Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-02 / 153. szám
1981. július 2. 6 ÍnÉPÜJSÁG Hírek Palatínus János és a Tengeli- ci Petőfi Termelőszövetkezeti SE között nem került sor szerződéshosszabbításra, így Palatínus János szabaddá vált. Értesülésünk szerint a jövőben Tengelicen az edzői feladatot társadalmi munkás végzi el. * A pincehelyiek meghívására július 5-én, vasárnap a bonyhádi öregfiúk labdarúgó'csapata látogat Pincehelyre, ahol a helybeliek ellen mérkőznek. A találkozó 16 órakor kezdődik. A megyei labdarúgó-szövetség hivatalos közleményében felszólította a megyei bajnokságba jutott csapatok vezetőit (Nagydorog, Dunaföldvár, Zomba, Bogyiszló, Hőgyész, Ireg- szemcse), hogy ügyintézőik nevét, beosztását, pontos címét minél hamarabb küldjék meg, hogy a hivatalos közleményeket és az egyéb iratokat minden esetben időben megkapják. A Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus NB ll-es női kézilabdacsapata július 2—5. között Jugoszláviában vendégszerepel. A szövetkezeti együttes Bácska-Topolyán, a hagyományos. „Harcos nő" nemzetközi tornán vesz részt, hat együttes társaságában. • Július 20. és augusztus 2. között Balatonföldváron az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda táborában rendezi meg kéthetes nyári edzőtáborozását a Szekszárdi Spartacus NB ll-es női kézilabdacsapata. A kézilabda NB ll-ben egyébként augusztus 8-án kezdődik az őszi idény. Az első fordulóban egymás ellen játszik megyénk két csapata, a Simontornyai BTC és a Szekszárdi Spartacus. * A Szolnok megyei Természet- barát Szövetség július 5-én nyílt túrát rendez a kiskunsági nemzeti park területére, Tőserdőbe. A vonaton utazók 7.15-kor találkoznak Szolnokon, a vasútállomáson. Kedden a 4. szakaszt tették meg a 37. jugoszláv kerékpáros körverseny résztvevői. A Karlo- vac—Duzzini közötti 150 km-es távot a szovjet Miscsenko tette meg a leggyorsabban, 3:37,8 óra alatt. A magyarok az idei biztató eredményeikhez képest a vártnál mérsékeltebben szerepelnek: ezen a távon sem sikerült egyiküknek sem bekerülni az első húsz közé. Az összetett egyéniben sem sokkal jobb a helyzet. Itt a pillanatnyilag még versenyben lévő 84 kerékpáros közül Halász Zoltán áll a legjobban, aki a 30. helyen tanyázik. Az összetett csapatversenyben a magyar válogatott 15 együttes közül pillanatnyilag a 7. * Las Palmas-ban, a hat résztvevő, kétfordulós nemzetközi sakktornán a 10. fordulót bonyolították le. Ennek során a holland Timman remizett az amerikai Seirawannal. Korcsnoj legyőzte a spanyol Padront, a dán Larsen pedig a spanyol Bellontól szerezte meg a teljes pontot. A verseny állása: 1. Timman 8 p„ 2. Seirawan 6,5, 3. Larsen 5,5, 4. Korcsnoj 5, 5. Bellon és Padron 1,5. A körzeti bajnokságra készülnek A Bonyhádi MSC-nél biztosítottak a feltételek Kilenc éve játszott utoljára az NB Ill-ban a jogelőd, a Bonyhádi Vasas együttese. Azóta megyebajnoki mérkőzések »jutottak" a labdarúgás helyi kedvelőinek vasárnap délutánonként. Változnak az idők — változnak a körülmények... Még jól emlékszünk, hogy két éve bizonytalan volt a város reprezentáns csapatának jövője. Egészen pontosan — akkor ők szolgáltatták a legnagyobb negatív szenzációt — kishíján kiestek ebből az osztályból is. Azóta rendeződtek a sorok az időközben fúzión átesett klub labdarúgó-szakosztálya háza táján. Wagner József edző irányításával ütőképes, fiatal átlagéletkorú gárda ková- csolódott össze. Az 1980—81. évi bajnoki esztendőt pedig ezüstérmesként zárták a BMSC labdarúgói. Az őszi idény rajtját azzal a célkitűzéssel várták — egyébként reálisan mérték fel az együttes játékerejét — hogy az 1—4. helyek egyikét igyekeznek megszerezni. Elképzeléseiket megvalósították. A még eredményesebb szereplést