Tolna Megyei Népújság, 1981. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-07 / 235. szám

1981. október 7.

^fepÜJSÄG 5

Szüret után a komlóról

Lipovszki Mihály több mint húsz éve foglalkozik o ikomló- vail, a sör egyik éltető elemével. Éltető, mert komló nélkül nincs sör, Lipovszkiék nélkül pedig nincsen komló. Hát hogyan is van ez a komlótermesztés?

— Azt mondom magának - kezdi a tájékoztatást a szakember -, hogy egyre jobb ára és pozíciója van a komlónak. Ez a mi területünkön azt jelenti, hogy a Hőgyészi Állami Gazdaságnak a nagytormási kerülete intenzív ágazat, sok pénzt hoz, ám sok rá a befektetés is.

— És a feketítés?

— No, a (helyzet egészen más, mint azt sokan hirdetik. Például húsz éve még hatszáz személynek adtunk másfél-két hónapra munkát, hogy leszaggassák, aztán csipegessék a komMinden dróton lévő termést oz etetőbe kell akasztani

lót, most meg hatvan személy foglalkozik csak e munkával, általában az egész komlóval.

(Balázs József fiatal mérnök, néhány hónapja gondja-ibaja, álma és nappala a komlóval kapcsolatos.

— Sok a gond, de sok az öröm is. Amikor szüretelünk, s a zsákokat elszállítják, öröm tudni, hogy tizenhétezer forint fölött kapunk egy mázsa tobozért.

Amíg toboz lesz, sok a tennivaló.

(Elsősorban a metszésen múlik, hogy mekkora és milyen lesz a termés. A föld alatt néhány centire vágják el, speciális géppel a tövet. Nem úgy, mint évtizeddel ezelőtt, amikor kézzel körülkaparták a tövet és úgy metszették. Ha pedig a metszés sikeres, és a talaijmunka is tökéletes — tehát jut a földbe kellő mélységbe és időben talajerő-utánpótlásra trágya, akkor még mindig az ember áll a sorba, s kezdi a növény útját egyengetni föl a dróton, hogy a fölvezetés tökéletes legyen, és ekkor jön a kémikus, hogy hogyan, mivel s fegkiváltképpen mikor kell permetezni. Mert a komló legalább olyan érzékeny a különféle betegségekre, mint a szőlő. A fölvezetést gyalogmunkások végzik, úgy ötvenen, és a permetezést, egyéb növényápolást tíz ember, általában öt erőgéppel, meg az ezekhez tartozó munkagépekkel, porhanyitókkal, permetezőkkeI.

'Persze, nem mindegy, hogy milyen fajtát állítanak termelésbe. A komlónak általában húsz-huszonöt év az élete. Ezért

is, meg a gazdaságosság miatt is a komlóval foglalkozó tudósok igen aktíváik. Most a termesztésbe „belökték” a nagyobb hozamú, ám nem olyan finom komlót, mint azt a söripar igényelné, szeretné. A középérésű fajta kellő arányú telepítése a későbbiekkel — jó üzlet. Ám, ha betegség üti fel a fejét, akkor ai késeit dróton lehet hagyni, azon „érik" be. A középérésű finomabb, aromá- sabib, de kisebb a termése, s nem is biztosan termő. Tehát ha tetszik az iparnak, ha nem — a termelő a maga igazát hajt- jai Tavaly ugyan a pénz az ablakban volt, tehát nem volt ráfizetéses a termelés, de az idei alig hoz valami pluszt. Pedig folyik a vita évek, évtizedek óta, hogy az ipar rugalmasabban alkalmazkodjon a piaci helyzethez. Mártonfai 'Dénes, a HÁG főosztályvezetője mondja:

— Hetven hektár állandó termőterületünk van, de a pótlásnak is folyamatosnak kell lenni, ez pedig igen sokba kerül, többe, mint a szőlő. Speciális gépek, támrendszer, alanynövény, s mindez, nem olcsó. Ezért most folyik a tárgyalás ...

