Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-06 / 183. szám
2 ^épüjság 1981. augusztus 6. Hirosima intelme A békeharang hangját egyperces emlékezés követi, majd Hirosima polgármestere a Béke park síremlékénél kiegészíti az atombomba áldozátainak névsorát. Minden év augusztus 6-án így emlékeznek meg a tragédia évfordulójáról a város lakói. Két nappal később pedig Nagaszaki templomainak harangjai zúgnak fel... Az amerikai atombombák 36 évvel ezelőtt sok ezer életet oltottak ki és több évtizedre tönkretették a következő nemzedékek egészségét a két japán városban. Hirosima és Nagaszaki tragédiája még ma sem ért véget: 400 ezer ember szenved a barbár támadások következményeitől. Napjainkban számos országban vetítik a „Hallom az anyám hangját — én, Yuriko, az atom örvénye után született gyermek" című japán filmet. Yuriko Hata.naka édesanyja fehérvérűségben halt meg. Ö maga „hibakuszia" — bénultan született, értelmi képessége egész életében egy hároméves gyermek szintjén marad. Szülővárosában, Iva- kuniban ma amerikai támaszpont működik. A japán kommunisták szerint már a 60-as években nukleáris fegyvert telepítettek a támaszpontra és rendszeresen hajtanak végre ott atomháború esetére felkészítő hadgyakorlatokat. A hirosimai békeharang most harminchatodszor emlékezteti az emberiséget a fegyverkezési verseny veszélyeire, a leszerelés és a béke szükségességére. Hirosima intelme különös jelentőségű ma, amikor az USA-ban a „nukleáris nyomógomb” fölött olyan emberek gyakorolnak ellenőrzést, akik távol állnak attól, hogy megértsék — mi is az az óvatosság és humanizmus. A múltban az USA elsőként hozta létre és két ízben alkalmazta az atomfegyvert, ma pedig elsőként fejleszt ki egyre újabb fegyverrendszereket. Washington a 80-as éveket „a párbaj évtizedének" nyilvánította, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy katonai és politikai nyomást gyakoroljon a Varsói Szerződés tagállamaira; hogy korszerű fegyverekkel segíthesse a reakciós rendszereket; nukleáris rakétákat telepíthessen Nyugat-Európába. Korunk halaszthatatlan feladata — elhárítani az atomháború veszélyét, biztosítani a népek békés jövőjét. A Szovjetunió és a többi szocialista ország tettekkel bizonyítja, hogy e cél elérése érdekében hajlandó minden erőfeszítésre. Nincs olyan fegyvernem, amelynek korlátozásához, betiltásához az egyenjogúság és az egyenlő biztonság elve alapján ne járulna hozzá a szocialista közösség. Hirosima tragédiájának 36. évfordulójáról világszerte megemlékeznek. Mindenütt felemelik szavukat a békeszerető erők a fegyverkezés ellen. Japánban létrehozták a „népek bíróságát", ezen fórumon a tudomány és a kultúra neves személyiségei „mondanak ítéletet" az emberiséget atomháborúba taszítani készülő imperializmus felett. Nyu- gat-Európában nemzetközi békemenet tiltakozik az USA és a NATO militarista tervei ellen. A menet a szovjet nép nagy honvédő háborúja kezdetének évfordulóján indult el Koppenhágából és augusztus 6-án, Hirosima napján ér Párizsba. ...Hirosima harangja messze hangzik tehát. A világ népeit éberségre, az államférfiakat józanságra inti: Hirosima tragédiájának nem szabad megismétlődnie soha! IRINA PANOVA APN—KS Varsó A gazdasági reformbizottság ülése GYORSLISTA A gazdasági reformbizottság szerdai ülésén — mint a PAP lengyel hírügynökség jelentette — áttekintették a gazdasági bíróság felállításáról szóló törvénytervezetet és értékelték a vállalatok irányításának 1981- ben bevezetett új módszerét, az úgynevezett kis gazdasági reform eddigi tapasztalatait. A gazdasági reformbizottság elnöke, Wojciech Jaruzelski miniszterelnök kijelentette, hogy a bizottság a problémák stratégiai jellegű megoldását keresi, lehetővé téve ezzel a válságból kivezető út felvázolását a társadalom számára. A lengyel hírügynökség jelentése szerint szerdán délben véget ért a varsói 50 órás utcai blokád és a kétórás figyelmeztető sztrájk, amely a „Mazow- szev-nak, a „Szolidaritás" regionális szervezetének irányítása alatt álló egész területre kiterjedt. A lengyel rádió híradása szerint Varsó számos üzemében a sztrájk meghirdetése ellenére dolgoztak a munkások, elindultak a varsói villamosok, autóbuszok, a tömegközlekedés zavartalan volt. az 1981. augusztus 4-én megtartott július havi lottó jutalom- sorsolásról, melyen a 28. heti szelvények vettek részt. A gyorlistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a vásárlási utalv. (1000 Ft) b Lada 1200 tip. személygépkocsira utalvány c Trabant Lim. Special tip. • személygépkocsira utalvány d színes tv I. (30 000 Ft) e színes tv II. (22 000 Ft) f automata mosógép (12 900 Ft) g szerencse utalv. (30 000 Ft) h iparcikk utalv. (25 000 Ft) i otthon-lakberendezési utalv. (25 000 Ft) j zenesarok utalv. (20 000 Ft) k televízió (10 000 Ft) I vásárlási utalv. (10 000 Ft) m vásárlási utalv. (9000 Ft) n vásárlási utalv. 7000 Ft) o vásárlási utalv. (5000 Ft) p vásárlási utalv. (4000 Ft) r vásárlási utalv. (3000 Ft) s vásárlási utalv. (2000 Ft) A nyertes szelvényeket 1981. augusztus 25-ig Jcell a totólottó kirendeltségek, az OTP- fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. Alább a pécsi körzetben vásárolt nyertes szelvények számát közöljük. 2 433 544 j 2 449 273 o 2 454 516 s 2 459 759 I 2 470 245 k 2 475 488 o 2 480 731 o 2 491 217 n 2 496 460 h 2 501 703 I 2 506 846 r 2 512 189 h 2 517 432 k 2 522 675 I 2 427 918 p 2 533 161 p 2 538 404 k 2 543 647 r 2 548 890 d 2 554 133 k 2 564 619 s 2 569 862 g 2 580 348 p 2 585 591 o 2 590 834 h 2 611 806 n 2 617 049 j 2 622 292 0 2 627 535 d 2 632 778 h 2 643 264 o 2 648 507 g 2 653 750 P 2 674 722 m 2 679 965 r 2 685 208 1 2 690 451 i 2 695 694 r 2 700 937 h 2 706 180 s 2 721 909 o 2 727 152 h 2 742 881 i 2 748 124 m 2 753 367 P 2 758 610 s 2 763 853 s 2 774 339 k 2 779 582 r 2 790 068 s 2 795 311 s 2 800 554 g 2 811 040 h 2 816 283 i 2 821 526 r 2 826 769 s 2 832 012 i 2 837 255 s 2 852 984 n 2 879199 n 2 889 685 s 2 900 171 j 2 931 629 m 2 942115 n 2 947 358 I 2 952 601 P 2 957 844 g 2 968 330 1 2 973 573 j 2 994 545 o 44 644 937 l 44 650 180 s 44 660 666 e 44 875 629 g 44 880 872 P 44 886 115 n 55 649 994 9 55 655 237 h 55 660 480 k 55 665 723 h 55 875 443 i 55 880 686 m 55 891 172 s 63 005 923 m 63 011 166 h 63 016 409 1 63 021 652 o 63 032 138 k 63 047 867 j 63 058 353 r 63 063 596 m 63 074 082 i 63 089 811 s 63 110 783 k 63 116 026 g 63 142 241 1 63 152 727 r 63 157 971) s 63 163 213 g 63 173 699 h 63 184 185 d 63 194 671 g 63 199 914 i 63 210 400 r 63 220 886 s 63 226 129 h 63 236 615 n 63 252 344 j 63 268 073 0 63 2/3 316 P 63 278 559 s 63 283 802 1 63 289 045 m 63 294 288 r 63 304 774 i 63 336 232 i 63 346 718 n 63 357 204 n 63 362 447 n 63 372 933 P 63 378 176 i 63 388 662 P 63 409 634 g 63 414 877 1 63 420 120 h 63 425 363 s 63 430 606 k 63 446 335 s 63 462 064 I 63 467 307 o 63 477 793 I 63 483 036 e 63 488 279 f 63 498 765 i PANORÁMA BUDAPEST Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban üdvözölte Mohammad Ali Radzsait az Iráni Iszlám Köztársaság elnökévé történt megválasztása alkalmából. RÓMA A pápán végrehajtották a második műtétet is. II. János Pált szerdán reggel vitték a műtőbe, és 8 óra körül már túl is volt az operáción. Orvosai elégedetten nyilatkoztak állapotáról. A műtét közben altatták és egy órával az operáció után magához tért. II. János Pál pápán azért kellett újabb műtétet végezni, hogy visszakapcsolják a május 13-án revolvergolyó felsértette, eddig kivezetett bélcsatornáját. A pápán ugyanazok az orvosok hajtották végre a második műtétet, akik május 13-án — közvetlenül a merénylet után — csaknem hatórás operációt végeztek rajta. PRAGA Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke szerdán fogadta a rövid munkalátogatáson Prágában tartózkodó Viktor Kulikov szovjet marsaflt, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnokát. A baráti megbeszélésen Gustáv Husák méltatta a Varsói Szerződés tagállamai fegyveres erőinek a béke megőrzésére tett közös erőfeszítéseit és hangsúlyozta, hogy az imperialista körök egyre erősödő agresszivitása szükségessé teszi a baráti hadseregek harckészültségének fokozását. TEHERAN Gyilkosság történt szerda reggel Teheránban. Ismeretlen fegyveresek — a hatóságok közlése szerint ellenforradalmárok — háza előtt megölték Hosszan Ajat parlamrfhti képviselőt, az Iszlám Köztársasági Párt egyik befolyásos politikusát. A politikus két testőre megsebesült. Német Szövetségi Köztársaság Őszi csaták^ előtt Reagan amerikai elnök és Schmidt nyugatnémet kancellár egy golf-autóban Ottawában. A kancellár szemlátomást nem élvezi a helyzetet. Nyugat-Európa legerősebb gazdasági hatalma és egyben az Európában állomásozó amerikai haderő alapvető támaszpontországa, az NSZK rendkívül súlyos stratégiai és gazdasági nyomás középpontjába került. Ennek Következtében konfliktushelyzet bontakozott ki a kormánykoalícióban, s az országban. Tavaly októberben a kormánykoalíciót vezető szociáldemokraták a szavazatok 42,9 százalékát kapták meg; a legújabb közvéleménykutatás szerint csak 35 százalékra számíthatnának, ha ma tartanák a választásokat. Maga a párt is három nagy áramlatra bomlik. A centrumban álló Schmidt kancellár áramlata a parlamenti frakcióban még feltétlen és abszolút többséggel rendelkezik, magában a pártban azonban már nem. Helyi és tartományi szinten egyaránt balról bírálják a kancellár magatartását. A szavazótábor egy része is bal felé távolodót? el a párttól, elsősorban a felfegyverzés ellen is küzdő „természetvédők” (az úgynevezett zöldek) oldalára. A párt szavazóinak egy másik része jobbra csapódott, a koalíciós partner, a szabaddemokrata párt felé. (A közvéleménykutatások szerint a szabaddemokraták ma a szavazók 11 százalékát kapnák.) Ugyanakkor maga a szabaddemokrata párt is megoszlik. A centrum és a jobboldal felett feltétlen befolyással bíró Genscher külügyminiszterrel szemben egyre erősebb a párt bal szárnyának a nyomása. A NATO RAKÉTADÖNTÉSE Sorrendben először stratégiai kérdések osztották meg a nyugatnémet kormányt. Pontosabban: annak a NATO-határozat* nak a következményei, amely még 1979 végén született, s amelyet „kettős határozatnak" neveznek. A NATO úgy döntött, hogy olyan új típusú Pershing—2 rakétákat és cirkáló- rakétákat helyez el Nyugat- Európában, amelyek a Szovjetunió területének jelentős részét elérhetik. A nyugat-európai szövetségesek és mindenekelőtt Bonn már akkor felbukkanó aggodalmait Washington azzal igyekezett csitítani, Hogy ugyanebben a határozatban előirányozta: tárgyalásokat is kezd a Szovjetunióval e középhatósugarú rakéták problémájáról. Csakhamar kiderült azonban, hogy a kettős határozatból az amerikaiakat egy dolog érdekli: az új közép-hatótávolságú rakéták telepítése. A tárgyalásokat — mint azóta többször is leszögezték — csak akkor óhajtják elkezdeni, ha előbb az új pusztító eszközöket rendszerbe állították. A kettős határozatnak ezt az amerikai értelmezését Schmidt kancellár és az általa vezetett centrum elfogadja, a párt balszárnya azonban nem. Rendkívül fontos szakasza volt a kormányzópárton belüli erőpróbának, hogy a bírálók táborának élére Brandt volt kancellár, az SPD jelenlegi elnöke áflott, akinek nemzetközi tekintélye vitathatatlan. Brandt moszkvai útja — ki nem mondva —, a német kormányzópárton belüli szakadást tükrözte. Brandt jelentős eredményekkel tért haza Moszkvából. A Szovjetuniónak már régebben is volt egy úgynevezett moratórium-javaslata. Brezsnyev Moszkvában ennek egy még nagyvonalúbb és kedvezőbb változatát tárta Brandt elé. E szerint az Egyesült Államok folytathatja az új középhatósugarú rakéták gyártását. A Szovjetunió mindössze azt igényli, hogy ne küldjenek új amerikai rakétákat Nyugat- 'Európába. Ebben az esetben maga sem állít hadrendbe új, középhatósugarú rakétákat és a jelenlegi egyensúly feltételei mellett meg lehet kezdeni a tárgyalásokat. MÁSODIK CSAPAS: OTTAWA Brandt visszatérése után heves, bár burkolt vita kezdődött Bonnban. Schmidt és környezete először jelentéktelennek állította be a Brandt-utazás eredményeit és azt az amerikaiak által sugalmazott érvet ismételte, hogy a Szovjetunió állítólagos túlsúlyának megszüntetésére előbb végre kell hajtani a Washington által követelt új fegyverkezési szakaszt és csak azután kerülhet sor tárgyalásokra. Nagyjából így állott a helyzet, amikor az ottawai tőkés csúcsértekezleten az NSZK újabb, ezúttal gazdasági természetű nyomás alá került. Az amerikaiak visszautasították az NSZK számára rendkívül kedvezőtlen gazdaságpolitikájuk (magas kamatláb, a dollár árfolyamemelkedése a márkával szemben) felülvizsgálását. Ugyanakkor azt is követelték, hogy az NSZK mondja fel a mintegy tízmilliárdos nagyság- rendű szovjet—nyugatnémet megállapodást. (Ennek értelmében az NSZK szovjet földgázt kapna csőszállítmányok ellenében.) Ezzel az új nyomással szemben Schmidt már kénytelen volt keményebb magatartást tanúsítani. Nem fogadta el a szovjet—nyugatnémet földgázüzlet felrúgására irányuló követeléseket és az amerikai gazdaságpolitikára hárította a felelősséget azért, hogy Bonn e napokban súlyos gazdasági megszorításokra kényszerül a csaknem ötvenmilliárd márkás költségvetési hiány leszorítására. SCHMIDT VISSZAKOZIK Ez a gazdasági nyomás lát- nivalóan visszahatott a politikai helyzetre. A szociáldemokrata párt vezetősége — háromhetes késéssel — közös nyilatkozatban méltatta Brandt moszkvai útját. Ugyanakkor (hasonlóképpen jókora késéssel) nyilvánosságra hozták Reagan amerikai elnök Schmidthez írt levelét, amelyet még az ottawai értekezlet előtt írt. Ebben azzal nyugtatgatja a bonni kancellárt, hogy Washington megfelelő időben, esetleg még november—decemberben tárgyalásokat kezd a Szovjetunióval. Mindez azt mutatja, hogy a rendkívül nehéz helyzetben manőverező Schmidt kancellár a nyugatnémet közvélemény hangját és pártja belső helyzetét is figyelembe véve, némi visszakozásra kényszerült. A harc azonban tovább folyik, s amennyiben az amerikai tárgyalási ígéret üres szó marad, a szociáldemokrata párt 1982. áprilisában tartandó országos konferenciáján a párt balszárnyának általános támadása bontakozhat ki a kancellár ellen. A következő hónapok nyugatnémet belpolitikai eseményeit, Schmidt kancellár politikai jövőjét és talán a jelenlegi koalíció továbbélésének lehetőségeit is döntően befolyásolja majd, hogy tovább hat- rál-e Bonn a Reagan-kormány stratégiai és gazdasági nyomása előtt. {-i -e)