Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-09 / 159. szám
1981. július 9. "NÉPÚJSÁG 5 Tíz évvel az ifjúságpolitikai határozat után Tapasztalatok a szekszárdi járásból FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Első a munka és a tanulás A harmadik érettségi találkozónk elmaradt, de a véletlen úgy hozta, hogy volt osztályfőnökömmel mégis találkozhattam. Nem sokat változott. Tanulsz még, Ham? — kérdezte természetes hangsúllyal volt diákját, s hozzátette: — Tudod, az a baj, hogy mostanában a kelleténél és a szükségesnél is többet beszélünk a gyerekeknek a szórakozásról, s mintha megfeledkeznénk arról, hogy a munka, a tanulás a legfontosabb. Nemrég Tiszaföldváron egy építőtáborban jártam. A közép- iskolás diákok és a főiskolai hallgatók egy része a nyári gyakorlatát is a helybeli Lenin Termelőszövetkezetben tölti, öntözőberendezéseket telepítenek, szerelnek, kukoricát, cukorrépát, dinnyét öntöznek. Könnyű volt közös témát találnunk, mert hasonló iskolába jártam egykor. Ária kerestük együtt a választ, hogy most mennyit ér az a gyakorlatban, amit hónapokkal, évekkel ezelőtt megtanultak az iskolapadban. Látszólag sok mindent fölöslegesen kellett megtanulnunk, hiszen olykor csak a megtanultak töredékét kamatoztathatjuk. Vagy azért, mert elavult ismereteket kellett elsajátítanunk: mint például a cséplőgép működését, alkatrészeinek a nevét, noha cséplőgépet már nem használnak sokat. Vagy azárt, mert amit megtanultunk, az még csak elmélet. Bármelyik példával hozakodtunk elő, abban azért egyetértettünk, hogy sem a cséplőgép működésének elvét, sem a legkorszerűbb fotocellás vetőgép alkatrészeinek nevét nem volt fölösleges megtanulnunk, hiszen ezzel csak gyakorlati készségünk, jártasságunk gazdagodott. Alapigazság, hogy a tudás előfeltétele a céltudatos tanulás. De tanulni nemcsak az iskolában, nemcsak érettségire vagy vizsgára készülve lehet és kell. Volt középiskolás osztály- főnököm, akit ezért is tisztelek, úgy gondolom, a lényeget értette meg velünk, akkor, amikor így szólt: — „Addig nem szabad megnyugodni, amíg olyan munkát, feladatot nem találtok magatoknak, amit teljes odaadással, jókedvvel nem csináltok. Szerintem ez a boldogság, a jó közérzet, az elégedettség titka. Akinek a munka robot, annak a tanulás is örök kényszer marad, de csak addig, amíg meg nem érti a lényeget; az egyre nagyobb tudás társadalmi és egyéni érdek". E téma nem a tanév kezdetéhez vagy befejezéséhez kötött. Nyáron, amikor sok diák szakmai gyakorlaton van, vagy pihen a szünidőben, kár lenne erről megfeledkezni. Természetesen a művelődés, a sportolás és a szórakozás is az ember gyarapodását szolgálja. S ha a fiatalok egyéni érdeklődésüknek megfelelően válogathatnak a lehetőségek között, akkor szabad idejüket valóban tartalmason — tanulva — tölthetik el. Igazat kell adnom volt osztályfőnökömnek abban, hogy a szükségesnél mostanában mintha egy kicsivel többet beszélnénk a fiatalok szórakozásáról Ez még nem is lenne baj. A fiatalok között is változó a művelődési, sportolási, szórakozási' igény, s a szabad idő eltöltését szolgáló intézmények ifjúsági programjainak jelenlegi rendszere a lehetőségek korlátozottsága miatt, mintha ezt nem tudná figyelemmel kisérni A baj csak akkor kezdődik, ha csak szórakozásról beszélünk, s közben megfeledkezünk a tanulás, a munka, a tudás szükségességéről, elsődlegességéről. AMBRUS SÁNDOR Társadalmi céljaink meg- ------------------------ valósításában, a kongresszusi határozatok végrehajtásában a felnőttnemzedék mellett az élet minden területén megfelelően és méltóképpen van jelen járásunk ifjúsága is. Ez határozza meg az ifjúságról kialakított általános képet, és nagy része van abban, hogy a határozat óta eltelt időben mindinkább a reális vélemények váltak ura lkodévá. A megítélésben végbement pozitív változás mellett azonban járásunk közvéleményében helytelen felfogások is tapasztalhatók. Találkozunk még előítéletekkel, a fiatalokkal szembeni bizalmatlansággal. A fiatalok világnézete, politikai aktivitása és egyéni erkölcsi arculata kedvező körülmények között formálódik. A tanuló vagy dolgozó fiatalokat az iskolákban, tsz-ekben, üzemekben döntően szocialista hatások érik, és ez kedvező lehetőséget teremt a nevelési munkához, a fiatalok marxista-leninista világnézetének kialakításához. A felnőttnemzedék részéről megnyilvánuló bizalom növekedése, a fokozottabb gondoskodás, a nevelésükre fordított kiemelt figyelem a fiatalok gondolkodásmódjára is kedvezően hatott. Az ifjúság ma már nem egyszerűen szemlélője környezetének, hanem maga is mind jobban aktív alakítója, részese a körülötte folyó politikai és társadalmi tevékenységnek. Számottevő azoknak a fiataloknak a száma, akik — a becsülettel végzett munka mellett — tudatosan és öntevékenyen, nem ritkán komoly áldozatokat is vállalva széles körű közéleti, politikai tevékenységet folytatnak. A párt- és KlSZ-szervezetek- nek a tudatos nevelő munkája nyomán kedvezően változott járásunk ifjúságának eszmei, politikai állapota. Bővült politikai ismeretanyaguk, erősödött elkötelezettségük a szocialista társadalom iránt. Mindezen eredmények elismerése korántsem jelenti a jelenlegi állapot idealizálását. Az ifjúság erkölcsi, eszmei-politikai állapotát és világnézetét jellemző pozitív képet még nem kevés hiányosság is árnyalja. Ezek részben összefüggnek azzal, hogy a fiatalok alapvető érdekeik Székiszárdon, a húskombinát szomszédságában épüllő sajlt- és citapánüzemnél — népszerű nevén, a tejüzemmé! — nehéz egy brigádot megtalálni. Az építkezés hatalmas területén keresgélésünk olyan, mimitha egy szalmaka Zoliban tűt próbál- nónlk élőkeríteni. Kis segítséggel azonlbain „tetten értük" a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat Puskás Tivadar vri.l- lanyszerelő ifjúsági brigádját. — Jó, hogy .most érkeztek, mert délelőtt az ART-oáí voltunk átadáson. A brigád egy része' már egy hete dolgozik itt, a. többiek ezen a napon jöttek az ART-tál és a baktai lakásoktól, ahol három lépcsőház villanyszerelési munkáival végezték. Ránk vár az egész tejüzem villanyszerelése. Munkánk értéke a tervek szerint megközelíti a negyvenmillió forintot — mondja a brigádvezető, Takács István. Csendesebb hélyre húzódunk, hiszen a klis kollektíva olyan munkáikat is végez, mint a szögvasak lesza'bása, fúrás-faragás, ami éppen nem tartozik a szorosan vett villanyszerelés körébe. A konténerben, ami egyben öltöző és raktár is, egy falira akasztott klis szekrény tanúskodik arról, hogy mi mindemnek a tulajdonosa a brigád. A munkaversenytben élért bronz, ezüst, arany jelvények mellett ott van az - 1978-ban, majd a azonossága mellett erkölcsi, politikai magatartásukban, műveltségükben, nevelésükben, egyéni törekvéesikben, stb. különböznek egymástól. A problémák másrészt abból adódnak, hogy a fiatalok nevelésében, az agitációs és propagandamunkában, az ifjúsággal való foglalkozásban még korántsem értük el az optimális szintet. Fiataljainknak van egy-■■•■ ■" retege, amelyben a szocializmussal való érzelmi azonosulás a politikai cselekvés igényével párosul, ők a fontosabb társadalmi, politikai kérdésekben tudatosan a szocializmus talajáról foglalnak állást. Általában ezek a fiatalok vesznek részt legaktívabban a politikai, községpolitikai és társadalmi feladatok végrehajtásában, munkájukra szinte minden területen lehet számítani. Megtalálhatók a pártvezetőségekben, párt- alapszervezetekben, KlSZ-veze- tőségekben, a tömegszervezetek és -mozgalmak testületéiben. A fiatalok egy másik csoportjánál a politikai tevékenység, a közéleti munka még nem belső szükséglet, nem magától értetődő igény. Megfelelő szervező és meggyőző munkával azonban e fiatalok is könnyen mozgósíthatók. Nem jelentéktelen a közömbös vagy passzív fiatalok száma, de velük szemben is differenciált vizsgálat szükséges. Egy részüknél, elsősorban az eljáró fiataloknál valóban kedvezőtlen körülmények hátráltatják az aktív politikai tevékenységet. A járásunkban élő fiatalok többsége ingázó, a napi több órás utazás következtében kevés szabad idővel rendelkeznek, nehezebben érhetők el. Ugyancsak hátráltató körülmény, ha az adott településen nincs területi jelleggel működő KISZ-szervezet, amely a községből eljáró fiatalokat is összefogná, szervezné tevékenységüket. Tapasztalataink szerint ezekhez a fiatalokhoz jut el legnehezebben az ifjúsági szövetség, de helyzetük a párt- szervezetek számára is komoly gondot okoz. Ezért is hangsúlyozzuk, hogy tartózkodni kell az elhamarkodott és általánosító megítélésektől, inkább azokat az okokat kell felderíteni és megszünkövetkező évben újból elért, a vállalat kiváló ifjúsági brigádja plakett. S 'külön becsben tartva a. legújabb, az eddigiek közül a legmagasabb: a Szakma kiváló brigádja.' — Ezzel több évi munkánkat ismerték el — folytatja a beszélgetést a brigádvezető —, s egyben növeli a további munkánk felelősségét is. Takács ’István az idén éppen tíz éve brigádvezető, s a kis kollektíva „életkora” is ugyanennyi. A többség a TÁÉV-nél volt tanuló, utána is ittmarad- talk, ébben a közösségben. Miért? Nehezen tudják megfogalmazni a Választ. — Jó kis csapat, barátok vagyunk — fogalmaz tömören Szülbó István. — Mindenki megtalálja a számítását, aki rendtesén dolgozik. A hangulatra pedig külön ügyfelünk. Nagy veszekedések nincsenek nálunk. — Olyanok vagyunk, mint egy jó háziasság — veszi át a szót az „öreg", Dávid Lajos, a brigád legidősebb tagja. — Apró vitáink vannak, de a lényeges kérdésekben egyetértünk. i. •Kezük nyomát viseli idáig a tolnai sélyemgyár, a szekszárdi, mohácsi, paksi lakások sorozata, a komlói Zengő Áruház, a dombori üdülő, hogy csak néhányat említsünk. iMint elmondták, a legnagyobb éltetni amelyek hátráltatják a fiatalok aktivitását. 'Az irányító pártvezetőségeknek és -alapszervezeteknek, a KISZ-nek, az állami, gazdasági és társadalmi szervekkel együtt a jövőben még többet kell tenniük e fiatalok aktivizálásáért. Javult a dolgozó fiatalok viszonya a munkához, a járás ifjúságának munkaerkölcse alapvetően pozitív. A gazdasági vezetők is mind több figyelmet fordítanak o fiatalok helyzetére, sajátos gondjaik megoldására. Az üzemek intézkedési tervben rögzítették ifjúságpoliikai tennivalóikat, a végrehajtást rendszeresen figyelemmel kísérik. Nagyobb gondot fordítanak a pályakezdő, újonnan munkába álló fiatalok munkahelyi beilleszkedésére, a képzettségüknek és végzettségüknek megfelelő munkakörök biztosítására. A járás üzemeiben a pályakezdők beilleszkedésének segítésére számos jól bevált módszer alakult ki. Van ahol szocialista brigádok, KISZ-szervezetek kapnak ilyen jellegű feladatot, foglalkoztatási terveket készítenek, fórumokat, tanácskozásokat szerveznek a fiatalok beilleszkedéséről illetve a fiatal szakemberekkel való foglalkozást pártmegbízatásként kezelik. Mindezek nagyban hozzájárultak a fiatalok egészséges munkahelyi közérzete kialakulásához. A fiatalok munkája anyagi megbecsülésének növekedése mellett az erkölcsi elismerésben is jelentős előrelépés történt. Több mint kétszeresére nőtt a kitüntetett 30 év alatti dolgozók száma. Járásunkban ° dolgozó--------------------------fiatalok jelentős hányada a mezőgazda- sági termelőszövetkezetek tagja illetve alkalmazottja, ezért helyzetük alakulására különösen nagy figyelmet fordítottunk. A tsz-ek korszerű nagyüzemekké válásával emelkedett az ott dolgozó fiatalok száma, fokozódott szerepük. Általában közülük kerülnek ki a modern, nagy értékű gépek vezetői, a korszerű agrotechnika kezelői. A fiatalok szociális helyzetét, társadalmi közérzetét nagyban befolyásolják család- és otthonalapításuk körülményei. A társadalmi szervek és gazdasági egységek komoly erőfeszítésem'ényt a KISZ- és az úttörőtábornál végzett társadalmi munka jelentette számukra. Naplójuk tanúskodik számtalan óvoda, iskola köszönőleveléről, az eddig átadott létesítmények műszaki ellenőreinek dicsérő szavairól. — Azért nálunk sem csak szép dolgok vannök — mondja Takács István. — Sokszor kél! küzdenünk a szervezetlenséggel, a programok nem megfelelő egyeztetésévéi. Mint például itt a tejüzemnél is... Nem mondok sokat, de közel húszezer H fi ti-éket kell bevernünk, de ez ideig még Hillti- fúrónk nincs. Egy másikkal csináljuk, aminek a kezelése jóval nehézkesebb, több munkát igényel. Mi az ilyen, a munkát gátló hiányosságok megszüntetése mellett tesszük le a vaksunkat. Ami problémánk van, art megmondjuk, de sokszor széttárt karok a jelzői annbk, hogy „nem tudják” megoldani. Forrósodik a levegő a konténerben. .. És nemcsak azért, mert odakint is emelkedik a hőmérő higainyiszála. Fiatalok, akik többet alkarnak tenni, jobban akarják csinálni, ám néha megkövesedett szemlélettől találják magukat szembe. HABERSCHUSZ ERZSÉBET Fotó: Tóth László fÄ szakma legjobbját ^ A; 1 --- - -- r‘— — - v -- -- - ■ - - ILkét tettek a fiatalok otthonalapításának megkönnyítésére, szélesedtek és bővültek a módszerek, intézkedések. Gyakorlattá vált a kamatmentes építési kölcsön folyósítása, a kedvezményes fuvar Biztosítása, szolgálati lakás kiutalása, lakibérhozzájárulás, stb. Milndezelk hozzájárultak ahhoz,, hogy évente a fiatalok növekvő számiban jutnak önálló lakáshoz, és a korábbi idő- szaíkihoz képest lényegesén kedvezőbb körülményeket biztosíthatnak családjuk számára. A fiatalok általános és ■' szakmai műveltségének emél'kedése is hozzájárult ahhoz, hogy nőtt a vezetők között a 30 év alattiak aránya. Nagyobb mérvű előrelépés elsősorban a középvezetői szinten tapasztalható, míg az első számú vezetők terén mérsékeltebb a fejlődés. Az ifjúsági parlamentek jól szolgálták a fiatalok problémái félé fordulást, járásunkban többségében színvonalas és jól szervezett rendezvények folytak. A növekvő aktivitás, a gondök és problémáik őszinte félvetése mellett azonban nem egy helyen volt még jellemző a fiatalok bátortalansága, visszahúzódása. A határozat óta nagyobb figyelmet kapott a fiatalok szabad idejének hasznos eltöltéséhez, a művelődéshez és sportoláshoz szükséges feltételek biztosítása és folyamatos javítása. Több helyen viszont még nem kiéíégítőék az eredmények. Van, ahol nem Sikerült koncentrálni az erőket, másutt megfelelő vezetés, szervezés hiányában kihasználatlanok a lehetőségék. Néhány területen — elsősorban a kis- és társközségekben — a művelődési és szórakozási lehetőségek szűk köre és alacsony ellátottsági •szintje okoz gondot. A határozat végrehajtásában élért jelentős eredményeink alapja, hogy folyamatosabbá, tudatosabbá és hatékonyabbá vált a pártszervek és -alapszervezetek ifjúságpolitikai irányító, koordináló, segítő és ellenőrző tevékenysége. Rendszeresen értékelik a végrehajtás helyi tapasztalatait, meghatározzák az állami, gazdasági és társadalmi szervek további feladatait. Fokozódó felelősséggel és nagyobb gonddal foglalkoznak az ifjúság szocialista nevelésével, eszmei, politikai elkötelezettségük erősítésével. Eredményesen törekedték arra, hogy a fiatalok körében növekedjen a párt befolyása és erősödjön az ifjúsági szervezet. Tovább fejlődött a KISZ pártirányítása, hatékonyabbá vált a pártszervezetek segítő és ellenőrző tevékenysége. Jelentős előrelépésnek tartjuk, hogy tervszerűbbé, s folyamatosabbá vált a párt- és KISZ-szervezetek munkakapcsolatai A pártalap- szervezetek többsége kiemelt figyelmet fordított a fiatalok közötti pártépitő munkára, egyre céltudatosabban támaszkodnék a KISZ párttaggá nevelő és ajánló tevékenységére. Sikerült elérni, hogy a felvett párttagok között a 30 év alatti fiatalök már évek óta' 66—68 százalékot képviselnek. A pártszervezetek tevékenységének fontos részét képezte az állami, gazdasági és társadalmi szervék ifjúságpolitikai munkájának koordinálása. Kezdeményezői voltaik a közös feladatok kialakításának, tevékeny részt vállaltak a szervezésiben és végrehajtásban. Ennék is köszönhető, hogy járásunkban társadalmi összefogással jelentős eredményék születtek az ifjúság szociális, kulturális és sportolási igényelnék kielégítése terén. A községi tanácsok és termelőüzemek anyagi támogatásával felépült a baila- tonszepezdi úttörőtábor, Fadd- Dambori'ban folyamatban van egy újabb tábor építése, 'iskoláink több mint 90 százaléka sportudvarral rendelkezik. A jélentős eredmények mellett azonban azt is el kell ismernünk, hogy az Ifjúsággal való foglalkozás még nem mindenütt éri el a kívánt szintet. Mindez szükségessé teszi, hogy a pártszervék és -szervezetek az elért eredmények megőrzése mellett több területen korszerűsítsék ifjúságpolitikai munkájukat, toválbbfejlesszék módszereiket. Továbbra is erősítjük azt a törekvést, hogy a párt-, állami és gazdasági vezetők, párttagok, köztiszteletben álló felnőttek még többet legyenek a fliatálök között, gyakrabban és szélesebb körben foglalkozzanak az ifjúsággal. Kapjon az ifjúság még nagyobb bizalmat, több alkálimat arra, hogy kifejlesssze és bizonyítsa képességeit Mindezek alapján ei———— mondhatjuk, •hogy a szekszárdi járásban az •ifjúsógipöliitikbi határozat végrehajtása jó irányban halad, az elmúlt 10 évben minden területein jelentős eredményeket értünk el. Mind érezhetőbben bontakozik ki az a folyamat, amelyben járásunk ifjúsága egyre aktívabb és öntudato- safab politikai, társadalmi erővé válik. A jövőben már nem látványos eredményekre lesz szükség, hanem kitartó, folyamatos munkára, a tartalmi eredmények elmélyítésére. SÁGI LÁSZLÓ MSZMP szekszárdi járási bizottságának munkatársa Dolgoznak a villanyszerelők