Tolna Megyei Népújság, 1981. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-11 / 213. szám

A "ísfÉPÜJSÁG 1981. szeptember 11. Kezdőknek a lőtt tésztákról Bár manapság kiváló kész­tésztákat lehet vásárolni, sokan ragaszkodnak a magukgyúrta házi tésztákhoz. Aki pedig kez­dő, annak bizony a tésztagyú­rást is jól meg kell tanulnia. A kellő mennyiségű lisztet át­szitáljuk és a gyúródeszka kö­zepére halmozzuk fel. A dom­bocska közepére kezünkkel kis mélyedést vájunk. Ebbe ütjük bele a tojást, kis sót teszünk hozzá, majd kevés vizet úgy, hogy jobb kezünkkel már las­san a liszt közé is keverjük. So­hase öntsünk egyszerre sok folyadékot bele, mert lágy le­het, ha meg folyton lisztet kell hozzápótolni, túl sok tésztánk lesz. Mikor jobb kezünkkel el­kevertük a tojást, vizet és lisz­tet, és érezzük, hogy éppen kel­lő nedvesség van benne, azaz gyúrható, nem pancsos, akkor mindkét kezünkkel nekilátunk gyúrni, forgatni, amíg csak a deszkától el nem válik és sima, kicsit lyukacsos nem lesz. Mi­közben gyúrjuk, mindig szedjük egy csomóba össze, ami szét­szóródik, és hintsünk alája ke­véske lisztet. Ezután pihentet­jük, illetve nyújthatjuk. A tésztakifőzésnek (laska, me­télt tészták, gombócok, galus­kák, makarónik) is vannak ap­ró fortélyai. A lábas, amely­ben a tésztát kifőzzük, mindig akkora legyen, hogy a tészta­mennyiség kényelmesen elfér­hessen benne, meg is kavar­hassuk vagy felrázhassuk. Ha nincs elég nagy edényünk, úgy két-hórom részletben főzzük ki a tésztát. A lábasnak pontosan ráillő fedője legyen. Tartsunk külön tésztafőző lábast, amely­ben 'egfeljebb tiszta vizet me­legíthetünk, de egyebet ne főz­zünk benne. A tésztaszűrő, a kanál szintén külön legyen. A lábasba annyi vizet te­gyünk forrni, hogy a tésztát be­letéve, ki ne fusson. Gyengén meg is sózzuk és diónyi zsírt is rakjunk a főzővízbe, így nem lesz ragacsos a tészta. Mikor a víz bugyborékolva forr, bele­engedjük a tésztát (makarónit, derelyét ugyanígy főzzük), óva­tosan megkeverjük, hogy össze ne törjön és a fedővel úgy ta­karjuk le, hogy kis rést hagy­junk a gőznek. Legjobb, ha a fakanalat fektetjük végig a lá­bason, erre tesszük a fedőt. Ha friss a tészta, elég, ha egyet-kettőt forr, ha száraz, ak­kor tovább kell főzni. Próba­képpen kiemelünk egyet, és kettévágva megnézzük, át- főtt-e. Ha igen, tésztaszűrőbe szedjük, és hideg vízbe meg­mártjuk, különben összeragad. Elég, ha a tésztaszűrőt egy pillanatra a csap alá tartjuk. Kihűteni, áztatni nem szabadó tésztát. A hideg vizet jól lecse­pegtetjük, úgy, hogy a szűrőt óvatosan rázogatjuk a tésztá­val. Utána a zsírral átmelege­dett másik lábasba rakjuk. Itt sem kavarjuk, csak rázogatjuk a lábassal együtt, míg az egész átzsírosodik. Túl zsíros ne le­gyen! Ezután jöhet rá a dió, mák, sonka, stb. ízlés szerint. Ha galuskát főzünk, egyenesen a vízbe szagassuk, közben ke­verjük, hogy össze ne ragad­jon. Mikor a víz felveti, leszűr­jük. leöblítjük. Gombóc kifőzésénél egyen­ként eresztjük vízbe (vagy le­vesbe) és nem kavarjuk. Csak egy sort teszünk egyszerre bele. Mikor a víz színére emelkedik, akkor megfőtt, de azért egyet szeljünk ketté próbaként. Mindenáron tiszta ötös „Agyoncsaplak, ha nem le­szel tiszta ötös!” Esztert ezzel az útraivalóva1! indította el az édes­anyja hatéves korában az is­kolai életbe. Eleinte nem is volt semmi baj, mert az elsősöket nem osztá­lyozzák, de volt nagy sírás-rívás, a miikor a tanító néni Eszter tá­jékoztató füzetébe beírta az el­ső négyest. Alig tudta megvi­gasztalni a hisztérikusan zoko­gó gyermeket. Hiába magya­rázta, hogy a „négyes” jó osz­tályzat, hiszen „jó” a neve is. A kislány csak azt hajtogatta, hogy neki nem lehet más osz­tályzata, mint ötös, mert neki egyetemre kell mennie. Szerencsétlen kis hatéves! Mi­lyen súlyos felelősséget raktak rá! A túlzott igyekezettől sok­szor megakadt az olvasásban, elhibázta a legegyszerűbb ösz- szeadást, írásnál izzadt a kis keze. Gátlásokat ültettek belé azzal, hogy neki mindent a leg­jobban, kitűnően kell csinálni. Eszter esete csak kiragadott példa. Sajnos, eléggé általános „járvány" a szülők 'körében a harc az ötös osztályzatért, a kitűnő bizonyítványért. Tudomásul kellene venni, hogy a gyermekek nem egyen­lő képességűek és nagyon ke­vés az olyan tanuló, aki min­den tantárgyból a maximumot képes teljesíteni. A tiszta kitű­nőért harcoló szülők nem veszik tudomásul, hogy ritka eset, amikor a jó matematikus, a hi­bátlanul helyesen író, jól olva­só gyermek a testnevelésben, technikában, énekben is olyan kiváló, mint az elméleti tantár­gyaikban. A magas követelmény követ­keztében sok tanuló elkeseredik, sértődötten veszi tudomásul, ha „csak” 4-est kap, a hármas meg a kettes osztályzat meg egyenesen katasztrófát jelent számára’, mert előre látjai, mi lesz ennek a következménye otthon. Pedig lehet, hogy szü­leinek már biztató dicsérettel kellene jutalmazniuk gyermekü­ket a „hármas”-ért is, mert ké­pességeivel a gyengébb osz­tályzat kiérdemléséhez is vi­szonylag nagyobb igyekezetre, erőfeszítésre volt szüksége, mint jóeszű társainak az „ötös" eléréséhez. Az elsőosztályos tanítónőknek jut az a nehéz feladat, hogy felmérjék a tanulok képességeit, és erről a szülőket őszintén tá­jékoztassák. Az addig legoko­sabbnak tartott kisleányról, kis­fiúról, aki a család szemefénye, akinek cserfessége, sok kedves jó mondása annyira elkápráz­tatta a családot, kiderül, hogy számolásban nagyon is gyenge vagy éppen a kézügyessége rossz. Általában nehezen veszik tu­domásul a szülők a’ tanítónő közlését, különösen akkor, ha szertefoszlik az ólmuk, hogy gyermekük tiszta ötös lesz. Van szülő, aki egyenesen megsértő­dik, ha a gyermek gyengéire felhívják a figyelmét. Ugyanaz a szülő elvárja az orvostól, hogy Vizsgálat után őszintén meg­mondja, hogy tüszős a gyermek mandulája, lobos a füle, vagy zörej» hall a tüdejében, de a bokasüllyedés, a gerincferdülés diagnózisát sem fogja fel sér­tésnek. Nem is tartaná jó or­vosnak, ha bármit elhallgatna. A kezelési utasításra: jól figyel, a gyógyszereket is beadja, mert segíteni akar, meggyógyí­tani a kis beteget. A tanítónő is „megvizsgálja” a gyermeket. Az értelmi képes­ségét, a készségeit méri fel. Ne­ki is éppen olyan őszintén kell elmondania azt, amit tapasztal, mint az orvosnak. Ö is megad­ja a „kezelési utasítás”-t, ő is ad tanácsokat. Meg kell hall­gatni a tanítónőt és ha szük­ség van rá, segíteni a gyerme­ket, de csak a képességeihez mért ,,normá”-kat szabad köve­telményként elé állítani. Szor­galommal, kitartással elérhető a javulás, a fejlődés. Lehet a kettes-hármasból később né­gyes-ötös tanuló, de a startnál, a szellemi erők és készségek felmérése előtt nem szabad a tiszta ötöst célul tűzni, mert sok elkeseredett gyermekünk lesz, mindazok, akik ezt egyszerűen nem képesek elérni. DR. GERGELY KÁROLYNÉ Még nem kell újmódi kultúrrégészekként a pókhálós padlásokat vagy a szintén lomos pincéket bújnunk azért, hogy egy-egy nagy­mamáink korából való, csupa hajlat, csupa ív ülőalkalmatosságra bukkanjunk. Ott állnak ezek a székek számos lakásban, idézve a múlt század végének kényelemszeretetét, egyúttal pedig azt, hogy már ebben, a mai megítélés szerint kevéssé szakosodott, a sorozatgyártás elvét éppen csak felismerő időszakban is szü­lethetett olyan termék, amely a százezres, sőt a milliós megrendelések próbáját is ki tudja állni. A Thonet-székekről van szó. Mármint Michael Thonet (1796—1871) osztrák asztalosmester im­már világhíres termékeiről. Szívre a kéz, tény­leg iparművészeti remekeknek tetszenek e mű­vek, ám azt, hogy Thonet úr miképpen futott fel a közismertségnek erre a csúcsára, csak kevesen tudják. Sikerének egyik fő titka, hogy felismerte: a fát nemcsak vágni és szögezni, de gőzölni is lehet. Előbb a rétegesen egymásra ragasztott lemezek idomításával kísérletezett, majd pedig a tömör — hengeres és rúd alakú — fakivá­gatok gőzölését is megpróbálta. ötvenévesen vált ismerőjévé mindenféle fo­gásoknak, és ettől kezdve emlegették fogalom­ként a Thonet-székeket. Elég egy pillantás az ilyen székre, és máris látható, hogy jellegzetességének fő-fő megha­tározója a célszerűség. Tehát az, hogy a hát­támla ívei a biztonságosan álló lábakban tö­retlenül folytatódnak, s hogy valamennyi ki­egészítő elem a tárgy meghatározó formáit > ismétli. A háttámla külső ívéhez tehát egy ha­sonlóképpen meghajlított belső hajlat igazo­dik, és az ülőrész alatt is ugyanolyan kör ala­kú merevítő fogja össze a négy lábat, mint amilyen maga az a szalmafonat, amelyen he­lyet foglalhatunk. Aki ült már Thonet-széken, emlékezhet rá, ezeknek az ülőalkalmatosságoknak külön érde­kességük, hogy rájuk telepedve nem plüss, bársony avagy más egyéb textília, illetőleg bői szolgálja kényelmünket, hanem tetszetős min­tázatúvá összeillesztett szalmaszálak hálózata, amely könnyű és szép. Mindezek után aligha csodálkozhatunk azon, hogy a szóban forgó tárgy igen rövid idő alatt meghódította a világot. Miután az úgynevezett Nr. 1-es számú széktípussal rendezték be a bécsi Café Daum kávéházat, egyre másra ér­keztek a megrendelések. Köztük Magyarország­ról is, ahol legelőször az Angol Királyné Szálló vendégei csodálhatták és használhat­ták Michael Thonet székeit. Az Nr. 1-et aztán az Nr. 2, az Nr. 3. és az Nr. sokadik változat követte — az iparművé­szet kutatói mintegy százféle hátlapját tartják nyilván e széktípusnak —, s mindez nyilván azért történhetett így, mert a szükséges alkat­részeket tényleg óriási szériákban, gépek se­gítségével lehetett előállítani. Lehetett? Rossz a múlt idő használata: le­het ma is, mert ez a százharminc esztendős négylábú jelenleg is javában készül, hogy úgy mondjuk, négy sarkában ennek a nagy világ­nak. És azért készül, mert egyszerű és célszerű formái máig mutatósak: az úgynevezett „kis­emberek” lakását díszként is, használati tárgy­ként is szépen felöltöztetik; no és hát — vi­szonylag olcsó anyaguk miatt — nem kerül­nek valami sokba. S hogy ne feledjük: immár jó ideje nyakun­kon a mindenféle régiséget körülrajongó nosz­talgia. amely ízléshullám természetesen e Thonet-székeket is igyekszik visszaterelni va- riabútoros szekrénysoros otthonainkba. Ha jönni akar, hát jöjjön... AKÁCZ LÁSZLÓ A variálás lehetőségei Az idei ősz, tél divatja meg­lehetősen szabad. Mindenki kedve szerint alakíthatja, válo­gathatja ruhatárát. Van néhány jellegzetesség azonban, amelyet érdemes fi­gyelembe venni, ha új ruhát vásárolunk, vagy varratunk. A váll hangsúlyozott, hajtásokkal, húzásokkal szélesített. Divato­sak a derékban karcsúsított, nőies formák. Ugyanakkor az egyenes vonalak, a nyugodt formák is kedveltek. De ami mindnyájunkat kellemesen érint — hódít a különböző formák és vonalak, színek és anyagok kombinálása. Minden nőnek van egy szür­ke, drapp, barna, vagy bordó egyszínű, egyenes szoknyája. Nos, ez az egyszerű szoknya alapja lehet több divatos öltö­zéknek is. Ha valamilyen színes selyemblúzzal viseljük, akár al­kalmakra — színházba, kon­certre, vendégségbe is felvehet­jük. Ilyenkor díszítsük gyöngy­gyei, a gallér alá kötött színes vagy fekete zsinórnyakkendővel, toll- vagy virágkitűzővel. Ugyan­ez a szoknya pulóverrel, a szoknya színét, mintáját meg­ismétlő csíkos, kockás, apró vi­rágos mellénnyel kellemes öltö­zet munkába, utcára, kirándu­láshoz. Ha szoknyához a mel­lényen kívül egy blézert is csi­náltatunk, kész az elegáns őszi-téli kosztüm. A divatterve­zők például ilyen összeállításo­kat ajánlanak: borvörös egy­színű szoknya, vörös-drapp csí­kos mellény, vörös-drapp-szürke kockás kabát. A mellény aztán viselhető drapp szoknyával is. A kabát szürke vagy drapp alj­jal is elegáns, de a mellény jól mutat a padlizsánlila ruhával, rózsaszín, drapp-barna kockás összeállításokkal. A variálás lehetősége szinte kimeríthetetlen. Csak a színek, minták összehangolására ügyel­jünk. Különböző mintájú, de azonos színeket ismétlő anya­gok együttese igen mutatós le­het. Legjobb, ha kiválasztunk egy alapszínt — a most oly divatos bordó, lila, padlizsán, borvörös, ökörvérszín vagy a fátyolos lilák, rózsaszínek köré­ből. És ezekhez illő, semleges színeket — drapp, szürke, fe­hér, kék árnyalatok közül — keresünk variálási lehetőségül. (se) GOMBÁVAL TÖLTÖTT PARADICSOM Hozzávalók: (4 személynek): 8 nagy db paradicsom, vala­mint 2 fej hagyma, 1 kis üveg gomba, 2 dkg vaj vagy marga­rin, 1 csomag apróra vágott petrezselyem, só, bors, fokhagy­makrém, 1 tojás, vaj. A paradicsomokat megmos­suk és a tetejüket „megskal­poljuk”. Belsejüket kávéska­nállal kiszedjük. A 'hagymái megtisztítjuk és kockára vágjuk. A gombát az üvegből kivesszük, levét leönt­jük és apróra vágjuk. Zsiradé­kot forrósítunk, a hagymadara­bokat üvegesre pároljuk, bele­tesszük a gombát;, sót, borsot, petrezselymet, fokhagymakré­met és együtt pároljuk. ízesít­jük. Tűzről levéve a tojást hoz­zákeverjük. A paradicsomokat alufóliára tesszük egymás mellé. Kívül és belül sóval és borssal fűsze­rezzük és megtöltjük a párolt gombás töltelékkel. A paradi­csomok levágott tetejét vissza­helyezzük és vajat teszünk rá. Az alufóliát összezárjuk és elő­melegített sütőben 15-20 per­cig sütjük. Sült burgonyát és tükörtojást tálalunk mellé. PARADICSOMOS TOJÁS Hozzávalók: (4 személy részé­re): 5 dkg szalonna, 1 evőkanál margarin, 4 fej hagyma, fél kg paradicsom, 6 tojás, 6 evőkanál tejszín, só, bops’, tárkony, 1—1 csomag petrezselyem, metélő­hagyma (sn id ling). A szalonnát feldaraboljuk (kockára vágjuk) és forró mar­garinban kiolvasztjuk. A hagy­mát vékony karikákra vágjuk és a szál on na zsiradék ban barnára pirítjuk. A paradicsomok héját lehúzzuk és 4 részre vágjuk. A hagymához tesszük. A tojásokat, tejszínt és a fű­szereket összekeverjük és rá­öntjük. Lassú lángon fedő alatt sütjük. Tálalás előtt apróra vágott petrezselyemmel és snídlingka- rikákkail beszórva tálaljuk. 3B 11 Kosztümkombinációk

Next

/
Thumbnails
Contents