Tolna Megyei Népújság, 1981. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-08 / 210. szám

1981. szeptember 8. Moziban lUluppet-mozi A televízióban megszeretett kedves szörnyek és állatkák ez­úttal átrándulnak a konkuren­ciához: a filmgyár vetítőjében gyülekeznek, első, egész estét .betöltő játékfilmjük bemutató­jára. Természetesen a két kri­tikus úr is jelen van, a várako­zás izgalmában mindnyájan úgy viselkednek, mint a valódi sztárok és valódi művészek. Végre peregni kezd a film. Hansonék mókás dramaturgiát követnek: a mosóporos dobozra emlékeztet művük szerkezete. Ezen tudvalévőleg egy mosoly­gós háziasszony egy mosóporos dobozt mutat, amelyen jól lát­ható kicsiben ugyanez a mo­solygós hölgy, kezében még kisebb mosóporos dobozzal, amelyen azonban még jól ki­vehető a hölgy képe... és így tovább. Nos, a Muppet-film ar­ról szól, hogy egy kis zöld béka egy hollywoodi szinészügynök biztatására elindul a mocsár­ból a siker és pénz felé, kezé­ben egy forgatókönyvvel, amely arról szól, hogy egy kis béka a mocsárból elindul Hollywood, stb. felé. Meg is érkezik, azon­nal mesés szerződést kap és barátaival forgatni kezdi a fil­met, amely arról szól, hogy egy kis béka a mocsárból... — Út­közben, persze, történik egy és más: érdekes találkozások, ame­lyek során csatlakozik hozzá Medward, a világ legmulatsá­gosabban tehetségtelen komi­kusmedvéje, a zongorázó ku- tyus, továbbá Disznő, a szerel­mes természetű disznóhölgy, no meg a színes egyéniségekből álló Ricsaj-együttes. A gonosz intrikus viszont valódi hús-vér ember képviseli, aki semmitől sem riad vissza, hogy Brekit a tv-hez csábítsa, vagy erőszakol­ja, hogy ott éppen békacomb- készítményeket reklámozzon, így hőseinknek időnként igen meleg helyzetből kell kivereked­niük magukat. Amikor aztán végképpen úgy tűnik, hogy nincs tovább, egyszerűen előveszik a forgatókönyvet, amelyből vilá­gosan kiolvasható a megoldás. Akárcsak az életben, illetve bi­zonyos életszagú filmekben, amelyekben a történések egy­másutánjának egyetlen pszi­chológiailag és logikailag meg­okolt magyarázata lehetséges: így áll a forgatókönyvben! Egyszóval a moziba áthelyezett Muppet-show egyben filmparó­dia: megkapja a maga frics­káját minden stílus és műfaj: a krimi és a western, a karrier­történet, a könnyfacsaró melo­dráma és a hagyományos mu­sical egyaránt. A végkifejlet még a stúdiókban uralkodó ál­lapotokat is „leleplezi": az óriá­si rumliban a díszletszivárvány kiüti a műterem tetejét. Még szerencse, hogy az óriási por­felhőben megjelenik az „igazi" szivárvány és elhangozhat az optimista zárókórus: „Életed filmjét magad írd és rendezd!" El lehet tűnődni, hogy ezt már komolyan gondolják-e az alko­tók, vagy ez is csak irónia, mi­vel maguk is olvasnak-hallgat- nak-néznék napi híreket? Min­denesetre valódi családi film a Muppet-show, kicsitől öregig, mindenki megtalálja benne a neki szabott látni- és nevetni- valót. CSONTOS KAROLY Kővetkező neti tiimjegyzetunket a z.saru vagy csirneiogos című színes francia filmről írjuk Kossuth-könyvek Grigulevics: Kard és kereszt A XVI. század elején rabló­hódítók — conquistadorok — rohamozták meg Amerikát. A különböző nemzetiségű, főként spanyol és portugál harcosok kezében kard volt, sarkukban keresztet tartó szerzetesek. Mi volt a katolikus egyház szerepe ebben a korban ezen a földrészen? Mennyiben fele­lős az indiánok pusztításáért, az ősi kultúra lerombolásáért? — teszi fel a kérdést a könyv és a marxista történettudomány módszerével megvilágítja az egyház szerepét. Erről a szerepről sokat vitat­koztak és vitatkoznak a törté­nészek ma is. Egyes kutatók igyekeznek ugyan ezt a szere­pet objektiven vizsgálni, elítélik azok nézeteit, akik az egyház minden lépését mentegetik. A „középutas" tudósok úgy véle­kednek, hogy az egyháznak vol­tak erényei és hibái, hősei és gonosztevői, nem volt sem jobb, sem rosszabb, mint korának többi társadalmi intézménye. Pozitív tettei közé tartozik pél­dául az oktatás és a jótékony­kodás. Miért nem fogadhatjuk el ezeket a nézeteket? Azért nem, mert az ilyen objektivista elemzés elkeni az egyházak szerepének osztálylényegét. E- szerint a katolikus egyház részt vett az indián lakosság kizsák­mányolásában és kifosztásá­ban, védelmezte a gyarmati rendszert és a négerek rabszol­gasága mellett foglalt állást. Szó esik a kötetben — töb­bek között — az inkvizícióról és a jezsuita rend működéséről is. Kiss István szobrászművész kiállítása Szekszárdon iNagy érdeklődés mellett va­sárnap délelőtt nyílt meg Szek­szárdon a megyei művelődési központban művészeti, kulturális életünk rangos eseménye, Kiss István Kossuth- és Munkácsy- díjas kiváló művész kiállítása. Az ünnepélyes megnyitón részt vett K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Szabópál Antal, a megyei ta­nács elnöke. Közreműködött Koszta Gabriella és Melis Gá­bor — a Pécsi Nemzeti Színház művészei —, akik többek között József Attila- és Váci Mihály- verseket adtak elő. Megnyitó beszédet dr. Rúzsa János, az MSZMP Szekszárdi Városi Bi­zottságának első titkára mon­dott: — József Attila gondolatai járj jók át a termet, irodalom és képzőművészet csodálatos egy­másra találása szinte áramütés­ként hat ránk. Minden művé­szetnek sajátos belső energiája van: mellyel ha kell, fojtott csenddel, ha kell, harsogó ke­ményen zeng bele a világba. Ha azonos gyökerekből táplál­kozik képzőművészet, irodalom vagy zene, egymás hangját erő­sítve zengi gondolatait. Ebben a nagy átütő erejű hangzatban egy a fontos: minden az em­berért történjen és társadalmi jelentőséggel bírjon. Az igazi művészettől a társadalom lé­nyegi azonosulást kér számon, mely átizzik az alkotásokon. Tiszta látószögben és távlatban formálódó, érthető jelrendszer­re felépített alkotásokat, me­lyeknek elsőrendű célja, hogy üzeneteik megérkezzenek azok­hoz, akikről, akiknek, akikért szólnak: az emberekhez. Kiss István hivatásának fő rugója alkotópályája első per­cétől kezdve az volt, hogy élet­ben tartsa azt a mélyebb kö­zösséget adó kultúrát, mely őt is felnevelte. Nagyszalonta, Arany János városa és határában a Nádas-ér, mely az odaérkező­nek ma is suttogja a Toldi le­gendát, — a szülőhelye Kiss Ist­vánnak. Ebben a tájban szü­letni gazdag örökség. Ez az örökség felelősséggel vértezi fel az onnan indulót, felelősséggel a történelmi múlt, a jelen, a jövő iránt és az alkotás kötele­zettsége alól nem ad felmentést az arra tehetségeseknek. Vál­lalni kell, mindig újra kell vál­lalni: a haza iránti kötelesség belső kényszere adja az új fel­adatokat. Kiss István e tájb^ fogalmazza, innen nézi, és az itt élő emberekkel együtt emlé­kezik történelmünk nagy fordu­lópontjaira, népünk kiemelkedő egyéniségeire. És mindebből építi fel saját alkotópályája emlékművét, melynek spirálvo­nala éppúgy, mint a Pest-Buda és Óbuda egyesítése centená­riumára készített alkotása: nem a határtalan térbe és időbe tör, hanem egymást átfogva, tér és idő úgy beszél a múltról, hogy a jövőbe emel. Alkotásaiban megszólal az apai örökségű vizuális tehetség, az otthon vi­lágnézeti, társadalmi beidegző­dése és ezek ölelkeznek ben­nük, „mely múlt, jelen s jöven­dő". A mai magyar képzőművé­szetben talán egy kicsit ritka művészi magatartás tanúi lehe­tünk ma. A pálya, mely közel 30 évvel ezelőtt hozta első át­ütő erejű alkotását, az 1514-es Dózsa-forradalom emlékét ki­fejező szoborkompozíciójával, — az elkötelezettség töretlen ívé­vel járja éveit. Legjobb képes­ségét úgy bontja ki, hogy az országot nem szűkíti a falura, sem a történelmet a paraszti múltra, hanem a társadalmat vállalja minden alkotásában, melyben művésszé lett. Ez szól egyenesen a múltjából, ez talál­kozik benne a jelennel és ezzel alakítja a jövőt. Küldetésének igaz értelmezése és époen az emberekhez, a természethez va­ló viszonya hozza egy nevezőre minden kezevonását. Közérthető, az állandóság üzenetét hozza művészetével: tisztaságot, meg­győződést, a magyar realizmus mindiq újuló, szépülő nyelvén. Alkotásai a magyar képzőmű­vészet mérföldkövei, melyek szerte az országban köztereken, középületeken megtalálhatok Több itt látható szobra már kö­zös emlékünk, a történelem szférájából szól hozzánk; törté­nelmi-politikai emlékművekké a tartalmilag megavőző, hiteles ábrázolás által váltak. A múlt és jelen című, a Gel­lérthegyen található dombor­művén például mindez úgy je­lenik meg, hogy Budapest múltját a negatív, mélyített fi­gurák, jelenét a domború, po­zitív formák adják. A Dózsa György úti, tanácsköztársasági, 8 méter magas bronzszobor, A „Bimbó” cimü alkotás mely az 1919-es „Fegyverbe!" kiáltásé, Berény Róbert által •készített plakát-alakjával iga­zolja a szobrászat érvényes esz­mehordozó funkcióját. A Búza­kalász címe: Élet. Ma is így hív­ják az öregek. Nem célom a művek felsora^ koztatása, olyan alkotó művei előtt állunk, melyek önértéke át­ütő erővel szól az előtte álló­hoz, hogy szabadulni is nehéz a gondolatáradattól. Érvényes művészi létezés ez, nem kíván külön értelmezést. Az értelem biológiai sávjában képződött, autentikus művészet. Ugyanúgy nem kér magyarázatot, mint ahogy Arany János balladái, vagy József Attila versei. Van önértékük, mely átárad az alko­tásból a nézőre. Rajtunk múlik,- mennyire engedjük közelünkbe, érzelmi szféráinkba jutni mon­danivalóját. E kiállítás Szekszárd város, a megye emberei számára öröm­teli. Egy gazdag alkotópálya mérföldkövein keresztül o ma­gyar képzőművészet egyik leg­jelentősebb művészének őszinte kitárulkozása, mely mondaniva­lójával belezeng a világ vala­mennyi művészének közös meg­szólalásába, a képzőművészeti viláqhét rendezvényeibe. (Kiss István szobrászművész alkotásait szeptember 30-ig te­kinthetik meg az érdeklődők.) Fotó: K. A. TV-NAPLÓ Hány film keresi a nézőt? Az első nyilatkozó elmondja, a második megerősíti, a harmadik, a tizedik még mindig ugyanazt mondja, mi pedig ebben az egyhangúságban is szorongva ülünk a készülék előtt, mert úgy érezzük, elvarázsolt világba csöppentünk, ahol jól képzett, esetleg zseniális filmesek élnek, akik jó, esetleg zseniális filmeket készítenek, de ezek többsége kü­lönböző okok miatt tulajdonképpen láthatatlan. Illetve mint­ha még különböző okokról sem beszélhetnénk, az ok ugyan­is mindig ugyanaz: forgalmazási nehézség. Az avatatlan néző, aki nem ismeri ki magát a filmforgal­mazás labirintusában, meg nem is érdekli, a Miskolc '81 cimü dokumentumaim után csak annyit konstatál, hogy va­lami zavar van a dokumentumfilmek és azok készítői körül. Ugyanakkor zavarban is van a néző, mert a film végered­ményben rajta kéri számon, hogy miért nem nézi meg eze­ket a jó, gyakran nemzetközileg is elismert filmeket, holott a néző teljesen tehetetlen, a néző ugyanis csak néz, s mindig azt nézi, amit mutatnak neki. Éppen ezért lelkiismeretlurdalást sem érez, hogy elmulasz­tott valamit, csak azt tudja, hogy ő is, akinek rangja ebben az esetben nem-néző, az ellentmondások szövevényébe került. Miskolcon kétévenként rendezik meg a dokumentumlil- mek fesztiválját, s ha jól értettük, olyan film is akad, ami először és utoljára itt szerepelt a műsoron. De hát hol van­nak ezek a filmek? Miért csinálják őket, ha senkinek nem mutatják meg, vagy miért nem játsszák, ha egyszer meg­csinálták? A kérdésre nem tudunk válaszolni, ha pedig to­vább kérdezünk, arra nem válaszol senki. A mozik látogatottságáról, a filmek, elsősorban a hazai filmek logadtatásáról évek óta keserű megjegyzések hang­zanak el. Ugyanakkor nem lenne szabad megfeledkeznünk arról, hogy az ország legnagyobb mozija a tv, hatalmas apparátusával, önálló filmforgalmazásával, sőt azzal együtt, hogy bizonyos filmeket egyszeri, legföljebb kétszeri közvetí­tésre szinkronizáltat. A néző ismét csak tájékozatlan, nem tudja, hogy mindebből mi történik az ő érdekében. Egyetlen támpontja a műsor, amit az esetek •többségében