Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-26 / 277. szám
I A II Névnap: Virág A Nap kél 7.05 — nyugszik 15.58 órakor ■ A Hold kél 6.30 — nyugszik 16.17 órakor i Tíz évvel ezelőtt, 1971. november 26-án hunyt el — 71 éves korában — Boross Elemér iró, akinek igen sok folyó- i irat közölte rendszeresen tárcáit, elbeszéléseit, verseit. ■ ■ NOVEMBER 26 CSÜTÖRTÖK # UTÓVIZSGÁLAT. A dombóvári városi népi ellenőrzési bizottság a nem rubel elszámolású importanyagok takarékos felhasználását, illetve azok helyettesítésének a helyzetét vizsgálta meg ismét. Az erről szóló jelentést a NEB szerdai ülésén elfogadta. + „EMLÉKEK, küzdelmek, tapasztalatok" címmel pályázatot hirdet a Pedagógusok Szakszervezete közösen a Hazafias Népfronttal, a Magyar Nők Országos Tanácsával, a Magyar Vöröskereszttel, a TIT-tel, a Művelődési Minisztériummal, valamint a MÉM-mel. A pályázatra elsősorban nyugdíjas pedagógusok visszaemlékezéseit, pályamunkáit várják. A pályázatot a Pedagógusok Szakszervezete munkaügyi és szociális osztályának címére kell beküldeni 1982. október 31-ig. A PAKSON, a konzervgyárban tegnap fejezték be a friss pritaminpaprika feldolgozását. Mától már az ősszel eltett félkész terméket használják fel a zakuszka gyártásához. O DARUSKOCSIT vásárolt a közelmúltban a szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat. Az új járművet a hőtávvezeték javításánál használják elsősorban, s ezzel gyorsabbá válik ez a munka. Korábban ugyanis a csövek cseréjéhez mindig más vállalatoktól kellett ilyen gépet bérelni, s azt gyakran a kért időpontra nem kapták meg. * MÁSOKÉRT EGYEDÜL című műsorát mutatja be Tompa László előadóművész a paksi járási-városi könyvtárban november 30-án este hat órakor. 'x, AZ OTP november 30-án, Budapesten (endezi meg a gépkocsi nyeremény-betétkönyvek idei negyedik, sorrendben 82. sorsolását. A sorsoláson az 1981. július 31-ig váltott és 1981. október 31-én még forgalomban volt 5000 és 10 000 forintos gépkocsi-nyereménybe- tétkönyvek vesznek részt. A hivatalos nyereményjegyzék december 3-án jelenik meg. A Kossuth rádió 20 óra 12 perckor sugározza a Lapok a hidegháború történetéből című műsort. A nemzetközi politika milyen változásai vezettek a négy nagyhatalom vezetőinek emlékezetes genfi csúcstalálkozójához, s miért tekinthetett a világ közvéleménye az 1955-ös esztendőre úgy, mint olyan folyamat kezdetére, amelyben a háború veszélyén, de még a hidegháborún is győzedelmeskedik a béke, a nemzetközi enyhülés, a békés egymás mellett élés józan és emberi politikája? Willy Brandt az első világháború kitörésének évében született. Tizenhat évesen jegyezte el magát a szociáldemokráciával. A 67 éves politikus jelenleg országa szociáldemokrata pártjának elnöke. Ugyancsak elnöke a világ szociáldemokrata pártjait tömörítő Szocialista Internacionálénak. Willy Brandt a nyugati világ egyik legnagyobb tekintélyű vezetője. Róla szól a tévé 1-es programján 21 óra 15 perckor kezdődő Szemtől szembe. . . című műsor. — TERMÉSZETVÉDELMI területté nyilvánították a Duna ta- hitótfalui Torda-szigetét, amelynek dús növényvilága búvóhelyet és jó életkörülményeket biztosít számos madárnak. A csaknem héthektáros területen 57 faj költ, közöttük olyan értékes példányok, mint a kislile, a jégmadár, a gyurgyalag, a berki tücsökmadár. Gyakran megfordul itt számos ritka faj: a nagy- és kiskócsag, a feketególya, a halászsas, a daru, a lócsér. A sziget téli vendégei között fellelhető a sarki búvár, a bütykös- és énekeshattyú, a feketeréce és a havasi pityer. A szigetet zátonyai, rejtek adó növényvilága teszi a dunakanyari táj egyik legjelentősebb madárvonulási állomásává. A terület bővelkedik a táplálékban. A 220 kilométeres óránkénti sebességgel száguldó, Irma nevű tájfun súlyos pusztításokat okozott a Fülöp-szigeteken. A Reina Filipino nevű óceánjárót az ország fővárosa, Manila partjánál oldalára fordította a dühöngő szélvihar. A legénységet sikerült megmenteni. Szél, zápor Várható időjárás ma estig: északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, majd felhőátvonulások lesznek, néhány órára a nap is kisüt. Szórványosan előfordul átfutó zápor, a magasabb hegyeken hózápor. A megerősödő északnyugati szél időnként viharos széllökésekkel kíséri. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 3—8 fok között. Szobor a költőnek Ma kilencvennyolc éve született a magyar irodalom jeles egyénisége, Babits Mihály. Ez alkalommal leplezik le a kötő szekszárdi szülőházának udvarán Farkas Pál szobrász- művész alkotását. Az ünnepség délután három órakor lesz, s ekkor nyitják meg ismét az átrendezett irodalmi múzeumot. Az emlékházban még tovább folyik az építkezés, és jövőre — a tervek szerint szintén november 26-án — nyitják meg a nagyközönség előtt az emeleti helyiségekben berendezett kiállítást is. OL VAST AM Hitel - almás Megértem lapunk panaszosát, a gerjeni boltvezetővel szemben, aki hitelben „itatja" férjét. Logikus, hogy Így a havi lizetésből jóval kevesebb jut a családra. Szerencsére Magyarországon az üzleti munkarend tiltja a hitelnyújtást az üzletekben, a vásárló vesz és azonnal fizet. így van rendjén. Megszoktuk és általában tudomásul vettük, hogy nincs számunkra hitel a boltokban. Cerjenben azonban másképp látják a dolgokat, természetesnek veszik, hogy a boltvezető hitelt ad a vásárlónak. Sok helyen még ott lóg a falon a hitelt tiltó tábla, csak másképp és másképp megfogalmazva. Van, ahol csak lakonikusan ennyi; hitel nincs. Másutt csak egy rajz, egy alma. Szóból ért az ember. Lehet, hogy Cerjenben csak egy alma volt felrajzolva a falra? S. 1. Visszhang Erdőszélen Gyógyszertár épül Nagydorogon Polgári védelem % Rendezvényeink Az 1981. évi kiképzés követelményeit, a legfontosabb feladatokat az elöljáró polgári védelmi parancsnokságok kiképzési utasításaikban határozták meg. Ezek a következők voltak: — a kiképzések ilyen, programszerű megtartása elősegíti, hogy az alapvető követelmények eredményesen megvalósuljanak: — az előző évek tapasztalatait figyelembe véve mindjobban előtérbe kell helyezni a gyakorlati kiképzéseket: — a parancsnoki állomány fejlessze szervező-irányító tevékenységét a gyakorlatok megszervezése és végrehajtása terén; — nagy gondot kell fordítani a törzsvezetési és a komplex polgári védelmi gyakorlatok előkészítésére és végrehajtására is; — a szakszolgálati és az önvédelmi szervezetek beosztott állománya legyen képes egyéni védőfelszerelésbem, bonyolult viszonyok között a mentő-men. tesítő feladatok végzésére; — mindezeken túlmenően pedig erősödjön a polgári védelem- szervezett állományának erkölcsi-politikai helytállása. A követelmények megvalósítása, a kiképzések: nevezetesen a gyakorlatok megszervezése és végrehajtása minden szintű polgári védelmi parancsnokság részéről felelősségteljes előkészítő és szervező munkát igényel. Éppen ezért járási parancsnokságunk együttműködve - Bátaszék nagyközségi, és az üzemi, a szövetkezeti polgári védelmi parancsnokságokkal — szervezte meg a POLGÁRI VÉDELMI HÉT rendezvényeit. Ezek a következők voltak: Polgári védelmi filmek vetítése; kiállítás megrendezése; a politikai helyettesek továbbképzése; tanácselnökök, termelőszövetkezeti elnökök — mint a polgári védelem helyi parancsnokai — részére eligazítás megtartása a soron következő feladatokkal kapcsolatosan; törzsvezetési és komplex üzemi gyakorlat végrehajtása a „Búzokalász” Tsz- ben. A program végrehajtása sok hasznos tapasztalatot hozott a járás'r, a községi és az üzemi polgári védelmi parancsnokságok számára. Ezeket a tapasztalatokat a következőkben lehet összegezni: Lapunk október 14.-I számában megjelent cikkben azt vizsgáltuk: Szekszárdon milyen lehetőségek lennének arra, hogy szervezett keretek között biztosítsák az óvodások úszásoktatását. István József, a Tolna megyei Tanács elnökhelyettese az alábbi észrevétellel reagált írásunkra: Az óvodások egészségnevelési feladatainak megoldása érdekében az úszásoktatás bevezetésének elvével mindenképpen egyetértünk. Most azonban ennek sem tárgyi, sem személyi feltételei nem biztosítottak Szekszárdon. Jelenleg öt óvodai egységben a nagy- csoportos gyermeklétszám 814 fő. E nagy létszámú gyermek- csoport mozgatása, utaztatása helyi járatú Volán-autóbuszon nem oldható meg, más lehetőség azonban egyelőre nincs. Az óvodások úszásoktatása csak csökkentett vízmélységnél Valósítható meg. (Az előírás 80 kevés a hajszárítók száma, s ez még az iskolák esetében is gondot okoz. A 6 éves gyermek több segítségre szorul, s az egyenkénti hajszárítás így sok időt vesz igénybe. Az iskoláktól szerzett információnk alapján az általános iskolai tanulóknál az úszásra vonatkozó tantervi követelményeknek jelenleg eleget tudnak tenni, de több évfolyamnál van még lemaradás, pótolnivaló, így ott sem teljesen kielégítő a tanuszodai ellátás időbeni megszervezése, a feladatok megoldása. Természetesen az elmondottak nem azt jelentik, hogy elégedettek lehetünk. A távlatokat tekintve keresni kell a megoldás lehetőségét, de egyik napról a másikra ezt a problémát megvalósítani nem lehet. A személyi feltételek megteremtésében segítjük a várost, amennyiben két óvónő úszásoktatási, illetve edzői minősítést kíván szerezni, ez megoldható. A helyi és a környező tanácsok, gazdasági egységek, valamint a megyei gyógyszertári központ mintegy 4 millió forintot fordítanak Nagydorogon, a Kossuth utcában egy gyógyszer- tár és két szolgálati lakás építésére. Ottjártunkkor az első emelet betongerendázását végezte a tanács költségvetési üzemének Széles-brigádja. A kétszintes épületet várhatóan a jövő nyáron adják át rendeltetésének. Fotó: Cz. S. Sajtótájékoztató- o helyi vezetők, a parancsnoki állomány figyelme erőteljesebben ráirányul a kiképzések előkészítésére, a feladatok tervszerű és következetes irányítására; — a kiképzések személyi és anyagi feltételei is előnyösebben biztosíthatók; — a filmvetítés, kiállítás, a lakosság és a tanulóifjúság körében segíti a honvédelmi feladatok, a polgári védelem tevékenységének megismerését; Munkában a Széles-brigád __________'__________c________________________ F otó: Czakó — a helyi vezetők együttműködése is előtérbe kerül és a feladatok közös végrehajtása fejleszti a parancsnokságok szervező-irányító tevékenységét A polgári védelmi hét rendezvényei eredményesek voltak. Az elkövetkezendő időszak feladatai végzéséhez is, jó módszerek megvalósítása tekintetében is útmutatásul szolgált. LEHÖCZ JÁNOS őrnagy a KSZE műszaki bázisán cm-es vízmélység.) Ez esetben a. zonban — tudomásunk szerint — a víz nem cserélhető megfelelően, tervezési okok miatt. A szigorú egészségügyi előírásokat figyelembe véve tehát nem mindig a követelményeknek megfelelő a víz minősége, esetenként fertőzésveszély áll fenn. Bonyolítja a helyzetet, hogy az uszodánál Heves megyéből szerzett tapasztalataink alapján javasolni fogjuk, hogy nyáron szervezzenek tanfolyamot az óvodások részére „vízhez szoktatás” címén, kötetlen jelleggel. Ez a megoldás átmenetileg enyhítené a gondokat és az óvodások úszásoktatásának megvalósítását is segítené. Az ország második legnagyobb növénytermesztési rendszere, a KSZE már az új műszaki bázisén rendezte meg a termelésszervezési egységek területein működő megyei lapok újságíróinak és a termelésszervező egységvezetőknek sajtótájékoztatóját. Pe rezei Mihály igazgatóhelyettes köszöntötte a résztvevőket, majd ismertette a rendszer eddigi munkáját, az őszi betakarítási eredményeket. A tájékoztató után végigkalauzolták a vendégeket a 45 millió forintért létesített szekszárdi műszaki 'bázison. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja, — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11*457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő; 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchényi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551. Az óvodásak úszásoktatásáról