Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-23 / 171. szám
1981. július 23. NÉPÚJSÁG 5 FIATALOK mm FIATALOK FIATALOK Kaján lapátol, Székely Gabi komótosan nyomja az ásót, Mikóczi Klári a spakni- val piszkálja a hatezer éves csontváz körül a földet, Kiss Lali humorizál, Pozsár Éva a cserepeket gyűjti zacskóba, a kis Mózes arról beszél, hogy ha lenne igazság neki most harmadikosnak kéne lennie, de évvesztes, Jozsó megbontja a gödör sarkát — ott még fekete a föld. Pozsár Eva, mint régész Kaján, azaz Horváth József tegnapelőtt egy oltárt talált. A gyerekek körbeállták és irigykedve csodálták társukat a szerencséjéért — és a hatezer éves, lábacskán álló leletet. Másnak „csak” csontváz jut, igaz, abból bőven, meg cserépmaradványok, néha egy-egy korsó nyaka, füle. Székely Góbinak most gratulálnak a többiek, sikerült a felvételi, ősztől a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola hallgatója. Mikóczi Klári is most érettségizett, de „pihenteti” magát, csak jövőre rugaszkodik a felvételi vizsgának, addig képesítés nélkül szeretne valahol iskolában, vagy óvodában dolgozni. Kismórágy az isten háta mögött van. A Wosinsky Mór régészeti tábor lakói azért idetaláltak, sőt megtalálták - igaz dr. Gaál István régész segített ebben - a tűzkődombi ősrégészeti ásatások helyszínét is, s már lassan három hete lapátolnak, ásnak, spakniznak és sep- regetnek az időszámításunk előtti harmadik évezredben élt emberek maradványai között. Pozsár Éva, most megy harmadikba, zacskókat keres, hogy ráírja valamennyi „talált tárgyra”, hányadik szelvényben, hányadik ásonyámnál bukkantak rá az amatőr régészek, Kiss Lali csak úgy dobálózik a szak- kifejezésekkel, jóllehet tavaly még azt sem tudta, ml fán teremnek az idolok, a kultikus és ceremonikus leletek. Azóta volt ideje beletanulni dr. Gáál István jóvoltából. A régész kalauzol, megmutat minden - laikusnak semmitmondó — lyukat, elmondja, s mutatja, hol rejt még a föld magában valamit. Ott, ahol elérik a szűz, sárga földet, már nincs semmi, nem érdemes folytatni a Epunkát, de ahol még feketéllik, ott valaminek lennie kell. Ki tudja, egy ősmuflon, vagy egy vizafej, talán idol - szobrocska - vagy csontváz. / íitü. Kaján a gödörben belenevet kollégám fényképezőgépébe: A táborbeliek Székely Gabi, ősztől főiskolás- Ha édesanyám meglátja, hogy dolgozom, elsírja magát örömében — szellemeskedik a fiú, a többiek hasukat fogják. Kiss Laliék vizért indulnak a juhászok kútjához. Biciklire teszik a műanyag ballont, Jozsó, Megyeri Jóska, nyomja a pedált, Lali a csomagtartón utazik. A táborvezető kéri a fiúkat, óvatossabban ássanak, s kérdezzék meg, mielőtt kivesznek a földből valamit. A kis Mózes ősmuflonszarvra bukkan, boldogan mutatja a többiek felé. A régésztáboriak tizenhat forintos órabért kapnak a múzeumtól, ebédről, reggeliről saját maguk gondoskodnak. Valamennyien bátaszéki gimnazisták.- A jövőben is a bátaszéki- ekre számítunk — mondja dr. Gaál István. — Az őszi szüreti munkák idején egy csapatra- való gyereket kérünk az iskola igazgatójától, aki már felkereste az ásatási munkák színhelyét. Gerencsér János hatvanhét éves nyugdíjas, az őrháztól indult el, az ásatástól tíz percnyire, hogy megnézze, hol is tartanak a gyerekek.- Tavaly is itt voltam, láttam egy tűzhelyet; körülötte meg két csontvázat - meséli az öreg. - Szerintem odafagytak mind a ketten. Dr. Gaál István mosolyog, van már tapasztalata, hogy az ásatásokban résztvevők mindig elképzelnek maguknak egy-egy sztorit, kialakítanak egy képet; vajon mi is történhetett akkor, amikor még éltek ezek az emberek. Kérdésemre, hogy miért jött régészkedni, Kiss Lali meglehetősen prózai választ ad. — Rossz a motorom, kell a pénz, hogy megjavíttassam. A többiek újra nevetnek, csak Székely Gabi nem. Ő már a harmadik éve jár ide régészkedni. Tagja a szekszárdi régészkörnek is, ritkán mulasztott el foglalkozást. Hogy miért nem jelentkezett mégis régésznek?- Úgysem sikerült volna. Meg ha jól tudom, a most végzett régészek közül talán három volt, aki el tudott helyezkedni ilyen munkakörbe. Kaján Székely Gábor inkább a juhtenyésztés fellendítésén fog fáradozni, de ahogy mondja, nem akar megfeledkezni erről a munkáról sem, hobbi marad a jövőben is. Kiss Lali és Pozsár Éva lekísér bennünket a táborba, a régi népkönyvtár épületébe. (Van még itt húsz kötet könyv.) Gumimatracok, hálózsákok, reggeli szalámihéj-maradékok — kissé távolabb koponyák dobozban, vatta között egy szépen megformázott szobor, férfit ábrázoló fej, egy terhes nő szobrocskája. Éva kibont egy csomagot, hatezer éves koponya kerül elő. A régész szerint az itt élt népesség egyik vezérének feje. A bolt bezárt, bajban vannak a táborbeliek. Nincs zacskó, nem lesz mibe tenni a leleteket. A kocsmában kapnak néhány dobozt, de vajmi kevés a csomagoláshoz. Dr. Gaál István sajnálkozik. Elfogyott a pénz, a harmincezer forint, ami Tolna megyében az egy régészre jutó évi ásatási keret. A mőcsényi téesz segít, ingyen elvégzik a feltárt lelőhelyek visszatemetését. S a tábor „sátrat bont”. Kézfogások, köszönések. Jövőre találkozunk! SÁRKÖZI JANOS Fotó: CZAKÓ SÁNDOR A kis Mózes * Az első aratás Elsőnek ugyan a második, de igazinak kétségkívül az első volt az idei aratás Szabó Tibornak. Pár éve még nem gondolta volna, hogy valaha is aratni fog, lévén akkor az esztergályos szakma tanulója. Három éve tette le a szakmunkásvizsgát és kezdett dolgozni a szekszárdi műszergyárban. Ment is minden a maga módján, mert szerette a szakmát — és ma is szereti —, mégis megvált a gyártól és két éve a Hőgyészi Állami Gazdaság nagytormási kerületében dolgozik. Az okok közül kettő: „Kölesden lakom és egy kicsit messze van Szekszárd, mindennap egy óra buszozás, ezt is meg lehet unni. Most a gazdaság busszal hoz bennünket és visz vissza - tíz perc az egész. A másik ok, amiért idejöttem, hogy itt hat forinttal több lett az órabérem", — És mi lett a szakmával? Mayer Péter kerületi főgépész, Tibor főnöke: — Egész évben nem tudunk munkát adni egy esztergályosnak. A téli nagyjavításkor persze van munkája, sok a javítanivaló és az alkatrészhiányok miatt amit tudunk magunk is legyártunk. A fennmaradó időben ő is szerelő. Besegít a javításba, most már egyre többet, hiszen lassan kitanulja a szerelést. Tavaly elküldtük traktorosképző tanfolyamra, ami egyben a növénytermesztés gépeihez is nyújt ismereteket. Az a szándékunk, hogy szerelőt nevelünk a fiúból, mert jó keze és kedve is van hozzá. Emellett Tibor az aratásba is belekóstolt. Már tavaly - igaz csak váltóként — kombájnra ült. — Eleinte kicsit döcögött a dolog. Nem egyszer előfordult, hogy medvét fogtam ,a géppel — mondja nevetve. Gondolom, akkor nem nevetett, hanem jó kombájnoshoz „méltóan" káromkodva feszegette a dobról a rászorult szalmát. Akkor fordul elő az ilyesmi, amikor túl sokat vág le a gép — vagy^yomfolt- ba szalad - és a kelleténél több anyag kerül a dob és a dobkosár közé, amitől az elduA jó modor nem kispolgári csökevény Mindenekelőtt hangsúlyozni kívánom, a bájolgást utálatos dolognak tartom, s ugyanúgy a szépelgő modorosságot viselkedésben és beszédben egyaránt. Ugyanennyire utálatos a mosdatlan szájú beszéd, az illetlen viselkedés, az udvariatlanság bármely formája. Induljunk el az egyes konkrét esettől az általános leié. Szerdán fölszálltam a Domboriba közlekedő, menetrendszerű autóbuszjáratra. Már a fölszállás se volt egyszerű, mert egy népes tinédzsercsapat, bevetve egyesített ifjonti erejét és leleményességét, félresodort agg és magamkorú, sltesebb utastársaimmal egyetemben, s lefoglalta magának az ülőhelyek kétharmadát. A maradék egyharmadol átengedtük a nőknek, hangsúlyozom, mi éltesebb — sőt közöttünk aggok — engedtük át. A tinédzserhad rendületlenül kitartott ülőhelyén. Igaz, talán kárpótlásul, emelkedett színvonalú társalgással ajándékozott meg bennünket, amelyben a triviális ajánlások a kötőszó szerepét töltötték be, s módunk volt anatómiai ismereteink fejlesztésére is, amikor olyan intimitásokat hoztak tudomásunkra volt vagy leendő cselekményeik, illetve terveik kapcsán, amelyek tulajdonképpen csak két emberre tartoznak, s rájuk is a hálószoba keretei között. Ami a helyfoglalást illeti, azt se hallgatom el, hogy egy nagymama külsejű hölgy így biztatta tizenéves unokáit: „Aztán tolakodjatok gyerekek, hogy jusson ülőhely". A gyerekek tanulékonyaknak bizonyultak, hiába, a „gondos” nevelésnek meglesz az eredménye... Aztán Fadd megajándékozott bennünket két részeg atyafival, akik sikerrel bővítették az új ismeretekre szomjas fiatalok meglehetősen szűk területre korlátozódó szókincsét, s ők aztán nem ismertek se-istent, se embert, amikor jegyváltás után megcélozták a busz hátsó fertályát. Pedig életkorukat tekintve még „gyerekszobájuk" is lehetett, és zsú- rokra járhattak annak idején a mai házibulik helyett. A visszaút se volt különb. Ekkor egy „legszebb férfikarban" lévő hölgy és nem kevésbé spicces éltesebb úr világosította föl az utazóközönséget arról, hogy ki, mikor, kivel, sőt hogyan. Pedig biz' isten senki se volt rájuk és történeteikre kiváncsi. Hallottam már, egyébként korántsem buta, pláne nem műveletlen ember szájából: „Mit kell itt udvariaskodni? Határozottan, férfiason, egyenesen." Ez utóbbiakkal egyetértek, hanem arról is meg vagyok győződve, hogy a határozottság, az egyenesség, a férfiasság, mi több, a nőiesség megnyilvánulhat udvarias formában is — sőt, úgy eredményesebb. Ismerek olyan embert is, aki az udvariasságot valamiféle kispolgári viselkedésformánok tartja. Én inkább a faragat- tanságot, a triviális beszédei tekintem annak minden látszatmodernsége ellenére. Ez a kispolgári csökevény. L. Gy. Szabó Tibor gul és, a gép lefullad. Lehet medvét nyúzni... Az idén a kerület másik öt kom- bájnosa mellett „teljes státust” és saját gépet kapott. Végigcsinálta az aratást - medvefogás nélkül. — Jól ment a munka, kevés volt a kiesés, csak apró hibák miatt álltam rövid ideig. A brigádban is úgy vagyunk, hogy aki tud, segít szerelni. Nemcsak a kombájnos és a szerelő javít, hiszen mindenkinek érdeke, hogy minden, gép menjen. Kollektív bérezés van, vagyis a learatott mennyiségért járó pénzt annyi felé osztják, ahányon vagyunk, így aztán figyelünk egymásra, aki nem hajt, arra rögtön rászólnak. A kerületben tíz nap alatt végeztek a búzával, aztán a len- gyeli és az ürgevári táblákon dolgoztak. Egységesen hatvanöt fillért kapnak a learatott búza mázsája után. — Régebben több vita volt, mikor este leálltak az aratók a gépekkel, elkezdődött a hűza- vona, hogy ki hány tartályt ürített, mennyit teljesített. így legalább nincs vita, csapatmunka van, jobban figyelnek egymásra - mondja a főgépész. Bárrtíilyen korszerű gépek is vannak, a meleg és a por még ma is a kombájnosok átka. Hogy áll Szabó Tibor a porral? — Iszunk rá egy pohár vizet.- St Régésztábor Tűzkődombon
