Tolna Megyei Népújság, 1981. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-11 / 239. szám

Névnap: Brigitta A Nap kél 5.57 — nyugszik 17.04 órakor A Hold kél 16.33 — nyugszik 2.51 órakor Négyszázötven évvel ezelőtt, 1531-ben, 47 éves korá­ban halt meg Ulrich Zwingli, neves svájci vallásreformátor. OKTÓBER II VASÁRNAP-x, GARAY-EMLÉKNAP. 1812. október 10-én született Garay János. Születésének évforduló­ját a szekszárdi I. számú Ál­talános Iskola minden eszten­dőben meg ünnepli, hiszen az úttörőcsapat névadója a köl­tő. Idén ez alkalommai a kis­dobosok és az úttörők sport- versenyeken, ügyességi és szel­lemi vetélkedőn vettek részt. Az iskolában lévő emlék-falnál pedig egyenruhába öltözött pajtások álltak őrt. + PAKS TÖRTÉNETI MÚLTJA címmel dr. Németh Imre nyu­galmazott tanár tart előadást október 17-én', a paksi áfész központi irodáján, a KPVDSZ kulturális na-pok programsoro­zata keretében. # SZÁMÍTÓGÉPEK az ipari szövetkezetekben címmel közös rendezvényre került sor a na­pokban Szektszárdon, a KISZÖV tanáoste-nméb'em, A rendezvé­nyen' részt vettek az SZVT Tol­na megyei Szervezetének, a Neumann János Számítógép- tudományi Társaság Tolna me­gyei Szervezetének, valamint a Tolna megyei Ipari Szövetke­zetek Szövetségének vezetői és munkatársai. Ramm-acher Ta­más, az OKISZ SZ'SZV igazga­tóhelyettese előadásában az ipari szövetkezetek -számítógé­pes feldolgozási lehetőségeiről, majd Bartók Tivadar, a KSH SZÜV főosztályvezetője a SZüV szá mi tó ste eh nliika i szol g á I ta tó ­sálról számolt be a hallgatók­nak. Bartók Tivadar kiemelten foglalkozott a szekszárdi szá­mítóközpont tévéké nysé-géve I. — GEMENCI TRÓFEÁK. A sokszínű őszi lombköntöst öl­tött ge-menci erdőben véget ért a gímszairvasbőgés évadja. Az erdő koronás vadjai közül.most hetven került terítékre. Húsz szarva sfaiilka arany-, tizenkét ezüst- és- huszonöt bronzérmes minősítésű agancsot viselt. A legszebb trófea t’izennégyes ágú, 12,15 kilogramm súlyú. A bőg-ési idény után melkezdődött a selejtező vadászat. Ennek során az év végéig 400—500 szarvastehenet, üszőt és borjút lőnek ki a- Ge-menci Állami Er­dő- és Vadgazdöság- Duna ár­téri és Tolna dombvidéki er­deiben, hogy egyensúlyban maradjon a vadszá-m és a- te­rület vadeltartó képessége. A Városgazdálkodási Vállalat távfűtési üzeme értesíti fogyasz­tóit, hogy- Sze-kiszárdon, a- Déli fűtőmű területén- épülő- új for­róvizes -kazán és az üzemelő rendszer végleges összekötési és a vezetékrendszer mosatási munkálatai miatt a> használati melegvíz-szolgáltatás 1981. október 9-én, 10-én és 11-én szünetéit, illetve szünetel- a- Hu­nyadi utcától délre eső és a Balkta városrészeken. A szol­gáltatási szünetért fogyasztóink szíves elnézését kérjük. Városgazdálkodási' Vállalat M Az Egyes számban, többes szám­ban műsor második részét közvetíti a Kossuth rádió 14 óra 08 perckor. A riportokkal tűzdelt vita, az egy­más mellett élők, az egymásmra utalt nemzedékek életszemléletéből adódó különbségeket elemzi, konk­rét családmodellek segítségével. A televízió 1-es programja 14 óra 15 perces kezdettel mutatja be a XX. század festőművészeiének nagy alakját, Marc Chagall-t. A francia forgatócsoport vence-i otthonában kereste fel a nagy művészt. A tévé 2-es programján 16 óra 55 perckor nézhetjük meg az Émile Zola, avagy az emberi lelkiismeret című sorozat második részét. ♦ A MŰSZAKI és közgaz- dasági könyv-napok keretében, október 12-én, hétfőn délután 2 árakor, a Bonyhádi Cipőgyár­ban dr. Szabó László, az Or­szágos Piackutató Intézet igaz­gatója tart előadást, A piac­kutatás aktuális kérdései cím­mel, A A DUNAÚJVÁROSI csa­ládi és társadalmi ünnepsége­ket rendező iroda- munkatársai kétnapos szakmai továbbképzé­sen vették részt Szekszárdon. A szakmai értekezleten a két vá­ros igazgatási osztályának ve­zetői elmondták javaslataikat, hogy miiként működjenek együtt az -irodák. A dunaújvárosi ven­dégek városnézésen ismerked­tek meg megyeszékhelyünkkel1. O TINÓDI-EMLÉKHELY. Ti­nódí Lantos Sebestyén- halálá­nak 425. évfordulója- alkalmá­ból megjéiölték azt a helyet, ahol o XVI. századi neves ének- mondó szülőfaluja, a baranyai Tinád falu állott. A falu a hó­doltság idején elpusztult, csak a dűlőnév őrzi az emlőikét, he­lyén ma szántóföldek vannak. A területileg illetékes, róz-safa.i községi- tanács és a- n-a-gype-ter- d-i Egyetértés Tsz emlékhelyet alakított 'ki a négyszáz év előtt él-t krónikás szülőföldjén. Nem pontosan a falucska feltétele­zett helyén, mivél az éppen egy nagyüzemi tábla közepébe esik, hanem vele szemben, az út mentén. Egyszerű emlékmű — betonta'lapzatba- ágyazott, faoszlopokon- domborított réz­tábla' — emlékeztet a hely je­lentőségére. 15-20 fok Időnként erős felhősödés, szórványo­san kisebb eső, zápor. Előbb a Dunán­túlon erős északnyugati, északi, később országszerte időnként élénk déli, dél­nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6—11. Legmagasabb nappali hőmér­séklet vasárnap általában 15—20 fok között. Retesüzem Jó néhány esztendeje készí­tenek réteslapokat a Tolna me­gyei Sütőipari Vállalat szek­szárdi kenyérgyárában. Most a sokak által igen kedvelt réfes- lapokat a gyár péksütemény­gyártási részlegén készítik, nap­pali műszakban, mert a- rétes­üzem tetőszerkezete megrongá­lódott és beázik. A munkát három asszony végzi, közülük is egy betegsza­badságon van, így ténylegesen ketten dagasztják, nyújtják a rétesnekvalót. Naponta mintegy százötven csomagot szállítanak — egy csomagban négy rétes­lap van — a megyeszékhely üz­leteibe, elsősorban a Rákóczi utcai mintaboltba. A jövő hét­től — a gyár vezetősége úgy döntött — még három asszony kerül a részleghez, így a rétes- lapokból jóval több kerülhet - kétszáz-kétszázötven csomag naponta — az üzletekbe és a fogyasztókhoz. sá-ka Tolna megye lakosságához 1981. szeptember 14-én - amint arról a sajtó tájékozta­tott - leégett a decsi művelő­dési központ. Az anyagi kár három és fél millió forint. Ez nem foglalja magába az in­tézmény padlásmúzeumának felbecsülhetetlen értékű gyűj­teményét. Az ősök által alkotott érté­kek megőrzése és közkinccsé tétele valamennyiünk közös ügye. A Tolna megyei Tanacs Végrehajtó Bizottsága, a KISZ Tolna megyei Bizottsá­ga, a Hazafias Népfront Tol­na megyei Bizottsága felhí­vással fordul a megye lakos­ságához, és kér mindenkit, akinek lakásán, portáján a Sárköz népművészetét, ha­gyományait őrző, nélkülözhe­tő régi használati tárgy, munkaeszköz, a mindennapi életet tükröző alkotás talál­ható, ajánlja fel azt egy kö­zös sárközi gyűjtemény javá- ra. Az igy összegyűlt anyag ki­állítása rendezetten továbbra is bemutathatja a sárközi emberek eszközeit, a híres kismesterségek tárgyait, a sárközi asszonyok szépérzékét bizonyító viseletét, a minden­napi élet alkotásait. A felajánlást a decsi nagy­községi közös tanácsnál kér­jük bejelenteni, ahol az ér­deklődők bővebb tájékozta­tást is kaphatnak. OL VAST AM Kár megenni... Diszpontyok kerültek a dombori holt Duna-ógba, olvas­hattuk lapunk tegnapi horgászrovatában. A diszpontyoknak állítólag ugyanolyan a húsuk, mint „normális" társaiknak. Ennek ellenére bízom a horgászokban, hogy ha horogra akad ebből a ritka halfajból, nem teszik a horgásztarisznyá­ba, hanem vissza a vízbe ... Mert ahogy olvasom, mindössze néhány példányt telepí­tettek, így kár lenne, ha pár hónap alatt el is tűnnének. Jó lenne megvárni, míg szépen elszaporodnak, s ezzel is szí­nesebb lenne — az amúgy túlságosan tisztának nem ne­vezhető — Duna-ág vize. sárközi Anyakönyvi hírek Dombóváron szeptember hó­napban az alábbi anyakönyvi események kerültek bejegyzés­re: Születés: Nagy Attila Zoltán, Cziffra Gábor, Bregyán Csaba József, Niebel Zoltán, Szabó László, Foki Tímea, Joó Sza­bolcs, Varga Hajnalka, Bíró György, Panta Kriszta, Panta Kata, Kálmán Mónika, Egle Re­náta, Győréi János, Amma Mó­nika, Nagy Andrea, Takács Zsolt, Dékány Zoltán, Kurucz Boglárka, Ispán Tibor, Győrfi Zoltán, Juhász Aliz, Biloráczki László, Szente Donát, Varga Szabolcs. Házasságkötés: Rück János Hufnagel Hilda Margit, Sári Jó­zsef—Szita Margit, Dinka Sán­dor—Kamu Zsuzsanna, Frezik István—Potocska Mária Julian­na, Martinka Gyula—Vörös Má­ria Magdolna, Vati Ferenc— Aba Ilona Julianna, Tóth János —Varga Mária, Hornicz Zoltán —Decsi Zsuzsanna, Nagy József —Gergye Teréz Mária, Nagy Sándor—Cser Sarolta, Weiteirt József—Berta Klára, Kása Fe­renc—Hart a Éva, Pécsi József —Kemény Kornélia Irén, Tóth István—Barb Teréz, Bertus Fe­renc—Salamon Anna. Haláleset: Szajki Pál, Eigen- brót Péterné sz. Gergics Kata­lin, Ékes Páli, Fülöp Mihály, Vi­rág Zsigmondné sz. Horváth Lujza, Rátz Józsefné sz. Deli Mária, Hornicz Antalné sz. Mó­zes Julianna, Kovács Vince, Bordács Sándor, Szita Imre, Farkas Istvánná sz. Prehalek Er­zsébet Julianna, Streng Ferenc- né sz. Bitter Julianna, Pongrácz György, Demse Dávid, Békéi Henrikné sz. Tiszberger Katalin. A tűzoltóság jelenti f Hétfőre virradó éjjel kisebb tűz volt Pakson, a Fenyves ut­ca együk lakásában, Agyban dohányzóit egy férfi, az égő óigarettától 'meggyulladt az ágynemű. A szoba* lakója vet­te észre és oltotta el a tüzet, így az anyagi kór nem jelentős. Jógának külterületén' nagy­méretű szalimalkazál égett el ugyancsak vasárnap. A tüzet egy 13 éves kislány okozta az­zal, hogy a kazal tövében ci­garettázott. A kór több mint 10 ezer forint. Csütörtök délelőtt Decsre riasztottáiki a helyi önkéntes, valamint a szekszárdi állami tűzoltókat. Égett egy kb. 100 nr-es melléképület és a pad­lástérben tárolt nagymennyi­ségű szakma. A tüzet rövid idő alatt eloltották, de az anyagi kár így is jelentős. A tűz ke­letkezésének körülményeit még vizsgálják Megyei Tüzoltóparancsnokság LotVo-taJekoztato A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint a 41. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szel­vénye 37 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 207 935 fo­rint. 3 találata 4360 fogadónak volt, nyereményük egyenként 882 forint, a 2 találatos szelvé­nyek száma 148 382 darab, ezekre egyenként 30 forintot fi­zetnek. A közölt adatok tájé­koztató jellegűek. Elekrtifilter a környezetvédelemért A Dunai Vasmű Martin-kemencéinek kéményeire porleválasztó elektrofiltert szerelnek. A jövő év tavaszától a négy kémény kö­zül kettőn már működni fog a berendezés, mely tekin­télyes mennyiségű ércportól óvja meg környezetét. A füstgáz- tisztítás kellékeit, a porleválasztók tartószerkezetét, a filterhá­zat a Gép- és Felvonószerelő Vállalat szakemberei szerelik. IRtÉPÚJSÁGa Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405; Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesitőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents