Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-20 / 195. szám
6 ^ÉPÜJSÁG 1981. augusztus 20. dr. Ifárady János ny. körzeti orvossal — Ha jól emlékszem, utoljára öt évvel ezelőtt ültünk igy, szemben egymással... — Látja, így rohan az idő. Pedig, nekem néha úgy tűnik, hogy csak minap mentem nyug- dijba. Ugye akkor 'keresett föl, amikor a körzetemben már az utolsó na-pokqt töltöttem.- Mond. ja ... nagyon 'megöregedtem 1976 óta? — Csak kicsit. A tartása változatlanul daliás és egyáltalán nem sorolható az „öregemberes" beszélgetőpartnerek közé. — Föltételezésem szerint nem is azért jött, hogy öreges panaszaimat csokorra kösse. De akkor miért? Különben szép dalia léhetek én ... Július 2-án töltöttem ibe a nyolcvanadik évemet, és nézze, bot segítségére von szükségem ahhoz, hogy viszonylag rendesen szolgáljon a lábam. — Mégis azt kívánom kissé elkésett születésnapi köszöntőként, hogy sokáig éljen a jelenlegihez hasonló erőben, egészségben! — Jó ezt hallani, mert biztosan nem beszélt össze azokkal, akik eljöttek gratulálni és ugyanezt mondták- Jólesett a gratulációjuk. Azt éreztették a látogatóim, hogy nyugdíjasként se írtak le. Számon tartanak. — önt nehéz is lenne az obsitosok közé sorolni, hiszen dolgozik magánorvosként. — De ez a munka, amit most végzek, negyedannyi-ra se intenzív már, mint amilyenhez szokva voltam fél évszázadon át. Pacientúrám most nem túl széles, de a betegeim valahányon régi ismerősök és akad közöttük számos szívemhez közel álló jóbarát is. Ami manapság már elég ritka; elfogadtak háziorvosuknak. Azt hiszem, kölcsönösen ragaszkodunk egymáshoz, mert szinte semmi sincs, amit egymásról ne tudnánk. Mondhatnám azt is, egészen könnyű a dolgom, mivel sok paciensemet annak idején én segítettem a világra, kezeltem egész atya- fiságát. Hát persze, ez nem jelenti azt, hogy engem nem érhetnek meglepetések. — Miféle meglepetésekre céloz? — Az orvoslás gyakorlatában manapság mind sűrűbben előfordulókra. Mint tudja, az elmúlt ötven évben az orvostudomány forradalmakkal azonos értékű fejlődésen ment át. Hogy egyebet ne mondjak, seregnyi, korábban gyógyíthatatlan betegség vált gyógyítha-tóvá, legyőztük a népbetegségeket, elterjedtek a különböző védőoltások. Ugyanakkor lépten-nyo- mon szembetaláljuk magunkat olyan betegségekkel, amelyeket 40-50 évvel ezelőtt nem, vagy alig ismertünk. — Ez a fordulat azt jelenti,- hogy az orvos számára nincs megállás? — Úgy van. A közhit szerint a jó pap tanul holtáig. Ez régóta nem felel meg a valóságnak. Az orvosnak is szakadatlanul tanulnia kell és mind több szakma művelőjének, ahogy én látom. — Pályatársai a lehető legnagyobb szeretettel és tisztelettel az ,,utolsó bölények" egyikeként emlegetik, fölkészültsége, magas hőfokú emberszeretete, s ebből táplálkozó hivatástudata miatt.- Mint minden közvetített summázat, azt hiszem ez is túlzó. Én pedig soha nem kedveltem a legendákat, mert nincsenek és nem'voltak soha különleges érdemeim, ha úgy tetszik, csodás tetteim. Orvosnak esküdtem föl, orvos vagyok. Gyógyítottam és gyógyítok, amíg csak lesz, akit a 'bizalom hozzám vezérel. Egyébként is: életemnek csaknem java részét Tamásiban, a szülőhelyemen éltem le, ahol nem volt módom úgynevezett országot-vilógot megrengető nagy teljesítményekre. Egészen hétköznapi módon szolgáltam és szolgálok. Ennyi az egész. . . I ' — Mégis egy nagyon sikeres élet képlete az öné! — Megengedem, de semmiképpen sem egyedülálló. Hadd hívjam föl a figyelmét arra, hogy minden szakmában bekövetkezett az a generációváltás, ami engem gyöngéden az úgynevezett „utolsó bölények” közé sorolt. Ismerek fiatal pályatársakat - nőket, férfiakat egyaránt —, akiket végzett munkájuk alapján valamikor majd hasonlóképpen aposztrofálhat a köztisztelet. Különben kapásból hosszú listát diktálhatnék azoknak a nevéből, akik Tamásiból eredve a magyar tudományos élet kiválóságai lettek. Ilyen vonatkozásban rettentően gazdag ez a Tamási, és hiszem, hogy az is marad. — Tehát makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy csupán „egy a sok közül?" — Nézze, nekem nem kevés rigolyám van. Egyik-másikat biztosan nem is könnyű elviselni. Itt van mindjárt az, hogy nem tudom becsomagolni a véleményemet. De, a felhajtástól mindig iszonyodtam. Több, mint visszatetsző lenne, ha- most szoknék rá, ősz fejjel és botra támaszkodva. — Amit mondott, méltányolni illenék. Vannak azonban érdemek, amelyek azért fontosak, mert a közösség életét érintik.- Sejtelmem sincs, mik azok. — ön a fölszabadulást követően magánorvosként, maid körzeti orvosként kezdett el dolgozni Tamásiban, fényesen induló belszakor- vosi pályakezdés után. Nem sokkal hazakényszerülése után oorszlánrészt vállalt Tamási. maid a iárás közegész- séaügyi ellátásának iavitá- sában, a körzeti orvosi munka színvonalának emelésében, az anya- és csecsemővédelem megteremtésében...- Ne folytassa! Amit sorolni kezdett, adott időben sok ember közös ' feladata volt, benne a rám osztott résszel. Hát persze, hogy elvállaltam és elvéqeztem mindazt, amit rám bíztak. A megbízóim tudták, hoqy itt születtem, hogy Tamásit és környékét vallom kisebb hazámnak, s ezért kész vagyok a meqköve- telhetőnél jóval többet dolgozni. — Élete virágában belistázták Budapesten és nem sokkal ezután rehabilitálták volna, ha kéri. Nem kérte. Semmi keserűséget se érez, hogy igy került haza Mamába? — Nézze, mi már beszélgettünk erről korábban is néhányszor. Ember vagyok, sebezhető. Amikor az a „száműzetés" történt, még nem segített az idő elfelejteni a veszteségeimet. Sok barátom pusztult el a második világháborúban. Szeretett mesteremet, dr. Karczag Lászlót a nyilasok lőtték -a Dunába 1944-ben. Hát persze, hogy zaklatott voltam, fortyogtam, keseregtem. De most se mondhatok mást, mint amikor ez közöttünk először jött szóba. Idő múltán minden emberszabású embernek kötelessége föltárni az ösz- szefüggéseket, megérteni a dolgokat és ha van miért, akkor megbocsátani, felejteni is kötelesség. Én úgy érzem, hogy ezzel kapcsolatban elvégeztem, ami orvosként és emberként kötelességem volt. Mi adott erőt? Hittem abban, hogy föltisztulnak a frontok és bekövetkezik, hogy az emberért a munkája kezd beszélni. Hogy egyetemi évfolyamtársaim tudósok lettek, katedrát szereztek? Igaz. Érdemük szerint történt. De az is igaz, hogy én semmit sem bántam meg. Jól töltöttem el az életemet. Igyekeztem önzetlenül segíteni, ahol csak lehetett, és ha valamit rosszul csináltam, siettem mindig helyrehozni. Nagy szerencsémnek, tartom, hogy orvosként soha nem kényszerültem anyagiasságra. Amim van, az jórészt a szüléimé volt, akiknek az emléke nemcsak számomra szép Tamásiban. Talán én sem hagyok magam után rossz emlékeket. — Úgy tűnik, sokszor foglalkoztatták mostanában ezek a gondolatok.- Van 'benne valami. Azt hiszem, a 80. születésnapom hangolt az emlékezésre. Az emlékezés pedig mindig számvetés is, akár akarja az ember, akár nem. Az eredmény? Úgy jöttem haza, hogy szőlősgazda leszek a szülői örökségen, amiből most is megvan még egy szép darab. Magánorvos, majd körzeti orvos lettem. Azt hiszem tisztességgel öregedtem meg. Boldog ember vagyok. — Nagyrabecsült is.- Mert itt élve, dolgozva nagyon sok emberrel találkoztam, kötöttem ismeretséget, barátságot. Ők engem becsülnek nagyra, én pedig őket. — Népszerűségének egyik titka, hogy mindég iutott ideje és energiája a közéletre is.- Miért ne jutott volna? Engem az én mestereim legelsőként arra tanítottak meg, hogy az embernél nincs fontosabb a világon. Aztán .. . lokálpatriótaként én se érem be kevéssel. Voltam községi és járási tanácstag 1954 és 71 között. Több mint egy évtizedig elnököltem a járási egészségügyi állandó bizottságot. I — Miért vállalta?- Mert nem tudtam nem vállalni az egyes feladatok céljának ismeretében. Hogy ez sok pluszmunkát jelentett? Igaz. De, mint azt már mondtam, soha sem voltam egyedül, így a sikerek sem csak az enyémek. — Miután lélekben ön olyan fiatal, "szeretnék föltenni egy, a korábbiaknál szokatlanabb kérdést. Meddig tarthat a fiatalság?- Addig fiatal valaki, amíg érzelmei vannak, amíg szeretni tud és nem veszíti el az érdeklődését mások, ha úgy tetszik, az élét dolgai iránt. Fiatal az, aki tud örülni egy kiadós esőnek, mondjuk ilyentájt, amikor a kukoricatáblák rimánkodnak az esőért. Vagy, örülni tud a napsiütésnek, szép hóesésnek, szívmeleg emberi szónak. — Más titka nem lenne a fiatalságnak? — De . .. van egy mindenek- feletti és ez a munka. Ez, megőrzi az embert, ez a lehető legjobban konzerváló szer. — Hogyan telik egy-egy napja? — Korán kelek, ahogyan megszoktam. Rendbe szedem magamat, utána jön o reggeli, majd elkezdem a rendelést. Ezután meglátogatom a-z ágyban fekvőimet. Ebéd után kicsike pihenő, majd beülök az öreg Volgámba és kimegyek vagy a szőlőbe, vagy a parkerdőbe. Megnyugodni, gondolkodni, fel'üdül- ni. Ha cudar az idő, itthon maradok. Mindig szerettem a könyveket, rengeteget olvasok. Van aztán, hogy leülök a zongora mellé és muzsikálok. Csak úgy, magamnak. 3 — Úgy hallottam, ir is... — Följegyzéseket készítek a tamásiak életének változásairól. Világért se értse úgy, hogy írói babérokra pályázom. De már az is sokak számára kuriózum, amire én vissza tudok emlékezni Jánoska, majd János és doktor úr koromból. Hót persze, nem a néprajzos vagy a történész érdeklődésével idézem a fél évszázaddal mérhető múltat, hanem az orvoséval. Én fiatalabb koromban még találkoztam Tamásiban hajukat csim- bók'ba fonó, vagy fésűvel összefogó parasztemberekkel, rosszul öltözött és táplált, nagyon szegény emberekkel is. — Visszaemlékezéseivel eljut a jelenig? — Ez a célállomásom és szeretném, ha lenne, aki hasznát is veszi a följegyzéseknek. Ahogy én orvosként látom az életmódváltást, szeretett földijeim közül számosán nem élnek még elég okosan megszerzett javaikkal. Kenyérgondok manapság? A gyerekek meg se tudják fogalmazni, mi az. — De hiszen ez jó dolog! — Az, persze, hogy jó. Saját tapasztalatból ne is tudják meg soha ezek a gyerekek, mit jelent, ha bizonytalan a holnapi kenyér. De ezeknek a mai gyerekeknek a tudatába csak bele kellene táplálni, amit nagyszü- leik és szüleik tudatába — úgy tűnik — nehezen sikerül. — Mi lenne ez? — Hogy élvezzék a megszerzett jót! Gyönyörű házakat építenek, csodálatosan berendezik, mégis a három-négy fekhellyel telezsúfolt konyhákban élnek. Könyveket vásárolnak, de olvasni nem érnek rá. Minek soroljam, ennyiből is érthető, mit fájlalok... — Ha az időtől vissza tehetne perelni az éveket, mit tenne? — Csak azt, amit eddig, 1927 óta. Akkor kaptam meg az orvosi diplomámat, ötven év múlva, 1977-ben az aranydiplomát. Az Érdemes Orvos címet 1968 óta viselhetem. Nyugdíjba vonulásom évében kaptam meg a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetést. Most pedig az Alkotó-díjat. — Gratulálok és szívből kivánom, hogy mindvégig maradjon boldog ember. LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Szegedi. Múltunkból Az azonos nyelvet használók, közös ősöktől származók, hasonló anyagi és szellemi kultúrával rendelkezők összességét kifejező etnikum (nemzetiség) lényegében véve egyidős az emberiséggel. A kisebb vagy nagyobb területek társadalmát megszervező, a békés munka vagy a külső hódítás szolgálatába állító állam több ezer éve létező kategória. Az etnikumot gazdasági, politikai és kulturális közösséggé nyilvánító és fokozatosan azzá is formáló nemzet alig kétszáz éves fogalom, az uralkodóvá váló kapitalista termelési mód, a megszülető polgári társadalmak szülötte. Az állam alapja korábban az uralkodó (vagy az uralkodó csoport) által hódítás, örökség, házasság stb. révén szerzett terület volt, így ennek népessége igen sok esetben vegyes, tarka képet mutatott. A hosszú időn át fönnálló állami képződményekben (pl. a római birodalomban, de említhetnénk a középkori Magyarországot is) minden kényszer nélkül, tendenciaként érvényesült a nyelvi és etnikai egységesülés, de ez odáig sosem jutott, hogy igazán egynyelvű államok jöttek volna létre. Magyarországon és általában Kelet-Közép- Európában az ismert történelmi okok (tatár, majd török támadás, az ezekkel szemben, illetve ezek következtében létrejövő soknemzetiségű birodalmak, végül a nagyarányú telepítések) következtében a történelmileg kialakult egységekben, tartományokban etnikailag meglehetősen sokszínű, nem. csak egymás mellett, de egymással keverten élő lakosság alakult ki, Nyugat-iEurópa államaitól ezen a téren is különbözve. A XIX. századba, a „nemzeti ébredés” korszakába érkezve térségünk valamennyi népének vezető rétege célul tűzte ki az állami és az etnikai határok összhangba hozatalát, a kapitalista fejlődés számára a legkedvezőbb keretet ígérő nemzeti állam megteremtését. Ennek érdekében a középkorban csak a társadalom (sok esetben több etnikumból összetevődő) felső rétegét jelölő náció, nemzet fogalmát kiterjesztették az uralkodó osztályokkal azonos nyelvet beszélő népi tömegekre, hogy ezeket megnyerjék a közösként meghirdetett nemzeti célokért folytatott küzdelemhez. Ebből fakadt azután a más nyelven beszélők asszimilációjának az igénye, ennek elmaradása, vagy visszautasítása esetén pedig az „idegenek” kirekesztése nemcsak az új nemzetfogalomból, de az államalkotók köréből is. Magyarországon a cél nem a kirekesztés, hanem a befogadás volt, de az egyenlő jogok biztosítása 1848-ban, majd az 1868-as nemzetiségi törvényben nem változtatott azon a tényen, hogy a nemzet és az állam személyi tartalma igen messze-került egymástól, illetve a kettő egysége (az egységes magyar politikai nemzet) fikció, vágyálom maradt. Kelet-Közép-'Európában a múlt században történtek ugyan próbál közösök az állam és a nemzet fedésbe hozatalára (forradalmakkal, autonómiákkal, föderációkkal), de a demokratikus kísérletek kudarca után a határok újrarajzolá- sára csak felülről, az I. világháború győztesei által megrendezett párizsi békekonferencia diktált békeszerződéseiben kerüt sor. A létrehozott polgári berendezkedésű „nemzeti államok" lakossága 20—30 százalékban, helyenként még nagyobb arányban kisebbségekből állt, akiknek a helyzete országonként igen különböző volt, de diszkriminációmentesnek sehol sem volt nehezhető. A kisebbségek szerződésben biztosított nemzetközi jogi védelme ellenére mindenütt megindult a nemzet és az állam összhangját akadályozó kisebbségek felszámolásának a folyamata, általában a bot és mézesmadzag politikájának váltogatásával, meg a statisztikák manipulálásával. Magyarország helyzete annyiban volt sajátos, hogy, Trianon után itt 10 százalék volt a nemzeti kisebbségek aránya-, viszont minden harmadik magyar más ország állampolgárává vált, kisebbségi sorsra jutott. Igy 1920 után számunkra ismét távol került egymástól »az állam és a nemzet, de most fordítva, a magyar állam lakossága jóval elmaradt a ma- 'gyar nemzet lélekszámútól. A II. világháború után a szocialista gazdasági és politikai viszonyok kialakulása új távlatokat nyitott, lehetőséget kínált a nemzeti ellentétek gyors kiküszöbölésére, a nemzeti kisebbségek helyzetének gyökeres megváltoztatására. A személyi kultuszt kísérő törvénytelenségek és torzulások azonban korlátozták az elvi lehetőség megvalósulását, s a kérdések megoldása egyébként is nehezebbnek bizonyult a vártnál. Minthogy a történelmileg kialakult nemzeti kisebbségek a szocializmusban sem tűnnek el, magától értetődik, hogy meg kell adni számukra a Tehetőséget a saját kultúrájuk, hagyományaik ápolására és fejlesztésére. A Magyar Népköztársaság alkotmánya - de a többi szocialista országé is - ezt biztosítja, így jövőjüket garantálja. Hazánkban a nem magyar nemzetiségek aránya- ma 5 százalék körül van, s a velük szemben követett politika a gyakorlatban a biztosítja a-z elv, a deklarált jogok érvényesülését. Történelmi és kulturális értékeket megőrző politikánkkal elősegítjük, hogy nemzetiségeink hidat képezzenek a magyarság és a szomszédos népek között. E híd-szerep természetesen nem korlátozódik a 'hazai nemzetiségekre, ugybnezt a szerepet kell betölteniük a szomszédos államokban élő magyar kisebbségeknek is. Beszédünket, de talán gondolkodásunkat is túlságosan gúzsba köti a meggyökerezett szóhasználat, amely azonosít-’ ja az állampolgárságot a nemzetiséggel, és nem veszi észre, hogy az Egyesült Nemzetek tagságát államok és -nem nemzetek alkotják. Államunk az itt élő magyarok és a mintegy félmillió nemzetiségi kisebbség közös állama, ugyanúgy, ahogy a szomszéd országokban a névadó nemzet és a többi nemzetiség, köztük az ott élő magyarok közösen alkotják az államot. A nemzetnek viszont nem részei a saját államban élő nemzeti kisebbségek, de részei a más államokban élő, az adott nemzettel azonos nyelvet beszélő, jórészt azonos kultúrájú és történelmi tudatú nemzetiségek. JESZENSZKY GÉZA
