Tolna Megyei Népújság, 1981. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-19 / 220. szám

1981. sieptember 19.

WÉPÜJSÁG 3

Simontornyai Bőrgyár

Mester és tanítvány (4-.)

A nagy „H” és a díj

„Éreztük a fogásán, hogy ebbőt tesz valami**

„A BNV nagydíjas termékei: „Monszun Remus" barkós felsőbőr. A Simontornyai Bőrgyár készítette a fokozottan vízálló felsőbőranyagot. Vízállóságára jellemző, hogy a dinamikus vízáteresztési vizsgálat során hat óra alatt sem ázott át a bőr. A tisztítása egyszerű. Az újfajta bőrt a Szigetvári Cipőgyár próbálta ki és megállapította, hogy téli lábbelik gyártására is alkalmas.” (Újsághír.)

Az asszonyok vidámak. Ott ülnek az asztalok mellett, fél kettőkor termelési tanácskozás lesz. Várják az üzemvezetőt és a művezetőket. Ahogy elnézem őket, ma nem lesz vita. Az asz- szonyok boldogok. Természetesen hallották a hírt, ki este a rádióból, ki a televízióból, de akad olyan is, aki reggel, mert természetes, hogy reggel ez volt a téma.

— Dehogy is veszekszünk a főnökkel! — mondják kórusban. — Ilyenkor, amikor minden jól megy...

— Mit szólnak a BNV-nagyd íjhoz?

— Éreztük mi már, hogy ebből valami lesz. Szép anyag, meg jó a fogása, öröm vele dolgozni.

Ehhez nincs mit hozzátenni. Csak azon csodálkozom, hogy az év elején még kint volt a gyár hirdetőtábláján: „Felvétel nincs", most meg egy másik táblát láttam: lehet jelentkezni túlmunkára a második és a harmadik műszakba. Meg hát az asszonyok is vidámak. Ez a kollektív mosoly — azt hiszem —• szeizmográfnak is megfelel. Ha az asszonyok mosolyognak, akkor rendben mennek a dolgok.

Jancski Istvánná tímár szakmunkás sem tud többet mondani:

Németh István üzemvezető: „A tapintása is finomabb”.

Jancski Istvánné: „A mi termékünk”.

— Nagyon örülünk neki, a mi termékünk.

Ezzel ő be is fejezné a nyilatkozatot, hiszen ebben a mondatban minden benne foglaltatik: „A mi termékünk". „Ennyi elég is?” — kérdezi a fiatalasszony szeme.

— Tudták, hogyan nevezett a gyár vezetősége a nagydíjra?

— Azt nem, de tudtuk, hogy a BNV-n szerepel.

— Milyen eredményt vártak?

— A kinézetéről láttuk, hogy

ez komoly fejlesztés volt. Az ember megérzi, szemmel megállapítható, hogy milyen egy bőr. Titkon reméltük, hogy jól fog szerepelni. '

— Milyen hasznuk származik ebből?

— A gyárnak jó ez, jellemzi az itteni munkát.

— Itt az üzemben már dolgoztak is vele.

— Igen. Gyártottuk. Tudtuk, hogy mi ez, mert egy nagy „H” betű volt a munkalapon.

— Szívesen vettek részt a kísérletben?

— Ha tetszik, akkor jobban megnézi az ember, meg szívesebben is csinálja.

Németh István üzemvezető már a gondokról is szót ejt, meg emlékezik a régebbi idők. re is.

— Négy-öt éve úgy látszott, hogy a Simontornyai Bőrgyár becsukhatja a kaput. Már majdnem szanálni kellett bennünket. Az igaz, hogy ezt a beruházásnak „köszönhetjük”... Azóta fordult egyet a világ, itt házon belül. Új technológiákat vezettünk be, jobb lett a minőség. Visszaszereztük a vevők bizalmát. Ennek meg az eredménye: jobb gazdálkodás, kedvezőbb pénzügyi helyzet.

— Milyen problémájuk volt az új bőrrel?

— Mi készen kapjuk a bőrt, mivel a cserzésnél már hidrofo- bizálták. Gondunk volt. Egy víztaszító bőrre kellett vizestechnológiával a fedőréteget felvinni. Ez első hallásra megoldhatatlan feladat. Sikerült. Azt hiszem, ebben a munkában együtt dolgozott — és jól — a fejlesztés meg a gyártóüzem.

Egy hónapja beszélgettünk Perger Imrével, a gyár kereskedelmi igazgatójával és Dömötör Lászlóval, kereskedelmi főosztályvezetővel a felkészülésről. Akkor valamiféle titokró1, meglepetésről nyilatkoztak. Egyetlen szóval sem említették, hogy nagydíjra nevezték a „Monszun Rémusz”-t. A meglepetés bejött.

Dömötör László főosztályvezető lényegs dologra hívja fel a figyelmet.

— Számomra a legfontosabb, hogy az idei kiállításon egy hármas kooperációval mutatkozhattunk be. Mi készítjük a bőrt, ugyanakkor a Szigetvári Cipőgyár már gyárt belőle női csizmát. És ami örökké téma volt eddig: kapható-e a nagydíjas termék az üzletekben? Kapható. A Centrum Áruházak a BNV ideje aíatt árusítják a női csizmát.

— Mit jelent ez a díj?

— önmagában is sokat mond, hogy a három magyar bőrgyár közül az idén mi kaptunk nagydíjat. Ezenfelül bebizonyosodott, hogy jó úton járunk. Azt a tényt is figyelembe kell venni, hogy 10—12 éve korrigált marhaboxot gyártottunk, onnét jutottunk el ehhez a gyártmánycsaládhoz.

Tavaly volt kétszáz éves a gyár. Megyénk egyik legrégebbi üzeme. Simontornya munkásközösség. A siker ezt is magába foglalja.

H. J.—K. A.

Lignitből brikett

Hídfelújítás

A tervezettnél három héttel korábban - október közepe helyett már szeptember végén - átadhatják a forgalomnak a záhonyi magyar—szovjet 'közúti határátkelőhely felújított ártéri hídját. A munkálatokat végző Nyíregyházi Közúti Építő Vállalat a forgalom elterelése nélkül dolgozik, csupán az úttest fél oldalát zárták le.

A híd felújítása azért vált szükségessé, mert az elmúlt két évtizedben a szerkezet tartóelemei elhasználódtak, ami veszélyeztette a forgalom biztonságát.

iMagas fűtőértékű háztartási tüzelő készíthető a visontai lignitből — ezt igazolják a Mátraaljai Szénbányák Vállalatnál folytatott laboratóriumi vizsgálatok eddigi eredményei. Ezek szerint az 1500 kalóriás nyersanyagból megfelelő gyártási technológiával 3800—4000 kalória fűtőértékű háztartási brikettet lehet készíteni.

Most a nagyüzemi brikettgyártásra készülődnek Visontán. Egyelőre — tárcaközi megállapodások alapján — Bulgáriába szállítják a lignitet, amelyből

ott már nagyüzemi módon készítenek brikettet, majd az így elkészült terméket itthon vetik alá a tüzelési kísérleteknek.

A brikettgyártásra Visontán is megvan a lehetőség és a nyersanyag is: a térségben elhelyezkedő több mint egymilfiárd tonna lignit kitermelése meggyorsítható. Azonkívül, hogy a Gagarin Hőerőművet ellátják fűtőanyaggal, évente félmillió tonna lignitből készíthetnének magas kalóriaértékű fűtőanyagot.

„Ram, akár miniszterelnök is

még

lehetsz”

Kalapos József tanítványai között

KALAPOS JÓZSEF

Egy óra előtt tíz perccel már ott vagyok a szekszárdi 505. számú ipari szakmunkásképző intézet egyik tanműhelyében; Kalapos József esztergályosszakoktató birodalmában. A találkozót pontban egyre beszéltük meg, de a mester még nem ér rá. Második évfolyamos tanítványai még az esztergapadok fölé hajolnak. Az 1981/82- es tanítási év második napján laposméretű orsó előkészítéséhez menetesztergálást végeznek.

Az óra végeztével magukra hagyjuk a tanítványokat. A tanműhely folyosójára húzódunk, ahol Kalapos József beszélni kezd:

— Tizenhatodik éve vagyok itt az iskolában. Előtte a Csepel Művekben dolgoztam. Ott tanultam a szakmát, ott lettem esztergályos. Nekünk még nem voltak mestereink, öreg szakik mellé osztottak be bennünket, akik nem törődtek velünk. Eltitkolták a fogásokat, mindent. Szabályosan úgy loptunk el tőlük minden szakmai ismeretet. Azért is vonzott engem nagyon ez a pálya, mert olyan titokzatos volt. Akkor még élénken élt a szakmai sovinizmus.

Ez időben a budapesti I. István közgazdasági technikumban tanultam esti tagozaton. Emiatt állandóan délelőtti műszakos voltam. Ám nem egy műhelyben, hanem hol itt, hol ott. Gyakorlatilag olyan voltam, mint egy céhlegény. A vándorlásban rengeteget tanultam.

Kereken tíz évet töltöttem Csepelen. Akkor jött divatba a pénz miatti vándorlás. Én is anyagi okok miatt hagytam ott a műveket. Egy forint órabéremelést kértem aS igazgatótól, nem adta meg. Átmentem a MÁV északi járműjavítójába. A munkahelyemen az egyedüli érettségizett én voltam. Nagyon számítottak rám, terveik voltak velem. A nősülés hozott Szek- szárdra. Feleségemet ide szólította a munkahelye, követtem őt. De ez se ment könnyen. Távozáskor be kellett mutatnom a h á za ssá g leve lem et.

Huszonhat éves munkaviszonyom alatt ez a harmadik munkahelyem. Idejövetlemkor egy „gazda" nélküli csoportot kellett átvennem. Másodévesek voltak, de a takarításon kívül semmi máshoz nem értettek. Belőlük kellett szakembereket faragnom.

Hamar tudok kontaktust teremteni a gyerekekkel. De a róluk való ítéletalkotást sohasem hamarkodom el. Két-há- rom hónap , szükséges ahhoz, amíg felmérem őket, tisztában leszek egyéniségükkel, képességükkel. Csak ezután kezdem formálni őket. A mi kezünkben az osztályzatok az eszközök. Életutak függnek ettől. A legnagyobb nevelőerő a személyes

példáamutatás, a kétkezi munka. Emellett a tanár legyen kollégája a tanulóknak. Én tanítványaimnak sokat példálódz- tam azzal, hogy esztergályosokból is lehetnek és lettek nagyon nagy emberék. Gondoljunk csak néhány országos vezetőnkre. Mondtam is: „Fiam, ha tanulsz, belőled még miniszter- elnök is lehet!"

Kocsis Györgyre szívesen emlékszem Vissza. Az ő megismerésére is három hónap kellett. A szülő és gyermek kapcsolatán is múlik. Gyuri édesapja állandóan jött érdéklődrtlHia előmeneteléről. Gyuri jó képességű, jó logikus kondolkodású és jó kézügyességű gyerek. Elméletből és gyakorlatból mindent elsajátított. Miután végzett, megkeresett — akkor még a műszergyárban volt a tanműhelyünk —, és informált életének alakulásáról. Kapcsolatunk tovább erő. södött.

Elégedett vagyok-e? Igen. Amikor ide kerültem, elvégeztem a gépipari technikumot és a tanárképző főiskolát. Nem azért tanultam, hogy vezető legyek! Pártvezetőségi tagként veszem ki a részem a vezetésből.

KOCSIS GYÖRGY

A kölesdi „Egyetértés" Tsz 27 éves párttifkára szabadságon van. Családi-baráti kalákában épülő családi házával foglalatoskodik. A beköltözéstől még fél év sem telt el, így aztán van még tenni- és költenivaló. Kocsis György e nap délelőttjén miattunk „lazít". Arra kérem, beszéljen mesteréről, munkájáról, önmagáról.

— Dédapámig visszamenőleg a családunk férfi tagjai mind kovácsok voltak. Édesapám a kistormási termelőszövetkezetben dolgozott, ahol rendszeres vendége voltam a kovócsmű- helynek.

Gyermekkoromban egyszer kovács, máskor pedig erdész akartam lenni. A díszműkovács szakmát Egerben tanítják, erKocsis György

dészeti tedhnikum Sopronban volt. Szüleim abban az időben már idős és beteg emberek voltak. Nem hagyhattam őket magukra. A nagy távolság miatt elvetettük mindkét szakmát.

Az általános elvégzése után jelentkeztem a szekszárdi 505- ös ipari szakmunkásképzőbe, esztergályosnak, valamint a Rózsa Ferenc szakközépiskolába, műszerésznek. Mindkettőbe felvettek. Az első mellett döntöttem. Néhány alapművelet után — mi, az emelt szintű B- tagozat - Kalapos József mester tanítványai lettünk.

iNagyon ijól emlékszem az első találkozásra. Csendes, halk szavai mindenkit megnyugtattak. Teljesen új körülmények közé kerültünk, hiszen elszakadtunk az otthontól. A kezdést ő már az első pillanatban megkönnyítette nekünk. Első ténykedései közé tartozott, hogy mind a tizenötünknek családi hátterét és egyéniségét próbálta megismerni. Alig kellett két hónap, s bizalmunkba fogadtuk. A kamaszkori gondjaink megoldásában is segített. Az iskolán kívül vele alakítottuk ki a legközvetlenebb kapcsolatot. Jobban szerettünk a tanműhelyben lenni, mint iskolába járni, Ö már a hét első munkanapján leolvasta az arcokról, hogy mi történt velünk a hét végén. Ö is nyitott volt velünk szemben.

Azért mindig külön becsültem, mert nem voltak az osztályban kiválasztottjai. Mindenki egyenrangú volt, mindenkit a képességei szerint ítélt meg. Belénk nevelte a szakmaszeretetei és a tudásvágyat. Rengeteg újítása volt. Megtervezte, megrajzolta és velünk együtt valósította meg némelyiket. A menetfúró és a menetmetsző készülékre még most is emlékszem. A szakmunkás-vizsgához közeledve egyengette útunikat.

Úgy volt, hogy én a műszergyár tmk-műhelyébe kerülök, de családi okok miatt haza kellett jönnöm. 1971. június 22-én kezdtem dolgozni a kölesdi Egyetértés Tsz melléküzemében. Később a központi gépműhelybe kerültem esztergályosnak. 1973-ban lettem párttag. 1974- ben bevonultam. 1977. február 28-a óta vagyok a termelőszövetkezet pártalapszervezetének titkára. Néhány évig függetlenített munkakörben dolgoztam. Pártmegbízatásom mellett ez év június 1-e óta a téesz szárítóüzemének vagyok a vezetője. Még magamról annyit, hogy nős vagyok, van egy kislányunk.

Kalapos Józseftől mindent elsajátítottunk, amit csak lehetett. Nemcsak a szakmát, hanem emberi-magatartási dolgokat is. A kapcsolatok kialakításának módját, a kollegalitást, a munkatársi segítségadást. Ezeket igyekszem én is a munkában továbbadni. Napjaink helyzetének megértését, a beilleszkedést és a helyzetértékelést én Kalapos Józseftől tanultam.

(Vége)

SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS

Fotó: CZAKÓ SÁNDOR