Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-18 / 167. szám
1981. július TS. NÉPÚJSÁG 3 Lakásuk ajtaja nyitva áll Fiatal tanácstagok Nagymányokon O Teleki István, a nagymányoki Nagyközségi Közös Tanács elnöke az elnöki székben továbbra is megőrizte bányászmúltjából hozott puritánságát. Irodája a lehető legegyszerűbben berendezett. A tanácselnök az újságírónak ezúttal is kiváló partnere, közlékeny. Ennek talán szimpatikus lokálpatriotizmusa az egyik oka, mert annyira szereti Nagymányokot és a társközségeket, hogy mindehhez van valami eredeti és új mondandója. ' A fiatal tanácstagokat — az ő munkájukra vagyok kíváncsi —- jól ismeri. Egyiket-másikat gyermekkora óta. — Tanácstagságunknak nagy része kicserélődött a választások alkalmával — mondja. — Igyekeztünk fiatalítani. A nagyközségi tanács harmincnégy tanácstagjából tizenegy új. Közöttük az életkor szerint is sok a fiatal. Egyébként nálunk a tanácstagok egyharmada nő. — Az újonnan megválasztott tanácstagok megbízatásuk megkezdése előtt a megye minden tanácsánál felkészítésen vettek részt.. . — Mi is megtartottuk a magunk felkészítését. Először a tanácstagok jogaival, kötelességeivel, tenni- és tudnivalóival foglalkozó szakkönyveket osztottunk ki. Ezt követően pedig a tanácstagi csoportgyűléseken válaszoltunk az új ta- nácstágokat érintő és érdeklődő kérdésekre. Megtudom, hogy az újak majd mindegyike töltött már be kisebb-nagyobb tömegszervezeti funkciót, így egyáltalán nem volt ismeretlen számukra a közéleti munka. Aktivitásuk is innen ered. Az eddig megtartott tanácsüléseken gyakran álltak már elő javaslatokkal és jelzésekkel. Aktívak, szorgalmasak. —- Helyi feladataik megvalósításában milyen segítséget várnak tanácstagjaiktól? — A környezetvédelmi feladatok megoldásához, a nagymányoki parkok befejezéséhez kérünk tőlük erőteljes támogatást. A VI. ötéves terv végén pedig egy új közművelődési intézmény megvalósításához látunk hozzá. Nincs nálunk tanácstagi „munkanélküliség”. A nagymányoki KISZ-eseknek sincs olyan helyiségük, ahol összejöhetnének. Most a helyi vendéglő mellett alakítanak ki egy KISZ-klubot. A helyét illetően voltak’ s vannak ellenvélemények. Egy kocsma mellé KISZ-klub? De Teleki István régebben KISZ-titkár is volt. Jól tudja, hogy az eleve elutasítás sohasem vezet eredményre. Egy KISZ-klub munkájának tartalmát, mondta, nem a helye határozza meg. A KISZ-klub megteremtésében az új tanácstagok is serénykedtek. o A harminchárom éves • Feil László egyike a nagymányoki új tanácstagoknak, a harminchármas körzet tartozik hozzá. Váraljai születésű, a bonyhádi gimnáziumban érettségizett, majd gépjárművillamossági műszerész képzettséget is szerzett. Éppen tizenegy éve került ide, a nagymányoki Gábor Áron Mezőgazdasági Termelő- szövetkezetbe, gépjárművillamossági szerelőnek. 1971 óta párttag, 1975-től a termelőszövetkezet tmk-csoportvezetője. Feil Lászlót a termelőszövetkezet központi irodájának udvarában találom meg, éppen egy kis ZSUK közül foglalatoskodik munkatársaival. Ajánlja, menjünk be a pártirodába, ott csend van és nincs olyan meleg, mint Kint, az udvaron. — Tanácstagnak valóban fiatal vagyok — mondja a keménykötésű, szőke férfi —, közéleti munkát azonban már régóta végzek. Váralja községnek voltam két évig a párttltkára Most itt a termelőszövetkezet párt-csúcsvezetőségének vezetőségi tagja vagyok, ifjúságfelelős. Feil László és brigádja munkáját a Hazafias Népfront Érdemes Társadalmi Munkás címmel ismerte el. A téesz tmk- brigádja közvetlenül is részt vett — és részt vesz -— a tanácsot szorító óvodai felújítások és más munkák megoldásában. — A tanácsüléseken mindig figyelembe veszik javaslataimat — folytatja. — Nemcsak, hogy meghallgatnak, hanem meg is oldják a problémákat. A tmk-vezető kétszer is megismétli, ő bizony komolyan felkészül minden tanácsülésre. — Mindig időben megkapjuk az írásos anyagot, aminek kellő áttanulmányozása nélkül nem mentem még el testületi ülésre. A körzeti tanácstagi csoport ülésén meghallgatjuk egymás véleményét is a napirendi pontokról. Feil László A társadalmi munkáról is beszélgetünk. Feil László elmondja, hogy a váraljai emberek sokat tesznek településükért. Legutóbb például az ottani Béke utcát töltötték fel kővel, társadalmi munkában, egy szombaton és vasárnap. A tanácstagok szervezték a munkát, a nagymányoki Gábor Áron termelőszövetkezet adott teherautót, a tanács pedig markolót. Feil Lászlót munkája — főleg most, nyáron — teljesen leköti. Azonban az emberek tudják, hol kereshetik fel hazaérkezte után. Lakásának ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ha a közért kell tenni valamit. o A tanács legfiatalabb tagja, a 19 éves Werstroh- Katalin, szintén a Gábor Áron termelő- szövetkezetben dolgozik, gép- és gyorsíró. Egy évig volt területi KISZ-titkár is. — Először nagyon féltem a megbízatástól — mondja Katalin, akivel szintén a pártirodában beszélgetünk. — A jelölőgyűlésen többen is felszólaltak, hogy túl fiatal vagyok és nincs még elég élettapasztalatom ehhez a tisztséghez. Volt előttem két tanácstag, akiket nem is ismertek az emberek. Engem már most felkeresnek. Amikor megválasztottak, hasonló korú isemrőseim és barátaim nekem szegezték a kérdést: „Hogyan merted elvállalni?" Katalin már jóval megválasztása előtt többet tudott a ta• Werstroh Katalon nácstagságrój, mint sokan mások. A bonyhádi közgazdasági szakközépiskola igazgatás-ügyviteli tagozatán végzett. Ott a tanácsi munkával ismerkedve foglalkoztak a tanácstagi munkával is. Szakmai gyakorlaton is tanácsnál volt. — Ha tanácsülésen javaslatot teszek, mindig nagy figyelemmel hallgatnak — mondja büszkén. — Ez nagyon jó dolog. Évekig gond volt a nagymányoki újtelepen az Asztalos Sándor és a Kun Béla utca közötti út állapota. Erről az útról „lefelejtettek" egy fedőréteget. Kértem a tanács segítségét a megoldáshoz. Sikerült. KISZ-titkár koromban is sokat jártam a tanácsi vezetők nyakára . . . — És most? — Most az üléseken vetem fel a gondokat, a javaslatokat. Az újtelepi élelmiszerbolt zárva tartása miatt sokáig mérgelődtek a környéken lakó emberek. Három hónap helyett tT- tizenháromig volt zárva. Közbenjárásomra és a tanács segítségével ez a gond is megoldódott. Werstroh Katalin kifogástalanul fogalmaz. Fiatal kora ellenére tisztán látó és határozott. — Egy éve vagyok tanácstag. Lehet, hogy ki fog nevetni — mosolyodik el —, de ha van otthon szabad időm, akkor én mindig sétálok a körzetemben. Figyelek, vajon hol lehetne valamiben segíteni. Nagyon jó dolog, hogy 19 éves fejjel a tanácsülésen felállhatok és megmondhatom, hogy mi lenne jó a községnek. szíj—czs a közvagyon védelme C i'ii készült el a'kisváros löbzep, uj lámpasor utcáián. 0,üit neki a helység apraja-nagyja, hiszen világosabb lett a környék, derűsebbek az esték. Egy héttel később már csak minden harmadik-negyedik lámpa világított. A többit „valakik" tönkretették. Lehetne-e azt mondani, hogy egyedi példa, nem alkalmas az általánositásra? Nem erre mutat, hogy másutt az olykor életmentésre szolgáló telefonokat teszik tönkre, másik helyen a köztéri szobrokat csúfítják el. Hosszan lehetne még sorolni a példákat, s a legszomorúbb éppen az, hogy mindenki tudna hozzátenni néhányat a saját tapasztalataiból. Ha valaki azt vetné ellen: ez mind rendőri ügy-— csak részben lenne igaza. Tény, hogy a rongálások, garázdálkodások törvénybe ütköző cselekmények, s ezekért az elkövetőknek — bizonyos esetekben — büntetőjogilag is felelniük kell. Ám az is igaz, hogy mindez egy bizonyos, rossz szemlélet szélsőséges megnyilvánulása. Annak a — más téren is gyakran tapasztalható — szemléletnek, hogy ,,ami mindenkié, az senkié". Más szóval azt állitják: ami a közösségé, az közpréda lehet. Nem kevésbé veszélyes ez a szemlélet olyankor, amikor helyenként „hivatalból" cselekszenek eszerint. Ismét az életből vett példa: beázott egy házkezelőség gondozásában lévő lakóház teteje. Egészen kis összegbe került volna, ha azonnal megjavítják, közvetlen a lakók bejelentése után. Ám az „illetékesek" még ahhoz sem vették a fáradságot, hogy megnézzék a beázott tetőt — csak akkor, amikor már a javításhoz több százezer forintos beruházás, felújítási terv és egy sor minden más kellett volna. Akkor már ki leheteti mondani —, hogy nincs rá pénz, nincs rá kapacitás. S itt még csak nem is mondhatja senki, hogy szándékosan okoztak volna kárt a közösségnek. „Csupán" gondatlanság történt, „csak" nemtörődömségről volt szó. Óhatatlanul arra gondol mégis az ember: vajon ugyanígy vártak volna a bizonytalan jövőre. azok a bizonyos „illetékesek" akkor is, ha a saját házukról lett volna szó? Kevesebb figyelmet érdemelne a közösség vagyona, mint a személyi tulajdon? Ami egyszer megépült, létrejött, amit közpénzen felszereltek, berendeztek — az a közösség tulajdona. Ha úgy tetszik: közkincs. S ha nem is kellett érte saját zsebünkből leszámolni a száz, ezer vagy éppen millió forintokat, bizony valamennyien hozzátettük a magunkét. Mindössze egy kissé gondolkozni kell. A köztéri világítás vagy az utcai telefon az állampolgárok hozzájárulásávdl, adófillérekből jött létre. Mi több: ha az értelmetlenül tönkretett tárgyat pótolni kell, annyival kevesebb jut a további hónapokban, években olyasmire, amire nagy szüksége volna a községnek, a városnak. Nem kell külön bizonygatni, hogy a fejlesztésre, építésre szánt összegek nagyon is végesek, különösen most, amikor fokozottabban kell takarékoskodni. A kép teljességéhez tartozik, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a biztató hírek is. Mind több helyen épül sok minden társadalmi munkával. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre több helységben és szinte naponta többen és többen látják: amit együttes erővel létrehoznak, az a közösségé s egyben minden, közvetlenül vagy közvetve érdekelt helyi lakosé, állampolgáré. Azon fáradoznak, hogy mind több legyen a „mienk", a szőkébb vagy nagyobb közösségé. Mindinkább ig yvan ez a vállalatok, szövetkezetek vagyonával is. Gyökeret ver az a felfogás, hogy a gyárból eltűnő szerszámok, a szövetkezet „kintfelejtett" és lassanként ellogyó termékei — személyes kárt is jelentenek. Ami szőrén-szálán elvész, azt valahogyan pótolni kell, s ez éppen a becsületes emberek rovására megy. A közösségért tenni közkincsnek tekinti azt, ami van, s nem hagyja, hogy közprédává váljék. Vagyis, ha lassan is, de egészen biztosan megváltozik a szemlélet: a közösség tulajdonára éppúgy vigyáznak, mint legszemélyesebb holmijaikra. VÁRKONYI ENDRE Parti elsősegélyhely, vízbőlmentők Egészségügyi ellátás Domboriban Telt ház von Fadd-Dombori- ban. „Élnek” a táborok, a nyaralók birtokukba vették a vállalati üdülőket, a nyaralótu'laj- donosok közül sokan kiköltöztek már. A játszótéren a hétköznapi forgalom se kicsi, óvodások és iskolások hintáznak vidáman. Ha egy önfeledt mozdulat vagy az eszeveszett hintázás következtében bármikor baj történik, alig néhány lépést kell megtenni a Magyar Vöröskereszt Tolna megyei Szervezetének elsősegélynyújtó helyéig. A szolgálat ettől a szezontól kezdve végleges helyén’működik, az új szolgáltatóházban. A Vöröskereszt társadalmi aktivistáival - ápolónőkkel, orvostanhallgatókkal stb. - látja el a parti elsősegélynyújtó és a vízből mentő szolgálatot egyaránt. A parti szolgálat egésznapos, a másik 10-18 óráig tart. * (Kilenc ira után zárva találjuk az elsősegélyhélyet. Éppen ez idő alatt kellett volna a segítség egy kisfiúnak, aki üveggel megvágta magát. Az ügyeletes távolléte bizonyára csők egyedi eset, az új heti váltással kapcsolatos szervezési dolgok velejárója. A kisfiút később szakszerűen -ellátva látom egy mászóka tetején.) A közel hanmincfokos meleg mellé szokatlan erősségű szél társult kedden. A Holt-Dunába senki se merészkedik. A vízből mentő-szolgálat „éles” bevetésen még nem vett részt. Szerencsére még nem volt szükség rájuk. A vízbőímentők civilben a szekszárdi 505- számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulói. A mostani négyes: Pusztai László, Bozsér Gábor, Fink János és Gulyás Ferenc. Felszerelésük: két egypárevezős — megkülönböztető jelzéssel ellátott — mentőcsónak, mentőöv és távcső.- Két helyről indulunk ketten- ketten — mondja Pusztai László az elsősegélyhelyen. — Az egyik pár a KISZ-tábortól, a másik pár pedig az üdülőterületi gondnokságtól. Amikor nem vagyunk a vízen-, akkor a partról figyeljük a -fürdőzőket.- Hogyan lettek vízbőlmen- tők? — kérdezem. Bozsér Gábor:- A megyei Vöröskereszt szervezésében elvégeztünk egy ilyen tanfolyamot. Elméletből és gyakorlatból vizsgáztunk. Néhány perccel később tudom meg Fink Jánostól, hogy ők mindannyian „vizes gyerekek". A székszárdi 505. számú ipari szakmunkásképzőben működik egy kajakszakosztály s ők ennek a tagjai. A kajakosok szinte mindannyian elvégezték a vöröskeresztes tanfolyamot. Ök vállalták a vízbőlmentő szolgálatot, egymást váltva. Tizenvalahány évesek a fiúk. Víg kedélyűek, kisportoltak. A szolgálat az állandó készenléten-felül féiig-meddig nyaralás is nekik. — Kapnak pénz szolgálataikért? Hevesen tiltakoznak: — Nem! Nem! Az útiköltségünket térítik és az ebédről gondoskodnak. * Folytatnám a beszélgetést a fiúkkal, de . . . Az újságíróüdülőből kísérnek át a fiatal tanítónők egy kislányt, aki láthatóan nem találja magát, kedvetlen, reggel úgy kellett felébreszteni. Megérkezik a parti elsősegélynyújtó szolgálatot ellátó dr. Inhof Józsefné, a Tolna megyei KÖJÁL egészségnevelési osztályának munkatársa. Középfokú egészségügyi képesítése van, a Vöröskereszt megyei vezetősége munkahelyéről kérte ki két hétig a szolgálatra. Dr. Inhof Józsefné a kislányhoz siet, megtapintja a pulzusát, majd megméri a lázát. Kisvártatva megszólal: — Láza nincs, elesett állapotban sincs. Figyelni kell a kislány hőmérsékletét - fordul immár a tanítónők felé - s ha lázas lenne, orvoshoz kell vinni. A dombod szolgálat csak elsősegélynyújtással kapcsolatos feiadatokat láthat el. Erre is szerelték fel. Az alapvető fájdalomcsillapító, nyugtató gyógyszereken felül nagy meny- nyiségű pólya, kötszer áll rendelkezésre. Felütjük a betegkönyvet. A leggyakrabban előforduló esetek: kisebb vágási és égési sérülések, fogfájás. Komolyabb esetben telefonon vagy gépkocsival kell orvosi segítséget kérni. Apropó, telefon. A szolgálatnak nincs önálló telefonja. Az új postai kirendeltség délután hatkor bezár, ezután innen nem lehet telefonálni. Berepülőzö.tt. telefonvonal legközelebb az elsősegély- helytől egy karnyújtásnyira lévő kórházi üdülőben található. Megállapodás értelmében innen este hat után is lehet telefonon sürgős segítséget kérni, Faddról. Dr. Inhof Józsefné első betegére bizonyára emlékezni fog: — Egy kanadai állampolgár kért segítséget, tüske ment a lábába. Miután elláttam, egy százast akart adni. Visszautasítottam és mondtam, hogy hazánkban ingyenes az egészség- ügyi ellátás. Erre ő azt felelte, hogy tudja, de mégis ... A kanadai pénzével együtt távozott. * Savanya Gézánéval, a Vörös- kereszt megyei vezetőségének titkárával is beszélgettünk a fadd-dombori üdülőtelep egészségügyi ellátásáról. Mint azt elmondta, nagy eredmény, hogy létezik ott egy elsősegély- nyújtó hely.’ Amíg nem volt, mindenki érezte ennek sürgető hiányát. Az egészségügyi ellátás még közel sem teljesen megoldott. Orvosra is szükség lenne itt', hiszen előfordul, hogy egyszerre öt-, hatezer ember is tartózkodik az üdülőtelepen. Tóth Anna, a faddi Nagyközségi Tanács vb-titkára elmondta, hogy foglalkoznak ezzel a gondolattal. Jövőre talán már orvos irányításával dolgozhat az egészségügyi állomás. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Fotó: Kapfinger András.