Tolna Megyei Népújság, 1981. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-21 / 247. szám

e NÉPÚJSÁG 1981. október 21. Kézilabda NB II Az Sz. Spartacus megmenekült a kieséstől Hosnyánszkiné felugrásból lő az Olajbányász kapujára Kosárlabda NB II Szombathelyi TK—Bonyhádi MSC 74-71 (36-31). Szombat­helyen találkozott a két csapat. BMSC: Vanya (19), Fetzer (18), Jankovics (8), Seréné (8), Tóth (6), Csuka (—•). Csere: Hágen (8), Biszak (2). A vereség elle­nére jól játszott a bonyhádi, csapat. Lelkesen védekeztek és remekül dobtak. Az első fé’- időbeni 5 pontos hátrányt gyor­san ledolgozták és átvették a vezetést. A 30. perctől kezdve azonban a játékvezetők vették át á „főszerepet". Jók: Fetzer, Vanya, Seréné. BMSC—Szombathelyi Hala­dás 68-52 (29-26). Szombathe­lyen került sor a mérkőzésre. BMSC: Vanya (22), Kishonti (15), Seréné (3), Fetzer (11), Jankovics (8). Csere: Csuka (4), Hágen (5), Pákái (—), Tamás (—), Tóth (—). Már a bemele­gítésnél látszott a két csapat közti különbség. Ennek tudatá­ban dr. Ábrahám edző minden játékosát szerepeltette. Megle­petés volt a fiatalok jó játéka, közülük is Kishonti jeleskedett. Jók: Kishonti, Vanya, Janko­vics. Nagykanizsai Olajbányász— Szekszárdi Spartacus 18-11 (9-3). Szekszárd, 50 néző. V: Hanula, Kertész. Szekszárd: Tóth — Tekauer, Hokeszter, Ló­ridon, Katzenberger, Kadosa, Hosnyánszkiné. Csere: Kiss, Czi- bor, Gáspár, Fritz, Szabó. A mérkőzés kezdetén a Spartacus játékosai és vezetői köszöntöt­ték a bajnokságot nyert ven­dégcsapatot. Katzenberger ré­vén vezetést szerzett a szövet­kezeti gárda, de gyors góllal válaszoltak a kanizsaiak. A já­ték lassítására törekedtek a szekszárdiak,' fékezve az ellen­fél meg-megújuló rohamait. Az Olajbányász a 6. percben át­vette a vezetést. Egymást kö­vetően két büntetőt hibázott a Spartacus, a vendégek sorozat­ban lőtték góljaikat. A 20. perc­ben 7-1-re húzott el a bajnok­csapat. Rendkívül energikusan, keményen védekeztek a vendé­gek. Ugyanakkor a bentmara- dás szempontjából fontos talál­kozón — a gólkülönbség dön­tött — a Spartacus játékosai nem találtak ellenszert a ka­nizsai átlövők semlegesítésére. A 24. percben Hosnyánszkiné szépített. A félidő utolsó per­ceiben a vendégek kétszer, a hazaiak Tekauer révén egyszer voltak eredményesek. Vendéggóllal indult a má­sodik félidő, miután Szekszárd büntetőt hibázott. Katzenber- ger góljára aztán az ellenfél hárommal válaszolt, s a 7. percben 13-4-re vezetett. Hos­nyánszkiné csökkentette a hát­rányt, ám a 16. percben remek akciókból 16-5 volt a vendégek javára. Ezután Hokeszter és Lóridon volt eredményes, köz­ben a Spartacus negyedik bün­tetőjét is kihagyta. A 24. perc­ben 18-7-re módosult a talál­kozó állása. A mérkőzés haj­rájában már a vendégek át­lövései sem voltak olyan pon­tosak. Előbb Tekauer büntető­ből, majd Kadosa és Hos- nyászkiné két góljával alakult ki a 18-11-es végeredmény. A négy büntetőt és több zic­cert hibázó Spartacus ellen a bajnokságban kimagaslóan szereplő Olajbányász biztosan nyert. Ezzel együtt a szekszár­di csapat megmenekült a ki­eséstől. Góldobók: Hosnyánsz­kiné 4, Tekauer 2, Katzenber- ger 2, Hokeszter, Kadosa, Ló­ridon. Pécsi BTC—Simontornyai