Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-27 / 200. szám

AUGUSZTUS 27 CSÜTÖRTÖK Névnap: Gáspár A Nap kél 5.56 — nyugszik 19.35 órakor A Hold kél 3.07 — nyugszik 18.37 órakor Száztíz évvel ezelőtt, 1871. augusztus 27-én született, és 74 éves korában, 1945-ben hunyt el Theodore Dreiser, a kiemelkedő amerikai regényíró. TANÁCSÜLÉST tartottak tegnap délután Sióagárdom A helyi tanácstagok ezúttal az egészségügy helyzetéről, s á környezetvédelmi feladatokról tárgyaltak, valamint értékelték a tanács és szakiigazgatási szervei munkájára vonatkozó komplex vizsgálat tapasztala­tait. * NÉGY ÚJ tanteremmel és vize sb 1 okkal b övítették-ko rsze ­rűsítették a dunaszentgyörgyi általános iskolát. A kivitelező a községi tanács építőrészlege volt, a lakosság, a tsz és az ÉVIG brigádjai jelentős társa­dalmi munkával járultak hozzá a beruházóihoz. A A MÁV Pécsi Igazgatósá­ga áj szolgáltatást vezet be: kedvezményes Ba'laton körüli különvonatot közlekedtet, amely Siófokról indúl és oda tér visz- sza. Az utasok programjáról a Siótour gondoskodik. A három kocsiból álló szerelvényen' me­net közben idegenvezető tájé­koztatja a kirándulókat a Ba- löton nevezetességeiről. # „MAGYAR EST" volt ked­den a nyugatnémet televízió­ban. Szegvári Katalin műsor- vezetésével este 6 órától éjfélig követték egymást a magyar al­kotások ü. ZDF műsorán. Elő­ször Koncz Zsuzsa énekelte Szörényi Levente és Tolcsvay László dalait, majd az Oláh­fivérek „Fogjuk meg és vigyé­tek” című filmjét mutatták be. A fő műsoridőben három ma­gyar filmet nézhetett meg a feltehetően több millió nyugat­német tv-néző: Radványi Dezső dokumentumé lmját a Dániában élő magyarokról és Magyaror­szággal való viszonyukról, Gá­bor Pál Angi Vera című, több­szörös díjnyertes alkotását, s végül Olasz Ferenc és Németh Attila1 „Csontváry — cédrus" című kisfilmjéf. A Kossuth adón 17 óra 38 perces kezdettel jelentkezik a Rádiószínház, mely Borenich Péter Zsákutca című dokumentumjátékát mutatja be. A megtörtént eset résztvevői: Marika és Albert, az elvált házaspár, Ma­rika édesanyja, valamint a rokonok és a szomszédok. Július 1-től sok üzemben, vállalat­nál már csak heti öt napot dolgoz­nak az alkalmazottak. A riportok — melyek 18 óra 05 perckor „5+2 — a munkaidőről" címmel láthatóak a tévé 1-es programján — az új ren­delkezés bevezetéséről, feltételeiről, kivitelezésének módjairól tudósíta­nak. A tévé 2-es programján 20 órakor kerül bemutatásra Chrudinák Alajos és Zsombolyai János libanoni riport­filmje, Volt egyszer egy ország. . . címmel. Chrudinákék, forgatás közben + ÚJABB TÁJFUN. A Szov­jetunió távol'-lkeleti részén még Ibe sem fejeződtek a Phyllis nevű tájfun két héttel ezelőtti pusztítása után elkezdett hely­reállítási munkáik, s máris újabb természeti csá'pás sújtotta a vidéket. Ezúttal a Ted nevű, a japán szigetek fölött augusztus 19-én kiaWkult tájfun tört be a habarovszki határvidékre. A tengenmelléken több napja is­mét özönvízszerű esőzések von­nak.-Voyager 2­/ .Voyager 2 Launched August 20, 1977 ^ \ \ I . oco Szerdán közép-európai idő szerint reggel öt óra 24 perckor c Voyager—2 amerikai űrszonda majdnem százezer kilométerre közelítette meg a Szaturnuszt és áthaladt a titokzatos Sza- turnusz-gyűrűkön. Az amerikai tudományos megfigyelők sze­rint a Voyager—2 négyéves út után hatalmas mennyiségi anyaggal gazdagítja mind a csillagászatot, mind pedig a Fölé keletkezésével foglalkozó tudományt. Felhőátvonulások Várható időjárás ma estig: felhő­átvonulások, néhány helyen záporeső­vel, többfelé megélénkülő északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet: 18—23 fok között. Piaci bőség Szekszárd sokat köszönhet az idén Bogyiszlónak. A tegnap reggeli piacot járva és — nem túlzás — megcsodálva kiderí­tettem: azért van a szekszárdi piacon rengeteg uborka, meg mindenféle friss zöldség, mert „a bogyiszlói föld bírta a szá­razságot”. Szóval az aszályos nyár végén ez a hihetetlen gaz­dagság jórészt Bogyiszlónak köszönhető. Gyümölcsből is nagyon sok van, ez persze Szekszárd ter­mése javarészt. Hozzájárul még a megyeszékhely hangulatos árusítóhelyének bőségéhez né­hány csámpai kistermelő, ők paprikával terítik be a piacot tavasztól őszfg. Tegyük mindjárt hozzá, drága a paprika, annak ellenére, hogy sokat kínálnak. Nyilván­való: a folyamatos öntözést be­leszámítják. Tizenkét forinton alul nem is lehetett kapni. Vi­gasztaló, hogy a paprikán kí­vül csak az őszibarack és a to­jás drága. Körtét például kivá­lót kap az ember tizenkettőért és van legalább ötféle. Édes szőlőt tizenhat forintért árultak. Szilva is volt. Fejtett bab özö­nével, ugyanígy sárgarépa, zöld­ség, uborka, paradicsom, sőt még spenót is. Mindezen felül természetesen a szokásos dol­gok, krumpli, hagyma, virág, ami csak kell. Cseresznyepapri­ka, hegyes paprika, mák, dió. Aki venni akar, most aztán ., , ... , ... ., , , ., nokba es ott meg olcsóbb ba- Mintha nem lett volna aszaly. megrakhatja a szatyrait. A rockot és elfogadható árú, szép G. J. piacról bemehet a vásárcsar- paprikát is talál. Fotó: Czakó Körtéből legalább ötféle OL VAST AM Nyulam-bulam Nyúlcsorda — sóhajt íel a tegnapi cikkíró, pontosabban a sok nyúl csorda lenne, ha valamiképp elszabadulnának. Kaposszekcsőn találkoztam egy olyan emberrel,"aki már látott ilyet. Valamikor egy olasz a kamionjával felborult a falu határában. Bizonyára Bikáiról igyekezett volna haza. Odalépett a gáznak és meg is lett az eredmény, ahogy mondani szokás, kiegyenesítette a kanyart. A gép fölborult és a ketrecek zöme is megsérült, a sok nyúl kiszabadult. Legalábbis azok, „akik" ép bőrrel megúszták a kalamajkát. Nagyon nem hozta lázba őket az eset, inkább széledni kezdtek, kaja után szimatolva. Aztán volt lutkosás, nyulam- bulam gyere ide. A pilóta nem sérült meg, és elkezdte lógni a nyulakat, de rájött, hogy nincs hova visszazárni őket. Nehéz a nyúlcsordások dolga. Állítólag azóta a vadászok néha tarka nyulat lőnek arrafelé. (sötö) Völgyzáró gáttal új halastó Töltelék­panasz A panasz, sőt, felháborodás eljutott szerkesztőségünkig teg­nap reggel: nincs semmiféle töltelékáru Szekszárd központ­jában. a Kispipo vendéglő mel­letti mezőgazdasági termékek boltjában. A vevőik általában kedvelik ezt az üzletet, mert a megszokott sza lá m iíé Iák mellett házias készítményeket is talál­nak benne. Kedden délután nem talál­tak. .Délben elfogyott minden és csak szerdán kora délelőtt kezdődhetett újra az árusítás. Utánönéztüník a dolognak. A boltban azt mondta az egyik eladó: mintha, vásárlási láz lenne, kilószümra veszik egye­sék a szalámit. Illetve vették. A .ZÖLDÉRT-nél, amelyhez a bolt tartozik, nem tudtak az eset­ről, nem hallottak róla, hogy a vállalat mözsi húsüzeme leállt volna valami hiba miatt. Csu­pán annyit tudtak mondani, Kaposvár sokkal kevesebb árut küldött az ünnep után, a meg­rendelt mennyiségnek a felét. Megkérdeztük a megyei ta­nács kereskedelmi osztályát is, mi az általános tapasztalat, az ünnep utáni ellátásról. A vá­lasz: három napig nem volt termelés, csak vasárnap kezdő­dött o töltelékáru készítése, ez megérződött. De a Skála Áru­házban már teljes a választék és a Népbolt készletei is fel­töltődtek. Mindenesetre nagy hiba, hogy a megyeszékhely központjában az egyik forgal­mas bolt fél napig nem tudott admi semmit, az említett áru­cikkekből. — g — Tűz a szociális otthonban Veszélyes tűz keletkezett szer­dán a kora hajnali órákban Budapesten a XII. kerületi Már- tonhegyi út 53-57. szám alatt lévő szociális otthonban. Égett a második emeleti helyiség műanyag- és faborítása. A tűz átterjedt a berendezési tár­gyakra és a tetőszerkezet egy részére. A tüzet rövid idő alatt eloltották. A tűzoltással egy időben 41 személyt mentettek ki az épületből. Személyi sérülés nem történt. A vizsgálat meg­kezdődött. A bonyhádi Pannónia termelő- szövetkezet Hónig-pusztán már meglévő halastava mellé — an­nak folytatásaképp — új halas­tavat hoznak létre. A Kakasd felé tartó völgykanyarulatot gát­tal zárják le és igy 47 hektár­nyi vízfelületű mesterséges ta­vat nyernek, melyet haltenyész­tésre és víztárolásra használnak majd feltöltődés után. A két tó vízfelülete összesen 100 hektár lesz. A júliusban megkezdett föld­munkákat a kivitelező Szek­szárd—paksi Vízitársulat gépei és emberei végzik, a tervek sze­rint szeptember végére fejezik be a nyolcvanezer köbméter főid megmozgatását és a zsilip építését, négy és fél millió fo­rintos költséggel. Munkásőrök Az újító Délután két óra, végétért □ délelőttös műszak Bonyhádon, a zománcárugyárban. A szer­szám műhelyben Sebesi Sütő Al­bert fiókba rakja a szerszámait. Szinte élőmül az ember, meny­nyi minden belefér egy 'ilyen fiókba. Kalapácsok, reszelek — a finom kis tűreszelőktől a fél­méteresig — apró köszörűfejek, mikrométer, csavarhúzók, kul­csok... Az asztalon nyers lábas, meg Ifületlenül és egy különösre for­mált vasdarab, amelyről később kiderül; olyan szerszám, amely- lyel az edényfüleket formázzák majd.- Most éppen az új típusú édényfül-szerszámon dolgozom — mondja Sebesi Sütő Albert —, szeretnénk mihamarabb átadni a termelésnek. Ez a fül zárt, előnye, hogy könnyebb lesz tisztítani az edényt. Most, a napokban volt taggyűlés, ott hangzott el, hogy duplájára nö­veljük a termelést. Nekünk, szerszámkészítőknek kell mind­ehhez megteremteni a feltétele­ket. Sebesi Sütő Albert nevezetes dátumhoz érkezett el a múlt hónap elején. — Július 4-én volt harminc éve, hogy a gyárban dolgozom. Ebből az alkalambájl négyezer forint jutalmat kaptam a gyár vezetésétől. A harminc évből tizenhárom éven keresztül a Ságvári End­re szocialista brigád vezetője volt. A brigád munkájáról meg­számlálhatatlan oklevél tanús­kodik a műhely falán, egyebek között arról, hogy már kétszer a vállalat kiváló brigádja cimet is elérték. — Brigádtag vagyok tovább­ra is, csak a vezetést adtam át fiatalabbnak. így több energia marad a másik elfoglaltságra.' „A másik elfoglaltság” nem kevés. Sebesi Sütő Albert 1977 óta a bonyhádi Alpári Gyula munkásőr egység parancsnok­helyettese. Éveken keresztül a törzsben teljesített szolgálatot, az előképzősök parancsnoka volt, nagyon sok munkásőrt ő vezetett eskütételhez az ünnepi egységgyüléseken. Most még nagyobb a felelőssége, indokolt tehát, hogy másutt tehermente­sítsék. Egyébként sem olyan típusú ember, akinek elég csak „úgy” ledolgozni a munkaidőt. Nem csak a kezével, az eszével is dolgozik - a gyári újítógárdá­nak is törzsökös tagja. — Mennyi újításom volt? Tán harminc. Igaz, nem nagy hord­erejűek, leginkább olyanok, amelyeket ötszár-ezer forint jutalmakkal honoráltak. De az volt a lényeg, hogy valahol megkönnyítették a munkát.- Egy újításom most van kí­sérlet alatt, a három szín szita­nyomó gép hajtóművén a drót­kötél helyett lánchajtással pró­bálkozom. Ha beválik, üzem- biztosabb lesz.- Érdemes újítani? Természetesen. Nem első­sorban az anyagiak miatt — azok sem lényegtelenek —, ha­nem, hogy a gyárban jobban menjen a termelés. És ha a ter­melés megy, akkor megvan a haszon. Nekem is, a többiek­nek is. Az újításokban pedig ez a lényeg. B. I. Növényvédelmi előrejelzés A szőlő terméskilátásait a szüretig az úgynevezett szürkepenészes rot­hadás veszélyeztetheti. A kórokozó tartósan csapadékos időjárás mel­lett okoz számottevő terméskiesést. A kártételt vegyszeres kezeléssel mér­sékelni Tehet. A permetezést Cbinoin Fundazol 50 WP-vel, vagy Topsin—M 70 WP-vel javasoljuk elvégezni, fürtkezelés for­májában. Előbbiből 8—16, utóbbiból 6,5—12 gramm szükséges 100 négyzet- méter szőlőterületre, a várható ter­mésmennyiségtől függően. Mindkét gombaölő szer várakozá­si' ideje 14 nap, tehát a permete­zéstől a szüretig legalább ennyi idő­nek kell eltelnie. Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás Q tnÉPÜJSÁG ‘UvJOMLa A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja Telefon: 12-244, 12-405 * 1 ........................... “ ------------------ ------------------------ -------- - - - ‘ S zekszárd, a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents