Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-29 / 202. szám
AUGUSZTUS 29 SZOMBAT Névnap: Beatrix, Erna J A Nap kél 5.58 — nyugszik 19.31 órakor A Hold kél 5.24 — nyugszik 19.46 órakor ( Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1896. augusztus 29-én jelent ! meg a Földmivelő, a szociáldemokrata földmunkások el- . ső szaklapja. i 'X/ MEGKEZDTE az őszi telepítéseik előkészítését a rákóczi- falvi Rákóczi Tsz. Az ország egyik legnagyobb gyümölcsfa- I skálájává! rendelkező közös gazdaság ezúttal megközelítően 900 ezer gyümölcsfa csemetét szállít a nagyüzemeiknek és a háztáji termelőknek. Gyakorlati hág valamennyi hazánkban honos alma- és körtefajtából korlátlanul ki tudjai e'légítenii a szükségletet. + BŐVÍTI sertéstelepét a d u na s z entgyö rgyi Ezü s tka! ász Tsz. Három — egyenként 515 férőhelyes — hizlaldát és egy 936 férőhelyes battériás malöc- utónevelőt építenék. Az ISV már elkészítette a terveket, a 16 mMiliő forintos beruházás kivitelezését az össze! kezdi meg a szövetkezet építőrészlege. A NÖVELIK a részjegyek értékét az áfész-ekben. A szekszárdi szövetkezet igazgatósága úgy döntött, hogy 106 nyugdíjas, volt dolgozójának részjegykiegészítését 100-róJ 300 forintra' a szövetkezet fedezi. # ALAPÍTÁSÁNAK 175. évfordulóját idén ünnepli a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium. Az ünnepségre, amelyet szemtep- ber 19-én rendez az iskola, meghívták az összes öregdiákot, az 1920-as években érettség izeitektől! a. legújabbakig. O HÁROM GÖRÖG FIZIKUS olyan készüléket szerkesztett, amely 6—7 órával a földrengés előtt elfőrejelzi a várható katasztrófát. Az athéni rádió jelentése szerint o készülék aizon az elméleten alapul, amely szerint helyi energia fel- szabadulásakor a helyszínen elektromos impulzusokat kell észtéin i. Az új földrengés- előrejelző műszer, amely Görögországban néhány esetben már jól vizsgázott, meg tudja határozni a földrengés várható epicentrumát és megközelítőleg erősségét is. Ki jár jól? címmel hangzik el műsor a Petőfi rádióban 9 óra 15 perckor. A hazánkban gyártott, lakossági használatba kerülő gépek és berendezések javítása legtöbbször alkatrészhiány miatt nehézkes. Sokszor nem gazdaságos a gyártó cégnek a javító szolgáltatás. Ha lenne alkatrész, e hiányosságot a kisiparosok tudnák pótolni. . . A tévé 1-es programján 18 óra 20 perckor kezdődő Szamárfül című adást elsősorban a gyerekeknek ajánljuk. Az idei zenés-irodalmi ösz- szeállitás újdonsága, hogy minden egyes műsorszámot a gyerekek írtak — felhívás alapján. A szintén gyerekek által előadott műsorszámok között riportot hallhatunk-láthatunk az író gyerekekkel. Részlet a Szamárfül-bői A lottó nyerőszámai: A Sportfogadási és Lottóigazgatóság 'közlése szerint a Budapesten megtartott 35. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták lei: 37, 46,49, 50, 66 Az augusztus havi tárgynye- reménysarsoiáson a 35. játékhét szelvényei vesznek részt. A Mechanikai Művek abonyi gyáregységében modern utcai telefonok nullszériájának gyártását kezdték meg a közelmúltban. A két- és tízforintos érmével működő készülékeket — amelyek helyi és helyközi hivásra egyaránt alkalmasak — a Posta Kísérleti Intézete és a Mechanikai Művek mérnökei fejlesztették ki. Változékony idő Várható időjárás ma estig: borult, esős, illetve napos időszakok váltakoznak. Ezen belül egyre csökken a csapadékhajlam. Többször élénk, néha erős nyugati, északnyugati szél várható. A hőmérséklet délutánra általában 18 és 23 fok közé emelkedik. a i i i i i i i i i i i i Tizenkettedszer a Sió-kupáért A. mérkőzéssorozat előtt felsorakoztak a csapatok. Előtérben a dijak egy része. Fotó: Bakó Jenő Réntelken délután megkezdő- várt Magyarország—Üj-Déldött Szeíkszárdon a XII. Siókupa nemzetközi női kosárlub- dato'nna háromnapos küzdélem- sorozOtó'. Az ünnepélyes megnyitóra' felsorakozott csapatokat dr. Sólyom Bódog, a Szekszárdi Dózsa' kosárlabda- szakosztályéinak elnöke köszöntötte, majd Varjas János, a szekszárdi városi pártbizottság titka na nyitottá' meg o tonnát. Ezt követően. az első vasfapsot Szabadi Mihály „gárdája”, a Szekszárdi Néptánccsoport tagja! kapták az 500 főnyi közönségtől. Fergeteges, pazar bemutatójuk, mintegy bemelegítésül. nagyszerű hangulatot teremtett a nagy érdeklődéssel Waltes nemzetközi barátságos válogatott mérkőzés kezdetére. Magya ro rszá g—Új - Déli- Wales 79-54 (39-23). V.: Cziffna, Wei- dinger. Magyarország: Belo- berk (—), Borkta (14), Kelemen (—), Gulyás (11), Boksay (24). Csere: Deák (—), Szuchy (8), Körmendi (12), Szállási (2), Lámáid (8). Edző: Kifliik László. Új-DéJ-Waltes: Gale (2), Hoffmann (4), Dalton (4), Har- cuis (6), Anderson (17). Csere: Jones (2), Woods (3), White (7), Stubbs (2), Ginn (7). Edző: Bob Sim. Nehezen lendült játékba a magyar válogatott, így a 15. percig változatos küzdeiltem folyt, szoros eredménnyel. A félidő hajrája egy- érteillmiűen Böksayéké volt és 16 pontos előnyt szereztek. Szünet után hatalmas iramot diktálva kezdett válogatottunk, támadásban és védekezésben egyaránt ausztrál ellenfele fölé nőtt. Az 5. percben Így a magyarok előnye 30 pontra- nőtt: 55—25. A hátralévő percekben is KflWc edző lányai irányították és megérdemelten nyertek. A Sió-kupa nyitómérkőzésén a kupavédő Bp. Vasas Izzó 81-53 (40-30)-rö győzött a jugoszláv Backa Topola ellen. Legjobb dobők: Kiss 20, Rát- kayné 19, Tóth 16, illetve Ma- tuska 28. KlSZ-munka az atomerőműnél Tegnap délelőtt ülést tartott a KISZ Tolna megyei Bizottsága. Az ülésen Németh Sámuel, a paksi atomerőmű KlSZ-bizott- ságánák titkára tájékoztatta a megyebizottsógot az atomerőmű építkezésén folyó KISZ- munkáról. A továbbiakban intézkedési tervet fogadtak el az 1981—82-es ifjúsági parlamentek lebonyolítására, amelyben szervezési és tartalmi feladatokat határoztak meg — a központi intézkedések mellett — a KISZ-szervezeteknek és a KISZ- bizottságoknak egyaránt. Dunalöldvári kertbarátok (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Hazafias Népfront duna- földvári kertbarát klubja kétnapos tanulmányi úton volt a Balaton környékén. Az első napon Fenékpusztán, Keszthelyen, Sümegen jártak. Másnap Csan- da Elek, a tapolcai kertbarátok elnöke kalauzolta a földváriakat: tanulmányozták a balaton- felvidéki szőlőtermesztés módszereit. Délután a Badacsonyi Szőlőtermesztési és Borászati Intézet balatonakali szőlészetében Kiss Ervin tudományos kutató mutatott be szőlőtermesztési módokat, új fajtákat. A dunaföldváriak nemrég az iregszemcsei kertbarát klub egy csoportját látták vendégül. A tapasztalatcserén bemutatták a földvári klub tevékenységét, majd Bicsár János kertbarát szőlőjébe látogattak. Itt megtekintették a sajátos, már terjedőben lévő földvári szőlőművelési módot. Ennek jellemzője, hogy a „tőke a földfelszíntől a karó hegyéig terjed". SZELECZKY JÓZSEF OL VAST AM Üzemanyag-takarékosság Szekszárdon, az 56-os út csatlakozásánál csomópontátépítés miatt két hónapra lezárják a Csatár utca bejárati részét — olvasom a tegnapi Népújságban. Magyarul ez azt jelenti, kerülni kell. Az útlezárásra minden bizonnyal nagy szükség van, különben nem tennék. Hozzászoktunk a szekszárdi útlezárásokhoz, bár emiatt bosszankodunk, mégpedig napjában többször. Aki gépkocsival a gimnázium környékéről Bátaszék felé akar haladni, választhat: vagy fölmegy a Béla térig és a Bezerédj utcán át eléri a Béri Balogh Ádám utcát, vagy elmegy a múzeumig, ahol jobbra lordul és a kertvárosból valamelyik utcán át visszatér o főútra. Mindez azért, mert hosszúhosszú hetek óta lezárták az Arany János utcát és a megyei tanács melletti szakaszt. És tették mindezt egy időben. Naponta háromszor-négyszer kerülök egy-egy kilométert. Tessék elképzelni, hogy hányán vagyunk igy, és ha valaki veszi a fáradságot, könnyen rájön, sok száz, vagy ezer kilométerre rúg mindez — az útelzárás miatt. És ki tudja, mindez meddig tart — no és mennyibe kerül?! — ny — Autóbuszok Líbiának Az Ikarus Karosszéria és Járműgyár székesfehérvári gyárában elkészült a líbiai exportra szánt IK 271-es autóbuszcsalád prototípusa. Az első autóbusz rövidesen útra kel rendeltetési helyére Libiába, ahol a helyi időjárás- és terepviszonyok között közel fél évig „vizsgázik”, s csak ezek után kezdik meg a sorozatgyártását. Népfront Társadalmi munka Szekszárdon Szerdán ülést tartott a Hazafias Népfront szekszárdi városi elnöksége. Az ülésen a társadalmi munka helyzetét tekintették át. Annál is fontosabb ez a téma éppen Szekszárdon, mert nem dicsekedhetnek fényes eredményekkel. Vannak községek és nagyközségek a megyében, ahol az elvégzett társadalmi munka értéke, egy lakosra vetítve megközelíti, a kétezer forintot. Szekszárdon az alábbiak szerint alakult a társadalmi munka értéke, öt évvel ezelőtt még csak 1981 forint volt, 1978-ban már 296, 1980-ban pedig 321. A fejlődés ugyan kétségtelen, de lehetett is fejlődni. Ugyanakkor, amikor kritikai megjegyzéseinket nem hallgathatjuk el, meg kell említeni, hogy a teljes összeg, amivel így gyarapodott a város, nem kevés. öt év alatt ez közel 47 millió forint, igaz, ennek többsége nem lakossági közvetlen munka, hanem az üzemek, vállalatok, intézmények kommunista szombatok hozzájárulása, zömmel a gyermekintézmények fejlesztéséhez. Kezdeményezések és akciók is vannak. Az idén hirdetett pályázatot a lll-as iskola tanulóinak a környezetvédelmi munkabizottság és a Gyógyszertári Központ KISZ-szervezete. Jó az együttműködés a társadalmi munkáért felelős szervek és szervezetek, így a KISZ és az úttörőelnökség, a népfront, a városi tanács és o városgazdálkodási vállalat között. Az együttműködés a város szépítésében végzett és ezután végzendő munka összehangolása miatt jelentős. A városban évente közel 300 fát, cserjét és több ezer egy és kétnyári virágot ültettek ki a felnőttek, KiSZ-esek és oz úttörők. Volt fásítás, virágosítás és takarítás a Prometheus-ipankban, a Béla téren, Sötétvölgyben, a dombori úttörőtáborban, a Kilátó és a Kápolna utcában, ahol játszóterek is létesültek a lakosság munkájából. Az alacsony átlag nem jelenti azt, hogy nincsenek olyanok, akik már eddig is sokat tettek városukért. Az V. ötévées terv időszakában a TÁÉV, a Szekszárd-Paksi Vízitársulat, a Tanácsi Építő- és Szerelőváflalat, a MEZŐGÉP, a Szekszárdi Állami Gazdaság kollektívái tették a legtöbbet. Az iskolák közül kiemelkedik az 505-ös szakmunkásképző intézet éppúgy, mint a Garay Gimnázium, az általános iskolák közül a Babits Iskola tanárainak és diákjainak társadalmi munkája. A népfront városi bizottsága és a tanács minden 'kollektívának levélben köszönte meg a munkát, vagy a munkabér átutalását. A további feladatokról is döntött a HNF szekszárdi elnöksége. A teendők lényege egy szóval kifejezve, az összefogás. Az összefogást pedig jól meg kell szervezni, mert csak akkor lehet eredményes, ha jobb lesz az együttműködés városi szinten és körzetenként is, a tanácstagok, népfrontbizottságok, vöröskeresztes aktivisták, KISZ- esek, úttörők és a nyugdíjasok között. Javasolja a népfront városi elnöksége, hogy a .parkokban kis táblán tüntessék fel annak a kollektívának a nevét, amelyik elvállalta a park gondozását. Még az ősszel megkezdődik a gyümölcsfa-ültetési akció. Elfogadta a programtervezeten kívül az elnökség az 1981- 85-ös részletes városszépítési tervet is.' IV UJoAVj A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALA1 JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284, Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405; Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.