Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-03 / 258. szám

1981. november 3. ArtÉPÜJSÁG Moziban ...és megint megtöltjük a mozit .. .és nem jövünk dühbe, sőt, még csak nem is bosszan­kodunk a lapos mesén, a száz­szor elcsépelt poéneken, a könnyen kiszámítható fordulato­kon, amelyek ez esetben kis és nagy verekedéseket, több helyiség aprólékos gonddal tör­ténő szétzúzását jelentik. Nem zavar, hogy a pofonok csatta- nása nemegyszer késik, ezzel szemben a kaszkadőrök felröp­pennek, mielőtt a ballisztikus pályára állító ökölcsapás a megfelelő pontra érhetne. Elvi­seljük a szinkron hiányát, a feliratok böngészését is. És mindezt a két főszereplő, Te­rence Hill és Bud Spencer ked­véért. Őket már láttuk együtt a Különben dühbe jövünk-ben, habár az És megint dühbe jö­vünk nem folytatása, legfeljebb változata az előbbinek. Az el­lenfél itt is gengszterbanda, amely Florida-szerte kezében tartja a szerencsejátékokat, fo­gadási üzelmeivel veszélyezteti a versenyek tisztaságát. így a motorcsónakversenyen elüti a győzelemtől a haditengerészet fiatal tisztjét, Johnnyt is (Te­rence Hill). Johnny örömmel fogadja a megbízást: fel kell gögyölni a bandát. A kijelölt társ a melegszívű, kissé lassú felfogású, ám roppant erejű Charly (Bud Spencer). És itt jön a rendező, Sergio Corbucci, vagy a forgatókönyv­írók leleménye, amely újra meg újra átsegíti a cselekményt az „ezt már láttam" jellegű buk­tatókon. Ugyanis az ellenségen kívül a segítőtársat is újra meg újra át kell ejteni, hogy aka­rata és elvei ellenére a közös célért ügyködjék. Most jutot­tunk el a Búd Spencer-, illetve Terence Hill-filmek előlegezett sikerének titkához. Mert ezeket a filmeket nem a rendező ne­ve fémjelzi, hanem a színésze­ké, pontosabban az általuk következetesen megjelenített hőstípusoké. Témától és cselek­ménytől függetlenül Terence Hill, a magát baleknek tettető kék szemű ártatlanság, akinek agya három komputer egyesí­tett gyorsaságával és pontos­ságával számítja ki az ellenfél vagy jóbarát következő lépéseit és reakcióit, ezért mindenkit a saját utcájába képes terelni. És Bud Spencer, a szelídlelkű óriás, aki elnéző a kis gazem­berekhez, de kérlelhetetlen a nagykutyákkal szemben. Hatal­mas termetét meghazudtolóan ügyes, ha versengésről van szó, és sértetlenül ver laposra több tucat pribéket, ha fogytán a türelme. Mindezt mindketten mindig kizárólag jó ügyek ér­dekében teszik. Sokáig töp­rengtem, miért juttatják eszem­be filmnézés közben éppen a halhatatlan rajzfilmfigurát, a „világ egerét", Mikit. Féjja Sándor kitűnő új Walt Disney- könyvecskéje válaszolt: „Miko nemcsak Minniet mentette ki a bajból, ő mindenkinek segített. Miki mindaz, aki győzedelmes­kedik, aki lelkesít, aki bátor, aki saját bőrét kockáztatja, miköz­ben téged vállal. Ö az, aki ba­rátságot köt velünk, hogy az­tán együtt lendüljünk, erőssé, segítőén harciassá váljunk." Tehát minden válságos kor­szak kisembere megteremti a maga vágyteljesítő hősét. A középkor, midőn a falakon be­lül a pestis sárkánya, kívül a rablólovag-földesúr leselkedett, a sosem-volt, gyengékért küz­dő, győzhetetlen, igaz lovagot. A fasiszta sas szárnyától,- a gazdasági válságtól árnyékba borult 30-as éveké a mindent kibíró, mindenki eszén .túljáró Miki egeret. És napjainkban, amikor sok egyéb, magunk- csinálta veszedelem mellett a hadseregek hivatalos és a gengszterbandák nemhivatalos terrorizmusa fenyeget, két, lo­vagból és Miki egérből össze­ötvözött védelmezőt állít olda­lunkra a villamosított-gépesített képzelet: Búd Spencért és Te­rence Hillt. Ki kérné számon éppen az ő filmjeiktől a művészi emelke­dettséget és a realizmust? csontos károly A következő heti filmjegyzetünket a Katasztrófa földön-égert című, színes szovjet filmről írjuk. Színházi esték A szolnoki Tragédia A magyar színháztörténet egyik fontos dátu­ma 1883. szeptember 21.: Páulay Ede ekkor mutatta be az addig elöadhatatlannak vélt Tragédiát. A korabeli beszámolók lelkesedés­sel Írtak a vállalkozásról, a Fővárosi Lap kri­tikusa megjegyezte, hogy „sokszor lógják ad­hatni e hatalmas müvet", Paulay pedig napló­jában „legszebb diadalai legnagyobbjának" nevezte a Tragédia bemutatóját. Azóta való­ban nagyon sokszor adták e hatalmas müvet, s aligha van rendező, akinek tervei között ne szerepelne egy lehetőleg „új" értelmezésű Tragédia bemutatása. Ami eddig megvalósult, végeredményben két rendezői koncepciót kö­vetett, a Paulay-léle látványos történelemidé­zést, vagy a jóval későbbi kamaraelőadást, amire Németh Antal adott példát. Legutóbb Paál István vitte színpadra a Tra­gédiát a szolnoki színházban, s arra töreke­dett, hogy az elődökkel szemben új felfogás- ban adja Madáchot, vállalkozása azonban legalábbis kétségeket kelt. Már a színpadkép is zavarba hoz, mert Madách látomását egy középkori templomtérbe helyezi, a színpad mé­lyén rózsaablak világit, az urasági karzatnak, empóriumnak pedig az a rendeltetése, hogy a játék helyszíne változhassék. Az első jelenetben az Úr a rózsaablak alatt ül, innen nézi végig a paradicsomi szint, majd leszáll, leveti meghatározhatatlan köntösét, s szemünk előtt változik egyiptomi rabszolgává. Paál rendezésének lényege ez az illúziómen­tesség, s ezt még nem kifogásolnánk, ha való­ban Madách szövegével kárpótolna a hagyo­mányos teatralitásért, de ebben az eszköz­nélküliségben a jellemek is elhalványodnak. A Madách-kutatás már régen kimutatta, hogy milyen hatással volt Hegel a Tragédiára (sőt Feauerbach is), amire az ellentétpárok is em­lékeztetnek: Isten—ördög, jó—rossz, öröm— lehangolás. A szövegből pontosan kiolvasha­tók a jellemek is, elsősorban Luciferé, aki végeredményben a darab, mozgatója, hisz ö viszi mindig új utakra Ádámot. Az utolsó je­lenetben az Úr Luciferrel kapcsolatban „hi­deg tudást, dőre tagadást" emleget, Ádám pedig, Lucifer szemében „sárból, napsugárból összegyúrva, tudásra törpe és vakságra nagy". Élesen körülhatárolt jellemek, s mellettük Éva valóban „gyönge nő", ki „az érdekek mocskától távolabb" él, s szeretetében „költé­szetté fog és dallá szűrődni" minden, ami megnehezíti az életet. A világtörténelmi láto­más jellegét ez a hármasság határozza meg, de Paál István felfogásában minden szöveg- mondássá változott, felmondott leckévé, s ezért nem éreztük benne azt a monumentalitást, ami a Tragédia legfontosabb eleme. A körül­határolt színpadi térben nem a világtörténe­lem vonult el előttünk, inkább családi játék­nak voltunk tanúi, ahol a szereplők történelmi emlékeiket idézik, anékül, hogy meg akarnák jeleníteni a történelmet. Közben Madách is szóhoz jutott néha, a színészek jóvoltából, bár az egyes teljesítmé­nyeket nehéz értékelni, mert csekély szünettel, két előadást tartottak, s az esti kemény három órában már a fáradtság jelei is leltűntek. Et­től függetlenül Nagy Zoltán, Ivánka Csaba, Nagy Sándor Tamás, Szoboszlai Éva vállalko­zása akkor is hősies, ha fiatalságuk nem bit mindig Madách nemes szövegével. Szegény Dániel Szegény Dániel '9az' sikerdarab, aminek a jelek szerint a tv-átdolgozás sem ártott, mert ma is az újdonság erejével hat Robert Tho­mas krimije. A kaposvári színház előadása jól pergő, minden részletében kidolgozott, bár Koltay Tamásnak nagy segítséget jelentett a korábbi tv-lilm, amit szerencsésen hasznosított is rendezésében. Mindenki derekasan szolgál­ta a krimit, s miután Lázár Katinak, Jordán Tamásnak, Dánffy Sándornak sikerült leleplez­ni a gyilkos Máté Gábort, a siker sem ma­radt el. Sarkadi elveszett paradicsoma Sarkadi Imre utolsó és legérettebb műve az Elveszett paradicsom: 1961-ben írta, s a má­jusi bemutatót már nem érte meg. Annak ide­jén, főleg az utolsó novella (A gyáva) közel­ségében sok találgatásra adott alkalmat, amit öngyilkossága legendás keretbe foglalt. Ma már higgadtabban tudjuk nézni a drámát, bár attól a gondolattól nehéz szabadulni, hogy az Elveszett paradicsom búcsú az élettől, s egy kicsit leszámolás is az élettel. A dráma hőse, Sebők Zoltán készen kínálja a kulcs­mondatot: lehetett volna zseni is, de a körül­mények, saját gyengesége eltérítette a céltól. Ezt mi akkor sem érezzük így, ha Sarkadi valóban átélte, mert az Elveszett paradicsom jó, sőt maradandó dráma, bár később felte­hetően igazított volna rajta, főleg a második rész esetenkénti elnyújtottságán. A kecskeméti színház megbízható, minden részletében korrekt előadásban újította fel a Sarkadi-drámát. Szőke István rendezése, bál egy-két helyen rikító színektől sem riad visz- sza, igazi atmoszférát tud teremteni, amelyben biztosan mozognak a színészek, Garay József, Tolnai Miklós, Fekete Tibor és Ábrahám Edit, aki talán a leghitelesebb Sarkadi-alakitást adja. Nyúllarknyi szerepében is emlékezetes Gumik Ilona. . CSANYI LÁSZLÓ Kossuth-könyvek Szemléltető politikai gazdaságtan IFélő, hogy a politikai gazda­ságtannal sokkal többen kerül­nek kapcsolatba, mint ahá- nyiunknak az ezzel összefüggő szakirodalom a kedvenc olvas­mánya. Az összefüggések meg­értéséhez el lehet jutni vaskos kötetek elolvaeása során, szak­képzett előadók segítségével is. A Kossuth Könyvkiadó a közel­múltban megjelentetett egy tes­tes, nagy alakú és nagyon szép kiállítású művet, mely nem tankönyve ugyan a politikai gazdaságtannak, de szinte nél­külözhetetlennek mondható se­gédkönyve. A „Szemléltető po. litikai gazdaságtan” szerzői — Devics József, Kerékgyártó György és Marjanekné Bánkuti Margit — -minden bizonnyal ab­ból indultak ki, hogy az embe­rek jelentős része vizuális típu­sú. Jobban megjegyzi azt, amit lát, semmint amit hall. 290 oldalas könyvük páros ol­dalain rövid, mindössze na>- gyobb bekezdésnyi összegezés olvasható, míg a páratlanokon ötletes, szín. és formagazdag, jól áttekinthető táblázatok, dia­gramok segítik a megértést. A kötet három részre tagozódik, mindhármat már akár csukott állapotban is érzékeljük, mert oldalaik más és más színezésű- ek. „A politikai gazdaságtan alapvető kategóriái és törvé­nyei", című eiső rész három fe­jezetre tagozódik. „A kapitaliz. mus politikai gazdaságtana" ci. mű második hétre: ,,A szocializ­mus politikai gazdaságtaná"- val foglalkozó szintén hétre. Az egyes fejezetek elején pontok­ba sűrítve olvasható a tartalom lényege. A kötet egyrészt pompás se­gédanyag bármilyen iskolán a témával foglalkozók számára, másrészt kiválóan segít eliga­zodni a világ dolgaiban bárkit, aki az átlagos újságolvasónál mélyebbre akar hatolni.