mégis­csak végignéz, legföljebb bosszankodik. S mialatt bosszan­kodik, valahol raktárak mélyén kitűnő, nemzetközileg is fémjelzett Hímek porosodnak, várva a nézőt. Pirandello színművében hat szerep keres egy szerzőt. Itt sok, a jelek szerint nagyon sok film keresi a nézőt, akihez nem jut el, a néző pedig, aki gyakran szívesebben nézné ereket, nem mehet utánuk. S ezzel a kör bezárul, mi pedig csak azt tudjuk, hogy valahol hiba van, amin minden bi­zonnyal lehete változtatni, még akkor is, ha ezzel együtt esetleg bizonyos érdekrendszereken is kellene változtatni. De ehhez hozzá sem tudunk szólni. Csak töprengünk a készülék élőt, s nézzük a miskolci fesztiválról készített do­kumentumaimét, melynek ezt a címei adták: Tetten érni a jelent. Csak azt tudjuk, hogy valami sürgősen kiküszöbölendő zavart értünk tetten. Cs. L. A nagyváros öregei Igazán nem tudom, hogy a városban élő mai közép­korúak és a fiatalok saját eljövendő öregségüket látták-e meg Bajor Nagy Ernő (forgatókönyviró), Koós Béla (szer­kesztő) és Lakatos Iván (operatőr rendező) komor, emberi és torokszoritóan lírai hangú dokumentumfilmjében, melyet egy gyenge western után tűzött műsorára pénteken a te­levízió. Az Alkonyat Budapesten című film a telekommunikációs nagyhatalom futószalag-gyorsaságú filmtermelésében is egyedülálló. Az Alkonyat egy néhány évvel ezelőtt sugárzott dokumentumfilm folytatása. Mig az első, az elnéptelenedő magyar tanyákon élő, elhagyatott emberekről szólt, addig a világváros szorításában, kíméletlen ritmusában élő fővárosi nyugdíjasok életével foglalkozott a moitani. A látlelet, amely a filmben apránként a riporter határta­lanul őszinte, megértő és olykor kíméletlen kérdései nyomán összeállt, majdnem elszomorító. Hazánkban kétmillió nyugdíjas él, ötszázezer Budapesten. A kép, melyet a film alkotói felmutattak, jelenséget doku­mentál. És nemcsak azt, amely a fővárosi körülmények kö­vetkeztében alakulhat ki. Az egyedülálló, magára hagyatott öregek sorsába nem nyugodhatunk bele. Próbálunk is tenni érdekükben, életük szebbétételéért. Mi lenne hát a megoldás, hallottuk a kér­dést a filmben! Csak az öregek napközi otthona? Is. Ezekre — régóta tudjuk — mindenképpen szükség van. De előzze meg az, aminek sohasem szabadna lankad­nia, üzletiessé válnia vagy kifulladnia: a gyermeki gondos­kodás, a szeretet. — szűcs — Ünnepi megemlékezés Sárospatakén ünnepséget rendezett va­sárnap a sárospataki reformá­tus templbmban a Magyaror­szági Református Egyház Zsi­natának, és a> Tiszáéin nenii Egy­házkerületének Elnöksége a sárospataki református kollé­gium alapítása 450. évforduló­ja alkalmából. Megjelent az ünepségen Miklós Imre állam­titkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és Hanga Mária m űvé lődési mi Tröszté r he ly ette s is. Az ünnepi istentiszteleten részt vett a négy ‘magyarországi református egyházkerület püs­pöke, élén dr. Bartha Tiborral, a Református Egyházi Zsinat lelkész elnökével és dr. Zsebők Zoltán főgoadnokkat, a zsinat világi elnökével. Megjelent dr. James J. McCord, az egyesült államokbeli princetoni teológiai szeminárium elnöke, aki a Re­formátus Világszövetség elnöki tisztét is betölti. Képviseltette magát a csehbszlovákiiai, a hollánd, a jugoszláviai, az NSZK-lbeíi, az osztrák, ai romáp és a svájci református egyház is. A pataki kollégium jubileu­ma egybeesett a hazai refor­mátus egyház történetében for­dulópontot jelentő türelmi ren­delet kiadásának 200 éves ju­bileumával is. Ebből az alka­lomból nemzetközi egyháztörté- neti tanácskozás kezdődött hét­főn o' T.iszá nianenii Református Egyházkerület sárospataki tu- d o mányos gy ű jte rné n yé nek könyvtártermében. A hazai és a külföldi történészek azt vizs­gálják, milyen hatása volt . a türelmi rendeletnek Ausztria, Magyarország, valamint az úgynevezett örökös tartományok területén'. Előtérben a „Végváriak” kompozíció

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents