Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-02 / 180. szám
1981. augusztus 2. Képújság 11 Schaár Erzsébet szobrai A kisplasztikái biennálé hagyománya, hogy minden alkalommal egy, a közelmúltban elhunyt szobrász emlékének tisztelegve, retrospektiv kiállítást rendeznek életművéből. Ez alkalommal az 1975-ben elhunyt Schaár Erzsébet szobrász munkáit tekintheti meg a néző a Műcsarnok egyik termében. Végigki- 'sér a válogatás a realista meglogalmazású alkotások, a portréábrázolások és a konstruktivista meglogalmazású művek tükrében azon a gazdag pályán, amely Schaár Erzsébet művészetét jellemzi. Három album szobrászainkról Évfordulókban, ugyanígy monográfiákban ezúttal különösképpen gazdagok vagyunk, a „(betakarítás láza" ül a homlokomon. Az alkotóműhelyek körül, a kiadók kohójában eleven albumsorozatok. örömteli a bőség, bár csak szemelgetünk: ezúttal Ferenczy Béni, Makrisz Agamemnon, Medgyessy Ferenc egy-egy albuma fekszik az asztalon. Az írás és kép (1961) óta a Kontha Sándor bevezetésével megjelent új Ferenczy Béni album nem az egyetlen az utóbbi évtized hasonlói közül, de mind a bevezető szövegét, mind pedig a nyomdai megvalósítást illetően talán a legjellegtelenebb. Bár remekbe készültek a szobrok és plakettek, kitűnőek a felvételek, csak éppen leckeszerűség ül a bevezetőben, egyhangúság és unalom a tipográfia és a nyomdai megvalósulás körül. Egy kissé talán mindez méltatlannak tűnik a szobrász művéhez és albumainak szép hagyományaihoz, bár a művek varázsa nemes és eleven, Ferenczy Béni hagyatéka valóban ott a század klasszikusai között. A reprodukciók az életművet a kubista korszaktól zenitjéig követik, a nagyszerű plakettek és szobrok mellett szinte sajnálatos, hogy grafika, rajz kevés került a képtáblák közé. így az utolsó mű az ötvenes évek közepéről való, ezen túli dátumra csak a kivitelezés évszóma utalhat talán. Az új album Ferenczy Béni nagyszámú rapongói között bizonnyal gazdára talál, de egy művészibb és modernebb forma a rajongók számót még növelhetné is talán. Az elszürkült stílusú és csupán az életút lexikális részét idéző, rövidke bevezető valóban igényt teremt: az elmélyült elemzések és kitekintések iránt. Kár, hogy legalább egy irodalomjegyzékben nem említi a szerző ezeket, így az érdeklődő a szentendrei Ferenczy Múzeum vagy a korábbi tárlatok katalógusainak jegyzékeire hagyatkozhatik. Az új Ferenczy Béni-album ítéletem és minden tiszteletem mellett elhamarkodott lehetőség, elvetélt eredmény a korábbiak után. Korántsem ilyen Makrisz Agamemnon eddigi életművének Pogány ö. Gábor által írt és összeállítóit, reprezentatív értékű albuma. Az 1913-ban született görög szobrász egy kicsinyke párizsi kerülővel 1950-ben ért Magyarországra, önálló értékű stílusával a hazai plasztika egyik megújítója és vezéregyénisége lett. A gazdagon elemző tanulmány és a teljes életművet bemutató reprodukciós anyag (végül oeuvre-katalógus, bibliográfia!) a szobrászt összefoglaló hűséggel állítja elénk, mégis oldott stílusban és példamutatóan. Makrisz Agaimemnon korai fő művei a klasszikus igények szerint sorjázó büsztök és fejek, majd egészalakos szobrok következnék az elemző fejezetek beosztása szerint. Utóbb az emlékművek önálló sora és sajátos ritmusú alakzatai. Néhó- nyuk színesen, mintegy „miliőben” is látható a reprodukciók között, örömmel láttunk volna ilyeneket a színezett büsztök között is. Meglep, hogy képjegyzéket és tartalommutatót nem találunk a gazdag album lapjain, de mit is hiányolna a recenzens, ha különben mindennel elégedett? (Mindkét könyv Corvina Kiadó.) A születésének centenáriumához érkezett Medgyessy Ferenc portrészobrával két ízben is találkozunk Makrisz Agamemnon művei között, „arcképét”, írásainak és a róla szólóknak szerény gyűjteményét Deák Dénes válogatásában és szerkesztésében a Magyar Helikon Kiadó jelentette meg. Medgyessy művészete a modern hazai plasztikának egyik meghatározója volt, „ ... a legjobb magyar szobrász" a megidézett szerkesztő bevezetőjének címe és végszava szerint. Az efféle sarkított, szak- és célszerűtlen megállapításokkal sohasem vitatkozom, szívesen Medgyessy sem fogadná az ilyféle ítéleteket meggyőződésem szerint. A kortársak között (Ferenczy Béni, Beck ö. Fülöp, Bokros Birman Dezső, Pátzay Pál stb.) így már csak „jobb” és „jó” következhetnének a szubjektivizmus mércéi szerint. Medgyessy életműve valóban így él a köztudatban, így az európaiban is, művei tárlatokon és köztereken, múzeumi és magángyűjtemények kincsei között. A gyönyörű album (adat- gazdagabb elődje az Egry József arcképe volt) a szobrász életrajzi, művészed jellegű önvallomásai és emlékezései mellett (ennek a „blokknak" elődje Koczogh Ákos gyűjteménye, az Életemről, művészetről címmel kiadott Medgyessy-album volt 1960-ban) jó néhány egyéb írást közöl, kedves válogatást Medgyessy leveleiből. A szobrászról írt tanulmányok között Bálint Aladár és Kassák Lajos, Lyka Károly és Rabinovszky Máriusz, Fülep Lajos, László Gyula és Illés Endre, mellettük mások véleményét - olvashatjuk, majd László Gyula gyűjtéséből a kortársak feljegyzéseit, emlékezéseit Medgyessyről. Tóbiás Áron beszélgetését Medgyessyvel és az ismerősökkel Medgyessyről, végül László Gyula ihletett tanulmányát az életművet összefoglalón. A kötet korántsem valaminő monografikus teljességre törekedett, ezt megtette László Gyula 1968-ban kiadott munkája, amelynek újabb és bővített kiadása a centenáriumon még várható. Az „arckép" szép kötetének külön érdeme a gazdag reprodukciós válogálás: családi fényképek és műteremfotók, facsimilék az ismert Medgyessy-mű- vek felvételei között. Eleven és ihletett gyűjtemény ez, amelyben az olvasónak és lapozgatónak egyaránt öröme telik. A dokumentatív értékű fényképek és rajzok között nem kevés felfedezés. Ugyanígy a sbínes „miliőfotókon", a köztéri művek körül. Bár ezek között akadnak szomorítóak is, pl. a debreceni Petőfi-szobor hátterében és felhőtlen egén. BODRI FERENC MŰVÉSZET A Füredi Galériában Udvardi Erzsébet kiállítása Másodszor állít ki pár éven belül Udvari Erzsébet festőművész Balatonfüreden, a tóparthoz közeli kiállítási pavilonban. Az épület nem épp ideális képzőművészeti kiállítások elhelyezésére, nagy előnye azonban, hogy igazán világos, fgy Udvari sejtelmesre hangolt, a színek és tónusok érzékeny változataira épített képei, melyeknek éltető eleme a fény, jól érvényesülnek. A művésznő jó húsz éve Badacsonytomajban él, így volt alkalma megismerni a Balaton világát. Bensőséges megfigyeléseit, a nád, a víz, a halak, az ég, a hegy apró; de jellegzetes látványait, azt mondhatom: szenzációit ragadja meg akva- relljeiben. A Balaton mindennapos arcát mutatja, képei mégis némi ünnepélyességgel tükrözik a világ egyszerű arcát. Különösen érvényes ez a megállapításunk emberalakjaira, akik egyszerre mitológiaiak-bib- liaiak és maiak. Az ezüst-arany balatoni ragyogást más képein ezüst és arany festékkel vagy azt utánzó fóliával visszaadni igyekvő festőnő egy idő óta szinte kizárólagossá tette témavilágában a Biblia, a szentek világát. Ismerjük a badacsonyörsi kápolnában lévő két mesteri képét, a Betlehem és háromkirályok és a Szent Antal a halaknak prédikál címűeket. Most a badacsonytomaji templomba készülő Utolsó vacsorája színvázlatát és szénnel rajzolt nagy kartonját is kiállította Füreden. Hogy milyen lesz a nagy kép, az még a jövő titka. És a helyé is, ahova kerülni fog. HEHLER LÁSZLÓ Szolid évad Bayreuthban (Negyedik éve, hogy A bolygó hollandit és hajóját alaposan megtépázta a modern rendezés viharos szele. Harry Kupfer rendező, Peter Sikora díszlettervező — mindketten a drezdai opera tagjai — mozdították ki a művet eredeti koncepciójából. Idegen tengerre, idegen kikötőbe navigálták. Zátonyra ugyan nem futottak, csak kidobálták a süllyedő hajóból a feleslegesnek tartott nehezéket, mint például a mű alap- gondolatát. Nincs megváltás, látomás az egész történet, egy skizofrén fiatal lány tébolya. A Lohengrin titkait nem illik kutatni, bár a közönség, a kritika megkérdőjelezte Götz Friedrich rendező, Günther Uecker díszlettervező elképzeléseit. Hagyomány Bayreuthban, hogy minden évben az ünnepélyes megnyitó nem a Fests- pielhausban kezdődik, hanem a Wabníriedben, Wagner egykori villájának kertjében, Wagner és Cosima sírjánál. Évente egyszer koszorúikkal övezik az egyszerű sírdombot, amelyet máskor csak a látogatók szerény virágai díszítenek. ERDÖSI MÁRIA százegyszer léptek a függöny elé1, és köszönték meg az ovációt. Rádió- és televíziótársaságok is rögzítették a teljes programot, és most már a képernyőn, az éter hullámain folytatja viharos útját Wotan népe. Ezen a nyáron szolidnak ígérkező évad elé tekintenek Bayreuthban, Július 25-től augusztus 28-ig a Trisztán és 'Izolda, A nürnbergi mesterdal- rfókok, A bolygó hollandi, o Lohengrin és a Parsifal előadására kerül sor összesen harminc alkalommal. Az ünnepélyes megnyitón a felújított Trisztán és Izolda, szerepéit a programiban, a. dirigens Dániel Barenboim, rendezője, díszlet- és koszrtümtervezője Jean-Pier- re Ponnelle. A címszerepekben René Ko'líó és Johanna Meier. (Ebben a- műben született meg a végtelen dallam, a jövő zenéje, almikor a zene nemcsak illusztrálja, követi és kifejezi a cselekményt, hanem tökéletesen azonosul véle. Amikor a szerző befejezte a komponálást, kétségbeesve kérdezte: „hol van az a színház, aimély ezt a tébolyult micsodát előadja?" Saját koráiban lehetetlennek tartották a mű színpadi megjelenítését. A legnagyobb kritikus, az idő oszlatta el Wagner kételyeit. Wolfgang Wagner rendezésében — a díszleteket is ő tervezte — lesz A nürnbergi mesterdailnokok felújítása. Karmester is debütál Mark Elder szeméi yáben, Hans Scabs Berndl Weiikd, Walther Siegfried Jerusalem Bayreuthban már sok sikert aratott művészék, Éva szerepében Mari Anne Häggander mutatkozik be. A mesterek között a budapesti Operaiház magánénekese, Sólyom Nagy Sándor is énekel, Hermann Orteliként vonul be a Festspielhaus történelmébe. A kórusban az idén is számos magyar művész működik közre, Békás Janka, Békás János, Markó Éva, Galambos László az Opera'ház tagjai. Az ünnepi játékok repertoárjának legkiegyenlítettebb produkciója a Parsifal. Szintén Wolfgang Wagner nevéhez fűződik a rendezése, a díszletek tervezése. Az utóbbi évek legnagyobb ajándéka, stabil közönségsiker kíséri és cserébe a legmélyebb benyomást nyújtja Horst Stein dirigálásával. Jövőre tervezik a felújítását, amikor bemutatásának 100. évfordulójára emlékeznék. 1882-ben búosúzott a Festspielhaus színpadától Wagner, a Parsifal utolsó élőadásán a harmadik félvonás előtt vette át a pálcát a mű dirigense, Hermann Levi kezéből, és ő vezényelte tovább. • Unokája, Wo'lfgaíng Wagner készül a jubileumi Parsifal rendezésére. — A rizikó engem sohasem nyomott — mondotta Wolfgang Wagner, Richard Wagner unokája, a múlt évi sajtókonferencián, az ünnepi játékok megnyitása alkalmából Bayreuthban. Nyugodtan és derűsen válaszolt az újságírók kíméletlen, vádló kérdéseire, amelyek a világpletykát, megbotránkozást kiváltó Tetralógiát támadták. A 105. éve fennálló Festspi- elhausban az utolsó öt esztendő alatt a jubileumi Ring előadásainak modern rendezése, értelmezése, atmoszférája okozott világraszóló tiltakozást. Értelmi szerzője a francia Patrice Ghéreau volt, aki addig párizsi lokálok műsorait rendezte, és először találkozott Wagner zenevilágával. Kitűnően megértették egymást Pierre Boulez karmesterrel, akiről -ugyanakkor a kritika megállapította, hogy korunk legjoibb Ring-dirigense. Öt éven keresztül kísérte a zenerajongók őszinte felháborodása a közös produkciót. Hatására finomították a műveket, a közönség is engedékenyebbé vált, és 1980- ban befogadta a szokatlan koncepciót! Így történhetett meg', hogy a záróélőadáson, Az istenek alkonya befejezése után ta ps vi lág rekord született! Másfél órán át tartó szüntelen lelkesedés, lábdobogás tett pontot a közönség és az alkotók viszályára. A művészek Wolfgang Wagner a Parsifal egyik jelenetét rendezi, Siegfried Jerusalem és Dunja Vejzovic (Parsifal és iKundry) hallgatja instrukcióit. Osszművészet vagy giccs? — kérdezik a tüntetők Bayreuthban a Festspielhaus előtt. Hangverseny Wagner sírjánál
