Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-24 / 275. szám

Névnap: Emma A Nap kél 7.02 — nyugszik 16.00 órakor A Hold kél 4.26 — nyugszik 15.24 órakor Százötven évvel ezelőtt, 1831. november 24-én számolt be az elektromágneses indukcióra vonatkozó kísérleteiről Mi­chael Faraday angol fizikus, aki 1791. szeptember 22-én született a London melletti Newington városka patkoló­kovácsának gyermekeként, és 76 éves korában, 1867-ben halt meg. ‘ NOVEMBER 24 lg KEDD . j I I I I I I I I I O A KÜLPOLITIKAI ESTÉK rendezvénysorozat keretében A közel-keleti térség problémái­nak hatása a világpolitikára címmel tart előadást ma 18 órai kezdettel a szekszárdi Babits Mihály művelődési központban Ónody György, a Magyar Rádió rovatvezetője. * VETÉLKEDŐ. A múlt hét végén a Szekszárdi Nyomda dolgozóinak egy csoportja adott számot munkavédelmi és tűz­védelmi ismereteiből. A SZOT kezdeményezésére indított küz­delemsorozat első állomásán kilenc csapat vett részt. A fel­adatok között szerepelt teszt­láp kitöltése, különféle munka- és tűzvédelemmel kapcsolatos kérdések megválaszolása, vala­mint egy elsősegélynyújtó gya­korlati bemutató. A mindvégig izgalmas versengés első helye­zett csapata a Misztótfalusi szocialista brigád képviseleté­ben megjelent dolgozók lettek: Szabó Gyula, Szalai István, Péntek István, Rusz György. ^ MOTORFŰRÉSZ-KEZELŐI tanfolyam. A Hőgyészi Állami Gazdaság és a Lengyeli Mező- gazdasági Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola kö­zös szervezésében október vé­gén Hőgyészen motorfűrész­kezelői tanfolyam indult. A 30 résztvevő december elején tesz vizsgát. # „MEZŐGAZDASÁGI hűl ladékok hasznosítása" címmel tanácskozásra és bemutatóra kerül sor a KSZE, a Magyar Agrártudományi Egyesület, az AGROCOOP szervezésében no­vember 25-én délelőtt tíz órai kezdettel a Mezőfalvi Mező- gazdasági Kombinátban. + HELYREIGAZÍTÁS. Lapunk november 22.-Í, vasárnapi szá­mában, a 12. oldalon megje­lent keresztrejtvényben tévesen közöltük a beküldési határidőt. A helyes dátum: december 2. Gramofonsztárok címmel új sorozat indul 18 óra 33 perckor a Petőfi rá­dióban. Az új sorozat — a Gramofon­albumhoz hasonlóan — havonta je­lentkezik majd. A 20-as, 30-as és 40- es évek tánczenekarai, előadói szó­lalnak meg 78-as fordulatszámú le­mezeken: minden adás egy-egy zene­kar, vagy előadó felvételeit kínálja. A XVIII. századi nagy spanyol fes­tőt, Francisco de Goya életét, mun­kásságát mutatja be Az álom egy második élet című film a tévé 1-es programján 16 óra 15 perckor. A póhalmai földfoglalás hiteles tör­ténete címmel a szegedi körzeti stú­dió műsorát láthatjuk 18 óra 30 perc­kor a tévé 1-es programján. A SZAKMUNKÁSTANULÓK munkáiból rendezett pályavá­lasztási kiállítást a bonyhádi 504. számú Szakmunkásképző Intézet a bonyhádi városi könyvtár épületében. A pálya- választási kiállítás november 27-ig tekinthető meg. O A TŐT „Hogyan lettem tsz-tag” pályázatára beérkezett 250 pályaműből a 27 legjobbat tartalmazza a „TOT-füzetek"- nek a napokban megjelent 8. száma. Itt jelent meg Varga Mihályné zombai termelőszö­vetkezeti tag „Elégedettség” jeligével beküldött és különdíjat nyert visszaemlékezése is. A decsi Nagyközségi Közös Tanács tegnap délután kétórai ezdettel ülést tartott. Decs nagyközség 1981—1985 közötti közművelődési tervéről Kovács Sándor tanácselnök beszélt. Az iktatási munkáról, a további feladatokról Vida János általános skolai igazgató számolt be. A végrehajtó bizottság jövő évi munkatervének megtárgyalása után a tanácsülésen kitünteté­seket adott át István József, a megyei tanács elnökhelyettese. <iváló társadalmi munkáért kitüntetést kapott dr. Szeghö Ist­án nyugdíjas körzeti orvos, öten pedig a Társadalmi munká­ért kitüntetést vehették át. Felhő, szél Várható időjárás ma estig: válto­zóan felhős idő, számottevő eső nélkül. Élénk, időnként megerősödő délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmér­séklet általában 12—17 fok között, de a tartósan ködös helyeken csak 10 fok körül. Vízmíépités Fusztahencsén Az idén tavasszal alakult meg Pusztahencsén a törpe- vízmű-társulat, s már ez év végéig meg is valósul a tele­pülés jóminőségű ivóvízzel való ellátása, ugyanis a Tol­na megyei Víz- és Csatorna­mű Vállalat dolgozói a két 100 köbméteres víztározó el­készítésének befejezéséhez közelednek. A viz minősége helyben nem megfelelő, ezért Tengelicről „hozzák el” azt Pusztahencsére, ahol az ut­cákban már kiépítették a víz­vezeték-hálózatot. A beruhá­zás a nagydorogi közös ta­nács jelentős anyagi támoga­tásával valósul meg. Fotó: Cz. S. ■■■■ Jelzőkábelt fektetnek le a megyei vízmű vállalat dolgozói. En­nek segítségével lesz majd szabályozható a tározók vizszintje. Az egyik készülő víztározó Balesetek Az elmúlt héten nyolc közleke­dési balesetet jelentettek a Tol­na megyei Rendőr-főkapitány­ság központi ügyeletére. A köz­lekedési balesetek során egy ember életét vesztette — erről lapunk vasárnapi számában tu­dósítottunk —, négyen súlyos, hárman könnyű sérüléseket szenvedtek, s több alkalommal találtak a gépjárművezetők vé­rében alkoholt. így történt baleset november 18-án Paks belterületén is, ahol Bán József, Paks, Virág utca 56. szám alatti lakos ittasan vezet­te segédmotorkerékpárját, s felborult. A borulás következté­ben Bán Józsefet súlyos, élet- veszélyes sérülésekkel szállítot­ták kórházba. November 16-án 0 óra 45 perckor Zombán Erdő Ferencné, Bonyhád, Árpád utca 41. szám alatti lakos személygépkocsiját nem az útviszonyoknak megfe­lelő sebességgel vezette, s a síkos úton gépkocsijával meg­csúszott, az útról lesodródott, s egy betonhídnak ütközött. A baleset következtében az asz- szonyt súlyos, nem életveszélyes sérülésekkel szállították a szek­szárdi kórházba. OL VAST AM Megmérettetett... és könnyűnek találtatott — Idézzük gyakran a Babilonból származtatott mondást. A minap azonban fordítva történt. Megmérettetett egy csomó öntvény, lemez, s ég tudja miféle gépipari termék, s az derült ki, hogy súlyuk a kelleténél jó­val nagyobb. Legutóbbi lapunk vezércikkében olvastam, hogy egy gáz­palack például 76 dekával nehezebb a szükségesnél, a gépiparban pedig az egy év alatt megmunkált félmillió tonna acélnak több mint egyharmada forgácsként ment veszendőbe. Fizeti a vevő — mondja minden bizonnyal a gyártó. Mint ahogy egyáltalán nem törődnek az építők azzal, hogy meny­nyi tégla, malter, cement megy veszendőbe, úgyis, hogy ki­dobják, de úgy is, hogy feleslegesen, biztos ami biztos ala­pon, beépítik. Úgyis fizeti az építtető — ezt is, azt is. Meg a százalékot is, ami a vállalati nyereség növeléséhez kell. Pazarlás ez a javából. Mint annak a hallatlan túlbiztosí­tásnak ezernyi formája is, ami csak arra való, hogy egyesek, trehányságuk ellenére, megkíméljék magukat a felelősség­re vonástól. Az alumíniumiparban és a gépiparban most megmérték, mennyi anyag megy pocsékba. Követhetnék példájukat mások is._ És persze kell, hogy mindegyik helyen lépjenek még egyet... Mármint ahelyett, hogy ravasz, fiskálisokat is megszégyenítő csűrés-csavarással megmagyaráznák a pa­zarlás szükségességét — tennének ellene valamit. Ugyanis ezt előbb vagy utóbb meg kell tenniük. Kényszeríti őke re a piac. —szí t er- ­Léghajók újjászületése Különböző nagyságú és teherbíró­képességű, önálló hajtóművekkel fel­szerelt léghajók gyártása kezdődik a jövő évben a Szovjetunióban. A kü­lönféle méretű, de azonos felépítésű járművek működő modelljét a közel­múltban mutatták be a Szovjetunió állami tervbizottságában, s a szak­emberek egyértelműen sikeresnek mi­nősítették a ,,próbarepülést”. A léghajó két, egymás fölé erősí­tett, héliummal töltött, szivar alakú ballonból áll, amely alá villanymo­torral meghajtott, tengelyük körül függőleges és vízszintes irányban is elmozdítható légcsavarokat erősítettek. Ezek emelik a járművet kellő magas­ságba, s mozgatják előre óránként százhúsz kilométeres sebességgel. A léghajó távirányítással, s pilótafülke felszerelése esetén kézi irányítással egyaránt vezethető. Az előbbi esetben 250, az utóbbi­ban pedig 2500 kilométer utat tud megtenni leszállás nélkül. Három vál­tozatban fogják gyártani: az első 6—8, a második 30, a harmadik pe­dig 200 tonna terhet tud szállítani. (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Dombóváron és környékén az elmúlt két és fél hónapban megszaporodtak a közlekedési balesetek. Szám szerint 7 halá­los kimenetelű, 1 életveszélyes és 10 könnyebb sérülést okozó baleset történt. Ezért ci dombó­vári városi közlekedésbiztonsági tanács elnöksége rendkívüli ülé­sén elhatározta, hogy felhívás­sal fordul a város és városkör­nyék lakosságához, melyben a közlekedési szabályok fokozott betartására, az óvatos és biz­tonságos közlekedésre hívja fel a figyelmet. Az elnökségi ülésen, a rend­őrség illetékesei beszámoltak arról, hogy a balesetek gyors­hajtásból, elsőbbség meg nem adásából, és szabálytalan elő­zésből következtek be. A vizsgá­lat azt is kiderítette, hogy 6 esetben a baleset szeszes ital befolyásoltsága alatt követke. zett be. Csütörtökön délután 15 és 17 óra között általános átfogó köz. lekedési ellenőrzés volt Dom­bóváron. Ezen idő alatt 194 gépjármű- vezetőt ellenőriztek, közülük 20- ait helyszíni bírsággal súlytot- tak. öt személynél észleltek sze­szes ital fogyasztást és 7 eset­ben szabálysértési eljárást fo­ganatosítottak. £ megdöbbentő adatok bizo­nyítékul szolgálnak orrai, hogy a közlekedésben részt vevő gép­kocsivezetők, motorosok és ke­rékpárosok figyelmetlensége jó­vátehetetlen károkat okozhat­nak saját és embertársaik éle­tében. Magyarszéki Endre FORGALOMKORLÁTOZÁSOK Az M7-es autópályán a Bala­ton felé a 60—65 kilométer kö­zött lezárták a szélső sávot sza­lag korlátcsere idejére. Az 1-es számú főúton He­gyeshalom térségében sebes­ségkorlátozás, előzési tilalom, mert útcsatlakozást építenek. A 2-es számú főúton szaka­szos sebességkorlátozás kapasz­kodó sávok építése miatt Nagy­oroszi és az országhatár között. Debrecen külterületén lezár­ták a 4-es főút egy szakaszát, terelőút kijelölve. A 6-os számú főúton Dunaúj­város déli határában, a 75-ös kilométernél bővítik a kapaszko­dásával!, ezért sebességkorláto­zás, előzési tilalom. A 8-as számú főúton, Rába- hídvégnél hídépítés miatt hely­színi forgalomelterelés. Továbbra is lezárva a 30-as számú főút Gödöllő belterüle­tén. A gépjárműforgalom részé­re terelőút kijelölve. Totótájékoztató A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint a> 47. heti totó nyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 48 da­rab, nyereményük egyenként 101 413 forint; ebből 13 plusz 1 találatos szelvény 31 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 272 699 forint. 12 találatos szelvény 1 102 darab, nyereményük egyenként 2 945 forint. 11 találatos szelvény 11 967 darab, nyereményük egyenként 271 forint. A 10 találatos szelvények szá­ma 79 936 daraib, ezekre egyen­ként 61 forintot fizetnek. NÉPÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405; Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents