Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-18 / 167. szám

1981. július TS. NÉPÚJSÁG 3 Lakásuk ajtaja nyitva áll Fiatal tanácstagok Nagymányokon O Teleki István, a nagymányoki Nagyközségi Közös Tanács el­nöke az elnöki székben tovább­ra is megőrizte bányászmúltjá­ból hozott puritánságát. Irodája a lehető legegyszerűbben be­rendezett. A tanácselnök az újságíró­nak ezúttal is kiváló partnere, közlékeny. Ennek talán szimpa­tikus lokálpatriotizmusa az egyik oka, mert annyira szereti Nagymányokot és a társközsé­geket, hogy mindehhez van valami eredeti és új mondan­dója. ' A fiatal tanácstagokat — az ő munkájukra vagyok kíváncsi —- jól ismeri. Egyiket-másikat gyermekkora óta. — Tanácstagságunknak nagy része kicserélődött a választá­sok alkalmával — mondja. — Igyekeztünk fiatalítani. A nagy­községi tanács harmincnégy tanácstagjából tizenegy új. Kö­zöttük az életkor szerint is sok a fiatal. Egyébként nálunk a tanácstagok egyharmada nő. — Az újonnan megválasztott tanácstagok megbízatásuk megkezdése előtt a megye min­den tanácsánál felkészítésen vettek részt.. . — Mi is megtartottuk a ma­gunk felkészítését. Először a tanácstagok jogaival, köteles­ségeivel, tenni- és tudnivalói­val foglalkozó szakkönyveket osztottunk ki. Ezt követően pe­dig a tanácstagi csoportgyűlé­seken válaszoltunk az új ta- nácstágokat érintő és érdeklődő kérdésekre. Megtudom, hogy az újak majd mindegyike töltött már be kisebb-nagyobb tömegszervezeti funkciót, így egyáltalán nem volt ismeretlen számukra a köz­életi munka. Aktivitásuk is in­nen ered. Az eddig megtartott tanácsüléseken gyakran álltak már elő javaslatokkal és jelzé­sekkel. Aktívak, szorgalmasak. —- Helyi feladataik megvaló­sításában milyen segítséget vár­nak tanácstagjaiktól? — A környezetvédelmi fel­adatok megoldásához, a nagy­mányoki parkok befejezéséhez kérünk tőlük erőteljes támoga­tást. A VI. ötéves terv végén pedig egy új közművelődési in­tézmény megvalósításához lá­tunk hozzá. Nincs nálunk ta­nácstagi „munkanélküliség”. A nagymányoki KISZ-eseknek sincs olyan helyiségük, ahol összejöhetnének. Most a helyi vendéglő mellett alakítanak ki egy KISZ-klubot. A helyét ille­tően voltak’ s vannak ellenvé­lemények. Egy kocsma mellé KISZ-klub? De Teleki István ré­gebben KISZ-titkár is volt. Jól tudja, hogy az eleve elutasítás sohasem vezet eredményre. Egy KISZ-klub munkájának tartal­mát, mondta, nem a helye ha­tározza meg. A KISZ-klub meg­teremtésében az új tanácsta­gok is serénykedtek. o A harminchárom éves • Feil László egyike a nagymányoki új tanácstagoknak, a harminc­hármas körzet tartozik hozzá. Váraljai születésű, a bonyhádi gimnáziumban érettségizett, majd gépjárművillamossági műszerész képzettséget is szer­zett. Éppen tizenegy éve került ide, a nagymányoki Gábor Áron Mezőgazdasági Termelő- szövetkezetbe, gépjárművilla­mossági szerelőnek. 1971 óta párttag, 1975-től a termelőszö­vetkezet tmk-csoportvezetője. Feil Lászlót a termelőszövet­kezet központi irodájának ud­varában találom meg, éppen egy kis ZSUK közül foglalatos­kodik munkatársaival. Ajánlja, menjünk be a pártirodába, ott csend van és nincs olyan me­leg, mint Kint, az udvaron. — Tanácstagnak valóban fiatal vagyok — mondja a ke­ménykötésű, szőke férfi —, köz­életi munkát azonban már rég­óta végzek. Váralja községnek voltam két évig a párttltkára Most itt a termelőszövetkezet párt-csúcsvezetőségének veze­tőségi tagja vagyok, ifjúságfe­lelős. Feil László és brigádja mun­káját a Hazafias Népfront Ér­demes Társadalmi Munkás cím­mel ismerte el. A téesz tmk- brigádja közvetlenül is részt vett — és részt vesz -— a taná­csot szorító óvodai felújítások és más munkák megoldásában. — A tanácsüléseken mindig figyelembe veszik javaslatai­mat — folytatja. — Nemcsak, hogy meghallgatnak, hanem meg is oldják a problémákat. A tmk-vezető kétszer is meg­ismétli, ő bizony komolyan fel­készül minden tanácsülésre. — Mindig időben megkapjuk az írásos anyagot, aminek kel­lő áttanulmányozása nélkül nem mentem még el testületi ülésre. A körzeti tanácstagi cso­port ülésén meghallgatjuk egy­más véleményét is a napirendi pontokról. Feil László A társadalmi munkáról is be­szélgetünk. Feil László elmond­ja, hogy a váraljai emberek so­kat tesznek településükért. Leg­utóbb például az ottani Béke utcát töltötték fel kővel, társa­dalmi munkában, egy szomba­ton és vasárnap. A tanácsta­gok szervezték a munkát, a nagymányoki Gábor Áron ter­melőszövetkezet adott teher­autót, a tanács pedig markolót. Feil Lászlót munkája — főleg most, nyáron — teljesen lekö­ti. Azonban az emberek tudják, hol kereshetik fel hazaérkezte után. Lakásának ajtaja minden­ki előtt nyitva áll, ha a közért kell tenni valamit. o A tanács legfiatalabb tagja, a 19 éves Werstroh- Katalin, szintén a Gábor Áron termelő- szövetkezetben dolgozik, gép- és gyorsíró. Egy évig volt terü­leti KISZ-titkár is. — Először nagyon féltem a megbízatástól — mondja Ka­talin, akivel szintén a pártiro­dában beszélgetünk. — A jelö­lőgyűlésen többen is felszólal­tak, hogy túl fiatal vagyok és nincs még elég élettapasztala­tom ehhez a tisztséghez. Volt előttem két tanácstag, akiket nem is ismertek az emberek. Engem már most felkeresnek. Amikor megválasztottak, ha­sonló korú isemrőseim és bará­taim nekem szegezték a kér­dést: „Hogyan merted elvállal­ni?" Katalin már jóval megválasz­tása előtt többet tudott a ta­• Werstroh Katalon nácstagságrój, mint sokan má­sok. A bonyhádi közgazdasági szakközépiskola igazgatás-ügy­viteli tagozatán végzett. Ott a tanácsi munkával ismerkedve foglalkoztak a tanácstagi mun­kával is. Szakmai gyakorlaton is tanácsnál volt. — Ha tanácsülésen javasla­tot teszek, mindig nagy figye­lemmel hallgatnak — mondja büszkén. — Ez nagyon jó do­log. Évekig gond volt a nagy­mányoki újtelepen az Asztalos Sándor és a Kun Béla utca kö­zötti út állapota. Erről az út­ról „lefelejtettek" egy fedőréte­get. Kértem a tanács segítsé­gét a megoldáshoz. Sikerült. KISZ-titkár koromban is sokat jártam a tanácsi vezetők nya­kára . . . — És most? — Most az üléseken vetem fel a gondokat, a javaslatokat. Az újtelepi élelmiszerbolt zár­va tartása miatt sokáig mérge­lődtek a környéken lakó embe­rek. Három hónap helyett tT- tizenháromig volt zárva. Köz­benjárásomra és a tanács se­gítségével ez a gond is meg­oldódott. Werstroh Katalin kifogástala­nul fogalmaz. Fiatal kora elle­nére tisztán látó és határozott. — Egy éve vagyok tanácstag. Lehet, hogy ki fog nevetni — mosolyodik el —, de ha van otthon szabad időm, akkor én mindig sétálok a körzetemben. Figyelek, vajon hol lehetne va­lamiben segíteni. Nagyon jó dolog, hogy 19 éves fejjel a tanácsülésen felállhatok és megmondhatom, hogy mi lenne jó a községnek. szíj—czs a közvagyon védelme C i'ii készült el a'kisváros lö­bzep, uj lámpasor utcáián. 0,üit neki a helység apraja-nagyja, hiszen világosabb lett a környék, derűsebbek az esték. Egy héttel később már csak minden harmadik-negyedik lámpa világított. A többit „valakik" tönkretették. Lehetne-e azt mondani, hogy egyedi példa, nem alkalmas az általánositásra? Nem erre mutat, hogy másutt az oly­kor életmentésre szolgáló telefonokat teszik tönkre, másik helyen a köztéri szobrokat csúfítják el. Hosszan lehetne még sorolni a példákat, s a legszomorúbb éppen az, hogy mindenki tudna hozzátenni néhányat a saját tapasztalatai­ból. Ha valaki azt vetné ellen: ez mind rendőri ügy-— csak részben lenne igaza. Tény, hogy a rongálások, garázdálko­dások törvénybe ütköző cselekmények, s ezekért az elköve­tőknek — bizonyos esetekben — büntetőjogilag is felelniük kell. Ám az is igaz, hogy mindez egy bizonyos, rossz szem­lélet szélsőséges megnyilvánulása. Annak a — más téren is gyakran tapasztalható — szemléletnek, hogy ,,ami min­denkié, az senkié". Más szóval azt állitják: ami a közös­ségé, az közpréda lehet. Nem kevésbé veszélyes ez a szemlélet olyankor, amikor helyenként „hivatalból" cselekszenek eszerint. Ismét az élet­ből vett példa: beázott egy házkezelőség gondozásában lé­vő lakóház teteje. Egészen kis összegbe került volna, ha azonnal megjavítják, közvetlen a lakók bejelentése után. Ám az „illetékesek" még ahhoz sem vették a fáradságot, hogy megnézzék a beázott tetőt — csak akkor, amikor már a javításhoz több százezer forintos beruházás, felújítási terv és egy sor minden más kellett volna. Akkor már ki leheteti mondani —, hogy nincs rá pénz, nincs rá kapacitás. S itt még csak nem is mondhatja senki, hogy szándéko­san okoztak volna kárt a közösségnek. „Csupán" gondat­lanság történt, „csak" nemtörődömségről volt szó. Óhatat­lanul arra gondol mégis az ember: vajon ugyanígy vártak volna a bizonytalan jövőre. azok a bizonyos „illetékesek" akkor is, ha a saját házukról lett volna szó? Kevesebb fi­gyelmet érdemelne a közösség vagyona, mint a személyi tulajdon? Ami egyszer megépült, létrejött, amit közpénzen felsze­reltek, berendeztek — az a közösség tulajdona. Ha úgy tet­szik: közkincs. S ha nem is kellett érte saját zsebünkből le­számolni a száz, ezer vagy éppen millió forintokat, bizony valamennyien hozzátettük a magunkét. Mindössze egy kissé gondolkozni kell. A köztéri világítás vagy az utcai telefon az állampolgárok hozzájárulásávdl, adófillérekből jött létre. Mi több: ha az értelmetlenül tönk­retett tárgyat pótolni kell, annyival kevesebb jut a további hónapokban, években olyasmire, amire nagy szüksége volna a községnek, a városnak. Nem kell külön bizonygatni, hogy a fejlesztésre, építésre szánt összegek nagyon is végesek, különösen most, amikor fokozottabban kell takarékoskodni. A kép teljességéhez tartozik, hogy az utóbbi időben meg­szaporodtak a biztató hírek is. Mind több helyen épül sok minden társadalmi munkával. Ez pedig azt jelenti, hogy egy­re több helységben és szinte naponta többen és többen látják: amit együttes erővel létrehoznak, az a közösségé s egyben minden, közvetlenül vagy közvetve érdekelt helyi lakosé, állampolgáré. Azon fáradoznak, hogy mind több le­gyen a „mienk", a szőkébb vagy nagyobb közösségé. Mindinkább ig yvan ez a vállalatok, szövetkezetek va­gyonával is. Gyökeret ver az a felfogás, hogy a gyárból el­tűnő szerszámok, a szövetkezet „kintfelejtett" és lassanként ellogyó termékei — személyes kárt is jelentenek. Ami sző­rén-szálán elvész, azt valahogyan pótolni kell, s ez éppen a becsületes emberek rovására megy. A közösségért tenni közkincsnek tekinti azt, ami van, s nem hagyja, hogy köz­prédává váljék. Vagyis, ha lassan is, de egészen biztosan megváltozik a szemlélet: a közösség tulajdonára éppúgy vigyáznak, mint legszemélyesebb holmijaikra. VÁRKONYI ENDRE Parti elsősegélyhely, vízbőlmentők Egészségügyi ellátás Domboriban Telt ház von Fadd-Dombori- ban. „Élnek” a táborok, a nya­ralók birtokukba vették a vál­lalati üdülőket, a nyaralótu'laj- donosok közül sokan kiköltöz­tek már. A játszótéren a hét­köznapi forgalom se kicsi, óvo­dások és iskolások hintáznak vidáman. Ha egy önfeledt mozdulat vagy az eszeveszett hintázás következtében bármikor baj történik, alig néhány lépést kell megtenni a Magyar Vöröske­reszt Tolna megyei Szervezeté­nek elsősegélynyújtó helyéig. A szolgálat ettől a szezontól kezdve végleges helyén’műkö­dik, az új szolgáltatóházban. A Vöröskereszt társadalmi aktivistáival - ápolónőkkel, or­vostanhallgatókkal stb. - látja el a parti elsősegélynyújtó és a vízből mentő szolgálatot egy­aránt. A parti szolgálat egész­napos, a másik 10-18 óráig tart. * (Kilenc ira után zárva talál­juk az elsősegélyhélyet. Éppen ez idő alatt kellett volna a se­gítség egy kisfiúnak, aki üveg­gel megvágta magát. Az ügye­letes távolléte bizonyára csők egyedi eset, az új heti váltás­sal kapcsolatos szervezési dol­gok velejárója. A kisfiút később szakszerűen -ellátva látom egy mászóka tetején.) A közel hanmincfokos meleg mellé szokatlan erősségű szél társult kedden. A Holt-Dunába senki se merészkedik. A vízből mentő-szolgálat „éles” bevetésen még nem vett részt. Szerencsére még nem volt szük­ség rájuk. A vízbőímentők civilben a szekszárdi 505- számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanu­lói. A mostani négyes: Pusztai László, Bozsér Gábor, Fink Já­nos és Gulyás Ferenc. Felszerelésük: két egypáreve­zős — megkülönböztető jelzés­sel ellátott — mentőcsónak, mentőöv és távcső.- Két helyről indulunk ketten- ketten — mondja Pusztai László az elsősegélyhelyen. — Az egyik pár a KISZ-tábortól, a másik pár pedig az üdülőterületi gondnokságtól. Amikor nem va­gyunk a vízen-, akkor a partról figyeljük a -fürdőzőket.- Hogyan lettek vízbőlmen- tők? — kérdezem. Bozsér Gábor:- A megyei Vöröskereszt szervezésében elvégeztünk egy ilyen tanfolyamot. Elméletből és gyakorlatból vizsgáztunk. Néhány perccel később tu­dom meg Fink Jánostól, hogy ők mindannyian „vizes gyere­kek". A székszárdi 505. számú ipari szakmunkásképzőben mű­ködik egy kajakszakosztály s ők ennek a tagjai. A kajakosok szinte mindannyian elvégezték a vöröskeresztes tanfolyamot. Ök vállalták a vízbőlmentő szolgálatot, egymást váltva. Tizenvalahány évesek a fiúk. Víg kedélyűek, kisportoltak. A szolgálat az állandó készenlé­ten-felül féiig-meddig nyaralás is nekik. — Kapnak pénz szolgálatai­kért? Hevesen tiltakoznak: — Nem! Nem! Az útiköltsé­günket térítik és az ebédről gondoskodnak. * Folytatnám a beszélgetést a fiúkkal, de . . . Az újságíróüdü­lőből kísérnek át a fiatal taní­tónők egy kislányt, aki látha­tóan nem találja magát, ked­vetlen, reggel úgy kellett feléb­reszteni. Megérkezik a parti elsőse­gélynyújtó szolgálatot ellátó dr. Inhof Józsefné, a Tolna megyei KÖJÁL egészségnevelési osztá­lyának munkatársa. Középfokú egészségügyi képesítése van, a Vöröskereszt megyei vezetősége munkahelyéről kérte ki két hé­tig a szolgálatra. Dr. Inhof Józsefné a kislány­hoz siet, megtapintja a pulzu­sát, majd megméri a lázát. Kis­vártatva megszólal: — Láza nincs, elesett állapot­ban sincs. Figyelni kell a kis­lány hőmérsékletét - fordul im­már a tanítónők felé - s ha lázas lenne, orvoshoz kell vin­ni. A dombod szolgálat csak el­sősegélynyújtással kapcsolatos feiadatokat láthat el. Erre is szerelték fel. Az alapvető fáj­dalomcsillapító, nyugtató gyógyszereken felül nagy meny- nyiségű pólya, kötszer áll ren­delkezésre. Felütjük a betegkönyvet. A leggyakrabban előforduló ese­tek: kisebb vágási és égési sé­rülések, fogfájás. Komolyabb esetben telefonon vagy gépkocsival kell orvosi se­gítséget kérni. Apropó, telefon. A szolgálatnak nincs önálló telefonja. Az új postai kiren­deltség délután hatkor bezár, ezután innen nem lehet tele­fonálni. Berepülőzö.tt. telefonvo­nal legközelebb az elsősegély- helytől egy karnyújtásnyira lé­vő kórházi üdülőben található. Megállapodás értelmében in­nen este hat után is lehet te­lefonon sürgős segítséget kér­ni, Faddról. Dr. Inhof Józsefné első bete­gére bizonyára emlékezni fog: — Egy kanadai állampolgár kért segítséget, tüske ment a lábába. Miután elláttam, egy százast akart adni. Visszauta­sítottam és mondtam, hogy ha­zánkban ingyenes az egészség- ügyi ellátás. Erre ő azt felelte, hogy tudja, de mégis ... A ka­nadai pénzével együtt távozott. * Savanya Gézánéval, a Vörös- kereszt megyei vezetőségének titkárával is beszélgettünk a fadd-dombori üdülőtelep egészségügyi ellátásáról. Mint azt elmondta, nagy eredmény, hogy létezik ott egy elsősegély- nyújtó hely.’ Amíg nem volt, mindenki érezte ennek sürgető hiányát. Az egészségügyi ellátás még közel sem teljesen megoldott. Orvosra is szükség lenne itt', hi­szen előfordul, hogy egyszerre öt-, hatezer ember is tartózko­dik az üdülőtelepen. Tóth Anna, a faddi Nagyköz­ségi Tanács vb-titkára elmond­ta, hogy foglalkoznak ezzel a gondolattal. Jövőre talán már orvos irányításával dolgozhat az egészségügyi állomás. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Fotó: Kapfinger András.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents