: az elhízás és a kezelés típusa közötti kapcsolathoz. A felnőttkori cukorbetegek nagy része ugyanis vagy csak diétával, vagy diétával és tablettával egyensúlyban tartható és ebbe a csoportba tartozik a „kövér” cukorbetegek 90— 95 százaléka, míg az inzulinnal kezeltek között az elhízás gyakorisága csak körülbelül 50 százalék és ezeknek a betegsége nagyrészt fiatalkori eredetű.

Ezek nemcsak érdekes statisztikai adatok, melyek a szakemberek számára fontosak, hanem nyomatékosan hívják fel a figyelmet az elhízás és a cukorbetegség közti összefüggésre, melyre minden elhízottnak, vagy hízásra hajlamosnak fel kell figyelni, de egyúttal maguknak a manifeszt cukorbetegeknek is. Az elhízás fokának csökkenésével párhuzamosan ugyanis a cukorbetegség súlyossága is csökken, sőt, előfordul, hogy a testsúlycsökkenés az inzulin vagy a tabletta elhagyását teszi lehetővé.

Miért fontos, felismerni---------------------------- a cukorb

etegséget és miért fontos a felismert cukorbetegséget jól karbantartani? Azért, mert a cukoranyagcsere-zavar és annak szövődményei olyan elváltozásokat okoznak a szervezetben, melyek számos ember munkaképességét, sőt, életét is veszélyeztetik és így az egyéni szempontok, tehát a kereső- és munkaképesség, házasság és gyermektervezés, egyszóval az egyén boldogulásán túl komoly népgazdasági problémát is jelentenek.

DR. SUDÁR GÉZA

A jogról mindenkinek

A szabálysértési eljárásról

Az államigazgatási szervek országos viszonylatban évente mintegy 400 ezer szabálysértési feljelentést bírálnak el. Ebből kitűnik, hogy milyen sok állam, polgárnak okad dolga a szabálysértési hatóságokkal.

Az alighanem köztudott, hogy a szabálysértések kategóriájába azok a társadalomra veszélyes cselekmények tartoznak, amelyek kisebb súlyúak annál, hogy velük bűncselekményként a bíróságoknak kelljen foglalkozni- ok. Szabálysértésként bírálják el a hatóságok például a kisebb, ezer forint alatti értékű lopásokat, így elsősorban a bolti lopásokat. Nemrégiben a jogszabályok több kisebb jelentőségű bűncselekményt ugyancsak szabálysértésnek nyilvánítottak. így például a becsületsértés és a magánlaksértés enyhébb eseteit, valamint az 500 és 1000 forint közötti tulajdon elleni cselekményeket. (Korábban az ötszáz forint feletti kárértékű ilyen cselekmények már bűncselekményeknek minősültek.)

A szabálysértési eljárás feljelentés, vagy a szabálysértési hatóság részéről eljáró személy észlelése, vagy tudomása alapján indul meg. A feljelentést bármely személy vagy szerv megteheti.

Az állampolgárok dolgát egyszerűsíti, hogy a tanácsi ügyfélszolgálati irodákban megfelelő nyomtatvány áll rendelkezésre a feljelentés megtételére. A feljelentést azonban nemcsak ezen a nyomtatványon lehet tenni. Lehetőség van szóbeli feljelentésre is. Ezt a szabálysértési hatóságnál foglalják írásba.

Mit kell tartalmaznia a feljelentésnek? Feltétlenül meg kell nevezni az elkövetett cselekményt, az elkövetés körülményeit, helyét, idejét és módját. Célszerű megjelölni az elkövető foglalkozását, munkahelyét, sőt, ha lehet, keresetét, vagyoni és családi körülményeit is. 'Fontos feltüntetni a feljelentésen a rendelkezésre álló bizonyítékokat, így például' o tanúk nevét, címét.

Általában egy személy, o szabálysértési ügyintéző bírálja el. a feljelentéseket, folytatja le az eljárást és hozza meg o határozatot. A községekben azonban ct tanács által választott bizottság is eljárhat. Ha a szabálysértés tényállása tisztázott és a nevelő hatás így is elérhe. tő, a szaibólysértésl hatóság tárgyalás nélkül határoz. Ha azonban a szabálysértés elzáró rsal is sújtható, vagy arra egyébként van szükség a szabálysértések elbírálása, tárgyaláson történik.

A szabálysértési cselekmények miatt a hatóságok leggyakrabban pénzbírságot szabnak ki,. Ennek legalacsonyabb összege 100, legmagasabb mértéke pedig 5 ezer, kivételes esetekben 10 ezer forint. A büntetés kiszabásánál sokoldalúan mérlegelik az eset összes körülményeit, az elkövető egyéniségét, a társadalomhoz, o munkához való viszonyát. Büntetés helyett figyelmeztetést általában akkor alkalmaz a szabálysértési hatóság, ha - az elkövetett cselekmény súlyára, jellegére, az elkövetés körülményeire, valamint az elkövető személyére való tekintettel — már ettől is kellő nevelési hatás várható. •

A határozat ellen fellebbezéssel lehet élnii illetőleg kifogást lehet tenni. Ezt mindig a felettes, a másodfokú szabálysértési hatósághoz kell címezni — községi szakigazgatási szerv eljárása esetén o járási hivatalhoz és így tovább —, de azt ai első fokú határozatot hozó hatóságnak kell benyújtani. A másodfokú hatóság a fellebbezésről 30 napon belül köteles dönteni. Fontos tudnivaló, hogy a fellebbezést a határozat kihirdetésekor vagy a kézbesítéstől számított 15 napon belül kell megtenni.

Szegény gazdagságunk

Milliárdok szanaszét

Belvárosban lévő lakóházunk kapubejáratát heteken át építési törmelék „díszítette”. A ház- felügyelő azt mondta erre: „föl a fejjel, semmi remény!” Többször sürgette akkor már a tisztes törmelékhalom elszállítását, aztán szólni se volt kedve, pedig tudta, hogy amíg a szeméthalom ott leledzik, ahova az építők gondosan bekupacolták, a takarításnak nincs sok értelme. Mindannyian érzékelhettük naponta, hogy a házfelügyelő nem túloz. Ki-ki tanulmányozhatta a lábnyomait a két lépcsőfordulóban elhelyezett kék szőnyegen és ha rosszul törölte le a cipője talpát, lakásában is. Szóval az élet szépnek tűnt, csak érthetetlennek az, hogy én, te, ő, mi, ti, ők miért vétkezünk — vétkeznek — annyit a környezetünk — környezetük — ellen. Főleg azért, mert míg vétkezünk (én is, te is, ő is, mi is, ti is, ők «) vétleneknek hisszük magunkat. Hogy úgy mondjam: minta honpolgároknak.

Mit látok? Jön Minta Elemér vasárnap délutánra kiglancolt Zsigájával és megáll a Komló felé tartó úton, a megyehatáron lévő nagyközség határában. A gépkocsiban ott a család. Nincs róluk teljes névsorom, de ez nem is fontos. Minta úr kilép a kocsijából, határozott léptekkel közelíti meg a csomagtartót, nyitja és kiemel onnan egy degeszre tömött nylonzsákot, valamint ómamájának kissé megviselt nachtkaszliját. Mozgása, mint egy súlyemelőé. Körül sem tekint a sík mezőn, azaz, parányi érdeklődést sem tanúsít az iránt, hogy „környe- zetgazdagítö" tevékenységének hány szemtanúja lehetne (ha mernénk odanézni, amikor valaki fölismerhetően környezetet szennyez), előbb a kasztli, utána a zsák dobódik az útpadkára. A kasztli bírja, a zsák nem. Fölhasad és belője képtelenül vegyes hulladékkollekció hullik szét. Minta úr összedörzsöli a kezét, s vissza se pillantva továbbhajt. Jött, letette, amit akart és győzött. Távozik abban a tudatban, hogy leleményben páratlan. Pedig utána gyors egymásutánban megáll még ugyanitt három személyautó. (Úgy látszik, a városban élő családoknak a vasár- és ünnepnapok lettek a szemét- és lomeltávolítás napjai.) Van itt üveg, ócska cipő és ruha, rozsdaette sodrony, kibelezett televízió, kiérdemesült bili, mosdóállvány, zongoraláb. Hadd ne soroljam, hogy mi még. A látvány megrendítő. Azért is, mert sehogy se illik a tájba, de főként azért, mert az idecsempészett hulladékok, ócskaságok között rengeteg forint hever. Ne mosolyogjanak, ez szó szerint így igaz. Mi szegény gazdagok vagyunk, mert milliárdokat dobálunk el...

Hosszabb időt töltöttem el nemrég más megyében dolgozó kollégákkal és szóvá tettem, hogy szűkebb hazájukban nem becsülik valami sokra a páratlan természeti értékeket. Nem, nem fákat csavarnak ki tévestől, csak éppen a természet- védelmi területeket nem tisztelik, szemétdombot csinálnak a legszebb erdei pihenőkből is.

Nemcsak az idő, a hulladék is pénz)

— És másutt nem tombol ez a ragály? — kérdezték harciason. S kezdték sorolni — amit magam is tudok —, hogy a kótyavetyére szemrebbenés nélkül milliárdok kerülnek, mert csak hangoztatjuk a hulladékanyagok hasznosításának fontosságát. A hasznosításért már alig mozdulunk.

— Ne marjátok egymást! Az emberek azóta nem ismerik a fölösleges holmik értékét, mióta nem látnak szükséget — szólt közbe csillapítóan egy már nyugdíjas pályatárs bölcsen. Szót fogadtunk neki? Nem. Úgy istenigazából csak ezután borult ki a batyu. S kezdődött ezzel:

A fővárosban az elmúlt év második felében fémketreceket helyeztek el kísérletképpen a vissza nem váltható üvegek begyűjtésére, azaz népgazdasági hasznosítására. Bőven akadtak olyanok, akik nem a szemétbe, hanem ide ezekbe a ketrecekbe ' helyezték el fölöslegessé vált palackjaikat, befőttesüve- geiket. Főleg az utóbbiaknak vehettük volna sok hasznát. A haszon azonban elmaradt. Befőzésekkor az idén sem volt elég befőttesüveg. Majd minden helyen akadt tudniillik valaki, aki a megtöltött fémketrecekbe fél téglát, vagy követ vágott.

A négy folyó városában, Gvőrben próbálkoztak az illetékesek azzal, hogy a más és

más fajtájú hulladékokat helyezze különböző nylonzsákokba a kedves lakó, hogy a papír- és rongyhulladék így hasznosítható maradjon. Kiraktak kétezer darab zsákot, egyenkénti négyforintos áron. Egy hét múlva csak négyszáz zsák maradt. Ellopták a többit.

Más... a szemétledobóval rendelkező városi bérházakban gyakran megy tönkre a szemétledobó. Olyankor a ház népének le kell cipelnie a szemétvödröt és áll a parádé. Az üzemképtelenség okozója rendszerint üvegcserép, hatalmas papírdobozok és más effélék. A lakók szidják a névtelen rontó- pált, de felmondani senki se tudja, mit szabad és mit nem szabad a szemétledobóba dobni. Mert, kinek van arra ideje, hogy ilyesmiket olvasson?!”

Elkészül a játszótér. Gyönyörű. Még a vének is szeretnének legalább az éjszaka sötétjének leple alatt lelopódzni és kipróbálni a rönkvárat, a csúzdát. Egy év múlva? Az ablakon sincs kedve kinézni az embernek, mert nehéz eldönteni, hogy amit lát, kezdődő szemétdomb-e, vagy mi a manó?

Ne vigasztalódjanak kérem azzal, hogy csak néhányak, a nemtörődömök bűne mindaz, amit felvillantottam. Én ugyanis nem hiszem el, hogy a környezetszennyezés, rongálás csak és kizárólagosan az úgynevezett antiszociális elemek műve. Tartok attól is, hogy sokszor azok csempészik a Svájcot idéző szép Tolna megyei tájba a szúette éjjeliszekrényt, kibelezett hűtőszekrényt, lopják el a nylonzsákokat, dobálják ki a hamutartóik tartalmát és egyebeket a játszóterekre, akik újságot járatnak, érdeklődnek a politika, a közösség ügyei iránt, s általában rájuk illik az a minősítés, hogy feddhetetlen állampolgárok. Csakhogy... az egész iránti felelősségtudatuk csökevényesen fejlődött ki. Magatartásukkal ezt a kérdést „fogalmazzák" meg: „miért segítsek én a MÉH-nek? Mi közöm nekem a közterületek fenntartásához, a parkokhoz, ligetekhez és X község határához?"

Pedig sokkal több a közünk, közük, mint hinnék! A győri példára hivatkozom. Itt, a rongyot akarták kiválogatni a nylonzsákokból. A kísérlet megbukott. Miért nagy kár? Mert hazánk importálja a tisztítórongy-szükségletét és ezért évi kétmillió dollárt fizet. Ugyanakkor idehaza kétszer annyi rongyot dobnak ki a kukákba, mint amennyit elvisznek a MÉH-be.

Ha pazarlásról van szó, mi vagyunk a szegény gazdagok. Márpedig ez nem olyan dicsőség, amit föltétlenül meg kell tartanunk. Nálunk gazdagabb népek évtizeddel ezelőtt megoldották már a célszerű hulladékgyűjtést és a hulladékok újbóli hasznosítását. Ezzel együtt a szűkebb és tágabb környezet védelmét is. Nálunk ezenközben növekszik a szemét, legtöbbször illegálisan. Tekintet nélkül arra, hogy a kihajigált konzervdobozokban lévő színesfémek, a műanyag flakonokban találhátó vegyi anyagok, a viselt textíliák mind, mind hasz- nosíthatóak. Csak annyi kellene, hogy külön gyűjtsük őket. Szakemberek szerint, milliárdokat takaríthatnánk meg. De ki meri a különféle, még felhasználható anyagok- számára beszerezni és kihelyezni a szükséges konténereket, amíg szétromboljuk a parkot, ellopjuk a nylonzsákokat, összetörjük az üvegeket és a szem előtt lévő, belvárosi lakóházak bejáratában is ott hónapolhat a szemét?

—óa— Fotó: ez