A gépek. Ne mondjuk, hogy mennyibe kerül egy NSZK, vagy egy belga gép - sokba I A gépek ára ugyanis meglehetősen változik, s amíg selejtre érik egy kombájn, addig az újabb típusúnak az ára az előző kétsze- resére növekszik. Mit tehet csinálni ilyen esetben? Ismét keressenek hatszáz asszonyt? Képtelenség !

A toboz átvételi ára jövőre húszezer forint körül alakul. Ekkor már gazdaságos lesz a termelés — annál is inkább, mert külföldről nem lehet behozni minden alkalomra - egy-egy szezonra — komlót, tobozt, mert elvinné az ország sok fizetőeszközét. Tehát, amit itthon meg lehet termelni, azért ne adjunk kemény pénzt. Éppen elég gond az is, hogy sok ezer tonnái tobozt aromakivonatra az NSZK- ba szállítottunk, mert itthon az ilyen berendezések építése, telepítése - tekintettel a kevés mennyiségre — egyenesen ráfizetés volna. A másik ok a hazai komlótermesztés gazdaságosabbá tételére, s egyáltalán a termelési érdek miatt is; ami tobozt külföldről vásárolni tudunk, az nem felel meg a hazai igényeknek.

Tehát komlóügyben az a helyzet, hogy ildomos a fejlesztés. Van rá kedv a HÁG-ban, bizonyos deviza is rendelkezésre áll és a söriparral egyre jobb az együttműködés.

Egyébként a Pécsi Sörgyár évente 1110 mázsa tobozt használ fel a sör főzéséhez. Tehát Hirschfeld Sámuel, az első pécsi sörgyáros — 1848-ban alapította serfőzdéjét — utódai jó ösvényen haladnak előre, a söripar komlóháttere biztosíték az egyenletes jó alapanyagellátás- rai, sörfőzésre. És akkor még arra is oda kell figyelni, hogy a nagytormási kerületben termesztett komlót tartják a pécsiek a környező gazdaságokban termeltek közül a legízletesebb- nek.

PÁLKOVÁCS JENŐ

I A komlókombájn háromszor többe kerül, mint a gabonakombájn

Jegyzőkönyvezett hétköznapok

Abban a cseppet sem valószínű esetben, ha megbízást kapnék valamelyik település újkori krónikájának megírására’, azt hiszem, jegyzőkönyvek olvasásával kezdeném a munkát. Ez a bürokratikus ízű elhatározás már régóta éledezik bennem, és egyre inkább azt hiszem, hogy helyesen járnék el. Ami természetesen nem változtatna azon, hogy bejárnám az utcákat, igyekeznék szót érteni őslakosokkal és jövevényekkel, meghallgatnám o boltban vásárlók é$ a korcsmában ivók véleményét, megtudakolnám az ingázók számát és úti-célját, szóval mindazt, amit a mesterség szabályai előírnak. De a jegyzőkönyveket semmi esetre sem hagynám el.

Jegyzőkönyv tudvalevőleg minden valamirevaló értekezletről készül. Szerkesztésének szabályai vannak, továbbá tartozik hozzá két kiválasztott személy, akik aláírásukkal igazolják, hogy minden valóban úgy történt, akként hangzott el, ahogyan az írásba foglaltatott. Bármelyik településről lett légyen is szó, a végrehajtó bizottsági és tanácsülés! jegyzőkönyvek nagyjából, egészéből regisztrálják a faluiban történteket, mindazt, ami fontos volt, vagy fontos kellett volna, hogy legyen. Természetesen a városok ban úgyszintén, de eddigi tapasztalataim szerint a községi tanácsoknál készültek sokkal érdekesebbek, emberközelibbek. Emberközelibbek részben azért, mert a hozzászólásokból rengeteg személyes jellemvonás kiderül. Majdnem azt mondanám, hogy egyéni ízt lehet kóstolgatni. Arról természetesen szó sincs, mintha ezek kivétel nélkül stiláris remekművek lennének. Ezért most ne marasztaljunk el senkit. Valószínű, hogy néhai Arany János jegyző úr se írta páros rímekbe szedve a hídkorlót-csináltatással és más ilyen közhasznú tevékenységgel kapcsolatos feljegyzéseket.

Végrehajtó bizottsági ülés havonta van, tanácsülés negyedévenként. Vannak meghívottak, megjelentek, igazoltan és igazolatlanul távol maradók. Utóbbiak regisztrálása terén - eddigi tapasztalataim szerint — észrevéhető némi sematizmus. Amikor az ember valamely év jegyzőkönyveit lapozgatva már kilencedszer-tizedszer olvassa a távollévők listáján ugyanannak a tanácstagnak a nevét, óhatatlanul eszébe jut, hogy vajon megkérdezte-e oz illetőtől bárki is, miért óvakodott vaskövetkezetességgel megjelenni annak a testületnek az összejövetelein, melynek tagjává választották. Vagyis ahová közbizalomból került Ilyen megkérdezés jegyzőkönyvbe foglalt dokumentumát még nem láttam.

Más, meglepőbb ismereteket is lehet szerezni a jegyzőkönyvek révén. Nemrégiben például megtudtam, hogy az egyik - igazán nem nagy — községünkben két KlSZ-szervezet is működik. Az egyiknek úgy emlékszem — 7 vagy 9 tagja van, a másiknak 14. Az egyik községi, a másik termelőszövetkezeti. Megállapíthatatlan maradt, hogy szóban, írásban’, netán jegyzőkönyvek cseréje formájában tájékoztatják-e egymást a mindkét felet 'kölcsönösen érintő kérdésekről. Ha jól emlékszem, ugyanitt olvastam az egyik felszólaló kívánságát, miszerint a tanács gondoskodjon az egyik utca vízelvezető árkának tisztításáról. A felszólalást tudomásul vették és senkinek

sem jutott eszébe megkérdezni, hogy a kérdéses munkát miéri nem végzik el az utcabeliek maguk. Lapáttal.-Ezzel korántsem a jegyzőkönyvet akarom karikíroznii hanem arra utalok, 'hogy olykor szívesen elégszünk meg a feladatok írásba foglalásával, azok elvégzése helyett. Tisztelet a nagyon sok ellenpéldának. Petőfi Sándor egyik versében így emlékezett meg a hasonló esetekről: „Megint beszélünk s csak 'beszélünk, / A nyelv mozog s a kéz pihen ; / Ázt akarjátok, hogy Magyarország / Inkább kofa, mint hős tegyen."

Vannak -persze keményebb hangú felszólalók is. A lelkiismeretes jegyzőkönyvvezető egy alkalommal írásban rögzítette valamelyik tanácstag véleményét aki tömören azt mondta, hogy teljesen felesleges volt összejönniük, mert arról, amire kíváncsiak lettek volna, egy igét se tudtak meg. Ugyanennek a jegyzőkönyvnek a végén volt olvasható a tanácselnök zárszava, mely az együtt töltött időt jónak, hasznosnak és gyümölcsözőnek minősítette.

Ha a mór említett községkró- n'ika írására kapnék megbízatást, ugyebár vétek lenne kihagyni az ilyen és hasonló hely- történeti 'kuriózumokat. Legalább ekkora hiba lenne, azonban csak ilyenekre vadászni. A jegyzőkönyvezett hétköznapok hol kisebb, hol nagyobb mértékben, de tulajdonképpen mindenhol az előbbre jutás érdekében tett erőfeszítéseket ösz- szegezik. Semmilyen eredmény mellett nem lehet vállrándítással elmenni. Százméternyi betonjárda lefektetése természetesen nem mérhető az M—1-es úthoz, de a maga helyén nagyorv fontos lehet. Ugyanígy fél- tucat új lámpatest, melyekhez az oszlopok gödreit tanácstagi szervezés nyomán társadalmi munkában ásták ki az érdekeltek. A tanácsok meglehetős következetességgel - 'beszámoltatják az illetékességi körükben működő legkülönbözőbb szerveket és személyeket. Az áfészt az áruellátásról, a- körzeti orvost az egészségügyről, a KMB-s rendőrt a közbiztonság helyzetéről, de ugyanilyen tanulságos adatok kerülnek jegyzőkönyvbe a közművelődéssel, az iskolákká.!, a cigány -lakosság 'helyzetével, az ifjúsággal, a községben gazdálkodó termelőszövetkezet erőfeszítéseivel kapcsolatban. Ezek a beszámolók az esetek túlnyomó többségében alaposak, sok adatot tartalmazók. Néha túságosan is azok, amit másként száraznak is lehet mondani.-Aki netán hajlamos azt mondani, hogy napjainkban, nincsenek viták, ellenvélemények, hanem a különböző üléseken csak unatkozó fejbólintó Jánosok jönnek össze, azt az eljövendő korok helytörténészei cáfolják meg, akik bizonyára örömmel olvassák majd a levéltárakban ezeket a felettébb hétköznapi dokumentumokat. Egy valami azonban a fehér hollónál .is ritkább. A 'különböző testületi döntések előtt a vagylagos tehetőség, az, hogy az előterjesztők egynél több indítvánnyal álljanak elő. Gyérül viszont a „hivatásos”, csak a saját hangjuk hallása kedvéért felszólalók száma. Akinek -része volt már ülésekben, az jól tudja, hogy ez is eredmény.

O. I.

Kisgépekből - nagyobb választék

A háztáji „gazdaságok" egyik legnagyobb gondja, hogy kevés a kisgép. Valóban olyan kevés?

Az Ipari Mjnisztérium ipar- politikai főosztályának, valamint Gábor András miniszter- helyettes szakértői csoportjának előterjesztése szerint a mező- gazdasági kisgépellátás az ösz- szehangolt ipari, kereskedelmi intézkedések eredményeként fokozatosan javult. Az ellátási feszültséget elsősorban a belsőégésű motorral működtetett kisgépek okozták (motoros kapák, egytengelyes kistraktorok, motoros permetezők, stb.), mert az igényeket — jelentős (évi 5,5 millió) tőkés importtal — is csak kétharmadrészben lehetett kielégíteni. Ennek alapvető oka, hogy belsőégésű kismotorokat nem tudtunk vásárolni szocialista országokból. Jelenleg — a megtett intézkedések eredményeként — a kínálat lényegesen javult. A mezőgazdasági kisgépellátást a következők jellemzik:

A kézi erővel működtetett és a villanymotorral hajtott kisgépekből az ellátás megfelelő. A gyártó vállalatok az idei ösz- szes megrendelést visszaigazolták.

A MÉM—BkM igényprognózisa szerint a belsőégésű motorral hajtott kertművelő kisgépekből az évi átlagos szükséglet 1985-ig mintegy 30—35 000-re tehető. Az Ipari Minisztérium és a KkM a belföldi ellátás devizatakarékos megoldására programod dolgozott ki. A teljes körű hazai gyártás megszervezése helyett gyártási

együttműködések' alakultak, aminek kezdeti eredményeit már tavaly tapasztalhatták az ellátásban, érdemi javulás azonban csak .idén várható. Ezek nemcsak remények, ezt bizonyítja, hogy pl. a Szegedi Vasipari Szövetkezet 10 000 db 4 LE-s motoros kapát (RK—02) gyárt. A csehszlovák—magyar kisgépkooperáció keretében 2800 db 5—7 LE-s egytengelyes kistraktort importálunk. A Veszprémi MEZŐGÉP Vállalat licenckooperációt épített ki a francia. Briban céggel kistraktorok gyártására, ennek keretében az idén 18 700 db 3 LE-s kisgépet szeretne forgalomba hozni.

A Rába-termékekért cserében Jugoszláviából egytengelyes kistraktorokat importálhatunk.-Az előzőek eredményeként 1981-ben várhatóan 43 100 belsőégésű motorral hajtott kertművelő kisgépet hoznak forgalomba, ami a prognosztizált szintet — évi 30—35 000 db — meghaladja. Ebből 41 500 db- ot már a hazai ipar gyártásszervező intézkedései biztosítottak. A gyártási és kereskedelmi együttműködések alkalmasak a belföldi igények perspektivikus kielégítésére.

A hazai ipar törekvése, hogy a mezőgazdasági kistermelőket a legfontosabb gépekkel ellássa, minden igény kielégítésére azonban nem vállalkozhat, s ezért a teljes választékhoz a jövőben is kiegészítő importra lesz szükség.

