Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-18 / 193. szám

e Képújság 1981. augusztus 18. öt zónaverseny előzte meg a fogathajtó-bajnokság Her­cegszántón rendezett orszá­gos döntőjét. A több mint száz kettes fogat közül a legjobb harminc jutott az or­szágos döntőbe. Megyénkből négy fogat volt ott: a bo­gyiszlói, a paksi, a szedresi és a regölyi. Az első napon az elbírálás­ban, és a díjhajtásban Bozsik József (Tápiószentmárton) kap­ta a legtöbb pontot, majd sor­rendben Abádszaló'k fogata következett, míg Berka János a harmadik helyen végzett. A paksi fogat a 11., a szedresi a 16., míg a regölyi a 26. lett. A verseny másnapján, szom­baton volt a maratonhajtás. Amikor odaérkeztünk a ver­seny színhelyére, akkor ért a célba a paksi Dunamenti Tsz fogata. Aradi István, a fogat hajtója rágyújtott egy Kossuth­ra — miután llevette magáról a rajtszámot és Bach Ferenc elnök kérdéseire válaszolt. Eb­ből kiderült: a terepverseny első szakasza volt a legrosz- szabb. Arcára volt írva a fá­radtság, a kimerítő versenyzés. Segédihajtója — Cseh Péter — közben a két kisbéri magyar félvérrel könnyű mozgást vég­zett. Bach Ferenc nem sokat beszélgethetett Aradi Istvánnal — aki a paksi tsz-nél üzem­mérnök —, mert mint verseny­bíró 'segédkezett, így Tóth- Baranyiné mellett foglalt helyet a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Tsz fogatán. Tóth-Ba- ranyiné tavaly tagja volt a Du­na alpesi kupa győztes csapa­tának. Szegedi Gábor, a Kiskunha­lasi Határőr Dózsa versenyző­je érkezett fogatával. Már messziről feltűnt: a fogatnak két rúdja .van. Perceken belül kiderült, a rúd eltörött és egy másikkal kötözték össze, hogy a távot meg tudják tenni, ne kelljen feladni a küzdelmet. A regölyi Kiss Jáno^ készült a starthoz. Ismét elhangzott — mint a többieknél: — Jó ver­senyzést kívánunk Kiss János­nak, a regölyi Kaposvöfgjö Tsz fogatán. Gyorsan peregtek az esemé­nyek és néző is szép számmal akadt. Mint Takács István, a bogyiszlói termelőszövetkezet főmérnöke elmondta, legalább' 4—5 000 ember szurkolt a kö­zel húsz kilométeres terepen. Takács István is a verseny utolsó szakaszát várta — ami­kor beérkezik a huszonötödik­ként indult Berka János foga­tával. A versenybíróság Janik Józsefnek, a Kiskőrösi Állami Gazdaság igazgatójának irá­nyítása mellett precízen, hibát­lanul dolgozott. Az állami Kettes fogatok országos bajnoksága Ezüstérmes a bogyiszlói Burka János A magyar bajnok Bozsik József az akadályverseny utolsó próbatételén gazdaság igazgatója egykor ugrólovas volt, a gödöllői egyetem színeiben versenyzett. Pontosan 15 órakor elindult fogatával Berka János, hogy a tizennyolc kilométeres nehéz terepen bizonyítson. Bőven volt időnk, míg vára­koztunk a fogat visszaérkezésé­re. Közben beszélgettünk Sze­gedi Gáborral, akit Tolna me­gyében, mint a pusztaötös „specialistáját" ismerik. — A fogathajtás az életcé­lom. Jövőre négyes fogattal in­dulok. A pusztaötös ehhez jó kiegészítés. Amellett hogy lát­ványos, a közönséget jól szóra­koztatja, lehetőség nyílik az idomító munka finomítására. A pusztaötösnél is rendkívül fontos az összhang a hajtó és a ló között. Közel tíz éve, hogy Apaj-pusztán először hajtottam a pusztaötöst, öt éve a Kis­kunhalasi Határőr Dózsa szí­neiben Indulok. Nagyon készü­lök — társaimmal együtt a négynapos tamási versenyre. Szeretünk Tamásiba menni, a közönség értékeli eredményein­ket és elismerő tapssal jutal­mazza teljesítményeinket. — Hogy történt a rúdtörés? — Az országos verseny bi­zony próbára teszi nemcsak a lovakat, a hajtót, de még a kocsit is. Az ötös zónában tö­rött el a rudumk és vagy két­ezer métert így tettünk meg. Aztán a hatos zónában volt egy szénás szekér — tulajdon­képpen dekoráció —, annak kirántottuk a rúdját és derék­szíjainkkal odaerősítettük a törötthöz. Három perc alatt el­készültünk az egésszel és így folytattuk a versenyt. A zsűrinél — nézők és ver­senyzők egyaránt — türelmet­lenül várták Berka fogatának visszaérkezését. A Tolna me­gyei táborban nagy volt az öröm. amikor kiderült; Berka mindössze egy hibaponttal a legjobb eredményt érte el, így ő nyerte a mataronhajtást. Vasárnap délelőtt színes fel­vonuláson vettek részt a foga­tok, végigjárták Hercegszántó utcáit. Mint Tölgyesi Gábor, a művelődési ház igazgatója el­mondta, kéthónapos alapos előkészítés előzte meg a há­romnapos versenyt. Nem a vé­letlen műve, hogy több mint 12 ezer ember állt a tűző na­pon, hogy élvezhesse az aka­dályversenyt. Szurcsik István, a hercegszántói Lenin Mező- gazdasági Termelőszövetkezet elnöke és dr. Csordás István főállattenyésztő gondos házi­gazdának bizonyultak. Minde­nütt feltűntek, ellenőriztek, ha kellett, intézkedtek. Bizony sok munkájuk akadt, de ők rendü­letlenül, fáradhatatlanul dol­goztak a harmincfokos hőség­ben. A verseny előtt beszélgettünk Berka Jánossal: — Sok lesz a hibátlan fogat, tehát összevetésre kerül sor. Nem féf ettől? — Nem az a lényeg, hogy az összevetésben hányadik le­szek, hanem az, hogy hibátla­nul hajtsak az alappályán. Nagy a tét, mert egyetlen hiba elég ahhoz, hogy akár az ötö­dik-hatodik helyre essek vissza. A paksi fogat következett, amely összesítésben a 12. he­lyen állt. Aradi István tíz hiba­ponttal hajtotta végig a távot. Ahogy közeledett az aka­dályhajtás vége, úgy fokozó­dott az izgalom. Mindössze öt fogat volt vissza és a hibátlan teljesítmények száma már el­érte a nyolcat. Berka János előtt Muszkán István abádsza- lóki fogatával hajtott a pá­lyán. Ő is tíz hibaponttal fe­jezte be a versenyt, így Berka Jánosnak megnőtt az esélye a második helyre. Berka következett. Utána már csak egy fogat verseny­zett, a tápiószentmártoni Bo­zsik Józseffel a bakon. — Ha Bozsik egyetlen hibát vét és Berka hibátlanul megy végig, Bozsik a magyar bajnok. — Ez volt a véleményük a pályaszol­gálatosoknak, akik valameny- nyien a sportág ismerői, szak­emberei. Berka bizonyított: hi­bátlanul ment végig az aka­dálypályán. A közönség óriási tapssal jutalmazta teljesítmé­nyét. — Berka az egész mezőny egyik legtehetségesebb ver­senyzője. — Ez a megállapítás olyan szakembertől hangzott el, aki ért hozzá: Fülöp Sándor világbajnok nyilatkozott így. Nagy volt az öröm a Tolna megyeiek között. Berka teljesít­ménye, szereplése azt bizonyí­totta, hogy a megyei fogathaj­tó-bajnokság versenysorozata elérte célját. Olyan versenyzőt, fogatot nevelt, amely a magyar bajnokság második helyezettje lett. Hátravolt még Bozsik aka­dályhajtása — a tavalyi Duna- alpesi kupa egyéni győztesé­nek szereplése. Mint várható volt, Bozsik nem rontott, így ő állt a dobogó legmagasabb fokára. A hibátlanok között összeve­tésre került sor. A zsűri sor­solt és Berkának kellett elő­ször indulni1 a 11 fogat közül. Kétszer rontott, de mindez már nem befolyásolta a vég­eredményt, hisz ez csak az akadályhajtásban döntötte el a sorrendet, ekkor már biztos volt a magyar bajnokság ezüst­érme. Szép, látványos és izgalmas verseny volt Hercegszántón. Berlka mellett a paksi Aradi helytállása is dicséretes, az el­ső tíz között végzett, a szedresi Töttősi a középmezőnyben fe­jezte be a versenyzést. A re- göfyi Kissnek ezúttal gyengén ment, balszerencsés volt. Az országos bajnokságon egyéniben Bozsik József (Tá­piószentmárton) bizonyult leg­jobbnak, 2. Berka János Bo- gyiszló, 3. Szegedi Gábor (Kis­kunhalas). Csapatban: 1. Pest megye 96, 2. Bács-Kiskun me­Berka János fogatával a legnehezebb akadályt veszi gye 110, 3. Tolna megye 121 ponttal. Vitorlázórepülés Továbbra is Csordás és Imreh vezet A hét végén egy nehéz, de eredményes és egy könnyebb versenyszámot rendeztek a IX. gemenci vitorlázórepülő-bajnok­ságon. Pénteken a 39 gép az Alföld irányába indult el. Az Öcsény—Csorvás—Öcsény 327 kilométeres hurok a szabad­osztályban és az Öcsény—Kis­telek—Öcsény 188 kilométeres hurok pedig a standardosztály­ban szerepelt feladatként. Az időjárás eleinte kedvezően ala­kult, így odafelé könnyen ha­ladtak a gépek. Az Alföidön azonban egy zivatarzónával ta­lálkoztak, melynek megkerülése nem járt eredménnyel-: a me­zőny szétszóródott és földre kényszerült. A gépek összesze- dése és hazaszállítása még szombat délután is tartott, így ezt a napot szünnappá nyilvá­nították. Ennek ellenére a tá­volsági értékelésben eredmé­nyes versenyszámnak bizonyult. A szabadosztályban legmesz- szebbre jutott holtversenyben egy budapesti és egy kiskunfél­egyházi pilóta. Eredmények: 1—2. Szekeres Tamás (válogatott keret) 136 km 1000 pont, 1—2. Eszik Béla (Kiskunfélegyháza) 136 km 1000 pont, 3. Raine Mönkönnen (Finnország) 134,37 km 983 pont. A standardosztáiyban az ed­dig gyengén szereplő kaposvári Keresztúri Péter és a kiskun­félegyházi Fülöp Sándor szin­tén holtversenyben nyerte a számot. Eredmények: 1—2. Ke­resztúri Péter (Kaposvár) 97,5 km 1000, 1—2. Fülöp Sándor (Kiskunfélegyháza) 97,5 km 1000, 3. Imreh Lajos (MÁV) 90,5 km 896 ponttal. Vasárnap igen jó időjárási körülmények között, aránylag rövid távot tűzött ki a sport- bizottság. A szabadosztály a2 Öcsény—Kápolnásnyék— Öcsény 210 kilométeres hurkot, a standardosztály pedig az Öcsény—Dunaújváros— Öcsény 135 kilométeres hurkot repülte. Szinte valamennyi gép sikerrel fejezte be ezt a felada­tot és jó seoességi átlagok szü­lettek. Szabadosztályban a finn Raine Mönkönnen okozott meg­lepetést győzelmével. A stan­dardosztályban pedig a szom­bathelyi Szihai György, aki klubtársával, Vadász II. László­val holtversenyben győzött. Eredmények: szabadosztály­ban: 1. Raine Mönkönnen (Finnország) 98,7 km/ó 1000, 2. Hódi László (Szeged) 94,74 km/ó 959, 3. Gallé Miklós (MALÉV) 95,58 km/ó 955 pont­tal. összesítésben még mindig Csordás Tamás (Nyíregyháza) 4822 ponttal vezet Szász Alajos (Nyíregyháza) 4805 és Eszik Béla (Kiskunfélegyháza) 4596 előtt. Standardosztályban: 1—2. Szihai György (Szombathely) 74,86 km/ó 1000, 1—2. Vadász II. László (Győr) 74,86 km/ó 1000, 3. Imreh Lajos (MÁV) 74,63 km/ó 996 ponttal, össze­sítésben: 1. Imreh Lajos (MÁV) 4719, 2. Virág József (MALÉV) 4580, 3. Miklán Zoltán (Cse­pel) 4111 ponttal. ökölvívás Nagyszerű mérkőzések az Atom-kupán Tizenöt egyesület 82 verseny­zője lépett szorítóba Pakson, az első alkalommal megrendezett Atom-kupa másod- és harmad- osztályú felnőtt, valamint ser­dülő országos minősítő verse­nyen. A háromnapos küzdelem­sorozatot nagy érdeklődés kí­sérte. Az atomvárosi lakótelep tornacsarnokában a vasárnapi döntőket 800 néző tekintette meg. Nagyszerű mérkőzések, jó színvonal - így summázták vé­leményüket a jelenlévő szakem­berek. A rendezők alaposan ki­tettek magukért. Paks város po­litikai és gazdasági vezetői minden segítséget megadtak a házigazda Paksi SE-nek a ren­dezvény sikeres lebonyolításá­hoz. Megyénk színeit a Paksi SE képviselte három serdülő és öt felnőtt versenyzővel. A dom­bóvári ökölvívók jelezték ugyan indulási szándékukat, ám eddig ismeretlen ok miatt végül is nem jelentek meg. Az egyesületek közötti össze­sített pontversenyt és ezzel együtt a díszes vándorserleget 28 pontjával a Borsodi Bányász nyerte. Második helyen a SZIM Vasas végzett 24, harmadikon pedig a Paksi SE 23 ponttal. A legeredményesebb edzőnek já­ró tiszteletdíjat Takács János (Borsodi Bányász) kapta. Kor­osztályonként különdíjjal jutal­mazták a legharcosabb és a legtechnikásabb öklözőket... A legharcosabb versenyzők részé­re felajánlott különdíjat a ser­dülőknél Kocska (PVSK) és Ta­más (Veszprém), a felnőtteknél Bakta (Óbuda Tsz) és Bogyó (Kaposvár) kapta. A legtechni­kásabb versenyzőnek a serdü­lőknél a mohácsi Keszeg, a fel­nőttéknél pedig a paksi Kalcsu bizonyult. Részletes eredmények: Ser­dülők: Kispapírsúly: 1. Kovács (Békés), 2. Simon (PVSK), 3. Kácsor (Paks) és Szigeti (Mo­hács). Papírsúly: 1. Tamás (Veszprém), 2. Pócsaji (Békés), 3. Szűcs (Komló) és Karácsony (Békés). Légsúly: 1. Keszeg (Mohács), 2. Németh (Tatabá­nya), 3. Niki (Paks). Harmat­súly: 1. Kajdi (Veszprém). Pe­helysúly: 1. Danó (Építők SC), 2. Orsós (Komló), 3. iDencsi (SZIM Vasas) és Szászi (Tata­bánya). Könnyűsúly: 1. Ladányi (PVSK), 2. Molnár (SZIM Va­sas), 3. Orsós F. (Komló) és Karácson M. (Békés). Kisváltó- súly: 1. Kocska (PVSK), 2. Orosz (Borsodi B.), 3. Apáti (Békés) és Németh (Veszprém). Váltósúly: 1. Antoni (Békés), 2. Molnár (Óbuda), 3. Reszelő (Békés). Nagyválíósúly: 1. Tren- ka (Tatabánya), 2. Gyenge (Paks), 3. Takács (Békés). Kö­zépsúly: 1. Szűcs (Óbuda Tsz). Nagyközépsúly: 1. Kovács (Mo­hács). Félnehézsúly: 1. Mihalo- vics (Mohács), 2. Acsádi (SZIM Vasas). Nehézsúly: 1. Dedinsz. ky (Baja), 2. Papp (Borsodi B.). 3. Mihalovics II. (Mohács) és Boldizsár (Tatabánya). Felnőttek: Papírsúly: 1. Kál­mán (PVSK), 2. Serbán (Borso­di B.), 3. Seietye (Borsodi B.). Légsúly: 1. Bihari (Borsodi B.), 2. Bujdosó (SZIM Vasas), 3. Papp (Óbuda Tsz.). Harmat- súly: 1. Csikesz (SZIM Vasas), 2. Nagy (Eger). Pehelysúly: 1. Szujó (Paks), 2. Rajczi (Kapos­vár). Könnyűsúly: 1. Dankó (SZIM Vasas), 2. Vachtler (Épí­tők SC). Kisváltósúly: 1. Batka (Óbuda Tsz), 2. Varga (SZIM Vasas), 3. Vadász (SZIM Va­sas) és Varga (Kaposvár). Vál­tósúly: 1. Bogyó (Kaposvár), 2. Feri (Paks), 3. Németh (Tata­bánya) és Nyisztor (Építők SC). Nagyváltósúly: 1. Kalcsu (Paks), 2. Budai (Kaposvár), 3. Engi (Borsodi B.) és Molnár (Tata­bánya). Középsúly: 1. Harmat (Baja), 2. Fábián (Borsodi B.), 3. Kozák (Baja) és Mészáros (Tatabánya). Félnehézsúly: 1. Szőke (Paks), 2. Patai (Komló), 3. Lovas (PVSK). Nehézsúly: 1. Taizs (Borsodi B.), 2. Kalányos (Komló). Szupernehézsúly: 1. Bóka János (Dunaújváros). A lapunk mai számában megjelent sporttudósításokat írták, valamint az eredményeket közölték: Fekete László, Mercsényi Gyula, Gaál István, Horváth György, Lőrincz Antal, Zerza Jó­zsef, Tölgyesi Lajos, Újvári Zoltán, Szabó Sándor, Klein Már­ton, Böröcz János, Nédó Péter, Orbán Lajos, Kismödi András, Jákli Péter. — Ny —

Next

/
Thumbnails
Contents