- A KGST-vel rövidített Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsáról például szinte naponta hallunk, olvasunk. Valószínű azonban, hogy nagyon sokan akadnak, akik ezzel kapcsolatban nem sejtették Mexikónak és Finnor­szágnak a KGST-hez „társult ál­lam", Laosznak és a Koreai NDK-nak pedig „megfigyelő ál­lam” mivoltát. Ilyen és hasonló példákat azonban ebből a na­gyon jól sikerült kötetből tucat­jával tudnánk idézni. Tervezése Sebestyén Gyulát, kivitelezése a Révai Nyomdát dicséri. O. TV-NAPLÓ Igazodjon építkezésünk a környezethez! Ha a bogarak legalább olyan értelmes és tudatos lények volnának, mint az emberek, akkor már réges-régen egye­temlegesen tiltakoznának a táj és a környezet megcsúfolá­sa, megváltoztatása, uniformizálása ellen. A bogarak — mint tudjuk — összetett látószervükkel egyszerre több irány­ba is képesek látni. Az ember erre nem képes. A légy, vagy a méh érzékeli, hogy mi veszi körül, de annak jelentését, okát, szerepét és funkcióját már képtelen felfogni. Az em­ber is gyakran így van, ha a környezetnek ellentmondó, az ahhoz egyáltalán nem igazodó építkezéseket látja. Az Unokáink is látni lógják című tv-sorozat elmúlt csütör­tökön sugárzott adása a látvánnyal, mint egyfajta köz­tulajdonnal loglalkozott. A stúdióban helyet foglaló két építész, Csete György és Gerő Balázs példákat elemezve beszélt arról, hogy mennyit tesz az ember, aki lakik és akt tervez, építtet a táj, a környezet megóvásáért, az új létesít­mények tájba való illesztéséért. A válasz: kevesetI Évezre­dek hordta lankákat, dombokat a föld színéről tüntetünk el egy-egy új valami építése során. Régi városok képét vál­toztatjuk meg a város köré tartalom nélkül épített bérház­rengetegekkel. Osskó Judit, szerkesztő műsorvezető két pozitív . példával azért szolgált. Makovecz Imre, Ybl-dijas építész embernek készült jurtatáborával és Pintér Béla, kétszeres Ybl-dijas építész, méltán hires Hilton-szállójával. De ez az a két kivétel, ami nem erősiti a szabályt. Mit lát az utca embere közvetlen környezetében? — kérdezték a műsorban. Hát, bizony régi szép ablakos, párkányos házakat nemigen. A műsorban még megtudhattuk; mielőtt a szakemberek nekikezdenének egy-egy új építkezésnek, előtte végeznek - minden összetevőre kiterjedő tájértékelést. Nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy nem látható ezeknek a tájértékeléseknek a végeredménye, Manapság nem a tájba építkezünk, hanem sokszor a tájat, a környezetet rendezzük át meggondolatlanul. Károsan. — szűcs — Fél beszélgetések A tv egyik legjobb műsoraként tartom számon a péntek délutánonként sugárzott Ablakot. Friss, sokoldalú, fekete- fehér megoldása ellenére is színes ez az információs mű­sor. De, mert a kedvenc iránt az ember nagyobb érdeklő­dést tanúsít, nemcsak az erényeit, hanem a műsor hibáit is jobban észreveszi. A tv-ben előforduló, egyre gyakrab­ban tapasztalható rossz szokásra hivnám fel a figyelmet. Arra, hogy sokszor belefojtják a szót abba, aki mondana még valamit. Legtöbbször azért, mert a riporter bőbeszédű­ségé veszélyezteti a műsoridőt, végig az idő múlására hi­vatkozva, mint tette ezt Feledy Péter, az Ablak műsorvezető­je. Sajnos, ez volt a slusszpoén. Bár a műsor tetszett. Fő­ként azért, mert ez az információs műsor kezd a gazdaság- politikai témákhoz is közelíteni. Felhívja a figyelmet egy csomó, népgazdasági méreteket tekintve apróságra, mint most a felelőtlen lalorgács-előállitásra. Biztos vagyok ben­ne, hogy a téma kapcsán sok nézőben egy másik, saját környezetben előforduló hasonló eset jut eszébe, s talán tesz is ellene... —szí— Egyszemélyes színház Rádió A hírek és Dosztojevszkij iFjodor Miha-jlovics Doszto­jevszkij neve azért került a címben a hírek mellé, mert fel akartam kelteni az olvasó fi­gyelmét. A kettő között az ég­világon semmilyen összefüggés nincs, vogy ha éppen van, ak­kor az ellentétes értefmű. A hí­rek ürügyén az unalomról sze­retnék beszélni, a nagy orosz pedig az érdekességre példa, Az elmúlt héten két alkalom­mal is úgy hozta a véletlen, hogy műsorkezdéstől zárásig majdnem valamennyi híradást sikerült végighallgatnom. Távol voltam lakóhelyemtől és úgy okoskodtam, hogy ha már em­berek tízezrei így teszik, én is magammal vihetem aprócska rádiómat. Megtörtént. Az elmúlt héten se panaszkodhattunk vi­lágesemények híjjáról. Valóság­gal ömlöttek. Omlöttek minden­hol, kivéve a Magyar Rádió hír- szolgálatát, mely hajnaltól kora délutánig nem látszik tudomást venni az idő múlásáról, a mes. terséges holdakról, de még a Magyar Távirati Irodáról sem, melyből nemcsak a szekszárdi Beloiannisz utcába,, hanem a budapesti Bródy Sándor utcába is Vezet telexvonal. Tehát az égvilágon nem indokolná sem­mi, hogy fél napon keresztül bakikig menő pontossággal mindig ugyanazt a szöveget kelljen hallgatnunk. Az ember­nek olykor az az érzése, hogy ha délelőtt 9-kor leszállna egy marslakó a Polack Mihály tér­re (itt a Rádió központja), dél­után 3-nál előbb nem kaphat­nánk tájékoztatást az érkezésé­ről. Tömören: az ismételt hír csak részben hír, pontosabban az új­szülöttnek új, akiről tudjuk, hogy minden viccen nevet. Ez­zel kapcsolatban csak rész. és főleg önvigasz lehet, hogy aki korábban nem hallotta-, annak a később elmondott esemény -is szenzáció. Legyen neki, de egy másik! Dosztojevszkij, mint mondot­tam, az ellenpélda. Viszonylag rövid idő leforgása alatt hall­hattuk „rádiósítva" a Bűn és bűnhődést, A félkegyelműt, leg­utóbb pedig Az örök férjet. A Bűn és bűnhődés - tudjuk jól — alaptörténete szerint egysze­rű krimi, de olyan „egyszerű”, hogy -máig sem sikerült utánoz­ni. A félkegyelmű pszichológu­soknak szolgálhat tankönyvül és Az örök férj (egyébként egy gyengébb Dosztojevszkij-mű) szintúgy. Ismert tény, hogy a szerző nem rádiójátékok írásá­vá:! kereste kenyerét, hanem re­gényíróként lett halhatatlan. Hogy mellékesen még ki­tűnő rádiójátékokat is lehetett fabrikáln-i műveiből, az Makai Imre fordítói talentumának, a rendezőknek és olyan színészek­nek köszönhető, mint Darvas Iván-. Semmilyen hiányérzet nem támadt a hallgatóban, va­lamennyi hibátlan volt. ORDAS IVÁN Szép élményben volt részük Szekszárdon azoknak, akik csü­törtöki estéjüket színházban, Bálint András egyszemélyes színházában töltötték, mégpe­dig úgy, mintha bebocsátást nyertek volna Kosztolányi De­zső dolgozószobájába, s a költő velük beszélgetett volna barátion, meghitten. Ez az elő­adói est rendhagyó volt. A szí­nész sok verset, novellát mon­dott, ugyanakkor szerepet is játszott: megszemélyesítette a költőt, s minden rezdüléséből érződött, hogy mennyire jó is­merője a nagy életműnek. Rendhagyó volt a pódium azért is, mert a szokásostól eltérően itt volt jelmez, díszlet és ren­dező (Bencze Zsuzsa) is. A ze­nét Zsebényi Erzsébet válogat­ta, a szerkesztő pedig maga Bálint András volt, aki a mű­veket Réz Pál segítségével vá­logatta össze. Szép előadást láthattunk, melyben a versek és novellák születésük kronológiáját követ­ték. De nem tűnt töménynek a sok költemény és próza, mert rendhagyó megoldást választot­tak az oldására; egy-egy vers­csokor után a művész felolva­sott néhány szellemes aforiz­mát, majd a költő arcképeit tette a könyvespolcra: előbb az ifjúkori, majd a korosabb képek illusztrálták a műveket. Amint a könyvespolcra felkerült az idős Kosztolányi-arc, a szín­padon is „befejeződött" az életmű. — vhm —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents