Tolna Megyei Népújság, 1981. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-06 / 209. szám
1981. szeptember 6. lO^ÉPÜJSÁG > SIMÁI MIHÁLY: A fa átváltozása bordáim szárnyasodnak szárnyaim tollú sódnak jaj ha,mar azt a fejszét gyökérző lábaimnak mert ha1 maradnék kötve itt görbédnek örökre itt roskadnék mogorván válna ágam horoggá Amado-illusztráció Tassy Béla rajza SARANDI JÓZSEF: Siess! siess! meg akarom gyónni az életem Visszaeső bűnösként vallanék másnapos szorongásaimról s összetörném a poharat elnyomva a Sátán sárga mosolyát akár egy cigaretta-csikket Siess! hogy szerelmed kútjából merítsek erőt ha lehetséges még számomra küzdelem ártó, a feleségem három óinát engedélyezett számamrai, hogy összeszedjem a holmijaim, és önökre eltűnjek üz életéből. — Takarodj innen — mondta tárgyilagosan és nyugodtan. — yidd magiaddal!' ai vackaid, mindent, ami a: tied. Emília akikor már zuhanyoz ott a fürdőszobáiban. Az ablaknál á'llltami, begamboltam az ingem, koromra’ osatollltam' az órám. Nemi vo'ltaim idteges, csak fásult és kimerült. Azon -tű nőd- temi, miiképp lehetséges, hogy nem hallottam Márta- lépteit, vagy az ajtó nyikorgását. Mikor Emília' megmerevedett a rémülettől, és -hevesen ellökött magától, Márta már az ágy mellett állít, és nézett bennünket. Nem gyűlölködve nézett, inkább szenvtelen .kíváncsisággal a tekintetében, mintha két bogarat bámulna' a' földön. Talán éppen Mártó valószínűtlen, hideg nyugalmának köszönhető, hogy elkezdtem nevetni. Nem tudom, mennyi ideig nevettem. Emília közben- szótlanul kiment o fürdőszobába, Márta rágyújtott, és leült az egyik karosszékbe, 1— Mit röhögsz? Azt hitted, tényleg elluteztaim? — Mindig hittem neked. Nem szoktál hazudni. — Sokat utaztam. Ti meg persze alig vártátok, hogy eltűnjék. Nem- baj, ennek most vége. — Nem utazol el többé? — Sokat fogok utazni. Talán többet, mint eddig. Te viszont elmész innen a francba. Nincs vita, nincs bocsánat. Régóta tudok az ügyeidről. Csak hát az ember olyan hülye, hogy mindent a saját szemével akar látni. Legalább szereted? — Kit? — Ezt a csajt. — Nem tudom. Márta legyintett, elnyomta a cigarettáját. Emília bejött a szobába. A bőre enyhén kipirult a forró víztől, és ahogy felölő sétált, megtelt a levegő a zöld alma kellemes illatával. Emília a bugyiját kereste. — Az ágy alatt lesz — jegyezte meg Márta. — Kösz — mondta Emília. Léhajolt, némi keresgélés után megtalálta és felhúzta. Nem beszélgettünk, csak néztük, ahogy öltözik. Hosszú, szőke haja volt, és elég sokáig íésülködött. Az ajtóban egy pillanatra megállt, mintha eszébe jutott volna valami, de aztán csak ennyit mondott: — Sziasztok. Márta figyelmesen nézegette a körmeit. Kissé hosszúra nyúlt a csend, éreztem, amint lassan elönt a verejték. — Adj egy cigit. Rövid Marlborót szívott mindig, a kedvenc cigarettám, üzletkötőként dolgozott egy kereskedelmi vállalatnál, és kapcsolatai révén a lehető legolcsóbban jutott külföldi áruhoz. Kétévi -háza sság-unk alatt karton számmá; szívtam a cigarettáját. De tudtam, hogy valószínűleg ez az utollsó szál1, amelyet Márta' jóvoltából’ ingyen elsziívhdtók. Megkínált és tüzet is adott. Nem remegett a keze. Az enyém sajnos remegett. — Mit aka-rsz csinál™ ? — 'kérdeztem. — Kirúglak. Most elmegyek, és délután ötre, mire hazajövök, eltűnsz a cuccaiddal együtt. Ki volt ez a csaj? — Nem mindegy? — Tulajdonképpen -mindegy — mOndta iMá'rta: — 'Kirakatrendező. Hónapok ótai ismerteim. — TudOm, hogy hónapok óta*6- ismered. A barátaid elárulták. Segíteni akartok nekünk. A szomszédok is besúgtak. Ők se akartak semmi rosszat. Ilyenkor mindenki jót akar. -Artón röhögnek .rajtunk. Pontosan- tudtam, hogy mi történik a hátam mögött. — Rohadjanak meg a barátaim és a szomszédok. Miért tűrted idáig? — Adtaim egy kis haladékot. Biztosra alkottam menni. Meg aztán nékem iis volt néhány ügyem. Persze rólam- senki nem tud semmit. Te soha1 nemi voltál jó szervező'. Nincs fantó'- ziád. Szerencséd sincs. Jobb volt vele, mint velem? — Jobb. Felszaibadultabb az ágyban, mint te. — Legalább tanulsz valamit tőle — mondta, -Márta' és fél- ó Itt. — Podsék- szerető va'gy, önző és nem is túl szenvedélyes. ötkor visszajövök. Tűnj el a cuoooiddal' együtt. Elment és én egyedül maradtam. Arra -gondoltam, hogy Emília mór biztos hazaért, igy hát a telefonhoz léptem, és tárcsáztam a; számát. — Gondoltam, hogy felhívsz — mondta: 'Emília'. — Mi történt? — Semmi különös. Márta kirúgott. Csomagolok és megyeik. — Hova? — Hozzád. Nincs más lehetőségem. EmíHia hallgatott. A helyében én is ugyanezt tettem volna. Az utóbbi években ritkán érnek meglepetésék. — Tudom, hogy nem lelkesedsz az ötletért. De tényleg nincs más lehetőségem. Napokon bélül szerzők egy albérletet. Nem- ma-radOk sókéig a nyalkádon. Emília sóhajtott. Az ember asalk végszükség esetén kérjen szívességet a barátaitól, ha nem akar megalázó vagy nevetséges helyzetbe kerülni. — Ne felejted el. hogy bűntársak vagyunk. Csak nem kivárnod1, hogy könyörögjék? — Ugyan, ne viccelj. Meglepődtem, ennyi az egész. Szívesen segítek. — Csak pór napról van szó. Igazá'n nem nagy dolog. — Hát akkor gyere — mondta Emília. — Megszoktam' mór, hogy egyedül élek. Nem érték semmiih.ez. Soha nem vezettem háztartást. Sok barátom van. Nem alkarom feladni a függetlenségeim. — Elég jól ismerlek. Nem kívánók tőled telhetetlent. Tudom, hogy mire számíthatok. — Helyes — mondta Emília, - Sok cuccot hozol? — A léhető legkevesebbet. Nagykorú vagyok, tudok főzni, mosni, vasalni és takarítani. Nem fogók belepofázni az életedbe. — 'Hozzál valami kaját — mondta Emília. — 'Nincs itthon semmi. Hozzál kenyeret meg valami konzervet. Van egy üveg borom. Aztán majd dumálunk. csomagolás nem volt Ä könnyű feladat. Két év alatt meglepően sok - . . tárgy került a birtokomba, és -miután csak egyetlen -bőröndöm volt, rákényszerültem, hogy szigorúan selejtezzek. Először mindent kiszedtem a szekrényekből és a fiókokból, hogy áttekintsem a vagyonom. Ruhák, cipők, szerszámok, könyvek, lemezek, emléktárgyak, rádió, magnetofon, fényképezőgép, számológép, teniszütő, aztán a különböző fontos okmányok, levelek és igazolványok: születési anyakönyvi kivonat, személyi igazolvány, katonakönyv, útlevelek, érettségi bizonyítvány, gépjárművezetői jogosítvány, diplomám, amelyet a -marxisto^leni'nista esti egyetemen szereztem, valamint régi fényképeim féltve őrzött gyűjteménye. -Felsorolni is nehéz mindezt. Széles hitvesi ágyunkon lassan áttekinthetetlen piramissá nőtt a sok kocát. Közben eltelt két óra, és akkor beláttam, hogy holmijaim nagyobbik részétől örökre búcsúznom kell. Se időm, se terem nincs ahhoz, hogy mindent magammal vigyek. Elkezdtem hát kiválasztani mindazt, amit nél- külözhetetteninek véltem, de a bőröndöm így is tíz perc alatt megtelt, és végül rá kellett térdelnem, hogy valamiképpen be tudjam zárni. Néhány perccel öt óra előtt jobb kezemben o formátlanná tömött bőrönddel, bal kezemben a teniszütővel és a magnetofonnal elindultam Emíliához. A barátnőm helyett egy levél várt rajzszeggel az ajtóra erősítve. Feltéptem a borítékot, és némi nehézség árón elolvastam Emília kusza ‘kézírását. „Drága Zolikám! A kulcs itt van a borítékban. Váratlanul el kellett utaznom, de holnap valószínűleg hazajövök. A frigó- ban találsz egy üveg -bort, azt megihatod. Szörnyű bonyolult minden,, majd talán elmesélem. Csókol Emília.” Bementem o lakásba. Divatlapokon, ruhadarabokon, hanglemezeken gázoltam keresztül, felrúgtam egy hamutartót, mire az ágyhoz értem. Nem volt kedvem kicsomagolni a bőröndöm, csak ledobtam a cipőm, és az ágyban hanyatt fekve a mennyezetet bámultam egy ideig. Aztán felugrottam, a jégszekrényből kivettem a bort, belenyomtam a dugót az üvegbe és ittam. A bor hideg volt és savanyú. Bekapcsoltam a televíziót, de csak a képet néztem, a hangra nem voltam kíváncsi. Férfi- és nőalakok szaladgáltak egy hatalmas teremben, hevesen mutogatva, tátogva kergetőztek a kerek asztal körül. Nagy igyekezetükben felborították az összes széket, aztán a 'kerek asztalt is, és a romok között botladozva tépték, kíméletlenül marcangolták egymást. Közben egyre kisebbek lettek, egyre távolodtak, elveszve az óriási tétben; már csak akkorának tűntek, mint a kísérleti egerek egy laboratóriumi ketrecben, aztán hangyányivó zsugorodtak, de vad gyűlöletük csak fokozódott.. Végül egyetlen élő, vonagló gombolyaggá alakulva henteregtek, és akkor befejeződött a film. A bőröndömbe rúgta™. Kipattant a zár, holmijaim a földre ömlöttek, zavaros, áttekinthetetlen és értelmetlen egyveleget alkotva Emília holmi ja ivail. ' (Később telefonáltam Mártának. — Hogy vagy? — kérdeztem, mikor felvette a kagylót. — Remekül - mondta Márta. - És te? — Pompásan érzem magam. — Itt maradt egy csomó cuc- cod. Mit csináljak vele? — Dobd ki. — Hova dobjam? — Ahova akarod. Nincs semmire szükségem. — Biztos, hogy jól vagy? — Fersze. Csodálatos érzés a szabadság. Mintha hirtelen kitágulna a világ. Te nem igy érzed? Márta hallgatott. Aztán mi- koV megszólalt, kis bizonytalanságot éreztem a hangjában: — Ha valamire szükséged van, telefonálj csak bátran. — Kösz. Igazán rendes vagy. — Mindnyájan nagyon rendesek vagyunk — mondta Márta, és lerakta o kagylót. ÍIbÍS volténi szerettem volna, .,ÍM de csak hallgattam ma- 3|jpí kacsul, összeszorított szájjal és tétován,, céltalanul álldogáltam az idegen szoba közepén. Nyomasztó bizonyossággal éreztem, hogy mi sem teszünk egyebet, mint az imént látott filmen a hölgyek és az urak: homályos vágyakkal, gyűlölködve keringünk, bú- jócskázunk, marakodunk, vonz- vai, taszítva, összetörve egymást és leginkább önmagunkat. Köziben egyre kisebbre zsugorodunk. A IV. anyanyelvi konferencia után Kétnyelvűség: kettős Utóplia vagy tehetőség? Az anyanyelvi mozgalom egy évtizede alatt Tasnády T. Álmios Belgiu'mlbaln élő tanár, a kétnyelvűség. jete'S kutatója' tette fel néhányszor ezt a kérdést a- konferenciák idején, s azóta is keresi a vállalszt; meg l'ehet-e őrizni az anyanyélvet idegen 'környezetiben, vagy csak önáltatás, utópia ez? Hogy látja mai, a IV. anyanyelvi konferencia' utón? —* Parancsoló szükséglet a kétnyelvűség, amit kikerülnünk nem lehet. Különösen akkor nem, ha megszívleljük történél,mii és nyelvtudományi isme- ■reteTiinlk tanulságait, miszerint a nyelvi kisebbségék és szórványaik elkerülhetetlen sorsa — kevés kivételtől eltekintve — a rövideíblb-hosszabb időn beiül 'bek övetkező nyel wá'lltá ss'a'l, nyelvaserével együtt1 járó felszívódás, a teljes beolvadás. Hasonló sors a mi esetünkben nem kevesebbet jelenítene; mint a magya rság egyiha rmod óna k elvesztéslét. — A kétnyelvűség fogallma változott az elmúlt évtized alatt: a 'kétnyelvűség 'irodalmi szerzői egészen más szemléletet képviselnék ma, mint az első anyain yelvli konferencián, 1970-ben. Mi a véleménye? — Ma már ai kétnyelvűségben nem' osupán valami olykor szükséges, máskor pedig elkerülhetetlen átmeneti nyelvi állapotot látunk, hanem- egy a jövőbe Ívelő, folytonossági igénnyel' bíró, a nemzedékeket is áthidaló kettős nyelvűség lehetőségét. Éppen ezért már elégtelennek találjuk magát a „kétnyelvű ség” kifejezést is; árnyaltabban! és pontosabban fogalmazunk: Makkal Adóm a szerves, Kova'lovszky Miklós a tökéletes, Nagy Károly a kölcsönös kétnyelvűség elméletét dolgozta ki, magam pedig a •teljes kétnyelvűségben látom azt az alapot; amelyre építhetünk. Az elnevezések különbözősége ellenére közös vonás, hogy valamennyien olyan kettős nyelvűségre gondolunk, amelyben „egy időben mindkét nyelv a gondolkodás eszköze” (Mei- jers holland nyelvész szavaival élve), amikor egyidtejűleg mindkét nyelvünk azonos értékű önkifejezési eszközünk. S nemcsak az.j Hiszen a kettősnyelvűség nemi csupán 'két nyelvnek — a mi esetünkben a magyar anyanyelvinek és a befogadó ország államnyelvének — a tehető legmagasabb szintű el sajátító- ' sát, ismeretét, alkalmazását és állandó művelését jelenti, hakultúra nem- ezzel együtt kettős kultúrát, kettős kapcsolatrendszer ápolását, kettős alkalmazkodást. — Most én kérdezem öntől: nem utópia ez? Hisz nemrég .még az a nézet uralkodott mindenütt a világon a bevándorlók körében, hogy a kétnyelvűség károsan megterhelő, a gyerekeknél zavart okorhat a személyiség fejlődésében, és hátrányos lehet az érvényesülésben. v — Szerencsére ez a tévhit már a múlté. Tudományos felmérések egybehangzóan igazolják mindenütt a világon, hogy a kétnyelvűségnek semmiféle káros következménye nincs, ellenkezőleg: az anyanyelv fejlesztése, magas szintre emelése a legjobb alap a befogadó ország nyelvének mielőbbi elsajátítására, tudatos használatára. Gazdagítóbb, embergyarapí- tóbb a kétnyelvűség, a 'kettős kultúra; a világba jobban belelátó embert eredményez. — Az anyanyelvi mozgalom egy évtizedes jubileumán milyen a mérleg; mit jelent a mozgalom a nyugati világban szétszórtan élőknek? — Szinte remélni sem mert nagy erjedést idézett elő: felrázta, mozgósította a külföldi magyarság széles rétegeit, a diaszpóra szükségleteihez igazodó tankönyvekkel és egyéb módszertani segédeszközökkel megkezdte a külföldi magyartanítás korszerűsítését és eladdig hiányzó egységesítését. S hadd idézzek itt Falu Tamás Londoni emlék című verséből: „A Hyde-pafk'ban sétáltunk, Dús lomibú fák alatt... A fűbe heveredtünk, és fölöttünk o fán Magyarul kezdett szólni egy angol csalogány”. A veszélyeztetett egyharmad- na'k, a nemzeti kisebbségekben és szétszórtságban, hazánk területén kívül élő mintegy négy és fél, ötmillió magyarnak a nyelvcserével együttjáró fokozatos megszűnés és a kétnyelvűséget folyamatosító megmaradás között kell választania. Az anyanyelvi mozgalom elhivatottjai továbbra is azon munkálkodnak, hogy o földkerekség minden. táján — ahol magyarok élnek - megszólalhasson nyelvünkön is a csalogány. ÓNODY ÉVA