Tolna Megyei Népújság, 1981. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-20 / 221. szám

Mai számunkból XXXI. évfolyam, 221. szám. ARA: 1,80 Ft 1981. szeptember 20., vasárnap A vásár haszna Amióta heves viták és zúgolódások közepette a Budapes­ti Nemzetközi Vásárt testvériesen kettéosztották, az ősz visz- szavonhatatlan kezdetéként tartjuk számon a BNV nyitását. A fogyasztási javak bemutatója program a családnak, olyan alkalom, amikor érdemes a fővárosba utazni Szeptember 18-27 között nyolcadszor kerül sor a seregszemlére. Várha­tóan ezúttal is több mint egymillió ember keresi majd fél a vásárvárost,'ami önmagában is csattanás válasz azoknak, akik kudarcot jósoltak az új helyszínen, új formában meg­rendezendő BNV-nek. Mostanában gyakran hallani: kell nekünk a jelenlegi gaz­dasági helyzetben ilyen méretű vásár? Nem lenne célsze­rűbb helyette csak szakkiállításökat szervezni? Korántsem csak a látványosság és a hagyományok mondatnak hatá­rozott nemet a hazai vásárlók hűséges látogatójával. Sok­kal nagyobb súllyal esnek latba a gazdasági megfontolá­sok. így mindenekelőtt a megméretés lehetősége. Idén 765 magyar vállalat mellett negyvenegy ország és Hongkong hozta el áruit a vásárra. Az összehasonlítás próbája önma­gában is érdekes, 'hiszen a fejlődés, a sokat emlegetett ex­portképesség, a világszínvonal mércéje egy-egy pavilonban összemérhető. Elég csak a híradástechnikai cikkeket emlí­teni, hiszen az Orion, a Videoton Hi-Fi színvonalú tornyai, rádiói, erősítői a Sonyval és más, nem kevésbé márkás tár­saival láthatók majd együtt. A kiállítás egyben a hazai ipar vizsgájának is tekinthető. Az egészséges versengés, a termékszerkezet korszerűsítése, a rugalmasság, a kis-, közép- és nagyvállalatok közötti megfelelő arányok, az import helyettesítése megfelelő ha­zai termékkel — egytől-egyig a vásárló számára legfonto­sabb mércével vethető össze: a termék színvonalával. Az idei BNV-n, ha nem is tömegesen, de minderre lát­hatunk biztató példákat. A cipőgyárak évről évre szélesebb választékot kínálva, egészséges versennyel késztetik egymást a kollékció megújítására. (Más kérdés, hogy a direkt elosz- tásos rendszer emlékeit idéző cipőbörzék kötöttsége éppen a rivalizálás ellen hat.) A folyamatos megújulás, a piac igé­nyeihez igazodó áruskála kialakítása érződik — jelek sze­rint - a BUBIV standján. A bútoripari vállalat idén teljes gyártmányszerkezetének 10-15 százalékát cserélte újakra. Régi vád, s nem is jogtalan, hogy amit a vásáron be­mutatnak a hazai vállalatok, annak egy részét már előző évben láthattuk — vagy még régebben. Csak éppen az üz­letekben nem lehet egyikhez-másikhoz hozzájutni. Tavaly ügyes kezdeményezésként jó néhány új terméket már a vá­sár idején megvásárolhattunk. Ami minden ígéretnél éke­sebben bizonyítja, hogy csökken azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek a mintadarab „mézesmadzagjával” jönnek anélkül, hogy a termék sorozatgyártásához szükséges ter­melésig háttér a birtákukban lenne. Az ötletes kezdeménye­zés idén folytatódik, méghozzá kibővült árukörrel. jA rugalmasság főként a divatérzékeny ágazatokban sors- kérdés. Épp ezért érdemes figyelni az örvendetesen szapo­rodó szövetkezetek és közös vállalatok jelentkezésére. An­nál is inkább, mert nem egyszer hiánycikkek pótlására, im­port helyettesítésére vállalkoznak. Igazolják ezt a Sportáru- ipari Szövetkezet sportszeréi, sátrai, vagy a Dunaplast pvc- vel bevont kerítésfonata. Ezek nem tartoznak a nagy látvá­nyosságok közé, ám a vásárnak azok a rejtett „kincsei", melyeknek hétköznapjaink során még komoly hasznát ve­hetjük. Világpiaci megjelenésünknek, a hazai választék bővíté­sének egyik módja, a nemzetközi együttműködés. Bizonyá­ra sok érdeklődőt vonz majd a Zastava gyár bemutatója. Az új gépkocsihoz, a magyar—jugoszláv autóipari egyez­mény keretében hazánk szállít részegységeket. Cserébe a BNV-n bemutatott kocsikat kapjuk, melyék már az idén kaphatóak lesznek nálunk is. Vásárnyitás idején rekordokat emlegetünk. Ezek többnyi­re meglehetősen semmitmondó csücsök, hiszen az a tény, hogy „n” négyzetméterrel nagyobb lett a vásárterület, ön­magában nem bizonyít semmit. Ezúttal a bővülés tartalom­ban is igaz, ezért érdemel említést. Két nemzetközi szakki­állítás költözött ugyanis „társbérlőnek” a nagy vásár mellé. Először rendezik meg hazánkban a „Csináld magad” nem­zetközi barkács- és kiskertkiállítást. Tapéták poszterek, kézi- szerszámok, hobbi cikkek, autóápolási felszerelések látha- tok itt, külhoni és 'hazoi kiállít óktól. A másik érdekesség, az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Inter- pjay-expo, azaz a nemzetközi játékkiállítás. A magyar já­tékgyártás gyors fellendülése - avagy inkább a mulasztások pótfása - alig néhány éve indult. Ma több mint ötven ter­melőegység foglalkozik játékgyártással, és - főként a bő- vös kocka révén - logikai játékaink keresett portékák a ví- agban. A mostani bemutató ezt a lendületet kívánja ser­kenteni azzal, hogy alkalmat nyújt a nemzetközi összeha­sonlításra. A vásár ideje alatt jelentős üzletkötéseknek is híre megy. Hajlamosak vagyunk rá, hogy ilyenkor azt higgyük: ettől függ a BNV sikere. Ennél sokkal fontosabb, hogy a Nec- kermann-tól a Qelléig a világ nagy kereskedelmi konszern­jei és külkereskedelmi vállalatai jegyzik a vásárunkat, el­küldik Budapestre szakembereiket, és sokszor a tárgyalások igazi haszna csak hónapok múltán mérlhfető. A BNV tehát alkalmat jelent a közeledésre, egymás jobb megismerésére. Kell-e érméi több konfliktusokkal terhes világunkban?! GAZSÓ L. FERENC Magyar-mozambiki tárgyalások Szeptember 13. és 18. között Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese és Armando Emilio Guebzo, a Frelimo Párt KB Állandó Politikai Bizottsága tagja, miniszter vezetésével ke­rült sor a magyar-mozambiki gazdasági, műszaki-tudományos és kereskedelmi együttműködési kormányközi vegyes bizottság első ülésére, A megbeszélése­ken sorravették a két ország közötti gazdasági, műszaki-tu­dományos és kereskedelmi együttműködés valamennyi terü­letét érintő kérdéseket. ’Megállapodtak a mindkét fél számára előnyös kereskedelmi forgalom növelését és kiszélesí­tését szolgáló intézkedésekben. Az ősz folyamán mozambiki ke­reskedelmi delegáció jön ha­zánkba export-import lehetősé­geink felmérése és konkrét üz­letkötések létrehozása céljából. Megvizsgálták, hogy a mo­zambiki ipar fejlesztése milyen lehetőségeket nyújt az együtt­működés bővítésére. A magyar fél autóbusz-szállításokkal to­vábbra is elősegíti Mozambik közúti közlekedésének javítását. ENSZ-közgyűlés Hétfőn kezdődik az általános vita Az Egyesült Nemzetek Szerve­zete közgyűlésének 36. üléssza­kán, pénteken este a szocialista és az el nem kötelezett orszá­gok tiltakoztak az ellen, hogy Kambodzsát továbbra is a meg. buktatott Pof Pot-rezsim dele­gátusai képviseljék a világszer­vezetben. E tiltakozás ellenére, az Egyesült Államok, Kína és több nyugati ország nyomására olyan szavazási eredmény szü­letett, hogy a kambodzsai nép törvényes képviselőit ezen az ülésszakon is távol tartják az ENSZ-től. A .^kambodzsai kérdésről” folyt vita során Rácz Pál nagy­követ, a Magyar Népköztársa­ság állandó ENSZ-képviselője kijelentette: Magyarország azért nem támogatja a polpo- tista küldött mandátumának el­ismerését, mert régen ideje len­ne már, hogy a Kambodzsai Népköztársaság képviselői el­foglalják az Egyesült Nemzetek Szervezetében az őket megille­tő helyet. A Pof Pot-féle dele­gáció megbízólevelét azok is­merik el, akik magát a bukott rendszert támogatják. A ma­gyar nagykövet a továbbiakban méltatta a Kambodzsai Nép- köztársaság által 1979 óta elért eredményeket. A VIETNAMI ELLENŐRZÉSI BIZOTTSÁG DELEGÁCIÓJA SZEKSZARDON (3. old.) KETTŐS SZORGALOM (3. old.) KISINYOVI VÁLTOZÁSOK (9. old.) ' ANYAVALLALAT: BVK (4. old.) MELLÉKÜZEM (4. old.) MUNKA ÉS CSALAD (5. old.) MŰLTUNKBÖL (6. old.) A VAMBERKI CSIPKE (9. old.) VESEÁTÜLTETÉSEK BAKUBAN (9. old.) MAHALÁÉL, A SKORPIÓ (10. old.) GYEREKEK - VESZÉLYBEN (7. old.) SZÜLŐK AZ ISKOLÁÉRT (7. old.) AZ MHD-ERŐMŰVEKKEL JOBBAN KI LEHET HASZNÁLNI A TÜZELŐANYAGOKAT (8. old.) LATINOVITS: A SZÍNÉSZ (11. old.) A SIMONTORNYAI ŐSRÉGÉSZETI KIÁLLÍTÁS ELÉ (11. old.) HANGLEMEZHETEK (11. old.) OLAJFÚRÓ-FEDÉLZET (12. old.) SUGARAK - MINDENÜTT (12. old.) EGY EZERÉVES VAROS SORSA (8. old.) „KÖZLEKEDÉS" KÖTÉLPÁLYÁN (8. old.) TALÁLKOZTAM A TV-MACIVAL (13. old.) Reaktorteri emberek Pakson, az atomerőmű-építkezésen a reaktor szerelését végzi a Gyár- és Gépszerelő Vállalat kollektívája. A nagy pontossá­got és szakértelmet követelő munkáról készült a képriportunk, amely az ötödik oldalon található.

Next

/
Thumbnails
Contents