többek között egy krónikus sérülési széria is gátolta. Meghatározó emberek — Bulla, György, Czárth — váltak rövi- debb, hosszabb ideig harcképtelenné. Ennek ellenére az élboly elleni összecsapásokon egyetlen rangadót veszítettek: tavasszal 1-0-ra kikaptak Pakson. Magasra szökött a futball- láz a városban. Érthető/ a szurkolók igencsak kiéheztek már a magasabb osztályú bajnokság mérkőzéseire. Gyakori beszédtéma: vajon hogyan állja meg helyét a BMSC az új rendszerű, a kísérleti jellegéből fakadó buktatókat is önmagában hordozó harmadik vonalban? Az egyesület és a szakosztály vezetését mindezeken túl nehezebb „fajsúlyú" kérdések is foglalkoztatják. A magasabb osztály támasztotta feltételek megteremtésének aprólékos, ám cseppet sem egyszerű részletei. Túrós József szakosztályvezetővel folytatott beszélgetésünk során mi is az utóbbiakból választottunk ki néhányat. — Hogyan alakul az ezüstérmes csapat felkészülési programja? ’ — A megyebajnokság idény- zárása után egy hétig levezető edzések tartották együtt a csapatot. Azt kővetően kéthetes szabadságot kaptak a játékosok. Július 7-én találkoznak ismét, ekkor kezdik meg felkészülésüket a területi bajnokságra. — A szakvezetésben történt változás? — Még nem dőlt el véglé- gesen a vezető és a pályaedző személye. Elnökségünk rövid időn belül határoz a személyi kérdésekben. — Sokakat foglalkoztat: létrejön a BMSC és a Pannónia fúziója? — Tudomásom szerint ez a kérdés lekerült a napirendről. Az utóbbi hetekben már egyre kevesebb szó esik városunkban a két egyesület fúziójáról. — Milyen változások várhatók a játékoskeretükben? — Nagy mozgás nem várható. Eddig két játékosunk jelentette be távozási szándékát: Incze Nagymányokra, Beke II. pedig Mázaszászvárra szeretne igazolni. Az erősítés nem köny- nyű dolog manapság. Szeretnénk erősíteni, de arra nincs lehetőségünk, hogy olyan játékosokat igazoljunk át, akik lakásért, vagy egy bizonyos ösz- szegű pénzért jönnének hozzánk magasabb osztályú csapatokból. Ezért a megyén belüli' egyesületek tehetséges fiataljai közül szeretnénk két védőt és egy középpályást átigazolni. — A területi bajnokság drágább lesz a megyeinél. — örömmel mondhatom, hogy pénzügyi gondjaink nincsenek. Nálunk a legnagyobb gondot az jelenti majd, hogy miként sikerül megoldani csapataink vidéki mérkőzésekre történő utaztatását. Egyesületünk ugyanis . nem rendelkezik saját autóbusszal, illetve megfelelő szállítójárművel. — Létesítménygondjaik sincsenek? — A szükséges létesítmények adottak. A füves pályán a kerítés kicserélésén már dolgoznak, remélem, az augusztusi rajtig ezzel elkészülnek. A követelményeknek megfelelően átépítettük a játékvezetői öltözőt, az ülőhelyes lelátó bővítését nem tervezzük. — Milyen célt tűznek csapatuk elé? — A területi bajnokság új forma. Nem tudjuk, milyen játékerőt képviselnek igazán a Baranya és Somogy megyei csapatok. Mindent egybevetve, szeretnénk kiharcolni a bent- maradást. Tudjuk, nem lesz könnyű feladat, hiszen az NB II mezőnyét radikálisan lecsök- kentik és az onnan kieső csapatok ebben az osztályban folytatják majd — mondotta beszélgetésünk végén Túrós József szakosztályvezető. — fekete — Kosárlabda Osztályozó jut az NB ll-be ősért Körmenden került sor — három napon át — a kosárlabdacsapatok osztályozó mérkőzéseire az NB II nyugati csoportjába jutásáért. Ezen a Szekszárdi Dózsa csapata is részt vett. Mint ismeretes, a szekszárdi férficsapat kiesett az NB II- ből, de az osztályozóval lehetőséget kapott, hogy kiharcolja a visszajutást. A szekszárdiak három mérkőzést játszottak, ebből kettőt megnyertek és a 2. helyen végeztek. Az eredeti versenykiírás szerint a csoportelső jut fel az NB ll-be. Várhatóan a 2. helyezett Dózsa is felkerül, mivel