Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-18 / 193. szám

AnEPÜJSÄG 1981. augusztus 18. Moziban Megboldogult az Olsen-baoda Erik Bailing és Henning Bahs nyilvánvalóan kifogyott az ötle­tekből és egy sikeres hattyúdal­nak szánt utolsó felvonással az öröklétbe küldte kelekótya álgengszter-trióját, az Olsen- bandát. A siker ez esetben még az enyhe somolygásig sem ért. A tisztesség kedvéért azért szükséges a filmről annyit el­mondani; adott egy minden porcikájában az igazi gengszte­rizmussal szöges ellentétben álló három balfácán atyafi — plusz egy minden lében kanál, buta és izgága nőszemély. A könnyű meggazdagodás remé­nyében elkövetnek mindenféle piti betöréseket és lopásokat, melyeken természetesen rajta­veszítenek. Ez az alapötlet, s a néző jóhiszeműen abban rin­gatja magát, hogy most vígjá­tékban lesz része. Csalódik. Ez a film borzasztóan fárasztó. Az Olsen-banda boldogult szereplői a vígjáték helyett mindvégig végjátékot játszottak. A poénoknak, s a gegeknek hosszú volt a szakálluk. Ezen­felül az egész cselekmény is­merős, hiszen a vak is látja, az alkotók voltaképpen az előző történetek még használható és eladható maradványait aprítot­ták fel és főzték meg. Éppen ezért minden kocka visszakö­szönt és a néző a gondolkodás legcsekélyebb erőkifejtése nél­kül előre kitalálta, hogy na, most mi következik. A szereplők — Egon Olsen (Öve Sprogoe), Benny (Morten Grunwald), Kjeid (Paul Bund- gaard) és Yvonne (Kirsten Wal­ther) — játékán is mindvégig érezhető volt egy szerep negy­venharmadik változatának unalma, de ők tették a dolgu­kat a mesébe illő végkifejletig. Öve Sprogoe jó jellemszínész, de még ő sem tudott igazán kiemelkedni ebből a kényszerű- agyonismételt-végjáték tömeg­ből. Az Olsen-banda letűnt a filmvászonról. Gyanítom, nem sírják tele zsebkendőjüket a további folytatásokért a nézők. Már csak azért sem, mert a filmvásznon lévő sírjánál se to­longtak valami sokan. Béke poraira. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Kossuth-könyvek A Varsói Szerződés szervezete Az európai szocialista álla­mok“ 1955. május 14-én Varsó­ban barátsági, együttműködé­si és kölcsönös segítségnyújtá­si szerződést írtak alá. Ez volt a válaszuk a NATO tömbjének megalakulására. A szerződő fe­lek a dokumentumban kinyilvá­nították akaratukat a politikai, gazdasági és honvédelmi együttműködésre. Kijelentették továbbá, hogy készek részt ven­ni minden olyan nemzetközi akcióban, amelynek a célja a béké és a kollektív biztonság megteremtése és szavatolása. A Kossuth Kiadó gondozásá­ban megjelent kötetet a Ma­gyar Népköztársaság Külügymi­nisztériuma állította össze az 1955 és 1980 között elfogadott közleményekből, nyilatkozatok­ból, szerződéstervezetekből, il­letve a tagállamok elfogadott szerződéseiből válogatva. A kötet eredetileg - mint ahogy ezt az előszó is közli — a Varsói Szerződés megalaku­lásának 25. évfordulójára készült, de csak az idén, tehát a 26. évforduló évében jelent meg. Az érdeklődő olvasó meg­tudhatja a könyvből, hogy a tagállamok mikor milyen kérdé­sekről tárgyaltak és mit tartal­maznak az elfogadott doku­mentumok. A következő heti filmjegyzetünket a Majmok bolygója színes amerikai filmről írjuk. című Gitarkoncert INTAMEL-közgyíilés Budapesten A Könyvtáros Egyesületek Nemzetközi Szövetségének 1968-ban alakult szervezete, az JNTAMEL, amely a nagyvárosi könyvtárak munkájának sajá­tosságaival foglalkozik, augusz­tus 24-28. között Magyarorszá­gon - első alkalommal szocia­lista országban - tartja köz­gyűlését. A szervezetnek jelen­leg 106 nagyvárosi könyvtár a tagja — a Fővárosi Szabó Er­vin Könyvtár 1976 óta. A mint­egy 40 külföldi szakember tá­jékoztatót kap a Fővárosi Sza­bó Ervin Könyvtár hálózatáról, s közvetlen, helyszíni tapaszta­latokat is szerezhet a közmű­velődési intézmény munkájáról. Az Országos Széchényi Könyv­tár Könyvtártudományi és Mód­szertani (Központja épp az IN- TAMEL megbízásából végzett nemzetközi vizsgálatot a közel­múltban a nagyvárosi könyv­tárak szakrészlegeinek tevé­kenységéről. Az erről készült ta­nulmányt is (megvitatják a köz­gyűlés résztvevői. Buzsáki búcsú A Somogy megyei Buzsákon vasárnap tartották (meg a már hagyományos alkotmánynap előtti búcsút. A népművészeté­ről is híres somogyi község köz­pontjában sátrak sokasága kí­nálta a régi búcsúk szokásos áruit. Délután népviseletbe öl­tözött együttesek felvonulásával folytatódott a program. A szekszárdi zenélő nyár év­adzáró hangversenyén az Esz­tergomban megrendezett V. nemzetközi gitárfesztivál négy reprezentatív képviselőjét kö­szönthettük. Mint Fodor Ferenc, az est egyik közreműködője el­mondta ; huszonhét ország 400 gitárosa — 'köztük előadóművé­szek, zenetanárok, e hangszer világszerte ismert virtuózai ta­lálkoztak a Duna-parti város­ban, mely évszázadokon át a lantosok, kobzosok fellegvára volt. Úgyszólván valamennyi európai államból érkeztek jeles gitárosok, de eljöttek az ame­rikai, ázsiai kontinens pengeté­sei is. Az ugyancsak régmúltat idéző megyeháza udvara, a le­tűnt századok emlékét feleleve­nítő romkert és az ezúttal ke­gyes időjárás ideális környeze­tet és hangulatot biztosított a koncert számára. Mizuomi Omori és Michinori Hashimoto a fejkelő Nap or­szágának köszöntését hozták. Mindketten a niibori gitárzene­kor szólistái, s hangszerük ta­nárai. Mizuomi Omori Barták- és Sdhumann-átiratokat ját­szott. Érdekes volt hallgatni, miként szólaltaja meg nemze­ti dalkincsünk néhány gyöngy­szemét a tőlünk többezer kilo­méterre élő távolkeleti gitáros. Ügy, hogy Bartók művészetének megértéséről tanúskodott. Szin­tén az ő tolmácsolásában, ked­ves gesztusként - Liszt: Szerel­mi álmok átdolgozott változatá­ban is gyönyörködhettünk. Michinori Hashimoto és japán kollégája Bartók-du ókkal és Baoh-invenciókkal zárta műso­rát. Személyükben kitűnő gitá­rosokat ismertünk meg. Őket a dobogón Fodor Fe­renc, a Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskola tanársegédje kö­vette, aki Szendrey-Karper László tanítánya és munkatár­sa. Miion, a reneszánsz mester Dowland, Albeniz, Bartók, Tor­rega és a hangszer neves komponistája Villa-Lobos műve­it játszotta biztonsággal, nagy muzikális érzékenységgel, azzal a fajta magatartással, melyet röviden művészi alázatnak ne­vezhetnénk. Win Brioen Belgiumból jött. Ebből az országból első ízben vesz részt gitáros az esztergomi fesztiválon. Bejárta szinte az egész világot. Rendszeresen koncertezik és egy ízben nem­zetközi verseny finalistája is volt. Tehetségét Szekszárdon is igazolta: Giuliani: Rossiniádá- ját és Castelnuovo-Tadesco szerzeményét úgy állította szín­padra, hogy hangszerének szin­te minden lehetőségét a kö­zönség elé tárta. 'Sokáig szívesen emlékezünk a nagyszerű gitáros nyáresti hangversenyére, mely méltó be­fejezése volt a zenélő szekszár­di nyár idei koncertsorozatá­nak. LEMLE ZOLTÁN Fodor Ferenc - Mizuomi Omorí és Michinori Hashimoto - Win Brioen Tévénapló A tehetségek védelmében Hazánkban állítólag 240 000 tehetség él. Nem tudom, ki állapította ezt meg, azt sem, hogy milyen ismérvek alapján választotta ki a tehetségeket, sőt abban sem vagyok biz­tos, hogy ez a szám az egész országra vonatkozik-e, vagy csak a fiatalokra. Végeredményben mindegy. A tehetség fontos, miután régóta tudjuk, hogy nem vagyunk egyfor­mák, s bár ez nem érinti az alapvető demokratikus jogokat, koponyánk köbtartalma nem azonos. Úgy is mondhatjuk, a természet antidemokratikusan működik, az egyiknek több észt adott, fogékonyabb elmét, a másiknak kevesebbet, lomhább észjárást, ismét társadalmi következmények nél­kül, hisz a szerényebb képességűek ugyanúgy hasznos munkát végezhetnek, nem egyszer pillanatnyilag talán hasz­nosabbat is, mint a nagyobb sémákban gondolkodó ki­válóak. Amiből az következik, hogy a maga helyén minden­kire szükség van, ha tisztességesen, képességeinek meg­felelően dolgozik. Ez az úgynevezett tehetségekre is vonatkozik, akiknek védelmében dr. Berend T. Iván, Harsányi István és dr. Czei- zel Endre szólalt meg a tv sokat ígérő, de időben is na­gyon szűkre szabott műsorában. A nehézség már a kérdés fölvetésénél jelentkezik, ugyanis először is azt kellene eldönteni, hogy ki a tehetség. Erre csak azt mondhatom: tehetséges ember az, aki tehetséges műveket alkot, a minősítés tehát mindig utólag történik, amikor a mű dicséri mesterét. Ami a megvalósulás előtt van, legföljebb fogékonyság, serényebben működő agy­tevékenység, ami a mű megjelenéséig csak lehetőség, de még nem teljesítmény. S ebből az is következik, hogy a tehetség nem önmagában van, mert a teljesitmény felté­tele az ismeret, a szerzett tudás, ez pedig nem képzelhető el kitartó szorgalom nélkül. A három kiváló szakember, ha szabad így mondani, gyakorló tehetség, egyetértett abban, hogy potenciális le­hetőségről van szó, aminek kibontakoztatását társadalmilag is elő kell segíteni. Az már nehezebb kérdés, hogy miként. Weöres Sándorról már diákkorában mindenki tudta, hogy csodagyerek, az is volt. Egyik diákköri versében maga is idézi tanárát, aki keserűen mondta neki: „Nem megy a szinusztétel, Sándor", egy négysoros pedig így emlékezik vissza Szombathelyre: Életem a régi reállal lekvittelt ehelyütt öt évet. De két tanár pikkelt, azt mondták, nem érek egy rossz húszas nikkelt s elüldöztek engem, a lézengő rittert. Lángelmék sorát lehet idézni, akiknek diákéveit meg­keserítette a középiskola, Thomas Mann még leérettségizni se tudott, ebből viszont igazán nem következik, hogy min­den rossz tanuló lángelme. A tanárnak a maga módján feltétlenül igaza van, amikor a szinusztételt erőlteti, elvégre ez a dolga, a leendő művész pedig fütyül a szinusztételre, egészen más jár a fejében. Maradna hát, ami a műsorban elhangzott, a tehetségek elkülönítése, félve Írom le, afféle „tehetséggettó", ahol a leendő költők a szinusztétel he­lyett verstant tanulnak, a fizikusok pedig elkerülik a költő­ket. S ha valakiből mégsem lesz költő vagy fizikus? Ugyanis az ismételten emlegetett ,,potenciális lehetőség" csak alap, bár nélkülözhetetlen, de csak alap, amire lehet építkezni. A többi nagyon sok mindenen múlik, a szülőkön éppúgy, mint a tágabb környezeten, de ez sem abszolutizálható, mert épp Weöres Sándor, s még mennyi más, példája bi­zonyltja, hogy az igazi tehetség átlép az értetlenség falán is. Csak igazán tehetség legyen. Maradna akkor a tehetségek okos kiválasztása, amire példát is láttunk a műsorban. A tehetséges kisfiú egy gép előtt ült, s különböző kérdésekre különböző gombokat kel­lett megnyomnia, de vajon az ilyen és a hasonló, ma na­gyon divatos tesztvizsgálat csalhatatlan-e? Magyarázkodás helyett egy példát. A gondolkodás ere­detiségének megállapítására a pszichológiai irodalomban van egy visszatérő fejtörő, amit Arthur Koestler is idéz. Két matematikusnak mondtam el kísérletképpen, az egyik egye­temi, a másik középiskolai tanár. Mindketten elmondták, hogy a példa megoldható, ilyen és ilyen egyenleteket kell felállítani, kiszámítva távolság és idő arányát. Valószínűleg ez a módszer is jó, de a példa pillanatok alatt fejben megoldható, minden különösebb matematikai tölkészültség nélkül. Két kísérleti tanárom nem jött rá a megfejtésre, jól­lehet mindketten szakmájuk kitűnőségei, amiből az követ­kezik, hogy még egy ilyen klasszikus teszt sem meggyőző. A példa pedig így hangzik: két vonat egymástól száz mérföldre áll, s elindul egymás felé, óránként húszmérföldes sebességgel. Egy madár, megijedve az indulást jelző vonat­füttytől, repülni kezd a sínek mentén, óránként 30 mérföldes sebességgel. Amikor a szembejövő vonathoz ér, megrémül, s visszafordul. így repül egész addig, amíg a két vonat nem találkozik. A kérdés: mekkora távolságot tesz meg a folyton röpködő madár? (A megfejtés: 75 mérföldet. Tessék ellenőrizni.) CSANYI LÁSZLÓ Rádió Mi van a Dél-Dunántúlon? Lehotka Gábor orgonaestje A legutóbbi 168 óráiban ér­dekes eszmefuttatásokat lehe­tett hallani hazánk idegenfor­galmáról. Ez az a téma, ami mindenkit érdekel és aminek — elvben — nagyon sok a szakér­tője. Érthető módon, hiszen az idegen az orrunk előtt „forog” és vegyes érzelmeket vált ki. örülünk, mert pénzt hoz, bár többnyire halvány fogalmunk sincs arról, hogy mennyi ez a pénz. Kárhoztatjuk, mert hova­tovább nem lehet megmozdul­ni tőle és olykor-máskor olyan vásárlási szokásokról tesz tanú- bizonyságot, mintha otthoná­ban az éhhalál fenyegetné. Szí­vesen útba igazítjuk az utcán és bár ma már nem bámuljuk meg annyira gépjárműveit, mint idegenforgalmunk bontakozá- sának hajnalán, azért nem csukjuk be a szemünket láttá­ra. Szóval érdemes, okos, tár­gyilagos számokat hallani az idegenforgalomról és ilyenek­ben a mondott műsor nem ist szűkölködött. Mindenkire meg­nyugtatóan hathatott például annak közlése, hogy idegenfor­galmi mérlegünk annak ellené­re aktiv, hogy némi osztás árán nevetségesen kevés itthagyott dollár jut egy-egy idegen főre. Mégis, mindebből fedezni lehet utazni kívánó hazánkfiai kül­földi pénznemekben kifejezett igényeit, ami kétségtelenül ör­vendetes. Szállodahelyzetünk — a fővá­rosban most épülő férőhelyeit is beleszámítva - egyelőre ke­véssé rózsás. Nagyjából huszad­rész annyi szállodai férőhe­lyünk van, mint a hazánknál kisebb Ausztriának. Viszont vannak kempingjeink, fizető vendégek fogadására több-'ke- vésbé alkalmas szobáink és számtalan olyan szoba is, me­lyek idegenforgalma soha nem jut az illetékesek tudomására, - mert a tulajdonosok eltitkolják azt. 'Nemcsak a Balaton az ide­genforgalom centruma, ezt is jó volt megtudni. A műsor Szer­vezői külön bejelentették, hogy többször visszatérnek még a Dél-'Dunóntúl idegenforgalmá­ra. Meg is száláltatták az IBUSZ, a COOPTOURIST és a megyei idegenforgalmi hivatal vezetőit: — Baranya megyében. Okos, érdekes dolgokat mon­dottak: — Baranya megyéről. Ami ugyebár nagyon fontos, ér­dekes, értékes megye, de ko­rántsem azonos a Oél-Dunán- túllal. Erről a tájegységről mindeddig úgy tudtuk, hogy ré­sze Somogy és egy bizonyos ki­sebb területegység, mely Fejér, Baranya, Somogy megyék és a Duna vonala között fekszik. Ezt Tolna megyének nevezik: — ke­vés híján ezer éve. Igaz, a 168 óra politikai ma­gazin. 'Nem földrajzi. ORDAS IVAN Gépekkel benépesülő, elekt­ronikus és kibernetikai eszkö­zökkel mind jobban felszerelke­ző világunkban nem meglepő, hogy az orgona reneszánszát éli a hangszerek között. A ko­ronázatlan királynőnek szokás is olykor „gépmivoltát" szemére vetni, ám avatott kezek — Le- hotkáé, tudjuk jól, ilyen — a dolognak pontosan ellenkezőjét bizonyítják. S ha már hangver­seny kapcsán korunkat citáljuk, fejezzük ki afölötti örömünket is, hogy a tolnaiak orgonaestje megyénk egyik potenciális tő­kéjét hozta mozgásba. Mert ezt jelenti a világhírű Angster cég által Tolnán 1929-ben megépí­tett orgona, amit Lehotka Gá­bor szólaltatott meg. Műsorát mintegy tisztelet­adással és az első alkalomnak adózva BaCh-művel kezdte Le­hotka Gábor. A keze alól fel­csendülő Esz-dúr preludium és fúga embermeleg hangjai, po- lifonikusan gazdag szövetű, monumentális építkezése jó „bemelegítését” adta a kon­certnek. Persze, emez utóbbi dolgot nem az interpretációra értjük, hisz a közvetlenül a nyo­mában (megszólaló Pachelbel- variáció markáns előadása is azt bizonyította, hogy a mű­vész nemcsak hangszerének, hanem a kottakép szerint rpegj jelenő műnek is biztos kezű, avatott ura, első hangjától az utolsóig. (Nemzetközi rangú előadónk, Lehotka Gábor Liszt-díjas, Ér­demes művész harmadik hang­versenydarabjával, Pikéthy: Paztorál című művével tanító- mestere előtt hajtott fejet, mű egyszerű, üde, hangulatos koloritjával szép érzéseket kel­tett. Böhlman: Gótikus szvitje C. Franck hangzásvilágával mutat rokonságot, romantikus, sodró dinamizmusa, energikus pedál- szólama nem véletlenül ragad­ta magával a halllgatóságot. Ugyanígy Scheidt variációi, majd a (népénekként csaknem történelmi adaléknak tekinten­dő) németalföldi korái Bachtól korái előjátékká feldolgozott változata (O Haupt voll Blut und...); koncertlélektonilag pon­tosan felépített lépcsőknek szá­mítottak a zárásul megszólaló, zeneértők széles táborában köz­ismert és kedvelt d-moll tocca­ta és fúgához... Szántód-Köröshegyre emlé­kezzünk a remek művészi él­ményt nyújtó hangverseny után? Nyírbátorra, Szegedre, Eszter­gomra, Pécsre? Netán riválisa jelentkezne szűkebb pátriánk­ban a szekszárdi zenélő nyár sorozatának... Akárhogy is volna, minden­képpen örömeink sorát gazda­gítaná. A folytatást tehát várjuk. DOBAI TAMAS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents