Tolna Megyei Népújság, 1981. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-03 / 232. szám
a Képújság 1981. október 3. Csak mértékkel! Feltehetően Mészöly Kálmán szövetségi kapitányt is az érzelmi túlfűtöttség kerítette hatalmába, amikor a bukaresti, győzelemmel felérő döntetlen után nyilatkozata zárásaként a következőt mondta: fegyelmezett játékot nyújtó csapatunk bárki ellen sikerrel veheti fel a küzdelmet. Amikor kipihente az izgalmas 90 perc fáradalmait, akkor már jóval reálisabban értékelt. Ugyanis a bárki kategóriájába beletartoznak a jelenlegi futball-nagyhatalmak is, akik ugyebár még utcahosszal előttünk járnak. Szükség is van a mértéktartásra, a reális értékelésre már azért is, mert még két fontos találkozó hátra van — no és ha kijutunk a VB-re, nehogy ismét kellemetlen csalódás érjen bennünket. Emlékezzünk csak vissza az argentínai világ- bajnokságra. A kijutás ténye, valamint a VB-t megelőző időszak kétes értékű sikerei annyira felbuzdították a sportközvéleményt, hogy az szinte biztosra vette: a legerősebb csoportból, ahol a későbbi világbajnok Argentína vagy a negyedik helyezett Olaszország foglalt helyet — nem okoz gondot a nyolc közé jutás. Persze, ebben a hurrá-hangulatban nagy szerepe volt a csapat vezetőinek is, akik úton, útfélen hangoztatták: ez a gárda nem rosszabb, mint a világ bármelyik csapata. Kétségtelen, hogy az akkori szövetségi kapitány, Baráti Lajos, amit csak lehetett, kipréselt labdarúgóinkból. A jelenlegi égető gondok azonban akkor is megvoltak — nívótlan bajnokság, kupacsapataink szánalmas szereplése nemzetközi porondon. Az közismert: nagyon leszerepeltünk, s utólag ■kikristályosodott: irreális feladatok elé állítottuk a csapatot. Jelenlegi csapatunk feltétlenül jobb annál, mint amelyik a '78-as VB után megszégyenítő vereségeket szenvedett. S ez a mutatott játék alapján is lemérhető. De nem erősebb annál, amely tulajdonképpen a legutóbbi VB-n leszerepelt. Ezt a megállapítást nem szakmai érvekkel szeretnénk alátámasztani, hisz azok cáfolhatók. Az azonban már nem, hogy jelenlegi- csapatunk gerincét az akkori gárda alkotja. Csupán Ga- raba és Kiss László épült be a kezdő együttesbe. Az európai középszintet képviselő csoportból győztesen kerültünk ki 1978- ban, feltehetően ugyanezek a -játékosok most is kiharcolják a továbbjutást, hisz erre most már minden lehetőségük megvan. Mi az, hogy európai középszint — méltatlankodhatna valaki, kissé felületes vizsgálódás után e megállapításról. Itt van Anglia csoportunkban, amely ma is futball-nagyhatalomnak számít. Igen annak, de kupacsapatai révén. Ha a válogatottban is az a szemléletmód válna uralkodóvá, mint amely a klubokban van, aligha lennének gondjai Greenwood kapitánynak a jövőt illetően. De a válogatott érdeke és a klubok érdeke továbbra is összeegyeztethetetlen. A madridi repülőjegyért még két fontos mérkőzés hátra van, amelyeken eddig gyengélkedő támadósorunknak kell bizonyítania. Az eddigi eredmények feltétlenül sikerként könyvelbe- tők el, de vigyázni kell a szakembereknek és a szurkolóknak egyaránt, tnehogy a siker fénye vakító legyen. Egy esetleges kijutás nem boríthat fátylat a jelenlegi problémákra, mert ez esetben ismét nagyot csalódhatunk. B. Gy. Elkészült a sportudvar (TUDÓSÍTÓNKTÓL) 'Intézmények, brigádok, szülők tesznek erőfeszítéseket, hogy korszerű sportolási és edzési lehetőséget teremtsenek az ifjúságnak. így volt ez Kölesden is. Az általános iskola udvarán 1977-ben 'kezdődött el és a napokban fejeződött be a sportudvar létesítése. — Amikor 1977-ben elkezdtük terveink megvalósítását — egy bitumenes pálya építését - a legszélesebb körű szülői segítségre gondoltunk. Nem is csalódtunk. Az 50x25 méteres betonalap elkészítésénél három héten keresztül — naponta 12— 15 ember vállalt munkát, 150 köbméter sódert, illetve betont dolgoztak be. Az akkori számítások szerint ez 180 ezer forint társadalmi munkának felelt meg. A teljes elkészüléshez a község 100, a bitumenréteg ráA tejüzem szocialista brigádja még 1979-ben felállította a vasállványokat Az igazgató a már kész bordásfal előtt még egyszer átnézi a terveket húzására a megye 120 ezer forintot biztosított - kaptam a tájékoztatást az iskola igazgatójától, Farkasfalvi Józseftől. — Egy ideig örültünk ennek, hogy van. Egyszer a testnevelést tanító kolléganő javaslattal állt elő. Gyors számolás, kikkel, hogyan, mennyiért lehetne megvalósítani. A vasálfvány- ról volt ekkor szó. A gépműhely vasas szakemberéi és a tejüzem szocialista brigádja ígérte a segítséget. Az anyagot mi vettük — nyolcezer forintért. Az összeget azért hangsúlyozom, mert ezt o szeikezetet a TAN- ÉRT-től 90-100 ezer forintért vásárolhattuk volna meg. így rövid 'idő alatt elkészült a ma már népszerű mászóka. Itt lehetőség van a rudak és a kötelek biztonságos felakasztására, és két bordásfal is van rajta. — Még egy gondolat erejéig térjünk visiza a pályára. iMit tud az új létesítmény? — Időközben kapukat vásároltunk és a pályát felfestettük. Lehetőség van a kispályás focira, de játszhatnak kézilabdát, kosár- és röplabdát. Mindegyik játéknál más-más szín jelöli a pályabeosztást, és a határvo. nalat! — Mi indokolta az újabb munka megszervezését? — Evés közben jön meg oz étvágy — mondhatnám így is. Éreztük, 'hogy amink van, az még nem teljes. Ezek a munkák teszik valójában sportudvarrá az udvart. Most lett kialakítva a magas- és távolugrógödör, valamint egy súlylökő- 'pálya. Ezek tetemes földmunkát igényéinek, ehhez kellett a szülők és a téesz gépeinek segítsége. Az itt - és a kisiskolánál udvarnagyobtbítás céljából - kitermelt földből pedig a jövendő versenyek és iskolai ünnepélyek nézőinék alakítunk ki lelátót — ülőhelyekkel. S bízom benne, hogy minden rendezvényünkön „telt ház" lesz. — Ezzel együtt lezárult iskolánknál az a folyamat, mely hivatott volt megteremteni azokat a lehetőségeket, melyek az iskolai testnevelést segítik. S örülök annak, hogy ebben a nagy munkában a szülők támogatását bírtuk, de segítségét élveztük a téesznek és a tejüzemnek is. Most már az ifjúságon van a'sor - hogy szorgalmukkal és eredményeikkel bizonyítsák A szülők az ugrógödrök ásása közben munkánk nem volt hiábavaló. KONRAD LÁSZLÓ H louak allua utaznak Fogathajtóink' — mint rendesen — ismét nyertek két aranyérmet. Némi túlzással azt mondhatnánk, hogy lassacskán három számjegyű lesz az éremgyűjteménye e sportág mester- kezű képviselőinek. Jogos hát az ünneplés. Minden hajtónak külön-lkülön, az akrobata-bak- legényeknek, azoknak, akik a felkészítést irányították, okos tanácsokat adtak. Az ünneplés után azonban a gondokról is beszélni kell. Először arról, hogy miért speciális ez a sportág. Az úszó egy szál fürdőnadrággal is útrakelhet, s ha jól úszik, övé a siker. Egy futó akár sportszaty- rábaa elszállíthatja a sjker nélkülözhetetlen kellékeit. Ezzel szemben, ha fogathajtóink egy-egy versenyre indulnak, olyan képet nyújtanak, mint Napóleon csapatai, tá- borbonfás után. Nézzük csak. Indul az öt hajtó, azaz 25 ló. A háromnapos verseny személyenként két-lkét kocsit igényel; ezek is útitársak lesznek. Aztán a szerszámok, a díszek, a sallangok, a pótalkatrészek (ez utóbbiból soha nincs elegendő, különösen, ha rossz minőségűt kapnak sportolóink. ..). És akkor még nem beszéltünk a négy-öt napi élelemről, amit a lovak útközben elfogyasztanak. Négy-öt nap. Igen, ennyit kénytelenek állni az aranyérem felét mindig és mindenképpen megérdemlő okos állatok. Zugba például pontosan öt napig utaztak a lovak. A nálunk esélytelenebbek, a1 vert mezőnyben végzők, az egyfogatas nemzetek lovai már vidáman ropogtatják a zabot, amikor bevezették melléjük a „tanító- mestereket". Okosabb szervezéssel — s ez elsősorban nem pénzkérdés — már évekkel ezelőtt meg lehetett (kellett) volna oldani a szállítást. Annál is inkább, mert a szervetlen anyag — a kocsik — egy gyors IFA-teherautón érkezhetett Svájcba. Tény, hogy sokba kerül egy- egy kontinens- vagy világverseny ebben a sportágban*, De, ahogy az elmúlt napokban mindenki — joggal, jog nélkül *— fürdőit a sikerben, gratulá- cióözönben, úgy kel! a szervezési gondokah az anyagi áldozatokat is vállalni. Pontosan a1 siker érdekében! Azért, hogy o verseny előtti utolsó nagy feladat — a szállítás — után csapatunk ne „beessen" a verseny színhelyére, hanem megérkezzen. Egységesen, rendben, ahogy vasárnap délután behajtanak a pályára — átvenni az aranyérmeket. .. A másik ok, ami miatt e sportágat csupán, kampányszerűen támogatják, hogy a fogathajtás nem olimpiai szám. Az előbb leírtak után sokan kérdezhetnék: kontinensünkön is nehezen oldjuk meg a szállítást, mit keresnénk akkor egy másik földrészen? Sajnos, jogos a kérdés. 'De — és ez az érem másik oldala- —, már lett volna alkalom, hogy „jobb családba" emeljék e sportágat. A nagy lehetőség — félő, hogy egyben az utolsó — az 1972-es müncheni olimpia előtt adódott. A rendezők ugyanis boldog örömmel tudták volna a versenyszámok között a fogathajtást. A NOB vezérkara — befolyásos magyar tagja is van —, azonban elvetette a javaslatot. Pedig hajtóink és lipicai lovaink jóvoltából alapos csiinmaldratta volt a helyszínen. Úgy tűnik, ezzel pont is került az ügy végére. Pedig a következő1 olimpia házigazdái, az amerikaiak, élénken érdeklődnek e sportág iránt. Hiba lenne ezt nem meglovagolni. Már a tavalyi windsori VB-re is több fogattal érkeztek a másik földrészről. Zugban pedig nagylétszámú, lóhoz értő megfigyelőgárKupa a legjobb góllövőnek Mint ismeretes, a területi labdarúgó-bajnokság Dráva- csoportjának irányítása Kaposvárról történik. A Somogy megyei Labdarúgó Szövetség a két érdekelt megye szövetségeivel karöltve igyekszik mindent elkövetni a zavartalan lebonyolítás érdekében, éppen ezért a közeljövőben — ha ezzel Tolna és Baranya szövetsége is egyetért — a sportsze- rűségi versenyt is meghirdeti. A játék színvonalának javítása, az eredményesség tokozása érdekében a Somogyi Néplap kupát ajánl lel a területi bajnokság legeredményesebb góllövőjének. Ha az érintett labdarúgó harminc vagy annál több gólt ér el, akkor végleg övé lesz a kupa, ha kevesebbel lesz gólkirály, akkor kétszer kell az első helyen végezni a végleges elnyeréshez. A második és a harmadik helyezett oklevelet kap. A három dijat a bajnokság befejezése után ünnepélyesen adják át Kaposváron. A Somogyi Néplap kéthetenként ismerteti a góllövőlista állását. Sportműsor SZOMBAT: Atlétika: Szekszárdon idény, záró atlétikai verseny 15 órától, melyen a Szekszárdi Dózsa mellett a Testnevelési Főiskola, valamint a PMSC versenyzői indulnak. Teke. NB 11: TÁÉV-Pápai Ezüstnyíl (férfi) 12 óra. Tenisz: Székszárd város felnőtt egyéni és páros bajnoksága 8 órától. Kosárlabda. NB 11.: Pét— Atomerőmű SE 13, Bonyhád— Sabaria 15.30, SÁÉV-Dombóvár 14 órakor. Kézilabda. NB II: Szekszárdi Szövetkezet-Ajka 15 óra, Si- montornyai BTC—Herend 15.30. Megyebajnokság. Nők: Dombóvár—Mözs 15 és 16 (Mátrai— SchaMi). . Tömegsport: Bonyhádon, a városi sporttelepen 9 órától Botond-lkupa tömegsportverseny. VASÁRNAP: Kosárlabda NB I.: A Szekszárdi Dózsa Veszprém csapatát fogadja Szekszárdon, a Zrínyi utcai tornacsarnokban 11 árakon Súlyemelés: A Szekszárdi Dózsa súlyemelői Jugoszláviában Bácson szerepelnek, a vajdasági válogatottal mérik ösz- sze erejüket. Kézilabda. Megvebajnoksáq. Nők: Szedres—Gyönk 8.30 és 9.30 (Merkl— Kneller), Dalmand -Zomba 10,30 (Savan.yú-Szelt- ner), Tamási—Székszárd II. 10 és 11 (Kincses L:-Kincses II.), Férfiak: Szedres—Gyönk 10.30 (Merkl-Keller), Dombóvár- Fadd 10 (Rácz I.—Rácz II.), heg- szemcse— PAV 10 (Agócs—Várni). • Tenisz: Folytatódik Szekszár. don a városi felnőtt egyéni és párosbajnokság. Kerékpár: Dunántúl hegyi bajnokság Pécsen a Mecsekben. Kezdés: 9 óra. LABDARÚGÁS: NB II.: A Szekszárdi Dózsa együttese a Mohács-Véméndi TE együttesét fogadja. Kezdés: 14 órakor. A Dombóvári VMSE- hez a Keszthelyi Haladás látogat. Kezdés: 14 órakor, Területi bajnokság: Siklós— Bonyhád, Boly—Paks, Tamási— Kisdorog, Bátaszék^Honvéd Kiss János SE. Megyebajnokság: Tengelic- Ozora 14 (Werczí), Aparhant— Iregszemcse 14 (Osztermajer), Tevel—Bogyiszló 14 (Horváth), Dunaszentgyörgy-Pincehely 14 (Pauer), Nagymányok-Dombó- vár 14 (Stumpf), B. Pannónia— TÁÉV SK 14 (Dörnyei), Duna- földvár—Zomiba 14 (Albert), Hő- gyész—Nagydorog 14 (Somogy megyei hármas). Körzeti bajnokság: Dalmand —Kaposszekcső 14.30 (Sándor), Sza'kcs—Kisvejke 14.30 (Tombor), Döbrököz-'Naik 14.30 (Kovács I.), Attala—Kurd 14.30 (Kaposvári hármas), Závod—Szakály 14.30 (Kuti), Izmény—Alsótengelic 14 (Pál), Fadd-Bonyhádva- rasd 14 (Hőninger), Sióagárd— Kéty 14 (AntJfinger), Szedres— Báta 14 (Salamon), Tolna-Ka- kasd 14 ('Németh), Alsónána— Cikó 14 (Valkó), Öcsény—Győré 14 (Tafoa), Gerjen-Gyönk 14 (Király), Paks II.—Bölcske 14 (Bakó), Pálfa—Kajdacs 14 (Farkas), Tolnanémedi ^Madocsa 14 (Szegi). OSK és ÓIK: Serdülők: Sz. Dózsa-Dam'bóvári VMSE 10.30. V.: Fülöp. Ifjúsági: Sz. Dózsa— Dombóvári VMSE 12. V.: Fazekas. dóval képviseltették magukat. Jellemző lelkesedésükre, hozzáértésükre, hogy 2 kettes és 2 négyes fogatot rendeltek a magyaroktól. Ami pedig (a sportág hírnevének öregbítésén túl) jelentős devizát hoz a magyar lótenyésztésnek. Ez sem mellékes szempont... Mint ahogy az sem, hogy mikor juthat végre a hajtósport az olimpiai számok közé. Mert szakemberekkel, lóba rá tokkal, finomkezű hajlókkal alátámasztott jogos igény lenne erre. És nem csupán az öreg kontinensem. Mert — tegyük szívünkre a kezünket —, abban a pillanatban-, amikor a sportágban olimpiai érméket osztanának, sokan lennének mecénásai az ügynek. IMert két arany (szokássá vált már ez hajt óinknál!), akár egy teljes, leszerepelt olimpiai csapat statisztikáját is javíthatja. Ehhez persze azt kellene elérni, hoav a foqathaj'tók ne izguljanak a pályaudvarokon, hoqy szerencsésen megérkeztek-e a lovak. Az a nagyfokú érdeklődés, amti egy-egv verseny alkalmával megnyilvánul sportolóink szereplése iránt, az nem csupán a hajtóikra, a baklegényekre, néhány edzőre és a szakvezetőre kell,' hogy feladatokat rójon*, hanem azokra is, akiknek módja van e sportért is tenni valamit. RÓTH FERENC Hírek A dunaföldvári labdarúgóbajnokság állása a 11. forduló után: 1. ÁFÉSZ 19, 2. Vízmű 16. 3. Kendergyár 14, 4. Mechanikai Labor 11, 5. ODV 10, 6. Virágzó Tsz 6, 7. Gumiipari Szövetkezet 6, 8. Költségvetési üzem 6 ponttal. A góllövőlista állása: 18 gólos: Varró (ÁFÉSZ), 11 gólos: Herczeg (Vízmű), 10 gólos: Velics P. (ÁFÉSZ), 7 gólos: Csigi (ÁFÉSZ), Helfrich (Mech. Labor), Kispál (Virágzó), 6 gólos: Németh F. (Költs, üz.), 5 gólos: Barkóczi, Németh J. (Kendergyár), Gárdos (Vízmű), Molnár (MeCh. Labor). Ma, szombaton a PMSC— Ózd NB l-es labdarúgó-mérkőzésen a szekszárdi Dravecz partjelzőként működik. A paksi városi-járási tájfutó szövetség november 7-én ;smét megrendezi a már hagyományos November 7.-kupa tájfutó- versenyt. A verseny színhelye a Paks melletti Imsós erdő. Kezdés: 9.30 órakor. * Október 11-én, vasárnap Pakson, a lakótelepi általános iskola tornacsarnokában rendezik 10 órától a Magyarország— Franciaország ifjúsági válogatott ökölvívó-mérkőzést.