a Bátaszék visszaléptette csapatát az NB ll-ből. Értesüléseink szerint a bátaszékiek még mindezt nem közölték hivatalosan a Magyar Kosárlabda Szövetséggel. Elképzelhető, hogy Tolna megyei csapat helyett másik Tolna megyeit osztanak be. A Szekszördi Dózsa csapata a Soproni Spartacus ellen 33-21-es félidő után 72-52-re nyert. Végig magabiztosan játszott a szekszárdi gárda, különösen dr. Fenyőházi játéka tűnt ki. A Zalatej ellen rendkívül szoros mérkőzést vívtak. Az első félidő végén 33-30-ra a Zalatej vezetett. A játékidő 71-71-es eredménnyel zárult, melyet természetesen hosszabbítás követett. Ebben a Dózsa bizonyult jobbnak és egy pont különbséggel, 78-77-re nyerte a mérkőzést. Ezúttal Ruttkay, Mészáros és Losoncz tűnt ki. A dózsások harmadik mérkőzésüket a Szombathelyi Tanárképző ellen játszották. Az első félidő végén a főiskolások 40-34-re vezettek, majd végül 73-64 arányban nyertek. A vereség ellenére is jó játékot nyújtott a Dózsából Mészáros és Nyirati. > A torna végeredménye: 1. Szombathely 5, 2. Sz. Dózsa 5, 3. Soproni Spartacus 4, 4. Zalatej 4 ponttal. T ermészetjárás A Budapesti Természetbarát Szövetség a tavalyi, jól sikerült zempléni sátortáborhoz hasonlóan az idén ismét szervez nyári tábort. Ezúttal a Bakony hegységben, Porva-Cseszneken július 1-től augusztus 31-ig. A tábor helye a porva-cseszneki vasútállomástól mintegy 500 méterre lévő tisztás. Célja, hogy a kéktúrázóknak, a minősítőcsoportoknak és a Bakony-hegy- séget felkereső természetbarátoknak szálláslehetőséget biztosítson és innen közelíthessék meg csillagtúrákkal a hegyvidék tájait, a természeti és történelmi nevezetességű helyeket. A szép tisztáson, kör alakban elhelyezett, háromszemélyes sáfr rak előteres, beakasztható hálófülkések, de két-négy személy is igénybe veheti. Belső berendezésük: gumimatracok, asztal, székek, mosdótól. Hálózsákot, vagy pokrócokat és lepedőt vinni kell. A táborban felállított konyhasátorban gázrezsó és főzőedények. A gázért és a tisztítószerekért külön fizetni nem kell. Szállásdíj sátranként és naponta 50 forint. Az NB II csoportbeosztása A Balaton helyett a sportpályára Tapaszti is Siófokra tart? Ez is a mérkőzésen történt: Orosz összefejelt Horváthtal, az orra felrepedt. Aki ápolta: Mercsényi Gyula technikai vezető. Az MLSZ-ben elkészítették az 1981-82. évi labdarúgó NB II csoportbeosztását. A Keleti csoport mezőnye: Gyulai SE, Hódmezővásárhely, Debreceni Universitas, Salgótarjáni TC, Honvéd Szabó L. SE, Honvéd Papp J. SE, Gyöngyösi SE, Debreceni Kinizsi, Kazincbarcikai VSE, Miskolci VSC, Eger SE, Szolnoki MÁV MTE, Honvéd Asztalos J. SE, Lehel SC, Szarvasi ESC, Honvéd Bem J. SE. Középcsoport: Ganz-MÁVAG, MTK-VM, Bábolnai SE, Balassagyarmat, Székesfehérvári MÁV Előre, Budafoki MTE, Kecskeméti SC, Pénzügyőr SE, Kossuth KFSE, Szegedi Dózsa, Dorogi AC, Építők SC, Váci Izzó MTE, 22. sz. Volán, BKV Előre, BVSC. Nyugati csoport: Dunaújvárosi Kohász, Kaposvári Rákóczi, Nagykanizsai Olajbányász, Keszthely, Sabaria SE, Pécsi VSK, Tapolcai Bauxitbányász, Mohács-Véméndi TE, Komlói Bányász, MÁV DAC (Győr), Soproni SE, Szekszárdi Dózsa, Bakony Vegyész, Ajkai Alumínium, Várpalotai Bányász, Dombóvári MSC. Az 1981-82-es bajnoki év végén az NB I. 16., 17., és 18. helyezettje kiesik az NB ll-be. Az NB I. 15. helyezettje, valamint az NB II. három bajnoka osztályozát játszik és közülük a legjobb két csapat szerez jogot az 1982-83-as bajnokságban a legjobbak között szerepelni. Az egy év múlva kialakítandó, egycsoportos NB II résztvevője lesz az 1981-82-es bajnokság csoportjainak 2-5. helyezettje, valamint az NB l-ből kiesett három csapat, az említett osztályozó harmadik és negyedik helyezettje, továbbá a hat területi bajnok közül — szintén osztályozok után - három együttes. A vasárnapi kánikulában a Dózsa labdarúgói a siófoki pályán az árnyékos helyet keresték, ott telepedtek le a fűben. Ezúttal Kovács István edző volt a gárdával, ami részben érthető, hisz „csikó” csapat képviselte a Dózsát. Az NB ll-es gárdából Orosz, Márkus és Dienes, valamint Szabó és Suba, akik rendszeresen — vagy esetenként — szerepeltek. A többiek az országos ifjúsági bajnokságban első helyen végzett garnitúrából kerültek ki. Kovács edző kérte a játékosoktól, úgy játsszanak és főleg viselkedjenek, hogy egy NB ll-es csapatot képviselnek és nem mindegy, hogy milyen benyomás alakul ki róluk. Valószínű, hogy a siófoki szurkolók jó véleménnyel voltak a szekszárdiakról, mert mezőnyben szépen, ötletesen játszottak és a hazaiak hiába támadtak többet, a helyzetek sorozatát kihagyták. Amikor egyenlítési alkalom nyílott, a fiatalok „megijedtek” a lehetőségtől és elrontották a kínálkozó alkalmat. Ennyit magáról a mérkőzésről. Régi ismerősünkkel találkoztunk Siófokon, Molnár Józseffel, aki tizenöt éven át mint labdarúgó-játékvezető sok mérkőzést vezetett Tolna megyében is. — Sok kedves ismerősöm van a játékvezetők közül Tolnában. Például sokat bíráskodtam Vindics Jóskával, Völgyesi Matyival, Kleiber Gyurival és Köő Lacival. Én már abbahagytam tíz éve, de a sporttól nem tudtam elszakadni. A Népsportnak, valamint a Somogyi Néplapnak vagyok a tudósítója. Újabban figyelemmel kísérhetem a Tolna megyei Népújságot is, mivel előfizetője lettem, érdekel, milyen híranyag, tudósítás jelenik meg arról az öt csapatról, mely a területi ®baj- nokságba kerül, amelyikkel majd találkozunk. — Akkor kérünk egy rövid információt a Siófokról. — A pályánk megfelel a követelményeknek és mint látni, ebben a nagy kánikulában is legalább ötszáz ember jött ki a Totó-meccsre. Nem ritkaság nálunk a kétezer néző, és úgy tervezzük — bevétel szempontjából —, hogy a területi bajnokság mérkőzésein is ennyi lesz a nézőátlag. Az öltözőnk is megfelel minden szempontból az igényeknek. Közönségünk lelkes és a területi bajnokságot is nagy érdeklődéssel várja. Csapatunk három évig játszott az NB lll-ban, sőt két éven át az NB ll-ben is voltunk. Amikor onnan visszakerültünk az NB lll-ba, ott ismét három évet töltöttünk. A megyebajnokságban két évig játszottunk. Ha a bajnokság utolsó fordulójában nyertünk volna, mi lennénk a bajnokok. Veszítettünk, így a 3. helyre-szorultunk. Persze, ugyanoda jutottunk — a területi bajnokságba —, mint az első helyezett. — Ki az edző és milyen erősítés történik? — Pillanatnyilag nincs edzője a Siófoknak. Hetek óta folynak ebben az ügyben tárgyalások, de csak e hét végén dől el, hogy ki lesz a vezető edző és ki lesz a pályaedző. Ami az erősítést illeti, öt játékos aláírt és minden bizonnyal jönnek. Közülük négy honvéd- csapatból kerül ide, valameny- nyien képzettek, sokat erősödünk velük. Egy Tolna megyeivel is tárgyaltunk, Tapasztival, elképzelhető, hogy ő is hozzánk kerül. — Ezek szerint tehát Siófokon olyan csapat kovácsolódik össze, mellyel a területi bajnokságban maradást próbálják kiharcolni. — Feltétlen. Semmi kedvünk egy év után ismét a megyebajnokságban folytatni a szereplést. A mi lelkes közönségünk megérdemel magasabb osztályú csapatot, színvonalas mérkőzéseket. — ny — A Tamási MEDOSZ labdarúgói A Tamási MEDOSZ labdarúgócsapata a megyei labdarúgóbajnokságban a negyedik helyen végzett és ezzel kivívta a jogot, hogy a területi bajnokságban induljon. A csapat tagjai. Álló sor balról jobbra: Csik Gyula edző, Bazsonyi Rudolf, Hirt László, Rab István, Vaszari Gábor, Varga Lajos, Bóta János, Rozenberger Mihály, Nágy József. Alsó sor: Kui Béla, Bíró Gáspár, Banász István, Vincze Ferenc, Walter István, Meksz Gyula.