BTC 24-14 (13-7). Pécs, 50 néző. V: Bakay, Biber. Simontornyo: Szántó — Baumné, Bálintné, Jobbágy, Molnár, Farkas, Né­meth. Csere: Polovics, Zaka­riás, Sallai. A mérkőzés első perceiben két gyors gólt lőttek a pécsiek. Ezután hétméteres- dömping következett: egymást követően hatszor lőhettek bün­tetőt a csapatok, négyet a ha­zaiak, kettőt a simontornyaiak. Ezzel a 13. percben 7-2-re ve­zetett a pályaválasztó. Mindkét oldalon több biztos gólhelyzet maradt kihasználatlanul. A to­vábbiakban felváltva estek a gólok adok-kapok alaDon. Szünet után ismét a pécsiek kezdtek jobban. A vendégcsa­pat az 5. percben szépített, ám három perccel később már 16-1 Orré növelte előnyét a PBTC. Ezután sorozatban négy­szer voltak eredményesek a hazaiak. A találkozó utolsó ne­gyedórájában mindkét együttes négy-négy gólt ért el, s ezzel kialakult a 24-14-es végered­mény. A már tét nélküli mérkőzé­sen idény végi formában ját­szottak a csapatok. A simon­tornyaiak gólszerzői: Molnár 6, Baumné 3, Polovics, Farkas 2— 2, Németh. Közalkalmazottak sportnapja Ha egy hét eltolódással is, vallahogy mégiscsak „összejött” a közalkalmazottak szialkiszerve- zetéihez tartozó dolgozóik me­gyei sportnapja. A szekszárdi városi sporttelepet vették bir- tolkiulklböi, hogy különböző sport­ágaikban összemérjék, erejüket. — Neim tagadj ulki, szervezési hibák -miitaltlt csúsztunk egy he­tet. Azt azonban* már nem tu­dom: .mii az oka* ainínak, hogy a szokásosnál jóval kevesebben vagyonik itt. Kétszáz résztvevő­re feltétlenül1 száimiítoífcuak, ehelyett százthúszan* vagyunk. Vannak, akik vidékről is be tud­tak jönni, de a helybeliek kö­zül* sokam távolimanadtalk — mondta Andonka Árpád, ai köz­alkalmazottak szakszervezete megyei sportbizottságának tit­kára. Az atlétikai* számaikkal* indult a sportprogrialm. A versenybí­róság szándékosain későbbi időpontra tette a férfi kispá­lyás labdarúgás kezdetét, így többen* Undokaik a különböző számokban. A szokásos számok közé* beiktattak egy ötletes fel­adatot is nevezetesem a célba- dobást kislabdávaii, amelynek nagy sikere volt. Atlétikában a nőlkmST' a BM és a SZÜV, míg a férfiaknál* a megyei tanács vitte o prímet. Kispályás labdarúgásban kél csoportban hét csapat vetette magát a küzdelembe. Eredeti­leg hat csapat nevezett, de reggel még egy jelentkezett. Történt ugyanis, hogy a megyei tanács vendégékén t Szekszá r- dom tartózkodó munkaügyi ku­tatóintézet dolgozói kilátogat­tak ai sportnapra és kérték, hogy versenyen kívül imdulhas- samaik. Aztán* a Magyar Hírlap­kupa országos döntőijének 2. helyezettje igazolta hírnevét — sorra győzte le ellenfeléit. A döntőbe ebből* a csoportból nagy küzdelem utóm a Dózsa* edzői stábját felvonultató BM csapatta, a* másik csoportból ped*iig a mindkét -mérkőzésén győztes SZÜV csalpaitai került. Kettőjük összecsapása a BM- esek győzelmét hozta. Eredmé­nyek: FÉRFIAK: 100 m: Lázár István (SZÜV), 2. Tomy! Barma (BM), 3—4. Schöffer István* (BM) és Tóth János (Székszárd). Súlylökés: 1. Ternyi Barna* (BM), 2. Lázár István (SZÜV), 3. Peresics Já­nos (SZÜV). Távolugrás: 1. Lá­zár István (SZÜV), 2. Barabás Tibor (SZÜV), 3,xTornyi Barma (BM). Kislabdadobás: 1. Ré­vész László (M. Tanács), 2. Tótih Ferenc (M. Tanács), 3. Tóth János (V. Tanács). Teke: 1. Tóth Ferenc (M. Tanács), 2. Szilágyi Dezső (Földhivatal), 3. Révész László (M. Tanács). Kispályás labdarúgás: 1. BM, 2. SZÜV, 3. Szekszárdi Városi Tanács, 4. Igazságügy csapata. NŐK: 60 m: 1. Rocht Györgyi (BM), 2. Sttugner Edit (BM), 3. Újvári Ágnes (KSH). Súlylökés: 1. Tö­rök Sándormé (BM), 2. Újvári Ágnes (KSH), 3. Rochi Györgyi (BM). Távolugrás: 1. Stugner Edit (BM), 2. Rochi Györgyi (BM), 3. Újvári Ágnes (KSH). Kislabda célbadobós: 1. Török Sándormé (BM), 2. Papp Fe- rencné (SZMT), 3. Újvári. Ágnes (KSH). Teke: 1. Árpási Erzsébet (BM), 2. Papp Ferencné (SZMT), 3. Bisztróczy Irén* (IHet- ménylhilvütüil). — bólint —>* A férfiak közül úgyszólván mindenki indult súlylökésben A 60 méteres síkutás mezőnye Távolugrásban Rochi Györgyi (BM) Harmadik hely Bácska-T opolyán A Szekszárdi Dózsa nőii ko- sárfabdacsapata a Bácska-To. pólya vendégeként hét közben nagyon erős mezőnyű Felsza- badulósi-lkupán vett részt Ju­goszláviában. Az erőviszonyok­ra jellemző volt, hogy a döntő­ben a jugoszláv I. liga negye­dik helyezettje, a Belgrádi Par­tizán Simán 'kikapott a szovjet lányoktól. A Dózsa harmadik lett a memreközi tornán. Partizán Belgrád-Szekszárdi Dózsa 92-72 (47-32). Szekszárd: Hairsányi (14), Varga (2), Da­róci« (13), Pártos (8), Stella (16). Csere: Tornyimé (-), Feke­te (7), Szabóné (-), Rátvay (6), Pekk (6), Somogyvári (-). Igen jól és lelkesen .játszottak a dó- zsások, így komoly erőkifejtésre késztették a sokkal nagyobb já­tékerőt képviselő eilenfeiet. A második félidő 14. percében még csalk 9 ponttal vezetett a Partizán: 72-63. A hajrában visszaesett a Dózsa és a na­gyobb rutin döntött. Kibirkstis Vilnius-Szekszárdi Dózsa 97-54 (45-18). Szekszárd: Harsényi (17), Varga (—), Da- róczi (1), Pártos (6), Stella (10). Csere: Fekete (6), Szabóné (1), Tornyimé (5), Pékk (4), Rátvay (4), Somogyvári (-). A szekszár­diak nem tudták felvenni o ver­senyt a nagy magassági és fi­zikai fölényben lévő, keményen, robbanékonyán játszó szovjet lányokkal. Egyetlen cél tehetett: elkerülni a bűvös százast. Szekszárdi Dózsa-Topolcanka Backa Topola 73-63 (44-37). Szekszárd: Harsányi (23), Var­ga (8), Daróczi (12), Pártos (4), Stella (20). Csere: Fekete. (6), Rátvay (—), Pekk (—). Jól kezd­tek a dóz'sások: a* 8. percben 20-8-ra, a 15. peirdben 38-25-re vezették. Szünet után 50-39-es állást követően Olyan nyolcper­ces rövidzárlat .következett, amely a közönség fergeteges biztatása közepette a házigaz­dákat juttatta hétpontos veze­tésihez: 53-60. Időkérés után rendezték saraikat a* szekszár­diak és nagyszerű telijesítmény- nyel a* maguk javára* fordítot­ták az eredményt a. 3. hely sor­sát eldöntő találkozón. Az érékes csapatdíjak mel­lett Harsányi Mária 54 pantos dobóteljesítményéért külön tisz­teled íjat* .is kapott. Labdarúgás Országos bajnokság Serdülök: Zalaegerszegi TE—Szekszárdi Dózsa 4-0 (2-0). Zalaegerszeg, 100 néző. Sz. Dózsa: Holler — Nagyfalusi, Sági, Ferger, Ve- cseí, KvömdUk, Déli, Ősz, Ta­más, Topámkia*, Feítőszögi. Cse­re: Páli, Belke, Fneppán. Edző: Tornyí Bainnia. Megérdemelten nyert a kiváló csapatteljesít­ményt nyújtó ZTE, A szekszárdi csapátiból csalk Páli dicsérhető. Dombóvári VMSE—Komlói Bányász 1-0 (0-0). Komló, 50 néző. V.: Kovács. Dombóvár: Árvái — KSrvi'cskai, Takács, Kal­már, Varga, Horváth, Va*ss, Szűcs, Ug'hy, Hailmosi, Tóth. Csere: Keresztes., Szabnák. Ed­ző: Szíjártó Károly. A több gólhelyzetet teremtő dombóvá­riak ndgyobb különbséggel* is nyerhettek volna*. G.: Halmosi. Jók: Szűcs, Kalmár, Halmosi, Horváth. Ifjúságiak: Szekszárdi Dózsa—Zalaeger­szegi TE 2-1 (2-1). Szekszárd: Pesti — János, Hahn*, Papp, Csorba»! Endirődii, Joó, Bencze, Répást, Ki'lyéni, Fritschí. Csere: Dénes, Lőrimcz, Molnár. Edző: Sdhöffer István. Végig nagyon küzdelmes, jó iramú és ke­mény mérkőzés. Fegyelmezett játékával rászolgált a két. pont­ra a Dózsa. G.: Répási, Joó. Valamennyi játékos dicséretet érdemel'. Dombóvári VMSE—Komlói Bányász 1-0 (0-0). Komló, 100 néző. V.: Máté. Dombóvár: Kerényi — Zádorl, Ács, Berki; Farkas, Péter, Varga, Lincz- mayer, Csanádit, Bencze, Csi­pák. Csere: Sípos. Edző: Egyed Lehel1. Küzdelmes találkozón a nagy lelkesedéssel játszó DVMSE megérdemelten győ­zött. G.: Csanádi. Jók: Ács, Fairlkasi, Berki*. Cselgáncs % Ihos ezüstérmes A hét végén Kaposváron ke­rült sor a serdülő cselgámcsozók v i’déklbatjno'kság ára. A Szekszárdi Dózsából Ihos Gábor, Steiner Zoltán, Puskás Jenő, László Viktor, Nagy Vik­tor és Ambrus György indult a versenyen. Az 52 kg-ban* Ihos a tőle megszokott kitűnő verseny­zéssel szerezte meg a második helyet és ezzel folytatta idei jó szereplését. A 40 ikg-ban Pus­kás biztatóan*, ippon győzelem, me! kezdett, ezt követően szó. ros mérkőzésen vesztett, így he­lyezetten 'maradt. A +68 kg- ban Steiner egy győzelemmé! nem jutott tovább a selejtező csoportból]. A többieknek nem sikerült mérkőzést nyerni. Tömegsport A Pedagógusok Szakszerve­zete minden évben megrendezi hagyományos sportnapját, amelynek házigazdája ezúttal a pedagógusok dombóvári szer­vezete volt. Népes mezőny gyűlt össze — mintegy kétszá­zan versenyeztek öt sportágban. A résztvevő csapatok: Bonyhád város és városkörnyéke, Gyönk nagyközség, Paksi járás, 505. sz. Szakmunkásképző Intézet, Szek­szárd, Szekszárdi járás, Dombó­vár város és városkörnyéke. A versenyeket a Gőgös Ignác Gimnáziumban, a Gárdonyi Géza Általános Iskolában és a városi ifjúsági sporttelepen tar­tották. Eredmények. Női kosárlabda: 1. Bonyhád város, 2. Dombóvár város, 3, Paks város. Kispályás labdarúgás. Fér­fiak: 1. Dombóvári Ált. Isk., 2. Dombóvár * Középiskola, 3. Nagymányok. Női kézilabda: 1. Dombóvár, 2. Bonyhád, 3. Gyönk. Sakk. Férfiak: 1. dr. Szőke Sándor, 2. Drescher Attila, 3. Gömöri József (mindhárom Dombóvár város). Asztalitenisz. Női: 1. Topa Imréné (Dombóvár), 2. Pál Lászlóné (Bonyhád), 3. Farkas Zoltánná (Dombóvár). Férfiak: 1. Máriás János (Dombóvár), 2. Falkai Gyula (Gyönk), 3. Vasas Gyula (Dombóvár). Férfi páros: 1. Máriás János—Nagy Sándor (Dombóvár), 2. Kardos György—Vasas Gyula (Kocso- la—Dombóvár), 3. Berta Bá­lint—falkai Gyula (Dombó­vár—Gyönk). A dombóvári Unió Ipari Szö­vetkezet II. számú üzemében vasárnap házi teniszversenyt rendeztek. Az első három he­lyen az alábbiak végeztek: 1. Vida Gyula, 2. Tóth István, 3. Tilinger Sándor.

Next

/
Thumbnails
Contents