Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-19 / 168. szám
1981. július 19. népújság 11 Salgótarján, Nógrádi Sándor Múzeum rádi-tarjáni természeti adottságok — a felszíniek és földalattiak életre szólóan meghatározták generációk sorsát. A salgótarjáni szénmedence a megyét túlszárnyalóan meghatározó tényező volt és lesz, amíg a szén energiahordozó marad sokáig. A szénvagyon tette sanyarúvá eleik életét, s vált a fejlődés zálogává a jelenben. Itt nemcsak látványként épült minden a szénre. Mint napjainkban már csak kevés helyen, itt nem csupán a tankönyvekből ismerték a gyerekek a múltat, hanem a szülők, nagyszülők elbeszéléséből, a szemléltető ábrául szolgáló múlt-nyomokból. Áll még néhány régi bányászlakás, csaknem mindegyik otthonban akad féltve őrzött relikvia a munkás- és a mozgalmi múltból. Nem csoda hát, hogy már hosszú évekkkel ezelőtt fellendült a kollektív gyűjtőmunka, amely a KMP megalakulása és a Tanácsköztársaság jubileuma idején újabb inspirációt kapott. Végül töméntelen dokumentum* sajtó-, fotó-, tárgyi emlék, hangszalag gyűlt össze — olyan tömegű tárgy, hogy kikövetelte magának a falakat. S többlépcsősen, átmeneti megoldások állomásain át eljutott ez a rendkívül gazdag és sokrétű tanulságot felmutató gyűjtemény — a reprezentatív, állandó múzeum létrejöttéig. Nógrádi Sándorról, a megye szülöttéről nevezték el, a környékbeli partizánharcok vezetőjéről, akinek szelleme a város hétköznapjaiban él mindmáig. Ebben a városban - ezt az ideérkező egy pillantásba is befogja - sokféle ellentét egyesül harmonikusan. Hegyvonulat és keskeny, szinte egyutcányi völgy. Évről évre sokasodó modern városrészek - és a város szívéig nyúló, becsült, féltve őrzött fák, bokrok, növények. Szobrok sokasága. Tán nincs még ennyire szobrokkal telehintett városunk, mint ez a munkásváros. Szépülő, dinamikusan korsezrűsödő város, amely nem kábul el önnön megújhodásának mértékétől, hanem megőrzi tegnapjait, tegnapelőtti nyomorúsága emlékeit, mai otthonainak is emberi léptékét, sokféleséget kikövetelve. Városok sokasága riasztóan egymást utánzó újjászületésének, szürke kaszárnyasorainak láttán az ember arra a gondolatra jut, hogy az újban is egyéni arcot azzal érdemli ki egy megújhodó város, hogyha megőrzi folyamatosságát, ha hűséges a komisz tegnapjaihoz is. Salgótarján ezt a sokfelé ágazó, szerves együvé tartozást mutatja föl. Nem véletlen hogy az új múzeumot éppen itt avatták föl. S amit falai között bemutat: történelem, geológia, művelődéstörténet, szociográfia, életmódfejlődés-történet. Az állandó főtárlat címe ez: „Munkásélet Nógrádban a XIX- XX. században”. Keresztmetszet, egységekre bontva, s ezáltal áttekinthetővé téve. A különös, érdekes megjelenésű épület földszintjén 110 négyzetméteres kis- galéria van és időszaki tárlatok célját szolgáló 170 négyzetméteres előcsarnok, az emeleten három, egyenként 320 négyzet- méternyi terem az állandó és időszakos tárlatok számára. Az állandó kiállítás az 1848 előtti mezőgazdaság, a cselédélet bemutatásával kezdődik. Nógrád uradalmaiban száz esztendeje huszonegyezer család dolgozott. Közöskonyhájú vályog- és vertfalú épületek egy- egy szobájában három-három család zsúfolódott össze. Egy családra egy fal és egy ágy jutott, a többiek a földön aludtak. Az 1848-i jobbágyszabadságot kimondó törvény által is megoldatlanul hagyott főkérdések a jobbágy-megmozdulások fölerősödéséhez vezettek. Az 1853. évi tagosítás javulást ígért, de az apró termőföldek elszegényítették a parasztokat, akik ismét cselédsorba, bányába, iparba kényszerültek. A mezőgazdaságnak nem kedvező adottságok miatt sokan folytattak háziipari tevékenységet, s ennek sokhelyütt megmaradtak produktumai. A tárlat bemutat néhányat, s képet nyújt a manufakturális változásokban dol- goztatottak, a textil- és üvegmunkások életéről és termékeikről is. A német újságok már 1767- ben hírt adtak a szén-előfordulásokról; de csak 1846-ban kezdték el a feltárást, kezdetleges módon, amint a dokumentumok szemléltetik. A megye politikáját a birtokos köznemesség legjobbjai irányították; csatlakoztak Kossuthhoz, vállalták 1848-at is, a nógrádi fiatalok, főleg a kétkezi munkások pedig nemzetőrként, vagy gerillacsapatokban fegyveresen is harcoltak a szabadságért, a nemzet szabadságáért. Az ipar fejlődését az osztrák függőség határozta meg. Nyomon követi a kiállítás (a tarjáni szénmedence bányászata jóvoltából) az országosnál gyorsabb ipari fejlődést, a vas- és üveggyártásét. S most átugorva számos, sorrendben közbeeső fejezeten: feltárul előttünk a fel- szabadulás utáni idők harca, a politikai és helyreállítási küzdelmek, az építőmunka első eredményei, a munkásélet fejlődésének állomásai napjainkban, Nógrád és Tarján üzemeinek, bányáinak korsezrűsödése, közművelődésének óriási változásai, lendületes és koncepciózus városrendezése. Lényegében nem idegenforgalmi, nem turista látványosságé környék. Mégis lenyűgöző hatást gyakorol az ideutazóra, ez a mélységes-mély sorból magát felküzdő munkástelepülés és új múzeum. PERELI GABRIELLA Tavaly, a múzeumi és műemléki hónap alkamából új múzeumot avattak: a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumot. Tervezőjét, Magyar Gézát, a LAKÓTERV építészét az idén április 4-én Ybl díjjal tüntették ki e munkájáért. A vadonatúj épület, amely múzeum céljára létesült: mérföldkő. A felszabadulás óta az első múzeum-építésünk. Persze, önmagában egy — bármily esztétikus, impozáns, funkcionálisan is maradéktalanul megoldott — épület, aligha elegendő új múzeum létrejöttéhez. Anyag is kell, amely a falakat élettel tölti meg. S ha szokatlanul hangzik az élet kifejezés a múzeum esetében, mégsem túlzás. Az anyag ugyanis jóval előbb összegyűlt, mint ahogy a falak megszülettek. Salgótarján nagy munkás- mozgalmi múltú település. A természeti környezetből szervesen nőtt ki a modern város, a tegnapelőtt nyomorúságából a kiegyensúlyozottabb élet. Itt valóságot, mozgást fejez ki a szó, munkásmozgalom. A nógA Nógrádi partizánegység dokumentumai A múzeum épülete Bányász szoba a század elejéről Freskótöredékek a padozat alól Tavaly tavasszal nedvesedni ikezdett a veszprémi Gizella- kápolnának a püspöki palotával közös fala. Félő volt, hogy megrongálja a kis műemlék- templom freskóit. Er á hat, bizánci hatást tükröző, ám itáliai eredetű apostolábrázolás az európai művészetben is jelentős érték. Művészettörténészek és résgészek a XIII. századi Magyarországról fennmaradt legbecsesebb faliképnek tartják. Ezért is tekinti meg évről évre egyre több turista Veszprém várában. A múlt nyáron azonban a látogatóik előtt zárva volt a Gi- zella-kápolna. Ajtaja mögött régész: d-r. Kralová-nszky Alán, a Bakonyi Múzeum munkatársa dolgozott. A vizesedés okát igyekezett földeríteni. Csakha- mar megtudta, hogy csőtörés, illetve szerelési hiba okozta, s azóta ki is javították. Közben a kápolna padozata alá óvakodott kutatóásó évszázadok mélyére ihatok. Egyeseik találgatták, hátha egy nagyobb templom újabb maradványát lelte meg, amelynek része volt A freskótöredék a Gizella-templom is. Talán első királyunk, István felesége építtette és rendezte be székes- egyháznak? . . . Legalábbis ez a legenda, s a hagyomány innét származtatja az elnevezést is. Történeti hitele azonban nincs igazolva. Az újabb ásatás sem szolgált bizonyítékot arra, hogy az első királynőnknek köze lett volna a később róla elkeresztelt kápolnához. Viszont értékes leleteket hozott felszínre a régész. A középkori járószint alatt 1,60 méternyire sziklafelszínre bukkant. A rajta levő földben freskótöredékeket és kőfaragványo- kat lelt. S mivel a falakon levő a postai-figurák formája, színe csaknem teljesen megegyezik a törmelék darabjaival, ezért a leleteket is a XIII. századból származtatja a tapasztalt szakember. A most előkerült freskódarabkák színe üdébb, mint a falakon levőiké. Hiszen azokat eredeti állapotukban őrizte meg, konzerválta a föld, ezeket pedig átfestették és a levegő fakítot- ta. Kralovánsz-ky Alán kutatása nyomán bizonyos, bogy a leletek akkor kerültek a sziklaalapra, amikor 1768-ban elbontották a már a püspöki palota előtt is itt álló középkori nagy épületet. Előbb - eddig ismeretlen indokok miatt - leverték róla a freskókat, azok törmeléke belezúdult az akkor borospincének használt 'helyiségbe. Erre a törmelékrétegre földet hordtak, visszaállították a középkori járószintet, s a kápolnát 1772-ben fel is szentelték. Azóta háborítatlanul hevertek a freskótöredékek a földben. Sok ezren járkáltak fölöttük. Most nem kevesen kíváncsiak rá: mi lesz a -sorsuk? A töredékeket egyelőre Král Éva és Felhősi István, a veszprémi Bakonyi Múzeum képzőművész restaurátorai illesztgetik össze. Eddigi fáradozásuk nyomán öt -férfi és egy női figura vonásai rajzolódnak ki. Köztük négy apostol, Jézus Krisztus és Szűz Mária ábrázolás valószínűsíthető. Hétszázéves Madonna... Hamarosan befejeződik -a döntést előkészítő rekonstrukció. Szakértő csoport határoz majd, hogy a freskók és a velük együtt előkerült kőboltozat-bordák helyreállítva a Gizella-kápolná- ba kerülnek-e, vagy esetleg másutt Veszprémben csodálhatják -meg az érdeklődőik. R. I. A restaurátor a feltárásnál A régész
