Tolna Megyei Népújság, 1981. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-09 / 237. szám
1981. október 9. Képújság 3 TOTÉV-esek Balatonföldváron „Ha késünk, veszik egy lakosztályunk” Egyiptom Mubarak elnökjelölt nyilatkozata becsempészni a katonai parádé díszmenetébe. Mahmud el-Maszri tábornok, a -köztársasági gárda parancs- noka megerősítette Ghazala állítását és hozzátette: a tényleges tiszt testvérét a szeptemberi letartóztatások során szintén őrizetbe vették. A tábornok a merénylet részleteiről nyilatkozva elmondotta: a katonai díszszemlén Szódat, abban a hitben., thogy a gépkocsiról leszálló három katona .üdvözölni a-karja őt, felállít és szembenézett velük. Ami minket illet — folytatta a tábornok -, balszerencsénkre azt hittük, hogy a gépkocsi motorhiba miatt állt le, mivel előzőleg a parádén két gépkocsi így járt. Amikor Szadat felállt a helyéről1, a negyedik merénylő, aki még á gépkocsiban maradt, tüzet nyitott Szadatra és azonnal eltalálta az elnököt. But rósz Ghali külügyi államminiszter a francia rádiónak adott nyilatkozatában azt mondotta, hogy a kommandót vezető tiszt feltehetően a „Muzul. mán Testvérek Társasága" elnevezésű szélsőséges iszlám szervezetnek volt a tagja. iHoszni Mubarak egyiptomi alelnök, aki a kormányfői teendőket is éllátja, szerdán éjszaka Kairóban egyórás megbeszélést tartott Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszterrel. Genscher a Kínai Népköztársaságból -hazafelé tartva szakította meg útját az egyiptomi fővárosban. A nyguatnémet diplomácia vezetője volt az első nyugat-európai politikus, a-ki Szadat elnök várható utódjával találkozott. A megbeszélés után Genscher elmondotta: nemcsak az NSZK részvétnyilvánítását tolmácsolta Mubaraknak, hanem biztosította ez elnökjelöltet arról is, hogy Egyiptom a Szadat halálával előállott nehéz helyzetben is számíthat nyugati barátaira. „Megnyugtató, hogy az egyiptomi vezetés folytatja következetes és egyértelmű politikáját” — mondotta a külügyminiszter. A találkozó után Genscher továbbutazott Bonnba. A külügyminiszter Mubarakkal tartott megbeszéléséről nemcsak Helmut Sdhmidt nyugatnémet kancellárt, hanem a közöspiaci országokat és Washingtont is tájékoztatja majd. Francois Mitterrand francia elnök -is részt vesz Szadat szombati temetésén — jelentették be csütörtökön La toh-ben, ahol Mitterrand Schmidt nyugatnémet kancellárral folytat eszmecserét. A francia elnököt Claude Cheysson külügyminiszter is elkíséri -Kairóba. Olaszországot Sandro Pertini köztársasági elnök és Emilio Colombo külügyminiszter képviseli majd.-Brüsszelben -bejelentették, hogy Belgiumot Baudouin király képviseli a temetésen. Romániában kétnapos nemzeti gyászt rendeltek ei Szadat halála alkalmából. Az Ager- press román hírügynökség jelentése szerint szombaton, a temetés napján félárbocra engedik a román nemzeti lobogót. PANORÁMA Molnár Márton brigádja készítette az hálózatát épületek betonacélHoszni -Mubarak egyiptomi elnökjelölt szerdán este megtartott első sajtókonferenciáján mozgósítani igyekezett az egyiptomiakat a hatalom fennálló ■rendszerének támogatására és a -szada.ti -polit-ka folytatása mellett Tagodtai, hogy á Szadat ellen elkövetett .merényletet puccskísérletként, szabadna értelmezni. Elszigetelt egyének bűncselekményének nevezte. Mubarak kijelentette: a merénylők „muzulmán fanatikusok voltak” és folyik kihallgatásuk. Az egyiptomi elnökjelölt sajtótájékoztatójának nagyobb részét annak szentelte, hogy biztosítsa Egyiptom szövetségeseit: Ka-iró változatlanul elkötelezett- oek érzi magát a Camp Da- vid-i egyezményben foglaltak végrehajtása, az Izraellel kötött különbéke mellett. Mubarak kifejezte reményét, hogy Izrael is tartja magát kötelezettségeihez és jövő év áprilisában befejezi csapatainak kivonását a Sinai- félszigetről.- Négy tagja volt a kom. mondónak, amely Szadafot meggyilkolta és közülük csupán az egyik volt tényleges tiszt, a másik .három polgári személy volt - közölte Mohamed Abdel Halim Abu Ghazala egyiptomi hadügyi és hadiipari miniszter. A három .polgári személy egyike leszerelt tartalékos tiszt volt, kettő pedig már leszolgálta katonaéveit. Ghazala nem ad'ott magyarázatot arra, hogyan sikerült a tényleges tisztnek három társát egyenruhába öltöztetve, élesre töltött fegyverrel Cheysson Varsóban Csütörtökön hivatalos látogatásra a lengyel fővárosba érkezett a francia, -külügyminiszter. Claude Cheysson-t lengyel vendéglátója, Józef Czyrek külügyminiszter fogadta a repülőtéren. Az új francia kormány képviselője a kelet-európai országok közül elsőként Lengyelországot kereste fel. Cheysson látogatása mintegy bevezeti a francia miniszterelnök, majd a francia köztársasági elnök korábban .már kilátásba helyezett lengyel- országi útját. Claude Cheysson-t a nap folyamán fogadta Henryk Jablon-s. k.i lengyel államfő. * Gdanskban .tizenkét napos ülésezés után befejeződött a ,,Szolidaritás”-szervezet eredetileg ötnaposra tervezett kongresszusának második szakasza-. Szerdán- a küldöttek elfogadták a „Szolidaritás” programját és megválasztották a szervezet vezető testületét A kongresszus a késő esti órákban ért véget, s ezt megelőzően még több — politikai tartalmú — határozatot fogadtak el a küldöttek. Ezek között van „a keresztény hagyományokon alapuló lengyel nemzeti kultúra ápolásáról” szóló határozat, továbbá a „Szolidaritás” nemzetközi kapcsolatairól szóló dokumentum. -Ez utóbbi hang. súlyozza, hogy a szervezet minden más szervezettől - köztük a lengyel államtól Is - független küIkapcsolatokat kíván kiépíteni. A nemzeti kisebbségről hozott határozat .kimondja, hogy a „Szolidaritás” feladatának tekinti az ország területén élő nemzeti és vallási csoportok támogatását. A küldöttek határozatban követelték a „Független Le ng ye I o rs z á g Kon.f öde rá ci ója ” (KPN) elnevezésű el len-forradalmi szervezet tagjainak szabadon bocsátását, s végül határozatot hozott a kongresszus arról is, hogy a „Szolidaritás” köszönetét nyilvánítja a „KSS- KOR (Társadalmi önvédelmi Bizottság) tagjainak a szervezet érdekében végzett politikai tevékenységükért: Emlékezetes, hogy ez a munkás-érdekvédelem jelszavait hirdető, de valójában szocialistaelltenes szervezet a ^ „Szolidaritást” tekinti örökösének és a gdanski kongresszus idején- jelentette be feloszlását. BUDAPEST Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a budapesti pártbizottság első titkárának vezetésével a varsói pártbizottság meghívására csütörtökön budapesti pártküldöttség utazott a lengyel fővárosba. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Somogyi Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság titkára búcsúztatta. Jelen volt Todeusz Pietrzak, Lengyelország budapesti nagykövete. A delegációt a varsói repülőtéren Stanislaw Kociolek, a varsói pártbizottság első titkára fogadta. MOSZKVA A szovjet-mongol kapcsolatokról, az ázsiai béke kérdéseiről folytatott csütörtökön. Moszkvában megbeszélést Andrej Grom-i-ko szovjet külügyminiszter -Mongolin Dügerszürennel, a Mongol Népköztársaság külügyminiszterével, aki az ENSZ- közgyűlés ülésszakáról hazafelé utazóban tartózkodik a szovjet fővárosban. PÁRIZS Csütörtökön reggel összeült a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága. A testület napirendjén a párt jövő év elején esedékes 24. kongresszusának előkészítésére szolgáló dokumentumtervezet végleges formába öntése és a kongresszus pontos időpontjának kitűzése szerepel. A dokumentumtervezet szolgál majd a kongresszusi előkészítő vita alapjául. HAVANNA Jesus Montane, a Kubai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának póttagja és Faruk Kaddumi, a Palesztinái Fel- sza-badítási Szervezet -politikai osztályának vezetője szerdán Havannában megállapodást írt alá a kétoldalú együttműködés fokozásáról,, az információk és a szakemberek cseréjéről. Az egyezmény az elkövetkező két évre -érvényes. SZÓFIA Hugo Juan Gobbi, az ENSZ főtitkárának ciprusi különmeg- bízottja közölte-, hogy elkészült a ciprusi probléma rendezésére vonatkozó EíNSZ-terv, amelyet Kurt Waldheim részletesen megvitat Szpirosz Kiprianu ciprusi elnökkel október 12-i New Yoik-i találkozójukon. Gobbi megítélése szerint a ciprusi kérdés rendezésére az 1974. évi tö. rök invázió után -most nyílnak először reális kilátások. ÚJ-DELHI Punjab nyugat-indiai szövetségi állam -több nagyvárosában csütörtökre virradó éjjel -pokolgépes merényletek történtek ismert indiai személyiségek hivatalaiban és lakásaiban. Már az elmúlt hét végén ismét kiújultak az incidensek és folytatódtak a letartóztatások is az -indiai államban. A szélsőséges erők K-halisztán néven független szikh állam létrehozását követelik. KABUL A nép és a forradalom ellen fellépett afgán állampolgárok amnesztiában részesülnek, -ha önkéntesen megadják magukat az Afganisztáni Népi Demokratikus Köztársaság hatóságainak - erősítette meg újból Babrak Karmai, -az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt főtitkára, a forradalmi tanács elnöke az i-szlá-m ünnep alkalmából mondott rádió- és tv-beszédében. WASHINGTON Az Egyesült Államok gyors ütem-ben korszerűsíti az Egyiptom által a Pentagon használatára átengedett Ras Banas-i katonai támaszpontot — adta hírül csütörtöki számában a The Washington Fost amerikai napilap. A jövőben állandó amerikai személyzet is tartózkodik majd a Ras Banas-i támaszponton. PEKING A dél-kínai Kunming (Jünnan tartomány) transzformátorgyárának munkásai augusztusiban három napra sztrájkba léptek, mivel a gyár párttitkára, igazgatója és szakszervezeti főnöke, semmibe véve a munkástanács döntéseit, magának foglalta le a legjobb újonnan épült lakásokat. Ä pórttitkárnak és társainak azonban csupán nyilvános önbírá’latot kellett gyakorolni, s meg kéllett válniuk a lefoglalt lakásoktól. A két szállóépület már áll. Az első számút beüvegezték, a másodikon most rakják be a loggiafalakat. Még üveg nélkül. De nagy ládákban ott van már minden szinten az üveg, dolgoznak az üvegesék is. Kaposvári Gyula vezető szerelő, urh-rádióval a kezében elindul a tizenegyedik szintre. A DEMAG-darut állítják be, mert ez szolgálja majd ki a tetőtéri napozót burkoló munkásokat: a nagy .daruval felhordott műkő lapokat ezzel a kicsivel lehet a helyszínre vinni, s tartani addig, míg felerősítik a falra. » Orbán János nehézgépkezelővel találkozunk először, régi szekszárdi ismerősünk. Most a kompresszort kezeli. Itt lakik a munkásszálláson. Több évtizede a TOTÉV munkása, de még ilyen jó, tiszta munkásszálláson soha nem lakott. A kosztot is dicséri. Meg a kollégáit, akik itt ezen, a majdnem háromszáz- millió forintos beruházáson tevékenykednek. Balatonföldváron vagyunk. Az Express szállodakomplexum építésénél, amely ,a TOTÉV legnagyobb élő munkahelye. Százharminc kilométerre a központtól él, lüktet a munkahely, nem látni csellengő embert — a rend, amely az építkezésen van, a vastárolóknál, a faanyagtelepen is nagy. Ritkán látni ilyen rendben tartott építkezést. Dohoczki János építésvezető korábbi munkahelye Pakson, a TÁÉV-nél volt, ezer lakás felépítéséig vezette ott a munkát, most idejött, ezt a nagy feladatot befejezni. 1983-ra készülnek el. — Az építési terület tulajdonképpen óriási, hiszen hatvanezer négyzetméter körül van. Ezen építünk fel egy ezeradagos konyhát, két szállodát, és a KPM oktatási, üdülési központját. Jelenleg mintegy százan dolgoznak itt. Az alagútzsalus technológiával készített hatalmas házak — 17x26x36 méteres, Y alakú épület, harminc méter magas — próbára tettek embert, gépet. Főleg az alapozást végezték nagy gonddal. Hatméteres cölöpöket vertek a földbe, ezek százai tartják a nagy súlyt, a több ezer tonna anyagot, amit eddig beépítettek. A munka nehezén már túljutottak — szó szerint kell érteni a nehézséget, mert a betonnal, vassal végeztek. Néhány száz műkőlap berakása és felerősítése van még hátra, de ezeket is a teraszokra emelték, tehát a folyamatos munkához a feltétel adott. A kettes szállodában, az ötödik szinten két építőmunkással találkoztunk, akik részt vettek a betonozásban, most már; — Csak söprögetünk, a törmeléket hordjuk el, s adunk munkaterületet, tiszta légkört a szakiparnak — mondja a so- mogymeggyesi Horváth Dezső. Gál József pedig annak örül, hogy évek óta a TOTÉV munkása, s nagyon jó munkakörülményeik vannak, nem kellett a betonozáskor anyagra várni, most is mindenki tudja a dolgát, tehát: — Ha az ember tudja, hogy mi a tennivalója, akkor nem ül le vakarózni a lépcsőre. Tenni kell, csinálni, mert úgy haladunk csak előre. Arról is szívesen beszél a két ember, hogy már ott voltak a Juventus Hotel építésénél is — szintén TOTÉV-munka volt —, amelyben már idén vendégeket fogadtak, s látják, hogy elégedettek az ott végzett munkájukkal. Innen is jó hírrel akarnak távozni. A nagy építkezésen a legfontosabb munkát, a vasbetonszerelést Molnár Márton brigádja végezte el. Kezdettől itt dolgoznak, tehát jó három évet tudnak maguk mögött Balatonföldváron. Egyébként az ösz- szes betonacélt itt a helyszíEgy-egy szállodában százhatvan szoba lesz, mindegyikben három ágy. nen szabták le, kötötték össze — kivéve a nagy rácsokat — s a rendkívül bonyolult hálórendszereket, s az egyéb vasanyagot behelyezték a zsaluzat közé. A betonozó brigádok kéthetenként váltották egymást. A Simcsik- és az Izsák-brigád, kiváltképpen Horn Ádámék dolgoztak sokat a betonozás idején. A szálloda különlegességei közé tartozik a két menekülőlépcső. A vállalat ácsai készítették gyalult anyagból a zsaluzatot és a Fodor kőművesbrigád töltötte ki betonnal. Most megcsodálhatjuk már a szép lépcsőt, amelyet nem festenek be, hanem természetes betonszínével illeszkedik az oldalfalhoz, amelyet majd barna színűre festenek be. Az Express szállodakomplexumot — még nem adtak a szállodának nevet — 1983 szezonjára adják át. Ekkor lesz a KPM-üdülő avatása is. Itt, ebben a szép épületben kaptak az építők hat szobát, lakosztályfélét. Ha késnek, minden hónap elvisz tőlük egy üdülőszobát a szép szállodából... Az építésvezető azt mondja, már vannak jelentkezők munkásai közül, akik az első turnusban itt akarnak üdülni 1983 május elsejétől. PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: Gyurkovits Ferenc Az iregszemcsei Máté János ácsbrigádja a konyha födémét rakja össze Az építkezés kiszolgálására betonüzemet telepítettek