B. P.

Védenünk kell a földet

Az ember átalakítja a természetet, igényének megfelelően változtatja környezetét, céljainak eléréséhez „fogja igába" a természet erőit. S hogy milyen a megváltozott környezet?

Élénk zöld búzatáblák mellett visz a vonat, aztán egyik pillanatról a másikra változik a táj: elhagyott agyagbánya. Tátongó nyiladékok, amelyeket elpusztíthatatlan gyomok vettek birtokukba. És ami még rosszabb, a közeli téglagyár kéményéből szürke-lekete füst gomolyog, a szél pedig szanaszét hordja a tüdőre nehezedő ködöt.

így fest a kép, mert a célirányos természetátalakító munka nemcsak szükségleteinket, igényeinket elégíti ki, hanem

— salakjával, kedvezőtlen következményeivel ártalmunkra is van. Átalakul, sőt nem ritkán elpusztul a termőhelyek őshonos, eredeti növény- és állatvilága. Mezei virágaink helyett növényvédő szereken „hízó" gyomok ütik fel a fejüket. Szaporodnak a rovarirtó szereket is túlélő kártevők.

Sokan mindezekből azt a következtetést vonják le, hogy kár volt és ma is fölösleges a természeti folyamatokba beavatkozni, mert csak veszedelmeket hozhat ránk, a biológiai egyensúly megbontása beláthatatlan következményekkel jár. Ez részben így igaz.

Magyarországon ma már 1300 kilogramm gabona és 140 kilogramm hús jut egy-egy emberre az éves mezőgazdasági termelésből. Ezzel a teljesítménnyel hazánk nemzetközileg is az élen járók közé küzdötte fel magát. Igaz, nem sportból. A hazai ellátás növekvő igénye, az export fokozódó követelménye szorította erre a produktumra népgazdaságunkat. Tudni kell, hogy húsz évvel ezelőtt egy-egy hektói löld csupán a felét adta mai hozamainak, egy-egy mező- gazdasági dolgozó legfeljebb a negyedét termelte meg annak, amire most képes. Ehhez a lehetőséget viszont éppen az ember természetátalakitó munkája — a műtrágyázás, a kémiai növényvédelem, az új növény- és állatfajták meghonosítása — teremtette meg. De nem vagyunk mindig mértéktartók.

A szervesanyag-visszapótlással nem törődő műtrágyázás például előbb-utóbb a termőtalaj pusztulásához vezet, a nyakló nélkül adagolt gyom- és rovarirtó szerek az élet- feltételeket kedvezően befolyásoló tényezőket is „mérgezhetik". A mértéktől, a vezérlő elvtől immár nemcsak környezetünk, vele együtt jövőnk is függ.

Ezt a kérdést nem lehet a továbbiakban csak a termelést irányitó mérnök vagy csak a természetvédő idealista szemével nézni. Arra van szükség, hogy gondjainkat az összefüggések ismeretében, a következmények számbavételével oldjuk meg.

Országunk legnagyobb természeti erőforrása a termőföld. Hasznosításának feltétele, hogy a talajok természetes termőképességét fokozzuk. De úgy, hogy például a növény- termesztés egyre növekvő feladatait teljesítő agrokémia kedvezőtlen hatása az elviselhetőség határain belül maradjon. Úgy, hogy a melioráció ne csak a fölösleges vizek elvezetését, hanem azok tározását és szükség szerinti visz- szavezetését is jelentse. Hogy a föld mélyét kutatók, az utakat, városokat építők mindössze annyit tegyenek használhatatlanná a termőföldből, amennyi eredményes munkájukhoz elengedhetetlenül szükséges.

A természetátalakitás és természetvédelem nem egymást kizáró fogalmak, hanem ugyanannak a folyamatnak — az emberi létfeltételek folyamatos és bővített újratermelésének

— két elválaszthatatlan oldala. Rajtunk múlik, hogy a kedvezőtlen jelenségek számának növekedését megállítsuk.

KŐVÁRY E. PÉTER