Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-13 / 189. szám

1981. augusztus 13. Képújság 3 Moszkvában operálták Egy baleset és ami utána történt (TUDÓSÍTÓNKTÓL)- Ma sem értem egészen, hogyan fordulhatott elő, olyan gyorsan és váratlanul történt — mondja László Ferenc, a 11. sz. Volán Vállalat dolgozója.- 1973. április 25-én Báta- szék irányába vezettem egy autóbuszt. A vasútállomás kö­zelében a motor felől erős sí­polást, fütyülést hallottam. Az önindító motorjára gyanakod­tam, így a bátaszéki vasútállo­más parkolójában a motorház­tetőt felnyitva keresni kezdtem a rendellenesség okát. A mo­tort egy csavarhúzó segítségével az önindító behúzó tekercsének rövidre zárásával akartam újra indítani. A kézigázkart már ko­rábban ráhúztam, így a motor az indításnál felpörgött, a kar- dánkeresztől a kardánpersely leröpült, nekivágódott a motor- háztetőnek, s onnan a :bal sze­membe esett. Szörnyű fájdalmat éreztem. A bal szememre meg­vakultam. A baleset után a legnagyobb fájdalmam mégis az volt, hogy a sok-sok tanulással, lemondás­sal szerzett hivatásos jogosít­ványomat elveszítettem. A Volánnal, felgyógyulásom után, mint kalauz dolgoztam, de borzasztó volt úgy indulni mun­kába, hogy nem én vezethe­tek ...- Hogyan szerzett tudomást (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A dombóvári Városi Tanács legutóbbi végrehajtó bizottsá­gi ülésén Csillag László, a mű­szaki osztály vezetője a város­gazdálkodási feladatok ellátá­sáról számolt be. A beszámoló átfogóan tartalmazza többek között a köztisztasági, villa­mosenergia-szolgáltatási, ivó- vízellátási feladatokat, amelyet más-más szolgáltató vállalat lát el. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy a város­gazdálkodási feladatokat ellá­tó szervek tevékenysége kielé­gíti a lakosság igényét. A vb tagjai ezután tájékoz­tatót hallgattak meg az 1981. évi működési költségvetés és fejlesztési feladatok első félévi teljesítéséről. A Külkereskedelmi Bank, a Skála-COOP és 13 mezőgazda- sági üzem a közelmúltban meg­alakította az AGENT-COOP iparszerű termelést szervező és kereskedelmi társulást, amely a mezőgazdasági üzemek mellék­üzemágainak jobb kihasználá­sát teszi lehetővé. Az ipari nagyüzemek egyes, számukra gazdaságtalan ter­mékek előállítására gyakran keresnék termelőszövetkezeti partnert, aki melléküzemágban — kihasználva például a kínál­kozó munkaerőt — jövedelme­zően oldaná meg a gyártást. Csakhogy megfelelő információ híján a gyár és a tsz mellék­üzemága nem mindig találja meg egymást. A társaság éppen a partnerek összehozására vál­lalkozott. Jelenleg már 40—50 kooperáció szervezésével foglal­koznak. A Csavaripari Vállalat példá­ul korszerű gépeket vásárolt. A még használható régebbi be­rendezéseit egyik vidéki gyár­egységébe csoportosította át, de az ottani gépeket sem selej­tezték ki. A társaság szervezé­sében négy termelőszövetkezet melléküzemágában állítják fel ezeket, biztos bevételi forrás­hoz juttatva a gyengébb adott­ságú termelőszövetkezeteket. Hasonlóan eredményes megol­A műtét után két kislányával arról, hogy a szeme operálásá­val visszanyerheti látását? — Sokáig nem tudtam bele­nyugodni a helyzetembe. 1979- ben a rádió egyik műsora egy moszkvai szemklinikáról tudósí­tott. A műsorban hallottak nem hagytak nyugodni. 1980 január­jában felkerestem a Vöröske­reszt tamási szervezetét, ahol Májer Pálné sietett a segítsé­gemre. Levelet írt az Egészség- ügyi Minisztériumba, amiben A bejelentések között szere­pelt a Pécsi Postaigazgatóság tájékoztatója a városhoz tar­tozó külterületi lakosság pos­tai ellátásának érdekében tett új szolgáltatások bevezetésé­ről. A bevezetésre kerülő új szolgáltatási formában a kül­területi postai kezelő munka­napokon gépkocsival, meghatá­rozott menetrend szerint keresi fel a településeket, s a gépko­csiban egy kis postahivatal is működik. így lehetővé válik a csomagok és pénzküldemények helyszíni felvétele, illetve kéz­besítése. Az új szolgáltatást Szarvasd, Nagykonda, Kiskon­da, Szilfás, Mászlony és Gu- naras-termálfürdő területén szándékoznak bevezetni 1982- től. MAGYARSZÉKI ENDRE dósok kínálkoznak a könnyű­iparban is. A munkaerőhiánnyal küszködő Kistex hamarosan 300 szövőgépet ad át a bodrogkö­zi termelőszövetkezeteknek, ahol viszont az asszonyok folyamatos foglalkoztatása jelenti a gon­dot; közös megelégedésre ezen a gépen készül majd a kelme a Kistex számára. Nemcsak belföldi partnerek egymásra találását egyengeti a társaság, külkereskedelmi vál­lalatokkal együttműködve az exporttermékek gyártását is megszervezi. Annál is inkább kínálkozik erre a lehetőség, mert a társulás adatai szerint több ezer külföldön eladható cikket állíthatnának elő gazda­ságosan a tsz-kisüzemek, töb­bek között szerszámokat, vegy­szereket, bútor- és cipőipari kellékeket, bőrdíszmű-vereteket stb. A társaság a szó szoros ér­telmében már nyélbe is ütött ilyen üzletet. Közreműködésével a Generalimpex évi 600 ezer hólapátnyél eladására kötött megállapodást egy svéd válla­lattal. A nyeleket a kötegyáni termelőszövetkezet gyártja. Az AGENT—COOP számításai szerint a mezőgazdasági üze­mek melléküzemágainak széle­sebb körű bekapcsolásával évente mintegy 150 millió dollár értékű exporttermék előállításá­ra van lehetőség. kérésemet továbbította. A vá­laszra nem kellett sokáig várni, hamarosan vizsgálatra hívtak az Országos Orvosszakértői Inté­zetbe. | A moszkvai klinikát ők keres­ték meg, és 1980. november 12- én már utazhattam is a MIKRO Szemseibészeti Klinikára. Tizen­hat napig vizsgáltak, .készítet­tek elő o műtétre. Az első vizsgálatnál már biz­tattak, hogy a nagy műtét után látni fogok. Az örömöm leírha- •tatlan volt. 1981. április 20-án vágyam, reményem valóra vált: újra látok a bal szememmel is. — Az utazás költségeit ki fe­dezte? — Kezdetben magam próbál­koztáim, de kiderült, hogy nem tudtam volna saját erőből a mű­tétig eljutni. Segéllyel a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa is támogatott, de a költségeim zömét a Volán fizette. Nagyon sok segítséget kaptam. Még egy-egy moszkvai út előtt is mindig a kollégáim vittek fel autóval Budapestre. — Milyen tervei vannak? — Szeretném a munkámmal megköszönni azt, amit értem tettek. Jeleneg a tamási kiren­deltségen dolgozom. A gépé­szeti szakközépiskola IV. osztá­lyát szeptemberben folytatom, minden vágyam azonban, hogy ismét hivatásos jogosítványom legyen, újra vezethessek. BOGNÁR CECIL fl megváltozott munka­képességűekért Jelenleg mintegy 150—2Ű0 ezerre tehető azoknak a szá­ma, akiknek betegség, baleset vagy egyéb okok, például mun­kahelyi ártalmak miatt meg­változott, illetve csökkent a munkaképességük. Az utóbbi esztendőkben egyre szélesebb körben bontakozik ki a társa­dalmi gondoskodás életkörül­ményeik javítására. Rehabili­tációjuk az elsődleges humá­nus szempontok mellett társa­dalmi érdek is, hiszen a 30— 40 százalékkal csökkent mun­kaképesség nem jelent teljes munkaképtelenséget, nem zárja ki, hogy hasznos munkát vé­gezzenek. Ehhez azonban olyan munkahelyekre, munkalehető­ségekre van szükség, ahol a csökkent munkaképességűek is megtalálhatják az egészségük­re nem ártalmas, könnyebb te­vékenységet. Az Állami Fejlesztési Bank ennek ösztönzésére hirdetett az idén pályázatot, amellyel vállalatok, szövetkezetek, tár­sulások számára teremtett tá­mogatási alapot, a megválto­zott munkaképességűek foglal­koztatásának bővítésére, új üzemek létrehozására, a ré­gebbiek korszerűsítésére. Ha­zánkban 5 vállalat és szövet­kezet — a Fővárosi Kézműipari Vállalat, a Fővárosi Kefe- és Seprűgyártó Vállalat, a Vas megyei Vegyesipari Javító Vál­lalat, a Szegedi Fonalfeldolgo­zó Vállalat és a Humanitás Szövetkezet — specializálódott a csökkent, illetve megválto­zott munkaképességű dolgozók foglalkoztatására. Az Állami Fejlesztési Bank pályázata egy teljesen újszerű kezdeményezés megvalósításá­ra is lehetőséget nyújtott. A Rozmaring Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, a Volán Elektronika és a mozgássérül­tek pesthidegkúti lakásszövet­kezete gazdasági társulást ho­zott létre a budapesti KISZ- bizottság közreműködésével. El­határozták, hogy a lakásszö­vetkezet tagjainak otthonukhoz közel teremtenek munkaalkal­mat, mégpedig korszerű számí­tógépes adatrögzítést, amihez a banktól 5,5 millió forintos tá­mogatást kértek. E vállalkozás —• amelyhez a Volán adja a számítógépet, s a Rozmaring Tsz-szel együtt a munkát is — 100 mozgássérültnek nyújt meg­felelő elfoglaltságot, megélhe­tést. Yb-ülés Dombóváron Mezőgazdasági melléküzemek jobb kihasználása Terméstöbblet plusz környezetvédelem Mezőgazdasági termelésünk hosszú történelmi fejlődés so­rán jutott el napjaink inten­zív belterjes mezőgazdaságá­hoz. a XIX. század elején ter­mésátlagaink csak 8—9 q/ha GE (gabonaegység) körül ala­kultak. 100 év eltelte után is — a XX. század elején — 15 q/ha GE-t termeltünk. A tech­nika, a tudomány gyors fejlő­dése és annak mezőgazáaMgi alapállása, a nagy mennyi­ségű műtrágya felhasználása a termésátlagok gyors növe­kedését eredményezte. így nap­jainkban már 50 q/ha EG-t érünk el. Az olcsó energiaárak, mű­trágyaárak, a nagy teljesítmé­nyű szervestrágya-szórók hiá­nya a legutóbbi évekig a szer­vestrágyázás elhanyagolását okozták. Ezzel egy időben a készleten levő fel nem használt nagy tömegű szerves trágya sú­lyos környezetszennyezőként je­lentkezett. A súlyos, nagy tel­jesítményű erő- és munkagé­pek, a sokszori taposás, az in­tenzív műtrágyázás, talajaink fokozatos szerkezetromlásával, elsavanyodásával jártak együtt. A talajvizsgálati ered­mények több magas hozam- szinten termelő üzemben mik­ro-, mezoelemhiányról tanús­kodnak. Talajaink mikro- és mezo­tápanyagainak pótlása ásványi eredetű műtrágyákkal, szerves kelátokkal nem minden eset­ben lehetséges, vagy kifizetődő, a nehéz beszerezhetőség, illet­ve a magas beszerzési és ki­juttatási költség miatt. A szak­szerűen tárolt, felhasznált szerves trágyák a 3 fő makró- elemen (nitrogén, foszfor, ká­lium) kívül ezeket az értékes mező-, és mikroelemeket is viszonylag nagy mennyiségben a növények által felvehető ál­lapotban tartalmazzák. Tala­jaink szerkezetének, állagának, tápanyagszolgáltató képessé­gének, pH-viszonyainak megőr­zése vagy javítása elképzelhe­tetlen szervestrágyázás nél­kül. Az energiaárak, műtrágya­árak felszökése ma már lehe­tővé teszi a szerves tárgya gaz­daságos kijuttatását. Hasznosí­tásával nemcsak nyereséget, terméstöbbletet érünk el, ha­nem eleget teszünk a környe­zetvédelmi elvárásoknak is. Iga­zolja ezt azoknak az üzemek­nek a termelési eredménye, melyek a helyesen megválasz­tott agrotechnika és kemizálás mellett szántóterületük jelentős hányadát évente szervestrá­gyázzák. Jó példa erre a Dal- mandi A. G. magas termés- eredménye. A gabona- és szalmabetaka­rítás utáni időszak a legmeg­felelőbb az istállótrágya szán­tóföldi elhelyezésére. 1980-ban megyénk terve 18 845 hektár területre 665 369 tonna szerves trágya kiszórása volt, ezzel szemben a kedvezőtlen időjá­rás, az elhúzódó betakarítás csak 13 776 hektár területre 503 371 tonna szerves tárgya kiszórását tette lehetővé. Az 1981. évi megyei terv 18 600 hektárra 721 150 tonna. Ez a nagy mennyiségű anyag a ren­delkezésre álló munkagépek­kel, az erők üzemi szintű cél­tudatos összpontosításával, ha­tékony szervezéssel a szántó­földre kijuttatható. A szerves trágya teljes meny- nyiségének szántóföldi felhasz­nálása — párosulva a meg­felelő agrotechnikával, kemizá- lással — a legbiztosabb zálo­ga a termésátlagok további növelésének. DR. KONKOLY LAJOS agrokémiai szaktanácsadó A Dalmandi Állami Gazdaságban nem utolsósorban a meg­felelő szervestrágyázásnak köszönhetőek a magas termés­átlagok (Archív felvétel) Több mint huszonnégyezer lakás Tavaly 24 268 lakás építésé­hez és megvásárlásához, bérlő- kijelölési jog megszerzéséhez járultak hozzá a munkáltatók. A vállalatok lakásépítési alap­ja lehetővé teszi, hogy az idén is több mint 24 000 új otthon megszerzéséhez nyújtsanak anyagi segítséget, s egyéb tá­mogatást dolgozóiknak. A szervezett támogatásnak különösen eredményes formája a vállalatok saját beruházásá­ban, szervezésében lebonyolí­tott lakásépítési akció. A Cse­pel Vas- és Fémművek például eddig négy lakótelepet épített dolgozóinak, s csaknem 2700 munkáslakást adott át. Az idén az új, Rakéta úti lakótelepen befejezik az első 140 új lakás építését, s a hatodik ötéves terv végéig összesen 1156 mun­káslakás átadását irányozzák elő. Ily módon 1985-ig a jelenle­gi elképzelések szerint vala­mennyi dolgozójuk lakásigényét kielégítik, sőt talán már előbb is, hiszen most mindössze 971 igénylést tartanak nyilván. Székesfehérvárott a Videoton Elektronikai Vállalat szociálpo­litikai kiadásainak csaknem a felét költi a dolgozók lakás- problémáinak megoldására. így 1985-ig a kedvezményes válla­lati feltételekkel és hozzájáru­lással 1132 dolgozójukat juttat­ják lakáshoz. Ennek nagyobb része, 75 százaléka OTP-, illet­ve tanácsi értékesítésű lakás, amelynek megvásárlásához, sőt az előtörlesztéshez hosszú lejá­ratú kölcsönnel járulnak hozzá. Különösen sokrétű segítséget nyújtanak a családiház-építők- nek, akik az 50 000 forintig terjedő hosszú lejáratú kölcsö- nön túl szállítási és építőgép­kölcsönzési kedvezményeket kapnak, s szükség szerint az építkezés műszaki terveit is el­készítik a vállalat szakemberei. A Mecseki Ércbányászati Vál­lalat eddig ezer dolgozójának otthonalapítását segítette, s a jelenlegi ötéves tervidőszakban 900 lakás megépítéséhez nyújt messzemenő támogatást. A se­gítségnyújtás eszköztárát — kölcsönnyújtás, beruházás, le­bonyolítás, anyagbeszerzés, mű­szaki ellenőrzés, gépkölcsönzés stb. — új módszerrel, a kon­centrált családiház-építéssel bő­vítik. A tanács segítségével a mecseki üdülőközpontban, Or- fűn száz családi otthon számá­ra biztosítanak közművesített építési területet, amelyre a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat panelekből összeszerel­hető családiház-variációját ajánlják. Pécs nyugati városré­szében ugyancsak koncentrált beépítésre nyújt lehetőséget a tanács. Erre a területre könnyű- szerkezetes épületeket ajánla­nak, amelyek munkálataiból nagyon sokat maguk a tulajdo­nosok is elvégezhetnek. A min­taépületet még az idén felál­lítják. A Borsod megyei Tanács mintegy 150 vállalatot keresett meg a munkáltatói támogatás­sal épülő lakások koordinálása érdekében. A tervek szerint 1985-ig megközelítőién négy­ezer, telepszerű, több szintes munkás- és társaslakás építésé­re kerül sor a megyében. A na­gyobb vállalatok építő- és kar­bantartó részlegei a vállalati támogatással épülő lakások ki­vitelezésében is segítenek. Al- berttelepen ily módon több mint száz lakást építenek a Bor­sodi Szénbányák segítségével. Miskolc agglomerációs övezeté­nek kilenc községében mintegy ezer közművesített házhelyet alakít ki a megyei tanács. E telkek árából 50 000 forint en­gedményt kapnak azok a mun­kások, dolgozók, akik miskolci lakásigényükről lemondanak és részt vesznek a vállalati mun- káslakás-építési akcióban. Komárom megye üzemei a jelenlegi ötéves tervidőszakban összességében 350 millió forint értékű lakástámogatási alapból segítik dolgozóik otthonalapítá­sát. A megypi tanács gondos felmérés alapján már kijelölte a tervidőszakban leggazdasá­gosabban beépíthető építési te­rületeket. Több községben a ko­rábbinál lényegesen nagyobb arányú lakásépítési lehetősége­ket teremtettek. Ezért a TÜZÉP- telepek már az idén a múlt évi7 nél 60 százalékkal több és gaz­dagabb választékú építőanya­got kínálnak az építkezőknek.

Next

/
Thumbnails
Contents