Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-05 / 156. szám
u Képújság 1981. július 5. öt év^1G kiáHítás Kölesden Egy kísérlet gáncsokkal és babérral ősztől akadémia... * Kísérletként kezdődött, modellként feleződött be a közepes nagyságú községek között számontartott Kölesdnek az az öt évig tartó vállalkozó sa, hogy bemutatva a maii magyar képzőművészetet, műbarátokat toboroz és a látáskultúra óvodai és iskolai megalapozásával értő közönség- utánpótlást nevel. A siker országosan valamivel hamarabb lett teljes, mint itt helyben. Ami szűkebb pátriánkat illeti, másfél-két évvel ezelőtt kezdett el mérséklődni a kezdeti gáncsoskodás és kezdődött annak elismerése, hogy az eredményeket megillető babér értékesebb annál, mint amivel ételeinket Ízesítjük. így utólag azért mégis érdemes adóznunk azoknak, akik a kölesdi közművelődési intézmények Kossuth művelődési házának zászlajára esküdtek föl és a gyakori övön aluli ütések ellenére is végezték azt a munkát, amit közösen határoztak el Baranyai Lászlóval az élen, nem kevesebb, mint tizennégyen. Hálqs dolog lenne csokorba szedni, hogy 1975 óta mi minden hangzott el a kölesdi kísérletről, vagy az abban hangadó szerepet játszó egyes emberekről. Részlet a folyosógalériából / / t: Jh i > í v l ' z-i y- - ' ■’ * " ßiCzi<XC,,T^ ^ c XnM.- /Le*-ztziíá.ttfUL-í-tvL fái f f t f { TCe,C^ ' try®-JL-* W, Vendégkönyvi beírás Értelme azonban nincs. az értetlenkedés gáncsoskodás felhánytorgatásának. Érjük be annyival, bogy a valami újra való törekvés rendszerint azért nem nyeri el a közművelődés hadrendjét alkotók egyhangú tetszését, mert ebben a hadrendben még mindig vannak olyanok, akik a nyugalmas, kijárt utakat kedvelik és a kisszerű biztosat féltve, senkit sem szeretnek, aki a fényes szelek időszakából napjainkra átmentett hittel és lelkesedéssel a világ megforgatósára adja a fejét. Akkor se „bocsátanak" meg a munkájával az átlagosnál mélyebb nyomhagyásra törekvőnek, ha elkezdődnek a sikerei. Akkor legfeljebb finomul a hadviselés taktikája, de soha sem a szemtől-szembe-nyiltság igényével. Más területekre érvényesen ezeket a „semmit, csak felszínen maradni" szándékúnkat parafadugó embereknek aposztrofáljuk és nagyjából ez jelzi veszedelmességü- ket is. Ősztől, egy nemrég kelt megyei döntés alapján bevezetik a látáskultúra oktatását több óvodánkban és általános iskolánkban is, mellette Tolna megyéből - és az ország községei közül elsőként - Kötesd vehet részt egy országos pályázaton, amire a jogot az eddig végzett Képzőművészeti ismeret- terjesztő munka eredményeivel és a folytatás ígéretességével vívták ki. KOZKINCS-E A KOZ KINCS? — Kölesd? Ugyan, ne legyen oda annyira értük! A község intelligenciájának viszket a zsebében a pénz, és azért műbarátok, hogy 'kiveckelődhesse- nek a falusi szürkeségből! — közölte velem nagyjából másfél évvel ezelőtt egy mát nagyon hozzáértőnek és felelősségtudónak tartó ember. Hittem neki? Nem! Elmentem Kölesdre egyszer, kétszer, háromszor és jártam ot többször is olyankor, amikor éppen nem volt se kiállítás, se közönség—művésztalálkozó, s bár manapság ruházat és tartás nem úgy „névjegye" az úgynevezett intelligenciának, mint 35-40 évvel ezelőtt volt. beszélgettem a kö- lesdiekkel. Válogatás nélkül. Sokan mondták, hogy nem jár- nak kiállításokra, de büszkeség nélkül, amiben az önkritika megnyilvánulását kellett látnom. Húsz további megkérdezett közül nyolc azt mondta, hogy a soros kiállításra már elmegy ő is, mert azért az „valami ám, amit a művelődési otthonban csinálnák!" Hogy a „valami- becsülete mekkorára nőtt öt év alatt, jó! érzékelteti, hogy bálok es lakodalmak alkalmáig, .kel1 ° kö,esd‘ képtár félmilliónál jóval tisztesebb értékű anyagát biztonságba helyezni a folyosógalériából, vagy az idevezető lépcsőhózból. — Ha ehhez valaki hozzányúlna, a szemtanúk alighanem úgy helyben hagynák, hogy soha többé nem lenne kedve az illetőnek közös tulajdonhoz nyúlni! Ez egyébként felelet volt arra a kérdésre is, hogy a nagy értékű képanyag — amit ajándékként hagytak itt azok, akik a sorozat meghívott művészeiként kiállítottak - nincs-e veszélyben a lépcsőházban és a szakköri szobához, igazgatói rezidenciához vezető folyosón. A képanyag biztonságát tulajdonosi tudat szavatolja, jóllehet egyik-másik tulajdonos még nem vásárolt magának megegyezett összegű havi törlesztésre képet. Egy-egy kiállítás alkalmával 6—8—10 képet vásárolnak a kölesdi műgyűjtők. És akit még nem „fertőztek" meg a gyűjtés szenvedélyével? Minden remény megvan arra, hogy ha nem előbb, akkor utóbb vásárolni kezd. Ha másért nem, azért, mert a „gyerek rágja a fülét” és sürgeti a vásári olajnyomatok eltüntetését, vagy — kegyeleti okokból — padlásra utalását... CSAK TESSÉK MEGLEPŐDNI! Aki teheti, próbálja meg. Álljon oda a kölesdi óvoda kísérletben résztvevő nagycsoportosai elé, akiknek Erzsi óvónéni — Pech Antalné — a nevelőjük. A gyerekek töviről hegyire kielemzik öltözetének nemcsak színeit, minősítve is ezeket a színeket, hanem megmondják a gyerekekre jellemző kíméletlen nyíltsággal, hogy mit találnak disszonánsnak a szemrevételezett tátogató öltözetében. Jóban vannak ezek a gyerekek a színek, vonalak világával, és ehhez a csodának nincs az égadta világon semmi köze. A látásnevelés óvodai szinten csakúgy, mint az általános iskola kísérleti V. osztályában a minden gyerekre jellemző fogékonyságra épül. Ezért képesek például az ötödikesek nemcsak középiskolásokat, felnőtteket is megszégyenitő alaposságú műelemzésre. Akár kapásból, ha kell. Eléjük kell csak tenni a műalkotást és türelemmel kivárni, mig ízekre szedik, mi miért szép, fogadják, vagy utasítják el. Legutóbb, a sorozatzáró kiállítójának, a Tolna megyei kötődésű Bazsonyi Aranynak a képeit elemezték az ötö, dikesek, a Kölesden egy-egy kiállítás végefelé esedékes közönség—művész-találkozó bevezető eseményeként, s mint nekik nem tetszőt tették szóvá a művész egyik-másik alkotásának borongásra hangoló színeit. A jelenlévő Vecsési Sándor, akinek ugyancsak volt itt korábban kiállítása, közbeszólásával megpróbálta a zsengekorú műbírálókat más belátásra bírni. De a kölesdi tisztelők szép száma ellenére sem sikerült ez a kiállító művész férjének. A találkozóra gyülekező felnőttek közül többen is megszólaltak a véleményükben megerősítésre egyáltalán nem szoruló gyerekek mellett. Bazsonyi Arany kölesdi reputációjának mit sem ártott ez a közjáték, mint ahogy azoknak a kiállító művészeknek sem ártottak a hivatalos közönség—művész-találkozón kívüli, egyes házaknál tett és poharazással is megszentelt látogatások amiknek az indítása - bizony ki kell ezt mondani — tudatos bálványrombolás volt. Miféle bálványé? Mire gondolok? Arra, hogy szíves házigazdaként a János, József, András és nem tudom még milyen ne- vűek szemtől-szembe találkoztak azzal, akit művészként mindeddig emberfeletti embernek képzeltek el. S kiderült, hogy „aki olyan jól keveri" palettáján a színeket, családapa, ugyanolyan gondokkal és örömökkel, mint János, József, András és a többiek, vagy hogy teljesebb legyen a nimbuszrombolás: a festőnek ugyanúgy ki kell mennie egy liter szódás bor elfogyasztása után, mint a „földhöz ragadt" háznép nőnemű és férfi tagjainak. EZEK ORSZÁGOT IS JÁRNÁK Mármint azok, akik besorakoztak a képzőművészet látói közé. A művelődési ház szervezésében évente négy-öt, van hogy hat-nyolc autóbuszra való utasa van azoknak a kirándulásoknak, amelyeknek csak mellékes célja a különféle tájjellegű ételek és italok kóstolása. Mikor Szekszárdon megnyitották a Hódmezővásárhelytől kapott Tornyai-kiállítást, a megnyitóval együtt alig tucatnyi ember volt jelen. Közöttük nyolc kölesdi! Érdekelte őket a mester, hiszen a maiak közül nagyon sok olyan kiállítójuk volt, áld abból az iskolából eredeztethető, amit a vásárhelyiek és közöttük Tornyai teremtettek meg. Kétszer kellett Kölesdről autóbuszt meneszteni Vásárhelyre. Szóval, nemcsak bevárják az őket illető szépet, igazat, amit az alkotó róluk beszél el, hanem el is mennek érte. So- kadszorra lesznek majd ott az idén nyáron a szabadtéri játékok városában, Szegeden, ahol nemcsak azt az előadást nézik még, amit kiválasztottak maguknak, hanem a szegedi nyári tárlatot is, ami a kortárs képzőművészet egyik legtekintélyesebb fóruma. ÖREG PARASZT MADONNA Nincs kiállítás, művész-kö- zönség-találkozó autóbuszos szomszédolás, vagy országjárás, amin ott ne lenne a 81 esztendős Zsuzsa néni, a 36 éve özvegy Brenner Istvánné. Aprótermetű és bár kortársaihoz hasonlóan panaszos a szája, irigylésre méltóan mozgékony, érdeklődő és derűs. Mikor előkerül a kicsi telek kicsi hátsókertjéből földes kézzel, nevetve szabadkozik, hogy ez már csak így van. „Mindig akad a kertben szüttyögnivaló”, amint bekerülnek a paprika- és paradicsompalánták a földbe, már el kell kezdeni a kapás- és két- markos őrjáratokat. Hogy mire- való a kapálás, azt a gyerek is tudja. Á két markot azonban már magyarázni kell. Zsuzsa néni szerint ha annyira egyszemélyes a krumpliföld, mind az övé, fenének se kell a vegyszer, két ujjal kell lekapkodni azokat az átok bogarakat, amiket idehozott az ördög. — Ezt a törökszegfűt adja nekem? Nézze csak, mennyi van itt belőle! Nézem és elpirulva, mert a törökszegfűt loptam Baranyai László segédletével. S annak a szép öregasszonynak, akinek ifjú hasonmását annyian festették meg a vásárhelyi indítású festők közül. — Mondja, Zsuzsa néném, miért adta magát arra, amire fiatalasszony korában aligha gondolt? (A csak 81 évére zsörtös kis öreg, ha megkötik se maradt volna itthon akkor, amikor Vecsési Sándor kiállítására mentek el Csepelre a kölesdi- ek és a művész seccoját birtokló gyönkiek.) — Jókat tud óm kérdezni - jött a válasz és olyan hang- szerelésben, hogy kedvem támadt megpuszilni a ráncos kis almaarcot. - Valamikor csak elkezdhet élni az emberlánya! Mit mondhat erre az újságíró? Csak azt, hogy az „ember- lányának" mélységesen igaza van és éljen, éljen, éljen! Mikor előveszi az emlékezés szigorúan egyszemélyes óráiban elhunyt férjének és atyafiságá- nak a képeit, örüljön nagyon mai életének, hiszen a kezébe kerül az a fotó is, ami Csepelen készült Barcsay mesterrel. Vele ugyanis nem vetetkezhet le akárki, csak az, aki VALAKI. És úgy valaki, ahogy özvegy Brenner Istvánné az, Kölesdről. Vagy ugyanonnan mások, akik még ezután éreznek indítást mindannak a befogadására, aminek a birtokbavétele a lehető legtermészetesebb dolgok egyike lett. „írja mindet, vagy semmit” - mondta Baranyai László, amikor a Látás brigád által létrehozott közkincsünkre terelődött a szó. Ez a tizennégy tagú együttes olyan diakép és hanganyagot hozott össze öt év alatt nagy hozzáértéssel, hangyaszorgalommal, lelkesedéssel és szeretettel, aminek anyagi értéke százezrekre, esztétikai, erkölcsi értéke ennek sokszorosára rúg. Valahány kiállító művészről készült az életmű megismerését segítő összeállítás, amit ugyanúgy kölcsönözhetnek a családok, intézmények, mintha könyveket kölcsönöznének a könyvtárból. A munka szi- szifuszisága, nagysága és közhasznúsága az, ami szófogadásra késztet. íme a Látás brigád: Pech Antalné óvónő, Burányi Lászióné tanácsi adminisztrátor, Czeller Ernő tanító, Konrád László tanító, Nagy László tanár, Dzsida Antal tanár, Varga Béla tanár, Nagy Attila technikus, Hegedűs Ferenc hentes, Czippán Péter művezető, Kalmár János lakatos, Tarczal János mg. mérnök, Szíjgyártó István ny. mérnök. A munka, amit a láttatásra önzetlenül szövetkezettek végeztek el, érdemes az elismerésen túl arra is, hogy mind több helyen vegyék hasznát. De annak a hasznát is, ami ezután következik. Ősszel rendeznek egy gyűjteményes kiállítást azoknak a művészeknek a közreműködésével, akik a kísérlet időszakában kötöttek ismeretséget előbb csak a kölesdiekkel, később már a megye más településein élő műbarátokkal is. Ugyancsak ekkor kezdődik — havi egyszeri előadással — a látás és ízlésnevelés akadémiája, aminek professzora, egyben „osztályfőnöke” Bereczky Loránd művészet- történész lesz. A professzor akkor járt Kölesden és nyerték meg a gondolatoknak, amikor Kokas Ignác közönségtalálkozóját vezette. Mit akarnak soron következő lépésként Kölesden? Hogy az emberek megtanuljanak tudatosan együtt élni a széppel, megszerezve azt a képességet, ami egy-egy otthon szellemiséget is tükröző kialakításához szükséges. Ez a vállalkozás annyira nagy té- tű, hogy szeretnék miatta kölesdi közkatonája lenni ennek az ügynek.-li- Fotó: bj Hazai turizmus Mór elkezdődött és fokozatosan általánossá válik az ötnapos munkahét, minden szombat szabad lesz. Ez annyit jelent, hogy a jelenlegi 105 helyett évente 130 szabadnapja lesz 'mindenkinek. 'Itt is igaz azonban, hogy a mennyiség minőségbe csap át — vagyis a legtöbb dolgozó ember szeretne jobban élni a rendszeres kétntapos hétvége lehetőségeivel. Mi több: egyszerre egyéni és népgazdasági érdek, hogy a lehető legjobban, leggazdaságosabban és legpihentetőb- ben töltse el ki-ki a hosszú hétvégeket. A heti programba jobban be lehet iktatni egy-egy utazást. Természetesen két nap alatt csak rövid távra — vagyis fel kell lendülnie a belföldi turizmusnak. Az Országos Idegen- forgalmi Hivatal hónapokkal ezelőtt készített ezzel kapcsolatban előterjesztést. Ebben állapította meg, hogy „a lakosság magánszervezésű turizmusa. .. nem marad el az európai átlagtól, és ez a tendencia az ötnapos munkahét bevezetésével erősödni fog”. Tavasszal, az Utazás ’81 című kiállításra megjelent Utazás az utazás körül című programfüzet tanúsága szerint a kisebb utazási irodák mór gondoltak a hosszú hétvégekre, s számos szombat-vasárnapi túrát ajánlanak. A Pécsi Nyári Színház műsoraihoz éppúgy indítanak túrát, mint a hortobágyi lovasnapokhoz vagy az egri várjátékokhoz — szombat- vasárnap. Országjáró utak lesznek ugyancsak a hétvégeken különböző tájakra az. utazási irodák szervezésében. Szépek ezek a kezdeményezések, csak kevésnek látszanak. Az OIH említett tanulmánya szerint „az idegenforgalmi hivatalok tesznek legtöbbet a belföldi turizmus fejlesztéséért és 'jelentős feladatokat oldanak meg a lebonyolítással is”, így például igyekeznek egyes helyeken munkásszállásokkal, kollégiumokkal növelni a szálláshelyek befogadóképességét. Természetesen minderre csak bizonyos időszakokban és meghatározott mértékben van lehetőség. Van ugyan hely sok szállodában is — a becslések szerint a szállodai kapacitásnak kétharmadát a legtöbb helyen — hivatalos kiküldöttek töltik ki, ám a szállodai szobaárak nagyon magasak. Céloz az OIH arra is, hogy gondolkozni kellene — éppen a belföldi turizmus, a kétnapos hétvégek kihasználása érdekében — a szállodák kettős árrendszerének kidolgozásán. Mindjárt tegyük hozzá: nem kell ehhez több éves kutatómunkát folytatni, még csak külföldi tanulmányútokra sincs szükség. Hazánkon kívül szinte minden szocialista országban — és egyes tőkés országokban is — régi gyakorlat, hogy a saját államában utazgató turista olcsóbban kap szállást, mint a külföldi. Egy ilyen intézkedéssel — ami csak elhatározáson múlik — nagyot lehetne lendíteni a belföldi turizmuson. Legalább ennyire fontos, hogy az egyes városoknak, idegenforgalomba bevont helyeknek megfelelő propagandájuk legyen. Természetesen olyan, amely a valóságos, meglévő nevezetességeket ismerteti, s hozzá a szállási, étkezési lehetőségeket is. Óriási lehetőségek rejlenek még a közlekedési — nem is olyan rejtett — tartalékok kihasználásában. A már többször idézett előterjesztés arról is szól, hogy a hétvégeken kihasználatlan mintegy 3000 közületi autóbusz, továbbá éves átlagban csak 47 százalékosan használjuk ki a vasúthálózatot. Voltaképpen kellemes gond a kétnapos hétvégek tartalmassá tételének gondja. Addig eljutottunk, hogy a belföldi turizmus nemcsak a résztvevők számára jó, hanem az ország, a népgazdaság számára is hasznos. Meg kellene tenni a következő lépést is: nagyobb távlatókban gondolkozni, a mereven alkalmazott, nagy haszonra törekvés helyett áttérni a sok kicsi sokra megy élvre.
