Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-14 / 190. szám

1981. augusztus 14. ^fepClJSÄG 3 A tomerömű-ópítkezés „Ha többet tud, akkor keressen!” Ki az „öreg szaki"? - Van-e még a kalapban? Szabó József, a Paksi Atom­erőmű Vállalat igazgatóhelyet­tese kérdéssel kezdte egy hete Fadd-Domboriban a fórumot. Száz KISZ-vezetőségi tag töl­tött el négy napot továbbkép­zéssel. Mit csináltak? Hasznos volt-e a négy nap? A kérdé­sek bevezetőnek, hangulatkel­tőnek is alkalmasak voltak. A választ Pétersz János KlSZ-tit- kár adta meg. A már hagyomá­nyos továbbképzést az idén a KlSZ-korigresszus jegyében ren­dezték. Feldolgozták, megbe­szélték, sokszor vitatkoztak is a kongresszusi dokumentumo­kon. Előadást tartott Hegedűs György, a beruházás pártbi­zottságának titkára az építke­zés helyzetéről és az elkövet­kezendő feladatokról. Később konzultációkon vitatták meg az előadás anyagát. Kéry András, az Állami Népességnyilvántar­tó Hivatal igazgatója gazda­ságpolitikai tájékoztatót tartott. Jutott idő a szórakozásra is, voltak hajókiránduláson, ven­dégül látták Markali Gábort, a Madách Színház művészét. Szó­val hasznosan töltötték el a táborozási időt az építkezés ifjúsági vezetői. A csütörtök esti fórumot rend­hagyó módon szervezték. A nagyobb vállalatok üzemi négyszögei találkoztak a fia­talokkal. A Gyár- és Gépsze­relő, az ERBE, a 22-es Állami Építőipari Vállalgt vezetői vá­laszoltak a kérdésekre. A rena'- hagyó ebben az volt, hogy minden csoport külön ült le, tehát kis körben tárgyalták meg a vállalat dolgait. Az Atomerőmű Vállalat fó­rumát hallgattuk végig. Annál is inkább, mert az építkezés menetéről rendszeresen beszá­molunk lapunkban, de az üze­melőkről, akik majd átveszik és irányítják az erőművet, ritkán írunk. Pedig a PAV-nál ezeröt- százan dolgoznak, az átlagos életkor 32 év, tehát a PAV a fiatalok vállalata. A kérdések­re Szabó József inazgatóhelyet- tes, Döchert Imréné, a szak- szervezeti bizottság titkára és Medveczky Gábor, a pártveze­tőség tagja válaszolt. A négy­szög negyedik tagja, Pétersz János KISZ-titkár vezette a fó­rumot. LAKÁS, LAKÁS ÉS MÉG EGYSZER LAKÁS Elöljáróban még annyit: ne gondoljunk valamiféle kérdez*- felelekre. Ha jellemezni lehet a háromórás találkozást, akkor azt mondhatnánk: jó beszélge­tés volt. A kérdésre nem is mindig a „hivatalos” válasz­adók feleltek, hanem valaki más, a kérdezők közül. így volt jó, kötetlenül, baráti han­gon. A lényeg az eszmecserén, a vitán, a tájékozódáson és á tájékoztatáson volt. Hogy ez mai világunkban mennyire fon­tos, azt hiszem, nem kell hang­súlyozni. A PAV alig ötéves vállalat, egy-ikét év alatt a pár százas létszámról jutottak el az 1500-ig. Az itt dolgozók zöme fiatal, nemcsak a beosztottak, hanem a vezetők is. A későbbi jó munka egyik legfontosabb feltétele, hogy értsék egymást, ismerjék a gondokat. Ennek szellemében kezdő­dött a beszélgetés. Az első lényeges kérdés: a lakás. A vállalat létszámát 1976-ban határozták meg, 1459 dolgozó­ra tervezték a PAV-ot. Ehhez engedélyezték az építkezés ter­hére 929 lakás építését. Any- nyit jelent ez a két szám, hogy a dolgozók 60 százaléka la­káshoz juthat. Kezdetben nem is volt gond, hiszen házaspá­rok jelentkeztek, tehát egy lakással két dolgozót „fogtak?. Közben megváltozott az arány: többnyire férfiakra — szerelők­re, műszakiakra — van szük­ség, a hagyományos női mun­kahelyek betelték. így egy la­kással csak egy dolgozót tud­nak „szerezni”. Természetesen az igazgatóhelyettes válaszá­val egyetértettek a fiatalok, azt ők is tudják, ha valaki Paksra jön dolgozni, többnyire a lakásért is jön. Mindenkinek így nem jut. Amit nem értet­tek meg, főleg a helybeliek, a környéken lakó fiatalok: rájuk nem számítottak, „pedig ne­künk is kellene lakás"... A válasz kényelmetlen, de így igaz. — Tudtuk, hogy az egész vállalatot nem lehet idegenből toborozni. Számoltunk az itte­ni belépőkkel, éppen azért, hogy tudjunk lakást adni azok­nak, akik az ország másik fe­léből jönnek. Nem herdálták a kiutaláso­kat. Az új emberekkel, mielőtt szerződést kötöttek, .megtár­gyalták, hogy ki, milyen lakás­ra jogosult, a régi lakóhelyén volt-e lakása, azt leadta-e. Egyszóval, körültekintően jár­tak el. — Az ország másik feléből lakás nélkül nem jön el senki — mondja az igazgatóhelyet­tes. Lakásügyben patthelyzet ala­kult ki. Megértik a vállalat ve­zetőinek a gondját, de átérzik az albérletben lakó paksi fia­talok kesergését is. HOGY IS VAN EZ AZ „IDŐS SZAKI” ÚGY? A másik nagy kérdéscsoport a fizetések köré fonódott. Kel­lenek a nagy gyakorlattal ren­delkező erőműves szakemberek. Az idős szakikat, mestereket meg kell fizetni. A vita akörül alakult ki, hogy kinek van ide­vágó gyakorlatai annak-e, aki már négy-öt éve Pakson dolgo­zik, vagy annak, aki valame­lyik erőműben 10—15 évet le­húzott? A fiatalok szerint ne­kik nagyobb a gyakorlatuk, mert ők mór atomerőművesek. Tehát az új ember, bármennyi­re erőműves, az itteni dolgok­hoz nem ért. Ha pedig ez igaz, akkor nekik jár a több fizetés. A mostani gyakorlat szerint az új qmber helyenként 1000—1500 forinttal is többet kap. Eltart jó néhány percig, míg Szabó József és segítőtársai szót kapnak. Az ifjúsági veze­tők mondják a magukét. Ab­ban egyetértenek, hogy aki itt van, az már kiképzett szak­ember, atomerőműves szakem­ber. Tehát az új belépőknek tanulni kell. Ezt az időt, ezt a pillanatot használja ki az igaz­gatóhelyettes: — Az igaz, hogy több fize­téssel vesszük fel a 30—40 éve­seket, tehát azokat, akik más­hol már dolgoztak. De azon is érdemes elgondolkodni, hogy mindenkit, tehát az ittenieket is magasabb bérrel honorál­tuk. Pakson harminc százalékkal magasabbak a bérek, mint a villamosiparban. Pedig atomos gyakorlata senkinek sem volt. Sőt... Azóta1 sok fiatalra száz­ezreket költött a vállalat, a népgazdaság. Ezt az előnyt pedig az újaknak is meg kell adni. A szakszervezeti titkár ve­szi át a szót: — Gondoljunk bele abba, hogy 10—15 év múlva elmegy közülünk valaki máshova dol­goz™, és természetesen a munkában eltöltött idő alapján — ez egyben gyakorlatot és tudást is jelent — kapja meg a besorolását. Ha akkor a fia'- talok sokallják ezt a pénzt, mit mondunk? A válasz egyértelmű: — Ha töobet tud, akkor ke­ressen többet — ha fiatal, ha öreg. A KÖZÖSSÉGRŐL... Ennél a pontnál váltottak té­mát. Mert azzal, hogy kimon­datott: „Egyenlő munkáért egyenlő bért”, egyben a közös­ség szerepe is előtérbe került. A fizetést tulajdonképpen min­denkinek megelőlegezik, bár­hova megy dolgozni. De az már a közösség dolga, hogy később a munkája' arányában részesedjen. Van-e, vagy lesz-e olyan közösség, amelyik ezt a feladatot megoldja? A szak- szervezeti bizalmiak szerepe egyből elsőrendű szereppé vá­lik. Szabó József mondja: — Aki nem felel meg, attól rövid úton meg kell szabadul­ni! Sűrű bólogatás jelzi igazát. Még egy utolsó kérdés ez ügy­ben, nem is kérdés — sóhaj: — Csakhogy idáig a nagy­kalapból osztották a pénzt. Később is lesz a kalapban? (Derültség.) — Erre nehéz válaszolni — vakarja a fejét az igazgató- helyettes. — De remélem, hogy megtermeljük azt a pénzt. Sok szó esett még a munká­ról, az üzembe helyezésről, az ötnapos munkahétről, a mű­szakpótlékokról. .. Diplomatikus foglamazással a következőképpen lehet ösz- szefoglalni a fórumot: a felek kölcsönösen tájékoztatták egy­mást, szívélyes baráti hangu­latban fejeződött be a talál­kozó. Egyben százszázalékosan egyetértettek: a legfontosabb, hogy az első reaktort minél előbb üzembe kell helyezni. H. J. — G. K. T eljesítményelv és szociális elv A modern társadalom fejlő­désének egyik motorja a telje­sítményelv érvényesülése. Más embereket elsősorban teljesít­ményei alapján ítélünk meg, s mi magunk is tevékenységünk során újabb meg újabb ered­mények elérésére törekszünk — esetenként kényszerülünk. A tel­jesítményelv lényegéhez tarto­zik a már elért szinten való túl­lépés. Ami tegnap elég volt, az ma már kevés, a mai eredmé­nyeket pedig már holnap túl kell haladni. A fejlődésnek ez az állandó kényszere a polgári társadalom kialakulásának eredménye, a tőkés árutermelés általánossá válásának követ­kezménye. De tudjuk, hogy a tőkés áru­termelés számos társadalmi konfliktus forrása: a teljesít­ményelv érvényesülése igy tör­ténelmileg társadalmi ellent­mondások kiéleződésével kap­csolódott össze. A kialakuló pol­gári társadalom ideológusai tagadták ezt az összefüggést Álláspontjuk szerint a polgári társadalom társadalmi egyen­lőtlenségei, az egyének eltérő életesélyei ugyan valóban visz- szavezethetők a teljesítményelv működésére, ez a kapcsolat azonban kifejezetten pozitív jellegű. Azok az egyének, akik többet teljesítenek, a társadal­mi hierarchiában is magasabb helyre kerülnek. A társadalmi pozíció és a teljesítmény kö­zötti megfelelés a biztosítéka annak — mondták —, hogy a teljesítmény növelésével az egyén társadalmi helzetét is képes változtatni, képes előbb­re lépni. Ezért az a gazdasági rendszer, amely társadalmi egyenlőtlenségeket hoz létre, a társadalom egészének érdekét szolgálja. E felfogás gyengéire már a klasszikus angol politikai gaz­daságtan rámutatott. A tőkés árutermelés gadzasági törvény- szerűségeinek elemzése során világossá vált, hogy a társadal­mi egyenlőtlenségek rendszere nem az egyéni teljesítménykü­lönbségek alapján épül fel. A közgazdászok gazdasági tör­vényszerűségként mondták ki azt, hogy a munkások bére csupán a létminimum körül mo­zoghat. Ugyanakkor látták azt. hogy az árutermelésből kelet­kező gazdasági-társadalmi egyenlőtlenségek veszélyeztetik a társadalom integrációját. Ezért a gazdasági egyenlőtlen­ségek káros társadalmi követ­kezményeit az állam segítségé­vel javasolták felszámolni. E felfogás tehát a tőkés áruterme­lésből származó gazdasági egyenlőtlenségeket szükségsze­rűnek tekintette, a gazdaságba való állami beavatkozást káros­nak mondta, mivel az a telje­sítményelv alapján működő automatizmusokat sértette meg. Ugyanakkor szükségesnek tar­totta a gazdasági egyenlőtlen­ségek társadalmi következmé­nyeinek állami eszközökkel va­ló kiegyenlítését. A modern kapitalizmus ezen az állásponton is túlhaladt. A gazdasági és társadalmi válsá­gok ugyanis világosan mutat­ták, hogy az állam nem képes szembenézni a gazdaság moz­gásának társadalmi következ­ményeivel akkor, ha nem nyúl bele magának a gazdaságnak a működésébe. A szocialista fejlődés a tel­jesítményelv és a szociális elv újfajta szintézisére tesz kísérle­tet. A szocialista gondolat a társadalmi egyenlőtlenség for­rásának a magántulajdont te­kintette. Ezért úgy vélte, hogy a magántulajdon megszüntetésé­vel létrejönnek a társadalmi egyenlőtlenség feltételei, a tel­jesítményelv gazdasági, műkö­dése most már nem vezet az egyéni teljesítményektől függet­len társadalmi egyenlőtlenségi rendszerek kialakulásához. A szocialista fejlődés gyakorlata azonban azt mutatta, hogy a teljesítményelv és a szociális elv összhangja nem jön létre automatikusan a tőkés magán- tulajdon felszámolása után. A szocialista társadalom ugyanis maga is tagolt, társadalmi egyenlőtlenségeket felmutató társadalom, amelyben az egyenlőtlenségek rendszere nem esik egybe az egyéni tel­jesítmények különbségeivel. Az­zal is számolnunk kell, hogy a szocialista gazdaságban a tel­jesítményelv érvényesítése az áru- és pénzviszonyok szaba- dobb működésével kapcsolódik össze. Ez pedig részben a mun­kateljesítményektől elváló egyenlőtlenségeket eredményez, részben korábban burkoltan lé­tező egyenlőtlenségeket hoz a felszínre, tesz mindenki számára érzékelhetővé. Ugyanakkor azonban a terv és a piac össze­kapcsolása, a gazdaságnak a2 árszabályozó piac működésére támaszkodó közvetett irányítása teremt olyan gazdasági feltéte­leket, amelyek az egyéni, válla­lati teljesítményeket gazdasági kényszer alá helyezik, illetve gazdaságilag, a hatékonyság szempontjából szelektálják: a jót jutalmazzák, a gyengét bün­tetik. Más szóval: csak a szo­cialista árutermelés viszonyai hozzák létre azokat a feltétele­ket, amelyek mozgásteret bizto­sítanak a teljesítményelv műkö­désének, s a teljesítménykü­lönbségekhez igazodó egyenlőt­lenségek kialakulásának. A teljesítményelv érvényesü­lése a szocializmusban tehát egyszerre jelenti a kívánatos és a nem kívánatos társadalmi egyenlőtlenségek megjelenését. Ez rendkívül megnehezíti az egyenlőség (esélyegyenlőség) elveit érvényesítő gazdaságpo­litika feladatát. Ennek ugyanis úgy kellene küzdenie a munka­teljesítményektől elszakadó egyenlőtlenségek ellen, hogy ugyanakkor segítse a munkatel­jesítményekhez kapcsolódó egyenlőtlenségek érvényre jutá­sát. Ez nem mindig sikerül. A teljesítményelv és a szociális elv összhangja olyan gazdaságpo­litikát igényel, amely egy elvont egyenlőség nevében nem szün­teti meg az áru- és pénzviszo­nyok mozgását, s ezen keresztül a teljesítményelv érvényesülési lehetőségét, hanem a gazdaság működtetéséhez igénybe veszi * az árszabályozó piac mechaniz­musát, s ugyanakkor e gazda­ságpolitika nem kívánatosnak ítélt hatásait összehangolt szo­ciálpolitikával kísérli meg kö­zömbösíteni. A gazdaságpoliti­ka és a szociálpolitika együtte­sen törekedhet arra, hogy a társadalom számára elfogadha­tó szinten tartsa a társadalmi egyenlőtlenségeket, s jobban közelítse ezeket a teljesítmé­nyekben mutatkozó különbsé­gekhez. GEDEON PÉTER Bonyhád Határszemle a Pannónia földjén Solymosi József elnök a szépen fejlett kukoricát mutatja a szövetkezet vendégeinek. A bonyhádi Pannónia Mgtsz vezetősége határszemlére hívta a párt- és tanácsi vezetőket. János Jeromos, a bonyhádi pártbizottság első titkára, Bácsi Mihály, a megyei tanács osz­tályvezetője, dr. Hegedűs János városi tanácselnök kedden tett eleget a szíves meghívásnak, s a szövetkezet vezetőivel bejár­ták a - hatezerötszáz hektáros — szövetkezet kukorica- és nap­raforgótábláit. A kukorica jó termést ígér, ám ha ezekben a napokban még 25—30 milliméter csapadék jönne, akkor rekordtermést ér­nének el. Különösen a Pioner fajták bírták a szeszélyes időjá­rást. A napraforgótáblák gyom­mentesek, szép fejek vannak a szárakon* Egy-egy hektáron 40 ezer tövet is meghagytak* még­is szép termést várnak. A szövetkezetben az aratás utáni munkákkal is jól állnak. Különösen a másodvetésként földbe került Tyfon mutatkozik jónak, bár ez a takarmánynö­vény is akkor hozna bő termést, ha most esőt kapna. A szövetkezet vendégei elis­merően nyilatkoztak a nyári munkákról, a szövetkezet nö­vénykultúráiról. A látogatás be­fejezéséül Solymosi József, a szövetkezet elnöke a gazdaság pénzügyi helyzetéről is számot adott. Elmondta, hogy a mint­egy ötszáz tag lelkiismeretesen dolgozik, terveiket teljesítik. Az időjárás okozta kiesést másod­vetésű növényekkel, a gondo­sabb betakarítással pótolják.

Next

/
Thumbnails
Contents